2012. 02. 20.
Februári enyhülések (feb. 20-21-22-23.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, FEBRUÁR 20.:
SAL, S A CÁPA

Sz'al, soul.
Nah, ma sem lesz sok, de legalább kevés, essünk is túl rajta! Fél tízkor ős-szüléink dirty dancing-jének, a Salsának állít emléket az azonos című francia romantikus izé a Dunán, ami fordított toleranciamese: egy fehér srác annyira belezúg ebbe a geil zenébe, hogy elmegy Párizs latin negyedeibe asszmilálódni és magára szedni a stílushoz szükséges (nem csak mozgás)kultúrát, amit az ottani bevándorlók nehezményeznek, ahogy azt is hogy egy mulatt lánnyal mulat. Ha mást nem, ezt biztosan irigylem a főhőstől! Ugyanabban az időben ismétlésgyanús Jókai-feldolgozás a Duna World-ön: a Fekete gyémántok bármikor játszódhatna, és bármikor feldolgozhatnák, annyira független az időtől. Ügyeskedő bankárok mindig lesznek (ahogy életre szóló szerelmek is), és persze mindig győz a jó (kivéve a való világban). Fekete-fehér jóság a harmincas évekből, ajánlott. Kicsit korábban (21:15) egy egyértelműen ismétlés sekszység a Cool TV-n (jé, ez még létezik?), Cindy Crawford csábítgatja benne William Baldwint, akivel a fél világ szívesen cserélne ilyenkor (rajtuk kívükl feltűnik még Salma Hayek is). A Tiszta játszma alap ösztönökre építő, nem túl alap szórakozás.

Kis hírek a nagyvilágból:
Arab luxus: Miért jó dubajinak születni?: "Az állampolgároknak alanyi jogon 3000 dollár jár havonta, 23 évesen mindenki házat kap, a felsőoktatás ingyenes." - ...és mindehhez még jár az olcsó európai nőkból álló hárem is. Viszont semmi sem tart örökké, az olaj kifogyásával ugyanolyan szellemtorony lesz a dubaji tűhegy, mint ama most befejezett koreai hotel :DDDDD
C:c: 18+: Szadista szoftpornó lett a Spartacusból - Miért? Eddig mi volt? :DD - "Szinte nincs is olyan képkocka, ahol ne villanna a másodlagos nemi jelleg, vagy ömlene a vér lassított felvételben." - Ami sokkal rosszabb: pucér férfiak is vannak benne premier plánban, ezzel kb. be is lőtték a célközönséget. Viszont öröm látni, hogy már a régi rómaiak is ismerték a szilikont!
Cc: Csak a mazochisták nézik a Hacktiont: "A második évad első részét minden eddiginél kevesebben nézték, pedig a köztévé tíz-tizenkét százalékos növekedést várt." - Ezek szerint Magyarország tévénézőinek nagy része inkább szadista, mint mazochista. Ez érthető is!
Lehet, hogy a kis mell a trend, de a nagy a tuti - WORD!!!! Maradjon is mindig így!!!
Martonyi a Vegyépszer gépével repült: "A csődbe ment cég által felajánlott tripoli útról sem a tárca, sem az MTI nem számolt be." - Volt ilyen az előző kormány idejében is, tele volt vele a HírTV. Gondolom most is Célpontba veszik az ilyesmi visszaéléseket!!!44 négy

KEDD, FEBRUÁR 21.:
VESETÜNKBEN

Butoh-járás

Ajánlott rovat:
Általában utálom az elvontkodásokat, azonban a Cseresznyevirágzást ajánlom mindenkinek, ami egy idős házaspár több értelemben is utolsó útjáról szól. Közülük a férfi a halálos beteg, de a nő hal meg először (pedig épp az ő unszolására indultak el a világkörüli útra), és a férfi utólag tudta meg, hogy a nő rajongott Japánért. Nem marad más, mint elutazni a címbeli butoh-fesztiválra és beteljesíteni amit a sors kimért… Mindez lehetne rossz is, a főbb csapásirányok bárelyikéből lehetne klisét faragni: az időskorból, az életből való kilépésről vagy akár az ismeretlen és ezért egzotikus japán kultúrából, azonban végig a szerethetőség határain belül maradunk, úgyhogy fél tízkor irány a Duna, persze nem szó szerint: sírni fogunk, de jól fog esni.

Ismétlés, de ajánlott:
Tökig a blues-ban és az élet tragédiájában, így él a Samuel L. Jackson játszotta korosodó bluesman, akinek az élete maga a Fekete Zene: karrierje zátonyon, az asszony félrekúrt és lelépett, és akár írhatna egy bluest saját magáról is, mivel a téma, illetve esetünkben a férfi háza előtt hever egy rossz állapotban levő nő képében. A hapsi épp elkezdene érzelemet táplálni, amikor rájön hogy a város prostiját dobták le az ajtajánál. A csaj élete merő elrettentés: nem kellett az anyjának, és sekuszálisan is zaklatták. Ahogy a minél durvábban megalázott nők többsége, úgy ő is visszajön repetáért. LÉZER Lázár barátunk a tough love metódusát alkalmazza a lányon: jó vastagon a fűtőtesthez Láncolja, nehogy elkóricáljon és újra a kihasználtság útjára lépjen. Mindez még Boratnak is tetszene, csakhogy akit az anorex Christina Ricci nem ijeszt el, azt az übernyálas Timberlake gyerek fogja így engem is. Mindenki más kilenckor oda fog kapcsolni a FEM3-ra. Ugyanakkor valami egészen más borzongás a Film+-on. Jobb ma egy alien, mint a jövőben ezer másik – ez lehetne a fő konzekvenciája A bolygó neve Halálnak, ami a franchise még vállalhatóbb darabjai közé tartozik. Nem is tudom már hanyadik résznél járnak, de az biztos hogy az első két részt semmi sem überelheti. Az originál paranoia-kamarájához képest Cameron folytatása elsősorban akciófilm, annak viszont megunhatatlan. A többi epizód? Hagyjuk, inkább emlékezzünk a szépre…

Kis hírek a nagyvilágból:
Nem jött be az Összefogás koncert: Dehogynem: összefogták a hazai pop legalját, nézzétek csak: "Csak pár százan csökkentették az államadósságot bulival, bár Tóth Verától Király Lindáig sok fellépő volt." – Azóta ezer helyen kivesézték, én a Vastagbőrös blogbejegyzést ajánlanám, figyelmetekbe, illetve kivételesen nem szidni fogom az Indexet, hanem dicsérni. "Hivatalosan" így nézett ki a koncert. A valóságban viszont így. (Emlékezzünk az Operaházas esetre is.)
Lengyel politikusok füveztek a parlament előtt: "A liberálisok szerint képmutatás a legnagyobb vodkagyártó országban tiltani a könnyű drogokat." – Jó tudni, hogy minden országnak megvan a maga SZDSZ-e. Azért azt is meg kell jegyeznem, hogy ha a politikusok füveznének a hülye törvények gyártása helyett, az nekünk, straight edge-eknek is jobb lenne.
Tízezrek tüntetnek Putyin mellett – Tudom hogy voltmár, de most végre rájöttem miért állnak ki Vladimir Vladimirovich TM mellett: "Szentpéterváron 60 ezren éltették, de Nyizsnyij Novgorodban nem tüntethettek a részeg rajongók." – Ja, ha piát osztanak mellé úgy én is mennék békemenetelni :DDD
Az EU hivatalos nyelve lehetne az orosz: "Lettországban népszavazáson döntenek arról, második hivatalos nyelv legyen-e az orosz. A javaslat kudarcra van ítélve, de felszínre került az orosz ügy." – Tökmindegy mi lesz a szavazás eredménye, tíz-húsz év múlva úgyis a kínai és az arab lesz a nemhivatalos, de mindenütt beszélt nyelv az Unióban…:(((

SZERDA, FEBRUÁR 22.:
EZER BOHÓC ÉS MINDEN
CSILLAG BERLINI OZ

...lehet hogy csak hallucinálok?...

Ismétlés, nem ajánlott:
TV2, 21:05: Különvélemény – Spielberg sajna nem egy Ridley Scott, ki is csinálja P. K. Dick egyik többre érdemes regényét. Mindegy, az örökösöknek legalább pereg a jogdíj, az meg kit érdekel, hogy Cruise-t valószínüleg maga a szerző kergette volna el a forgatásról egy baltával. Így ami marad neki az a sírjában való forgás.

Nem biztos hogy ajánlott rovat:
Fél tízkor nagyon globáltudatos, nagyon angol, nagyon áldoksi vígjáték a Dunán, amiben két növényevő humanoid szeretne bekerülni a rekordok könyvébe azzal hogy eljutnak az Északi Sarkra, és persze mindezt filmre is veszik. A nagy vega sarktúra már nevében is önellentmondás, hát épp arrafelé szokták egymást megenni a kutatók!

Ajánlott rovat:
Nem csak Martin Balsam miatt lesz érdemes tizenegykor az MGM-re ugrani: az Ezer bohóc ugyanis egy kirúgott tévés munkanélküli életéről szól, aki fiatal unokaöccsével él egy lakásban, ám amikor a segílyes létről ír, kiküldik a kiscsaládhoz a gyámügyet, akik a gyerek elvitelét is kilátásba helyezik. Csak hogy bonmyolódjon az ügy, emberünk még bele is szeret az egyik gyámolítóba (szerencsére a nőbe), amellett hogy munkát is kell keresnie...

Kis hírek a nagyvilágból:
Emberként kellene kezelni a delfineket: "Elkészült a cetféléket megillető jogok nyilatkozata." – Majd ha ők maguk fogják beterjeszteni, akkor talán elfogadom. Lassan itt már mindenkinek joga lesz, csak az adófizető állampolgárnak nem!
A cápáknak is vannak barátaik – Hogyne: Cápali és Cápeti, még emlékszem rájuk gyerekkoromból!
Új botrányos internettörvény-tervezet: "A példátlan online lázadással megakadályozott SOPA beterjesztője most a gyerekpornóra hivatkozik." – Úgy is kell! Nem azt a párezer pedofilt kell lekapcsolni, hanem megszüntetni a netet, szigorúan a demokrácia, a szabad önkidejezés és nemzetek védelme érdekében!
Az A38 a világ legjobb bárja: "A címet a Lonely Planet útikalauz és a Singha sör közös versenyén nyerte." - :ásít: Tudjuk, ahogy azt is hopgy a Sziget a Világ Legjobb Fesztiválja, satöbbi, jöhet a mislencsillag meg az ezévi nullszaldó...
A majmoknak is levetítik a róluk szóló filmet: "Az IMAX-dokumentumfilmet az esőerdőben is levetítik, hátha érdekli az orángutánokat is." – Röhögsz? Ne feledd, hogy már az elvileg emberek lakta városokban is leginkább az orángutánok meg a gorillák járnak az IMAX-okba.
Nikkel: Iráni nindzsanők – Épp ideje volt hogy hasznosítsák az ottani nőket is golyófogóként, Nyugaton már rég nindzsának nevezik őket! :DDD Nem is tudom miért ugrott be ez a jelenet. Nap kommentje:

paráznabillegető 2012.02.21. 19:16:40
3. világháború nindzsákkal.
ezt az ötletet levédetem.


Kőolaj tört fel egy ukrán ház udvarán: "Boriszlav egy lőporos hordóra épült, a talaj át van itatva földgázzal, már több kitörés is volt." – Kit érdekel hogy mire épült? Abból a pénzből amit a kitermelt olajból összeszed, az összes lakója oda költözik ahova akar!
VV Fecó összeomlott Vera pornójától – Hát még ha neki kellett volna vele sekszelnie! Abba én is belerokkannék!
Soha nem volt ilyen félelmetes Mihalik Enikő – Nincs benne semmi félelmetes, ha csak az nem hogy mennyire a pofánkba tolják…
Keleti: Megfeleződött a celebprostik ára – Bennfentes infó. Jó tudni, ha celebekre fanyalodnánk!!!
C:c: VV Vera pornósztár akart lenni: "Egymillát ajánlottak neki a castingfilm után, de a lelkiismerete miatt nem fogadta el." – A micsodája miatt nem fogadta el? Hát a micsodája miatt már egyszer elfogadta! :DD Egymillió forint ezért a bojlerhez hasonlatos testért? Annyiért már rendes, bontatlan ladyboy-t nőt is lehet rendelni Thaiföldről!
Nem érte be azzal, hogy Orbán a hibás: "Gyurcsány Ferenc évértékelőjében a köztársaság és a demokrácia tudatos lerombolásával is megvádolta." – Kedves olvasóink, Bagoly mondja rovatunk jelentkezett élőben a Parlamentből.
Felfelé bukik a volt BKV-vezér?: "Várszegi Gyula, a BKV napokban lemondott vezérigazgatója a 4-es metró projektigazgatója lehet." – Nahh, ez se fog már többet éhezni, az egy életre szóló elfoglaltság… Miért is ne, hiszen a nincs is egyéb gondunk a négyes metrón kívül:
Metrótűz az alagútban: csak az ima segít: "A hétfői Batthyány téri metrófüstölésnél a vízködoltó segített, ilyen berendezés a 3-as vonalon nincs." – Annak ellenére hogy derék, katolikus, istenhívő ember vagyok, azt kell mondjam nagy cinikusan, hogy hát persze, az ima, az aztán nagyon fog segíteni, főleg amikor a Duna alatt lángol egy szerelvény, az utasok meg egymást tapossák le a fullasztó füstben. Mindegy, én innentől kötelezném a BKV-t, hogy írja ki az összes felszíni metróbejárat fölé azt, ami Dante poklának kapujánál volt:

KI ITT BELÉPSZ, HAGYJ FEL MINDEN REMÉNNYEL.

Halálvonat reloaded!!444 négy


CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 23.:
KAPSZ LOCK LÍRA

Tudja, hol szeret a cápa

Ajánlott rovat:
Nyolckor egy több okból is történelmet író sportoló, Rob Brown életéből készült dráma a Cinemaxon, akit az első komolyabb fekete amerikaifoci-bálványként szokás tisztelni, a sport mellett polgárjogi munkálkodásáért is. Nem tudom a mai egyenlőbbél is egyenlőbb kosarasok és egyebek mennyire vannak tisztában az életével, mi azonban nem egy sablongyűjtemény kapunk, ha a Megállíthatatlant választjuk ma este.
TV2, 21:00: Egy negyvenes nő és a flört – Sajna nem Hartley mester folytatta az originál Flörtöt, hanem a négy ikszen már túllevő Heather Locklear-t dugták…be egy ilyen kapuzárásos (LOCK-lear, LOL) romantikázós vígjátékba, amiben egy dögös MILF-nek pont a negyvenedik szülinapján jön össze minden (az évek meg a RUTIN válás is), ezért elutazik DUBAJ havajozni egy kicsit, ahol rá is talál a szerelem egy fiatal és fiatalos úszódeszkásban, azonban a jelenlegi (gyerekek) és volt családtagok (ex-férj) nem igazán örülnek az asszony boldogságának. Még egy deszkázás lesz ma, mégpedig gör, kilenctől, és Ausztráliából, ami egyensúlyba próbálja hozni a Larry Clark által kilendített ingát: Steve Pasvolsky hősei átlagos, bár iskolakerülésre hajlamos tinik, akik egy versenyen szeretnék bizonyítani, hogy ők A deszka királyai, és mellette még becsületüket is visszaszerezni a szüleik, osztályuk, és a rendőrség előtt, és mindezt a FEM3-on teszik. Tizenegy előtt tíz perccel a saría csodálatos világával ismerkedhetünk meg az HBO-n egy afganisztáni női börtön lakóinak történetein keresztül. Ott bezzeg még rend van, nincs sekszualitás a frigybekelés előtt, és ha az asszony félrelép, talán még halálra is lehet kövezni. Úgy üljünk le e doksi elé, hogy előtte irtsuk ki szívünkből az együttérzés morzsáit is, és fogadjuk el, hogy A szerelem bűneit Kabulban ugyanolyan, sőt szigorúbb büntetés sújtja, mint a tolvajokat, rablókat, gyilkosokat. Az meg, hogy a legszebb éveiket rács mögött töltik, kit érdekel?! Tetszettek volna nem félrelépni (azt csak a férfinak szabad). De szép világ is lesz, amikor Európában is bevezetik ezt a törvénykezést! Nagy SZERENCSE kár, hogy mi már akkor nem leszünk életben, vagy ha igen, nekünk is csak a kaptárban jut majd hely. Viszont mivel a nőket is oda fogják zárni, végülis nem lesz olyan szar a helyzet!

Kis hírek a nagyvilágból:
Végre elveheti volt anyósát!: "Liberálisabb az új Ptk-tervezet családjogi fejezete, mint amilyenre számítani lehetett. A tervezet engedi a villámházasságot, és egy összegben kifizethető a tartásdíj is." – És akkor még siránkoznak hogy fogy a magyar! Hát aki az anyósával akar összefeküdni, azért nem is kár!
18+: Saját bátyjával pózol meztelenül az argentin modell: "Édestestvérével készített közös erotikus fotósorozatot az argentin Big Brother valóságshow egyik modell szereplője, Noelia Rios."TRENDING 2012: középsőujj-mutogatás, hummerezés, vérfertőzés...
Az év videója: Coco T ultrahanggal bizonyítja, hogy igazi a segge – Nem ultrang volt az, hanem az előző esti babfőzelék :SSS
Kotló dinoszauruszt találtak: "Az oviraptor 70 millió évvel ezelőtt hirtelen pusztult el, valószínűleg homokvihar végzett vele." – Fagyasszák ki, keltsék ki a tojását és hozzák ide, sokat nem rontana a közbiztonságon…
A gyilkos egér ölés előtt vonyít: "A ragadozó szöcskeegér támadás előtt éles hanggal figyelmezteti az áldozatát." – Mégis valóság az Ordító Egér! ÉBERSÉG!
Egyen űrételt négy hónapig!: "Hat önkéntes Mars-béli körülmények között és száraz ételen élhet a NASA legújabb kísérletében." – Dehogy eszek belőle, hát tudom én hogy minden újrahasznosított salakanyagból készül náluk :SSSS
A NAV lecsapott a busójárásra: "A kereskedők majdnem fele lebukott, találtak szabálytalan rizsbort és hamis futballemblémákat is." – Kemény ez, nagyon kemény. Valóban, nem a milliárdokkal tartozókat kell baszogatni (padödős csaj, győzike), hanem a népi hagyományőrzőket bírságolni. Bezzeg régen még az álarc mögé lehetett püfölni mindenkit, még az APEHeseket is!
Kövér László és Rogán Antal Dubajba és Szaúd-Arábiába indul – Ajjaj! Ennyire rosszul megy nekik hogy már ők is dubajoznak? Lehet hogy nekem is profilt kéne váltanom?...
Lezárták a Kútvölgyi intenzív osztályát: "Fertőtlenítik az összes helyiséget, mert antibiotikumoknak ellenálló baktériumot találtak." – A fene egye meg, hogy ilyenkor nem jár arra egy politikus se kórházat látogatni meg együttérezni.
Palvin Barbara az egész világot elcsábítja - …kivéve engem, én már a sötét oldalt választottam!!! - "A L'Oreal rúzsát népszerűsíti a Mihalik Enikő babérjaira törő magyar modell."MAGYARUL: még amikor nem Mihalik Enikőről beszélünk, akkor is Mihalik Enikőről beszélünk.
Hirtelen megnőttek Megan Fox mellei: "Plasztikai műtét, vagy csak pont jó helyre szedett fel néhány dekát? Galéria!" – Későn érő típus, ennyi az egész.
Live Info: Gyurcsány sajnálja, hogy már nem mi vagyunk a" legvidámabb barakk": "Az évértékelőn szó esett az ellen-Magyarországról is." – Gondolom hogy visszasírja azokat az időket amikor még barakkország voltunk, neki sok kedves élménye fűződhet hozzá, mondhatni az egész ifjúsága…ne feledjétek, holnap tévémentes nap!

Kulcsszavak: éberség

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés