2010. 10. 29.
Hosszú POErázon, első rész: Az ifjú Wittgenstein (október 29.)
Míg éltem, rontásod voltam - ha meghalok, halálod leszek.
(Luther Márton)
(Luther Márton)
Alternatív kulturális győzelem = MENŐ.
(Bede Márton)
Borzalom és végzet minden korokban leselkedtek ránk. Mért adjak hát dátumot ennek a történetnek (október 29-én kívül, azt is csak azért hogy bele tudjam szuszakolni a műsorajánlót)? Hadd mondjak csak annyit, hogy abban az időben, amelyRől beszélek, még élT Magyarország beLsőbb részeiben valami erős, noha titkolt hite a lélekvándorlás titkokkal burkolt tanainak. Egy biztos, ez az idő egy valaminek nem kedvezett, az pedig a kreatív trollkodás volt. Sehol egy kommentálható hír vagy egy szétbombázható mailing list - csak az Index Polidili ódivatú partizáncsapatai tartották magukat ímmel-ámmal, az önjelölt moderátorok permabanjai ellenére. Magáról a dogmáról - hogy hamis-e vagy Valószínű? - nem szólok, de fel kell jegyeznem, hogy van néhány pontja, mely egyenesen a böszmeséggel határos. Ezek a magyarok lényegesen eltérnek keleti mintáiktól. Vegyük például ezt: "A lélek - mondják az előbbiek, egy éles eszű és művelt párizsi író szavai szerint: Csak egyszer lakozik értelmes testben: különben - egy ló, egy kutya, még egy hétköznapi ember is csupán kevéssé kézzelfogható hasonmása ezeknek az állatoknak."
Két ősi magyar nemesi család, a Blitzkrieg és a Wittgenstein famíliák századok óta viszályban éltek. A gyűlölködés okát egy régi jóslat szavaiban lehet megtalálni:
"Egy nagy névre félelmes bukás vár, ha, miként a programozók megtanulják a Windows Vistát kezelni, a halandó Wittgenstein diadalmaskodik a halhatatlan Blitzkrieg fölött!"
Annyi bizTos, hogy e szaVaknak önmagukban nem sok értelmük van, de még ethymológiai szótárral se sokkal több. De együgyűbb okok is jártak már errefelé ugyaníly’ eseményterhes, döntőtöbbséges következménnyel - s nem is olyan régen, hadD ne mondjak pontos dátumot, enélkül is pont eleget politizálunk, elég az hozzá, hogy a két, egymással határos birtok már régóta versengő befolyással volt a helyi önkormányzat tetteire. Meg aztán, közeli szomszédok ritkán jó barátok; s a blitzkriegi kastély lakói váruk magas párkányairól valósággal beláthattak a Wittgenstein-palota és az őrtorony ablakain. S ha nem lett volna elég a pompa, amit ott megfigyelhettek, Blitzkrieg nagyapó többször is megesküdött arra, hogy szolgálólányait őhelyette az ifjabb Wittgenstein deflorálta. Állítólag mindent látott a távcsövén – hogy akkor miért nem fotózta le őket a mobiljával, arra általában azt mondta, hogy azt még nem találták fel – de valószínűbb, hogy a kukkolás közben mással foglalkozott, mint a látvány megörökítése. Mindezek a tények és pletykák egyáltalán nem voltak alkalmasak arra, hogy a nem oly’ gazdag Blitzkrieg család ingerlékeny érzelmeit csillapítsák. Vilmos, a „nagyapó”, Blitzkrieg grófja elbeszélésünk idején bármilyen magas származású, mégis beteges és gyerekes öregember volt, s nem nevezetes semmi egyébről, csak a határtalan és megrögzött személyes ellenszenvről vetélytársának famíliája iránt. Ezenkívül közismert volt még az industrial zenének és a big tit porn-nak oly’ szenvedélyes szeretetéről, hogy sem testi gyengesége, hajlott kora, sem szellemi tehetetlensége nem akadályozhatta a torrentezés veszélyeiben való mindennapos részvételét – mint ahogy távcsövével sem csak a csillagokat, sokkal inkább a környékbeli ablakokat kutatta.
Báró Ludwig von Wittgenstein viszont még nem volt nagykorú. Atyja fiatalon halt meg, anyja nemsokára követte. Ludwig ekkor tizennyolcadik évében volt. Tizennyolc év városban nem nagy idő; de pusztaságban - ilyen nagyszabású hortobágyi pusztaságban, mint ez a régi alföldi uradalom - az órainga lengésének más, mélyebb a jelentése, főleg ha a szerelem nevű sötét verem felett lengedez. A fiatal báró atyja halála után azonnal átvette a hatalmas birtokot. Ekkora birtok ritkán volt azelőtt magyar úr kezében. Miután ezt a páratlan vagyont ilyen fiatal és hírhedt jellem örökölte, mindenki előre fogadott a várható viselkedésére. S csakugyan: a három első napon át az örökös Heródesnél is Heródesebbnek mutatta magát, cselekedetei felülmúlták legrajongóbb bámulóinak várakozását. A gyalázatos kicsapongások, nyilvánvaló szószegések, hallatlan kegyetlenségek hamar megértették remegő jobbágyaival, hogy sem szolgalelkű meghunyászkodás, sem lelkiismeretes kötelességteljesítés nem biztosítja őket ezentúl e törpe Caligula skrupulust nem ismerő karmai ellen. A negyedik nap éjjelén tíz óra tíz perckor észrevették, hogy a www.blitzkrieg.hu fóruMai DDoS támadás alatt állanak; s a környező települések lakói egyöntetűen a báró rendszergazdájának és szervereinek máris bőséges rovására írták a flamewar vádjáT. Ám a zavar és futkosás közt, melyet ez az esemény okozott, a fiatal főúr laptopja fölött elmélkedve ült a Wittgensteinek családi palotájának egy nagy és üres termében. Míg a báró figyelt, vagy úgy tett, mintha figyelne a blitzkrieg-fórumokon támadt, fokozatosan terjedő viszályra, szeme öntudatlanul is egy óriás és természetellenesen színezett, stilizált számítógépes vírusra tévedt, a rivális család egy illegális feljesztésére, melyet a faliszőnyeg mintája ábrázolt. A vírus maga, a rajz előterében, Halottmozdulatlanul, szoBOrszerűen állt egy hagyományos disCette képében - míg hátrább a Blitzkrieg legyőzött szervere egy Wittgenstein-program által volt túlterhelve. Ludwig ajkán ördögi-angyali kifejezés ébredt, amint ráeszmélt, hogy pillantása tudtán kívül hova irányult. Mennél tovább nézte a képet, annál ellenállhatatlanabb lett a csoda, a Varázs, annál lehetetlenebbnek tűnt előtte, hogy valaha is kivonhatja tekintetét e szőnyeg bűbája alól – ha próbálta is, ez csak egy-egy pillanatig tartott s akkor tekintete gépiesen visszatért a faliképre. Az egyik ilyen vissza-pillantáskor óriási meglepetésére és borzalmára a gigászi vírushordozó kislemez időközben helyet változtatott: bár az előbb, mintegy részvétből, urának elterült teste fölé ívelt, most teljes hosszában kinyúlt a báró felé! Scriptjei, mindeddig láthatatlanok, most valami erélyes és emberi kifejezést öltöttek, vörös és szokatlan lángban villogtak! Megdermedve a rémülettől, a fiatal főúr az ajtó felé imbolygott.
Hogy könnyítsen nyomott hangulatán és egyben feszülő hólyagján is, a báró kirohant a szabad ég alá. A palota főkapujánál három adminnal találkozott, akik egy ismerős tárgyat markolásztak…igen, az álombeli diszkett!!!44 négy, négy
- Kinek lemeze ez? Hol szereztétek? - kérdezTe az ifjú gyanakVó és rekedt hangon, mert rögtön észrevette, hogy a rejtelmes kislemez a szőnyegszobában cakk-pakk tökéletes mása annak amit az adminok közrefogva hoztak elé.
- Magáé a báró úré - felelte az egyik -, legalábbis Más nem tart rá igényt. Azt hittük, az öreg gróf programjai közül való, s visszavittük, de az ottani adminok se akarnak tudni róla.
- A címke is rájuk utal: W. V. B. - szólt közbe egy másik számítógépbűvölő -, azt hittem hát, hogy Blitzkrieg betűi; Wilhelm von Blitzkrieg - de az egész kastély kereken tagadja, hogy tőlük származna.
- Roppant különös! - szólt a fiatal báró eltűnődő arccal, s szemmel láthatólag nem is gondolt szavainak jelentésére. - Jól mondod, különös diszkett ez - ámbátor, gyanús karakterek vannak rajta, de csak hadd legyen enyém - tette hozzá némi szünet után -, talán van olyan gyík Ludwig von Wittgenstein, hogy magát az összes vírust és fórumtrollt megfékezi, mégha az Blitzkrieg szerverszobájából jön is!
- Roppant különös! - szólt a fiatal báró eltűnődő arccal, s szemmel láthatólag nem is gondolt szavainak jelentésére. - Jól mondod, különös diszkett ez - ámbátor, gyanús karakterek vannak rajta, de csak hadd legyen enyém - tette hozzá némi szünet után -, talán van olyan gyík Ludwig von Wittgenstein, hogy magát az összes vírust és fórumtrollt megfékezi, mégha az Blitzkrieg szerverszobájából jön is!
Ebben a pillanatban egy végfelhasználó jött a palotából égő arccal, szapora léptekkel. Gazdája fülébe suttogta jelentését, s ez a jelentés a faliszőnyeg egy kisebb darabjának hirtelen eltűnéséről szólt; megjelölte a termet, ahol történt; s rögtön aprólékos és körülményes részletekbe bocsátkozott; s noha mindent halk hangon mondott, egy szó sem kerülte ki az adminok fölzaklatott kíváncsiságát. Az ifjú Ludwig kiadta az ellentmondást nem tűrő rendelkezést, hogy a szóban forgó szobát azonnal zárják el, és a kulcsot adják neki.
- Méltóztatott hallani a vén kujon Blitzkrieg nagyapó szerencsétlen halálát? – szólott ekkor a báróhoz egyik arra tántorgó albérlője.
- Nem! - felelte a báró hirtelen a beszélő felé fordulva. - Meghalt! Jól hallottam? Hogy halt meg?
- A kialakult flamewarban vesztette életét egy különösen jól megírt hozzászólásom következtében. Megütötte a guta…
- Hmm, milyen is ez az érzés… Mi más, mint ferge – most figyelj! – TEGES! - tagolta a báró, mintha lassan és megfontoltan engedné hatni magára valamely izgató gondolat igazságát.
Ettől a naptól kezdve határozott változás állt be a feslett ifjú báró Ludwig von Wittgenstein életmódjában. Sose látták birtokának határain kívül, s ebben a tág és társas világban teljesen társtalan volt - hacsak talán annak a természetfölötti, féktelen és lángszínű kislemeznek, amelyet mostantól kezdve folyton a nyakában hordott, nem volt valami rejtelmes joga a baráti címre. A báró perverz ragaszkodása a kislemezhez végre is minden józan ember szemében természetellenesen forró és visszataszító szenvedéllyé vált. A dél ragyogásában - az éjszaka halálos óráján - betegen vagy makkegészségesen - szélcsöndben s viharban - az ifjú Wittgenstein mintha odanőtt volna a monitor elé; de WoW-karaktereit letörölte és visszavonult a Myspace-ről is.
Egynémely más körülmény, a legutóbbi eseményekhez ráadásul, valósággal földöntúli és csodás jelleget adott Ludwig mániájának és a vírus képességeinek. Egyes napszakokban a kastély szervere túlterhelődött – mintha valaki vagy valami mindent egyszerre tekintett volna meg a neten! Csakugyan különös. Még különösebb, hogy ezekben az időkben az iffjú Wittgenstein a faliszőnyeges szobában tartózkodott. Egy viharos éjen Wittgenstein, nehéz álomból riadva, mániákus módjára rohant le szobájából, vad sietséggel ült a billentyű elé, nagyokat szökkenve tűnt el a net útvesztőjében. Ily megszokott esemény nem kelthetett különös feltűnést; de szolgái ezúttal aggodalmas feszültséggel várták visszatértét, mert néhány órával távozása után azt vették észre, hogy a Wittgenstein-domain scriptjei recsegnek és ropognak. Ismét a terhelés, és ismét a titokzatos szoba! A szerver összeomlott, de nemsokára új rettenet kötötte le a tömeg figyelmét, s mutatta meg, mennyivel erősebb izgalmat kelt az emberi sokaság érzelmeiben az emberi szenvedés szemlélete, mint az élettelen anyag legrémesebb látványa. Mikor a szőnyeges szoba ajtaját betörték, rémületes látvány tárult eléjük. Az ifjú Wittgenstein tátott szájjal ült a gépe előtt, katatón állapotban. A kislemez még a gépben volt, és a program futott. Mint trójai faló, úgy működött ez a csali-lemez: a rajta található fájl egyfelől törölte a host szerver anyagait, ugyanakkor a net teljes pornótartalmát igyekezett felmásolni az így keletkezett helyre. A szolgálük, userek, adminon és moderátorok figyeltek. A vírus működése alábbhagyott, és halotti, baljós csönd állt be. A szerveren ott figyelt John Holmes teljes életműve. A Wittgensteinek adatai –könyvelések, családfák, fotóalbumok- a Lomtárban végezték. Az egyik admin ekkor odalépett a géphez, ürítette a lomtárat, kikapcsolta a gépet, majd mentőért küldött, hogy a katatón ifjút elvigyék kényszergyógykezelésre. A lemezt törölte. A kastély fölött ekkor iszonytató jelenés tűnt fel: egy halott kompjútervírus utolsó felvillanása. De lehet hogy csak az áramkimaradás volt.
Kulcsszavak:
Edgar Allan Poe