2013. 05. 28.
Afterparty after the break (máj. 28-29-30.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
KEDD, MÁJUS 28.:
NE HALLGASS RÁM.

Káin
és sara.
Talán érdemes:
Duna, 21:10: Hallgass velem – Ígéretesen kezdődő vígjáték, ami sajnos hamar kifullad, pedig Michael Keaton és Geena Davis próbálkoznak az ellentétes oldalnak dolgozó politikus-píárosok szerepében, akik egymásba zúgnak, nem tudva a másik foglalkozásáról. Mindent, ami erről a témáról elmondható, már elsütöttek a Dave-ben, a politikai machinációkat meg ezer másik rendező jobban feldolgozta, csak nem ennyire elnyújtva. Ha már nyújtás, az előtte kilenckor kezdődő Hullámok hercege is pályázhatna a díjra ha lenne, ehelyett egészen másféléket kapott. Az alapul szolgáló könyv a lelkibeteg testvérpárról és pszichomókusukról egy másik rendező kezében arannyá változott volna, itt azonban Streisand ragadta kezébe a gyeplőt, és bizonyítja hogy nem szabadna őt kamera mögé engedni. Ha a Csillag születik lefárasztott, a Yentl idegesítetett, kerüld messzire, megspórolsz két óra önsorsrontást az életedből, viszont ha szeretted a fentieket akkor ezt is bírni fogod, ez esetben a FEM3 a te adód. Én csak aszondom, hogy már húsz éve is igaz volt a mondás, hogy vigyázni kell az Oscar-díjesővel elárasztott alkotásokkal.

Ajánlott:
Még mindig kilenc óra, és egy olyan film ami egy jobb estén csak talán érdemes volna, ma azonban itt a helye. A Sarah Cain megmentése egy kicsit valláskritikus film, melynek egy szempontból tökéletesen igaza van: a gyerekeket ki kéne hagyni hitből és politikából ameddig még gyerekek. A címbeli hölgy bár nehezen, de meghozza ugyanezt a döntést, amikor az amish közösségben élő lánytestvére halálakor rámarad annak két gyereke, akiket kivisz abba a bűnös világba amitől eleddig elzárva éltek, egyúttal cikkíró karrierje is új lökést kap az eseménytől. Szokatlan módon a Film+2 adja, még a végén átszokok oda…

Kis hírek a nagyvilágból:

Recorder: Anne Frank drogos naplója: "Egy zenész betépve olvasta a gettóba zárt zsidó lány sorait, így írta meg élete főművét." - ...és íme az eddigi legundorítóbb Recorder-cím, a kiötlőjének innen is üdvözlöm a jó édes anyját. Nem baj, megy ez is a válogatásba ^^
Szupersertést filmeztek le a Gellérthegyen: "A legendássá váló disznóról lepattan a lövedék és meglóg a csapdából is." – Mi ebben a meglepő? Pécsen szupercellát filmeztek, Budapesten meg szupersertést, ez így teljesen logikus!
Törökül is kiadták az Egri csillagokat: "Nem lett átírva a regény vége, ebben a verzióban is Dobóék nyertek. Gárdonyi idén 150 éves." – Az a durva hogy egyáltalán felmerült hogy átírják, főleg pont most amikor a törökök történelemhamisítását döntik ránk a tévéből.
Hihetetlen, hogy mennyi pénz jött Mo.-ra – Nem. Az a hihetetlen hogy mi ebből egy vasat se látunk!
Nesze!szer: Nem túl nagy a mellem?: "A férfiak szerint biztosan nem, de ők még nem próbáltak együtt élni két teljesen öntörvényű jószággal." – Rövid leszek: (egészséges keretek között) nincs olyan hogy "túl nagy mell"!!!
Igazi lehet Miley Cyrus félmeztelen fotója?: "Több érv is szól amellett, hogy a 20 éves énekesnő végre szándékosan mutatta meg melleit." – …de még ennél is több érv szól amellett, hogy LESZAROM.
Focipályán folytatódtak a svéd zavargások: "Az utcai rendbontások után a kupadöntőn randalíroztak a szurkolók." - …avagy így mosnak össze egy bevándorló csürhét az őshonos csürhével (igen, tudom, a végeredményt tekintve nincs sok különbség). KÖSZÖNJÜK, INDEX!
Afgán szívtiprók miatt bolydult fel a város: "A hajléktalanok a kosztot, a helyi fiatalok a nőket irigylik azoktól a menekültektől, akik kitoloncolásukra várnak Balassagyarmat." – Igen, igen, mindenki irigyli ezeket a fess szívtiprókat, akik talán elmennének addig is mint a depreceni bagázs, ha lehetne: "Az egyik afgán férfi a ruháit teregeti az udvaron, a másik az utcán lebzsel a barátaival. A harmadik azt meséli, szeret kijárni a focipályára nézni, ahogy játszanak a magyarok. A koszovóiak a szobájukban beszélgetnek, az iráni a szociális munkással cigarettázik kertben. Van, aki a parkba jár sétálni a magyar barátnőjével, egy másik pedig az utcán szólít le lányokat. Ha visszautasítják, tört angolsággal azt mondja, "fuck you, Hungry". – Milyen szép, realista, a jövőt elénk vetítő életkép, milyen szép, ízes angolság, milyen szép gesztus a befogadó ország felé, melynek adójából lebzselhetnek egész nap. "Fuck you, Hungry". Nem baj, gyerekek, pár év és nálunk is autógyújtogatások meg utcai lefejezések lesznek ^^
Zuckerberg a Bitcoinról beszélt olvasónknak: "Látta a belvárosban? Írja meg!" - MICSODAAAA?! A SÁTÁN FÜREDEN Az Antikrisztus Budapesten van?! Adjatok egy kardot meg egy Bibliát, megvívok véle!!!!
C:C Nem mindegy, milyen képpel futtatod a nimfomán úszónőt. – Megint egy hír és vele egy "könyv" (természetesen az ulpius "kisbetűvel!" ház kiadásában) amit igyekszek kerülni, de mégis a pofámba nyomják. Régen volt már Nap kommentje, de szerencsére ez a mély téma ihletet ad:

chocco channel 2013.05.27. 13:51:22
Gyonyoru no, absolut megertem h nehez volt neki ellenallni.

Elotte meg soha senki nem irt arrol, hogy hanyan, hanyszor es miert. Merfoldko a magyar bulvarban, ahol kefelesekrol es megcsalasokrol soha nem lehet hallani.Igazi botrankonyv, mert hat leirja h "baszas" es sejteti, h milyen mas illusztris sportolokkal fekudt le.

Ehhez hatalmas batorsag kell, nem mindenki kepes oszinten leirni, pedig egy egesz nemzet kivancsi ra.

Heroikus karakter,remelem next tajm olyan kivalo irokkal fogjak egyutt emlegetni mint havashenrik.




SZERDA, MÁJUS 29.:
ÚJABB BÚR LEHÚZÁS

A Fekete Lovag mindig győz!
Ismétlés, nem érdemes:
Hétkor egy kis politikai hangulatkeltés az HBO-n. Hollywood úgy látszik a mai napig annyira nem tud megbocsátani Sarah Palinnak, hogy 2012-ben még egy bőrt lehúztak a vereségéről. A Versenyben az elnökségért az Obama-McCain-Palin triónak a plebs számára látszódó küzdelméről szól, most már azonban tisztán látszik hogy bármelyik másik jelölt is nyert volna, nagy valószínűséggel ugyanazt a politikát kellett volna csinálni mint Barack-nak, mert SPOILER!!! tök mindegy ki ül a trónon, a parancsok úgyis a Wall Street-ről jönnek.

Talán érdemes:
Háromnegyed egyre tették viszont ugyanott a Géppisztolyos prédikátor című, valós történeten alapuló világjobbítást, amiben egy börtönviselt bűnöző szabadulása után nem csak hátat fordít addigi életének, de egyből átesik a ló túloldalára: Afrikán szeretne segíteni, de nem csak pénzt küld, hanem elmegy Szudánba és igyekszik összefogni az egyedül maradt gyerekeket. Erre nincs bocsánat: míg az adományok el(nem)osztásának régi hagyománya van arrafelé (is), a konkrét segítség mindig gyanús, a gyerekek kiemelése pedig a szintén virágzó gyerekkatona-ipart veszélyezteti. Minden előítéletem ellenére minden tiszteletem a fickóé hogy megpróbálta, de a fő tanulság (nekem) még mindig az hogy addig amíg az van ott, ami, addig az egész kontinens menthetetlen – márpedig lassan emberöltők óta az van ott. A filmet ennek ellenre aki tudja, nézze, már csak Michelle Monaghan miatt is.

Ismétlés, de ajánlott:
Universal Channel, 21:20: Sárkányölő lovagok – Ez annyira abszurd, hogy szinte már Monty Python-kategória, és az elkövető stúdiót ismerve (Asylum) ezt nem is lehet 100%-ig kizárni. A lovagok itt nem a Kerek Asztalhoz hanem a templomosok közé tartoztak, és egy SZOMÁLIAI kalózhajó elleni akciójuk miatt a helyi sárkány GYÍKKÁ na jó, majdnem gyíkká változatja őket. Az "effektek" és harci jelenetek legalább annyira komolyanvehetők mint a Gyaloggalopp, de épp ezért lesz érdemes nézni.

Kishírek a nagyvilágból:
A medve nem játék, a sör alkohol: "A sör nem alkohol, nem lehet tőle hízni és mi is esne jobban nyáron egy pofa sörnél. Tévhitek a sörről." – Komolyan fontolgatom hogy átszokok az Origóra. EGÉSSÉG!
Orbánizmus van, ez diktatúra!: "Farkasházy Tivadar egyáltalán nem volt vicces kedvében az MSZP könyvbemutatóján." – Nem ez a baj, hanem hogy még amikor "vicces", akkor sem vicces kb. húsz éve. Az meg überszánalmas hogy valahogy pont azok ugrálnak akik tök jól élnek minden kormány alatt, és akkor kezdenek el demokráciát félteni amikor őket is eléri a válság.
DopeManTv: Dopeman lerántja a leplet a szexmániás úszónőről: "A DopeManTéVének adott interjúban az olimpikon mindent őszintén bevall." – Egy mondatban a nő –sőt: EZ a nő- és az őszinteség. Nem is tudom miért érzem hogy az interjú nem őszinte…
Szepesi: Tisztítókúra – tisztító kúrás: "Gyerekkori abúzusból, a család mélyrepüléséből táplálkozik a könyv. Rasszizmus, hedonizmus.":ásít: Hát az csak természetes hogy van benne rasszista szál is. Csodálkoztam is volna ha nem lenne! Remélem kiskutya meg kisgyerek is lesz, akkor lesz teljes a bulvár Bermuda- HÁROM sökszög!
Fliegauf Bence nagydíjas lett Peruban: "A Csak a szél újabb nemzetközi sikert aratott, ezúttal a Limától keletre filmfesztiválon."…eközben ő már lelkesen készül feldolgozni Bándy Kata, Marian Cozma, Szögi Lajos és számtalan vidéki kisnyugdíjas brutális megölését.
Elvágták a nemfizetők vezetékét: "A Miskolc melletti telepen több házban sincs víz. A Jobbik asszisztált az akcióhoz. Lesz megoldás." – Nem tudom ott mi a gyakorlat, de nálunk Budapesten az ilyen kikapcsolásoknál az szokott lenni a "megoldás" hogy az illető szépen bemegy, kifizeti a tartozását, és akkor minden visszaáll.
Elkapták a franciaországi késelőt?: "Terrorista lehet a francia katona támadója." – Ezen én most úgy, de úúúúgy meglepődtem…
Légzőkészüléket is hagytak már hotelben: "Elképesztő lista a talált tárgyakról: gyereket, és egy ház árának megfelelő készpénzt is találtak." – Az egyik nem az enyém. A másik igen!!!
Egy ház ára, gyerekek, abból jó sok lélegeztetőkészüléket lehetne ám venni!



CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 30.:
ÉLŐBEN A MOSÓGÉPBŐL

Okos kislány. Már a nevében is.

Na, a szar idő meghozta a szar műsorokat is, így mára csak kettőre kell figyelnünk, az egyiket azért hpgy még a gyerekünket se enghedjük elé, a másikat azért hogy az ehhez elég idős gyerekünkkel esetleg megnézzük:

Nem ajánlott:
HBO, 19:10: Csajok Monte Carlóban – Nem elég hogy a gyerekeinket képernyőn át rossz példával megrontó (nem mellesleg totál tehetségtelen) Selena Gomez a főszereplő, nem elég hogy más, királylányos-összetévesztős filmekből-könyvekből lopták össze a történetét, de a legbüntetőbb mégis az olcsósága. Kedves filmesek, Budapest még mindig nem Monte Carlo, főleg ha tisztán felismerhetőek a vonataink és egyéb nevezeteségeink (Árpa Attila szerepeltetéséről nem is szólva).

Ajánlott:
Universal Channel, 21:20: Jótanácsok kamaszoknak – Az eheti második Amy Smart-film (az elsőt hétfőn adták, de az aznapi posztot lenyelte a guláta), bár itt az igazi főhős egy problémás kiskölyök aki nem tud mit kezdeni magával a kamaszkor küszöbén, inkább bandázik és egyre messzebb megy. Amikor a drogokig elér, a papa oldja meg helyette az életét: berakja egy bentlakásos suliba, és az eddig tengő-lengő gyerek átértékeli addigi életét. Shawn Hatosy remekel, de Alec Baldwin is nagyon jó a gyerekeit egyedül nevelő apa szerepében.

Kis hírek a nagyvilágból:
Kiszabadult, megerőszakolt egy gyereket: "Pár órával a szabadulása után megölt két alaszkai nyugdíjast és molesztálta 2 éves dédunokájukat." – Hát nem vesztegette az idejét, az egyszer biztos! Nem baj, most megint nyaralhat az adófizetők pénzén pár évig, utána megint kiengedik...
Ribery a feleségét, a kupát is ágyba vitte: "Köztük aludt a BL-trófea. A 2005-ös Intertotó után először nyert nemzetközit a francia szélső." – …én mindig is gyanítottam hogy ezek a focisták nem egészen heteró-sekszuálisak. Hogy a nővel mit csinál, azt el tudom képzelni, de hogy a kupát mire használja, azt már inkább nem akarom tudni.
Lángoló: Rácsaptak Beyoncé fenekére: "Egy srác a koppenhágai koncerten merészelt ilyet csinálni, egyelőre sértetlenül megúszta az ügyet." – Majd Jay-Z haverjai kezelésbe veszik. De megérdemli, nem sajnálom: hülye is, szexista is, és még ízlése sincs. Se női, se zenei téren.
A duci bugyimodell büszke a méreteire: "22 éves lány nyerte a brit fehérneműcég, a Curvey Kate modellversenyét." – Ez duci b+? Hiszen ez egy egészséges domborulatokkal rendelkező gyönyörű nő!!! SUNÁZNÁM!!!
Idén már ne nyaraljon olyan nagyon: "Nagy nemzetközi kutatóintézetek szerint esni fog."ÉDES FASZOM. Hátha nem az eső esne akkor a forintárfolyam, az átlagmagyar meg nemhogy nagyon, de kicsit se tud nyaralni!
LG: Fuck You, mondta Cee Lo Green: "A Crazy énekese inkább az amerikai Voice-ba megy zsűrizni a Balaton partja helyett." – Ez a fattyú is fakkjúzik mint a bevándorlóink? Menjen akkor ő is teheccségkutatni…


Kulcsszavak: szupercella

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés