2012. 03. 17.
Biopingpong (márc. 17-18.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, MÁRCIUS 17.:
VÁRJ KEDVESEM, MÍG SÖTÉT LESZ

A rettenthetetlen Brosnan!
Ajánlott rovat:
Kilenckor, és a Cartoon Network / TCM-en lesz az egyetlen tűrhető műsor, amiben Jason Patric egy kóbor ex-bokszolót alakít, aki BRÚNÓ vándorlásai közben belebotlik egy alkoholista özvegybe és egy (szintén ex) rendőrbe, akik Nagy Tervet forralnak, de csak Sötétség után, kedvesem. Pierce Brosnan alul kezdte, feljutott a csúcsra, és szívós munkával visszaküzdötte magát a sor végére a spár-reklámokkal. A Hálózat TV-n azonban az út kezdetén láthatjuk tizenegytől, ami egy sima akciófilmben, amiben igazi Piszkos munkát bíznak rá a külváros lakói, ami még így is tisztább, szárazabb és boldogabb érzés, mint az őket fenyegető multik, akik biohazárdjátékban utaznak.

Talán érdemes rovat:
Nyolc után tíz perccel romantikus (=elvileg kerülendő) vígjáték az M1-en, ahol a C. Zeta-Jones egy megcsalt MILF-et alakít, aki a kellemetlen párkapcsolati emlékek elől a sosem alvó városba költözik, ahol elhelyezkedik, gyerekére pedig férfi bébiszitter vigyáz, és bár legjobb barátnője párt akar neki találni, ő perszehogy a házinyulat választja, akiről már tudja hogy elviseli a gyerekét. Kis érdekesség, hogy Paul Simon kevésbé muzikális társa, Art Garfunkel is szerepel benne, a címért viszont (Újrakezdők: Szerelmes szingli szittert keres) FASZKORBÁCS jár ettől függetlenül.

Nem ajánlott rovat:
A legfontosabb szarműsorokat könnyen elkerülhetjük, elég ha távolmaradunk a retekklubbtól, ahol előbb fél nyolctól egy "tehetségkutató" műsor (Csillag Születik) újabb sorozata mér csapást a jóízlésünk maradékára, majd kilenctől a nyálasgeci tomkrúz próbálja magát heteró-sekszuális Utolsó szamurájnak álcázni. Mondanám hogy nagyjából abban az időben (19:40-kor) inkább nézzétek a Bánk bánt a Dunán, de az meg a Káel Csaba-féle verzió, ergo már ettől a névtől megkeseredik az ember szája.

Kis hírek a nagyvilágból:
Steiner Kristóf: Szecsődi Károly saját világának Liza Minelli-je – Gondolom ezzel arra próbál célozni, higy a melegeknél nagy kultusza van a díváknak. Ez a szecsődi karcsis hasonlat meg is állná a helyét, eltekintve attól hogy Liza Minelli mégiscsak valaki, szecsődikarcsi meg tehetségtelen és mellé még visszataszító is.
Falusi Mariann a Megasztár Keresztes Ildikója – Virág elvtárssal szólva: "Nem nyitok vitát."
Íme, a lány, aki Barbivá műttette magát: "Charlotte Hothman szerint ez menő, és eljő még álmai hercege, aki babástul öleli keblére." - …és boldogan élnek,míg ronda és aszott vénemberek nem lesznek. ^^
Egy nap alatt megvolt az engedély a Kossuth téri fák kivágására: "Az V. kerület rekordgyorsasággal intézkedett 76 fa és a 480 négyzetméter cserje sorsáról." – És még vannak akik azt mondják, hogy a törvény malmai lassan őrlik a papírt! Pedig ahol élet-halál kérdésekről van szó, ott milyen gyorsan megvannak a papírok!!!
A félredugók 81%-a nő, leleplezőik 40%-a is nő – Mindig is sejtettem hogy MNK!
Radics Gigit látják a Megasztár fő esélyesének – Nem lehetne bizonyos neveket levédetni, hogy ne égessék az eredeti tulajdonost? Elmondom újra: RADICS CSAK EGY VAN: BÉLA, A GITÁRKIRÁLY, nem holmi megasztáros kiscsaj. Lehet szép, tehetséges, stb., de nehogy véletlenül innentől ő ugorjon be a birkáknak Magyarország legjobb gitárosa helyett!
Keira imádja, ha durván bánnak vele – Jöhet hozzám ő is, de csak Bódi Sylvi után!! Holnap innen folytatjuk, viszlát!

VASÁRNAP, MÁRCIUS 18.:
TÖMBREMÉNY

Végkifli
Majd elválik (az ocsú a búzától) rovat:
A köztévé rendületlenül próbálkozik: az M1-en újabb sorozat indul fél tíztől, ezúttal kicsit több reményre ad okot a stáblista és a témaválasztás is. Bár sajnos ez is Kálomista-produkció, de Mucsi Zoltán és Spolarics Andrea neve azért feldobhatja. Ami a Munkaügyek: IrReality Show történetét illeti, már a címből is érezhető az Office-hatás, a kérdés az, hogy a híresen kaotikus magyar bürokráciát mennyire tudják majd hitelesen visszaadni, hogy egyrészt röhögni tudjunk rajta, másrészt meg hogy ne bántson meg senkit. Minden a szövegkönyvön múlik… Nem fogyunk ki az egzotikus libidóból sem: egy időben sorra mutatták be a spanyol / dél-amerikai / etc. filmeket, mintha szeretni csak Mexikóban lehetett volna egy Kísértetházban, és Sonkát, sonkát zabálva. Vagy újra divatba jött ez a trend, vagy ki se ment belőle, mert ezúttal tizenegy előtt öt perccel Venezuelából kapunk egy nagyon mai, nagyon forró Rómeó / Júlia-parafrázist a Dunán. A Caracasban a helyi rosszhírű negyed vagánya és egy terhes csaj próbálnak kezdeni valamit egymással egy pap és a csaj nagymamája közvetítésével – ám a Szerelem mindhalálig alcím még az első / utolsó vérnél is pesszimistább végkifejletet sejtet.

Ismétlés, de ajánlott:
A héten már volt egy Travolta drámaibb oldalát bemutató film, azt direkte nem ajánlottam, mert gyengének tartom. Viszont az Őrült városról nyugodtan mondhatom, hogy többet érdemelt volna ennél a címnél, az azóta felnőtt generációnak nyilván a Sin City fog beugrani, pedig valójában elég médiakritikus túszdráma, melyben egy frissen kirúgott biztonsági őr (Travolta) tartja sakkban munkaadóját és az épp arrajárókat, köztük egy riportert (Dustin Hoffman), aki meg a maga malmára igyekszik hajtani a vizet és a felhajtást. Korábban is a Viasat3 adta, most is, csak jó későn: 23:40-kor.

Nemzet, halál, rovat:
Meghalt Yoda, a világ legrondább kutyája: "A 80 dekás kínai meztelen kutya és csivava keverék 15 éves volt. Gazdája először patkánynak nézte." – A képek alapján csoda hogy eddig húzta…
Véletlenül megdöglött a német csodanyúl: "Nagy sztár lehetett volna, ha a bemutatkozása alkalmával agyon nem tapossa egy operatőr." – Szerintem az operatőrt lefizették hogy megölje. Persze nyomozás az nem lesz :(
Már csak 55 maui delfin van életben: "Kipusztulás fenyegeti a világ legkisebb delfinét, kevés a nőstény és ők is ritkán szülnek." – Milyen szerencse, hogy emberek még születnek. Sőt, egyre okosabb, egyre értelmesebb és egyre értékesebb emberek születnek, írni-olvasni ugyan nem tudnak harmincévesen se, de már a babakocsiban küldik az SMS-eket.

Kis hírek a nagyvilágból:
Kisfiúkat kasztráltatott a holland egyház: "A homoszexualitást akarták kigyógyítani azokból a diákokból, akiket előtte a papok molesztáltak." – Hát végülis sikerült, sőt, mindenfajta szexualitást kiirtottak belőlük :SSS A jó kurva anyjukat.
Lady Gaga nem áll többet szóba a sajtóval - …olvasom ezt egy hírportálon, annak is (elvileg) a rockkal foglalkozó részén. Ez egyrészt FAIL, másrészt szánalmas, mivel a sajtó egyre kevésbé foglalkozik vele már így is, ezzel a durcis kijelentéssel csak még jobban bohócot csinál magából, kb. mint Marilyn Manson amikor bejelentette hogy csak a honlapján keresztül fog kommunikálni. Lett is akkora katasztrófa az összes azutáni lemeze, hogy azóta se mászott vissza a köztudatba.
Újra Budapesten játszik a Napalm Death – Kifordult egy világ! Lady Gagáról rendszeresen a Lángoló Gitárok ír, a Napalm Death koncertjéről meg a Velvet. Én amúgy elvinném egy 24 órás ND-koncertre a teljes Velvet szerkesztőbizottságot, rájuk férne.
Bedurvult az Alien nélküli Alien-előzményfilm: "Végre itt van a Prometheus második trailere második trailerének IMAX-mozikban futó előzetese, élő Space Jockey-val, üvöltve síró, pórul járt űrhajósokkal és a baltát lóbáló Noomi Rapace-szal." – Szeretnék optimista lenni, de nem tudok. Az első részben nem volt számítógépgrafika, voltak helyette Giger díszletei és szörnyei, mai napig fosatós. A második sima akciófilm lett sci-fi-köntösben, de még működött. Utána egyre felejthetőbb folytatások jöttek: ahogy fejlődött a technika, úgy tűnt el a maradék ötlet is a szériából. Most itt ez az előzmény, és ordít róla az ILM / Pixar / akármilyen menő CGI cég keze nyoma, és szimplán idegesítő és nevetséges, a space jockey meg leginkább egy űrtapírra emlékeztet. Röviden: pesszimista vagyok, nem kicsit, nagyon.
Külföldre költözik egy egész ország: "Kiribati kormánya földet vásárol külföldön, mert a tenger elnyeli a hazát. Fidzsire készülnek, az iskolákban már tanítják a beilleszkedést." – Ezt ismerjük, bár minket (még!) nem fenyeget a vízszint-emelkedés.
Meghalt a náci háborús bűnös Demjanjuk: "27 ezer zsidó halálában volt bűnsegéd, de 91 éves korára tekintettel nem kapott börtönbüntetést." – Nem értem. Képíró Sándorról csak állítottak ilyeneket, mégis odarángatták a bíróság elé, amikor meg a felmentés után meghalt, ott örvendeztek felette, hogy hozzájárulhattak a halálához. Itt meg volt egy ember, akiről pontosan, számszerűleg tudtak mindent, és mégis, ágyban és párnák közt, öreg korára való tekintettel. Nem értem, egyszerűen nem értem.
Ágaskodó bimbó miatt tiltották be a reklámot: "A Zoo York legújabb reklámját sem az MTV, sem az Adult Swim nem adja majd le Kate Upton bikinimodell melle és két szabad szájú csótány miatt. Videó." – Se csótány, se mellbimbó…hát akkor mégse olyan "adult" az a Swim, nemigaz? :D
18+: Pornó nőknek: hármasszex női rendezőtől – Feminista pornó - ez egy oximoron, ráadásul még nem is jó!
Diákkori pornóért bukott a cseh szocdem üdvöske – Én nem értem miért kell ebből akkora ügyet csinálni. Mondja hogy jó ügyért vagy a feminizmusért vetkőzött, máris mártír lesz belőle mint azokból az orosz víziszörnyekből :DDD
18+: A 10 legvalóságosabb szexjelenet tavalyról – Nincs benne amikor a Moody’s megbaszott minket, többször is. Az annyira valóságos volt, hogy az egész lakosság megérezte, sőt, most is érzi…
Vámpírrá tetováltatta magát a családanya – Muhaha. Karót neki ^^
A country-énekesnő bevizelt a színpadon – Kizárt dolog! A nők nem pisilnek, nem kakilnak, az énekesnők meg pláne nem!!!!44 négy
W. Houston anyja vérfertőzéssel vádolja unokáját – Nabazz. Ki se hűlt még a holttest, de már javában megy a valóságsó.
18+: Villant, ha vörös szőnyeget lát a modell – Ez nem hír, mivel az ilyesmi szinte pavlovi reflex náluk, ha kamerát vagy vörös szőnyeget látnak, szétteszik a lábukat.
Így szavalja Pákó a Nemzeti dalt – Én meg így küldöm el én a jó édes anyjába: lassan, tagoltan, és érthetően, ellentétben vele. PÁKÓ TAKARODJ!
Melyik csontsovány celebet etetné meg azonnal? – EGYIKET SE. Haljanak éhen, ha már mindenki más is éhenhal körülöttük, és nem az anorexiától, hanem a pénztelenségtől!
18+: Heti póz: így kell pók pózban csinálni – Ez az, amikor dugás után a nő megeszi a férfit? És ha igen, van imádkozósáska-póz is?
A mérgező PIP-betét van Seherezádé melleiben is – LESZAROM, legalább nem sokáig szennyezi a Föld levegőjét.

Nemteccik!!444 négy rovat:
Ahogy várható volt, folytatódik a birkafesztivál, szép lassan visszaolvasom a 15.-i híreket és a mostaniakat is:
Milla: Mi vagyunk az az egymillió, akik...: "Sokan kérdezték, hogy mi a Milla politikai mondanivalója. Ez." – …magyarul: a több alternatív közt. elnökjelölt közül még véletlenül se a legnormálisabbat engeditek a mikrofonhoz. Szelim se nyert persze, de azért kiabált egy sort arról, hogy ti melyik millió vagytok. Tudom, hihetetlen, de nem vagytok egymillióan. Nap kommentje:

Kalmár 2012.03.18. 13:09:44
Ti vagytok akik egy trágár rap-ert állítottok elénk, mint példakép. Ő fogja a gyerekeket kúltúrára ösztönözni. Ha nem, meg lesz b..va a szájuk!
Ti vagytok akik egy drogos szarházit futtattok.
Ő fogja megmutatni, hogy semmi sem lehetetlen és a felhők közt van az igazi boldogság!

Ti vagytok azok, akik le vannak szarva!


…és egy hozzászólás az Index PoliDiliből:

bomkarit1 válasz | megnéz | könyvjelző 2012.03.15 17:26:37 © (740)
Azért furcsa, hogy polgártársaink egy hídon vagy az Opera előtt mondják, hogy nincs gyülekezési szabadság, egyes újságok szalagcímben hozzák, hogy nincs sajtószabadság, egyes rádiók bemondják, hogy valójában be vannak tiltva.







Kulcsszavak: nemzethalál, faszkorbács

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés