2009. 08. 15.
LoveKraftWerk - Szigeti veszedelem: Harmadik kötet (6-7.)
SZOMBAT, AUGUSZTUS 15.: A NEGYEDIK NAP
SZAVAZÓK A FALBAN
LEGELŐJÁTÉK
2008. augusztus 15-én, miután az utolsó roadie is végzett a munkájával, odaköltöztem apám régi, Márton Áron téri házába. A helyreállítás hatalmas feladat volt, mivel az épületegyüttesből nemigen maradt más, mint a csupasz falak, de merthogy őseim lakták e helyet, semmilyen költség nem riasztott vissza. Senki sem lakott itt a Sziget Iroda kilakoltatása óta, melyet egy rendkívüli borzalmas és teljesen megmagyarázhatatlan tragédia tett időszerővé, amikoris még a 2007-es Fekete Ünnep alkalmával tisztázatlan körülmények között a Hajógyári Szigeten egereket áldoztak. A ház lakatlan maradt, bár a későbbiekben sokat tanulmányozták különlegesen összetett architektúrája miatt; az építmény gótikus tornyai szász vagy román stílusú alépítményen emelkedtek, melynek alapjai viszont még régebbi római, sőt DrUida vagy szíriuszi eredetűek voltak, ha hiNni lehet A legendának. Az építészek és régészek kedvtelve vizsgálgatták elfeledett évszázadok e ritka relikviáját, de a temetőbe járó nép gyűlölte. Már évszázadokkal ezelőtt is gyűlölték, mikor az őseim lakták, később pedig viszolyogva figyelték, hogyan veszik birtokba a Szigetesek. Én magam pedig még egy napja se voltam ott, amikor már tudtam, hogy egy elátkozott házba érkeztem. És most, napra pontosan egy évvel később, 22:20-kor a munkások felrobbantják, és gondosan eltüntetik a földről még a nyomait is, pedig magam is csak 2007-ben vásároltam meg és adták a kezembe A ház kulcsait. Az emberek a 2007-től 2008-ig tartó tatarozások alatt és ellenére még mindig úgy tekintettek az épületre, mint ami nem más, mint kísértetek, szabad demokrata politikusok és farkasemberek tanyája. A kerület legendáriumai elcsalt választásokról, mozgósítható szavazóbázisokról, kenyéren és kutyaeledelen vett mandátumokról meséltek...de mi köze lehetett ezeknek a Fekete Ünnep áldozataihoz?... Tény ami tény, a ház alpincéjében még mindig látható (hétszer csavarodott szíriuszi nyelven és egyiptomi hieroglifákkal íródott) felirattöredékekből félreérthetetlenül ki lehetett olvasni: NINTSESCHOCK VALASTASSS…ELKVRTVK . . .O MAGNA BOSZMESEGG . . .
Amint mondottam, 2008 augusztus 15-én költöztem oda. Háztartásom hét szolgálóból és kilenc macskából állt, az utóbbiakat különösen szerettem. Legidősebb macskám, Küszöbmajom hétéves volt, és a csepeli munkásotthonból jött velem; a többit akkor szedtem össze, amikor Géza családjánál laktam, az építkezés alatt. Még az átépítés alatt történt az első közjáték, melynek akkor alig tulajdonítottunk jelentőséget, de amely rendkívül fontosnak bizonyult a későbbi eseményekkel való kapcsolata folytán: öreg fekete macskám, akinek a hangulatait oly jól ismerem, kétségtelenül annyira élénk és nyugtalan volt, hogy az teljesen ellentmondott a természetének. Szobáról szobára járt, pihenés nélkül, izgatottan, és szüntelenül szaglászva a régi falrészeket. Tisztában vagyok vele, milyen közhelyszerű mindez; mint a kísértethistóriákban az elmaradhatatlan kutya, mely mindig morog, mielőtt gazdája meglátná a lepedőbe burkolt alakot, mégse hallgathatok róla. Másnap egy szolgáló arról panaszkodott, hogy a ház macskái közt nyugtalanság uralkodik. Miközben beszélt, láttam, hogy a szurokfekete Küszöbmajom a szoba nyugati fala mentén settenkedik, és az ódon köveket borító új faburkolatot kaparássza.
Azt mondtam a szolgálónak, hogy bizonyára valami sarkatlan szag árad a régi kövekből, mely az emberi érzékelés számára túl gyenge, de a macskák finom szaglása még az új faburkolaton keresztül is pontosan meg; érzi. Tényleg így hittem, és amikor a fickó megkockáztatta, hogy talán kopogtatócédulagyűjtők vagy szavazók lehetnek, kijelentettem, hogy itt már háromszáz éve nincsenek szavazók, és a környék mezei aktivistái aligha juthattak be ezekbe a magas falakba; ilyen helyekre köztudomásúlag sohasem merészkednek. Aznap délután felkerestem Gézát, aki biztosított róla: teljesen elképzelhetetlen, hogy kampánycsend idején ilyen váratlan és példátlan módon befészkelték volna magukat a kastélyba a politikai heccek eme járulékos eszközei.
Aznap éjszaka, miután elbocsátottam a komornyikot, egyedül maradtam a nyugati toronyszobában. Miután meggyőződtem róla, hogy Küszöbmajom velem van, lekapcsoltam a lámpát, és a faragott, baldachinos ágyra dőltem, mely a szobát uraló Boy George-poszter alatt helyezkedett el. Időnként bizonyára elszundítottam, mivel homályosan emlékszem, hogy furcsákat álmodtam; egyszer csak a macska hevesen felszökött pihenőhelyéről. Miközben figyeltem, rájöttem, hogy Küszöbmajom nem fölöslegesen nyugtalan. Hogy a faliszőnyeg valóban megmozdult-e, nem tudnám megmondani. Amire viszont meg merek esküdni, az az, hogy mögüle szavazók halk, de kivehető neszezését hallottam. Egy perccel később a macska teljes testtel ráugrott a faliszőnyegre: ódon kőfal vált láthatóvá, itt is, ott is a helyreállítók tapasztásaival; de kékcédulás népségnek semmi nyoma. Küszöbmajom föl s alá járkált a fal előtt, én pedig nagy nehezen újra elaludtam, de a lehető legszörnyűbb álmok gyötörtek. Mintha irdatlan magasságból néztem volna le egy homályló barlang mélyébe; térdmagasságig mocsok borította, benne egy fehér szakállú pedobear terelgette botjával idomtalan, püffedt japán iskoláslányok falkáját: e látvány kifejezhetetlen undorral töltött el. Aztán, ahogy a pedobear megpihent és elbóbiskolt, szavazók hatalmas raja özönlötte el a bűzlő mélységet, hogy felfaljon embert és állatot.
E borzalmas álomból Küszöbmajom mozgolódása ébresztett fel, aki szokásához híven a lábamnál aludt. Ezúttal nem kellett kutatnom az okot, miért fúj, ugyanis a falak a szoba minden oldalán megelevenedtek a hátborzongató hangoktól: a nyüzsgő, kiéhezett politikai aktivisták kaparászásától. Innentől kezdve alvásról szó se lehetett, úgyhogy kinyitottam az ajtót, nyomomban Küszöbmajommal. Hirtelen neszeket hallottam a lenti teremből, egyértelműen felismerhető neszeket. A tölgyfával borított falak mögött nyüzsögtek az iramló szavazók, Küszöbmajom egy tehetetlen vadász dühével rohant ide-oda. A szavazók tovább lármáztak, olyan erővel és céltudatosan futkosva, hogy végül pontosan meg tudtam határozni mozgásuk irányát. Valahonnan föntről lefelé rajzottak ezek a dögök, szűnni nem akaró csapatokban, lefele, ki tudja, miféle mélységekbe.
A következő pillanatban két szolgáló nyomta be a súlyos ajtót. Azt állították, hogy a macskák megvadulva rohannak le a lépcsőkön, s két lábra emelkedve nyávognak a pince zárt ajtaja előtt. Megkérdeztem a szolgálóktól, hallották-e a szavazókat, de nemleges választ adtak. És amikor felhívtam figyelmüket a burkolat mögötti hangokra, rájöttem, hogy a zaj időközben elült. Elhatároztam, hogy a későbbiekben felderítem az alsó helyiségeket, de egyelőre csupán körbejártam a csapdákat. Meggyőződtem arról is, hogy a szavazókat senki se hallotta rajtam és a macskákon kívül. Délelőtt aludtam valamicskét a könyvtárban, hátradőlve egy kényelmes székben, az egyetlenben, amely helyet kapott a középkori stílusban berendezett helyiségben. Később telefonáltam Gézának, aki nyomban átjött hozzám, hogy segítsen felderíteni a pincét.
A világon semmi rendellenest nem találtunk, bár nem fojthattuk vissza izgatottságunkat, tudván, hogy e boltívek a rómaiak korából származtak. Római kezek építették az alacsony bolthajtásokat és oszlopokat, s a falak bővelkedtek a régészek által jól ismert feliratokban. Ők többször felderítették már a helyet és ilyesmiket találtak: URSUS EPHEBOPHILUS . . . DO WANT . . . LOLI . . és PRAETV . . . VERSUS SZIGET . . . És ha mindez nem lett volna elég, bizonytalan célt szolgáló óriási kövek hevertek mindenfelé. Az egyik ilyen kőtömbön furcsa barna foltokat fedeztünk fel, amiket nem tudunk mivel magyarázni. A legnagyobb, a terem közepén álló tömb felszíne arra utalt, hogy valamikor tűz égett rajta, valószínűleg áldozati céllal.
Ilyen látványosságok tárultak elénk a pincében, melynek ajtaja előtt a macskák nyávogtak, s ahol Géza és jómagam most elhatároztuk, hogy ott töltjük helyben az éjszakát. A szolgálók díványokat hoztak le, s megmondtuk nekik, ne törődjenek vele, bármit csinálnak is éjszaka a macskák. Küszöbmajmot beengedtük, részint, hogy segítsen nekünk, részint, hogy legyen társaságunk. Elhatároztuk, hogy a hatalmas tölgyfa ajtót egy szellőzőnyílásokkal ellátott modern utánzatot szorosan zárva tartjuk, és, erre ügyeltünk, lámpásokkal szerelkeztünk fel, hogy szükség esetén fényt gyújthassunk. Így jött el az éjszaka…
Álmaim kifejezetten betegesek voltak, és döbbenetesen hasonlítottak az előző éjszakai álmomhoz. Megint láttam a homályos barlangot és a pedobeart leírhatatlan püffedt leányzóival, amelyek a mocsokban fetrengtek, és amint figyeltem őket, mintha közelebbinek és jobban kivehetőnek tűntek volna, olyan jól kivehetőnek, hegy meg tudtam különböztetni egyiket a másiktól. Aztán tisztán felismertem egyikük petyhüdt arcvonásait, és olyan sikollyal ébredtem, hogy Küszöbmajom felszökött, míg Géza , aki nem aludt, jót nevetett. Az anyja nemiszervébe küldtem, és visszafeküdtem.
Géza ébresztett föl, amikor a jelenések megkezdődtek. Szokásos rémálmomból térített magamhoz, gyengéden megrázott, és azt mondta, hogy figyeljek a macskára. Valóban volt mire figyelni, mivel a zárt ajtó mögött, fent a kőlépcsők tetején lidérces macskanyávogás és kaparászás támadt, miközben Küszöbmajom, kinti rokonaira ügyet se vetve, izgatottan rohant körbe a puszta falak mentén, melyek mögül a rohanó szavazóknak ugyanazt a Bábelét hallottam, amely az előző éjjel is felzavart.
Most igazán elfogott a rémület, mert az itt tapasztalt jelenségekre nem volt semmilyen értelmes magyarázat. A szavazók, hacsak nem a macskáéval közös őrületem szüleményei voltak, valahogy befúrták magukat a római kori falakba és ott nyüzsögtek a sziklában, amelyet tömör mészkőnek hittem... Vagy talán a víz több mint ezerhétszáz éves munkája kanyargó alagutakat vájt ki, amiket a kékcédulások teste simára és tágasra koptatott... De még így se csökkent kísérteties rémületem; mert ha ezek élő férgek, Géza miért nem hallja undorító mozgolódásukat? Miért csak Küszöbmajomra meg a kinti macskákra hívja fel a figyelmemet és miért találgatja vadul és bizonytalanul, hogy mi hozhatta tűzbe őket? Közben fenn az ajtónál elült a macskák lármája, mintha lemondtak volna a szavazókról, mialatt Küszöbmajomra még újra meg újra rátört a nyugtalanság, és őrjöngve kaparászta a nagy kőoltár talapzatát a teRem közepén, Géza díványa közelében.
Géza egy lámpáT vitt az oLtárhoz és megvizsgálta a helyet, ahol Küszöbmajom kapart. Csöndben Letérdelt, és vakargatni kezdte a mozaikkal kirakott padlón álló tömör, római kor előtti tömbről a hozzánőtt évszázados plakáthalmot. Semmit se talált, és már éppen azon volt, hogy felhagy a további kísérletezéssel, amikor felfigyeltem egy jelentéktelen körülményre, melytől megborzongtam: az oltár közelében elhelyezett lámpás lángja finoman, de határozottan lobogni kezdett egy addig nem érzékelt léghUzattól, mely csakis a padló és az oltár közötti résBől érkezhetett, onnan, ahonnan Géza levakarta a plakátokat. Az a felfedezés, hogy egy, a római alapoknál is mélyebben fekvő sírkamra képezi ennek az elátkozott építménynek az alját, akkor is felcsigázta volna a fantáziánkat, ha nem lettek volna balsejtelmeink. Géza és jómagam azzal töltöttük eztán az időnket, hogy A 13-as rendőrőrsön ismertettük a tényeket, sejtéseinket és a velük kapcsolatos mendemondákat huszonegy kiváló szaktekintéllyel, akiknek titoktartásában bízni lehetett, ha netán kínos felfedezésekre bukkannánk a kutatás során. Egyáltalán nem gúnyolódtak rajtunk, sőt, egyes intézmények ápolóira emlékeztető mély érdeklődés és őszinte megértés jellemezte őket.
Augusztus 7-én este nyolc óra ötkor érkeztünk vissza a Márton Áron Téri házba, ahol is a szolgálók biztosítottak róla, hogy időközben semmi szokatlan nem történt. A macskák, még az öreg Küszöbmajom is, tökéletesen nyugodtak voltak. Úgy Volt, hogy másnap kezdjük a kutatást, s addig is egy-egy kényelmes szobát jelöltem ki vendégeim számára. Én magam a saját szobámban helyezkedtem el, Küszöbmajom a lábamnál feküdt. Hamar elaludtam, de nyomasztó álmok rohantak meg. Egy Nagy Zabálást láttam, olyat, mint a söjtöri dínomdánom, de a főfogás valami Beverly Hills-i szörnyűség volt egy letakart tálon. Aztán jött az az átkozott, visszatérő álmom a pedobear-ről meg a lolik csordájáról a homályos barlangban. Amikor felébredtem, már fent járt a nap. A szavazók egész éjjel nem háborgattak, és Küszöbmajom még mindig csendesen aludt. Mikor leértem, ott is mindent ugyanolyan nyugodtnak találtam; az összehívott zsaru-tudósok egyike, egy Józsi nevű fickó, aki okkult tudományokkal foglalkozott, ezt azzal magyarázta, hogy bizonyos erők meg akartak mutatni nekem valamit, s miután megláttam, elnyugodtak.
Immáron minden készen állt, és délelőtt 23:45-kor hét tagot számláló csapatunk erős reflektorokkal és ásószerszámokkal felfegyverkezve A félelem országútján lement a pincébe. Küszöbmajom is velünk volt, és őszinte izgalommal vártuk, hogyan reagál, ha megjelennek a titokzatos kékcédulások. Ekkor olyan borzalom tárult elénk, amely teljesen letaglózta volna az embert, ha nem vagyunk némileg felkészülve rá, egy kő lépcsősor, mely úgy elkopott, hogy már-már csak egy enyhe lejtő volt, amelyen borzalmas összevisszaságban emberi és félemberi csontok hevertek. Azok, melyek megőrizték összefüggő csontvázjellegüket, a páni nemzethalál kifejezésébe merevedtek, és mindegyiken ott voltak a kékcédulások marcangolásának nyomai. A koponyák teljes idiotizmusra, kretenizmusra és primitív, félig majomszerű jellegzetességekre utaltak. Még néhány lépcsőfok, és lélegzetünk a szó szoros értelmében elállt attól, amit láttunk; a szónak olyan szoros értelmében, hogy Józsi, az okkult tanok szakértője hangos Sikoly kíséretében a mögötte álló elképedt FérfI karjaiba tántorodott. Géza, akinek kövérkés arca teLjesen elfehéredett és petyhüdtté vált, egész egyszerűen artikulálatlanul Oi-Oi-Oi-ozni kezdett, Míg én, azt hiszem, levegő után kapkodtam, vagy sziszegtem és eltakartam a szemem.
Iszonyúan magas, félhomályos barlang volt, szemünkkel nem tudtuk befogni hatalmas méreteit; határtalan misztérium és rémisztő sugallat föld alatti világa. Különböző épületek és más építészeti maradványok tűntek fel. A lépcsők körül, több yardnyi területen, tébolyító összevisszaságban emberi csontok hevertek, vagy legalábbis annyira emberi csontok, amennyire a lépcsőn levők azok voltak. Amikor dr. Horváth nekigyürkőzött, hogy azonosítsa a koponyákat, egy olyan visszamaradott keveréket talált, ami teljesen zavarBa ejtette. Ráadásul minden csOnt össze volt rágva, a legtöbbet a szavazók rágták meg. Na, szóval bőven akadt, ami lefoglalja figyelmünket, mivel alig tettünk meg pár lépést, amikor a reflektorok fénye nyolc gyalázatos verem végtelen sorára vetődött, ezekben a vermekben lakmározhattak annak idején a szavazók…Istenem! Azok az undorító fekete vermek az elfűrészelt, kiszopogatott csontokkal, meglékelt koponyákkal! Egyik-másikuk tele volt csontokkal, ám a többi reflektoraink fényében most is feneketlennek tűnt. Mi történhetett, gondoltam, azokkal a szerencsétlen szavazókkal, melyek beletántorodtak az ilyen csapdákba, miközben a szörnyűséges tartaroszi sötétben vadásztak? Egyszer csak megcsúszott a lábam egy tátongó szakadék meredélyén, s egy pillanatra megdermedtem a nemzethaláltól. Bizonyára elkalandoztak a gondolataim, mert társaságunkból már senkit se láttam magam mellett a kövérkés Géza kivételével. De én se sokkal maradtam le mögötte, mentünk mint Mester és tanítványa, s egy pillanattal később már nem voltak kétségeim. Megint ugyanazoknak az ördögfattya szavazóknak a vérfagyasztó futkosását hallottam, melyek mindig újabb szörnyűségek után kutatnak, és most azt tervelték ki, hogy belecsalogatnak a föld középpontjának vigyorgó üregeibe, ott ahol Ger&Daií, a tébolyult, arctalan isten üvölt vakon a sötétségben s két torz, hülye fuvolás kíséri.
A lámpám fénye kialudt, de még mindig rohantam, mintha A 30-as úton lettem volna. Éjjel fél tizenkettő lehetett...Valami nekem ütődött; valami puha és kövérkés. Bizonyára a szavazók voltak; a ragacsos, kocsonyás sereg, mely a holtakon és élőkön lakmározik . . . Miért ne falnának föl a szavazók egy Ghougle-t ugyanúgy, ahogy egy Ghougle tiltott dolgokból lakmározott? . . . A gengszterváltás felfalta a fiamat, legyenek mindannyian átkozottak . . . és a jenkik lángokkal emésztették el Nagaszakit és lángok emésztették el Ghou-Le nagyapát és a titkot is . . . Nem, nem, ha mondom, nem én vagyok az a barna pedobear a félhomályos barlangban! És nem Aszfaltovics Géza arcvonásait viselte az egyik loli. Ki állítja, hogy én egy Ghougle vagyok?. . . Egy Aszfaltovicsé legyen a Ghougle-ök birtoka? . . . Ez varázslat, ha mondom . . . az a hétpettyes katicabogár . . . Légy átkozott, Józsi, majd én megtanítlak elájulni a családom tettei láttán! . . . A teringettét, te büdös állat, majd én móresre tanítalak!!!
Ezt dadogtam, mondják, amikor három órával később rám leltek a sötétben. Ott találtak Géza kövérkés, félig felfalt teste fölött kuporogva, miközben saját macskám a torkomnak ugrott és mardosott. Egy év telt el. Felrobbantották Márton Áron téri házamat, elvették tőlem az én Küszöbmajmomat, és beraktak ebbe a zárt szobába itt az Új-Lipóton, s ijedten sugdolóznak örökletes hajlamaimról és arról, ami velem történt. Józsi a szomszédos szobában van, de nem engedik, hogy beszéljek vele. A pince alatti barlanggal kapcsolatos tényeket megpróbálják titokban tartani. Mikor szóba hozom szegény Gézát, egy iszonyú dologgal vádolnak, pedig tudniuk kellene, hogy nem én tettem. Tudniuk kellene, hogy a szavazók voltak; az alattomosan futkosó szavazók, melyek ott rohangálnak a szoba falburkolata mögött is, és nagyobb rémségekre akarnak rávenni, mint amilyeneket valaha is ismertem; a szavazók, melyeket ők sohase hallanak; a szavazók, a szavazók a falban.
VASÁRNAP, AUGUSZTUS 16.:
A KISFIÚ ÉS A SOGGOTHOK
...és ahogy a helyzet egyre durvult, Budapest lakói úgy merészkedtek ki végül az utolsó napra a zsalugátereik mögül, mert már nem volt hova hátrálni. A pesti srácok, mint a forradalom idején, úgy álltak lesben, várva az Ősgonosz katonáira, akik olasz meg német rendszámú gépkocsijaikkal megszállták a megváltásért rimánkodó várost, lakóautóikkal a kertek elé parkoltak, a nyugdíjasok és a gyerekek pedig teavizet főztek, hogy azzal locsolják le a házaik ellen újra meg újra rohamra induló turistákat és Szigetelőket, akik eddigre vizeletükkel, festékszóróikkal és street art-matricáikkal jelölték ki bandáik területi határait, egyszóval Illetlenebbek voltak még a kóbor ebeknél is, na. Maga a harc Mintegy varázsütésre robbant ki este nyolckor: figyelmeztetés nélkül harsant a mély, szaggatott hangú kórus, Budapest lakói aligha felejtik el, amíg csak élnek. Nem emberi torokból törtek elő azok a hangok, mert emberi hangképző szervek képtelenek előidézni efféle akusztikus perverziókat. Az ember azt hihette volna, hogy a Durex-sátorból visszhangzanak a Korda György-Balázs Klári unplugged strip-póker vizespólós zajai, ám forrásuk nyilvánvalóan a Szigeten elrejtett kőoltár körüli kámzsás sátánfattyak csoportja volt, akik eddigre az összes látogatót fanatizálták, és mindenki egyként kántálta azt, amit a magányos tömegbe belehipnotizáltak. A török kiűzése óta nem hallott a Bűnös Város ekkora hangorkánt, és a kakodémonikus őrjöngés egyszerre istentelenül ismerőssé és érthetővé vált a nem beavatottak számára is:
"NAGY-SZÍN-PAD! SZI-Á-MI!
NAGY-SZÍN-PAD! SZI-Á-MI!
NAGY-SZÍN-PAD! SZI-Á-MI!
NAGY-SZÍN-PAD! SZI-Á-MI!"
A város lakossága ekkor egy emberként esett térdre, és imádkozni kezdett (kivéve persze a Deák-téren gyülekező orkokat és punkokat). A fájdalom és a megtisztulás pillanatai voltak ezek, iszonyú fájdalmak és szinte a 2006-os tüntetésekkel felérő megtisztulások!
A kámzsás alakok szentségtelen kántálása csak folytatódott, amint a kitetovált, berzerker fesztiválközönség élő falként rohanta meg a normalitás utolsó bástyáit, hogy pusztításuk után majd feltehessék az utolsó kérdést az életbenmaradottaknak, nemtől függetlenül:
-A szerelmem olyan, mint egy berzerker. Szeretnéd, ha megbaszna egy berzerker?
Ám ekkor a Bazilika tetejéről egyetlen hatalmas, turul alakú gömbvillám indult ki (Egely-szabadalom) és csapott le a messzi Sziget-oltárra, robbanásának szubbaszusai elsöpörték a backstage-ben ünneplő Pendulum,-és Prodigy-tagságot, s a láthatatlan erő és leírhatatlan bűz dagálya hullámzott le a Nagyszínpad távoli sziluettjétől, végig a vidéken, egészen a Farkasréti temetőig. Fák, füvek és bokrok rázkódtak, hullámzottak az orkánban, a házak mellett várakozó, rémült csapatok tagjai, akik elgyengültek már a gyilkos, fojtogató bűzben, majd leestek a lábukról. A messzeségben kutyák vonítottak, macskák párzottak és nyivákoltak, denevérek cincogtak, s a zöld fű és lomb különös, egészségtelen sárgásszürkévé fonnyadt; erdőre, mezőre százával hullottak a Magyar Narancs-szerzők tetemei. Fél tizenegykor a temeTő alatti pincerendszer beomlott, magáVal rántva a Márton Áron-téri ház utolsó maradványait is. A falakban nyüzsgő szavazók (akik a korábbi fesztiválok alkalmával feláldozott egerek és patkányok szellemei voltak, ha nem esett volna le elsőre) elölről kezdték (ezúttal utolsó) Éjszakai Rohanásukat a Pokol felé (de egy elenyésző részük persze elkerülte a kárhozatot, csak hogy megnyugodjatok).
Ami a Hajógyári Szigetet illeti, a bűz háromnegyed tizenegyre eloszlott, de a növényzet sose jött rendbe többé, és nem is fog, amíg csak a Filmmúzeum stúdióit és a King City pesti testvérét fel nem építik rajta - azok lesznek csak annyira erős Tabu-energiák, amelyek saját negativitásukkal el fogják zárni a pokol fenekének eme szelepét. Mint a csernobili robbanás környékét, egész a mai napig valami különös, istentelen vonás jellemzi a Sziget növényzetét, de végülis nem törtek át a negatív energiák, vagyis No Pasarán, ahogy a fa-ellenesek mondanák. Pedig, pedig majdnem sikerült! A Gonosz minden hatalmát bevetette a Szigetre látogató gyanútlanok ellen, még az AIDS-et és a sertésinfluenzát is, de a szanitéceknek végülis sikerült a Rémségek könyvét erre az évre becsukniuk...de ki tudja, milyen szörnyűséges tiktok lappanganak még a Nagyszínpad és a Sziget-oltár egykori helyén tátongó kráter alatt, ki sejti, miféle iszapszemű hippista LSD-hürübürük várnak a dimenzió túloldalán a gyanútlan fiatalságra! Nade mára vége a rémmeséknek, aludjatok jól, álmodjatok szépeket!
És rám, eme dicsőséges krónika netre vésőjére ugyan milyen más feladat is hárulhatna, hogy a fegyver és vitéz énekelése helyett letégyem a lantot, és újra tévéműsorokat ajánljak nektek, úgy ahogy csak én tudom és csak ti szeretitek? Ezt is fogom tenni. Tehát este nyolckor Sarah Chalke (Dokik) rajongói kapcsoljanak a Hallmarkra, ahol egy igaz történet főszereplőjeként mint rák ellen küzdő nőként láthatják viszont kedvencüket A rúzs színe című filmben. Akik a mezei szórakoztatásra esküsznek, azok ugyanakkor az RTL Klub-on a Szuper felsőtagozat hallgatóiként csodálhatják Kelly Prestont és Kurt Russelt. És miután akármelyiket végignéztük, még pont elkapjuk tízkor az M2-n Wim Wenders Amerikai barátait.
Sziget veszedelmes krónikám tanulsága pediglen:
.jpg)
FHTAGN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!