2009. 12. 14.
Valóságálló mellény (hétfőkeddszerdacsütörtök)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
 HÉTFŐ, DECEMBER 14.:
AZ ELVESZETT BIZALOM A LUXUS
ÉS A MINŐSÉG SZIMBÓLUMA
Jane Fonda és Robert De Niro egy ilyen fejlődéses romantikus drámában mint Stanley és Iris. Az egyik özvegy melós, a másik csak simán analfabéta, mi meg drukkolhatunk hogy miközben Fonda (kis)asszony korrepetálja De Niro gidát, kialakul-e köztük valami más is, mint tanár-diák kapcsolat. Nyolctól a Cinemaxon! Fél kilenckor dokumentumfilm valamiről a Dunán, amiről mi csak álmodozunk: Rolls-Royce, a luxus és minőség szimbóluma. Fene tudja, nekem még mindig a Fűrer mercije kéne inkább!!!!!!
Tegnap a bíróságra menőket emlegettem, és tessék: ma kilenckor az M2-n A bíró első része, magyar származású főszereplésével (Edward James Olmos). Adjunk egy esélyt neki, sose lehet tudni mikor jön kapóra az hogyha látjuk mi megy az igazságszolgáltatásban :DDD Ugyanakkor az HBO Comedy-n rálépünk A 30-as útra, ahol három kis történetben bizonyítják nekünk, hogy Amerikában se kisebb az egy autóra eső lököttek aránya, mint az öreg kontinensen. Kicsit más téma: háziasszonyt sokként éri, hogy férje nem csak hogy félrekúrt, de még gyereke is van a másik kapcsolatból, és mivel lezuhant a szeretőjével együtt egy repülőn, ezért a kislányt innentől neki kell nevelnie. A legnehezebb az Elveszett bizalom visszaszerzése, itt erre esély sincs, a pasi a túlvilágon jót röhöghet a feleségén, akinek csak egy választása van (mármint az öngyilkoláson kívül), nevelni - iskolába járatni - öltöztetni a kiscsajt... Nekünk több lehetőségünk van, ha akarunk, 22:20-kor az M1-re kapcsolunk, ha nem akarunk akkor meg nem. Fél kettőkor a TV2-n (igen, jól olvastad) két apóca a pácban, akik nem az egyház, hanem a helyi meleg közösséggel járó johézagokat próbálják kihasználni (azonos nemű pároknak kevesebb adót kell fizetni). Ám a helyi APEH résen van, meg nincs olyan ausztrál falu, ahol minimum egy vonzó nő ne lenne, és mindjárt oda a GHEY látszat meg a Melegházi átverés!
 
Ismétlés:
Fél tíz előtt öt perccel a Kód neve: Merkúr-hoz kísértetiesen hasonló sztori a TV2-n: pszichológus faszinak ki kell szednie egy ápoltjából valami hülye kódszámot, különben az ő gyerekét végzik ki. Ismétlés, már a sztori is, Ne szólj száj!, csak jó műsor legyen.
Madonna a Hullámhegyben a retekklubbon, 23:40-kor. Valahányszor leadják, mindig elsütöm, hogy a címe gyönyörűen illik Guy Ritchie karrierjének eme részére is :DDD
 
 
KEDD, DECEMBER 15.:
ITT A SÁRGA, HOL A VÖRÖS?

Újrafelhasznált ember
M1, 22:20: Itt a piros, hol a piros? - realista marhaság, mely a Párizsban élő "örmény és a kínai közösségek sokszor erőszakos együttélését ábrázolja". Magyarul: film arról, hogy sajnáld azt, aki átvág a címben olvasható trükkel, és érezz együtt azzal aki megkésel téged. Kihagyható egy keserű gúnykacaj kíséretében. Eme hangulatban csak egyetlen filmet lehet ma őszintén ajánlani, kár hogy fél egy előtt öt perccel kezdik csak vetíteni a Film+-on. A kis sárgák az újrahasznosítás nagymesterei, a Re-Cycle-ban például a saját horrorsablonjaikat hasznosítják újra úgy, hogy a szemét kritikus kénytelen legyen megemlíteni, ha másért nem, akkor a durván szép és szépen durva látványvilága miatt. A Kör hangulata találkozik a Sejt vizuáljaival. Előtte ugyanott negyed tízkor egy másik horror (Élve eltemetve), csak azért nem raktam egy stócba az egészet, mert a Re-Cycle előtt és az Élve eltemetve előtt még lesz a Véres telehold ismétlése is, azt meg már milliószor ajánlottam, és annyira nem jó hogy megint. Az Élve eltemetve, az viszont ígéretes, lesz benne elátkozott arany meg visszajáró rokonok lelkei, és persze vér, vér, vér... Ez utóbbiból kevés van A nyúl én vagyok című alkotásban, mely annyira jól sikerült (még 1965-ben!), hogy helyből egy jó kis negyedszázados betiltással honorálták a komcsik. Aki bírja a hajnali időpontokat (0:20) és/vagy nem dolgozik holnap, az nézze meg az M2-n. Az NDK-ban játszódó történet Mariája többszörösen is csapatva van a sors által. Testvérét államellenes izgatás miatt elítélik, ő maga pedig "az élet iskoláját járja", aztán összetalálkozik azzal a köcsög vérbíróval aki börtönbe juttatta a bátyját.
 
Ismétlés rovat:
Cinemax, 20:00: Kánikulai délután - Sidney Lumet túszdrámába hajló bankrablásfilmje Al Pacinóval. Agyunkra megy a hőség.
TV2, 21:25: Nincs alku - na most el kéne dönteni hogy akkor Áll az alku vagy épp ellenkezőleg! Ma ez már a második túszdráma - és az egyetlen olyan, mely a rendőrség megtisztulásáért robban ki (igaz hogy csak Chicagóban).
HBO2, 22:00: A kabalapasi - egy igazán rettenetes, iszonyatos romantikus vígjáték, faszkorbácsért kiáltó címmel.

 
SZERDA, DECEMBER 16.:
HA SOKÁIG TART EZ A JÁTÉK,
MEGÖLÖK MINDENKIT AKI VENDÉG, ESKÜSZÖM
(Al Bundy)

Officially is itt a tél, lehullott az első hó, Budapest bedugult, ahogy ilyenkor mindig szokott. Maradjunk hát a tévé előtt, csavarjuk fel a szőnyeget, szedjük fel a parkettát, és a tűz fényénél ábrándozva bújjunk oda életünk szerelméhez, vagy az őt pótló gumibábuhoz. Basszus, ha ma se lesz vége annak a nyomorult Harper-szigetnek, esküszöm odamegyek és befejezem azt amit a főgonosz elkezdett!
 
M2, 21:00: Pokoli alku - suli lúzere eladja a lelkét az ördögnek azért hogy puncihoz jusson, ám megpróbál kiszállni az alkuból. Látjátok ennyivel is jobb kurvázni, az is bűn, de nem akkora, meg ott a félúton kiszállásnak nem elkárhozás a következménye, max. összever a strici, vagy megszurkál a csaj... Hasonló orosz rulettesdi 21:25-kor, ami csak egy a Lélegzet motívumai közül. Van popsztár (Sarah Michelle Gellar), életét lovira feltevő üzletember (Forest Whitaker), clairvoyant gengszter meg amit csak akartok, de főleg izgalom meg elgondolkodtatás -ami általában nem a TV2 védjegye szokott lenni :D
 
Kultúra rovat:
A Duna II Autonómiát fogó egyedek nyolc órakor Kokas Ignác Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművésszel együtt feltehetik a kérdést: Mekkora a szülőföld határa? Biztos adták már korábban is, de kultúrából sosem elég. Fél egy előtt öt perccel egy kis zeneművészet Kokas festészete mellé az M2-n. Japánban nem csak a betegességeket kajálják, hanem a magaskultúrát is, így eshetett, hogy a Fazekas gyermekkar Virágos kerteken át eljutott a szigetországba, és ott sikeres koncerteket adott. Rendben van ez is, de miért ilyenkor adják? o_O
 
Ismétlés rovat:
Duna, 21:00: Fehér tenyér - sportos életrajzi dráma a tévé előtt ülő többségnek.
RTL Klub, 21:20: Véres gyémánt - Leo DiCaprio és Jennifer Connelly a gyémánt románcában. Marhaság.
 
CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 17.:
ZÁTONYON A BKV, SÁLÁLÁLÁ

Nahh, ezt is megérttük, vége a szigetes mókának. Sajna amilyen jól indult, annyira rétestészta lett a végére, a hülye kiscsaj túlélte, gondolom az esetleges folytatás miatt, ami remélem sose valósul meg!
 
Szebb napokat látott bokszoló története az HBO Comedy-n 21:50-től. Mivel vígjáték, ezért nem Pankrátor, hanem csak simán A kalapács a címe, és hőse hosszú kihagyás után negyvenévesen tér vissza a ringbe a siker reményében. Visszavonult ökölvívóknak, különösen egynek ajánlom! Mindig a Film+-ra kapcsolok ha B-filmekre vágyok, és a Cyborg 2.-nek már a címe is tetszik, az meg főleg hogy Angelina Jolie szerepel benne. Bizony ez nem az a kategória amivel híressé léett (Trója, stb.), viszont elég retró és elég ciki ahhoz hogy negyed tízkor egy jót röhöghessünk azon, hogy képzelték el 1993-ban a jövőt. Utána tizenegykor ugyanott A Loch Ness-i szörny visszatér, és tényleg, mert ismétlés. Duna, 23:35: Zátonyon - NEM a Hajónapló aktuális része (azt ugyanis még mindig az M1-en adják 22:20-tól), hanem kísérlet egy kisiklott élet helyrerakására, egy komoly balesetet szenvedett kétkezi munkás kálváriája: alkoholizmus, válás, hajléktalanlét, és azok akik megpróbálják kiszedni ebből. Rögvalóságos doksi.
 
Ismétlés rovat:
TV2, 21:25: Drakula halott és élvezi - ellentétben velünk, akik még élünk és mégis ezerszer leadott vígjátékokat kell néznünk, mert nincsen más.
 
Hírmagyarázás:
A nők nem csak dugnivaló tárgyak - ...mondja Pierre Woodman, és nem szakad rá a plafon.
Jövő decemberre készül el az Üvegtigris 3. - NE! BÁRMIT CSAK EZT NE! Már a második részt se kellett volna!
11,8 milliót foglaltak le a BKV jogi igazgatójától: "Közzétették a tettenéréskor készített videót. Az informatikai igazgató még mindig nincs meg." - FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP:

Basszus, mi domborodik ott alul?
Már a japánokban se lehet bízni???
 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés