2012. 06. 30.
Két hónap határán (jún. 30.-júl. 1.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, JÚNIUS 30.:
FEJÉR GOLLAM

Így kezdődik egy Humáncenti
Kiemelten nem ajánlott:
RTL Klub, 19:30: Bolondos dallamok: Újra bevetésen – A legrosszabb ami történhet a rajzolt karakterekkel, hogy a kánon részei lesznek, és évekkel az eredeti alkotók halála után is újra meg újra feltámasztják őket korszerű technikával, így lett számtalan folytatása a Micimackónak és az összes mesének amire a Disney rátette a jogtulajdonosságát. Sajnos a klasszikusok sem menekültek meg a halálraerőszakolástól se nálunk (Kis Vuk), se Ámerikában (Maci Laci), most a Looney Tunes-on van a sor, hogy a valaha merész és politikailag inkorrekt poénokat kihúzzák belőle és csináljanak egy "mai" családi programot belőle. Let’s face it: a régi varázslat meghalt az akkori animátorokkal együtt, a CGI nem pótolja a kézzel festett, kézzel mozgatott figurákat, és igen, már a Space Jam se kellett volna. Negyed egykor lesz még egy borzalmasan erőltetett vígjáték a Filmbox Extra műsorán, amiben egy lúzer tékásnak kell megküzdenie a fontosabb horror-hírességekkel. A Nincs Helsing: Rémes film olyan mint az alcíme, és nem segít rajta se Leslie Nielsen (megkopott) bája, se Diora Baird (itt még friss) csöcsei: minőségileg jóval közelebb áll a Vámpíros filmhez mint a Horrorra akadva akárhanyadik bőrlenyúzásához. Ha már a címnél tartunk: nem értek egyet azokkal akik FASZKORBÁCSot adnának a fordítónak: az eredeti cím (Stan Helsing) is pont ugyanilyen szar, sőt.

Talán érdemes:
Két spanyol dráma is lesz ma, mindkettő jó későn, főleg a tartalmuk miatt: a fél tizenegy után öt perccel kezdődő Camino azoknak mindenképp új lesz akiknek kimaradt Tarsem Singh munkássága (különös tekintettel a Zuhanásra). Főhőse egy kislány aki még csak épp belekezdene az életbe, de amit szigorú, Opus Dei-tag anyja nem tilt meg neki, azt a gerincrák zárja el előle. Sajnos valós történet alapján, mint sejthető, a gyönyörű megvalósításért csillagos ötös, azért viszont pontlevonás jár hogy a kislány történetét eltorzították (ahogy az Opus Dei-t is egyoldalúan ábrázolják), viszont a teljes nevét használták az alkotók. Aki kíváncsi rá az a Duna TV-n megtalálja, de ha megnézed, akkor kutasd fel a kapcsolódó dokumentumfilmet is, ami egyensúlyba hozza valamelyest a dolgokat. Tizenegykor a Hálózat TV-n Banderas egy régi, de nagyon jó filmjét adják, ami nálunk azért is aktuális, mert a parlament nem fogadta el a bántalmazásos törvényt, pedig épp ideje lett volna. A Fehér galamb bemutatja egy ilyen helyzet minden tragikumát: a beteg anyját ápoló lány apja általi molesztálásának a szerelme (Banderas) vet véget amikor felgyújta a család házát, csak sajnos a lány is benn ég, mintegy azt sugallva, hogy az önbíráskodás nem megoldás egy ilyen helyzetben, mert amit teszünk azzal annak is ártunk akit meg akarunk szabadítani. Ezért a sugalmazásért én se tudom nyugodt szívvel ajánlani.

Kis hírek a nagyvilágból:
Kutyát tépett szét a texasi zombi: "Szintetikus marihuána hatása alatt ugatva kergette szomszédját, majd megfojtott, megevett egy kutyát."Hülye amerikaiak, amerikai hülyék! Minek neki szintetikus, amikor ott az eredeti?! Ugyanaz az eszement profizmus, mint mikor nem volt jó nekik a kokain, és kikísérletezték a cracket, aztán meg lehet nézni mi lett az eredménye.
Húszezer éves a legöregebb köcsög – Nofene. Lehet hogy sekszuális irányultságot kéne váltanom a hosszú élet reményében? - "A Kínában talált lelet fontos régészeti felfedezés, az eddig ismert legrégebbi cserépedény." – Ja, hogy múzeumi lelet? Az nem leszek...
Pintér Marianna nem izgult első vetkőzésén – Talán mert nem először vetkőzik? - "Az Év Playmate-je választás közönségdíjasa most egy kaszinóban dolgozik, de várja a jobb lehetőséget." – Ez mekkora: várja a jobb lehetőségetMAGYARUL:
18+: Munka híján dubajoznak a pornósok - …és ennyi. :D Gondolom a rendes munka még mindig büdös nekik.
Frady Endre: Dúdolják bősz Balotellik: "A cuki csatár az anyák szeme fénye, Prandelli a legjobb Keresztapa, elfogták a rasszista tweetelőket." – Nem elég hogy a pofánkba tolják az EB-t vagy VB-t vagy mi a fenét, de az Index legidegesítőbb, legerőltetettebb spammerbloggeréből is celebet csinálnak. Frady Endre egyetlen jó tulajdonsága hogy megtért, de azok a versek, csak azokat tudnám feledni.
Madonna fél, hogy ellopják a DNS-ét: "Az énekesnő saját csapattal sterilizáltatja az öltözőjét, nehogy akár egy hajszál is ott maradjon." – Inkább magát sterilizáltatta volna idejében:
Madonna fűzőjében pózol a lánya Twitteren – Nem esett messze az alma a fájától. És ez még énekelni is fog, ha eljön az ideje.
Hatalom nélküli rend - nézze meg a Tankcsapda új videoklipjét!: "A Tankcsapda a Quarton mutatja be új klipjét, melyet Árpa Attila rendezett, és amely az alkotók szerint "életszagúra" sikeredett." - ÉDES FASZOM. Egy mondatban árpa és az életszag. Sőt: az élet szaga. Lapozzunk is valami életszagúbb hírre…
Cc: Pálffy István beszólt Hugh Grantnek: "A KDNP-s híradós szerint még mindig az Igazából szerelem táncoló miniszterelnökének hiszi magát." – Kivételesen igazat adok Pálffynak, nem mintha pont neki lenne bármilyen joga kioktatni bárkit is. Mindegy, itt egy Nap kommentje, csak hogy egy másik mostani ügyre is ráirányítsam a figyelmet:

Bob Vance 2012.06.29. 16:40:34
ha Hugh Grantnek ilyen fontos a magyarok léte és az ország sorsas, akkor lobbizhatna az írországi gázoló kiadatása mellett is.

ja hogy azt nem rágták a szájába...


Filmdroid: 18+: Tarantino véres harcművész filmje: "A Wu Tang Clan alapítója játssza a legyőzhetetlen kung fust. RZA nagy kung fu rajongó hírében áll, Eli Roth-szal ötleteltek egy sort, ebből szépen megszületett egy forgatókönyv. Quentin Tarantino bepattant a produceri posztra, majd együtt meggyőztek még néhány színészt a véres, "bunyókban" gazdag őrületesen nagy szórakozásnak látszó produkcióra."MAGYARUL: QT továbbra is marad a művészien rossz filmeknél, ahol azt kéne értékelnünk hogy újraforgatja az alámondásos VHS-korszak jobb (de inkább rosszabb) opusait. Hogy repül az idő! Alig másfél évtizede még QT a coolság szinonímája, RZA meg a legkeményebb rapperek / producerek egyike volt, kettejük együttműködéséért a fél világ a bal heréjét odaadta volna, így én is. Ma viszont már ott tartok, hogy komoly pénzt fizetnék azért hogy hagyják abba azt amiben valaha a legjobbnak könyvelték el őket: a Tarantino-lufi hamarabb eresztett le mint a Burton-léggömb, mert jelenleg ugyanolyan túlfizetett nímand mindkét rendező. Megvannak az állandó szereplőik, zeneszerzőik és bejáratott sablonjaik, minden filmjük "esemény", mindenki "kurva jól" mulat a forgatáson, egyetlen nagy, bennfentes buli az egész, épp csak arról feledkeznek meg akinek szólna az egész: a nézőről (lásd még Mr. Wolf beszólását egymás faszának szopkodásáról vagy a Kutyaszorítóban észosztásait, hát igen, ez a különbség az akkori és a mostani QT között). Tarantino mostani művei olyanok mint a legelszálltabb freejazz: szellemi rejszolás nagy közönség előtt, ahol a "művészek" jobban érzik magukat mint azok akiket szórakoztatniuk kellene, mert igen, erről (is) szól a művészet. És fájdalom, de míg a túlképzett dzsesszistákat, klasszikus zenészeket meg prog-rockereket valamelyest helyretette a rock and roll vagy még később a punk, addig a mozik vetítőgépei lassabban őrölnek: Tarantinóban még nem csalódtak elegen ahhoz hogy mondjuk a következő agymenésénél már rá legyen kényszerítve arra hogy le is tegyen valamit, ne csak 3D HD technikolorban újrajátszassa a színészeivel azt ami már a nyolcvanas-kilencvenes években is ciki volt.


VASÁRNAP, JÚLIUS 1.:
EGÉSZ NAPOS NEMAJÁNLOTTSÁGOK

…és ha már ciki, akkor a mai nap főműsora is az. Igen, a negyed kilenckor kezdődő világlekötő programról, a Spanyolország – Olaszország döntőről beszélek, aminek mindenki tudja előre az eredményét, nálunk az M1 adja, külföldön meg az egész világ összes tévéje, és semmit nem vesztesz vele ha kihagyod. Ami ezen kívül marad, az szinte mind ismétlés, és egyik se jó: fél tíz előtt öt perccel például a Challenger-katasztrófát sulykolja belénk az M2, jó hosszan (két és negyed órán át), a retekklubb egy romantikus komédiával (Csak barátok) ad a látszatra nyolckor: az iskola kövérkés lúzere a folyamatos baszogatások hatására kigyúrja magát, ám mikor tíz év múlva visszatér megmutatni hogy ki a kakas az udvarban, rájön hogy még mindig azt a csajt szereti aki csak beszélgetett vele. Hát ezért kellett volna inkább pornószínésznek mennie neki is… Ugyanabban az időben az HBO egy régi és méltán elfeledett mű, a Robotzsoké átírásával fáraszt minket. A Vasökölnek még a címe a legjobb (munkásököl ugye), az eredeti Robot Jox-ot meg max. annyiból érdemes ismerni, hogy a NIN innen vett egy hangmintát. Igaza van mindenkinek, aki túlságosan amerikainak tartja, tényleg az, ahogy a pankráció, a monster truck versenyek meg a többi kvázi-redneck baromkodás is. Aki erre gerjed annak lesz egy jó napja, én olvasni fogok.

Pálgium rovat:
Nem mond le a román kormányfő: "Visszavonták doktori címét, Victor Ponta szerint a döntés politikai indíttatású és törvénytelen." – Gondolom ő is hozott egy törvényt a saját nyugdíja biztosítása érdekében, meg beperelte az egyetemet is amelyik kivizsgálta az ügyét…:DDD Szép szakma is a politikusoké!

Politikusok és nemi szervek rovat:
Önként dolgoztak a magyar prostituáltak: "Egy ügyvéd szerint a lányokat nem kényszerítették, kitartóiktól csak "logisztikai segítséget" kaptak." - …és a politikus-szakmánál csak egy szebb van, igen, az ügyvédé. Igen, a nők mind ilyenek: nyilván örömből, a seksz élvezetéért meg önkéntesként, nem kényszerítve mennek el idegenekkel, a pénzt meg amit néha kapnak ezért, önként és dalolva odaadják a stricinek, aki nyilván nem fenyegeti meg üti-veri őket, mert olyan jó barátjuk, hogy csak logisztikai segítséget ad nekik.
18+: Micaela Schaefer teljesen meztelen – Hát igen, minden országnak megvannak a maga valóságosan önkéntes celebkurvái. - "A mindig szinte meztelen modell eljutott arra a szintre, hogy teljesen pucéran mászkált Berlinben." – És ilyenkor nem jár arra egy falka bevándorló hogy csoportosan érintkezzen vele? És miért nem?!
Karadžić nem követett el népirtást: "A volt boszniai szerb vezetőt egy vádpont alól felmentették, de Srebrenicáért felelnie kell." – Jó tudni hogy Srebrenica nem volt népirtás, csak felelnie kell érte! Mondom, szép szakma az ügyvédesdi. Milyen kár hogy a nem népirtott srebrenicaiak már nem tudják elmondani hogy szerintük mi történt velük, de hát ez van, a történelmet mindig is a győztesek írták, ha megölsz egy embert gyilkos vagy, ha kiirtasz egy népet faji / vallási / stb. alapon, akkor meg Kedves Vezető, és tökmindegy hogy utána esetleg a pokolban fogsz égni...:(((
Comment: A csöcs a thaiföldiek Puzsérja – Szegények. Szar lehet a nemi életük :SSS - "A szexturizmusról elhíresült országban egy pár mell verte ki a tévés biztosítékot." – Álszentség a köbön, lásd a fő pornótermelő USA-t, ahol Janet Jackson melléből lett világbotrány.

Index special:
A hét bloggere: Akit már tinédzserként megfertőzött a blogolás: "Az Ourfashion mára az egyik legjelentősebb magyar divatblognak számít."MAGYARUL:

Art Mooney 2012.06.29. 19:50:07
Ja, ha már nyitott szemmel járunk:
- ourfashion.blog.hu/2011/01/01/impresszum_66
- www.slideshare.net/cempsh/premium-selection-blogok-megjelensi-mintk/2

TL;DR: az index.hu kiadója, a CEMP szervezi a hirdetéseket a fenti blogon, maga a blog is a CEMP-hez irányítja a pénzes érdeklődőket.

Azaz a médiavállalat egyik dolgozója "hét bloggere" díjat ad a médiavállalathoz gazdasági szálon kötődő blognak. Micsoda szakmaiság. LOL :)


A nyolc gyerekem, na ők véletlenek: "A Röyksopp tagjai annyira szét voltak csúszva az interjún, hogy még azt is bevallották, valójában a black metal zenészeket szeretik a legjobban." – Szerintem ezek folyamatosan be vannak állva. Pár éve a Balaton Soundon se tudtak magukról…
Ákos a mi Stingünk: "Tökéletes hangosítás, dubstep és electro motívumokkal felpörgetett slágerek." - Nem lehet azt mondani, hogy nem készültek az Indexesek: már a Rökysopp-interjúban is volt egy kis ákosozás. Öntsünk TISZTA VIZET sört a pohárba: nem vagyok Ákos-rajongó (Stinget kedvelem), de a fasz kivan már azzal hogy ha profi akkor az a baj, ha nem akkor meg az. Lehet hogy modoros, de tartósan kíváncsiak rá jópárezren, és valamivel többet ad kulturálisan mint Fluor vagy SP művei. A cikkre visszatérve külön poén hogy az összes jobboldali közhelyet meg szerzőt (Szíjjártó, Matolcsy, Wass, Nyírő, stb.) Ákos nyakába varrják. Hát komolyan, ez nagyobb szánalmasság mint amikor anno a Wanted (szintén Uj Péter-kreálmány) arról írt egy cikket hogy "Ákos buzizott", aztán kiderült hogy nem úgy, nem azt stb. mondta.

Kis hírek a nagyvilágból:
Boros Lajos már tartalékbenzinnel jár - Remélem is! EGÉSSÉG!
Könyvesblog: Mamipornó: 1 millió példány: "Minden eddigi sikerkönyvnél gyorsabban érte el az egymilliót A szürke ötven árnyalata." - ...avagy mit NE olvassunk idén nyáron. Mamipornó bazmeg, az, meg emberre pisálás mainstream filmben.
Katie Holmes a szcientológia miatt válik: "Harminchárom évesen, pont, mint Cruise előző feleségei. Profin tervezte a menekülést." - ...ahogy az esküvőt is profin megtervezték...nekik azok, akik tisztára akarják mosni cruise-t. Katie Holmes megtette kötelességét, Katie Holmes mehet.
ICA: Európa a fekete kontinens szerint: "És ha egy nap Afrika valódi Eldorádóvá válna mindazok számára, akik menekülni akarnak az európai nyomor elől?" – Hát én akkor már csak egy kólát kérnék :D Komolyra fordítva a szót:

Pszientológus 2012.06.30. 21:14:30
Mennyi hülyeség... az eszem megáll.

A valóság úgy néz ki, hogy Afrikában néhány kis szigettől eltekintve (ahol olaj van, vagy ahol sok a fehér ember, ld. Dél-Afrika) az élet a szar, veszélyes illetve helyenként pokoli.

Ez van. Ha az afrikai hírportálok másról beszélnek, akkor hazudnak. Ha a blogger ezeket elhiszi, akkor hülye. Ha nem, akkor meg egy szarházi majom.







bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés