2012. 07. 07.
Hideg, a hullám. (júl. 7-8.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ismétlés, nem ajánlott:
Film+2, 21:10: Megy a gőzös – Egy filmben minden ami rossz a Koltai-filmekben: belterjesség ("forgatókönyvíró: Koltai P. Gábor, Koltai Róbert"), "vicces" (valójában borzasztóan erőltetett) nevek (Bajusz János, Körte Kázmér, Köles), idegesítő cameók (Hajós András, brrrrr), idegesítő zene (L.L. Junior) és persze az ezer éve bejáratott Koltai-panelek (Sose halunk meg, Ámbár tanár úr, Montecarló, stb), és ki ne hagyjuk az Indul a bakterházra utaló címadást. Egyedül Csuja Imre alakítása vagy Egres Katinka mellei miatt lenne érdemes, ha az lenne, de ugye nem az.

Ismétlés, de ajánlott:
Viasat3, 21:00: Egyenesen át – 1990-es horror-thriller, ami a mai napig működik, nem csak a szereplőgárda miatt (Kevin Bacon, Julia Roberts), hanem az élet utáni kérdések feszegetése miatt is (kis emlékeztető: a Csodás álmok jönnek ugyanezzel a formulával jött, az agyaskodást elhagyva, maximális látvánnyal). A történet azoknak akik esetleg nem ismernék: magukon kísérletező orvoshallgatók a klinikai halál és az abból való újraélesztés segítségével egyre tovább merészkednek a köztes zónában ami az élet és a halál között van, de az ott tapasztaltak (szerencsére) végül is visszalökik őket az élet felé, remélhetőleg bölcsebben mint mikor belekezdtek a kísérletezésbe – mert ehhez meg a szellemidézősdihez bizony jókora hülyeség kell, és a való életben nem mindig ilyen happy az end. A rendező Joel Schumacher később még dobott nagyokat (a Fülkében például az itt is szereplő Kiefer Sutherlanddal), az operatőr, Jan de Bont viszont mindörökre a B-kategóriás horrorok és egyebek szintjére süllyesztette magát az Átokkal, ahogy William Baldwin (és családja többi tagja) is megmaradt az alsó kategóriában.

Talán érdemes:
Fél tizenegy után öt perccel spanyol krimi-dráma egyveleg az M-en II. Fülöp korából, ahol egy egyházi személyt kérnek fel egy, feltehetően két család hatalmi rivalizálásából kirobbant gyilkosságsorozat felderítésére. Huncut, akinek beugrik a Trónok harca vagy a Rózsa neve, vagy ugyanolyan filmőrült mint én, csak sajnos az a helyzet, hogy az El Escorial-összeesküvés még a Game of Thrones alsó színvonalát is épphogy eléri, és a legfontosabb leszűrhető okosság belúle az az hogy a művészilmek üdvöskéi (Julia Ormond) hamar a megélhési történelemfilmesek hálójában találhatjkák magukat ha nem vigyáznak.

Ajánlott:
Ilyen se sűrűn van: szeretném ha az ATV-re kapcsolnátok negyed tízkor, ahol a mozgókép atyja, Charles Pathé előtt tiszteleg egy francia filmecske. Bár nincsenek benne világhíres színészek, azért mi csak üljünk le elé, csakhogy ne felejtsük, hogyan is történt A mozi születése, mert bizony sokan még ma is azt hiszik hogy mozi = Amerika, pedig dehogy. Pathé annyiból is kiemelkedik minden korszakból, hogy ő maga szerelt és tervezett meg mindent, ami ehhez az akkor még gyerekcipőben járó műfajhoz kellett.

Kis hírek a nagyvilágból:
A Klubrádió miatt kizárták a Klubrádiót: "Az NMHH szó szerint vette a bírósági ítéletet, kizárta a pályázat eredményét kifogásoló Klubrádiót is." – Dividing by zero: az időspirál önnön farkába harap!
Megválik a Szigettől az Est Media: "A bajba került cég kénytelen eladni a részesedését, kétfordulós pályázatot hirdet." – Dividing by zero, part 2. Pár éve megvásárolta egyik a másikat, most meg eladják egymást – még az sem kizárt, hogy egymásnak. Én már ezt nem tudom követni...
Hatvanöt ember ellen emeltek vádat a tiszabői szocpolos csalás miatt: "1,2-2,6 millió forint közti összegeket igényeltek." – Hol vagy tasz, hol vagy bódis kriszta, hol vagy flígauf beléndek, hol vagy kertész ákos? VESZÍLYBEN A HAZA, VESZÍLYBEN A DEMOKRÁCIA!!! ÉBERSÉG!!!! 44 négy
Ki nem állhatta Magyarországot a skót: "Az Újpest volt focistája hazatérve egy helyi lapban panaszkodott, a magyar konyhától éhen halt volna." – NEM. Ha nem evett volna a kajánkból, akkor halt volna éhen. Ez se ismeri a mondást, hogy nem szarunk oda ahonnan eszünk. Persze lehet hogy épp neki van esze, mert nem akar többet focizni nálunk. A pénzünk persze jó volt neki.
Éden Szandra hat celebbel is dugott – Nem az a kérdés, kivel feküdt le, hanem hogy kivel nem. És mekkora poén: még úgy se vitte semmire az életben, hogy hat celeb is megdugta :DD
18+: Íme Aranypart Beki leszbipornós castingja – Íme egy friss, illatos LESZAROM.
Bréking: Micaela Schaefer majdnem felöltözött – Én meg majdnem…illetve nem majdnem, hanem ténylegesen LESZAROM.
Szcientológusok szívathatják Katie Holmes-ot – Nem, a szcientológusok nem szivatni szoktak embereket, hanem lelkiterrorizálni. Katie Holmes azonban van annyira híres, hogy vele talán nem fogják megcsinálni azt amit az Encyclopedia Dramaticás ODB-vel.
A csöcsös családnak már három liter szilikon van a melleiben: "A brit Marshall család lánytagjai a legfiatalabbat is rá akarják beszélni a szilikonra." – Sajnos fejet még mindig nem lehet cserélni, márpedig, mint a brit nők általában, úgy ezek is borzasztó rondák, ezen semennyi szilikon nem segít, három liternyi sem. What's worse: még három liter sör sem. A szilikonmentes csaj néz ki a legjobban közülük :SSS
Megtalálták a nagy mell génjeit: "A hét genetikai markerből kettő a mellrák kialakulásával is összefüggésbe hozható." – Végre valami értelmesen is dolgozmak ezek a tudósok. Most már csak a mellrákos izét kéne eltávolítani, és hivatalosan is itt lenne a Kánaán.
Sosem volt még ilyen meleg Budapesten: "37,7 fok az új rekord, tudományosan bizonyított, hogy ma tényleg rohadt meleg volt." - ...és a felvonulás még csak most jön!!!
Zsidó diáklányt vertek Franciaországban: "A lány abba a toulouse-i zsidó iskolába jár, amit márciusban megtámadtak. Támadóit elfogták. (…) A tizenhét esztendős lányt - aki Dávid csillagot viselt a nyakában - szerdán a vonaton zaklatni kezdte, majd félholtra verte két fiatal fiú. A bántalmazásnak az egyik vasutas közbelépése vetett véget. Csütörtökön a rendőrség őrizetbe vette a két tizennyolc éves fiatalt, aki Északnyugat-Afrikából származik. Mindkettőjüket kihallgatták." – Azt ugye figyelitek milyen nagyon bátor ez a két "északnyugat-afrikai" fiatal! Ketten neki mertek menni egyetlen tizenhétéves csajnak, és így, együttes erővel össze is tudták verni! Ez ám a kemény férfimunka, srácok, bárki megmondhatja, ehhez kell ám a bátorság meg két kamaszkölyök együttes ereje, egy diáklány félholtra veréséhez. Éljen a multikult! Mielőtt valaki félreértene: a kurva anyját a támadóknak, gondolom ha nem lépett volna közbe a kalauz, meg is erőszakolták volna. Egy ideális világban ezeket két lábbal rúgnák ki minden országból.


VASÁRNAP, JÚLIUS 8.:
DE KI SIKOLT TÉVEDÉSBŐL?

Kutyaszorítóban Tán az ötödik adás.
Melegen ajánlott rovat:
Fél nyolc után öt perccel egy ritkábban adott Hitchcock-filmet vetít a Duna, amiben egy zenészt összekevernek egy rá megszólalásig hasonlító bankrablóval, pedig ő csak az asszony fogtömésére akarna kölcsönkérni a banktól. Kaffkai helyzetek követik egymást: a férfit senki se tudja tisztázni, aki mégis annak nyoma vész, már felkészülnénk a Perre, amikor egyszercsak elkapják a fickó valóban bűnözőként tevékenykedő hasonmását, de persze nem Hitch filmje lenne ha nem lenne benne még így is jópár meglepetés. A tévedés áldozata nem csak a kopasz rendezőzseni, hanem a főszereplőt játszó Henry Fonda és annak fogfájós feleségét alakító Vera Miles miatt is ajánlott. Ugyancsak Kaffka szelleme lebeg a retekklub felett tíz órakor, Jennifer Aniston rajongóit meg kisebb sokként érheti hogy kedvenc jóbarátjuk kivételesen egy igen komor thrillerben domborít, amiben két egymásbahabarodó házasemberre (Cliwe Owen és Aniston) tör rá egy fegyveres harmadik (Vincent Cassel), aki kihasználja hogy mindketten tilosban járnak, kirabolja, zsarolja őket, a nőt meg is erőszakolja. Legalábbis a látszat ez... Akit nem zavar ha egy filmet agyon-szétvágnak reklámokkal, az tegyen egy próbát a Kisiklottakkal.

Mérsékelten ajánlott:
Aki viszont a fentiek ellenére is egy hetvenes évekbeli partizánfilmre vágyik, kilenckor az is megkapja a maga adagját a Hálózat TV-n. Az Ötödik támadás szimpla (de cserébe legalább hosszúra nyújtott) Tito-tribute, legfőbb vonzereje Irene Papas és Richard Burton, akik gondolom részben pénzért, részben meggyőződésből vállaltak benne jelentős szerepet. A történet a szovjet filmgyártás hasonló remekeit követi: a zegzugos hegyekben a Hős Partizán harcol az egyre kétségbeesettebben küzdő Ördögi Német Katona ellen, és persze végül győzedelmeskedik, Tito marsall alászáll az égből és elhozza a békét (csak azért hogy pár évtized múlva a legdurvább atrocitásokkal bomoljon fel ez a szövetség).

Ismétlés, nem ajánlott:
HBO2, 18:55: Tőzsdecápák 2.: A pénz nem alszik - DE A NÉZŐ IGEN! Ez az a folytatás, amit még a leminősítés meg a válság se tud érdekessé tenni. Gyengébb mint az Elemi Ösztön 2., ami érthető, a tőzsdén nem szokás puncit villantani, Oliver Stone szavatossága meg Verhoevenével együtt járt le. Hagyd ki.

Kis hírek a nagyvilágból:
Paparazzik üldözték, de Justin Bieber kapott büntetést: "Az amerikai énekes eszeveszett tempóban kergetőzött a fotósokkal az autópályán." – Én nem csak a gyorshajtásért büntettem volna meg, sőt elsősorban nem azért, hanem a "zenéjéért", az imázsáért, satöbbi. Ha már büntetés:
Büntetik a teli bukszát a határnál - Fene se érti ezt az Európai Uniót! Ha van pénzünk azabaj, ha meg nincs akkor azabaj...bezzeg az Osztrák-Magyar Monarchiában nem volt ennyi gond! - "Előre jelezni kell, ha tízezer eurónál több pénzt viszünk ki vagy hozunk be az unió területére." - HAHAHA. Ne aggódjatok, összesen nincs ennyi pénzem, még forintban sem, sőt, a magyar átlagnak se.
Swinger: 18+: Mindennapi szexünk: "Kiillatosítottam magam és nagyon elképzeltelek a lábaim között." - Ne menj sehova, jövök, és hozom a láncfűrészt is! Nap kommentje:

vidékitapló 2012.07.06. 06:33:05
Knézyt meghazuttoló dugás tudósítás...
Lehetne a blogod alcíme, hogy " egy 17 éves kocka álmai "
Akkor elfogadnám az egész kamuszagot...


Dél-Korea újra bálnákat akar: "Azt mondják, tudományos célból vadásznának." – OK, de csak ha megengedik cserébe hogy őket is le lehessen vadászni tudományos célból – na nem a bálnáknak, mert azok ugye nem vérengzőek, hanem mondjuk a cápáknak.
Geszti: jobb egészségesen meghalni, mint betegen élni – Akkor ő maradjon egészséges, én meg elvegetálgatok még párszáz évig az alkoholizmusommal. EGÉSSÉG!
Madonna végigbőgte a Like a Virgin előadását - Meghallgattam, most már én is sírok. Amúgy ezt a "sírással elrontom a számot"-kunsztot már húsz éve csinálják, én még a Bravóban olvastam róla először, hogy "erre csak a legnagyobbak képesek", koncert közben elsírni magukat :DDD Szánalom.
Ribis öltözéke is vonzza a népet Péterfy Bori koncertjére – Más már nem is nagyon, mert a Vámpírral meg a Labambával a tökünk televan (ugyanúgy és ugyanazért mint a Tövisházi-összessel). - "Megtudtuk, mit esznek az emberek a ribancos stílusú díván, még egy rajongó születését is láttuk." – Valahol ez ugyanolyan ciki mint Madonna erőltetett sírása. Két nő, túl a gyerekvállaláson, de mindketten a szerepük foglyai, messze túl a harmincon-negyvenen is ők kell legyenek a végzet asszonyai. Madonna a szánalmasabb, főleg az új lemez "mai" szövegeivel, ahogy ráerőlteti magát "mai" fiatalokra.
El Mondo:Uzsora és prostitúció - helyszíni riport a telepek mélyéről: "Sikerült elérni egy, jelenleg Amszterdamban prostituáltként dolgozó fiatal anyukát, aki álnéven vállalta, hogy megosztja tapasztalatait." – Micsoda neorelista, Moldovát kenterbe verő tényfeltáró riport! "Sikerült elérni" b+, mintha nem 2012-t írnánk hanem a hetvenes években járnánk a Kék Fény díszletei között, és bumm, Szabó László telefonál az Imperialista Nyugatra, ÉS A TÁVOLBAN VALAHOL FELSÍR EGY KUNCSAFT :DDDD

mirx 2012.07.05. 23:57:02
A cikk valóban egyoldalúan ábrázolja (megint!) a prostitúciót, mivel a kényszerítős játék a magyarországi piacon 90%-ban nem játszik. Ami itt le van írva, az a külföldös-romás (saját maguk, illetve a helyzetük által)-kényszerítős vonal, erről azonban hallgatva vagyon a cikk felvezetésében, és a későbbiekben is. Ez egy rétegprobléma.

És ez az az álszociológusos-áldokumentarista "most akkor lássuk a prositúciót" típusú cikkírás, ami ellen Lady Chiara vagy letmelookaround a száz éve vezetett - és a szakmát jól ismerő - blogjaikkal tiltakoznak/tak, úgyhogy az ilyen démonizáló-áldozatozó szituációk ecsetelése nemigen segít a prostitúció megértésében (és megkockáztatom, elfogadásában), inkább ellene bőszít. Hogy emögött milyen szándék rejlik, nem akarom tudni, de egy objektív beszámoló nem általánosított volna ilyen egyszerű módon egy irányba.


…és még egy lényeglátás:

Danubius 2012.07.06. 07:23:18
Nem vagyok meggyőződve róla hogy ezek a lányok elmennének egy varrógép mellé havi 73,000 jó magyar forintért. Tisztelet a ritka kivételnek


Brit: Elkészült Amerika sör/templom-térképe: "Twitter-bejegyzésekből derül ki, hol járnak többet kocsmába az emberek, mint misére." – Én jó katolikus vagyok,szóval már csak meg kell néznem hol vannak az átfedések, és ott kell politikai menedéket kérem. Sőt, ha csinálnának egy harmadik kimutatást is ami a big tit porn elterjedését mutatná az adott területeken akkor még pontosabban tudnám hogy hova is kell kivándorolnom :DD

Hőhullám rovat:
Lezajlott a fesztivál, mindenki eljátszhatta a szerepét és elégedetten mehetett haza, a vonulók azt hihették hogy ők most valami jelentőset csinálnak, az ellentütetők szintén, a tetszhalálból újraregisztrált ICA blog tele szájjal írhatott "homofób magyarokról" (arról nem írtak hogy a melegolimpia a kezdeti tiltakozások ellenére incidens nélkül zajlott, sőt, a külföldi versenyzők meglepődtek a magyarok vendégszeretetén, de ez ugye nem esemény, ami címlapra kívánkozik). Na mindegy, a centrifugablogra még visszatérünk, jöjjön a többi:
Könyves: Új, meleg szuperhősök kellenek!: "A két képregénykiadó, a Marvel és a DC versenyeznek, kinek van több és jobb meleg hőse." – Húsz-harminc éve ez a téma max. a seksz-képregényekben került elő, a Marvel, a DC meg a többbi viszont egymást túllicitálva gyártotta a macsóbbnál macsóbb hősöket. Ma meg – a linkelt képek szerint is– a világ megmentését férficsókkal ünneplik a délceg hősök. Olyan lett ez az egész mint Kevin Smith legelszálltabb paródiái, keresztezve a South Park tolerancia-haláltáborával.
Könyv: 10 könyv homofóboknak melegekről: "Meleg főszereplőkkel Oscar-díjas filmek alapkönyvei és népszerű ifjúsági regények is foglalkoznak. Semmi egzotikum és extremitás." – Én ugyan nem vagyok homofób, de egy dolog elsőre feltűnt: Steiner Kristóf rajta van, Allen Ginsberg nincs, számomra értékelhető művet mindössze kettőt találtam, az egyik Patricia Highsmith Carol-ja, és persze Alice Walker Kedves Jóisten-je (aminek a filmváltozatát viszont Whoopi Goldberg lassan de biztosan megutáltatta velem). Üzenet a listát több könyvvel is uraló Ulpius-ház esetleg idetévedő fejeseihez: adjátok ki végre Steiner Kristóf filmkritikáit is, abból egyből két példányt vennék, ez a két (!) köteten át tartó coming out már a könyökömön jön ki, és hogy miért, erre elég két idézet, az egyik magától Kristóftól: "A közönségem számára én egy termék vagyok, akinek jó forgalmazókra van szüksége", a második meg a cikkírótól: "Steiner Kristóf első könyve, a Gumimatrac a Gangeszen könyvpiaci siker lett, (...) tavaly télen pedig megjelent második könyve, a Lélekbonbon. Mindét kötet könnyed ponyva"ÉS ENNYI. Ja, meg egy komment:

Advanced Flight 2012.07.07. 17:02:06
Na, a Kristóf gyerek nagyjábul el is mondta, miről van szó, ezt nyugodtan lehet a többi kilencre is vonatkoztatni: ezek termékek. Népszerű téma mentén létrehozva. Nem irodalom. Közük nincs hozzá.

Olvassatok Shakespeare-t vagy József Attilát, és ne pocsékoljátok az időtöket ilyen propagandaszarokra.


Hat híresség, akitől senki nem számított coming outra: "Frank Ocean homoszexualitásán az egész világ meglepődött, de nem csak rajta." – Én azon lepődök meg hogy nem derült ki még több r’n’b-énekesről hogy valójában a saját neméhez vonzódik. Ez az r’n’b, ez valami iszonyat nyálas és férfiatlan, ennek semmi köze a jó öreg rhythm and blues-hoz…
Personal: Melegek mindenhol vannak: "Magyarországon a jelenlegi társadalmi- és gazdasági környezetben luxus, egy ennyire megosztó ügyben állást foglalnia egy cégnek". – Nem, nem kell állást foglalni de nem is "luxus", csak annak, aki –mint a poszt-toló- bevallottan saját maga branddé alakításából akar megélni. Mondjuk nem fog neki menni, de nem is baj, mert egy összefüggő mondatot nem tud összerakni.
ICA: Rendőrségi hírek Pride után: "Megtámadtak egy nőt és hatéves kisfiát az elvonuló körzetben. Elfogtak egy meleg aktivistát." - Igen, itt a főfogás amire már utaltam a bevezetőben is. Nem foglalkoznék vele, ha nem kertészákosi módon általánosítana megint a kedves szerző, mert bizony ki van emelve szépen, caps lock-kal, hogy "HAZAFELÉ BELÉNK SZALADTAK A MAGYAROK", hát elmentek ti a jó büdös fenébe, "a magyarok" nem támadtak rátok, az ország 99%-a nyugton volt, azt nem említi a szerző hogy a vonuláson volt "meleg sámán" meg "leszbikus gárdistalány" is, miközben direkte kérték őket hogy ne provokáljanak. A cikk egyébként végig ilyen, tényleg csak a dagonyázós-röfögéses rész hiányzik: "jellemzően nőket, szimpatizánsokot, hozzátartozókat zaklattak, rágalmaztak és fenyegettek a homofób magyarok. Több tucat elkövetőt állított elő az este során a rendőrség, noha számos esetben inkább toleránsan csitítgatta a támadókat. 2 esetről számolunk be. Megtámadtak egy nőt és hatéves kisfiát, akik azért vonultak, hogy ne támadhassanak meg senkit ártatlanul." - NEM, kedves cikkíró, egy hatéves kisgyerek nem "vonul", hanem az idióta, feltűnési viszketegséges anyja viszi magával egy kiemelten kockázatos rendezvényre. Sajnálom a gyereket, de itt egyedül az anya a felelős. Nem tudom az apa hol volt egyébként, tudom hogy ronda és maradi dolog a férfi a háznál, de ilyenkor kellene hogy észérvekkel meggyőzze anyukát hogy egy hatéves gyereket nem túl jó jó ötlet az év egyik várhatóan legbalhésabb eseményére elvinni. Legyünk őszinték: ha gyerek van a családban, az ő biztonsága és egészsége az első. Hétvége volt, pokoli forróság. Elmehettek volna akárhova, strandra, kirándulni, vagy ha nem akarnak kimozdulni, otthon olvashatott volna neki vagy játszhattak volna együtt, más, normális családokban általában ezt csinálják. Milyen anya az olyan, aki ebben a hőgutában is csak a saját baromságaira gondol és a gyerekére is ráerőszakolja? Év kommentje-candidate:

e1200026 2012.07.08. 16:25:43
Aki, egy 6 éves kis gyermeket kitesz ilyen faszságnak, az konkrétan szar anya. Vagy legalábbis elég nagy idióta lehet...
Én már a híradónál is átszoktam kapcsolni ha bejön a szobába a 7 éves kislányom, nemhogy ilyen kreténségnek kitenni szegényt. Rá kellene küldeni a hatóságot.

Anno kurucéknál volt egy ilyen eset amikor valamelyik szittya vitte el a 13-14 éves kislányát tüntetni, valami zsidó rendezvény ellen valaki meg szájba vágta szegényt.

Ilyen azt sajnálom csak hogy nem a szülők kapják a pofont.

"a 6 éves kisfiam rengeteg tüntetésen volt már velem."
Tehát mikor kisebb volt akkor is vitted? Szar szülő vagy. Ennyi. Ha neked a politikán kívül már semmi sincs az életedben akkor hajrá, tüntess éjjel nappal, de a gyereket ad le egy árvaházban mert így csak kretént nevelsz belőle.


U.i.: Ja, az eredeti kommenteket ne keressétek, a jelenlegi állapot szerint ugyanis a tolerancia nevében mindent töröltek :DDD



Kulcsszavak: éberség

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés