2010. 04. 01.
A MUNKA ÜNNEPE (csütörtök)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 1.:
A MUNKA ÜNNEPE
Az az érzésem, az igazi angolmániások elkerülnek minket, a mostaniak meg csak a mai, enyhén ghey indie-vonal iránt rajonganak, senki se ismeri se John Peel-t se az Undertones-t: tegnap ugyanis az ő Wednesday Week című kislemezük hátsó borítója volt a képrejtvény. Ma viszont a jazz-rock rajongók találgathatnak egy jót!

Örül a szívem: el leszünk halmozva jó Műsorokkal, sőt azt lehet mondani, csak ilyenek lesznek, és minden Olvasóm találni fog magának valamit benne. Kezdjük is mindjárt a minőségi Televíziózás élmunkásaival, az RTL Klubbal, akik már reggel hatkor elkezdik a Jóízlés Közszolgálatát a Reggelivel, ahol garantált az Ébredés Maksa Zoltánnal, Ihos Józseffel, Ábel Anitával és Pokorny Liával, valamint a Beugró sztárjaival! A Maksa Híradó éles Társadalomkritikája mellett persze valódi, hiteles Híreket is kapunk naponta többször is, én leginkább az este fél hétkor kezdődő RTL Klub Híradót ajánlanám, mely korrektül összefoglalja a nap Eseményeit. 21:20-kor a nagy magyar nevettető, az utolsó egyetemes Szórakoztatók egyike, Gálvölgyi János jelentkezik ehavi show-jával, a megszokottól némileg eltérő formában. Mindenki gyúrúnkvazze-je ugyanis úttörő, bátor módon szembement munkaadói akaratával és ezúttal nem humoros műsort készített, hanem névadóm, Bertolt Brecht színdarabjából csinált egy másfél órás kamaradrámát, ahol minden szerepet ő játszik. Kíváncsian várom, annál is inkább, mert az Állítsátok meg Arturo Uit-ról van szó. Ráadásul, ha hinni lehet a Pletykáknak, János mostanában a Jobboldal felé kezd tolódni, és ezt a darabot is ebben a Szellemben rendezte, vagyis a megállítandó főgonoszt ezúttal nem Orbán Viktorról mintázták. Én csak gratulálni tudok ahhoz, hogy egy ekkora kaliberű Név ennyire ki mer állni a saját művészi és véleményi Szabadsága mellett, bár természetesen nem mindenben értek vele egyet!!! És bár a politizálás meg a kétértelmű fogalmazás távol áll tőlem, mint minden jó kisdobosságban nevelődött haza Fitól, azért biztos vagyok benne, hogy Gálvölgyi Pál-fordulását nem fogják szó nélkül hagyni sem a heti Hetes-beli kollégái, sem Bolgár György, sem a jó öreg Juszt Laci.

A TV2-nek olyan, a magyar Nép jövő Képét formáló és generációknak utat mutató műsorokat köszönhetünk, mint a Big Brother vagy a Megasztár, és a csatorna továbbra is a pionírok nehéz útját járja: számukra -ahogy az RTL Klub számára is- az első a minőség, és a nézettség csak a sokadik helyen van. Igazán örvendetes tény, hogy ennyi év után se tértek meg a pénz hívó szavának, és a progresszív fontolva haladást választják. Válasszuk hát mi is őket, és nem marad el a jutalmunk! Bár itt csak reggel hétkor kezdődik az ébresztés, de a szerkesztők rafinált módon olyan neves, külföldön is elismert magyar emberjogi aktivistákat hívtak a stúdióba, mint Kuncze Gábor, vagy a hatalommal örökös szembenállásban élő Kolompár Orbán, aki egyesíti magában az összes Gandhi és Martin Luther King legjobb vonásait, csak még sokkalta jobb ember náluk, és akkor a vendégek közül még nem is említettem a jónevű csepeli rendőrkapitányt, Császár Mihályt és a Playboy Modelleket - biztos vagyok benne, hogy a Mokka mai adása minden nézettségi rekordot megdönt majd! Kolompárhoz hasonlóan az emberek közti megbékélésért és árokbetemetésért harcol az emberi jogok keresztesvitéze, Joshi Bharat is délután fél hatkor - ezúttal egy testvérpárt békít ki Buddha megvilágosodottságával és Szókratész bölcsességével. Este nyolc után tíz perccel a munka miatt lemaradók újabb Betekintést nyerhetnek a magyar világsztárok világába az Aktív nemszubjektív objektívjein át. Háromnegyed kilenckor az egészségügy nehéz helyzetéről láthatunk Áttekintést egy tévé Sorozat keretében, mely köröket ver a Trier-féle Birodalomra brutalitásban és valóságábrázolásban, de a munka már csak ilyen, Jóban-Rosszban csinálni kell! De nem minden a komoly Tartalom! 21:20-kor, vagyis a Gálvölgyisóval egyidőben egy sosem látott, zseniális vígjátékkal jutalmaznak minket a műsorszerkesztő srácok így a hét második felének első napján, erőt adva a folytatáshoz: a Csupasz pisztolyban csupa fiatal, feltörekvő ismeretlen arcot látunk, akik az egész Család arcán mosolyt Fakasztanak majd! Tizenegytől a magyar könnyűzene álló Csillagai, Korda György és Balázs Klári szenvedélybetegségekkel foglalkozó műsora következik, a pokerstars.hu. A késői kezdés jogos: a szerencsejáték ugyanolyan addiktív mint mondjuk a Kókain, a heroin, a mariguána vagy a big tit porn, csak még sokkal veszélyesebb ezeknél, mert az utóbbi időkben egész iparág épült köré. Gyuri bácsi és Klári néni aktuális lemezfelvételük szünetében felhívják a fiatalság Figyelmét ezekre a veszélyekre, ezáltal a munka, a szeretet és más keresztény értékek felé pozitív Irányt mutatnak - és jól tesszük ha figyelünk, még akkor is, ha a folyton stílust váltó Korda mester legutóbbi albuma goatrance irányzatát most a thrash és speed metal irányába akarja elvinni, és állítólag az Apostol együttes Nehéz a boldogságtól... című számának feldolgozására már meg is nyerte a visszatérő legendát, Dave Mustaine-t!

Az HBO-ról csak egy valamit lehet nyugodt szívvel ennyi minőség mellé tenni, ez pedig nem más, mint egy vadonat Új premierfilm nyolckor, a Selyem, egy gyors vágásokkal és pörgő akcióval operáló, mélyrealista durvulás - annyi vér és bél fröcsög benne, nem is tudom hogy a vágott vagy a rendezői verzót fogjuk látni!

Hírmagyarázás:
..lenne, ha lenne mit, gyerekek! Sajnos az Index ma teljesen beszopta ezt az április elseje- marhaságot, és csupa kamu hírt tett ki címlapra:
Laktanyákat támadott a mexikói drogmaffia: "Összehangolt támadást indítottak a hadsereg ellen, páncélozott autókkal, gránátokkal, gépfegyverekkel." - Kamu. Köztudott, hogy mióta az állam vezetése egyezséget kötött a kartellekkel, azóta csend és béke honol. Méghogy egy egész laktanyát, sőt többet is! Nem kéne annyi inka gombát zabálni, srácok!
Erősebben védenék a pesti tőzsdét: "Az osztrák tulajdonszerzés előtt beépített védelmi rendelkezéseket szeretnék kiegészíteni." - Kamu. Amúgyse az épületet kéne védeni, hanem a forint árfolyamát.
Megszűnik a Mónika Show - Hát persze. Nyilván. A közönsége meg nyilvános szeppukut fog elkövetni szamurájkarddal. Kamu, de legalábis túl szép ahhoz hogy igaz legyen. Álmodj, királylány!!!!!
Megerőszakolta 4 éves lányát - felmentették - Kamu. Ilyet nem lehet megúszni, és ilyennel nem illik Viccelni. Shame on you, Index! :(
Népszokás miatt dobták folyóba a csescemőholttesteket (sic!): "Kínában két hullaházi alkalmazottat tartóztattak le a 21 folyóban talált holttest ügyében." - Ez lehet hogy nem kamu, ezeknek a sárgáknak néha elég beteges dolgaik vannak, múltkor is láttam egy pornófilmet, amiben...ja ezt nem ide akartam írni (vagy legalábbis biztosan nem MOST), bocs.

Éberség!!! / kampányrovat:
...mint fentebb, csupa álhír, és ez a "legjobb":
Kuncze Gábor MSZP-szavazó lett - Hát persze! :DDDDD - "Nem azért választja az MSZP-t, mert szerinte az olyan jó párt, vagy jól kormányzott, választásával azt üzeni, hogy a többi pártra nem hajlandó szavazni." - Még a saját pártjára se, nyilván! Mi lesz a következő hír róla, mélyinterjú a Heti Válaszban? Ne röhögtessetek már! ÉBERSÉG!!!!!!!!!


 
Kulcsszavak: éberség, április 1.

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés