2011. 01. 04.
Doksitos katonák voltunk (jan. 4-5-6-7-8-9.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kéne egy összegzést írnom az elmúlt évről, de megtették már mások, akik ráadásul szakértők a gazdaságban, politikában vagy médiában, így én csak egy személyes listát tudnék prezentálni (viszont a visszanéző áttekintés sose volt az erősségem). Mindegy, ha összeszedem magam lehet hogy megpróbálkozom vele. Nézzük a műsorokat:

KEDD, JANUÁR 4.:
NANÁ, CSAK GARBÓBAN!

Az úttörő...á, kit érdekel. SUNÁZNÁM!
A Duna 2. Autonómián 21:10-kor egy zavaros francia horrort kapunk a Saint Ange-árvaházból, majd a kiegyensúlyozottság jegében utána ugyanott Czakó Gábor Rémmesés világosságát ismétlik a Beavatás sorozatból 22:50-kor. A "sima" Duna TV-n viszont egy doksit láthatunk 20:40-től Sárközi Mártáról, akinek nevéhez leginkább a Válasz című irodalmi folyóirat fűződik, ahol aztán a huszadik század több nagynevű magyar írója is publikált (például Mészöly Miklós, Vas István és Jékely Zoltán). Ha valakiről, róla elmondható hogy ő volt Aki szétosztotta önmagát, és közben végig a háttérben maradt. Utána 21:40-től Danilo Kiš filmdrámájáé, a Fövenyóráé a terep, amiben a második világháborúban eltűnt apját kereső fiú nem talál választ, csak történelmi ellentéteket. Érdemes próbát tenni vele.

Ajánlott rovat:
Egyszer régen, egy messzi-messzi galaxisban, akarom mondani a hetvenes években Mel Gibson még nem dührohamairól és vallási fixációiról volt híres, hanem -akármilyen hihetetlen- a színészi teljesítményéről (merthogy akkor még volt nekije), és ezt most mi is igazolva láthatjuk az M1-en 21:40-től. Az általa játszott fogyatékos Timet előbb közvetlen munkatársai (építőipar), majd a tágabb környezete is kipécézi, főleg akkor amikor barátságba kerül azzal az idősebb nővel akinél munkát vállal. Nem vígjáték, de nem is úgy kell nézni.
Filmmúzeum, 21:00: Ninocska - Ez viszont az! Greta Garbo mint vasöklű revizor, akit egy, a kapitalista dekadencia tévútjára tévedt küldöttség belülről való megreformálásra küld a Párt, ám Párizsba érve őt magát is megkísérti a bomló anyagiasság...hát igen, 1939, akkor még lehetett viccelni a szocializmussal. Egy filmben Ernst Lubitsch, Lengyel Menyhért, Billy Wilder keze munkája és még Lugosi Béla is, vámpírkarrierjéből kitérve - mi kell még?

Hírmagyar:

A büdös asszony az ingyen mozizóknak: "Alföldi Róbert botrányfilmje mellett az Indavideo Film újabb kínálatában Júlia titkos éjszakáiból megtudhatjuk, mennyire nem szerette Petőfit." - Ilyen a jó üzletember: belő egy biztos célközönséget. Alföldire mondhat bárki bármit, most már én is tisztán látom a tehetségét: akármit csinál, az ellenzői mindig meg fogják nézni és reklámozni is fogják. Lehet nekem is az ellenkező technikát kellene alkalmaznom és csupa jót írnom róla, de arra meg képtelen vagyok...
Lady Gaga kilógó seggével kampányol: "“Így születtem” - mondja Lady Gaga új albumának kampányában, amit kitwitelt fenekével indított." - Pedig már úgy reménykedtem, hogy ez az év más lesz, egy újrakezdés...de nem. Biztosnak a halálon kívül immár hivatalosan is csak a celebvillantások tekinthetők. Amúgy én is így születtem, mármint csupasz seggel, csak én meg is maradtam ilyennek - úgy hogy közben mégse villantok!
Az első napokban a füleden is lógnak: "Szegedi Andrea önkéntesként dolgozik a kenyai Szent József Árvaházban. Hamar rájött, hogy nem ő fogja megváltani a világot." - Ezt mondom én is, mióta. Ha ő is olvasná a blogot, megspórolta volna magának ezt az utat, még akkor is ha merő mazochizmusból ment oda: végülis a magyar kórházakban is elég afrikai állapotok uralkodnak, dolgozhatna itt is.
Szíj Melinda visszament a traktorgyárba dolgozni - Úgy is kell, a traktoristákra nagy szükség van a munka frontján. ÉBERSÉG!!!!
Palikék fiuk miatt töltötték a telet Ausztráliában - Szegények! Bár, ha lenne gyerekem, én is ott tölteném a telet. Sőt, akkor már inkább az egész életemet :D
Lángoló: Szólunk egymásnak, ha tatásodunk: "Kiss Tibi, a Quimby frontembere nem akar az idő elől elbújni, akkor is zenélne, ha kevesebben hallgatnák." - ...és ha ők meg olyan zenét csinálnának ami miatt lecsökkenne a közönségük, akkor talán még én is hallgatnám őket.
Maradhat helyén az életmentés helyett teázó skót mentős - Hát igen, az ötórai tea hagyománya! - "Átmenetileg mentették csak fel, miután nem reagált egy segélyhívásra." - Megoldás: úgy összeverni, hogy mentőt legyen kénytelen hívni, aztán meg a mentőssel bemondatni, hogy "megyek, amint befejeztem a teázást!" :D


SZERDA, JANUÁR 5.:
SAMPONMAFFIA

Twintávörsz
Sampon - nem összekeverendő Waters Hajlakkjával, ez a 75-ös film egy halivúdi fodrász kitörési kísérletéről szól, amiben "segítségére" van, hogy több vasat is a tűzben tart (=hölgyvendégeinek nem csak a frufruját csavargatja, hanem a fejüket is, elfele). A kitörés egy önálló üzlet reménye, amihez egyik szeretőjének férjétől kér segítséget, vagyis megjósolható a konfliktusforrás. Kovács László (Szelíd motorosok) operatőrködése és Paul Simon zenéje miatt is ajánlatos próbát tenni vele nyolckor a Cinemaxon. Negyed kilenckor doksi a Duna 2.-n egyik leghíresebb nemesi családunk egyik leghíresebb tagjáról, a vadászélményeit remekül megíró Gróf Széchenyi Zsigmondról. Végezetül FEM2, 22:00: Csajok maffiája - poszt-girl poweres film arról, hogy nem csak pszichológusok, hanem egyszerű pincérnők is megtaníthatják kesztyűbe dudálni a maffiózókat (kis érdekesség, hogy az egyik pincércsajt alakító Mira Sorvino apjának leghíresebb szerepe a Nagymenők Paulie-ja volt). Rajta kívül húzónév még Mariah Carey, aki remélem most se kezd el énekelni.

Hírmagyar:
Információelvonási tünetek jelentkezhetnek a Facebook-nemzedéknél: "Testi- és lelki tünetek is jelentkezhetnek, ha elzárjuk őket az internettől, tévétől, mobiltól." - Nekem szerencsére nincsenek ilyen káros szenvedélyeim. Én a netet csak pornóletöltésre használom, tévéből csak azt nézem amit a blogba is beírok, és öt egész percig bírom mobil nélkül!
Wikileaks: 2010 eleji amerikai nagykövetségi jelentés Orbán Viktorról: "„Puszta kézzel küzdő politikai bunyós”, aki a Jobbikot elszigetelni, a szocialistákat szétzúzni akarta, és alacsony választási részvételt remélt." - VIKI leaks :DDDDDDD
Szandika részegen nyalogatta Törtető Évát: "Az ilyen töménységű leszbizés példátlan a Való Világ-szériák eddigi történetében." - És nekem még így se kell ez a valóságsó. Mert szar. Ahogy a múlt évben is: belépsz, kommentálsz, kilépsz.


CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 6.:
HIDEGNYUGTATÓ JÁTÉK A SÍNEKKEL

A kapu
(Kép forrása: http://www.hartungsandor.hu/)
Hálózat TV, 21:00: Amerikai igazságosztó - csak hogy visszatérjen a kábeltévés-békategóriás romantika, egy kis aktív békteremtés a gettóban, a kötelező okoskodó japán rosszfiúval. Ezzel pont egyidőben hasonló nosztalgia a Filmmúzeumon, a Harley Davidson és Marlboro Man ismétlésével. Lesz még az M1-en egy apás nyomozás 21:40-kor a Berlin török negyedében meghalt gyerek után (Lépteid nyomában), de igazi ajánlottság nem lesz sok, sőt csak egy: fél tizenegykor portréfilm a Duna 2. Autonómián a festő Hartung Sándorról, Bubik István (RIP), Huszárik Kata, valamint Tunyogi Henriett közreműködésével. A címe Szín-Játék, nem (csak) az itt szereplő színészek, mint inkább Hartung Dalíra hajazó képi világa miatt. Nézzétek, mert jó!

Hírmagyar:
VV Gina csak nagy nehezen tudott kiszállni a prostítúcióból: "Az asszony szerette volna, ha az emberek az ő szemszögéből ismerik meg kurválkodó előéletét." - Jól értem? A leszbisós valóvilágban akarta ellenpropagálni a prostitúciót? EPIC FAILURE (már ha komolyan gondolta egyáltalán).
Kockahas: VV Gombi bepelenkázta magát - Csak be ne szarjon a nagy erőlködésben. Illetve most már akár azt is csinálhatja :DDDDDDDD
Eva Longoria közel került Penelope Cruz öccséhez: "A Született feleségek című sorozat sztárja állítólag kolléganője testvérével, Eduardo Cruzzal jár." - Tisztára mint a sorozatban, mindenki mindenkivel :DD
Verebes István felmondott: "A kulturális bizottság elfogadta a döntést, a Mikroszkóp jövője bizonytalanná vált." - EGÉSSÉG!!! :))))))) Komolyra fordítva: szerény véleményem szerint jóval előbb kellett volna meglépnie, még mielőtt teljesen elmerült volna a hetihetes erőltetettségében. Ilyen a generációs különbség: én még emlékszem arra az időszakra, amikor Verebes, Gálvölgyi, Székhelyi és Nagy Bandó tényleg humorosak voltak. Most már sajnos mindegyiküket "kötelező" utálni ezért azért, és nyilván én se tudok elvonatkoztatni a politikai szerepvállalásaiktól, de az sokkal szomorúbb, hogy egyetlen épkézláb poénjukra nem emlékszem az elmúlt lassan másfél (!) évtizedből....ellentétben Szily Lászlóval, akinek ez az írása kifejezetten üdítő:
Hogyan gyalázzunk magyart, hogy fájjon?: "A baciluson, Leninen és az amerikai demokrácia ősellenségén túl milyen gusztustalan lény legyünk?" - Arra gondolok, hogy ha már Szilynek is elég a külföldi negatív kritikákból, az azért mutat valamit :DDD

 
PÉNTEK, JANUÁR 7.:
HŐSÖK SZÍVE

Gésák egyiptomban?
 
Egyrészesek:
M1, 21:40: Halálos szívdobbanás - A (nekem nem nagyon) hiányzó összekötő kapocs a maffia és a klasszikus zene között, avagy hogyan lesz az életcsászára pénzéhes nőbolond bűnözőből egy szerény kísérőzongorista.
Fem 3, 22:00: Hős – Megoszló vélemények egy megosztó filmről. Vélemény 1.: grandiózus, túlbonyolított, tökunalmas propagandafilm, Jet Li biztonsági játékával. Vélemény 2.: költői történelmi akciófilm, gyönyörűen megkomponált harci jelenetekkel és emberi fejlődéssel.
 
Kétrészesek:
Közös bennük, hogy ismétlések, és egyből kettőt kapunk belőlük. Először a TV2-n a Hawaii Five-0-t negyed tízkor, ami a nemrég levonult helyszínelős / katonás divatot kovagolja meg. Kihagyható mindkét mai része. Utána a Duna adja le újra Kusturica Undergroundját tíztől, és inkább ez mint az előző, és nem csak azért mert a Balkán közelebb van hozzánk mint Hawaii...
 
Hírmagyar:
Mától szentelt víz folyik a Dunában - A halaknak szóltak? Már ha élnek még egyáltalán... "Egy görög katolikus püspök megszentelte a Duna vizét, és megtisztulást ajánlott a képviselőknek." – Ha már ott volt, meg is keresztelhette volna őket, tudjátok, ilyen vízbemártásos megoldással. Az lett volna az igazi megtisztulás. Vagy nekik még az sem :DDDDDD
Mel Gibson szex közben is verte exnőjét - Most mi itt a baj? Ha nem sekszelt volna, akkor valami mást lett volna kénytelen verni...
VV Éva: Havas meg akart izélni, majd kirúgott: "A Villa Törtető Nője azzal is eldicsekedett, hogy 2007 és 2008 között Talmácsi Gábor barátnője volt." - És íme, megszületett az év első Nap kommentje:
 
2011.01.06 22:39:50 munkamacskák gazdija
Jobb, ha azokat sorolja fel, akik csak meg akarták dugni. Annyi müsoridő nincs, hogy azokról meséljen, akiknek sikerült is.
 
Kémkedéssel vádolnak egy keselyűt Szaúd-Arábiában – Legalább leforgathatják a Sólyom és a nepper ottani verzióját, és ez is valós események alapján történt!
Kelemen Anna az interneten árulja szolgáltatásait – Emlékeztek? Ezer euróról indult a tarifa. Most negyvenezer forintnál jár, fog ez még lejjebb is menni, de még ingyen se kellene. Még egy komment:
 
2011.01.05 20:11:52 kakaósbögre
a velvet kisorsolhatna a leghűségesebb férfi kommentelők között egy 40 ezres szexutalványt amit a zAnnácskánál lehetne beváltani.

 
 
SZOMBAT, JANUÁR 8.:
SORSDÖNTŐ KIS KARÁCSONY

Az egyik azóta zombiirtásig vitte
Mint mindig, most is igyekeztem kiszűrni az ismétléseket, így kiesik a Filmmúzeum és az M1 is, a Tank Girl maximum a mostani Ice-T-botrány miatt lehetne érdekes, a Királynő még így se. Három nézhetőség marad:
Viasat3, 19:05: Sorsdöntő nyárNéha a csajok is úgy vannak vele, hogy szánkázniuk kell a világot jelentő szörfdeszkákon. Kate Bosworth karaktere is ezt teszi, amikor meg nem, akkor egy helyi szállodában takarít a vendégek után. A hiábavaló álmodozásnak egy új vendég (gazdag csapatkapitány) vet véget: Anne Marie immár az ő szívében is dobogós helyezésre vágyik. Átlagos romantikázás, bár Michelle Rodriguez azóta rendesen kinőtte magát az itteni mellékszerepéből.
HBO, 20:00: Négy karácsony – Négy esküvő = egy temetés, két ember = egy pár, ezek ugye alapigazságok. De mi van akkor, ha a szerelmespár mindkét szülője elvált majd újra megházasodott? A karácsony defaultból a megúszandó ünnepek közé kerül, amit hőseinknek egész idáig sikerül is megvalósítaniuk, azonban az izlandi vulkán nem megfelelő látási viszonyok következtében repülőgépük a földön, ők meg kutyaszorítóban maradnak: a karácsonyi problémák megnégyszereződnek – de gondolom a végén úgyis egyetlen nagy összeborulás lesz az egész… A tinifilmek és vígjátékok sztárja, Reese Witherspoon nem meglepő hogy itt van, viszont Robert Duvall és Jon Voight annál inkább, Sissy Spacekről meg még mindig a Carrie jut eszembe…
M1, 21:00: Mama kicsi fia – Harmincéves mamakedvence képtelen beletörődni, hogy helyét anyjánál elfoglalta egy kései szerelem, és mivel felnőni még kénytelenségből se hajlandó, ezért alternatív megoldásokat keres a szerelmesek egymástól való eltávolítására. Shakespeare királydrámát ír(atot)t volna belőle, Hitchcock simán leforgatta volna a Psycho prequeljét, jelen korunkban viszont csak egy romantikus komédiára futja. A készítők mentségére legyen mondva hogy Diane Keaton mellett én is befordulnék és Norman Bates egy Fábry Sándor lenne hozzám képest. Mára ennyi!

 
VASÁRNAP, JANUÁR 9.:
HAZAJÁRÓ SÁRKÁNY
 
...és akkor most már tudjuk miért ilyen a hegedő formája.
Adjuk meg a harmincas éveknek ami a harmincas éveké, hiszen kétszer is megtehetjük: 21:25-kor vígjáték a Három sárkányhoz címzett 36-os Hunyady Sándor-adaptációban az M2-őn, ahol a kicsit modoros nevű főhősök (ifjabb és idősebb Csaholyi Balázs) élik a dzsentrik léha világát: apa és fia együtt verik el a család asszonyainak pénzét Pesten, míg a három grácia, akarom mondani házisárkány a körmükre nem koppint. Márkus Emília valamint Gózon és Kabos Gyulák miatt ajánlott. A Duna 2-őn majdnem ugynakkor (20:50) nem lesz ilyen humoros a helyzet: egy csalfa asszony játssza el a férje által adott utolsó esélyt, amikor annak kollégájával szűri össze a sunaszaftot levet, ám közbeszól a természetfeletti egy Hazajáró lélek személyében, aki–ami a megfelelő vágányra igyekszik terelni a nő életét, ha már a férje vonata kisiklott (több értelemben is). Ez meg Karády és Páger Antal miatt ajánlott!
…és ezzel nem ér véget a párban járó filmek sora: két darab életkoros vígjátékos ismétlést is kapunk, előbb nyolckor a Hirtelen 30-at a TV2-őn majd tizenegykor az HBO Comedy-n a Megint 17-et, az egyikben egy tizenéves válik harmincévessé, a másikban újra kamasz lesz a főhős, hogy egy nap adják őket az érdekes egybeesés, ettől függetlenül mindkettő kihagyható.
 
Zene és ismeretterjesztés: kilenckor Illényi Katica 2008-as koncertjét adja-ismétli az M1, mellyel Stéphane Grappelli századik születésnapjáról emlékezett meg a művésznő, majd tíz óra húszkor láthatjuk a Duna 2-őn, hogy tör be a modern világ még az olyan nyugis kis helyekre is, mint az osztrák sógorok kis falui: a High-Tech ugyanis Bajorországban is hódít. Steampunk tehenek FTW!
 

Kulcsszavak: éberség

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés