2010. 10. 15.
Kontroll villanófényben (okt. 15-16-17.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
PÉNTEK, OKTÓBER 15.

A kép forrása: http://www.wayneism.com
Aki nem tudná, ma van a Fehér Bot Világnapja. Két műsort emelnék ki nektek a témában, az első a Vak szerelmek az M2-n, ami négy kis etűdből áll, természetesen a vakok kapcsolatairól, illetve azok nehézségeiről szól, és fél kilenckor kezdődik, a másik A mennyország színe, mely Teheránban játszódik, egy özvegy apáról és általa szégyellt vak fiáról szól - én bízom a happy endben, vagyis a családi befejezésben. Fél tíz, M1. Mindkét film ajánlott, és mindenki nézze meg aki természetesnek veszi a saját egészségét, vagy jódolgában ilyen-olyan szerekkel meg eszközökkel okoz kárt magában. Van akinek ezerszer nehezebb élete van - közhely, tudom, de ez a két film közhelymentesen emlékeztet rá! A rendezőknek nagy tisztelet, mi pedig térjünk rá a többire. Azon rosszindulatú figurák, akik Sarah Jessica Parkert eleve egy vén boszorkánynak tartják, délelőtt tizenegykor már elégtételt vehetnek a Viasat3-on, itt ugyanis pont azt (ráadásul több mint 300 éveset!) alakít a Hókusz Pókusz című mesefilmben. Szex és New York helyett seksz és varázsfőzet, de inkább az utóbbi, mert gyerekfilm, de én max. az elcsúfított SJP miatt nézném. 21:20-kor életrajzi film Notorious B.I.G.-ről az HBO-n. Az egykori drogdílerből kemény munkával lett gangsta rap-ikon, hogy aztán a keleti és nyugati parti szcéna között dúló háború értelmetlen áldozata legyen 2Pac Shakurral együtt. Mindketten későn látták meg a fegyverkultúrás zene árnyoldalát, és nem volt kiszállás. Az instant karma hívei 23:10-kor Villanófényben áldozhatnak a könnyű megvilágosodás oltárán az M1-en, ahol a mai vendég Erdei Zsolt. Az ismertető szerint Müller Péter "a küzdeni tudás titkát szeretné megtanulni." Hát ehhez nem kell tévéműsor, el kell menni valami barátságos mérkőzésre vagy egy peremkerületi kiskocsmába ^^ A Filmmúzeumon szintén újrafeltámadt rosszlelkek mint a Hókusz Pókuszban, szintén vígjátéki (ráadásul zenés) formában, nem is értem miért 0:55-re tették. A Kísértetkastély Spessartban hősei a helyiek által befalazott rablók, akik egy autópályaépítés miatt lebontott fogadójuk falai közül szabadulnak rá a hatvanas évek NSZK-jára.

Ismétlés rovat:
Duna, 23:15: Control - Ian Curtisről nem lehetett volna más filmet forgatni - nem engedte a köré alakult mítosz (meg a film alapjául szolgáló életrajz a zenész özvegye tollából). Ettől függetlenül a fotós-zseni Anton Corbijn nagyot alkotott - de azért nehezen hiszem el, hogy Curtisnak egy boldog pillanata se volt egész életében. Ettől függetlenül ajánlott, pár év múlva úgyis tanagyag lesz egyes egyetemeken...

Hírmagyarázás:
Lakatos Márkék drasztikusan átalakítják a lepukkant embereket - Ha olyanná amilyenek ők, akkor köszönöm, kihagyom.
Stohl András vezeti a Való Világ 4-et: "A balesete után kegyvesztetté váló színész negyedjére is elvállalta a valóságshow vezetését." - Muhaha, megmondtam. Meg se áll a becsületrendig, dehát ha a népnek ez kell, legyen nekik! Nézzétek meg ezt az arcot, és TAPSOLJATOK, BIRKÁK!!!!!!!
Kiengedték a norvég lány gyilkosát: "A kínai hatóságok közölték, hogy nincs bizonyítékuk Csao Fej ellen, harminc napig tarthatták fogva." - Jaja, végülis csak egy norvég halt meg, és csak a biztonsági kamera látta!
Vujity Tvrtko még nem volt manikűrösnél - Aztarohadt, most már értem miért nem mutatják deréktól lefelé :((( Ilyenkor értékelem nagyon, hogy engem kicsi koromban anyukám megtanított körmöt vágni. Lehet sapka is azért van rajta mindig, mert hajat mosni is csak fodrásznál tudna?...
Jolie romhalmazzá változtatta a pesti házat - videó
Jolie graffitimentesített a IX. kerületetben:
"Csak pár díszletrom kellett, mert az Üllői út üres telke eleve romhalmaz. A firkákat azért átfestették." - Ugye milyen jó hogy le van lakva a város! Élni éppenséggel nem lehet benne, de legalább filmeket forgatni igen! Köszönjük demszky!
A Most múlik pontosan a magyarok kedvenc dala a YouTube szerint - Tudom hogy itt a Prae-n is volt hasonló, de beteszem az egészet, mert érdemes. Szóval így néz ki a leggyakrabban hallgatott magyar számok listája a Quart munkatársainak és olvasóinak kutatásai alapján (a címek mellett az eddigi megtekintések száma):

1. Csicsi: Pimpinkin/Nyuszitánc 3.425.419
2. Csík Zenekar: Most múlik pontosan 3.364.000
3. LL Junior: Van nekem egy anyósom/Akarom 3.263.548
4. Children Of Distance: Emlékezz rám 3.203.453
5. Szekeres Adrien: Olyan, mint Te 3.017.824
6. Tankcsapda: Mennyország Tourist 2.838.275
7. Alma együttes: Ma van a szülinapom 2.701.022
8. Republic: 67-es út 2.547.619
9. Péterfy Bori & Love Band: Hajolj bele a hajamba 2.425.613
10. Fluor feat. SP: Partyarc 2.423.756
11. LL Junior: Ragamoffin 2.348.951
12. Republic: Szeretni valakit valamiért 2.325.228
13. Lola: Mozdulj már 2.277.354
14. Csaby & Mary: Nyugtalan érzés 2.273.773
15. Josh & Jutta: Zakatol a szívem 2.269.353
16. Tankcsapda: Be vagyok rúgva 2.263.441
17. Bëlga: Egy-két-há! 2.228.237
18. Children Of Distance: Emlékezz rám 2.217.375
19. SP: Kérlek, hogy II. 2.165.924
20. Republic: Ha még egyszer láthatnám 2.133.959
21. Fekete Vonat: Hol van az a lány 2.130.680
22. Quimby: Most múlik pontosan 2.039.099
23. Tankcsapda: Nem kell semmi 2.021.311
...Magyarország, én most leiszom magam.
Új-Zélandon olcsóbb az alkohol, mint a víz - ...helyesbítek: Új-Zélandon fogom leinni magam! : )
A hobbit lesz a világ legdrágább filmje - Tegnap azt mutattam meg, hogy egy művészfilm brutalitását a geil címéből lehet legjobban lemérni. Nos, a közönségfilmnél ugyanezt a szerepet tölti be a beharangozó nagyotmondás: itt van a Hobbit, ami az általam minden formában nagyon kedvelt Gyűrűk Ura preqeuelje, még el se kezdték, de már 3D, meg a világ legdrágábbja, satöbbi. Rosszat sejtek, de legyen igazam - és ne hozzák Kelet-Európába a forgatást, Új-Zéland legutóbb is fényesen bevált!

 
SZOMBAT, OKTÓBER 16.

De sötétet, mert máma gyászban áll az egész Bécs is.
Nyolckor a Duna 2. Autonómián valami, ami biztosan voltmár, de sose lehet elégszer megnézni: a Svejk, a derék katona 57-es csehszlovák feldolgozásának első része. Olvasd el a könyvet, nézd meg a filmet. Ajánlott, és kész. A Filmmúzeumon Peter O'Toole és Colin Firth együtt repülnek A hírnév szárnyán, leginkább a túlviágra, féltékenység miatt, mivel a Firth alakította író meggyőződése, hogy neki kéne a sikeres színész (O’Toole) babérjain ülnie, ezért megöli, majd nem sokkal megy utána ő is. Kilenckor viszont találkoznak a túlvilágon – itt érhetett volna véget Colin Firth karrierje, csak sajnos sokmillió női néző másképp gondolta. Kicsit hasonló szitu háromnegyed tízkor az M2-n, ahol nem a hírnév, hanem a Zasszony miatt vesz Revansot egymáson Anthony Quinn és Kevin Costner, és én itt is az idősebbnek drukkolok. Nem ér véget a hasonló műsorok sora: vezető beosztásban levő nők kavarnak bele mind a Zaklatás, mind pedig az Őrült szenvedély férfihőseinek életébe, az egyiket a Viasat adja tízkor, a másikat az HBO nyolckor, de tökmindegy, mert tök egyformák, ismétlések, és kihagyhatóak. Még egy utolsó hasonlóság: a minap az ifjú Einsteint kaptuk Ausztráliában, most meg az M2 ismétli a Helló, Einstein!-t hajnali fél egytől, már a második résznél tartanak, de csak most tűnt fel, mennyire közel adták az ausztrál vígjátékhoz… Este tizenegykor a nosztalgia utoléri önmagát a Dob+Basszus Live-ban az M1-en, mivel Péterfy Bori és a Love Band lesz a vendég, Bori színészkollégáival együtt. A Love Band alapvetően retrós hangzású együttes, a műsor pedig a célja szerint „egy-egy korszak meghatározó slágerét” hivatott piedesztálra emelni – szerintem még nem ért véget ez a mostani korszak, vagyis értelmetlen úgy tárgyalni mint mondjuk a hatvanas-hetvenes éveket. Ezzel nem Boriék slágereit és érdemeit akarom kicsinyíteni, csak emlékeztetni mindenkit Frank Zappa megfigyelésére, miszerint egyre közelebbi időszakok iránt érez az ember nosztalgiát. A vége tényleg az lesz amit ő jósolt, hogy már az öt perccel korábbi eseményekre is mint a régi szép időkre emlékezünk vissza. De még akkor is lesz rosszabb, képzeld el amikor a Magna Cum Laudét meg a Vad Fruttikat fogják aranyba foglalni, na az lesz az igazi rolólehúzás. Ugyanabban az időpontban az HBO Comedy-n Ütött-kopott hírnév – Blues Brothers doo-wopban: megkopott dicsőségű régi zenekar újra összeáll egy nagy buli erejéig. Családi szórakozás, ajánlott. Robert Davi ezzel a filmmel teszi jóvá a Showgirls-ös mellékszerepét – itt szerepel, rendez és még a forgatókönyvet is ő írta.
 
Hírmagyarázás:
Menő vagy ciki: Jolie ugyanabban a pufikabátban forgat: "Angelina Jolie-t másban sem látjuk amióta Budapesten van, csak paplankabátban. Ez a cucc egyetlen dologban verhetetlen: nincs nála melegebb. De menő vagy ciki?" - Ha „nincs nála melegebb”, akkor nem is lehet más, csak menő. Melegnek lenni (főleg a médiában) általában menő! ÉBERSÉG!!!
223 millió dollárt akart lopni a szexi orosz hackerlány bandája: "A zöld szemű, barna, 21 éves Krisztina Szvecsinszkaja dögös farmerben zokogta végig a tárgyalását: 40 év börtönbüntetést kaphat." - Most minden bűnözőt sajnálni kell, ha véletlenül épp sunapozitív? Börtönbe vele, osztjónapot.
Másodszorra is a Kolin lett Magyarország legjobb zenekara: "Ők mehetnek az MTV EMA-ra Madridba, a nagy pillanatot a műsorvezető spontán lesmárolásával ünnepelték." – Magyaország legjobb zenekara?! Nem tudom ki az a sokmillió ember aki mindig a legjobbnak választja ezeket, de azt a sok-sok szavazót extra adóval kell sújtani.
A 17 éves Taylor Momsen most bugyiban, fegyverrel botránkoztat: "A tini énekesnő-színésznő provokatív fotókkal próbálja hangsúlyozni, hogy ő már nagylány. Alkoholt még nem ihatna legálisan, de a dugásról már szakavatottan nyilatkozik." – Mi vaaan?! Énekesnő??? Színésznő??! Frászt, csak egy újabb hülye kurva, hamarosan mehet a félbolond Britney meg a kokós Lohan mellé. Minden gyereksztár így végzi! Momsen is milyen cuki volt a Grincsben, most egy úgy néz ki mint egy kiélt riherongy. Szülők, ha olvassátok:
NE ENGEDJÉTEK A GYEREKEITEKET A REFLEKTORFÉNYBE, MERT EZ LESZ BELŐLÜK!
Quart.hu: Feloszlik az Erik Sumo Band - Nem cifrázom, tessék a Nap kommentje:

 
Szergő 2010.10.15. 23:11
2010 sötét év a magyar zene számára!!!Kaukázus,Kistehén majd Erik Sumo??Mi jön még,a 30Y is feloszlik?az igazán borzasztó lenne sokfelkiáltójel


 
VASÁRNAP, OKTÓBER 17.

"You can not pass!"
A hétzárást a Film+ egy Brandon Lee-filmmel kezdi kilenckor, ahol a Sárkány fia a becsülete miatt a saját életét teszi kockára, amikoris egy gyilkosság szemtanújaként a helyi keresztapa ellen tanúskodik. Természetesen szabadkezes önvédelemre kényszerül, a pofonok osztódnak, Mint a tűz. Ajánlott. Fél tizenegy után öt perccel gyerekekre koncentráló magyar Baraka az M2-n. A kétrészes filmet nézvén az lehet az érzésünk mintha Egy másik bolygón lennénk, és valóban: ahol ők nőnek fel, az valóban egy más világ (akár egybeírva is, mivel a prostitúció, a gyerekkatona-lét, a rabszolgaság az a földi pokol legocsmányabb arca). 22:40-kor meg szinte a saját jövőnket láthatjuk a Dunán, szerencsére egyenlőre csak Mexikóban: vannak a szegények, és van A zóna, ahol a gazdagok élnek szögesdróttal bekerítve, luxusban, míg egy áramszünet folytán be nem szabadul hozzájuk pár betörő. Én speciel utálom az elitet, de a birtokháborítókat még jobban, szóval megértem ha hajtóvadásznak a behatolókra. Természetesen a Svejk is folytatódik a Duna 2.-n nyolctól, pont akkor amikor az HBO nyúzza le az utolsó bőrt szegény Michael Jacksonról a This is it-tel, de gondolom aki rajongó az úgyis megnézi. Vissza a Filmmúzeumra, ahol egy jól sikerült Stephen King-átiratot láthatunk kilenctől, amiben Az eminens tanuló addig zsarolja a szomszédságában élő náci háborús bűnöst, míg meg nem változnak köztük az erőviszonyok. A rendezés mellett a szereposztás is kiváló (Ian McKellen mindig telitalálat). Ha ugyanitt maradunk, további jóságok várnak ránk, előbb a Becsapva 22:55-től, ez talán az egyetlen épeszű film, mely Joe Eszterhashoz köthető, és bűnügyi - a szálak egy rádiós megölése körül szövődnek, a nyomok egy látszólag teljesen ártalmatlan farmerhez vezetnek, az FBI ügynöknője pedig a férfi bizlamába férkőzik, kérdés hogy van-e valóban köze az esethez. Még mindig itt maradva negyed kettőkor az Alien feltámad a Halálja helyett az örök vesztes tintanyalót klónozzák a Fantozzi 2000-ben. Közben az M1-en történelemóra tizenegykor a szentföldi Margat lovagjairól, akik az akkori korhoz képest jól felszerelt várukban terjesztették az igét. Kifejezetten ajánlott, csak hogy még jobban becsüljük Európa keresztény értékeit. Hírmagyarázás csakazértse lesz, holnap úgyis hétfő, minek még külön terhelni az olvasókat!



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés