2010. 06. 05.
Városligeti veszedelem (szombat / vasárnap / hétfő, muhaha)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, JÚNIUS 5.:
BIZONY, TALÁN, MINT A GRIZZLY VACSORÁJA

Ágyúval verébre
Bicskával medvére
Felesleges

Eredetileg akartam egy horrornovellát rittyenteni a Nemzeti Vágta alkalmából, aztán legyintettem egyet és az ötletből csak a cím maradt, a Vágta (még mindig) túl nyilvánvaló célpont (lenne), meg aztán lassan semmit se lesz szabad parodizálni ebben a fene nagy demokráciában, valaki úgyis belekötne abba is ha megírnám, a másik meg abba ha nem, szarok bele, az a legegyszerűbb, maradjunk a hagyományos ajánlónál. Fél nyolckor a retekklubbon családi , sőt (nagy)családos vígjáték: Egy esküvő, nyolc gyerek – …négy az apa, négy az anya részéről, akik a frissházas szülőket igykeznek elhidegíteni egymástól. Temetés majd később, gondolom. Ugyanabban az időpontban a magyarok Diana hercegnőjének testvéréről adnak egy kétrészes filmdrámát Sophie, Sissi lázadó húga címmel. Mostanában amúgyis divatba jöttek a kosztümös múltidéző találkozók, úgyhogy a Duna TV pont utolérte a klórszellemet! Nyolckor egy gerillamarketinggel (fiktív névjegykártyák) népszerűsített filmdráma a Cinemaxon, Peter Strickland rendezésében. Varga Katalint férje elkergeti hazulról, amikor megtudja hogy gyerekének nem ő az apja, a szerencsétlen nőnek ideje sincs arra hogy elmondja, nemi erőszak áldozatául esett. Az otthontalan asszony így elindul hogy bosszút álljon az erőszaktevőn, balladája pedig filmbe lett öntve (imádom az ilyen művészeti ellentmondásokat). Ugyanabban az időpontban ennek pont az ellentetje az HBO-n a Szextúrában, gyorséttermi diákmunkás alkalmazott a neten ismerkedik szüzessége elvesztése céljából majd amikor „felszed” egy dögös csajt, elindul fél Amerikán át egy barátjával meg annak nőjével, hátha az út végén aktus várja. Marhaság, de a kamaszok zabálni fogják. Fél kilenc előtt öt perccel G. Dénes György (alias Zsüti, a slágerkirály) munkássága előtt tributál az M2, aki közismert hazai slágerek szövegírója és zeneszerzője volt (a külföldieket meg lefordította), egyszóval inkább az eme kuplékat ismerő és szerető idősebbeknek ajánlott. Természetesen lesznek benne ún. „fiatal tehetségek”is (Oláh Ibolya, Zsédenyi Adrienn), én meg ha nagyon akarnék beleköthetnék, de nem teszem, főleg mert ezeket a fiatal tehetségeket is inkább az idősebb korosztály számára marketingelik, semmi se változott a hatvanas évek óta.
 
Ajánlott rovat:
Ha a Medvetestvér című mesefilmet valóságos helyzetbe ültetnénk, megkapnánk a Nyolc préda című horrorfilmet, szerencsére jó korán (kilenc órakor a Film+-on). A cím nem sokat bíz a fantáziánkra, az előzetes még kevesebbet („képzeljünk el 8 fiatal utazót, akikre a Grizzly rátámad. És hogy mi marad belőlük? Az a filmből kiderül... de azt már most elárulhatjuk, hogy nem sok.”), nyilván nem egy Greenaway-mű, de nem is azért szeretjük, szombat esti borzongásnak meg tökéletesen megteszi. Amit még el kell mondanom:
  1. Nem mondanám hogy a medvének drukkolok, de minek mennek a fiatalok a mackóbácsi felségterületére? Mit vártak? Hogy medvesajttal kínálja őket a barlangjában?
  2. PEDOBEAR APPROVES!!!!
…és még mindig Film+, mert a macis film után még egy horror háromnegyed tizenegykor, ritka fantáziátlan címmel (Hetedik érzék, pedig csak annyi köze van a hatodikhoz hogy itt is halott embereket látnak, egyébként asszem ezt forgatták le előbb – 1999-ben).
Ismétlés rovat:
M1, 23:00: Parfüm – Szerintem ezt csak az én bosszantásomra adják le folyton. Vagy ezzel akarják kikényszeríteni a népeket az otthon melegéből a Vágta napszúrásos kánikulájába még éjszaka is.
TV2, 19:35: Az olasz meló – Klasszikus krimi 2003-as remake-je. Történet: agyafúrt bűnöző bosszúja régi csapatának hűtlen ex-tagja ellen. Pro: Charlize Theron, Edward Norton. Kontra: Mark Wahlberg, aki nem egy Michael Caine.
 
VASÁRNAP, JÚNIUS 6.:
HORRORKÉPZŐ

Így is lehet...
 
Kiképző rovat:
Nyolc után öt perccel három friss diák az iskolai szivatások ellen sajátos megoldást talál a TV2-n: kibérelnek házi használatra egy kommandóst, csak ott cseszik el, hogy nem gyanakodnak Fúrófej Taylor alacsony tarifájának láttán, pedig tudhatnák, hogy több pénzért nagyobb védelem jár(na). A mű eredeti címe Drillbit Taylor, rendezte Steven Brill, a helyszín lehetne Bétaville, ahol örökké jubilál a drill – de elég a popkult utalásokból, mert ma este még egy katonaember vár ránk éjfélkor, ráadásul ugyanazon a csatornán, két ennyire hasonló filmet nem lehet véletlenül egymás mögé tenni, még akkor se ha az Acéllövedék merő ismétlés, és a kiképző itt korántsem olyan jópofa mint a kúrófejű szabó, sőt inkább ő kúr ki az alá beosztottakkal. Mintha a TV2 nevelni akarna minket: először egy semmi különös vígjáték, majd késő éjszaka ugyanaz überbrutálban… Lesznek még egyéb ismétléses militarizmusok is mára, például a Film+-on 22:35-től a Mel Gibsonnal súlyosbított Katonák voltunk a vietnami háborúról, illetve kilenckor az M1-en a Sólyom végveszélyben a rosszul végződött 1993-as Mogadishu-kalandról. Ma valami katona-nap lehet, amiről persze én nem tudok…

...meg így is.
 
Nézzünk Valami mást: 22:40-kor egy gyönyörű félrefordítás a retekklubbon, ahol az eredet cím vízköpője (Gargoyle) helyett a Sárkányok bosszúját láthatjuk – nem meglepő módon bosszú sincs benne, más démoni lények meg azokat kergető CIA-sok annál inkább. És a félreértéséknek még nincs vége ennyivel, aki esetleg felkapná a fejét a forgatókönyvíró nevére (Ion Ionescu), azt megnyugtatom, semmi köze nincs a kortárs drámaíróhoz. Sima B-film, ahol egy emberrablási ügy egész Orlock (gróf? megint egy ismerős név…) kastélyáig vezet, itt viszont egy valami ősi gonosz lakozik…inkább ezt nézd mint a hetihetest. Kilenckor egy másik, jóval kevésbé túlvilági de nem kevésbé Kegyetlen fajjal találkozhatunk a Viasat3-on, ők a gazdag drogosok, akik egy közéjük került fiút és annak anyját igyekeznek kiszipolyozni, a kölyök például „bekerül a drága ruhák, autók, lovak, szex és drogok világába”, hát aki lovakkal szexel betépve, annak úgy is kell, erre csak azt tudom mondani. Még mindig gazdagok, vérszívás: tizenegy előtt öt perccel bebizonyosodik az M2-n, hogy a posztkommunista Románia pénzemberei ugyanolyan rondák lelkileg mint a mieink – itt épp egy szerelmi ügy kapcsán, ahol a nyomdatulaj és alkalmazottja egyazon munkatársnak teszi a szépet, ahelyett hogy aszondanák, Agyő, Bukarest! Ismétlésgyanús, keleteurópai – nem ajánlott.
 

HÉTFŐ, JÚNIUS 7.:
FŐ FŐ FŐ FŐ FŐ FŐ FŐ

Mondj igazat és betörik a fejed megdugnak az asztalon
Ilyen se volt még, hogy vasárnapi posthoz tegyem a hétfőit...ez az egyetlen kirívó a mai napon, mert ahogy megjavult az idő, úgy ment el még az a kevés jóság is, ami eddig volt. 21:20-kor kapunk egy Steven Seagal-ismétlést a Viasat3-on (A megmentő), Sirály úr megint mintha önmagát alakítaná mint "egykori vietnami hős és CSA-ügynök", aki "visszavonultan és magányosan él Észak-Alaszkában, ahol egy vadvédelmi alapnak dolgozik", egyedüli kapcsolata a világgal egy intézetben élő lengyel kislány, akit elvisznek az emberkereskedők, így a levelezőpartnerből újra szó szerint bajtárs lesz egy nemes cél érdekében, és legyen ez a követendő út Seagal-nak is, mindig visszavárjuk a megtérésből az akciófilmekbe! Fél kilenc, Duna TV, kezdődik az Igazmondó játék, amiben két házaspár összeköltözik az egyik férj agytumora miatt, hogy a hátralevő időt értelmesen töltsék el. Gondolom lesz partnercsere, meg a végén kiderül hogy a diagnózis false alarm volt...ettől függetlenül ajánlott, nem úgy mint az M2-n 23:10-kor adott Ezek a mai fiatalok!, aminek a címén kívül semmi köze nincs a magyar beat-filmhez, annál több a gazdagok családi problémáihoz (lázadó és másokat bántalmazó gyerek, ennek következtében boruló viszonyok. Mint mondtam, kihagyható.

Hírmagyarázás:
Óvakodj a hullarablóktól!
- Életemben hiába kerülöm őket, holtamban meg még inkább...
Az olvasás pontosan olyan, mint a szex - Sajnos azt kell mondjam, hogy nem, nem olyan. Béla bácsi innen a szomszéd asztaltól azt üzeni nektek, hogy "olvasás közben lehet szexelni, de szex közben nem lehet olvasni", jelentsen ez bármit is. Igen, én se értem, de Béla bácsi már túl van a második keverten, így érthetőbb hogy filozofálgat, én meg még csak az első sörnél tartok, így érthető ha nem értem.


Kulcsszavak: Béla bácsi

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés