2011. 10. 03.
KukábaValóVilág (okt. 3-4-5-6.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, OKTÓBER 3.:
Dr. kotÁsz

Elátkozottak hajnala
99% ismétlést kapunk, Terminátortól Múmián át Zabriskie Point-ig, én meg csak egy dologra szeretném felhívni a figyelmeteket:
 
Ajánlott rovat:
M1, 22:35: Átok - Biztos lesznek akik azért hagyják majd ki, mert összekeverik a japán horrorral vagy annak remake-jével, pedig egy egész ígéretes magyar filmdráma, aminek csak egy hibája van, a részekre daraboltság. Most komolyan, mi értelme újra négybe vágni azt amit már egyszer összeraktak egy egésszé? A sztori kicsit trieri, de jó értelemben, amennyiben egy család kényelmetlen titkai kerülnek napvilágra a családfő kremálása után (fura, de talán ő jön ki legjobban az egészből, mivel nem érte meg hogy összeomoljon a hazugságokra épített kártyavár). Kimuthatható hatások (a már említett Trier még élvezhető filmjei, valamint egyéb örökséges filmek, pld. Halálos temetés), de benne van a magyar film továbbfejlődésének reménye is. Most már csak tovább kéne menni a kitaposott úton.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Egyenlítő: Kell-e félni a népszámlálástól? – Mi az hogy, nagyonis. - „Ha már a népszámlálás tisztaságában sem bízunk, akkor menni kell, mese nincs.” – Egy politikai fogalom és a tisztaság egy mondatban? Tényleg ideje új hazát keresni…
Végtörleszthetünk, de 2012 fájni fog – NEM KELL FÉLNI, NEM FOG FÁJNI!
A csíkos vagy sárga börtönruha áll jobban Stohlnak?LESZAROM, csak benne lenne már valamelyikben! - „Photoshop segítségével felpróbáltattunk a börtönbe bevonuló Stohllal 6 klasszikus rabruha-fazont.” – Én inkább a Velvet szerkesztőségén csekkolnám ezeket a fasza kis ruhákat, lehetőleg fotosopp nélkül ^^
Börtönblogon fenyegetik Stohl Andrást: „A színész október 5-én vonul börtönbe. A levélíró már nagyon várja.” – Tudom hogy nem szép dolog, de a levélen hangosan felröhögtem, és miért pont titeket fosztanálak meg tőle, tessék a link.
Pszichiátriára vitték Damu Roland 16 éves fiát –Le…SZA…ROOOOOM!!!
Szabadulni akar a kannibál amerikai modell – Biztos csak az ősi törzse egy régi szokását elevenítette fel! - „Omaima Aree Nelson megölte a férjét, a fejét levágta, vízben megfőzte, a testéről lenyúzta a bőrt, és az ujjait kisütötte olajban, aztán evett belőle.” – Én ettől függetlenül sunáznám. De csak he előtte kikötözik, mert nem akarok a férj sorsára jutni.
Futballsznob: Mourinho szőrtelen szíve: „Pusztán a pénzért sosem vállalok reklámot, mondta a Real vezetője. De most érezni kezdett valamit.” – Azt a valamit úgy hívják hogy pénzéhség, és a futballisták nagy részében default funkció, még ha jótékony célra gyűjtenek is. És hadd oszlassam el a kételyeket: CSAK a pénzért vállalnak az emberek reklámot.
Villamoszaj kísérte Huszár Zsolt temetését: „Több százan kísérték el utolsó útjára a színészt a Farkasréti temetőben. Huszár Zsoltot szeptember közepén, biciklizés közben gázolta halálra a villamos.” – Tudom, vagy jót vagy semmit, ettől függetlenül a Velvet abbahagyhatná már a hangulatkeltést. Persze hogy villamoszajban temették basszus, hát ott jár az 59-es, nehogy már egy temetés miatt ne járhasson az se, pont elég hogy ilyen ravaszkásan próbálják terelni a felelősséget a színészt elütő vezetőre. Komolyan, lassan az lesz a hibás, a KRESZ szerint közlekedik és nem ül részegen kerékpárra vagy autóba!
Rendőrökre lőtt egy férfi Miskolcon: „Előbb a feleségére, majd a rendőrökre támadt, akik viszonozták a tüzet. Életveszélyben van.” – Miért van életveszélyben? Nem tudták eltalálni a rendőrök vagy a polkorrektség nevében még ilyenkor se lehet célzott lövést leadni? Új törvény kéne: aki rendőrre lő pisztollyal, az igenis kapja meg a jól megérdemelt fejlövését.
Androlib: Samsung 900X3A: Csajozni, azt nem lehet vele: „A vékony notebook ára vetekszik az AirBookéval.” – Nem lehet vele csajozni?! Akkor dugják fel maguknak a tisztelt gyártók.
Lefejezték a lyoni rendőrséget: „Három vezetőt vettek őrizetbe, az alvilág dobta fel őket. Drogkereskedés, pénzmosás a gyanú.” – Na EZ a durva, amikor nem a rendőrök fejezik le az avilágot, hanem vicaverza. Képzeljétek el mi minden lehetett az ottani fakabátok rovásán, ha már a maffia is a rendőrséghez fordult miattuk! :DDD
18+: Miss Hungary megmutatta csupasz mellét a Playboynak: „Gregori Dóra nem szeret meztelenkedni, de azért egy év alatt kétszer is sikerült neki.” – Vannak ilyen véletlenek! Én például nem szeretem, sőt kifejezetten utálom a pornót, oszt’ Gianna Michaelstől mégis van vagy három-négy polcnyi DVD-m otthon, egyszerre csak ott termettek a polcon! Mondom, vannak ilyen véletlenek, én SUNÁZ megértem a csajt!
A villantó Rihannát elkergette egy ír farmer: „Az énekesnő túlságosan kitárulkozott a mezőn.” – Nem kell ahhoz túlságosan kitárolkoznia. Én akkor is elhajtanám a francba, ha ruhában állítana be hozzám...
Rihanna hajnalban gyantáztatott muffot - …például emiatt a hír miatt is.
Veszélyben a magyar régészeti lelőhelyek: „Egy törvénytervezet szerint a nagyberuházásoknál csak 30 napig tarthatna a próbafeltárás. Nem lelőhelyenként, hanem a teljes beruházási területen.” – Minek is nekünk múlt, amikor a jövőt építjük! Arccal a négyesmetró felé, bajtársak!
Vírusként terjed az Index cikke: „Szalay-Berzeviczy Attila tegnap megjelent jóslatára az euró haláláról lecsapott a világsajtó.” – Na, végül csak le fognak bombázni minket.
Lesz még megszorítás a választásokig – Tök jó, már aszittem ennyi volt a szorulásból. Kezdtem is aggódni! - „A hiánycél jövőre még tartható, de később elszállhat. Beígért adócsökkentések maradhatnak el.” – Meglepődtem…NEM.
 
Hulló csillagok rovat:
Kirúgták Krizsó Szilviát a Ma Reggelből: „Jövő héttől bulvárosítják a reggeli műsort is, Krizsó Szilvia lekerül a képernyőről.” – Nem érint, kihagytam eddig is.
Jelentősen csökkentették Liptai Claudia fizetését – Lehet hogy jelentősen, de még így sem eléggé. Majd ha ő is havi nyolcvanezerből él, akkor talán.
Détár Enikő ma se tudja, miért rúgták ki – Én se, de nemkicsit lájkolom ezt a hírt :)
Elnémult az al-Kaida angol hangja: „Igazságügyi jóváhagyással a CIA ölte meg pénteken az amerikai születésű Anvar al-Avlakit.” - …avagy ilyen az igazán durva média-tisztogatás.
 
 
KEDD, OKTÓBER 4.
EMLÉKSZEL?

Egy év telt a vörösiszap-katasztrófa óta. A házakat helyreállították, a halottakat nem tudták feltámasztani, felelősnek megtettek pár kishalat, a kutya ugat, a karaván halad. Magyarország, én így szeretlek!
 
A mai nap a minisorozatoké lesz. Negyed kilenckor Amerika kedvenceinek, a Kennedy családnak az életét kísérhetjük figyelemmel az M1-en, fél tízkor meg visszatérhetünk a Manderley-házba a Duna TV-n, ha épp arra szottyan kedvünk, bár nem tudom hogy az olaszok mit tudnának csinálni azzal, amiből már többen (így Hitch mester) is kihozták amit lehetett. A sztorit ismeritek: gazdag angol Rebecca, az első felesége halála után új nőt hoz a házhoz, miközben a nemrég elhunyt távozásának körülményei se tisztázódtak teljesen.
 
Ajánlott rovat:
Kilenckor a Filmmúzeum tűzi műsorra Sophia Loren és Vittorio Gassman magyar fordításban több néven is futó vígjátékát (eredetileg Ezek a kísértetek, most épp Olasz kísértet). Friss házasok lakást keresnek, a nő –vesztére- az iránta még most is hevesen lángoló paphoz fordul, aki sekszuális ajánlatot tesz neki, majd mikor így nem ér célhoz, beköltözteti őket a helyi Manderley-házba, vagyis egy ottani kísértertkastélyba, és indulhat a pajzán szellemjárás, lepedőn, lepedőben vagy anélkül.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Live info: Meghalunk érted!: „Gyurcsány mellett tüntettek a forradalmi baloldal öregjei az ügyészség előtt – videó.” – Meghalnának érte? :D Akkor csak rajta, rajta, mint a Júdea Népe Front Öngyilkos Hadosztálya tette! Idióták.
Hírcsárda: Negatív lottóval szed be a kormány 20 milliárdot: „A kisorsoltak nem megnyerik az összeget, hanem egy héten belül be kell fizetniük a NAV-nak.” – Baszod, ne adjatok még ötleteket is nekik!!
Zidane elvállalná a francia válogatottat – Hát, ízlések és pofonok. Én mindenesetre maradok heterosekszuális.
c:c: Steiner Kristóf a Viasat3-on házasodik: "A Négy esküvő második szériájában meleg esküvő is lesz." - Figyeljetek már, hát nem múlt héten házasodott? Vagy ő is bigámista?
Cc: Mindenkiben lakozik egy vérfarkas: "A True Blood legmagasabb színésze szerint az ősembernek jobb dolga volt, mint nekünk." - Akkor takarodjon valami őskorszaki szinten álló társadalomba!
Mihalik most mindent megmutat: "Itt és most semmit sem reklámoz, egyszerűen csak jól néz ki egy hotelszobában. Tök pucéron." – Én meg tökre leszarom, de tényleg.
Értékelje az S.O.S. Love!-előzetest!: "Sas Tamás szerint tök jópofa a történet, a trailert az amerikai előzetesek mintájára készítették." - Hát ennek alapján nem tudnám nagyra értékelni.
 
 
 
SZERDA, OKTÓBER 5.:
HACKTION (AND ON AND ON)


Nem is annyira rejtett reklám
Kiemelten nem ajánlott rovat:
M1, 20:15: Hacktion – Szép-szép a korszellemmel való haladás (24, illetve a külföldön már valóban létező netes rendőrosztagok), de legyünk őszinték: nem tudunk jó és látványos akcfiófilmet csinálni, ahogyan sci-fi-t sem. Mindkettőhoz elsősorban pénz, pénz és pénz kell, látványra, díszletre, számítógépes grafikára, satöbbi. A magyar közönségfilmek és tévé-sorozatok ugyanannyira vesztett ügyek, mint a magyar foci, ha mindenáron a külföldet akarjuk velük utolérni, ráadásul kiber-sorozatban is voltmár hasonló nagy buktánk (Első generáció). Maradjunk inkább a kaptafánál, vagyis a kisebb költségvetést igénylő, de annál tartalmasabb filmeknél. A döntés persze a tiéd, részemről Kálomista Gábor (Apám beájulna, Idegölő, etc.) neve a garancia arra, hogy messzire fogom kerülni.
 
Ismétlés, de ajánlott:
M1, 21:00: Ollókezű Edward – Tim Burton Pinokkió-parafrázisa, ahol a hazugrágra növő faorr helyett Freddy Krüger-kézzel kell együttélnie egy feltaláló homonkuluszának, majd annak halála után be kell(ene) illeszkednie a „normális” emberi társadalomba. Lehetetlen belekötni még ennyi év után is, ma este talán ezzel jártok a legjobban.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Az orvosok és a mentősök is ellenségesek az otthon szülőkkel: „Sokszor a gyerekorvos sem hajlandó megvizsgálni az otthon született babát.” – Én meg azt nem értem, hogy ha ennyire ragaszkodnak az otthonszüléshez, miért nem ragaszkodnak a természetes gyógymódokhoz meg az ilyen-olyan kuruzslókhoz is?
Piranhákkal etették meg perui a gyógyítókat – Úgy is kell. A hibát ebben is bennehagytam.
Stohl András a szomszédaival, az utcán bulizva töltötte utolsó szabad estéjét – Mindig ez van: mindenki lehet hős valaki számára, akármekkorát bukik is, gyurcsányért is van aki az életét adná. –„Börtönpoénok, gyerekek, egy kevés pia és jó hangulat. Exkluzív beszámoló a fóti utcáról.” – Remélem ha kiszabadul, majd lesz szabadulóbuli is :SSSS
Stohl megkezdte büntetése letöltését: „A részegen balesetet okozó színész reggel nyolckor lépett be a börtön kapuján.” – FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP FAP
Még a katasztrófát is megünnepeljük: "Csillogó katasztrófaképekkel, parkavatással, és új képeslappal ünnepelték a kolontári tragédiát." - Miért is ne ünnepeljünk? Telik rá, mi fizetjük ^^
18+: A tv csúcsa: Cristofel gipszbe önti a pöcsét – Majd akkor szóljatok, ha a pöcsébe öntik a gipszet, a fülébe meg az ólmot, és mindezt egyenes adásban.
Eladták a kisvasúti síneket Kárpátalján: „A privatizáció után veszélybe került vasút felszámolása több magyar ajkú települést is érint.” – Minek vasút? Minek posta? Adjunk el mindent, számoljunk fel mindent!
Évekig feküdt holtan a Buckingham-palota mellett egy idős amerikai férfi: „A brit királyi család megszállottja volt.” – Megnyugodtam: van értelmetlenebb hobbi, mint a Gianna Michaels-filmek gyűjtése. És a legnagyobb vicc az, hogy még holtában se figyeltek rá többen, mint életében.
 

CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 6.:
TINIPAPA RAZZIÁJA

Akasztják a hóhért
Ajánlott rovat:
Tizenegyig kell várnunk az első értelmes műsorra ma este, és akkor is csak az HBO-t fogó szerencsések részesülnek benne. A Tini paparazzo igazi szülőébresztő film egy, a sztárok bűvöletében élő kiskölyökről, akiről pont egy általa üldözött színész forgatta le ezt a doksit. Nem az a sok Nagy (és köztük jópár üresfejű) Név az érdekes aki nyilatkozik benne, hanem az hogy ez a film kellett ahhoz, hogy a gyerek anyja rájöjjön, „hogy nem a legjobb nevelési módszer, ha engedi, hogy a fia paparazzóként rohangáljon az éjszakai bárok környékén, hajnali háromkor.” – Hát igen, jobb később mint soha. Én is éjszakai bárokban szocializálódtam, oszt' tessék mi lett belőlem :(((

Ismétlés, de ajánlott:
Tízkor Cronenberg bio-horror-thrillerét, az eXistenZ-et ismétli a FEM3, a rendezőtől elvárható zsigeri – gigeri bizarrságokkal és paranoid virtuális víziókkal tele. Ma még a WoW és a többi játék nem tart ott a hol a filmbeli game (idegrendszeren keresztüli játszhatóság), de az általuk kialakított függőség néha már van annyira extrém mint amit itt kapunk. Tekintve hogy Cronenbergnek néha egész kényelmetlen dolgokban lett utólag igaza, így nem elkepzélhetetlen hogy hamarosan már ez a jövő is megvalósul :S Fél tizenegykor a gitárzseni Snétberger Ferencről és a zene világának hagyott Örökségéről szól egy doksi a Duna 2-őn, de nem kell félni, az akusztikus gitár királya nem halt meg, csak a cím ilyen visszatekintős.

Kis hírek a nagyilágból:
18+: Dugómatraccal és tantraszexszel izzítják a hormonokat a valóságshow-kban: „Az RTL Klub és a Tv2 is mindent megtesz azért, hogy minél több numera összejöjjön a műsoraiban.” – De hiába, mert LESZAROM őket, és minél inkább próbálkoznak, annál jobban. Tegyetek így ti is!
KM: A szegényeknek is vannak jogaik!: „A szegények is Magyarország állampolgárai, és csak azért mert kevesebbet keresnek, rosszabb a megélhetésük a jogaikat nem vehetik el tőlük.” – Nem tudom milyen apropóból íródott a cikk (a Kettősmércét elvből nem olvasom), de ideje felvilágosítani mindenkit: 1.: Magyarországon nincsenek szegények. 2.: (…)
Stabilan gyenge a forint - Stabilan gyenge, aszongya. Na ez a gáz, amikor már annak is örülni kell, hogy valami stabilan gyenge. Tudom már mi lesz a következő:
-Doktor úr, milyen az állapotom?
-Nagyon jó hírem van, Mici néni: ön
erősen legyengült.
Törvényes volt-e Gyurcsány kihallgatása? - Mi az hogy, nagyonis. Törvényes és még tisztességes is!!!44 négy
14 sámánhalál Peruban másfél év alatt: „Az elmúlt másfél évben rejtélyes sámán eltűnések foglalkoztatják a perui rendőröket.” – Tollaskígyó magához szólította őket. Vagy az elégedetlen falubeliek tettek pontot a munkásságukra.
Mr. Domestosnak hívják Zuschlagot a börtönben: „Takarítást vállalt, ügyesen kezeli a porszívót, a seprűt és a porrongyot a fegyőrök irodáiban.” – Ismerem ezt az érzést, mármint nem a börtönt, hanem azt amikor először kap az ember munkát, akkor van az, hogy ilyen ifjonti lelkesedéssel veti magát A SZAPPAN UTÁN a melóba. Cusinak is mennyi ideig kellett várnia ahhoz hogy végre érdemi munkát végezhessen VAZELIN Domestosszal, és most hogy belejött! Remélem egyre több politikusunknak is lesz alkalma végre tényleg dolgozni. Akkor majd mi, akik eddig helyettük is dolgoztunk, talán fellélegezhetünk kicsit.
Egy éve siratják Geréb Ágnest – Minek? Még mindig életben van! - „Az évfordulós tüntetésen kiderült, hogy nem engedték el az érettségi találkozójára, és csak a családi kutya kölykedzését nézhette végig.” – Szegény, de borzasztó. Ez nála valami betegség hogy folyton mások szülését kell néznie? Miért nem szül ő is, és akkor végre foglalkozhatna a saját gyerekével, meg sajátmaga bábája is lehetne :DDD
Kövön üldögélésért figyelmeztettek egy hajléktalant a Józsefvárosban: "Ötvenezer forint lehetett volna a büntetés, de enyhítettek, mert beismerte tettét. Egyre keményebb a hajléktalanokkal szembeni fellépés a kerületben." – Iszonyatos ez a keménység, mégis milyen dolog már hogy az ott lakó emberek nem akarnak telehugyozott-teleszart parkokban sétálni, meg az alkeszeket kerülgetni. Micsoda elnyomás, csomagolom is a bőröndömet…
Berúgott, elvitték, összeverve találták meg: "Az 51 éves férfit Siklósra vitték a rendőrök a villányi borfesztiválról. Kórházban találtak rá összetört fejjel, kezén bilincs nyomával. Semmire sem emlékszik." – Borfesztivál, bilincs, összetört fej…ez jó nagy buli lehetett! :)))
Alba hercegnő férjhez ment: „A 85 éves dúsgazdag arisztokrata egy huszonöt évvel fiatalabb köztisztviselőnek mondott igent.” – Dúsgazdag? 85 éves? Garantáltam anyagi érdekektől mentesen SUNÁZNÁM!




bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés