A Pán utcai zombik 1-2-3. / PRAE.HU BLOG

OKTÓBER 30., PÉNTEK:

A REKETTYÉS TITKA

Éjjel tizenegy órakor, épp abban a pillanatban, mikor a Sziget-iroda romjain épült iskola Macsólaborában sok-sok Töketlenkedés után Végre-valahára fellobbant egy gyönyörű, smaragdzöld lidércfény, annak jeléül, hogy az az idézőformula, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy erőltetve bár, de működik, mondom: pont tizenegykor megcsendült a szomszédos Farkasréti lélekharangja, s ezzel minden tanulásnak vége szakadt. Az ablakok szorosan zárva voltak ezen a hűvös októberi napon, amely a harmincadik volt a naptárban, áM az ördögi hang belopózott a tanterembe. A lidércfény vígan lobogott, s ezt valahogyan még csak bámulta az első padból néhány fiú, de a többiek kinéztek az ablakon, amelyen át a szomszédos temető sírjait tisztán lehetett látni a telehold fényében, s a távolban a templomtornyot, melynek óráján a nagymutató vigasztalóan megindult lassú útjára a tizenkettő felé. És ahogy kifigyeltek az ablakon, a harangkongással együtt más elnyújtott, ide nem tartozó hangok is jöttek be a terembe. Kántálás, politikusok neveinek emlegetése, hangos technózene, a Waffen-BKV-s trollok "jegyeketbérleteket"-jei és gumibotjaik suHogása - az Élet, a nagybetűs Élet tört utat magának a könyek börtönében. Izegni-mozogni kezdett az osztály. A diákok közül Hícsí Fapamoto becsukta a kicsiny, piros bőrrel bevont zsebtrolltartóját, Olivér pedig minden szeméreM nélkül terítette a pad alatt térdére a legutóbbi CKM-et, belenézett, de amit látott, abba maga is belevörösödött - egyszóval mindenki előkészületeket tett a távozásra, s csak egyedül a tanár úr nem vett tudomást arról, hogy 2012-ben vége lesz mindennek (pont mint ahogy 2000-re jósolták), mert végighorDozta egy bizonyos medvére emlékeztető tekintetét a sok buksi gyerekfej fölött, és így szólt:

-Nűű, mi az?

Erre aztán kurva nagy csönd lett, halálos csönd. Olivér kénytelen volt becsukni A CKM-et, Hícsí Fapamoto hamar zsebre vágta a piros trolltartót, melyből rögtön szivárogni is kezdett a szép kék trollvér.

-Mi az? - ismételte a tanár úr, aztán az ablakra nézett, amelyen át beszűrődött a harangzúgás, mintegy éreztetve mindenkivel, hogy ő nem tartozik a tanári fegyelem alá. De a tanár úr azért szigorúan nézett a templom irányába, és így szólt:

- Kiyazaki-szan, nyisd ki az ablakot!

Kiyazaki-szan, a kis Kiyazaki-szan pedig, aki "első pad első" volt, fölkelt, és az ő komoly, szigorú kis pofájával az ablakhoz ment, hogy kinyissa.

E pillanatban Tutajos kihajolt a padsor szélén, és odasúgta egy kis szőke fiúnak:

-Vigyázz Nemecsek!

Nemecsek Hátrasandított, majd a földre nézett. Egy papírgombóc gurult melléje. Fölvette, kihajtotta. Az egyik oldalára ez volt írva:

Add tovább Néma BObnak!

Nemecsek tudta, hogy ez csak címzés, és hogy az igazi mondanivaló a papiros másik oldalán van, de mivel nem akarta a más levelét elolvasni, ezért ő is gombócot csinált belőle, megvárta a Kellő pillanatot, s most ő hajolt ki a két padsor között hagyott utcára, és ő súgta:

-Vigyázz Fapamoto!

Most Hícsí Fapamoto nézett le a földre, amely rendes közlekedési eszköze volt az üzeneteknek. Valóban, gurulva jött a kis papiros gombóc. A másik oldalára, tehát arra az oldalra, amelyet a szőke Nemecsek becsületből nem olvasott el, ez volt írva:

Holnap délután háromkor zombi flashmob.

Találkozó a Gödör Klubnál. Kihirdetni.

Hícsí Fapamoto zsEbre vágta a kis papirost, és egy utolsót szorított már összecsomagolt könyvein. Éjfél volt, és most már a tanár úr is tudta, hogy bezárt a bolt, vége az órának. A lidércfényt eloltotta, és visszament a természetrajzi szertárba, a gyűjtemények közé, honnan minden ajtónyitáskor kitömött állatok és rendszerváltozáskori képviselők kandikáltak ki buta üvegszemükkel, s ahol a sarokban csöndesen, de méltósággal állongott a titkok titka, a rémek réme: egy bizonytalan származási helyű, megsárgult emberi csontváz. Medwe tanár úr visszaloholt a szertárba, gondosan bezárta maga mögött az ajtót, fellebbentett egy ezeréves perzsaszőnyeget, ami alatt egy megviselt koporsó rejtőzött, félig alvadt vérrel telten. Medwe tanár úr alsónadráGra vetkőzött, Majd lassan, kéjesen merült a koporsóban kavargó, langyvörös melegségbe, magzati pózba gombölyödött, így keresvén menedéket a fél kilenckor beköszöntő reggel első napsugarai elől.

A kapun közben csak úgy dűlt kiFelé a sok gyerek. Fele jobbra, fele balra oszlott, a politikai megosztottságuk szerint. Mintha vagonokból szabadult kis rabok lettek volna, úgy támolyogtak a holdfényben, úgy kószáltak bele ebbe a lármás, friss, mozgalmas városba, amely számukra nem volt egyéb, mint kocsik, lóvasutak, utcák, boltok zűrzavaros steampunk keveréke, amelyben haza kellett találni, lehetőleg anélkül hogy a Szigony utcában kést kapnának a bordáik közé, vagy hogy a Népligetben ólálkodó vérmedvék elkapják őket egy menetre. Jay titokban kokóra alkudott egy szomszédos kapu alatt, a füvesember ugyanis szemérmetlenül felemelte az árakat, hogy csesződne meg. A kokain ára tudvalevőleg az egész világon egy euró. Ezt úgy köll érteni, hogy a füvesember megfogja a machetét, s amennyit a nagy darab fehér, liszttel felütött masszából egy ütésre le tud belőle hasítani, az egy euróba kerül, egyáltalán, kapu alatt minden egy euró, ez lévén az egység. Jay alkudott, ami azt jelenti, hogy a füvesember fölemelte az árakat. A kereskedelem törvényeinek ismerői jól tudják, hogy az árak akkor is emelkednek, ha az üzletCsinálás veszéllyel jár. Az árusra leselkedő veszélyeket nekünk, vásárlóknak kell megfizetnünk, és a füvesben határozottan volt üzleti szellem és érzék a stex iránt, mert szegényt el akarták tiltani az iskola közeléből. Tudta jól, hogy ha el akarják tiltani, hát el is tiltják, s minden narkókészlete ellenére sem tud oly édesen mosolyogni az előtte elhaladó tanárokra, hogy azok benne ne az ifjúság ellenségét lássák. "A gyerekek minden pénzüket az olasznál költik el" - mondogatták. És az olasz érezte, hogy üzletének nem lesz hosszú élete a gimnázium mellett. Tehát fölemelte az árakat. Ha már mennie kell innen, legalább nyerjen rajta valamit. Meg is mondta Jay-nek:

-Azelőtt volt minden egy euró. Ezután most minden két euró.

És amíg nagy neHezen kinyögte ezeket a magyar szavakat, vadul hadonászott a levegőben a machetével. Geréb odasúgott Jay-nek:

-Vágd a kalapodat a cukor közé!

Jay el volt ragadtatva ettől az eszmétől: micsoda gyönyörűség lenne ez! Hogy repülne jobbra-balra a cucc! Geréb, mint az ördög, csak suttogta fülébe a csábítás igéit:

-Vágd oda a kalapodat! Ez uzsorás.

Jay levette a kalapját.

-Ezt a szép kalapot?- mondta.

El volt tévesztve a dolog. Geréb rossz helyen tette a szép ajánlatot. Hiszen Jay emós volt, és jó metroszexuális módjára vigyázott a ruháira.

-Sajnálod?- kérdezte tőle.

-Sajnálom, baszod- mondta Jay. -De azért ne hidd, hogy gyáva vagyok. Én nem vagyok gyáva, csak a kalapot sajnálom, grizzlygéza. És ezt be is bizonyíthatom, mert ha akarod, a te kalapodat nagyon szívesen odabaszom!

Ez majdnem sértés volt. Geréb úgy is válaszolt:

-Ha már az én kalapomról van szó, hát odavágom én magam. Dik mán, ez egy uzsorás. Ha félsz, menj el.- És azzal a mozdulattal, ami nála a harciasságot jelentette, le is vette a kalapját, hogy szétüssön vele az x-lábú asztalon, mely teli volt rakva mindenféle anyaggal meg kiegészítővel. De valaki megfogta hátul a kezét. Egy majdnem férfias hang ezt kérdezte tőle:

-Mit csinálsz?

Geréb hátranézett. Hícsí Fapamoto állt mögötte, és komolyan, szelíden nézett rá. Geréb morgott egyet, mint az oroszlán, mikor az állatszelídítő a szemébe néz. Meghunyászkodott. A fejére tette a kalapot, és vonogatta a vállát. Hícsí Fapamoto csöndesen mondta:

-Ne bántsd ezt az embert. Én szeretem, ha valakinek kiszélesedik a válla az alkoholtól, de ennek semmi értelme nincs. Gyere!

És feléje nyújtotta a kezét. A keze csupa trollvér volt. A trolltartó kedélyesen csöpögtette a zsebébe a sötétkék levet, és Hícsí Fapamoto egy lendülettel mindenféle krikszkrakszokat meg pentagrammákat mázolt az árus mellé, majd karon fogta Gerébet, és elindultak a hosszú utcán. Mögöttük maradt a csinos kis Jay. Még hallották, amint fojtott hangon, a levert forradalmár bús lemondásával szólt az olasznak:

-Hát ha már ezentúl minden két euró, hát adjon két euróért füvet.- Az olasz pedig mosolygott, és azon törhette a fejét, hogy mi volna, ha holnaptól kezdve minden három euró volna. De ez csak álom volt, mint mikor valaki azt álmodja, hogy visszatérnek a polgárháború előtti forint-euró arányok. Gondolatai visszatértek a valóságba, nagyot sújtott a késsel a kokaintömbre, s a lepattant szilánkot egy kis papírba tette. Jay keserűen nézett rá.

-Hiszen ez kevesebb, mint azelőtt!

Az olaszt most már szemtelenné tette az üzleti siker. Vigyorogva szólt:

-Hát most drágább, hát most kevesebb is.

-Pfuj- forfult Jay egy új vevő felé -, ne vegyen ennél! Ez uzsorás.

És egyszerre tolta fel az egészet, a fele papír az orrára ráragadt, letéphetetlenül, de nem lenyalhatatlanul.

-Várjatok!- kiáltott Néma Bobék után, és utánuk szaladt. A hazamenés iránya azt követelte, hogy a Soroksári utcából a Köztelek utcába forduljanak be. A Köztelek utcában mindössze két alak volt látható. A középen álltak és vártak. Tutajos volt az egyik, s a másik a kis szőke Nemecsek. A fiúk odaértek hozzájuk, és megállottak csoportban, az utca közepén. Tutajos a kis szőke Nemecsekhez fordult.

-Nekik még nem mondtad el?

-Nem- mondta Nemecsek.

A többi mind egyszerre kérdezte:

-Mit?

Tutajos felelt a kis szőke helyett:

-A Múzeumban tegnap megint rekettyést csináltak!

-Kik?

-Hát a Pásztorok. A két Pásztor. A Jó meg a Rossz!

Nagy csönd lett erre. Jay szólalt meg elsőnek. Borzadva mondta a finom Jay:

-Rekettyést csináltak?

-Azt- mondta erre nekibátorodva a kis Nemecsek, miután látta, hogy a dolog mily hatást tett. Most Geréb fakadt ki:

- Ezt nem lehet tovább tűrni! Én már régen mondom, hogy kell valamit csinálni, de Fapamoto mindig savanyú pofákat vág. Ha nem csinálunk semmit, még meg is vernek bennünket.- Erre már Fapamoto is komolyan kérdezte a kis szőkétől:

-Hát hogy történt?

-A rekettyés?

-Az. Mikor volt?

-Tegnap délután.

-Hát mondd el úgy, ahogy volt, de pontosan úgy, ahogy volt, mert nekünk az igazat kell tudnunk, ha csinálni akarunk ellenük valamit...

- Úgy volt - mondta -, hogy kilenc után kimentünk a MúzeumBa, a Weisz meg én meg Gedeon meg a Koltay Norbi meg a Twist Olivér. Előbb métát akartunk játszani az Esterházy Péter utcában, de a labda a kabbalistáké volt, és azok nem engedték. Akkor azt mondja Olivér: "Menjünk be a Múzeumba, és golyózzunk a falnál!" És akkor mind bementünk a Múzeumba, és golyózni kezdtünk a falnál. És akkor egyszeRre csak azt kiáltja nekem a Gedeon: "Vége van, jönnek a Pásztorok!" És úgy is volt, a sarkon jöttek is a Pásztorok, zsebre volt dugva a kezük, és lehajtották a kámzsás Fejüket, és olyan lassan jöttek, hogy mi mindnyájan nagyon megijedtünk. Hát hiába is voltunk mi öten, ők ketten olyan erősek, hogy tízet is szétboxolnak. JöttEk a Pásztorok, kezükben boxkesztyű, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Koltaynak: "Te, ezeknek tetszenek a golyóink!" És még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: "Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy rekettyés lesz!" De én azt gondoltam, hogy nem fognak minket bántani, hiszen mi soha nem csináltunk nekik semmit. A Koltay azt súgta a fülembe: "Te, Nemecsek, hagyjuk abba." Azt mondom neki: "Lófaxot, majd éppen most, amikor nyerésben vagyok. Ha megnyerem, abbahagyjuk." Közben a Gedeon gurított, de annak már reszketett a keze a félelemtől, és fél szemmel a Pásztorokra nézett, hát persze hogy nem talált. De a Pásztorok nem is mozdultak, csak ott álltak, zsebre dugott kézzel. Akkor aztán én gurítottam és találtam. Megnyertem az összes golyókat. És oda akarok menni, hogy összeszedjem, volt már vagy harminc golyó, de elémbe ugrott az egyik Pásztor, a kisebbik, és rám kiáltott: rekettyés! Én hátranéztem, és a Norbi meg az Olivér már szaladtak, a Weisz a falnál állt, és sápadt volt, a Gedeon meg még gondolkozott, hogy szaladjon-e vagy nem. És ott termett egy rekettyés, de akkora, hogy életemben olyat még nem láttam, nagy tüskékkel. És ahogy szaladtam volna, meg is szúrt az egyik!

Hícsí Fapamoto csöndesen állt és gondolkozott. Mindenki őt figyelte. Mindenki arra volt kíváncsi, hogy Fapamoto mit fog szólni ezekhez a dolgokhoz, amiket már mindenki panaszolt hónapok óta, s amiket eddig nem vett komolyan. Ez az eset azonban, ennek az esetnek kiáltó igazságtalansága még őt is megindította. Halkan szólt:

-Hát most csak menjünk aludni. Holnap délután találkozunk a Gödör Klubnál. Ott mindent meg fogunk beszélni. Most már én is azt mondom, hogy ez hallatlan dolog!

Mindenkinek tetszett ez a kijelentés. Szeretettel néztek rá a fiúk, mosolyogva nézték az okos kis fejét, ragyogó fekete szemét, amelyben most valami harcias tűz lobogott. Szerették volna megcsókolni Hícsí Fapamotót, amiért végre ő is felháborodott. Elindultak hazafelé. Egy harang kongott valamerre a Józsefvárosban, a hold sütött, és minden szép volt, és minden örömmel volt teli. A fiúk nagy dolgok előtt állottak. Mindenikben fellobbant a tettvágy, s mindeniket izgatta, hogy most már mi lesz. Mert ha Hícsí Fapamoto mondta, hogy valami lesz, akkor lesz valami, ez nem csak Egy ember tragédiája! NeMecsek is így érezte, csak más értelemben. Hazatérve látván látta, hogy a rekettyés tüskéje okozta seb elmérgesedett: megfeketedett körülötte a lábán hús meg a bőr, és ez a feketeség mintha növekedni látszott volna. Ellenálhatatlan érzések kerítették hatalmukba: egy távoli dallam, táncmozdulatok...mintha egy régi élet kísértené. De miért? Ideje lefeküdni, gondolta, holnap zombi flashmob lesz a Gödörnél. Még egy utolsó pillantást vetett a feketeségre, aztán elaludt. A seb feketéjét az éjszaka setétje váltotta, ám a beszűrődő holdfényben látszott, ahogy Nemecsek elkezd átalakulni....ráadásul nyugtalan álma volt: kiszel tünde és geronazzo mária akarták maguk alá teperni. Nemecsek hánykolódott, de nem ébredt fel, még az átalakulás utolsó stádiumában sem.

…és ahogy Budapestre leszáll a sötétség, úgy folytatódik az én mesém is, kedves gyerekek:

OKTÓBER 31., SZOMBAT:

ZOMBILLANGÓ

Amikor reggel Nemecsek Ernő nyugtalan álmából felébredt, jöttön-jővén szörnyű féreggé változva találta magát ágyábAn. Szkíta gyártású tarsolylemezszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét, meglátta domborodó, barna, ív alakú, kemény szelvényekkel ízelt hasát, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő paplana. Számtalan, testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lába tehetetlenül kapálódzott rémült szeme előtt. Nemecsek tekintete ezután az ablakra vetődött, és látván a napfényes időt, egészen mélabússá válT. "Mi lenne, ha kicsit még Várakoznék, aludnék, és elfelejteném ezt az egész őrültséget?" - gondolta, de ez megvalósíthatatlan volt, mert megszokta, hogy a jobb oldalán fekszik, jelenlegi állapotában azonban nem tuDott oldalára fordulni. Bármekkora erővel lódította is magát a jobb oldalára, akárhogy is lendítette nemezes fejét, mindig visszagurult a hátára. Már vagy százszor megpróbálta, lehunyta a szemét, hogy ne kelljen rugdalózó lábait látnia, és csak akkor hagyta abba, amikor eddig soha nem tapasztalt, könnyű, tompa fájdalmat érzett az oldalában, egykoro csigolyái helyén. Ránézett Az ébresztőórára, amely a fa éjjeliszekrényen ketyegett. "Mennybéli Úristen!" - gondolta. Fél három volt, és a mutatók békésen haladtak előre, már el is múlt fél, már háromnegyed felé járt...csak nem...nem szólt volna az ébresztőóra? Az ágyból is lehetett látni, hogy be volt állítva pontosan délután két órára; tehát biztosra vehető az a lehetőség, hogy szólt is. Igen ám, de lehetséges, hogy átaludta volna azt a kibaszott, bútorrengető csörömpölést? Nos, ha nyugodtan nem is, de valószínűleg annál mélyebben aludt. Most mit tegyen? Amikor mindezt nagy sietve végiggondolta, és a kezdődött volna minden újra, mivel a felkelésre mégsem tudta elszánni magát - az óra éppen háromnegyed hármat ütött -, az ágy fejénél óvatosan kopogtattak az ajtón.

-Nemecsek- szólt anyja -, háromnegyed három. Nem kéne a flashmobra menned?

A szelíd hang! Nemecsek megijedt, amikor meghallotta saját válaszoló hangját, amely félreismerhetetlenül régi önnön hangja volt ugyan, de mintegy alulról valami visszafojthatatlan, fájdalmas fappogás vegyült bele, s ettől jóformán csak az első pillanatban maradtak épek, érthetőek a szavai, utózengésüket már annyira szétzilálta, hogy az ember nem tudta, jól hall-e. NemeCsek részletesen akart válaszolni és mindent megmagyarázni, de ilyen körülmények között csak e szavakra szorítkozott:

-Igen, igen, anyám, köszönöm, már kelek is.

Az ajtó jóvoltából kinn bizonyára nem lehetett észrevenni Nemecsek hangjának elváltozását, mert anyja megnyugodott ettől a magyarázattól, és elcsoszogott. A kis beszélgetés azonban felhívta a többi családtag figyelmét arra, hogy Nemecsek a várakozás ellenére még otthon van, és már kopogott is az egyik oldalajtón apja, gyengéden, de az öklével:

- Nemecsek! Nemecsek! - kiáltotta. - Mi van veled? - És kis idő múlva újra megszólalt mélyebb, figyelmeztető hangon: - Nemecsek! Nemecsek!

A másik oldalajTónál a húga aggodalmaskodott halkan:

- Ernő, nem jól Vagy? Szükséged van valamire?

Mindkét oldalra így felelt Nemecsek Ernő:

- Már kész vagyok - és igyekezett hAngját gondos kiejtéssel és a szavak közé iktatott hosszú szünetekkel minden feltűnő vonástól megfosztani. Apja vissza is tért a reggelijéhez, de húga a szokásos bőgő hangján tovább suttogott:

- Nemecsek, nyisd ki, könyörgök.

Nemecseknek azonban esze ágában sem volt, hogy kinyissa, és áldotta pornófilmnézési szokásaiból eredő óvatosságát, hogy otthon is kulcsra zárt éjszakánként minden ajtót.

A Rákosi utcai kis fekete házban nagy volt a csönd. Még a lakók is, akik rendszerint hangos pletykára szoktak gyűlni az udvarra, most lábujjhegyen mentek el a Nemecsek szabó ajtaja előtt. A cselédek hátravitték porolni a ruhát meg a szőnyeget az udvar legvégébe, és ott is csak kíméletesen bántak velük, csak hogy a beteg meg ne hallja a lármát. Ha a szőnyegek álmélkodni tudtak volna, most el is álmélkodtak volna azon, hogy a dühös püFölés helyett ma szelíd kis ütésekben van részük...

És be-benéztek a lakók az üvegajtón.

-Hogy van a kisfiú?

És mindenik ezt a választ kapta:

-Rosszul, nagyon rosszul. Ajtót se nyit tegnap óta! A Rammstein lemezeihez se nyúlt hozzá…

Három órakor hazajött a szabó. Az üzletben volt, ahonnan munkát hozott haza. Vigyázva, csöndesen nyitott be a konyhába, és nem is kérdezett semmit a feleségétől. Csak ránézett. És a felesége meg őreá nézett. És már mind a ketten értették is egymást. Ekkor szerény kopogtatás hallatszott kívülről, az udvari ajtó felől.

-Talán a doktor - súgta az asszony.

A férje küldte:

- Nyiss ajtót!

Az asszony kiment, és ajtót nyitott. Hícsí Fapamoto állt a küszöbön.

-Bejöhetek?

A takarót ledobni igen egyszerű volt; csak föl kellett kissé fújnia magát, és már le is csúszott. A folytatás viszont nehezebben ment: a felüléshez karra és kézre lett volna szüksége, helyettük viszont csak a sok duci lábacskája volt, amelyek szakadatlanul összevissza kalimpáltak, és Nemecsek ráadásul irányítani sem tudta őket. Ha be akarta hajlítani az egyiket, az volt az első, amelyik kiegyenesedett, és ha végre sikerült ezzel az egy lábával végrehajtania Azt, amit akart, közben az összes többi felfokozott, fájdalmas izgalommal izgett-mozgott, mintha szabadjára engeDték volna őket. "Csak semmi fölösleges időVesztés az ágyban" - gondolta Nemecsek. Először testének alsó felével akart kijutni az ágyból, de ez az alsó rész, amelyet egyébként még nem látott és még csak nem is tudott pontosan elképzelni, nehézkesnek bizonyult; lassan mozdult; és végül, amikor Nemecsek már-már megvadulva, minden erejével kíméletlenül előrelökte magát, rosszul választotta meg az irányt, nekiütődött az ágy alsó végének, és az égő fájdalom, amelyet érzett, felvilágosította, hogy pillanatnyilag talán éppen testének alsó fele a legérzékenyebb.

Már odáig jutott, hogy a nagyobb hintaröpték végén alig tudta visszanyerni egyensúlyát, és most már igen hamar végleg döntenie kellett, mert öt perc híján három volt - és akkor csengettek a lakásajtón. "Valaki a gittegyletből" - gondolta, és szinte megmerevedett; míg lábacskái annál sebesebben táncoltak. Egy pillanatig néma csend volt. "Nem nyitják ki" - gondolta Nemecsek valami esztelen reménységbe kapaszkodva. De azután a cselédlány, mint máskor, természetesen most is szilárd léptekkel az ajtóhoz ment, és kinyitotta. Nemecseknek elég volt a látogató első üdvözlő hangját meghallania, és már tudta is, ki az: maga az elnök, Hícsí Fapamoto. „Nem láthatnak meg így”, gondolta Nemecsek, és nem annyira valódi elhatározás következtében, mint inkább az izgalom hatására, mely Nemecseket e gondolatok közben elfogta, teljes erővel kivetette magát az ágyból. Hangos csapódás hallatszott, robajról voltaképp nem lehetett beszélni. Kissé felfogta az esést a szőnyeg, és Nemecsek háta is rugalmasabb volt, mint gondolta; így történt, hogy a tompa zaj nem is volt olyan feltűnő. Csak a fejét nem tartotta elég óvatosan; azt bizony beverte, és most dühében és fájdalmában ide-oda forgatta, és a szőnyeghez dörzsölte.

-Valami leesett odabenn - mondta Hícsí Fapamoto a bal oldali szobában.

Nemecsek megpróbálta elképzelni, hogy nem történhetne-e egyszer Fapamotóval is valami hasonló, mint ma vele; a lehetőségét tulajdonképpen nem lehetett kizárni. De szinte nyers válaszul erre a kérdésére Fapamoto néhány határozott lépést tett a szomszéd szobában, és megnyikorgatta lakkcsizmáját. A jobb oldali szobából Nemecsek tájékoztatására húga ezt suttogta:

- Nemecsek, itt van Fapamoto.

- Tudom - mondta Nemecsek halkan; de annyira, hogy a húga is meghallja, nem merte felemelni a hangját.

- Nemecsek - szólalt meg most apja a bal oldali szobában -, itt van egy osztálytársad, és érdeklődik, miért nem mész vele együtt a zombi flashmobra. Nem tudjuk, mit mondjunk neki. Egyébként veled is személyesen akar beszélni. Nyisd ki tehát, légy szíves, az ajtót. Majd szíveskedik eltekinteni a szobádban levő rendetlenségtől.

- Jó reggelt, Nemecsek szabó! - kiáltott közbe barátságosan a gittegylet elnöke.

- Nem jól van - mondta az anyja, mialatt apja tovább beszélt az ajtónál -, nem jól van, higgye el, diák úr. Hogyan is késne le különben Nemecsek flashmobot! Hisz másra se gondol ez a fiú, csak a flashmobra. Szinte már bosszant, hogy sohasem megy el este szórakozni; most egy hétig itt volt a városban, de egy este se ment el hazulról. Ül az asztalunknál, és a zombiecentral.hu-t meg a Thellminart böngészi. Már az is szórakozás neki, hogy dolgozik egy kicsit a Gödör-beli gőzfűrésszel. Most például faragott két-három kis keretet csontból, meg fog lepődni, milyen kedves; benn lóg a szobájában, mindjárt megnézheti, mihelyt kinyitja az ajtót. Egyébként boldog vagyok, hogy itt van, cégvezető úr, egymagunkban nem lettünk volna képesek rávenni Nemecseket, hogy nyissa ki az ajtót, olyan makacs, és biztosan nem is érzi jól magát, bár reggel tagadta.

Éjszaka volt. Hárman állottak az ágy mellett, és hárman nem szóltak egy szót sem. S ahogy így állottak az ágy mellett, a kis beteg, mintha megérezte volna, hogy őt nézik, hogy miatta hallgatnak, csöndesen, lassan kinyitotta a szemét. Teste már teljesen rovarszerű volt, egyedül a feje volt még gyereké, de a nemezlapok ebbe is bezavartak. Előbb az apjára nézett nagy szomorúan, aztán az anyjára. Mikor azonban végül Hícsí Fapamotot meglátta, elmosolyodott. Alig hallható, gyönge hangon mondta neki:

- Te itt vagy, Fapamoto?

Hícsí Fapamoto közelebb lépett az ágyhoz.

- Itt vagyok.

- Itt is maradsz?

- Itt.

- Egészen addig, amíg meghalok?

Most erre nem tudott mit felelni Hícsí Fapamoto. Rámosolygott a barátjára, aztán mintegy tanácsot kérve, hátranézett az asszonyra. De az asszony akkor már háttal fordulva állott, és a köténye csücskét valahoVa a szeme közelébe emelte.

- Bolondot beszélsz, fiam - mondta a szabó, és köszörülte a torkát. - Khm! Khm! Bolondot beszélsz.

De Nemecsek Ernő ezúttal rá se hederített arra, amit az apja mondott. Hícsí Fapamótora nézett, és intett a nemezes fejével az apja felé.

-Ezek nem tudják - mondta.

Most Hícsí Fapamoton volt a sor hogy megszólaljon:

-Dehogynem tudják. Jobban tudják, mint te.

Negyed tizenegy előtt öt perccel Fapamoto egyedül indult el haza a Rákosi utcából. Tanulnia kellett volna, mert holnap nehéz nap következik. Nagy latinlecke. És már régóta nem felelt, tuDta és biztosra vette, hogy Medwe tanár úr ki fogja hívni. De nem volt kedve a tanuláshoz. Cél nélkül kóborolt az utcákon. Valahogyan kerülgette a Pán utcát meg az ismerős környéket, de akármerre is ment, mindenütt emlékeztette valami egyetlen barátjára, Nemecsekre, az immár végleg elcsendesült és kihűlt testű kis Nemecsekre.

Az Üllői út...

Itt baktattak hárman, Tutajossal, mikor először mentek kémszemlére a Füvészkertbe.

A Köztelek utca...

Emlékezett rá, mikor egyszer délben, iskola után megállottak ennek a kis utcának a közepén, és Nemecsek nagy komolyan előadta, mint vették el az előtte való napon a Pásztorok a Múzeum-kertben a golyóikat. Jay meg épp feltolt egy kis adag Columbian’s Finest-et. Hogy tüszköltek!

A Múzeum környéke...

Onnan is visszafordult. És érezte, hogy minél inkább kerüli a Gödör Klubot, annál erősebben vonzza arrafelé valami fájó érzés. És mikor aztán egyszerre elhatározta magában, hogy elmegy a Gödörhöz, kerülő nélkül, egyenesen, bátran, akkor valami könnyebbség szállott a lelkére. Sietett, hogy minél előbb érjen oda. És minél közelebb érezte magát az ő birodalmukhoz, annál nagyobb volt a nyugalom, mely a szívét elárasztotta. A Mária utcában már olyan tisztán érezte ezt, hogy szaladni kezdett, csak hogy minél előbb érjen oda. És amikor pontban éjfélkor a sarokra ért, és meglátta a jól ismert, szürke palánkot, megdobbant a szíve. Meg kellett állnia. Most már nem volt miért sietnie, most már itt volt. Lassú léptekkel közeledett a Klub palánkja felé, melynek kisajtaja nyitva volt. Az ajtó előtt a deszkapalánkhoz támaszkodva pipálgatott a maszkos gyilkos. Mikor Hícsí Fapamotot meglátta, vigyorogva intett feléje. Fapamoto megállott a maszkos gyilkos előtt, kis ideig hallgatott, majd ezt mondta:

-Tudja-e, Jason bátyám, mi történt?

- Mi?

-Meghalt a Nemecsek.

A maszkos gyilkos nagyot nézett. Kivette a pipát a szájából.

-Melyik az a Nemecsek?- kérdezte.

-Az a kis szőke.

-És meghalt?
-Meg. De előtte még valami iszonyatos történt vele. Ilyen félig rovar, félig ember akármi lett belőle.

-Ugyan mán, ifiúr. Hiszen most is itt van!- azzal a fűrészes kunyhó felé mutatott csontos ujjával. Fapamoto arcából kiment a vér; az ablakban ott fénylett Nemecsek vértelen arca, vörösen izzó szeme. A rovarálca a semmibe lefoszlott róla, helyette oszlófélben levő embertest tűnt elő. Nemecsek az ajtóhoz lépett. Mögötte valami olyasmi tűnt fel, amit még így sose láttak a fiú közelében: egy japánnak tűnő csaj, fehér ruhában, arcába lógó hajjal. Fapaomoto felsikoltott és futásnak eredt, még hallotta a maszkos gyilkos röhögését: -Aztán Ne nézz vissza, fiam!

Futott, futott, maga se tudta mi elől. Loholása közben, mikor már a Népliget mellett vitt el útja, megállt, kifújta magát. Mi történt Nemecsekkel? A rovar-dolog, az még oké, de mi ez a bezombulás, és az a zsákruhás nő mit jelent? Nem sokat gondolkodhatott, mert valami morgó hangot hallott a háta mögül. Megfordult, de bár ne tette volna. Egy vérmedve nézett emberfarkasszemet vele. A medve első pillantásra meglepődöttnek tűnt, de gyorsan magához tért, és így szólt:
-Fiam, maga mit keres itt? Nem a holnapi vizsgájára kéne tanulnia? RA-fucking-RAWRRRRR!!!!
Azzal Fapamoto is meglátta ugyanazt a feketeséget, amit az előző fejezet végén Nemecsek.

NOVEMBER 1., VASÁRNAP:

OSZLÁSNAK INDUL A FLESH-MOB SZÖVETSÉGE

A Gödör Klub... Ti szép, egészséges alföldi diákok, akiknek csak egyet kell lépnetek, hogy künn legyetek a végtelen rónán, ama csodálatos nagy, kék Sylvia Plath-i üvegbura alatt, melynek égbolt a neve, akiknek a szemetek hozzászokott a nagy távolságokhoz, a messzenézéshez és leányiskolák távcsővel való kukkoláshoz, ti, akik nem éltek magas házak közé ékelve, ti nem is tudjátok, mi a pesti gyereknek egy mélygarás vagy a gang. A pesti gyereknek ez az alföldje, a rónája, a síksága, ez neki Párizs és a Bakony is. Ez jelenti száMára a végtelenséget és a szabadságot. A Gödör Klub állítólag koncerthelyszínként, majd pártházként funkcionált a polghárháború előtt, jelenleg üres, mint ahogy ez üres telekhez illik is. Palánkja az OTP Pán utcai fiókja, pontosabban annak romjai felől húzódik végig, jobbról-balról két cseszett nagy ház határolJa, s hátul... igen, hátul volt az, ami a Gödör Klubot nagyszerűvé, érdEkessé tette: egy kis ház, amely maga volt a gőzfűrész otthona. Furcsa, titokzatos, félelmes kis ház volt, gyanús lakókkal, ugyanakkor közülük is kitűnt egy fura, fehér plasztikálarcos figura, aki mindenféle még mocorgó csomagokat cipelT magáVal és valami keresetlen véletlen folytán szép lassan eltűntek mellőle a többi lakók (hAjléktalanok, kisebbségiek, satöbbi). A gőzfűrészes házat nyáron a vadszőlő véges-végig befutotta, s a zöld lomb közül pöfögött ki a karcsú kis fekete kémény, amely az óramű pontosságával, szabályos időközökben köpködte lustán a tiszta fehér gőzt, miközben kísérteties sikolyok vegyültek a város zajába, melyet az álarcos fickó (a helyi nyelvjárásban egyszerűen „a maszkos gyilkos”) fütyörészése kísért. Ha messziről hallotta, ilyenkor azt hihette volna az ember, hogy a Gödörben valahol egy gőzmozdony kínlódik, amely nem tud elindulni, és ha elindult, akkor is általmegy egy-két a sínre keresztbe fektetett büdös hippin. Vasárnap délután fél háromkor még senki se volt a Gödör Klub környékén. A kaliba előtt lópokróc volt a földön, és ezen aludt édesen a maszkos gyilkos. A maszkos gyilkos mindig nappal aludt, mert éjszaka a Gödör mélygarázsának romjai közt kóborolt, vagy fönn ült a régi Volán-pályaudvar torzóján, és Borsodit kortyolva bámulta a holdvilágot. Ősz volt, fényes nappal, a gőzfűrész zúgott, a kis fekete kémény köpködte a hófehér gőzfelhőcskéket, és a csontok csak potyogtak egy évek óta növekvő halomba. Mikor délután a fiúk úgy fél három körül sorra beszállingóztak a Gödör Klub kisajtaján, a palánk belső részén nagy papírlapot láttak, mely négy sarkán négy óriási szöggel volt a deszkákhoz szögezve. A nagy papírlap kiáltvány volt, melyet valószínülegs Hícsí Fapamoto írt. Nagy, nyomtatott betűkkel és gyorsan alvadó vérrel volt pingálva. A kiáltvány teljes szövege így hangzott:

KIÁLTVÁNY!!!

MOST MINDENKINEK TALPON KELL LENNI!

BIRODALMUNKAT NAGY VESZEDELEM FENYEGETI!

VESZÉLYBEN A GÖDÖR KLUB!

A MAI ZOMBI FLASHMOB ELMARAD!

A PÁSZTOROK VALÓDI ZOMBIFERTŐZÉST ÉS ELVÁLTOZÁST OKOZÓ MÁGIKUS REKETTYÉST TELEPÍTENEK TERRITÓRIUMUNKRA!

A NYÓCKERES NINDZSÁK SEGÍTIK ŐKET!

DE MI OTT LESZÜNK, ÉS HA KELL,

ÉLETÜNKKEL IS MEGVÉDELMEZZÜK BIRODALMUNKAT!

MINDENKI TELJESÍTSE KÖTELESSÉGÉT!

ÉN MÁR MEGTETTEM, ÉSSSS...ZOMG, I FAPPED, LOL!!!!444 négy négy négy

Hát ezután már nem is volt kedve senkinek sem a golyózáshoz. A fiúk föl-alá járkáltak, újra meg újra visszatértek a palánkra ragasztott kiáltványhoz, tízszer, hússzor is elolvasták a lelkesítő szavakat. Többen már könyv nélkül is megtanulták, és szavalták, mint valami forradalmi manifesztumot. Az egész csapat tele volt ezzel a kiáltvánnyal, mely első Volt a maga nemében, és igazán nagyon nagy lehetett a baj, s igen komoly a veszedelem, ha Hícsí Fapamoto arra határozta el magát, hogy kiáltványt bocsát ki a saját legmagasabb aláírásával. De hol van ő maga?

FaPamoto az iskolai szertárban tért magához. Ó, ugyanaz a jól ismert szertár! De mi ez az így meg úgy letakart izé, gondolta magában, ahogy jobban körülnézett, és meglátta a szőnyeget. Kitaláltátok, felemelte, meg a koporsó fedelét is, és a meglátta a tegnap esti vérmedvét, immár visszaalakult állapotban.

-Medwe tanár úr! Hát ezért vállalt munkát az iskolában, dacára az alacsony pedagógusi fizetésnek! Bár az ő esetében a pedogógus jobb titulus lenne.- Azzal épp Csukta volna vissza, de a mindig éber pajdagógász kinyitotta vörös szemét.

-Nem is tudod, milyen szerencséd van, édes fiam, hogy nem egy ismeretlen medve kapott el.

-Nagy szerencse, mondhatom. Mi történt tegnap, miután elájultam? Volt szex?

-Sajnos semmi.- válaszolt Medwe tanár úr érthető csalódottsággal hangjában. -Épp megkérdeztem volna tőled, hogy A/S/L? LOL, amikor egy püspök meg egy szcientológus vérmedve is kiszúrt téged. Úgyhogy idehoztalak, de addigra vége lett az estének, és füstbe ment a randevúm is.

-Azt hallotta, mi történt Nemecsekkel?
-Igen, és ismerem a forrását is. Nem a pásztorokkal indult a dolog. Minden egy elátkozott videokazettával kezdődött...- Fapamoto idegesen fészkelődött.

-DO NOT WANT, nem akarom látni. Ráadásul a Pásztorok lehet hogy hamarosan lerohanják a klubot a kicseszett rekettyésükkel meg mind a húsz nindzsájukkal, szóval se kedvem, se időm mostan videózni...

-Márpedig kénytelen leszel, mert ez lesz az én Biztosítékom arra, hogy nem árulsz el a tanfelügyelőnek meg az igazgatónak. Különben is, érdekes kis sztori! Az egész még a polgárháború előtti időkre nyúlik vissza- kezdte Medwe tanár úr, miközben beizzította a videomagnót, és gyorsan kiszedte belőle a két nappal azelőtti Barely Legal-VHS-t. -Jóval a 2009-es polgárháború előtt kezdőtött. Bár tényleges harcok csak a Lágerrádió megszüntetése után robbantak ki, a gyökerek még az öszödi beszédnél is mélyebbre nyúlnak, a választás egyik médiahackjéhez. Egy tévés hírnévre áhítozó nő készítette azt a felvételt, amit most látni fogsz, és ő nem sokkal a kikerülés után csúnya véget ért. Ezt a videót fogod most te is látni...

-Ne, NE!- kiáltotta Fapamoto, de a kegyetlen pedobear nem figyelt rá, mert a sárgás csontvázat pakolta épp egy zsákba. Fapamoto rettegve látta, amint a képernyő elsötétül, előbb hangyafoci jelenik meg rajta, majd egy kísérteties jelenetsor:

Eközben a Gödör Klubnál Minden úgy alakult, ahogy Fapamoto mondta. A gépház mögött tele volt ordítással a levegő. A nindzsák azt hitték, hogy győztek. A Pán utcaiak ügyesen forgatták a bézbólütőt, és ez megakadályozta őket abban, hogy felrohanjanak az egykori kontrollhangfalakra. Olivér ingujjra vetkőzve úgy harcolt, mint egy oroszlán. Egyebet se csinált, csak a Rossz Pásztort vette célba. Egymás után puffantak az ütlegek a Pásztor fekete feJén. A nindzsák most már az északi palánk tövében voltak, és a legkeményebb harcot vívták. Pásztor újra parancsot adott:

-Totoró, Marusha, Death Note!

Hícsí Fapamoto megfogta Medwe tanár úr karját.

-Kopnak a bézbólütők - mondta -, innen látom. Már Olivér is kezd gyengülni. Most mi lesz?- kérdezte.

Azonban Medwe tanár úr nyugodt volt.

-Győzni fogunk!

És valóban, egyik diadalkiáltás a másik után hangzott fel. De a legnagyobb akkor hangzott, amikor a Rossz Pásztort, magát a rettenetes, legyőzhetetlen Pásztort Tutajos ölre kapta, és úgy vitte a kunyhó felé, mint a szabin nőket az amerikai demokráciafenntartók. Egy pillanat, és Pásztor már tehetetlen dühvel dörömbölt a kunyhón, csakhogy - belülről. Óriási lárma tört ki erre. A nindzsák csapata érezte, hogy veszve van. A fejüket elvesztették, amikor fővezérük eltűnt közülük. Most már csak abban bizakodtak, hogy a Jó Pásztor hadosztálya fogja helyreütni a csorbát. És közben egyik nindzsát a másik után hurcolták be a kunyhóba, egyre fölharsanó, meg-megújuló diadalordítás közepette, ami elhangzott a Pán utcai küszöbön mozdulatlanul álló sereghez is. Tompa dübörgés hallatszott a kunyhó felől. A bezártak öklükkel verték a deszkát. De hiába. A kis kunyhó ezúttal a Pán utcai fiúk pártján volt. Nem engedte kidönteni sem az ajtaját, sem az oldalát. Keményen állta az ökölcsapásokat. És a foglyok pokoli hangversenyt rendeztek benne.

A Jó Pásztor a seregéhez fordult.

-Fiúk- kiáltotta -, a testvérem elvesztette a csatát! De csak rajtunk áll, hogy megmentsük a nindzsák becsületét! Rekettyéseket élesíts! Előre!

És úgy, ahogy állottak, egyetlen széles sorban bevonultak a telekre, és futólépésben támAdtak. De a szeXi Medwe taNár úr a kunyhó tetején a lába alatt dörömbölő, lármázó, visító pokolmuzsikát túlharsogva kiáltotta:

-Fújd meg a trombitát! Kádár-csontvázat apríts!

És a rohanó nindzsák egyszerre meghőköltek. De a Pán-utcaiak is, és nem csak az újabb adag csontpor hullása láttán. Egy kis gyerekalak ugrott elő a kunyhó mellől. Megtorpant a nindzsavezér, és mögötte megállt, egymásnak lökődött a harcoló sereg. Egy kisfiú állott a Jó Pásztor előtt, egy kisfiú, aki egy fejjel volt kisebb, mint ő. Mögötte egy zsákruhába bújt, hosszú hajú alak. És két gyerekhang kiáltotta:

-Megállj!

A Pán utCai sereg, mely már nyeregben érezte magát a hirtelen fordulat miatt, egyszerre harsogó hangon kiáltott fel:

-Nemecsek!

És a kis szőke, vékony csontú, oszladozó kiskölyök abban a pillanatban ölre kapta a nagydarab Pásztort, és rettenetes erőfeszítéssel, amelyhez csak a túlvilági önkívülete adta szegény kis testének az erőt, a meglepett vezért annak rendje és módja szerint a bebaszta a fűrészkunyhóba, ahogy az a nagy könyvBen meg van írva. Ebben a pillanatban minden rend felbomlott a nindzsák közt. Mintha a fejüket vágták volna le (egy fejezeten belül immár másodszor is, de Molnár is így írta, ne engem szóljatok le). Mikor második vezérük elesett, nekik maguknak is meg volt pecsételve a sorsuk. A pillanatnyi zavart felhasználták a Pán utcaiak. Összefogóztak, nagy lánccá alakultak, és kifelé szorították a meglepett sereget. S mikor az utolsó nindzsat is kiszorították a kapun, s a kaput bezárták mögötte, mámoros diadal ült az arcokon. Harsogott az éljen, a győzelmi kiáltás. És a kis fekete vaskémény most mintha gúnyosan pöfögött, köpködött volna. És utánuk sivított a gőzfűrész, mintha ő is barátja lett volna a Pán utcai győztes seregnek. Hícsí Fapamoto pedig futva érkezett a gépház felől a maszkos gyilkossal. Vizet hozott. Most aztán mind a földön fekvő kis Nemecsek köré gyűltek, s halálos csönd váltotta fel az imént még nagyban zúgó éljenzést. A kunyhóban meg még mindig dörömböltek a foglyok. Jason óvatosan fölemelte Nemecseket a földről, és vízzel kezdték mosogatni a szemét, a homlokát, az arcát. És néhány perc múlva felnyitotta a szemét Nemecsek. Bágyadt mosollyal nézett körül. A fura leányzó eltűnt. Társai közül mindenki hallgatott.

-Mi van?- kérdezte csöndesen.

Hícsí Fapamoto odament hozzá.

-Jobban vagy?

-Jobban.

-Nem fáj semmid?

-Nem.

Mosolygott. Aztán ezt kérdezte:

-Győztünk?

De erre már nemcsak hogy nem hallgatott mindenki, hanem mindenki felelt. Egyszerre riadt a kiáltás minden ajkon:

-Győztünk!

Majd megint Hícsí Fapamoto szólalt meg:

-Győztünk, és most a végén már majdnem baj történt, és hogy nem történt baj, azt neked köszönhetjük. Ha te hirtelen meg nem jelensz köztünk, és nem leped meg a Jó Pásztort, akkor kiszabadítják a kunyhóból a foglyokat, és nem tudom, mi történik.- A kis szőke mintha megharagudott volna ezért.

-Nem igaz- mondta -, ezt ti most azért mondjátok nekem, hogy örüljek, azért mondjátok, mert már halott vagyok. A Kádár-csontváz ledarálása az én életem végét is jelenti.

Nagy csönd lett erre, halálos csönd, egy blogpostban már másodszor. Nemecsek teste lassan pergő homokként hullott bele a földbe, a Gödör Klub szeretett földjébe, és ahogy egyre kevesebb maradt belőle, úgy hártáltak mellőle a flashmob tagjai. Végül csak ketten maradtak, azok, akikre az olvasó a legkevésbé tippel.

-Minek menni haza?- kérdezte Néma Bob. Kérdésére Jay válaszolt.
-Nyolckor adják a retekklubbon az Ünneprontók ünnepét. Diora Baird mutogatja benne a csöcseit!

Íme, ezeknek máris a lecke meg a big tit porn jár a fejükben. Ezek hamar felejtettek. Amiért Nemecsek meghalt, azért Medwe tanár úr életben maradt, és a latinlecke is életben maradt, főképpen pedig életben maradtak ők is. Elballagtak, eltűntek az est sötétjében. És most végre Néma Bob is egyes-egyedül maradt. De nem volt nyugta, meg aztán későre is járt az idő. A farkasréti templom felől lágy harangszó szállott, és látta visszajönni Jasont a Pán utcai kiskapuból a kunyhója felé, hátán a szokásos tömött zsákkal, amiből valami vérnek látszó folyadék csöpögött. Farkcsóválva, szaglászva szaladt mellette Kerb Erósz. Megvárta őket.

-Na?- mondta a maszkos gyilkos. -Ifiúr nem hazamegy?

-De már megyek- felelt Néma Bob.

Amaz nagyot vigyorgott rá.

-Otthon jó meleg vacsora.

-Jó meleg vacsora - ismételte gépiesen Néma Bob, és úgy véletlenségből bepillantott a kunyhóba. A deszkafalhoz támasztva furcsa eszközöket látott meg a mindennapinak mondható zanzásított fejek és csontból készült tárgyak közt: egy kakaóbiztos számítógépet meg egy háromlábú alkotmányt, amelynek a tetején sárgaréz cső volt. Meg fehérre festett karókat...

-Mik ezek?- kérdezte.

Jason benézett.

-Ezek? A mérnök úr cuccai.

-Milyen mérnök úré?

-Építészmérnök úré.

Néma Bobnak rettenetesen megdobbant a szíve.

-Építészmérnök? Mit akar az itt?

Jason szippantott egyet a pipából.

-Építeni fognak.

-Itt?

-Igen. Hétfőn gyünnek munkások, felássák Gödör Klub... csinálnak pince... fundamentum... befejezik négyesmetró... nagyajólét...

-Mi?!- kiáltott Néma BOb. - Ide metrót építenek?

-Metrót, meg annak az állomását- mondta egykedvűen a maszkos gyilkos -, nagy, háromemeletes állomást... akié a Gödör Klub, az csináltatja. ÖNkormányzat, főbogármesterség... Én is csak összeszedem a cuccaim, osztjónapot. Pedig micsoda emlékek fűznek ide...- És bement a kunyhóba.

Bobbal fordult egyet a világ. Most már előtörtek a szeméből a könnyek. Sietett, aztán rohanvást futott a kapu felé. Menekült innen, erről a hűtlen darab földről, amelyet ők annyi szenvedéssel, annyi hősiességgel védtek meg, s amely most hűtlenül elhagyja őket, hogy egy böszme nagy metróállomást vegyen a hátára örök időkre. A kapuból még visszanézett egyszer. Mint aki a hazáját hagyja el örökre. És abban a nagy fájdalomban, mely erre a gondolatra a szívét összeszorította, csak egy csöppecske, csak egy nagyon kicsi vigasztalás vegyült. Legalább szegény Nemecsek nem érte meg ezt a böszmeséget. És másnap, mikor az egész osztály néma, ünnepies csöndben ült a helyén, és Medwe tanár úr komoly léptekkel, lassan, ünnepélyesen ment föl a katedrára, hogy onnan a nagy csöndben halk szóval emlékezzék meg Nemecsek Ernőről, és felszólítsa az egész osztályt, hogy holnap délután három órakor valamennyien fekete vagy legalábbis sötét ruhában gyülekezzenek a Rákosi utcában, Néma Bob komolyan nézett maga elé a padra, és most először kezdett derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk. Hícsí Fapamoto azonban nem elégedett meg ennyivel. A szentbeszéd elhangzása után szólásra jelentkezet

OLVASNIVALÓ

Felhasználóknak

Archívum