2009. 11. 02.
Már megint a prófétaság (hétfőkeddszerdacsütörtök)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, NOVEMBER 3.:
NEM BŰN A LUSTASÁG

Hétfő van megint, alig akarok kimászni az ágyból, meg a műsor is szar, azt kéne csinálnom mint a medvéknek, hogy aludni tavaszig... Kezdjük azzal, hogy megint próféta voltam, az épp csak befejezett luxushajóval már gondok vannak. Nem vezet ám jóra ez a válság közbeni nagyravágyás, mindig mindent egyre nagyobbra, egyre többet, ez a trend. Nem véletlen, hogy Benkő már csoportszexben gondolkodik, de mi tudjuk, mi a valóság: torschlusspanik ezerrel. Nála is meg világszinten is.

Kilenckor a Viasat3-on az egy arckifejezésre szakosodott Jennifer Aniston egy szerelmi thrillerben, a címe az, hogy Kisiklottak, és én is ezt mondom Aniston karrierjére, hanem marad meg a vígjátékoknál! Annyi mimikája sincs, mint Steven Seagal-nak. Szintén kilenckor a Filmmúzeumon egy kis kultfilm: A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire. Érdemes megnézni, majd összevetni a két főszereplő most bemutatott opusaival: Eszenyi Enikő az Utolsó jelentés...-ben őrjöng és szónokol, vagyis hozza szokásos túljátszott önmagát, Rudolf Péter pedig a Szuperbojzzal ment minden eddiginél mélyebbre. Az addig oké, hogy a Velvet-interjú tanúsága szerint Gesztesi Károlyt nem érdemes kritizálni, úgysem érdekli, de azért ennyire nagy rakás szart nem kéne csinálni. Valaki dobjon már meg Stefanovics Angéla pucérságával, hogy csak amiatt ne kelljen beülnöm! Nem sokkal kilenc után viszont az M2-n a szokásos hét eleji toleranciamese a kivándorló török házaspárról, akikkel milyen csúnyán elbánik az anyagias Európa (ez esetben Svájc), pedig A remény útja csábította őket ide. Nézd meg ezt a filmet, legyen bűntudatod, de rögtön utána nézz Párizsra, Berlinre meg egyéb helyekre, ahova ez a sok szegény reménykedő bejött, és nem illeszkedett be, viszont sokasodik, és túlnő az őt eltartó társadalmon, meg zavarog, gyújtogat, és nem akarja a suliban levenni a csadort, a keresztet viszont leszedetné a falról. Ennyit erről.
M1, 22:40: Gyermekszív - szintén dráma, de nem bevándorlós, hanem csecsemőszívcserés támadás. Igaz történet alapján. Éjjel háromnegyed tizenkettőkor a retekklubon ismét kitör az Ámok. Két faszkalap milliomoskölyök unalmában a drogkereskedők társaságát keresi. Legyen nekik.

Nem tudni, mi volt Rourke halloweenkor: Az a legrémisztőbb, hogy önmaga :DDDD Fel se kellett vennie semmit.

KEDD, NOVEMBER, 3.:
AJÁNLOTT MŰSOR: SZÜNET

Amint a műsorokra vadásztam és néztem a híreket Indexen, éreztem, hogy ez már az én napom lesz:

Pornósztár kéredzkedett Steiner Kristóf autójába: Egy kérdés, ha nő volt az illető: MINEK??? Nos, mindent az PRAE olvasóiért, rákattintottam, férfi volt. És milyen könnyfakasztó egy sztori, talán csak az exminiszterelnök kisgyerekmegtalálós története vetekszik vele, a fontosabb részeket kiemelem: “Úgy esett, hogy éppen a Vígszínház mellett kanyarodtam a körútra, amikor egy jókiállású fiatalember ugrott a kocsim elé. (...) Éppen az egyik török étteremből jött ki, és eléggé alulöltözött volt a fagyos időhöz. Francia akcentussal megkérdezte, hogy elvinném -e a "Njügati"-ig. Természetesen igent mondtam, mert tényleg durván hideg volt, és nem volt rajta kabát. A kocsiban megkérdeztem, hogy mi járatban Budapesten, mire közölte, hogy pornósztár, és itt forgat. (...) Az este során rákerestem a Mike Angelo névre az interneten, és kiderült, hogy egy pornó Oscarra jelölt francia alfahímet szállítottam a kocsimban kerek két percen át. (...) Ha nő, gyerek, nagypapa, vagy kutya lett volna, akinek szüksége van rám ebben a helyzetben, ugyanúgy segítek neki. (...) Szerintem egy pornósztár elszállítása a Nyugatihoz éppen olyan, mint egy nagymama átsegítése a zebrán." HAHAHA. Hát persze, nyilván, kiscserkész. Legalább magadnak ne mondanál ellent. Nyilván a random nagypapát meg a nagymamát is ugyanilyen lendülettel invitáltad volna be a kocsiba, mint egy "sármos, alulöltözött alfahímet". Nyilván a Pamela Andersont szívesebben és őszintébb mosollyal invitálom magam mellé, mint egy cekkerekkel felpakolt nyugdíjast! Én is mondok hülyeségeket, de ekkorákat talán mégsem. Méghogy egy idős bácsi vagy néni megsegítése ugyanolyan kategória, mint egy faszából élő férfiprostié! De várj, a legjobb a vége:“Egy darab pornófilmem van otthon, de az úgy nevezett Yaoi, azaz japán animációs film, manga stílusban rajzolt szexfilm." KRISTÓF, KRISTÓF, CSAK AZ IGAZAT, A SZÍNTISZTA IGAZAT! Azt kinézem belőled hogy rajzolt dolgokra gerjedsz, de hogy egy darab?! Ideje e téren is a coming out-nak! Az itteni lakásodban lehet hogy csak ez az egy van, de mennyi van a másikban? És egyátalán, nem külföldön kellene most élned? Kommentálni meg nem lehet a cikket, hát milyen egy demokrácia ez?!

Cinemax, 20:00: Isten hozta Mr... - Egy tévé előtt élő, örök gyermek kertész gazdája halála után kénytelen-kelletlen kilép a nagyvilágba, és egyből a politika című pocsolyába zuhan. Vidám-szomorú vígjáték Peter Sellers és Shirley MacLaine főszereplésével.

Történelmi bukás a Tv2-n: "Soha nem volt még olyan alacsony a csatorna nézettsége, mint szombaton." - FAP FAP FAP FAP FA....hohohó, van itt még:
Fél órára elsötétül este a Tv2: "A Tények után fekete lesz a képernyő, mert a csatorna megsértette egy gyerek emberi méltóságát." - gyerekek, ez olyan szép, hogy el se hiszem. Egyszerre két ilyen hír! Tudom hogy vannak akik nem szeretik ha pucér néniket postolok, de amint ezt a két hírt megláttam az Indexen, egy dologra tudtam gondolni, igen, erre:

Az M2-n egy kis pánikkeltés kilenc után öt perccel, és mitől kéne most félnünk, mint a vírusoktól, melyek egy Végzetes tévedés miatt a nyakunkra szabadulnak.

Nagyot bukott a hétvégén a Szuperbojz: "Megbüntették a nézők Kabay Barna rendezésében Bajor Imre ámokfutását: alig ment el rá valaki." - ...és még egyszer: FAP FAP FAP FAP FAP! Kezd visszatérni a hitem ebben a sokat szenvedett népben.

TV2, 19:00: Műsorszünet: nem tudom elhinni, oda fogok kapcsolni, és nézni fogom. Olyan szép fekete...ha egész nap ezt adnák a TV2-n, akkor is nézném. Mert jó. Ami még jó: Kovács Kati nemrég tért vissza a Qualitons-szal, remélhetőleg nem egyszeri alkalom volt. A legközelebbi koncertig viszont itt az Eltávozott nap, ahol egy állami gondozott lányt alakít, aki szüleit keresi...este kilenc, Duna TV.

Fábry Sándor saját maga szerint még nem kurvult el: "A műsorvezető egészen addig nem tartja magát kurvának, amíg nem vállalja a vállalhatatlant csak azért, hogy több pénzt kapjon." - saját magam szerint még én sem, mások véleménye meg annyit se számít, mint Gesztesi Károlynak. LOL. Érdekes módon itt lehet kommentelni.

Harminc évvel ezelőtt forgatott dráma fél tizenegy előtt tíz perccel az M1-en. Egy módos (nem depeses) üzletasszony alatt dolgozó (LOL) analfabéta gyerek a MILF vágyainak célpontjává válik... Mel Gibson egy szerepben, amit mintha rá szabtak volna! Igen, ő Tim, az analfabéta :D A Kapa és Pepe-mondakörben vannak az alapok, és a kevésbé sikerültek. Az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél ez utóbbi kategóriába tartozik, mindenki jancsóbácsija most is összerak mindent mindennel, próbál ilyen klerikális beszólásokat is elsütni, de nem jön össze neki. Egyébként is hajnali egy órakor adják a TV2-n. Nem olyan jó, mint a műsorszünet, nem véletlen hogy azt főműsorban adják!

Soroksári űrállomás rejti a nemzeti vagyont: "A világ egyik legmodernebb készpénzraktárában jártunk, ahol egy átlagmagyar sosem jár, egy átlagforint viszont évente egyszer megfordul. Robotok viszik a konténereket, ötmilliárd forint is lehet bennük." - Ahá, szóval mégis van pénz, csak az egyszeri embernek nem jut. Megjegyeztük, éberség!

SZERDA, NOVEMBER 4.:
HOFFICE SPACE

20:50-kor kortárs színház tévére alkalmazva az M1-en: a Beszélő fejek itt nem a zenekarra, hanem a televíziós szakzsargonra utal, és ehhez méltó módon minimalista, monológra építő a megvalósítás is. A mai az első rész (A dudorászó), főszerepben Börcsök Enikő. 21:20-kor Hofi Gézára emlékeznek a Sztársávban régi kollégái az M1-en. Ha már Hofi: tíz kiló és legel, mi az? Januártól te! :DDDDDDDDDD Az 56-os történelemmel a Duna foglalkozik, kilenc óra ötkor a rossz véget ért béketárgyalásokról készült doksit vetítenek: Maléter Pált A szovjetek csapdába csalták, majd a Nagy Imre-perben halálra ítélték. Ismét egy példa arra hogy a valóság mindig durvább, mint bármilyen film...
 
Mindennapi Borzongásunk rovat:
Nagyon szeretnek ma minket, mert ugye vannak a megszokott horrorok (Viasat3, 21:00: Az utolsó órában, utána tíztől Odaát, a TV2-n 23:25-től Harper-sziget), de az igazi tutiság a Film+ műsorán lesz, ahol Uwe Boll/Bad movie estét tartanak. Kilenctől Egyedül a sötétben, majd fél tizenegytől BloodRayne: Az igazság árnyékában. És még van a tarsolyukban, negyed egytől az Üvöltés-sorozat 5. része, ahol A legenda újjászületik.
 


CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 5.:
AZ EUFÓRIA VÉGE

Amilyen boldog EUfóriában telt a múlt hét, annyira szar ez a mostani. Nézzük a híreket, ahol rögtön két csapást is mérnek a kultúrára, nekem pedig szeppukut kell elkövetnem:
1. Bochkorék a Neo FM-en folytathatják - ez már önmagában is rossz, de van még rosszabb:
2. Csiszár Jenő a Klassz FM arca: "A Danubiust leváltó rádió változatosabb zenéket ígér." - Pedig egy hete még hogy ünnepeltem! Ez NAGYON nem klassz, és főleg nem új ("neo") srácok! Csöbörből vödörbe. Ráadásul a téli uiborkaszezon folytatódik, mindenütt ismétlések és pocsék műsorok. Nem fog ebben a nyomorult világban változni semmi, egy kibaszott színjáték az egész. És ha már képekkel ünnepeltem, akkor egy ide illő képpel fogok gyászolni is:

Ő kísértse álmaikban az """új"" rádiók hallgatóit és munkatársait!!!

A Cinemaxon nyolckor egy űrbeli látogató: ő nem Marvin, a marslakó, hanem csak egy mezei Fiú, aki azt állítja hogy a Marsról jött. Mivel nevelőapja egy sci-fi-író, ezért nem is veszi komolyan a srácot elsőre. Ám ahogy az idő múlik, úgy lesz egyre gyanúsabb a kölyök. Jó kertévés szokásukhoz híven ezt is naponta fogják majd ismételni egy darabig.

Steiner Kristóf totálkárosra tört egy taxit: esküszöm nem kötnék bele, ha minap nem az lett volna a """hír""", ami. Oké, mindenkit érhet baleset, de egyik nap viccelődni, másik nap törni, az kicsit érdekes, nem?

Én ugye óva szoktam mindenkit inteni a magyar filmektől, most is csak azért teszek kivételt, mivel fél tizenegykor az M1-en egy ígéretes sorozat kezdődik Hajónapló címmel, ahol mai rendezők kortárs írók műveihez nyúlnak hozzá. Az első részben Spiró Györgyöt Török Ferenc veszi kezelésbe, Csomós Mari és Garas Dezső segítségével.

Tizenegykor a Film+ szállítja nekünk a jóságot a Gyilkos hegy képében. Yeti helyett álrendőr, aki nem büntet, hanem durván sekszel az aktuális sikoltozós csajjal. A csaj aztán csalódik az álrendőrben és visszatér barátjához (MNK!!!), de amint hegyikerékpároznának édeskettesben, bumm, ott terem az álrendőr és elkezd öldökölni. A szerelemmel vigyázni kell, akár pszichopaták vagyunk, akár nem!



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés