2012. 02. 13.
Túl a MASAT 1-en (feb. 13-14-15-16.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, FEBRUÁR 13.:
FÉNYES NYELEK!

We are the Borgnine, resistance is futile!
A cím ofkorsz a magyar égre magyar műholdra utal. Vasárnap már  csak utólag jutott eszembe hogy annak idején a Madonna-interjú címével mennyire prófétikus voltam, már ami Madonna és Maya Arulpra…Arula…na mindegy, szóval annak a csegevarakomplexusos luvnyának a közreműködését illeti. Ez csak azért jutott eszembe, mert a mostani uborkaszezont viszont még én se tudtam volna megjósolni:

Ajánlott rovat:
Viasat6, 22:00: A Vadnyugat végnapjai – Straight-to-TV western-akciófilm a jónevű Ernest Borgnine-nal. Azok a boldog vég napok itt a vasútépítés jegyében telnek, és a helyi banditák igyekeznek nem egészen tisztességes eszközökkel felvásárolni azon farmerek földjeit, akik a nyomvonal útjában fekszenek, az irányárat pedig INDIÁNBŰNÖZÉSsel igyekeznek lefaragni, vagyis rendszeresen megölnek egy-két embert, és a ráfogják a NYUSZIRA rézbőrűekre. Csakhogy öreg cowboy nem vén, ergo egy nyakas-tökös őstermelő (Borgnine) és haverja nem igazán akarják elfogadni ezt a visszautasíthatatlan ajánlatot. Hideg sört és fényes nyergeket bekészíteni, kemény rodeó lesz!

Ismétlés, de ajánlott:
Én köztudottan nem szeretem a japánokat, Takeshi Kitanóval is felemás viszonyban vagyok: a tapló tévéműsorai a kerülendő kategóriába esnek nálam, míg egyes filmjei egyértelműen mesterművek, akár személyiségének brutálisabb, akár szinte költőien érzékeny oldalát mutatják be. A Kikujiro nyara az utóbbiak közé tartozik. Elvileg a Masao nyara címet kellene viselnie, hiszen így hívják azt a magányos kisgyereket, aki (megintcsak elvileg) a főhős, és ugye nyaralni is elsősorban a gyerekek szoktak – Masaónak azonban semmije nincs anyjáról, csak egy kép és egy cím, ahova természetesen nagyon szeretne eljutni. Ekkor lép a képbe a piti szélhámos, Kikujiro (Kitano), aki látszólag pont a gyerek ellentéte, és mégsem. Kivételesen elgondolkodtató és értékes alkotás, ami road movie, személyiségfejlődés-dráma és a gyerek-felnőtt kapcsolat hármas metszete (mert természetesen kiderül hogy a felnőtt gyakran gyerekesebb, mint az anyátlan, de emiatt érzelmileg érettebb srác). Nem érdekel hányszor adja a Cinemax, csak az hogy hánykor, és ma épp emberi időben: nyolckor.

Whitney Houston rovat:
Basszus. Ilyenkor érzem hogy mennyire öreg vagyok: még emlékszem arra a fiatal, vonzó és tehetséges csajra, aki Whitney valamikor volt, nagyjából azelőtt hogy egy magát rappernek tartó köcsög, bizonyos Bobby Brown meggyűrűzte volna. Bár Houston kisasszony nem az én zenémet játszotta, de óriási hangja volt, ezt el kell ismerni, és tegyük hozzá hogy akkoriban nem volt rásegítés meg pitch correction. Manapság már szitokszó az "igényes popzene", nos, Mariah Carey érkezéséig Whitney volt az első a dívák között, de csak addig amíg nem jött Bobby fiú, és vele a drog meg az éjszakázás. Három lemez, felfelé ívelő karrier, amit egyetlen faszkalap kerékbe tudott törni, ennek lett most 48 évesen vége Whitney-vel együtt. Gondolom sokan ájtatoskodnak majd meg emlegetik Amy Winehouse-t, nekik csak ennyit:

Nemazamaz 2012.02.13. 09:58:35
Nem kéne egy lapon említeni Amyvájnhauzzal, aki egy szétdrogozott semmirekellő volt egész életében, három számmal, ez a szerencsétlen meg a hülye férje miatt lett az, sajnos a tehetség mellé nem mindig párosul ész is.


...és pár napig még címlaphír, jönnek majd a válogatások és remixek (felteszem Will. I. Am Wyclef Jean már javában melegíti a vibrátorát amivel a Queen-t is megerőszakolta), én meg csak arra gondolok, mennyire durva már hogy Chaka Khan és Aretha Franklin is túlélte. Annak idején amikor a testőrös száma folyt mindenhonnan, abban reménykedtem hogy később ő is átmegy ebbe a soul díva-vonalba. Hát, nem. R.I.P., Ms. Houston, ezt a dalt még én is szerettem IFJÚközépkoromban.




KEDD, FEBRUÁR 14.:
A NAP, A TUDODMILYEN

Itt van Dzsoniiiii!!!4444 négy
Ajánlott rovat:
Negyed kilenckor Jack Nicholson megint proto- doktorháuzként, legalábbis humorilag, ami legalább annyira beckett-i, bár itt nem a (biztosítási) ügynök hal meg, hanem a felesége, akiről kiderül hogy hosszú ideje a férfi legjobb barátja dugja. Mivel vigasztalódik a férfiember, ha már kurvázni-berúgni sincs kedve? Elmegy a lányához, és mindenkibe beleköt akit ott talál, márpedig fog, mivel esküvőre készülnek a jónépek. Garantált a nevetés (de vigyázat, az elérzékenyülés is), a Schmidt története biztos program ma estére, cinikusoknak és családbarátoknak egyaránt, irány az M1 mindenkinek!

Ismétlés, de ajánlott:
A Filmmúzeum John Cleese poszt-Python-filmjei közül egy jobbat vetít kilenckor. Fura hogy a rendezőre, John Crichtonra kevésbé emlékszünk, de érthető, ha Cleese és a másik főpiton Michael Palin mellett feltűnik például Stephen Fry, Jamie Lee Curtis és Kevin Kline is. A hal neve: Wanda a megunhatatlanságok egyike, főképp mert egy könnyen tragédiába forduló sztorit mond el nagyon viccesen, aminek a fő tanulsága az lehetne, hogy ha ügyvédek vagyunk és hirtelen vonzó nők akarnak nálunk jogot tanulni, akkor ellenőrizzük le a legutóbbi védencünk névjegyzékét. Ezt mulasztja el a főhős, és ebből lesz egy almodóvari szinten csavaros bűnügyi vígjáték. Ugyanabban az időben ugyancsak ismétlés, ugyancsak örökérvényű ajánlottság a Film+-on: Ridley Scott nem tudott hibázni a negatív utópiákkal, se a Blade Runnerről, se az Alienről meg nem mondanánk, mikor készült – és mindkettő ugyanolyan aprólékos technikával. A nyolcadik utas időtlenségéhez sokat hozzátett Giger ősi félelmeinkre építő szörnyei, organikus, de gépiesen, gyilkolva szaporodó kreálmányai. Nincs benne felesleges gore, de ami ijesztés és sokkolás van, az mind a helyén, ahogy a narratív eszközök is. Nem csak horror, de nagybetűs Film is.

Nem ajánlott rovat:
Édes faszom, hát most esett le hogy Valentin-nap van, gondolom a Duna is ezért ad ilyen férjhezmenős-többcsajos-indiais filmeket mint a Mátkaság és legényélet. Még a Bűn és Bűnhődésre hajazó angol címe (Bride & Prejudice) a legjobb, de attól még annyira geil, hogy akár Bollywood-ban is készülhetett volna, pedig dehogy. Akármit csinálunk helyette fél tízkor, jobban töltjük az időnket, mint előtte. Ha már Valentin-nap, akkor jó szokásomhoz híven FASZKORBÁCSot mindenkinek, aki tartja ezt a borzadályt. Hírmagyarázás holnap, menekülök a kocsmába amíg elül ez a szerelmes ünneplés, nektek meg addig is egy kis Hírcsárdás hallgatnivaló....
 
SZERDA, FEBRUÁR 15.:
PIPSÓNÉSÖN 2012

Romantikus este az Ardenneknél
Ajánlott rovat:
Kedves Olvasó!
Neked is tele a tököd a faszbúkkal, iwiw-vel, májtérrel, hotdoggal, rokkerekponthuval meg az összes többi exhibicionista szarral? Azzal, hogy a magánélet szép lassan nyilvános lesz? Hogy a gyereked a fácsén ugat be neked, a feleségedről a fuckbook-on tudod meg hogy megvolt a fél városnak, a barátnődről meg a "családi állapot" rovatából hogy szakított veled? Hogy a pasid kipostolta a pucér képeidet, pedig az anyja életére esküdözött hogy csak "magáncélra" kell neki (jelentsen ez bármit is)? Vagy inkább azzal, hogy (mint én is) már túl öreg vagy mindehhez? Akkor a Kukkoló kultúra neked szól! Félig elítélő, félig pátyolgató doksi a kétezres évek dilijéről, ahol mindenki STÁR, mindenki egyéniség, mindenki boldog…és mindenki olyan, de olyan rohadt üres belül mindennek ellenére. Felnőtt téma felnőtt időben (tizenegykor) egy felnőtt csatornán (muhaha, de nem olyanon, hanem csak az M1-en). Ugyanott kicsit előbb (kilenckor) válogatás az On the Spot legjobb pillanataiból: a hazug dél-afrikai riporttól a hazug politikusokig, akik csak nekik, csak akkor és ott elmondták a Zigazat. Íme két csodálatos, tisztalelkű fiatal, akik megérintenek mindenkit, és akik előtt minden ajtó kinyílik, akiket még a becrackezett drogdílerek is csak szeretni tudnak! Olyan gyönyörű sikertörténet az övék, hogy szinte már nem is igaz (egyébként valóban nem az). Haladjunk továbbra is visszafele az időben: nyolckor a Duna World-on újabb rész lesz a Kézjegy-ből, újabb neves színésszel, Máthé Erzsivel. Ez viszont tényleg jó, és kötelező.

Nem ajánlott rovat:
Most, hogy Lindsay Lohannak ismételten nem sikerült emberi formába passzintania magát, a kertrévék (így a TV2 is) újra meg újra emlékeztetnek, hogy alig pár éve mennyire sunázható csaj volt. Ezt a célt szolgálja az Anya, lánya, unokája is kilenckor – azonban az összkép megint kontraproduktív, mivel Lohan pont azt a részeges, elkényeztetett csajt alakítja benne amilyen ő maga is az életben, csak – ellentétben a legtöbb mesehőssel – ő nem vonta le a tanulságokat, nem találta meg magában azt az ösztönt, sérelmet vagy bármit, ami az önpusztításba hajszolta. Jane Fonda ellenére sem tudom ajánlani nektek.

Kis hírek a nagyvilágból:
Bukott pártnak nem járna székház: "Egy fideszes javaslat visszavenné a korábban adott állami ingatlanokat a népszerűtlen pártoktól." – Abszolúte támogatom. Még pár év, és a saját törvényük értelmében ők is az utcára kerülnek :DDDDDD
Nemsokára könnyű lesz megismerni az utcán az orbánistákat: "Ma kiadták a Spontánok bemutatkozó sajtóközleményét, amit csonkítatlan formában közlünk. Ja, és a poszt címét az indokolja, hogy Mészáros László azt javasolja az igazi, Európa-fitymáló orbánistáknak, hogy tűzzenek a mellükre egy szál virágot vagy egy virágot ábrázoló gyerekrajzot." - Én ezt is támogatom! Sőt, kötelezővé is tenném!!44 négy
Egymásnak estek a fideszesek Félegyházán: "Lemondatnák a képviselő-polgármestert, kedden már a párt regionális igazgatójánál követelik a fejét." – Na, mit mondtam kettővel feljebb..
Brit tudósok: Megvan a lófarok képlete: "A haj matematikája már Leonardót is foglalkoztatta." - Gondolom hogy érdekelte a lófarok, hiszen a pletyka szerint meleg volt...
Tarlós: Egy frászt mondok le a BKV miatt!Ilyeneket már mondott Feri is, oszt’ mi lett a vége… - "Még több pénzt, új koncepciót és új vezérigazgatót izzadnak ki, március végéig még biztos lesz BKV." - Jó is az: biztosan lesznek még kigyulladó metrókocsik, leálló buszok...túl sok a politika, inkább keressünk valami sekszes hírt, az jó.
Bimbót villant az androgün modell: "Andrej Pejic most inkább férfiként pózol a Superfine lookbookjában, a képek között bimbót is találnak!" – Basszus. Én nem tudom mi ez, de hányingerem van tőle. Lapozzunk is, hátha valami csöcsös-heteró-Sekszuális hír feledteti velünk ezt a sokkot!
Két éve férfiként, most nőként indult a Megasztáron: "Alapos változáson ment keresztül Lakatos Rajmund, akire a szemfüles Megasztár-rajongók 2010-ből emlékezhetnek." – Édes faszom, ez valami trend lesz most?! OK, rövid leszek és toleráns: nem az a bajom hogy roma. Nem az a bajom, hogy se férfi, se nő (ergo mindkettőnek undorító). A bajom az, hogy tehetségtelen, nincs hangja, max. melegbárokban tátoghatna mások zenéjére a színpadon (meg utána a klotyóban, zene nélkül). Az a bajom, hogy a megaszarnak meg a többinek köszönhetően mindenki azt hiszi hogy ő márpedig meg fog élni a hangjából, pedig nem, mert az nincs a legtöbbjének, ahogy önkritikája sem. Viszont ha Rajmundot kiejtik, majd ráfoghatja arra hogy a mássága miatt tették. Hát egy frászt: Freddie Mercury, Jimmy Sommerville, Klaus Nomi és a többiek nem szorultak ilyen kifogásokra, igaz, nekik nem is kellett.
Oszama bin Laden feleségül akarta venni Whitney Houstont: "(…) Egy Oszama bin Ladenhez egykor, még a kilencvenes években közel álló költő és aktivista állítása szerint a terroristavezér óriási rajongója volt az énekesnőnek. Nem a zenéjének, mert azt a gonosz művének tartotta (mármint a nyugati zenét úgy általában), hanem magának Whitney Houstonnak, a nőnek, akivel kapcsolatban folyamatosan arról beszélt, hogy hajlandó lenne akár egy egész vagyont arra költeni, hogy Amerikába utazzon és találkozzon vele. Sőt, bin Laden egy időben feleségül akarta venni a szombaton elhunyt énekesnőt." - …és az erőszaktól se riadt volna vissza, ugyanis a romantikus este a Ladeneknél mindig nőrablással kezdődik, majd hárembe zárással és testi-lelki tortúrával végződik. Megható történet, szinte már emberi, sőt afölötti, Norman Bates-kaliberű magasságok ezek, a Rammstein vonósegyüttes zenei aláfestése után kiáltanak. Kár hogy bin Ladent attól még ugyanolyan rohadék szemét vallási fanatikus pénzéhes terroristának fogjuk tartani, mint amilyen a valóságban is volt.
Csoda lenne, ha kiejtenénk a Barcelonát – Azt mondják, vannak még csodák. Hát akkor reménykedjünk, hogy csodálkozhatunk majd egy nagyot!
Palace4picture: 5+1 film, melyet túl kell élned Valentin-napon: "A fogadalomtól a Casablanca-ig, videókkal, tartalommal, háttérrel." – A Casablanca nem tudom mitől Valentin-napi, de azt szeretem. A többi...néma csend, ahogy a kültő mondaná. Én viszont nem vagyok költő, úgyhogy csak annyit mondok: EGÉSSÉG!


CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 17.:
PARADOX SÁRKÁNYOK

Az illumináltak nyomában!!44 négy
Ajánlott rovat:
FEM3, 21:00: Papírsárkányok – Afganisztánban a játszótéren kezdődik a gyűlölet és a vallási-politikai megosztottság. Két srác barátsága pont egy sárkányeregető verseny alkalmával szakad meg (leginkább egyikük hibájából), s ez fizikai eltávolodást is jelent – de egyikük, Amír (sajnos?) nem nyugszik bele a dolgok állásába, és visszatér egykori szülőhazájába, csak pont a legrosszabbkor: a tálibok rémuralma idején, s ez nem kedvez sem a kapcsolatok helyrerakásának, se általában az ember életének. Jogosan sötét, könyv alapján készült társadalomkritika jó sok katarzissal, leginkább a multikulti híveinek, elrettentésképp. 21:10-kor nagyonfriss tudományos fantasztikusság Kanadából a Universal Channelen, eszement párhuzamos világokkal, és a bennük nyüzsgő SZÁRNYAS FEJV zsaruval. Primitív technológia, ezeréves varázslatok, vagyis igazi anti-cyberpunk törtlnetre van kilátás – ettől függetlenül a Paradox tényleg az, de legalább nem akar másnak látszani. Adjunk egy esélyt a kis neveknek és a nem igazán filmgyártásukról elhíresült országoknak! Tizenegykor újabb egzotikum: holland akciózás a Filmmúzeumon, abból a vonulatból amikor egy ilyen-olyan testi vagy lelki fogyatékos gyerek akaratán kívül bűnügybe keveredik. Nincs ez másként Amszterdamban sem, ahova kikapcsolódni érkezik egy háromtagú család, a kislány csak pisilni szalad el, és máris nyakig ül a bajban. Ami a Szó nélkült kiemeli a Merkúr nevű FRÉDI kódok és hasonlók sorából, az természetesen a szereplőgárda, jelesül Jennifer Tilly, Denis Leary, de leginkább William Hurt, meg a gyilkos elől futó kislány testi hibája, a (címből is sejthető) némaság.

Kis hírek a nagyvilágból:
Maksa Zoltán 50 éves lett: "Éljen az igényes politika- és trágárságmentes szórakoztatás! Fél évszázad legnagyobb röhögései." - Boldogat neki, de sajnos utoljára a kilencvenes években volt jó, utána Ihos Józseffel együtt eltűntek előlem... De tisztelet neki, főleg mert dobolni is tud!
Gina Carano alaposan elverné Fassbendert: "Harcművészt alakít Soderbergh filmjében, Ewan McGregort sem kíméli. Haywire a Berlini fesztiválon." - Én sunáznám, bár tuti nem hagyná. Küzdősportos ÉS sekszy, ez se sűrű kombináció...tessék egy fotó, hogy ti is szerelmesek legyetek bele:
Ha ilyenek lettek volna az NDK-s birkózónők, sose bukott volna meg a szocializmus!
Robbantással törik a jeget a Tiszán: "Tiszaroffnál másfél méteres torlaszok alakultak ki." - Miért nem Hummerrel mennek rá? Az garantáltan töri a jeget :DDD
Csöcslégzsákjai mentették meg Sheyla Hershey életét: "Az ittasan vezető modell autóbalesetet szenvedett: újratöltött melleinek köszönheti életét." – 1.: Nem modell, csak pornós, abból is a rosszabb fajtából. 2.: MINEK ÉL AZ ILYEN?!
Stohl András nem kell az RTL Klubnak: "Az RTL Klub egyetlen tavaszi produkciójában sem kapott szerepet Stohl András, pedig a színész március 5-én már szabadul a 10 hónapos börtönbüntetéséből, és az adósságai miatt azonnal fejest ugrana a munka világába, írja a mai Blikk." - Szegény Buci! Az a sok adósság! Az a 10 hónap a börtönben! És még dolgozni se hagyják szegényt!!! Mindjárt sírok. Vagy inkább hányok...
Másfél év börtönt kapott egy korrupt rendőr: "Kisszállásnál állított meg egy kisteherautót 2009-ben, harmincezer forintért elengedte." - Lájátok, van itt rend. Stohl részegen balesetet okoz, többször is, tíz hónap után szabdul. Egy rendőr pénzért elenged egy teherautót, másfél év börtön. MAGYARORSZÁG, ÉN MOST LEISZOM MAGAM!
VV Kinga: Talán túl sokat hisztiztem – Talán, kicsi lány? TALÁN? :DDD
Napi pofáraesés: Raquel Welch így néz ki 70 fölött - Lassan mondom, hogy megértsétek: SU. NÁZ. NÁM!
Whitney Houston találkozni akart Jézussal – Minden cinizmustól mentesen: remélem hogy sikerült neki. Inkább mint hogy odalent bin Laden karjaiba essen :////
Demcsák Zsuzsa az új Gaál Noémi – Tényleg? És kicsoda akkor Kapócs Zsóka? …most miért, ő nem valami politikus magyar hangja?...vagy csak úgy néz ki mintha az lenne?
70 öltéssel varrták össze az élő adásban megharapott nő arcát: "Kyle Dyer élő adásban akarta babusgatni az argentin dogot, de az az arcába harapott. Több műtét vár rá." – Puhulnak ezek a rendőrségi harcikutyák, határozottan puhulnak. Nálunk még a szomszédban is keményebben nyomják, múltkor is megettek két nyugdíjast meg egy csecsemőt, persze ezek a kutyák nem a közbiztonságban, hanem a harci viadalokban dolgoznak. Nem is végeznek félmunkát, az egyszer biztos!
Büdös trutyival veszik fel a harcot az indonéziai vonatszörfösök ellen: "Az illetékesek bűzös matériába lógatott eszközökkel próbálják az emberek kedvét elvenni a vonatozástól." – No offense, de pont ezzel, pont Indonéziában kábé szart se fognak elérni. Viszont átvehetnének tőlünk pár hajléktalant, akik a mi buszainkon-villamosainkon szörfölnek, és a szaguk miatt még akinek jegye van, az se tud megmaradni a járművön.

Nemzet, halál, rovat:
Képviselő Funky: Indiai apokalipszis-kutatóként tért vissza a wannabe nyilas: "Bácsfi Diánának új nevei vannak, és 19 ősnaptárban talált bizonyítékot a világvégére." – Az egy jó kérdés hogy ezt ki engedte be egyáltalán a tévébe, az egy jó megállapítás, hogy a magyar nép átka működik, rövid idő alatt két karhatalmista gyerekéről bizonyosodott be, hogy nem normális (bácsfi, ill. bartos cs. istván), az meg reményre ad okot, hogy ahány szent könyv, annyi végítélet, szóval nem biztos hogy pont egy ex-fake-nyilas-akármi találta meg a pontos dátumot. Nincs okunk kétségbe esni, tekintsünk hát boldogan a jövőbe!
Kuncze Gábor visszatér a politikába – Hát akkor ennyit a boldog jövőről. A magyar politika ugyanazzal a betegséggel küzd, mint a filmgyártásunk: mindenütt ugyanazok az arcok… - "A 200 tagú Szabadelvű Polgári Egyesület liberálisoknak, szabadelvűeknek adna politikai képviseletet." Van-e 200 liberális, szabadelvű tagja a Szabadelvű Polgári Egyesületnek? LOL! Nade komolyra fordítva a szót: megtértem. Itt az armageddonista tavasz kezdete, Kuncze Gábor is előjött barlangjából, immár bizonyítottan közeleg a világvége, mind meg fogunk halni, iszonyú kínok között.
 
 
 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés