2010. 05. 03.
Félgőzös (hétfő / kedd / szerda / csütörtök / péntek / szombat / vasárnap)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, MÁJUS 3.:
ELVONULÓK KÉRTÉK

Fordított Pedobear?
Minisorozat az M1-en a mostanában marha felkapott Anne Rice művéből, ráadásul (a magyar származású) Peter Medak rendezte, vagyis a nagy nevek is behódoltak a divatnak, mi meg fél tízkor, ha akarunk ráléphetünk A szabadság útjára, ami perszehogy minden, csak nem az. Úrigyerek kalandjai New Orleans-ban, iskolában és azon kívül, még a két századdal ezelőtti (19.) Amerikában. A Cselek viszont a mai Lengyelországba visz minket 21:10-kor a Dunán, ahol egy kisfiú addig-addig hiányolja eltűnt apját, amíg "megtalálja" egy helyi járókelőben. Szintén szülők utáni kutatás, csak a Fekete Kontinensen és 20:25-kor az M2-n, több részen át. Nevelőanyja halála után a frissen hazatért orvos nekiáll igazi szüleit megkeresni. A sorozat címe Afrika gyöngyszeme, és remélhetőleg több kaland lesz benne, mint lelkizés (persze ezen kívül is folytatódnak a sorozatok, leginkább a The Pacific nyolckor az HBO-n). Tíz után öt perccel a HírTV-n megint itt a múlttal való szembenézés ideje az Ősök terén. A mai téma a 44-es hatalomátvétel után koncentrációs táborba hurcolt "politikai foglyok és gazdasági túszok". Ajánlott.

Hírmagyarázás:
Az öregek Mesterházyban látják a fantáziát: "Egyetlen választási célt sem ért el, mégis ő lett a megújulás embere, aki mögé beálltak a régiek." - Van még négy évük fantáziálni...:DDD
Emberi agyat utánzó processzort építettek: "A kutatók a neuronok működését másolták le, az új processzor önmaga javítására is képes." - Fogadjunk hogy nem tud tévedni és mocskos dolgokról fantáziálni, vagyis a legfontosabbakat!
Beszívott nőt alázott a Megasztár-zsűri: "A versenyzőt annak ellenére énekeltették tovább, hogy láthatóan tudatmódosult állapotban volt." - Megnéztem. Szerintem mehetne az idei Sziget-reklámszpotokba a prodidzsájozó fickó mellé. "Drímszítör", basszus. Szánalom. És állítólag gyereke is van.

Celeb speciál kommentár nélkül:
Tilla szerint Liptai egész életében szenvedni fog
Gesztesi vigasztalja Liptai Claudiát
Gesztesi Károly 47 évesen megy nyugdíjba:
"Gesztesi ugyanis úgy döntött, kihasználja a törvény biztosította lehetőségeit, mely szerint a színészek korengedménnyel mehetnek nyugdíjba."
C:c: Rékasi visszatér a Barátok köztbe: "Az RTL Klub megbocsátotta, hogy aloe verás krémeket rejtett a „saját márkás” díszletek közé."


KEDD, MÁJUS 4.:
AZ ÖREGECSKEDŐ BLOGGER PANASZA
(Hej de jól összefoglaltam, ez a mondat annyira tetszik, hogy teljes címben is fel fogom használni!)

Határozottan múltszázadi
Május elsején a felvonulók, másodikán az anyukák, de mindenképpen Önök kérték!, és inkább a másodikai alkalom, mint az elsejei, nyolckor tehát az édesanyáknak üzen mindenki más az M1-en, meghívott vendég Bánsági Ildikó. Fura hogy pont ez a műsor mennyire átvészelte a szocializmust, de van ami állandó. Például azt is borítékolni lehet, hogy mik csendülnek majd fel benne... Ugyanott fél tízkor folytatódik A szabadság útja. Az idő múlására ma a Brooklyn törvényei emlékeztet engem (22:55), annak ellenére hogy elvileg ez egy gengszterfilm, ugyanis az ajánlóból megtudtam, hogy én annyira öregecskedő vagyok, hogy a múlt században születtem: "Brooklyn, a múlt század nyolcvanas éveinek közepén." Mintha nem 15-20 évre, hanem egész a középkorig mennénk vissza, rámtört az elmúlástól való félelem, basszus! Nem lett volna egyszerűbb leírni, hogy 1985? Tökmindegy hogy három kölyök felnövekvését mutatják be, az egyik szerelmes, a másik bűnöző akar lenni, a harmadik nyugis életet akar, ezután a múltszázadozás után (és mert Freddie Prinze Junior is szerepel benne) még akkor is kihagynám, ha fognám az HBO-t!

Klasszikus (ön)ismétlés:
Filmmúzeum, 21:00: Cabiria éjszakái
- A legnagyobb közhelyből (aranyszívű utcalány, kegyetlen élet) csak Fellini képes humoros, szívszorító és hiteles végeredményt összegyúrni....
Cartoon Network / TCM, 21:00: A postás mindig kétszer csenget - ...Jack Nicholson pedig még a rossz filmeket is megmenti, a jókat meg (mint ez is) egyenesen az egekbe meneszti.

Vígjáték ismétlés:
MGM, 0:30: Forró rágógumi, avagy ilyen az eszkimó citrom
- Izraeli pite, 78-as termék, vagyis lehet hogy már lejárt a szavatossága. Eszkimó Lócitrom FTW!
TV2, 21:25: Golyóálló - Edemszendleres, démonfajanszos, beépülős-bűnözős, kiderülős, kihagyhatós, szerintem.

Hírmagyarázás:
Keleti Györgyit prostitúció elősegítésével gyanúsítják
- Mi ez a finomkodás? Miért nem lehet kimondani, hogy _________
Praxis: Már ki sem hívom az ügyeletet: "Egyszerűen azért, mert nem jönnek ki." - Emlékeztek? "Rendbe tesszük az egészségügyet." Amúgy mi ebben az újdonság? Az lenne a hír, ha első telefonra jönne az ügyelet, a rendőr, satöbbi.
Voltak rettenetesen nehéz feladatok is: "A Magyartanárok Egyesületének elnöke dicsérte az érettségi feladatsort, ami sokaknak fejtörést okozott." - El ne kezdjük már sajnálni az érettségizőket. Legalább az iskolában legyen kötelező ismerni a magyar irodalmat, basszus! Utána úgyis mindenki úgy felejti el a tananyagot, ahogy akarja. Tudom, mert én is ezt tettem a reáltárgyakkal ^^ Aki meg még mindig könnyeket hullat értük, az menjen fel myvipre / hotdogra / napiszarra, és mindjárt nem fog.
Lady Gaga Spearsnek írt számot: "Spears Gaga Telephone-ját énekli." - NE! KÖNYÖRGÖM, NE! Bőven elég az egyikük is az apokalipszishez!
Rommá retusálták a Szex és New York 2. plakátjait: "Sarah Parker szemei elcsúsztak, Kim Cattrall fejét lecserélték." - Lehet hogy nem retus az, hanem most épp így néznek ki. Nem tudok nem arra gondolni, hogy milyen ciki lesz nekik még 70 évesen is szingliknek szinglifilmeket forgatni. :D Eljutottunk oda, hogy mindenki számára látszik, hogy a film/sorozat szabó patrícia nélkül is iszonyat gáz. Ahogy a cosmo is.


SZERDA, MÁJUS 5.:
NÉZNEK ÉS ALÁZNAK, ALÁZUNK ÉS NÉZÜNK

Ezt így hogy Pubertálni, pubertálni, muszáj nekünk pubertálni
Mindig azt mondom hogy magyar filmekkel óvatosan, tehát vigyázni A Hortobágy legendájával is, bár Móricz Zsigmond novelláiból készült, azokat meg nem lehet nagyon félreértelmezni, főleg ha a 45 utáni időszakról szólnak. Bús magyar sors fél tízkor az M1-en. Érzéki csalódás a Hallmarkon kilenckor, ahol A férjem védelmében egyesek még Édeshármasra is vetemednek. A B-filmek és a minőségi ízléstelenségek pápája, John Waters megint Baltimore erkölcseit vizsgálja (és teszi próbára) a Film+-on 22:55-kor (bár gyanítom hogy ez is voltmár). Cry-Baby helyett Szégyen és gyalázat, rocker és popper ellentét helyett puritánok és perverzek összecsapása, Johnny Depp helyett Johnny Knoxwille, Traci Lords helyett Selma Blair (gigászi mellekkel, amik vagy nem eredetiek, vagy Ms. Blair folyamatosan "serdül"). A tartalom viszont ugyanaz, mint a Cry-Baby-ben (=a "normálisak" sokszor betegebbek és károsabbak mint a "deviánsok", blablabla), ám ami igaz a rock and rollra, az nem mindig igaz a seksz-re, plusz az altesti poénokkal is tele van már a padlás, szóval mértékkel nézzétek ezt is, ahogy a magyar filmeket, csak ezt más ok miatt.

Hírmagyarázás:
Kártérítésért perelnek Szögi Lajos rokonai:
"A szerdán kezdődő perben összesen 57 millió forintot követelnek a gyilkosoktól." - NAGYON HELYES! Remélem sikerül kivasalniuk belőlük.
Megszületett Ákos harmadik lánya, aki Béla - Rátóti Legényanya reloaded?
Miért ne lehetne művészfilmet nézni?: "Vírusmarketinget terveznek lelkes fiatalok, akik szívügye az artmozi. 25-nél több néző a cél." - Minimum 25 ember, ez igen! Merjünk kicsik lenni! Amúgy büszkén vállalom (még mindig!), hogy nincs az a pénz amiért művészfilmért pénzt adnék (tiszelet a kivételnek). Előbb nyerjék vissza a nézők bizalmát, aztán jönnek a fizetővendégek is.
Divattá vált a nyilvános szex, vagyis a dogging - Ilyenkor látom hogy tényleg egy begyöpösödött vén fasz vagyok, meg hogy milyen gyorsan változnak az idők, pár éve (a múlt században, LOL) még büntették ezt is, asszem közszeméremsértésnek vagy minek hívták, most meg divat lett és menő. Ennek ellenére mégis fogy a magyar, miért van ez? "Az egyik legnagyobb hazai botrány 2005-ben kerekedett egy 2000-ben forgatott pornófilm miatt. Az ominózus felvételt ugyanis a Hősök terén forgatták, a jelenetek főszereplője pedig Angelina Crown magyar származású művésznőcske volt, Ricardo Soli egyik pártfogoltja. A csaj a Blikknek úgy nyilatkozott, hogy a séta kezdetekor még sima fotózás volt tervbe véve, ám később elszabadultak az indulatok, és az amerikai rendezők szexjelenetet is rögzítettek. Mindezt fényes nappal, rengeteg turista szeme láttára. A napvilágra került jelenetek után a rendőrség is vizsgálódott, ám a szabálysértési eljárást megszüntették az ügy elévülésére hivatkozva." - Nem kommentálom, mert amit én csinálnék ezekkel, az biztos nem "évülne" el, meg asszem az én indulataim is "elszabadulnának".
A legtöbb nő csak álmodik és vegetál - Tegyük hozzá, hogy a legtöbb férfi is. Én is. Egyenlőek vagyunk, még ha csak a nélkülözésben is!


CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 6.:
TRÓPUSI ESŐ SZARANYAT ÉR

Úgy táncolnék, de nem tudok
Lassan megszűnhet a blog, illetve nyithatok egy újat amit az időjárásnak szentelek, abban több a változatosság mint a műsorújságban...de azért amíg tudom, megteszem, amit a haza megkövetel, ma is csatasorba állítottam a nézhetőségeket. A szokásos stand-up comedy (Hogy volt Extra) a szokásos időpontban (este nyolc), még mindig az M1-en. A régi és mai Tévéhumort összehasonlító adás vendégei között ott lesz Sándor György, Nagy Bandó András és Markos György is. Fél tízkor drogellenes propaganda az M1-en. Illetve az nem propaganda, ha a realitást mutatják, amint egy anya próbálja meggyőzni a gyerekét, hogy lehet Mámor nélkül is élni. Mit mondjak? Ajánlom, mert a témával igenis kell foglalkozni, és inkább előbb megelőzni, mint utólag, amikor már megvan a baj, de a szürke hétköznapokba és ebbe a mocsok esőzésbe nem ez a film fog vidám színt csempészni. Az HBO Comedy-n a rasszista menedzsercsajjal az történik, ami a fő gyűlölködőkkel szokott: azzá válik, akit utál, jelen esetben feketévé, joggal kérdezhetik majd eztán a munkatársai, hogy Milyen bőr van a képeden?. Értem én a nevelési célzatot meg a viccet, csak a minaret árnyékában már egyre kevésbé szeretem, meg egyébként is francia vígjáték, azt meg Pierre Richard-dal tudom csak elviselni. Vagy ha valóban minőség, akkor nem csak vele. Azért kilenckor próbaképpen belenéznék, ha fognám a csatornát... Dettó vígjáték, csak épp 21:25-kor és a TV2-n: Fejjel a bajnak. Ismétlésgyanú, én először fejjel a Bajnainak olvastam, aztán meg késő volt kiszedni Ctrl+X-szel, úgyhogy benthagytam, hadd lássa mindenki, milyen nehéz az USA-elnök lányának élete, a bújtatott mondanivaló itt az, hogy legyünk elégedettek a saját helyzetünkkel, mert mi legalább nyugodtan elmehetünk szórakozni, kocsmázni meg akár nemi életet is élhetünk anélkül, hogy paparazzik és testőrök hada üldözne minket. Nyolc előtt öt perccel a Dunán illemtanóra a Marilyn Hotchkiss' Ballroom Dancing & Charm School-ban, ami magyar keresztségben a Szabad egy táncra? címet kapta. Volt hasonló tévéműsorunk nekünk is, asszem az volt a címe hogy "Én táncolnék veled", de legalábbis a főcímdala tuti ez volt. A tanoda régi diákja régi partnernőjével szeretne találkozni mindenáron, és ettől még az útközbeni baleset se tudja eltántorítani. Zenés vígjáték, benne Marisa Tomei, tehát ajánlott.

Egyértelmű ismétlés, egyértelműen ajánlott rovat:
Aki a Cinemax 2-t fogja, az mindenképp nézze meg Carpenter bácsi 82-es filmjét 23:25-kor, nem csak Kurt Russellért, ne csak Morricone zenéjéért, hanem mert A dolog az összes mutációs-alienes-paranoiás film alfája és omegája, minimáleszközökkel (összesen 2 helyszín, sok hó, nő egy szál se). Ugyanolyan jó mint megjelenésekor, és ugyanúgy lehet rajta agyalni még jóval a megtekintés után is. Kilenc óra, Filmmúzeum: Alain Delon újra Zsaruszerepben, a Nemzeti Bank kirablóit hajtja.

Hírmagyarázás:
Az oroszok atombomba bevetését javasolják az olajfolt ellen: "A szovjetek ötször is atommal hárították el az ökológiai katasztrófát." - Ökológiai katasztrófát atommal elhárítani, az igen! Persze nem lep meg. Amióta van atom, azóta mindig, mindenre használják, még arra is amire nem kéne. És nem csak az oroszok :(((
Atomot a mobilokba: "Az Intel csipje eddig csak netbookokba került, most itt az alacsonyabb fogyasztású változat." - Én megmondtam! ÉN MEGMONDTAM!!!
Karatemester lesz a kar nélküli nő - ...ezt meg elsőre karmesternek olvastam. Én kérek elnézést.
Tovább zuhan a nyomtatott sajtó: "Nincs megállás, a Népszabadság 16 ezer példányt vesztett egy év alatt, a HVG 11 ezret." - Nagyon helyes, csak így tovább. Remélem először a Hócipő adja be a kulcsot! :DD
Több mint négymillióan azt sem tudják, mi az a digitális átállás: "800 ezer háztartás maradhat tévé nélkül 2012-ben." - Ja hogy EZ az a "világvége", amivel riogatnak! Szaromle, van elég filmem amit nézhetek ^^
Egy pár mellel még a kultúrát is el lehet adni: Akkor én meg rímelek egyet: Jó bornak nem kell a cégér / kurva maradj a pecérnél!!! Nade nézzük tovább: "Egy reklámnál már az is félsiker, ha megnézik. És az emberek mit néznek meg? A melleket és farkakat. " - Legalább bevallják hogy kiveszett a fantázia a reklámiparból, maradt a sima pornó. Amiből meg nekünk bőven elég az, amiben nincs reklám!
Az alkohol jót tesz infarktus után: "A mértékletes ivás jobb életkilátásokat biztosít szívroham után, mint a teljes absztinencia." - Huhúú, akkor én most nekilátok megelőzni! Viszlát holnapig!


PÉNTEK, MÁJUS 7.:
BIGBIGGÖRL INA BIGBIGWÖRL


all work and no screenplay makes rendező bácsi a dull boy
Az HBO-n nyolckor a sokat akaró szarka színházi rendező esete, aki egyetlen óriási méretarányos New York-ot képzel aktuális darabjához, és ebbe a Kis-nagy világba párezer statisztát, mindezt csak azért, hogy a saját életét színre vihesse. Végtelenül önző megközelítés, de minden nagy látomás az (lásd még Bob Fosse és Werner Herzog munkásságát). A végeredmény maga is egyetlen látomás, ahol a kisebb és nagyobb világokról már nem lehet megállapítani, melyik melyik.
M1, 21:30: Egy hulla a szobatársam - amerikai egyetemisták a sok buli miatt bukásközelbe kerülnek, de ha valamelyikük "elszenvedi szobatársa öngyilkosságának traumáját", az az ottani szabályzat szerint kitűnő jegyet kap. A két marha elkezdi keresni a leendő halottat...nem tudom eldönteni hogy ezek ELTÉsek vagy BME-sek lennének, ha Magyarországon forgatnák, ahogy azt sem hogy melyik volt előbb, ez vagy a Gyilkosságból kitűnő. Angol specialitás a Dunán éjfélkor: pár Kispályás bűnöző robinhúdot játszik, lopnak a gazdag attól akinek van, és odaadják a szegény maguknak. Mulatságos, persze, de ha éritnve vagyunk (akár azért mert rákényszerülünk, akár mert elszenvedő alanyai vagyunk), mindjárt nem olyan vicces. Mindig ezt mondom, ja.
TV2, 23:25: A férjem védelmében: Édeshármas - TE ÖREG EZ MÁ' VÓT!!! Két napja atták a Hómarkon, báze!

Hírmagyarázás:
Fiúbarátot rendelt a melegellenes pap:
"Rekers tiszteletes szerint a „vad és érzéki” Lucien csak a bőröndjeit cipelte." - HAHAHAHA. EPIC FAIL. Mégiscsak van abban valami, hogy a leghangosabb homofóbok valójában a másik kapura játszanak :DDD
Nagy-Britanniában még bármi történhet: "Közleményben kért bocsánatot a brit Választási Bizottság, mert a jelentések szerint öt választókerületben több száz választót kellett kizárni a választásból, mert még nem kerültek sorra este tízkor. "Megfelelő eszközöket és forrásokat kellett volna biztosítanunk a választás lebonyolításához" - írták közleményükben. (BBC)" - ...és ott is is baloldali kormány van/volt. Ahogy a most zavargó görögöknél is. Elkúrás határok nélkül!
Svájc lemond a háborús riogatásról: "1815 óta nem háborúztak, egy lerohanás rémképével Európa legnagyobb hadseregét tartják fent." - Hát ha minden megszállt országot olyanná alakítanak mint Svájc, akkor végülis jöhetnek, én virággal, zászlólengetéssel és vörös szőnyeggel fogom várni őket a határon! Van Magyar Gárdánk, Cigány Gárdánk, miért ne lehetne Svájci Gárdánk is? Volt már nálunk török, Habsburg, orosz, amerikai, miért pont svájci ne lehetne? Örvendeztem, aztán elolvastam, és láttam hogy nem ők akarnak lerohanni minket, hanem éppenhogy félnek a lerohanástól, és ezért tartják fenn a hadsereget. Így válik az összes szép álom semmivé :((( Csúnya Index!
Tóta W. Árpád: Dolgozz hélóta! - újabb összemosási kísérlet, öszödmentés, satöbbi, ezúttal a görögök kapcsán. Többször ismétli magát, mint az M2 a műsorait. Lesz ez még lejjebb is, csak figyeljetek :DDD
A szép nők ronda férfival boldogabbak - És milyen meglepő, EZ FORDÍTVA IS IGAZ! A ronda férfiak a szép nőkkel boldogabbak! Sőt, a szép férfiak általában szép nőkre buknak! Általában mindenki a szép nőkre bukik!!! Hogy mik vannak, nemigaz?! És mindezt a Velvetről kell megtudnunk! Hála néked Internet!

Kis magyar 'gráfia rovat:
Az évezred csatája: Trejo vs. Seagal: "Szamurájkarddal párbajoznak a B-filmes királyok a Machetében. Lindsay Lohanből pornósztár lesz." - A fészkes fenét lesz belőle, hisz már most is az! Szamurájkardos párbajokból meg így is látunk eleget!
Kendra Wilkinson házipornóval jelentkezik: "Hugh Hefner volt barátnője 18 évesen elkövette a szokott hülyeséget: hagyta, hogy pasija filmre vegye, ahogy szexelnek. Az ilyen filmek elő szoktak kerülni." - ...és merő véletlenségből pont akkor, amikor a celebek karrierje stagnálni kezd.
18+: Nehéz a dolga a pornósztárnak - Nem annyira mint annak aki napi tizenkét órát dolgozik, de ez senkit nem zavarna, hogyha nóném magyar STÁRocskák nem próbálnák meg sajnáltatni magukat. Nekem mindig mondják hogy a big tit porn, meg általában a porn az károsabb a ciginél és még a heroinnál is, és szokjak le róla sürgősen, ezt az "írást" olvasva lehet hogy meg is teszem.

Programajánló:
Joana Amendoeira énekel a magyaroknak:
"Az egyik legkiválóbb portugál fadoénekes több koncertet is ad, nem először jár Magyarországon." - KIFEJEZETTEN AJÁNLOM nektek, mert jó. Tényleg. Budapesten május 16. a dátum, a helyszín a Millenáris Teátrum.

 
SZOMBAT, MÁJUS 8.:
TWO LOWERS

 
Rom Antal rovat:
Nyolckor az HBO-n a Két szerető között vergődő, szerelmi bánat sújtotta hülyegyerek próbál meg jól választani (miután előző kapcsolata öngyilok-kísérlettel végződött). Kit válasszon, a botrányosabb csajt vagy a nyugisabbat, ilyenkor mindenki a rosszat szokta, én is arra tippelek. Az ilyenekre fogékonyaknak elárulom, hogy a szendébbik csajt az a Vinessa Shaw alakítja, aki a Tágra szart szemekben a HIV-pozitív prostituáltat játszotta.
M1, 20:45: Mona Lisa mosolya - Holt költők társasága női kiadásban Amerika maradibb részén Julia Roberts-szel és Kirsten Dunst-tal.
M2, 21:50: Kerek Ferkó - fekete-fehér Móricz Zsigmond-feldolgozás. Itt a férfi főhős az aki változást akar, elsősorban technikait, ahelyett hogy az előnyös házasságot és az ezzel járó biztonságot választaná. Jutalma az első körben kitagadás, majd mitagadás, jön a kibékülés és a házasság - ha nem grófnőkkel, akkor a polgármester lányával.
 
Mindenüttcsakazismétlés rovat:
Fél nyolckor a retekklubbon Tim Robbins és Martin Lawrence a Nekem 8-ban, az egyik megélhetési bűnözésre kényszerült villamossági dolgozó, a másik azt hiszi hogy feleségét a főnöke kúrogatja. Egyiküknek sincs vesztenivalója, ahogy az angol cím is mondja (Nothing to loose). Fél kilenc után öt perccel Az Angyal 1996-os változata a TV2-n. Szerintem az eredeti jobb, de abban nem háttérzenélt az Orbital. Meg oké hogy Val Kilmer nem egy Roger Moore, de Elisabeth Shue egy komoly érv a megtekintése mellett. A történet azért maradt a régi, csak átültették a mi korunkba. Kilenckor a Filmmúzeumon Jean-Paul Belmondo Cartouche, a francia Robin Hood szerepében Claudia Cardinale keblei között. Családbarát. Háromnegyed tízkor az elit játszóterének (Studio 54) emléket állító 54. Filmdráma a diszkókorszak leghírhedtebb helyéről, ahova néha még a gazdagokat se engedték be, szerencsére a drog végül rövidre zárta a problémát, mi meg visszasírhatjuk a régi szép ugyanolyan szar időket a Viasat3-on, így adják el a felső tízezer önfényezését a mosdatlan tömegeknek, vagyis nekünk.

Celebhírek kommentár nélkül:
Stohl András részegen okozott balesetet: "A Fót fele haladó Subaru áttért a szembejövő sávba, ahol két autóval is ütközött. Az okozott súlyos sérülés ellenére a hibázó sofőr elment a helyszínről."
Stohl András lemondta az X-Faktort az ittasan okozott hajnali balesete miatt
Az RTL Klubnak sem kell Stohl András

VASÁRNAP, MÁJUS 9.:
A RAKINO FÓBIJA

THIS IS YOUR BRAIN ON BROGS
Hehehe, a stohl-botrány még mindig nem ült el, remélem nem is fog egy darabig. Egy dolog a baleset (ami sajnos minden járművezető életében egy lehetőség), a mások direkt történő veszélyeztetése és emellé a pofátlanság az meg egy másik kategória. Ha valamelyiktek színházba megy jövő héten és mindenki bucija véletlenül feltűnik a színpadon, lehet neki kiabálni, hogy "elkúrtad", de persze a sima fújolás meg huhogás is megteszi :DDD OK, kezdem az ajánlót, úgyis azért vagytok itt... Rendhagyó romantikus dráma kilenckor az M1-en, háborúból hazatérő katona erekciós és társadalomba való visszailleszkedési problémái a Mária szerelmeiben. Az én cinikus hozzáállásom ellenére is ajánlott, pont jó arányban van benne dráma, szerelem, háborús traumák, akár gondolkodni akár kikapcsolódni akarsz, jól jársz vele, ráadásul (cinizmus ON) a merevedési problémákat Nastassja Kinski, az egyebeket Robert Mitchum és Keith Carradine orvosolják. Emlékeztek Gregg Araki-ra? Ki ne emlékezne, a korai filmjeiben a remek zene mellett annyi beteg seksz és még anál is betegebb erőszak volt, hogy azóta is azokra verik a cenzorok és egyes rendezők, elég csak Larry Clarkra gondolni. Na most, Gregg barátunk 2007-ben pont egy olyan filmet csinált, amilyet addig durván kritizált, egy igen buta brogos tinivígjátékot a Scary Movie sztárjával, Anna Faris-szal, aki itt folyton be van tépve, nemkicsit, nagyon. Mindig öröm karón varjút látni, esetünkben egy egykor durva és sokkoló rendezőt, amint olyasmit ad ki a keze közül (Besütizve), ami annyira alsó kategória, hogy a kistévék közül is csak a Hálózat vetíti (kilenckor). Remélem ez azt jelenti, hogy Araki bácsi a művészfilmekkel is végleg felhagy, és akkor már csak a fotós névrokonától kell valahogy megszabadulnunk :DDD Könyvtáros akcióhős a TV2-n nyolc után öt perccel: a Titkok könyvtára: A Szent Lándzsa küldetés nekem elég ismétlésgyanús, de a története annyira komoly, hogy be kellett válogatnom. Kit ne érdekelne egy könyvtár, ahol együtt (!) őrzik az Excaliburt Pandora szelencéjével és Longinus Lándzsájával, valamint a zsidók Frigyládájával - hát ha Indiana Jones mindezt tudta volna, beiratkozik a Szabó Ervinbe és nem rohangál titkos katonai objektumok körül mint a töketlen kutya!
Ismétlés:
RTL Klub, 20:00: Én, a robot - Valahányszor megnézed, Isaac Asimov fordul egyet a sírjában. Legalább ti, nézők hagyjátok a Mestert nyugodni, ha már a köcsög halivúdi producerek nem engedik!
Viasat 3, 21:05: Multik haza! (I Heart Huckabees) - enyhén zavarodott vígjáték nem enyhén zavarodott emberekről. Gondolkodtat és szórakoztat ez is, de annyira voltmár, hogy még én is emlékszem, hogy ajánlottam.



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés