2012. 12. 24.
Karácsonyi ajánló 2. (dec. 24-25-26-27.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, DECEMBER 24.:
SZENTESTE

Diótörő: A bukás.
Hát eljött idén is! Azok akik annyira szerencsétlenek mint én hogy ilyenkor is csak a pincér jön oda hozzájuk és az is a számlával (meg azzal hogy zárni szeretne), azoknak megint nem lesz más társuk mint a hidegen villódzó képernyő. Kihagyom a milliószor leadott dolgokat hogy könnyítsem úgy a ti dolgotokat mint a magamét is, annál is inkább, mert:

Karácsonykor ötször jön a Tapló Télapó: "Az Igazából szerelem két nap alatt három magyar tévén négyszer megy le, Shrek módfelett aktív, és a betörők is folyton reszketnek." – Ennél jobban magam se tudnám összefoglalni, illetve igen, ha én írtam volna a Nap kommentjét:

juvefan 2012. 12. 24. 13:13
gagyi ország,gagyi TV-ék,gagyi műsor


Ünnepi rovat:
Nyolckor egy kortárs Diótörő-feldolgozás magyar részvétellel az M1-en, minden szempontból korunk igényeihez igazítva: a moziban 3D-ben ment (remélem a tévén nem úgy fog), Csajkovszkij zenéje helyett Hoffmann történetén van a hangsúly, a sztori max. újszülötteknek lehet új, de ahogy Andersen vagy a nemrég jubiláló Grimm művei, ez is ugyanolyan megunhatatlan, hiszen az álom és a fantázia hatalmáról szól (megelevenedő karácsonyi ajéndékok és egyéb játékok, álombeli párhuzamos világ), na meg a jó győzelméről (Mary megmenti a patkányok fogságába került elvarázsolt játékát). Családosoknak ajánlott elsősorban (a szinte kötelező politikai utalások ellenére is), de aztán ne felejtsék el megismertetni az eredetivel és a balettel a gyereket. Mi, cinikus felnőttek maximum John Turturro miatt tévedhetünk be elé, aki a Patkánykirályt játssza. Ugyanott éjfélkor az ilyenkor kötelező Karácsonyi éjféli szentmise. Addig nézzük vagy vegyünk részt rajta, amíg nálunk is be nem tiltják a polkorrektség nevében, a karácsonyfával együtt…a Duna egy gyengécske családi filmmel (Egy varázslatos karácsony) rúg labdába negyed kilenckor, amiben tragédiák sorozata (apa és lakás elvesztése, vándorlás a mamával együtt) után a talpraállás első esélye az lenne, ha a kényszerű költözés során elveszett karácsonyi figurákat kifaragná neki egy pokróc modorú jóember. Mivel ma december 24. van, a végkifejlet borítékolható…

Ajánlott:
A mai nap abszolút befutója Adele, akinek 2011-es Royal Albert Hall-beli koncertjét az HBO2-őn adják nyolckor – vagyis ha depresszívek leszünk a Diótörőtől mert a karácsony jut róla eszünkbe, még mindig átugorhatunk ide és elüthetjük az időt azzal a kellemesen teltkarcsú csajjal, akinek az utóbbi évek vállalható slágereinek legtöbbjét köszönhetjük. Ha itt befejeződik a program, irány az MGM, aholis 22:40-től egy már a maga korában (1969!) is csak B-kategóriás Lee Van Cleef-spagettiwesternt adnak (Sabata). A nem túlbpóonyolított sztori szerint a címszereplő pisztolyhőst kitüntetik mert megment egy pénzszállítmányt, ám IT’S A TRAP ahogy az admirális mondaná. A megvalósítás az amit Tarantino próbált a Grindhouse-zal elérni de nem sikerült neki, itt viszont totál természetesen jön a túljátszás, a hülye kosztümök (plusz az angol verzióban még a szinkron is csúszott). Nekünk magyaroknak mégis azért lesz különleges alkalom, mert itt még fénykorában csíphetjük el azt a William Bergert aki pár évtizeddel később a Ripacsokban a férfivécében kiparodizálta ezt a szerepét, immár bendzsó nélkül (a B-kategóra egyik legbiztosabb ismérve ha utalásokat találunk a mintát adó nagy testvérre. Gy.j.: Banjo a Vadnyugat Harmonikájának távoli leszármazottja, El Mariachi elődje, és őt is a hangszeréről nevezték el). Szóval Berger három mozdulattal jött, pisált és győzött, utána pedig magával vitte Udvaros Dorottyát (újabb ok, hogy irigyeljük). Aki bírja gőzzel az az éjféli misét is megúszhatja ugyanitt fél egykor a folytatással (Sabata visszatér), ugyanilyen sablonsztorival: itt a már visszavonult, haknizó Sabatát veszik rá egy kétséges kimenetelű kincsvadászatra.

Karácsonyi békefenntartó rovat:
Harry herceg megölt egy tálib parancsnokot – Remélem a tálib parancsnok is tud már róla! – "Szárazföldi erők kértek tőle légi támogatást. Repült, lőtt, rakétázott, győzött." – Milyen derék ember ez a Harry Herceg! A zemberek is láthassák, hogy harcol a demokrácijáé’! Remélem 3D-s filmet is forgatnak majd róla!
Lebombáztak egy pékséget Szíriában: "Három nap után először lehetett lisztet kapni, ezért rengeteg áldozata lehet a bombázásnak." – Ezért szar a sorbanállás: hiába vársz órák óta, jön egy aki mindent visz, és rossz esetben téged is. Simán megtörténhet hogy a pilóták is a lisztre utaztak!
Terroristának tekintették az Occupyt: "Az FBI így meg is figyelhette és le is hallgathatta a tiltakozók vezetőit." – Na mit mondtam tegnap a szerveződő világrendről! Ez mekkora poén már hogy "terroristának tekintették" azért hogy megfigyelhessék őket, illetve nem is annyira poénos mint inkább nyomasztó. Asszem a Harmadik Birodalomban volt egy érdekes mondás, egy szót kell benne kicserélni és máris update-elve van: "Hogy ki a terrorista, azt ÉN mondom meg!"
A CIA szerint is túlzó a bin Laden-film – Hát ha már szerintük is az, az azért durva :DD – "A szervezet ideiglenes vezetője szerint túl nagy hangsúlyt fektet a kényszervallatásra." – Kedves olvasók, a Bagoly mondja rovatunk karácsonyi különkiadását olvasták.

Kis hírek a nagyvilágból:
Kis hírek a nagy hidegben – Mi a fene, már az Index is engem nyúl?! Vagy ők is a Deltán szocializálódtak? :DD – "Befogadtak egy gazdátlan, átfagyott kutyakölyköt a rendőrök a balatonfüredi kapitányságra." – Biztos nem volt ott egyetlen politikus sem hogy megtalálja. A rendőröknek ettől függetlenül RESPEKT.
Elvitték a főnyereményt a hatos lottón: "282 milliót vitt el valaki karácsony előtt." – Én nem tudom ki volt az, de igazán meghívhatna egy sörre, vagy akár minden nap egyre, életem végéig. Most komolyan, mi az neki ezek után!
11 magyar celeb, aki bölcsebb Coelhónál - …és egyetlen alkoholista tévésblogger, aki bölcsebb mint Coelho és a magyar celebválogatott együttvéve!!! EGÉSSÉG!!!"Ákoson nem lepődtünk meg, de olvasóink Alekosz, Éden Anikó és Fekete Pákó egy-egy mondását is jobbnak ítélték a brazil íróguru bölcsességeinél." – De az ultimate answer még mindig az, hogy LESZAROM. Mindet.
Nézzen bele a jóképű papok naptárába!: "Rómában a papi habitus is tud szexi lenni." – Ez nem újdonság, a ministránsfiúk ezt eddig is tudtá, csak nem volt szabad róla beszélni!!44 négy
Túl jó nő volt, úgyhogy kirúgták: "Tíz év közös munka után a főnök nem tudott ellenállni beosztottjának. Így mentette a házasságát."A HÜLYÉJE. A felesége valószínüleg gondolkodás nélkül lecserélné egy jobb pasira…
CR és Ferguson: ez már szerelem: "Ferguson szeretné, ha a portugál ismét vele lenne." – Azon gondolkodtam mostanában hogy tulajdonképp az összes macsó sportág csak ürügy a résztvevőknek a buzulásra. Ott vannak a gól után gangbangstyle-ozó focisták, a pezsgővel egymást spriccelő formaegyesek…és ezek a gyermekeink példaképei!!!44 négy
Nincs karácsony Orbán nélkül: "Az MSZP-nek akar segíteni az IMF? – tette fel Orbán a kérdést a Magyar Nemzet 2008-as ünnepi számában. Mit üzent a miniszterelnök karácsonykor az elmúlt években? És mit üzen majd most?" – Nem tudom, de nem mindegy? Úgyis eljut hozzánk előbb-utóbb…és valóban:
Orbán: Magyarország erős ország: "A kormányfő maga is meglepődött, hogy kimondta ezt a Magyar Nemzetnek adott karácsonyi interjúban." – Hát még az olvasók hogy meglepődhettek!!!44
Orbán: Az oktatás átszervezése a legnagyobb tettünk – Sok ilyen van még? Mindegy, nekem mára ez az utolsó… - "A miniszterelnök szerint 2013 feladata, hogy gördülékennyé tegyék az új szisztémát." – Ez nem tudom mit jelent, illetve igen: MAGYARORSZÁG, ÉN MOST LEISZOM MAGAM!!!

Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiókrovat:
Lg: Ennél rosszabb karácsonyi dal nincs: "Vass Veronika és MC DC közös szerzeménye hallatán visszasírjuk a világvégét."It’s official: megvan a magyar Friday, még a "művészeket" protezsáló iroda imázsa is hasonló.
Lana del Rey rámászott Electra exére: "Érik a következő celebnumera az RHCP egykori gitárosának." – Rövid időn belül Axl Rose majd Dave Navarro...basszus, az összes szánalmas has been zenész alá be kell másznia? Mondjuk ha Skrillex kúrná az se tetszene, de legalább a saját generációjának szar zenészeivel lógna és nem olyanokkal akik kb. húsz éve csináltak utoljára valami nagyjából vállalhatót.
Fatima tompítja a Caramelt ért támadásokat: "Az énekesnő szerint nem a mesterét kell hibáztatni az ő gyenge produkciójáért és kieséséért." – Végre egyszer valamiben egyetértek vele. Fatimának már megvolt a 15 perc hírnév a Fekete Vonatban, ott jó is volt, de a kihagyás azért meglátszik rajta.
Német turista kószált Rihanna házánál: "A pocakos férfi valószínűleg nem tudta, hogy a tengerpart azon szakasza az énekesnő tulajdona." – Szerintem ha tudta volna hogy magánterület, akkor se tudta volna hogy kié. Íme egy boldog ember!



KEDD, DECEMBER 25.:
TŰZRE VELE, ÉLETREVALÓ

Lies and Disorder
Ünnepi rovat:
Héttől folytatódik az érzelemdömping a Story4-en: egy leendő bulvárújságírónő ered a harlemi gettó Titkos télapójának nyomába, hogy ezzel övé lehessen a címlap és a biztosított jövő, azonban a karácsony még a médiagecikre is hat (haha, na persze), és bár megtudja, ki a rejtélyes jótevő, de szívét rabul ejti a békés gettó még békésebb jótevője. Nyolckor egy lejárt szavatosságú toleranciavígjáték Franciaországból. Hát igen, tudom hogy ez a szeretet ünnepe meg minden, de ennek ellenére sem tudok vezényszóra elérzékenyülni, ott még nem tartunk. Komolyan, az Igazából szerelem óta annyi közhelyet nem szórtak képernyőre mint az Életrevalók alkotói. Mennyi az esélye annak hogy egy tolószékbe kényszerült dúsgazdag geci egy frissen szabadult fekete gettólakót fogadjon fel élete hátralevő részére mint barátot és segítőt? És mennyi az esélye annak hogy ez a kapcsolat működjön? Ezért mondom hogy lehet ám tündérmeséket forgatni meg ráerőltetni a népre az M1-en így karácsony táján, de még a saját hazájuk egyes részein is csak ellenszenvet fognak vele kiváltani. A multikulti meg hivatalosan is megbukott, és ezt nem én mondom hanem Angela Merkel. Háromnegyed kilenckor egy valóságalapú érzelmesség a Dunán szülőházába visszatérő tanulósrácról, aki azzal szembesül hogy ha nem talál ki valamit gyorsan, az utcára kerülhet a családja. Mivel festőnek készül, így értelemszerűen a művészettel próbál pénzt szerezni, és közben ellesi a szakma fortélyait egy helyi öregtől. Hogy mennyire sikeresen, azt a történelem bizonyítja: a Karácsonyi fények főhőse, Thomas Kinkade Amerika egyik leghíresebb festője lett.

Ünnepi, de ajánlott:
Tizenegy előtt öt perccel egy újabb vígjáték a Film+2-őn abból a fajtából ami látszólag cinikus és karácsony-ellenes, azonban a végső kicsengés mégiscsak a szeretet erejének javára lendíti a mérleg nyelvét. A Mennyből az ördög tuti befutó minden cinikusnak: a Télapó itt valójában az ördög fia, akit egy balul sikerült fogadás kényszerít arra hogy jót tegyen és ajándékokat osszon. Azonban a határidő lejárt, így végre visszatérhet ahhoz amihez a legjobban ért. A pankrátor Bill Goldberg tökéletesen hozza a nordikus-diabolikus leszármazottakkal rendelkező Télapót, aki látványos (mondom: echte pankrátor) fogásokkal teszi el láb alól a kisváros álszent lakosait, hogy eljusson ahhoz, akivel eredetileg kötötte a fogadást. Azonban neki meg van egy unokája, aki először nem hisz a Télapó valós identitásában, később viszont mindent megtesz hogy megállítsa. A nagyon kevés sztárt (Fran Drescher, Rebecca Gayheart) már az elején kinyírják, a kellemesen anarchista hangulat azonban végig megmarad, és az összes nem híres színész nagyot alakít.

A szeretet ünnepén is halál a faszbúkra! rovat:
Nem adja el a fotóinkat az Instagram: "Felháborodás söpört végig a neten a felhasználói szerződés egy félreérthető mondata miatt." – Nehogy azt higyjétek, birkák, hogy bármin is fognak változatni. Onnantól kezdve hogy felregeltek, lemondtok minden jogotokról!
Jönnek az egydolláros spamek Facebookra: "Jobb lesz a levélszemetet szűrő rendszer, de aki fizet, kibújhat alóla." – Még szerencse hogy a regisztráció ingyenes és az is marad, nemigaz? ^^

Kis hírek a nagyvilágból:
Nyelünk, nyalunk, nyílunk! – Van egy olyan érzésem, hogy egy új magyar filmhez íródott ez a csodás bevezető. – "Mellek mellett szívek is duzzadnak Szajki Péter Nejem, nőm, csajom című filmjében. Az Intim fejlövés közönségbarát változata."ÉDES FASZOM! Kihagyom. Nem elég hogy stohl szerepel benne, de az egész milliószor voltmár. Hanyadik bőrt húzzák már le erről a szinglitémáról? Tudom hogy nőknél nem illik az életkorra célozn, de Schell Judit hanyadszor adja el magát egyedülálló fiatal csajként? Tököm tele van már az erőltetett vígjátékokkal és az erőltetetten depis művészfilmekkel is. Soha nem lesz itt egyetlen normális mozi sem?!
Aeonflux: Damon Lindelof nem kér a Prometheus 2-ből – Az semmi, én már az eredetire is nemet mondtam!
Határátkelő: Az örök tavasz szigete: "Nem csalás, valóban létezik olyan, hogy nyugati fizetések magyarországi árak mellett, ráadásul mindig jó idő van. Az emberek nyugodtak, a táj gyönyörű. Mi is kell még?" – Talán csak egy Nap kommentje 1.:

KanáriHajni 2012.12.20. 18:57:17
Ja, még csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy:

Meglepte a tanári kart, hogy énekórát egy kanári tart. :-)


Mandiner: Hétes: van visszaút: "Ott kell lenni, a helyszínen kell segíteni – és nem csak karácsonykor." – Maximálisan egyetértek a posztíróval, aki –nem is tudom miért!- kétszer és két néven tette ki ezt a zseniális, toleranciára nevelő írást, pont idejében a karácsonyi elérzékenyüléshez. Szóval azt ajánlom neki és bódis krisztának is amit ő ajánl nekünk: költözzön szépen oda és segítsen egész évben. A lakhatással nem lesz gond, talál arrafelé üres házat pont eleget, mondjuk Erzsi nénié pont megfelel. Az meg hogy mennyit ér a segítség, könnyen lemérhető. Nap kommentje 2.:

kcsortuleninrogyilszja 2012.12.24. 12:15:20
Átadott közösségi fürdő idén februárban Hétesen.
Februári majd márciusi képek itt:

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=120078810&t=9005529

Ne érdekelje, mit mond a naptár, szombat van és karácsony – És én még aszittem hogy másnapos vagyok! Jó tudni hogy az Index is mellettem áll!
Kocsmában mulatnak a nem karácsonyozók – ….sőt, nemcsak mellettem, hanem mögöttem is. Lehet hogy van itt a kocsmában egy beépített emberük? – "Az ünnepben megfáradtak is találnak maguknak elfoglaltságot karácsonykor. És jól is érzik magukat." – Mi az hogy, nagyonis. És hamarosan itt a szilveszter is, nem megyünk sehova!
Mai Manó Ház: Karácsony máshol, máskor: "Kambodzsában, Murmanszkban, Amszterdamban, New Yorkban, Nápolyban és 1935-ben Budapesten." – A kambodzsai halidéjt már a Dead Kennedys is is megénekelte:
 

SZERDA, DECEMBER 26.:
HAHÓ, BARÁTOM!

Jegyezd meg, fiam: All work and no play makes Jack Frost a dull boy.
Ünnepi rovat:
A mai napot a SZARVASSÁ mindenféle érzelmeket kiváltó dologgá változó apafigurák uralják, először a retekklubbon héttől, ahol egy tiltott állatkísérleteket tárgyaló ügyész (Tim Allen) bújik akaratán kívül annak az állatnak a bőrébe, amin a kísérleteket végzik (és pont annak a szernek a hatására amivel a rosszbácsik dolgoznak), magyarán Össze lesz kutyulva, nem kicsit, nagyon. Ilyen pillanatokban a legfontosabb a családi összetartás, még akkor is ha a fő kereső épp ebül szerzi a jövedelmét – de így legalább átérzi a kísérleti alanyok minden szenvedését. Komoly téma humorosan (egy átlagos PETA-felvilágosítófilmet ugye nem lehetne főműsoridőben leadni), meg aztán gyerek, kutya egykutya, mert mindkettő biztos filmes befektetés, és legalább a vígjátékokban nem a nők szenvednek folyton. Háromnegyed tíztől ugyanez csak hóemberrel az M1-en, itt Michael Keaton tér vissza a halál után a fia által gyúrt hóemberbe, hogy bepótolja mindazt amit életében nem tudott megtenni, mert a soha el nem érkező zenei sikereit hajtotta – és pont akkor halt meg, amikor eljutott oda (Karácsonykor, mikor máskor) hogy változtat a dolgon. Hogy miért pont hóemberként reinkarnálódik, az is érthető: ennek a téli csapadéknak köszönhetően szenved végzetes kimenetelű balesetet pont az esetleges újrakezdés kapujában. A Hóbarát tipikusan az a film amit az év más szakában nem is lehetne leadni, de ilyenkor megbocsátjuk a gagyi különleges effektusokat (pld. a hóember arckifejezéseit, amikből még Steven Seagal-nak is több van), és megfogadjuk hogy nem esünk abba a hibába amibe a főhős. Kilenckor egy nem ebbe a kategóriába eső (de ugyanilyen érzelmeket kiváltó) francia film a Dunán: a Kóristák a Muzsika hangjainak édestestvére, némi Holt költők társasága-feelinggel (az eredetikhez hasonlóan be is gyűjtött egy rakat jelölést meg díjat). A jobb híján rosszhírű nevelőintézetben állást vállaló zenetanár –ahogy az elvárható- megreformálja a drákói szigorral vezetett iskola addigi rendjét, megnyitva a félreértett, problémás diákok előtt az új lehetesőgéket kapuját. Igen, voltmár a sztori is meg a figurák is, a jók nagyon jók, az igazgató nagyon rossz, de minden pont a megfelelő arányban van benne, nem lehet rá haragudni. Végezetül a későn fennmaradóknak az idei Karácsony második Diótörő-feldolgozása zárja az ünnepi műsort háromnegyed tizenkettőkor az M2-őn, ezúttal Csajkovszkij zenéjével a főszerepben egy 2010-es felvétellel az Operaházból.

Az utolsó(?) karácsonyi hírek:
Dél-Korea karácsonyfával támad:
"Észak-Korea provokációnak tartja a határán felállított karácsonyfa alakú fényinstallációt." – Hát igen, a komcsik sose szerették a fenyőillatot! És ha még netük is lenne, a Gangnam Style elég ok volna nekik egy háborúra!!
A légvédelem követi a Mikulást: "Az amerikai légvédelem követi a Mikulást, és minden gyerek telefonhívására válaszol. Tényleg." - …és gondolom ma éjfélkor levadásszák őt is, mert vége az ünnepnek, irány vissza valamelyik fogolytáborba jövő ilyenkorig.
Karácsonykor csődölt be a netes videotéka: "A Netflix az év legforgalmasabb napján nem tudta kiszolgálni mindegyik előfizetőjét." – Szerintem erről is a faszbúk tehet. Tilcsukbe mindkettőt, abból nagy baj nem lehet!
Freud: Hogy ne legyünk öngyilkosok: "Egy magányos ember számára halálos ítélettel ér fel, ha végignézi a giccses és irreális világot közvetítő karácsonyi tévéműsort." – Mert egyébként ugye valósághű és pozitív műsorok garmadája vár minket egész évben, mi? Persze van olyan műsor amire még én is elismerem hogy veszélyes ilyen szempontból:
3D-ben kívánt boldog karácsonyt az angol királynő – Aztarohadt, de jó hogy nem Angliában élek. Elképzelem ahogy iszom a sokadik sörömet, nézem a TV-t...és egyszercsak materializálódik a szobámban! :SSSS Na ekkor tuti megöngyilkoltam volna magam én is! – "Trónra lépésének hatvanadik évfordulója után, karácsony első napján az angol királynő háromdimenziós tévéadásban kívánt boldog karácsonyt a briteknek és a nemzetközösség lakóinak. A 86 éves II. erzsébetnek ez volt az első 3D-s szereplése." - …és az utolsó is, hacsak be nem száll a Trónok harcába. Egyébként mi ez a lazaság indexéknél, hogy kisbetűvel írják a Queen Mum keresztnevét?!
 
CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 27.:
RÖGTÖN ÍTÉL Ő IS!

Csak előbb lemossa az arcfestést.
Részben ismétlés, de ajánlott:
A mai jóságok mindegyike az M2-őn lesz és jó része ismétlés, lehet felkészülni. Előbb 20:37-kor egy dokumentumfilm Domján Editről (Meséljen még), majd szintén vele a főszerepben egy vígjáték 21:40-kor, aminek a fő tanulsága az hogy már a szocializmusban is léteztek azok a problémák amiket a kapitalizmusra próbálnak kenni: a Nem vagyunk angyalok zűrös családjában jön a sokadik gyerek, amit az anya anyósára szeretnének bízni, hogy a házaspár mindkét tagja (de főleg a nő) megmaradhasson az állásában. Az odaköltözéses megoldás annyira nem válikbe, hogy végül a férj majdnem kénytelen saját szakmáját (válóperes ügyvéd) házon belül is gyakorolni, sok csavar után az anyós kiközvetíti saját magát házvezetőnek, fix feltételekkel. Utána egy jó későn (negyed tizenkettőkor) kezdődő jó (és sajnos jó rövid) műsor, pedig Czóbel Béla többet érdemelne mint egy félórás áttekintést. A Szalmakalapos férfi nyomában egy amerikai magángyűjtemény képeiból szemezget (igen, a címbeli bizonyos is köztük van), az én örömem majd akkor lesz teljes ha egy minium egyórás összefoglalóval is megemlékeznek róla, ez a legkevesebb amit megérdemel.

Talán érdemes:
Kilenckor egy se ilyen, se olyan film az HBO-n, amiben egy nemrég mamájával együtt a kisvárosba költözött fiú szerencsétlenkedéseit követhetjük, úgy az ellenkező nemmel mint a természetfölöttivel, mert a házban a pinceajtó természetesen a másvilágra nyílik, még jó hogy kinyitják, többször is. Nem gyerekfilm mert ahhoz túl morbid: van benne Fűrész-pofa arcfestéses bohóc, hullák és vér, de nem is nem horror mert ahhoz túl kevés van ezekből, nem kalandfilm mert ahhoz túl sötét, és akkor még az elcsépelt/kétértelmű címről nem is szóltam (eredetileg The Hole, magyarul a valamivel közönségbarátabb Rettegés mélye címe kapta). A legjobb benne talán még Bruce Dern karakterének neve, őt Hátborzongató Carl-nak hívják, és mivel Joe Dante rendezte, ez lehetne Dante igazi filmes pokla. Tizenegy előtt tíz perccel hasonló téma a Film+2-őn, itt is kisváros, itt is túlvilág egy városi legenda képében az Ítélő szellemről aki megfizet minden álszentségért és titkolt bűnért - vagy ha ő nem, akkor egy a kelleténél nagyobb igazságérzettel megvert, szintén nemrég ideköltözött srác, aki olvasott a dologról. Na ez a film meg azért hülyeség mert egyedül Isten ítélhet és büntethet, mindenféle lepedős akrobaták meg a mögéjük bújó törvényenkívüliekre.

Kis hírek a nagyvilágból:
Comment: Voice: a romák elárulásával vádolják Caramelt: "Fatima kiejtése miatt támadják a Mestert, aki szerint ez volt az egyetlen helyes döntés." - Vagyis még egy (tehetséges!) romát is lehet rasszizmussal vádolni, ha nem juttat tovább egy vállalhatatlan produkciót? Mi lesz a következő, mindenkinek kötelező lesz szar zenét vennie aki nem akarja hogy lerasszistázzák?!
18+ X-Factoros pornót csinál Rocco Siffredi: "XXX Fuctor a címe, a mentorok már megvannak." - Ezt se lehet eladni majd, max. annak aki azt hiszi hogy a színfalak mögött nincs összefekvés minden mennyiségben. Illetve nem, még nekik sem.
18+ James Franco elmerült az öklözős pornó világában - Hát akkor kellemes turkálást neki! Majd akkor szóljatok a Franco Nero is erre kényszerül.
Spears sógora: tőlem van az egyik gyerek: "Christopher Federline távoltartási végzést is kért az énekesnőre, aki szerinte nem normális." - Hát ha a sógorával összefeküdt, nem is lehet az :SSS
Öblítő miatt ütött rajta egy magyaron az FBI: "Az öblítő neve miatt azt hitték, kokaint kapott. Amíg börtönben volt, lejárt a vízuma, bent tartották." - Jó tudni hogy kint se okosabbak a nemzetbiztonságiak.
Könyves: Peter Parker meghalt: "50 év és a 700. rész után befejezték az Amazing Spider-Mant: Doctor Octopus és Pókember találkozása képregénytörténeti jelentőségű lett." - Csak azokat irigylem akik a mai napig vásárolják ezeket. Egy világ omolhatott bennük össze már akkor amikor a polkorrektség miatt kötelező volt fekete / meleg superhősöket kreálni az addig WASP példaképekből, de ez tényleg az utolsó csepp a koporsóba. Nap kommentje:

Black Hawk 2012.12.27. 10:45:06
Luke Skywalker meghal, de erkölcsi világítótornya a Császárban születik újjá, aki jó útra tér, elhagyja a Birodalmat, és magányos harcosként folytatja Luke küzdelmét a Birodalom ellen. Szabadidejében pedig vemhes wampáknak ad születésszabályozási tanácsokat.


Mára ennyi, ne feledjétek, holnap tévémentes nap!

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés