2012. 08. 11.
London, 2012: The Hunger Games 2. (aug. 11-12.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lassan véget ér a sátáni erők párévente megtartott nemzetközi seregszemléje: a sport álcája alatt összegyűlt népbutító okkultisták egy utolsó, egész hétvégén át tartó ördögi orgiával adóznak Moloch oltárán a pénznek, a testiségnek, mindezt a plebs tapsolikolásával kíséri, és azt hiszi hogy szimpla sportesemény amit a TV ad, nem pedig rákemberista propaganda. Mi azonban még utoljára fellebbentjük a fátylat az ősi Gonosz mesterkedéseiről.

SZOMBAT, AUGUSZTUS 11.:
A BARÓ VÖRÖS
Az olimpiai faluban kötelező:
RTL Klub, 19:30: Szuper felsőtagozat – Gender-mutációs oktaktófilm. Lassan az összes sportesemény az ajzószerek tesztelésére szolgál, mert ugye csak az a dopping amit kimutat a gép, tehát mivel az emberi teljesítőképességek határait már elértük, ezért az államok mással próbálkoznak: olyan cuccossal ami hat, de nem dopping kategória. Ez a gyerekfilm már a potenciális, génmanipulált jövőről szól, ahol mindenkinek szuperképessége van, akinek nincs, azt kiközösítik – természetesen a valóságot nem mutatják be, vagyis a Tajgetoszt, ami a tökéletlen egyedekre vár!!!!444

Amit a jófejek néznek:
TV2, 19:35: A vörös báró – Nem ez a legjobb feldolgozása a levegő utolsó deutsche szamurájának, de kellemes ellenpólusa lesz a minden mást elöntő tudatmosó szemétnek. Korrekt életrajzi film, kicsit kevesebb lövöldözéssel mint ami a témája alapján elvárható lenne.
Duna TV, 22:00: Akira Kurosawa: Álmok Ismétlés, de ajánlott: szubliminális mozgóképköltészet a japán zsenitől, szép és nyomasztó látomások özöne. És még Scorsese is szerepel benne!
Story4, 22:00: Showgirls – Bár arról a világról szól amiben az olimpikonok mozognak, ezt még mi is megnézhetjük, mert olyannak ábrázolja a testükből így vagy úgy élők zárt közösségét, amilyen az valójában: kegyetlen, kompetitív és mindenkit megrág és kiköp, csak hogy a helyükre friss hús érkezhessen. Bár a magyar származású Joe Eszterhas rendesen kitett magáért, azért azt lehet mondanom hogy a Showgirls igazából Verhoeven Magnum Opusa, egy egyébként is fényesen csillogó és értékes életműben. Nem ismerek ennél feministább-realistább filmet!!44

Az olimpiai falu szája csak erről fecseg:
Gyerekkatonából lett olimpikon: "Lopez Lomongot hatévesen rabolták el és sorozták be. Megszökött és már amerikai állampolgár."Végigolvastam. Azon ritka kivételek egyike amire még én se tudok mást mondani mint azt hogy RESPECT.
Bombanő, de gerelyhajítani nem tud: "A paraguayi szépség Londonban is leszerepelt." – A múltkori kajakos vagy milyen fickónál is az volt az érzésem hogy van aki csak ezért utazik az olimpiára. Az egyiket imádják a nézők mert milyen cuki lúzer, a másiknak a teste miatt bocsájtják meg hogy nem jó abban amiben indult, mert ugye nem ez az első eset hogy elbaszta (lásd: "Londonban IS")
Melyik csaj nyerné a mellimpiát? – Mivel ez egy fontos kérdés és mivel már nem tudom mennyi cikk volt nélküle, íme az én jelöltem, GIANNA MICHAELS!!!
Sziget rovat:
…avagy alighogy végetér az egyik ördögi rituálé, máshol keződik egy újabb!
Itt olcsó a sör: "A Csónakház még mindig sziget a Szigetben, a csóró fesztiválozók menedéke."MAGYARUL: Eddig az volt, innentől itt is beindul a lemming-effektus.
Kelemen Anna kitátotta a száját a Szigeten – Ez nála nem hír…lapozzunk is.
Feszt: Nincsenek őrök, rácsok, és süt a nap: "Ambrus Attilla, a whisky-s rabló fesztiválozik." – Támogatom, addig se whiskyzik, annak eddig mindig csúnya vége volt. Plusz egy ok hogy kihagyjam!
Ákos: Borzadva hallgatok régi dalokat – Nem vagy vele egyedül, tesó! Sőt, én még a mostani dalaidat is így hallgatom…
HírCsárda Kórházba került Ákos: "Azt vártuk, elmúlik, de nyilvánvaló: Ákos még mindig azt gondolja, hogy 1982 van."Év kommentje-candidate:

Adofizeto 2012.08.08. 16:35:40
Teljesen korrekt Ákos gondolata, hogy 1982. van.
1-2 éve már én is a Kádár-korban érzem magam.

(Jó-jó, tudom túloztam, 1982-ben Kádár már nem államosított...)


Feszt: Francia Krisztus szeletel: "Visszatértek a vicceskedő arcok. Égetnivaló Apáca, júdás és Krisztus provokál a fesztiválon." – Olyan, de olyan kurva viccesek ezek a franciák ahogy idejönnek és provokálnak! Miért nem öltöznek be mindjárt rabbinak vagy inkább Mohamed prófétának pláne a saját fesztiváljaikon? Biztos kirobbanó sikere lenne :DDD
Feszt: Sziget-hetijegyet kapott 30 csöves: "A Hajógyárin élő hajléktalanok ingyenes belépőt kapnak, ha cserébe segítenek szemetet szedni." – Ez mennyire szánalmas már. Ahelyett hogy PÉNZT adnának szerencsétleneknek amiért ezt a fos zenét és rá gyűlő még fosabb droidokat el kell viselniük, még ingyen is dolgoztatják őket! Persze a sok birka most ujjong hogy milyen humanisták ezek a szervezők, a többi barom meg gondolom eltervezi hogy jövőre ő is odaköltözik hajléktalannak, hátha hozzábasznak egy VIP-belépőt…
Atomot dobunk a Szigetre, és aláállunk – …és ezzel egy füst alatt két nagyon szar dolognak lesz vége: az indexnek és a szigetnek. Mi az, ma csupa jó hír lesz? :)

Kis hírek a nagyvilágból:
Kívül: Itt a kommunista Kate Middleton?: "Dior-táska, nyugatias kosztümök és ruhák - megváltoztat-e egy diktatúrát egy 28 éves nő?" – Persze, amennyire Elena megváltoztatta Nicolai-t. Tipikus bloggerfaszverés: változásról beszél miközben minden marad a régiben, az uralkodól Diorban pózolnak miközben a nép éhendöglik…
Kim Kardashian örül, hogy ő a tökéletes szajha – Én ezzel nem dicsekednék a helyében, de hát ő ugye kénytelen ebből megélni.
Mihalik is felpróbálta a füredi gigabikinit: "A modell azt kérdezte követőitől, hogy a melleket vagy a feneket szeretik-e jobban." - Én mindkettőt, de egyiket se rajta :D


VASÁRNAP, AUGUSZTUS 12.:
OZORAZZIA

Az utolsó buli az olimpiai faluban:
FEM3, 20:00: A boldogság nyomában – Erősen ideologizált tanmese, mely a felszínen arról szól hogy a kitartó munka meghozza gyümölcsét, a valóságban viszont mammonizmus és lelkünk eladása kell mindehhez, ahogy a húzónév színész, Will Smith is eladta magát. Ez az igazi tartalom, dacára annak hogy elvileg valós történet alapján forgatták, vagyis bármennyire is szeretnénk hinni a brókerálmait a nyomorig kergető férfi történetében, ne feledjük: a valóságban a legritkább esetben lesz happy end a vége az ilyesminek. Nem tudom hogy az M3D tényleg három dimenziós-e vagy ez egy újabb átnevezés (az most úgyis nagyon megy mindenfelé), a lényeg hogy tíz órakor élőben közvetítik az egész most lezajlott pokoli beavatási ceremónia Záróünnepségét, és ha tényleg háromdimenziós, akkor kiemelten kerülendő, nehogy belezuhanjunk egy tátongó dimenziókapuba. És főleg, ha eddig kibírtuk olimpia nélkül, nehogy már az utolsó napon engedjünk a csábításnak!!44 Ugyanabban az időben az esti olimpiai emberáldozathoz pont időben ismétlik Ridley Scott mélyrepülését a Story4-en, ez volna a Hannibal, amiből én még mindig csak annyit jegyeztem meg, hogy az emberhús se jó felmelegítve, az azt fogyasztó kannibál sztorija pedig még annyira sem. De legalább nem lett annyi folytatása mint a Fűrész-nek…
Amit az értelmes emberek néznek:
HBO, 20:00: Vizet az elefántnak
– Szerencsére nem Makajev műve, a Gorilla délben fürdik folytatása, inkább egy kis nosztalgikus érzelmeskedés mindenki bugyinedvesítő kedvencével, Robert Pattinsonnal és Reese Witherspoon-nal. A Pattinson játszotta orvostanhallgató a katedrák csendjét cseréli fel egy vándorcirkusz, de inkább az abban domborító hölgyemény kedvéért, akit szintén művész férje tart elnyomásban. Mire a címbeli elefántot is magához szelidíti, talán az szerelméről is eldől hogy merrefele dől.

Sziget és fesztivál rovat:
Már régebben is feltűnt, de most már nyilvánvaló: ugyanazok mennek az Indexen és vele párhuzamosan a Quarton (nem véletlen, valamikor ők voltak az Index zeneblogja). Röviden: mindenki videón tudósít a Szigetről, és mindenkinek ugyanaz tűnik fel:
Nemzetállamok a Szigeten: "Őrökkel védett kempingekbe tömörülnek a Szigeten a külföldiek. Tisztább WC és reggeli croissant, de mi van, ha egy olasz francia csajt szed fel?" – Az van, hogy LESZAROM, mert nem én szedtem fel!!!! >:((( Ugyanez a téma a Quarton így néz ki:
Elveszve a kempingen kívül: "Bud Spencer Blues Explosion, I Ministri, Il Teatro degli Orrori. Mik ezek a zenekarok? És miért üvöltik kétszázan kívülről a szövegeiket a Szigeten?" – Talán mert célirányosan szervezték be őket a szervezők? Talán mert ennyi maradt a húsz évvel ezelőtti hippi-álomból: a direkt külföldieknek idehozott harmad-negyedvonalbeli zenekarok a saját hazájukból, meg a szeparált kemping, nehogy a bunkó magyar birka odatévedjen? Egyre szánalmasabb ez a fesztivál, lassan már Olaszországban vagy Hollandiában is megtarthatnák, annyira nekik csinálják az egészet, ja, meg a részeg angoloknak és németeknek. Bár hogy maradni szándékoznak, arra valamelyest utal a véletlenül pont mostanra időzített Ozora-razzia, amivel tele az Index címlap, a HVG, és mindenki a maga szája íze szerint számol be róla. Igazából leszarom hogy magánterületen (esetünkben egy tanyán) ki mivel csapja szét magát, ugyanakkor az is tény hogy kábszert árulni még mindig tilos hivatalosan, vagyis benne volt a pakliban egy kiszállás (Az meg már egy harmadik vonulat a sztoriban, hogy pont mostanra időzítették - rendőri leváltások, illetve Ozorán szervezőváltás.) A lényeg persze az hogy mint minden magyar fesztivál, úgy ez is elsősorban a külföldiek pénztárcájára van szabva, mert mint hivatalos forrásból megtudtuk, a hazai drogárak többszöröséért bódíthatták magukat a látogatók. A mai első Nap kommentje a Subbáról való:

régebb óta vagyok Subban mint te 2012.08.10. 17:14:19
“A rendőrség szerint a drog mennyiségét mutatja, hogy a töménység miatt többször cserélni kellett a kutyákat."

Kutyák?! Hát de bazdmeg, miért nem követték a táblákat?!


Eltűnt egy férfi a Szigeten: "Szerdán éjjel látták utoljára a Party Arénában, már az In-Kal-osok is keresik." Egy magyar lányt meg megdugott egy részeg francia!!44 négy Bizony mondom, én már ki se megyek az utcára, nehogy véletlen ezeknek a részeg, kanos külföldieknek az útjába kerüljek!!!44444444
Sosem jöttek be a gruppie-k: "Kíváncsi, milyen arcfestéket használnak a black metalosok? A Dimmu Borgir gitárosa megmondja." - Festi az arcát és még a groupie-kat se szereti...ez tutira homokos! Nem lehet véletlen, hisz Gaahl is az volt és Rob Halford is! ÉBERSÉG!!! Nap kommentje 2.:

2012.08.08 23:21:23 McKinney
ez a sátánista dolog komoly? és mit szól a sátán a családhoz, meg hogy
dehidratált lett a bőre, vajon örül?


AMIKOR SZERETEM AZ INDEXET rovat:
Bármilyen hihetetlen, de ilyen is van. Százévente egyszer kitesznek valami értelmeset, így most is, és persze hogy egy régi magyar filmet a gyerekkoromból:
Komolyan kéne venni a kurva időt!: "Az Idő vannak kultfilmnek kellene lennie. A Gothár- mozi az obszcén Cserháti Zsuzsával és a cenzúra előtti változattal, újradigitalizálva az IndaFilmen." – Basszus, ne az Indára rakjátok ki hanem adjátok ki újra DVD-n! Amúgy meg nem akarok sznob lenni (pedig az vagyok), de én már akkor tudtam hogy ez egy kultfilm. Mindegy, most a későn kapcsolók is behozhatják a lemaradást, és akkor ma estére ez a Kiemelten ajánlott műsor: mindenki kattintson erre a cikkre, utána meg nézze meg ezt az alulértékelt, szürreális jóságot.

Mindig csak a seksz, a szipu rovat:
18+: Rocco Siffredi az eheti pornós: "Siffredi csak kemény szexjeleneteket csinál, a Sidonie Lavourral közös jelenetükkel, amiben Rocco a wc kagylóba mártja a nő fejét, és közben seggberakja, egy életre beírta magát a pornó történelmébe. (…) Feltehetően ahhoz, hogy mára a pornóban a trend a torokbaszós majdnem hányós, hajcibálós és a dupla anál lett, köze van Rocco Siffredi munkásságának." – Hát akkor a kurvaanyját nekije :)
18+: Amikor Lindsay Lohan nem volt szégyenlős:ásít: Inkább azt mondjátok meg mikor volt valaha is az.
18+: A pornóipar valóra váltja a geek álmait – Megnéztem, sajnos nem arról van szó hogy nőt (vagy urambocsá fiút) szereznek a számítógép előtt kockulóknak, mindössze annyi történt hogy 1-2 játékot megcsináltak pornófilmben is.
Mentő vitte el VV Évát – Azt remélem is! EGÉSSÉG!
Megbukott Stohl A Tenkes kapitányában – LÁJK! DUPLÁN IS EGÉSSÉG!
Özge nemsokára repülhet Steiner ágyából – Bizony sanyarú a meleg szeretők sorsa, még akkor is ha állatok :(((

Erről beszélnek pakolás közben a sportolók:
Kitapétázta Ficóval a szobáját egy diáklány - ÉDES FASZOM. Én eddig azt hittem magamról hogy perverz vagyok, de ez a hír megnyugtatott: vannak még olyan elferdülések amik kimaradtak az életemből…:SSSS - "A 17 éves szlovák lány Fico feliratú születésnapi tortát is sütött magának. Hat éve a rajongója." – Ebben csak egy jó van, hogy addig se szexel és azáltal szaporodik. Ugyanakkor azt se felejtsük hogy itthon is volt aki megvette moldova két (!) kötetes kádéár-életrajzát, elment az emlékünnepségekre vagy, hogy a másik oldalról is hozzak egy példát, kiment a Pride-ra dobálni a melegeket. Ezzel csak arra akarok kilyukadni hogy minden országban vannak hülyék, és bár remélhetőleg nem ők vannak többségben, de sajnos egyre gyakrabban találkozunk velük a médiában.
Magzatpózban szúrta ki a röntgen: "Egy részeg norvég férfi aludt el és 15 percig keringett a római reptér csomagszállító szalagján."RESPECT. Asszem megvan az új példaképem…
Kómába esett Amy Winehouse exférje: "Gépekkel tartják életben a súlyos drog- és alkoholproblémákkal küzdő Blake Fielder-Civilt, a tavaly pont emiatt elhunyt Amy Winehouse volt férjét - írja a Female First. A férfit jelenlegi felesége, Sarah Aspin találta meg ágyában, amint fulladozik a saját hányásában. A kőkemény ferde este után lévő Fielder-Civilnek több szerve is leállt, de élve be tudták vinni Dewsbury kórházába."PARTY HARD 4 TEH win AN HERO!"Fielder-Civil a nyelvét is lenyelte, és az egyik tüdeje sem működik. Ezek miatt kevés levegő jutott az agyába, ami károsodhatott is. A 30 éves férfi még 2009-ben vált el Amy Winehouse-tól, akit szintén otthonában találtak meg eszméletlen állapotban. Az énekesnő alkoholfüggőségébe halt bele, a vérében az ittas vezetési szint ötszöröse volt az alkohol." – Nem, Amy nem az alkoholba halt bele hanem a heroinba, de könnyebb megint a piát hibáztatni mindenért, pedig csak nézzetek rám, gyerekkorom óta iszom és milyen szépen konzerválódtam, hát még ha túléli is ez a mezei civil vagy mi is a neve, én már akkor is idősebb vagyok nála. A norvég fickó és Fielder-Civil esete is egy jel, hogy maradjak az alkoholnál.
Szegedi Csanád ellátogatott a rabbihoz: "Kérte, hadd találkozzon Köves Slomóval, és megígérte, elutazik Auschwitzba is." – Tényleg közeleg a végítélet. OY VEY, BABY!!!!
Munkahelyi Terror: Másodszor nem utalta az Államkincstár a fizetésemet: "Az Államkincstár még az aktuális banki kamatot sem fizette meg nekem."TE SZERENCSÉTLEN IDIÓTA. Akárhogy is együttérzek veled, így kell hogy nevezzelek. Most komolyan, mégis mit vársz 2012-BEN bármitől aminek a nevében benne van hogy "állami"?
Az adóhivatal a Balatonra ment – Basszus, ezeknek mindig mindenből a legjobb jut? Múltkor szobára mentek, most meg a magyar tengerre… - "Három vizsgálatból kettőnél volt szabálytalanság, délután már nem tudtak szobát találni a NAV-osok." - …és itt is szobára mennek. OK, ideje munkahelyet váltanom!
Leváltották az NNI főnökétKizárt dolog! Sok mindenki lecserélhető a NIN-ben, de TRENT REZNOR ÖRÖK!!!
A Curiosity első színes fotója: "A Mars-járó lencséjét por lepi, de így is látszik a leszállóhely, a Gale-kráter fala."BRAVÓ, AMERIKA! Ezért aztán marha érdemes volt milliárdokat beleölni az űrkutatásba! Költők, írók, filmesek ezerszer megmondták már hogy a vörös dzsuván kívül nincs semmi ott, de most végre ki tudtunk küldeni egy gépet a semmibe, ami megerősít minket a tudatban: igen, tényleg nincs ott semmi. Idióták, ennyi erővel Kolontárra is leszállhattak volna…
 

Magyar úszóé a legmenőbb olimpiai tetoválás – Nem, mert a Világ Bármilyen Legmenőbb Tetoválása még mindig ez:
 





bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés