2013. 06. 03.
Come on, dork! (jún. 3-4-5-6.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, JÚNIUS 3.:
SÖRÖM: LÉNY.

APHEX TWIN    Dugnál birkát ha te is birka volnál?
Ajánlott:
Vannak azok a filmek amik önálló értékük miatt kerülnek be a köztudatba, és vannak azok a középszerű alkotások amik véletlenül jókor készültek jó helyen. Az Áll a bál ez utóbbiak közé tartozik még Csortos Gyula, Szeleczky Zita és Gobbi Hilda ellenére is, a helyszín mellett a címét találták el nagyon, szinte prófétikusan: nem sokkal a forgatás befejezése után már tényleg állt a bál Varsóban (itt vették fel ugyanis). Így ez a limonádé, mely egy hercegnő és A KOBOLD beléje szerelmes egyszerű srác nemzetközi kalandjait meséli el, örökre bevonult a filmtörténelembe, mivel itt látható utoljára a lengyel főváros, amit egyszer a nácik, másszor a komcsik taroltak le. Mocsok egy dolog ez a történelem. Kezdés a Duna World-ön nyolc előtt öt perccel.

Talán érdemes:
Sokadszor mondom hogy óvakodni kell a többcímes, többször eladott műsoroktól. 21:50-kor kapunk egy ilyet is Írországból a Cinemaxon, amiben egy birkatenyésztő gyerek nyúl bele a tutiba egy aranyszívű örömlánnyal, az élet így kárpótolja őt apja elvesztéséért és a farmon eltékozolt fiatalságért. Hamarosan az anyagi része is megérkezik: a csajjal nagyipari méretekben keztik űzni a prostitúciót. Arról nincs konkrét infó hogy a gyerek a kurva előtt a birkákkal élt-e házaséletet, de lehet hogy így volt, mivel egyből szélnek ereszti őket (így lesz Kinn a bárány és helyébe jöhetnek az Érzéki örömök – ez volt az eredeti magyarítás). Lesz még egy, a prostitúció árnyékában eltékozolt élet kilenctől a FEM3-on. Harmincévesen bátorság kell a váltáshoz, főleg ha az ember a csajfuttatást akarja lecserélni a zeneipari karrierre – bár végülis a kettő közt nincs olyan nagy különbság… A Nyomulj és Nyerj hőse a Nyolc mérföld nyomdokain halad, de kevésbé szimpatikus mint Eminem karaktere volt, a filmbe pedig a rapzenéből is csak másodvonalbeli jutott.

Kishírek a nagyvilágból:
Bertolucci magának rendezett filmet
– Ez mitől újdonság? Ezer éve magának rendez, csak a hatvanas években néha még az átlagembert is meg tudta szólítani… - "Az Én és te című filmet mentik a szereplők, mégis csak Tea Falco miatt érdemes megnézni."MAGYARUL: még miatta sem érdemes.
Eszkalálódik a Hajdú–Puzsér-cicaharc – Beugrik a Titánok harca, de főleg az Alien vs. Predator: bármelyikük is nyer, nekünk lőttek!"Tavaly nyár óta folytat Don Quijote-i küzdelmet Puzsér Róbert a szerinte kártékony Hajdú Péter ellen. A Frizbi műsorvezetője nem megy bele a nyilvános hajtépésbe, inkább perel. Pedig nagyszerű férfibarátság is szövődhetne köztük." - …és aki nem hiszi hogy ez csak egy színjáték vagy szándékosan, elterelésként bedobott gumicsont a bulvárfogasztóknak, azt tudom sajnálni….NEM.
Gumicukor: Kim Kardashian megeszi a méhlepényt a szülés után - Tíz éve még ez egy hánytató, durva elgondolás lett volna. Ma már, túl a gerébi placentatortán az ember csak azon drukkol hogy nehogy a gyereket is megegyék utána desszertnek ezek az otthonszülők. Méhlepényevés, az, b+...
Most már a szexfüggőknek is jó lesz: "A Nyírő Gyula kórházban nyílik a Lipótmező utódja. Játékszenvedéllyel foglalkozó szakambulancia és magas biztonságú osztály is lesz." – …avagy így kell összemosni a különféle lelki nyavalyáktől szenvedőket. Mintha a Lipóton csak seksz-fűggők meg szenvedélyes játékosok lettek volna! Hát persze!
A szag buktatta le a kenderültetvényest: "A termesztő pontos elszámolást is vezetett." – Na most mondja valaki hogy a drogosok nem képesek pontos munkára meg szétcsúsznak! Igenis tudnak számolni, ha balami nekik lényeges dologról van szó! Innentől nincs kifogás nekik se, tűnés dolgozni!!!!
Magyar pulitenyésztőnél járt Zuckerberg: "Feleségével egy pulitenyészetet keresett fel a Facebook alapítója. A komondorok is érdeklik." - Érdeklik a komondorok? Biztos az ő cssaja is hajlamos átesni a kutyákon :DDD


KEDD, JÚNIUS 4.:
NAGYVÁROSOK RENGETEGÉBEN

Vő-szereplő. Ez tetszik!
Ajánlott:
Tamási Áron hősének újabb kalandjai az M1-en negyed kilenckor. Az Ábel az országban a havasok után Kolozsvárra érkező ifjú kalandjait folytatja, aki itt tovább bővíti emberismeretét egy gyanús üzelmeket folytató orvos mellett, ezzel párhuzamosan meg az érzelmek világába is belekeverdik egy leányzónak köszönhetően. Nem annyira vidám hogy egyértelműen vígjáték legyen, de szerencsére nem is annyira nyomasztó hogy sima drámának könyvelhessük el, mind a könyv, mind a film ajánlott mindenkinek aki már elfelejtette a magyar regények ízét – és itt megintcsak nem panaszkodhatunk a feldolgozásra sem, mert az is jó lett.

Talán érdemes:
Ahogy nő Clive Owen és Naomi Watts gázsija, úgy tehetik meg hogy üljenek a babérjaikon és közepes filmekben közepes alakítást nyújtsanak. Ezt teszik a Film+-on is kilenc órakor, ahol együttesen harcolnak a Nemzetközi Összeesküvő Karvalytőke, egész pontosan egy tisztességtelen eszközökkel világpolitikát manipuláló bank ellen, és ahogy ezek a Tiszta Lelkű Emberek egyre mélyebbre merülnek, úgy vezetnek a szálak egyre feljebb, míg végül kiderül hogy a Felsőbb Köröknek nem igazán áll érdekében a Zigasságnak az ő Kiderülése. Mint az Összeesküvés-elméletben, úgy itt is szórakoztató - unalmas álca mögé rejtették a fontosabb információkat, például az adósságcsapda ország-szintű működését, amire ha csak a nézők töredéke felfigyel, már megérte elkészíteni. S hogy a korábbi mondatomra is utaljak így a vége felé, a Bűn árfolyama mindig magas, az emberélet értéke viszont ezzel egyenes arányban csökken... Ma este nem ez az egyetlen, az elit környékére vivő sötét üzelmes darab: azt hihetnők, hogy a Nikita után újabb Besson-sorozatot erőszakolt meg a televízió, pedig dehogy, a Jo, a profi csak azért kapta ezt a címet hogy még azok is odaüljenej elé akik a filmre esetleg emlékeznek, de arra nem hogy ki volt a főszereplő, márpedig az egyetlen azzal közös pont Jean Reno, aki itt nem bérgyilkost hanem nyomozót alakít, tehát a Leon-utalás már csak ezért is sántít. Friss sorozat, a mai az első rész, kezdik a retekklubbon 21:10-től.

Kis hírek a nagyvilágból:
Angelina Jolie mellei nagyobbak, mint voltak: "A világ leggyönyörűbb szerelmespárja annyira boldog, hogy nézni is öröm. Tehát jól megmutatjuk őket." - Két dolgot igyekeztem nem kommentálni a közelmúltból, az egyik Erőss Zsolték "hegymászása", a másik Angelina Jolie műtétje. Az elsőről nemrég egy indexes blogbejegyzés mindent elmondott amit én akartam, a másikról meg mindig az jut eszembe hogy mennyire agyamentek is a celebek. OK, Jolie megműttette magát hogy elkerülje a rákot, RESPECT neki és gyógyuljon meg. Viszont ahogy az afrikai éhezőknél, úgy itt is átestek celebék a ló túlsú oldalára. Anno ugye ha egy éhező családot mutattak a tévében, sajnálkoztak egy sort, majd adakoztak és sorra fogadták örökbe a gyerekeket. Most meg egyre jöttek a hírek hogy ez levágatja a mellét, amaz meg a heréjét, tisztára mint mikor Madonna áttért a kabbalára, egyszeriben mindenki ment utána. Végülis ezzel sincs semmi baj ha ők is csak így tudják a betegséget elkerülni, de könyörgöm, keep it to yourselves, bőven elég az hogy Jolie mellei vannak még most is a címlapon.
Kiszámoló: Volt értelme ennek a halálnak?: "Az is egy magasztos sport, hogy ki tud csúcsidőben átfutni az M7-es autópályán oda-vissza háromszor a túloldalra?" – Na ez az az írás ami elmond mindent helyettem hegymászó-témában.
Elnyelte az óriáshullám a szörföst: "Dan Ryan nem bírt a 8 méteres vízoszloppal. Megúszta, öten már belehaltak ebbe Tahiti partjainál." – Végülis olcsóbb mintha ő is csúcstámadna...
Meghaltak a Viharvadászok: "A Discovery tornádó-megfigyelőit Oklahomában ragadta el a forgószél, hárman vesztek oda." – Úgy tűnik ez valami új nemzeti sport lesz előbb-utóbb, hogy ki hal meg értelmetlenebbül…:(((
Százmilliós kocsit tört össze Dzsudzsák: "Útzár volt: a Lamborghini megsérült, a válogatott futballista nem. Tavaly Porschéval karambolozott." – Aszittem elég neki egy sportág, de látom már hogy ebbe az újba is beszállt :SSS
Rindfleischetikettierungsüberwachungs-aufgabenübertragungsgesetz: "A hatvanhárom betűs német szó nincs többé."EZÉRT IS AZ UNIÓ A FELELŐS!!!! Merkel monggyonle!!4!44 négy
Pitbullal szexelt az amerikai férfi: "Egy ketrecben találtak rá, amint félreérthetetlen pózban üzekedik a kutyával." – Szerintem legyen Zoofil Büszkeség Napja ahol az ilyenek is felvonulhatnak. Aki azt hiszi viccelek, annak ajánlom figyelmébe hogy Karl Lagerfeld a macskáját akarja feleségül venni.
C:c A török CNN elhallgatta a tüntetéseket: "Egy pingvines dokumentumfilmet adtak inkább. Közben az ott is fogható nemzetközi CNN közvetített." – Már nem azért, de én is inkább a vicces pingvineket nézném mint a dühös tüntetőket!!44 négy Komolyra fordítva a szót, mennyire érdekes már hogy pontosan, betű és screenshot szerint ugyanaz történt mint nálunk az Operaházas tüntetésnél…
Kettős Mérce blog: Török fiatalok: a szabadságért harcolunk: "A Kettős Mérce interjút készített két, jelenleg Isztambulban élő fiatallal a tüntetések hátteréről és a jelenlegi állapotokról." – …természetesen abszolút pártatlanul és elfogulatlanul, nem összemosva őket a randalírozó idiótákkal, vagyis pont fordítva ahogy 2006-ban a balos média állt a tüntetőkhöz. Öröm látni hogyha tőlünk jó távol borul ki a bili, egy emberként ugranak a demonstrálók mellé, bár végülis a blog címe magáért beszél. A másik nagy poén a "felvilágosult" Törökország mítoszának szertefoszlása, a keményvonalas Erdogan ugyanis legelőször a Twittert lőtte ki :DDDD Nap kommentje:

Brother Hate 2013.06.03. 16:39:33
Majd megunják, és hazamennek. Már nem emlékszem, ki mondta ezt...



SZERDA, JÚNIUS 5.:
MENNEM KELL, HELENO!

Seksz,
drog és labdarúgás
Kiemelten nem ajánlott:
Nem lehet elégszer elmondani hogy az amcsi történelmi filmeket kerülni kell, különösen ha valamelyik saját Nagy Tragédiájukat dolgozzák föl, és méginkább akkor ha megnyernek ehhez egy csomó Nagy Nevet. A Bobby Kennedy: A végzetes nap című elnyújtott dráma semmivel nem visz közelebb a megoldáshoz, vagyis hogy ki is képezte ki a mandzsúriai jelölt Sirhan Sirhant (vagy a másik Kennedyt megölő Oswaldot). Amit kapunk az egy ki kicsoda a kortárs halivúdban-jellegű alkotás, még a mellékszerepekben is világSTÁRokkal (tényleg nem fogom felsorolni azt a rakás nagyembert akik elvállalták a szerepeket, legyen elég annyi hogy Sir Anthony Hopkins is itt égeti magát), Mark Isham csöpögős zenéjével, Emilio Estevez rendezésében. Aki rosszat sejt, jól sejti: egy színész a legritkább esetben tud majd’ két órát tartalommal megtölteni, és itt is ez történik. Aki időmilliomos, az persze a figyelmeztetésem ellenére is odakapcsolhat negyed tízkor a Dunára, csak aztán ne felejtse: én szóltam.

Talán érdemes:
Ami nekünk Maradona, aki a szemünk előtt vált ünnepelt sztárrá majd annak drogos, szétcsúszott karikatúrájává, az volt nagyapáinknak Heleno, aki Brazíliából indult világot hódítani, és az összes focistabetegség megfigyelhető volt rajta: egoizmus, kétszínűség, illetve az ezzel párosuló hedonizmus (hiába a feleség, gyerek, megmaradt Casanovának). Amit a bírók és pályatársak nem tudtak elérni, azt végül az élet oldotta meg: kirobbant a második világháború, emberünket pedig Argentinában érte utol a sorsa. Háromnegyed kilenckor már csak azért is kapcsoljunk a Cinemaxra hogy ne irigyeljük annyira ezeket a focistákat. A testvércsatornán (Cinemax 2) egy vígjátékot kapunk kilenctől, csak hogy a nőknek is jusson valami reménykeltés ma estére. A Helló, mennem kell elvált feleségének egy fiatal sráccal való kapcsolat ad újra értelmet, és biztos vagyok benne hogy az érzés kölcsönös, az sose árt ha egy idősebb asszony avatja be az embert az érzékiség világába.

Ismétlés, talán érdemes:
Féléjfélkor a mai második Sir Anthony Hopkins-film az HBO2-őn, a Rítus szerencsére nem olyan ciki mint a Kennedy-gyilkosságos borzalom, bár ördögűzős témában van sok jobb is, viszont nem sűrűn látjuk TUSKÓ Hopkins bácsit reverendában a FACEBOOOK Sátán ellen harcolni. Kiemelten kötelező minden hitetlennek aki a dicsőséges Katolikus Egyház létjogosultságát vitatja!!!4 négy

Kis hírek a nagyvilágból:
Rec': House táncőrület a templomban: "A Disclosure vicces videójában révületbe esik a prédikátor, majd a hívekkel együtt csapatni kezd." – Én megmondtam hogy Bowie csak leshet a többi kereszténygyalázó faszkalap közt, és igazam lett, itt egy újabb szemét ami el is feledteti velünk az ő provokációját.
Will Smith filmje béna szcientológia-reklám: "Így nem csoda, hogy A Föld után csak 27 millió dollárt kapart össze. Vin Dieselért rajong Amerika." – Ha csak feleannyira szar mint Travolta hubbardista agymenése volt, már meg kell néznem, nincs szebb amikor egy világ királya-sztár esik pofára a mozikasszánál. De majd ezt is csak akkor fogom amikor tévében adják, hogy teljes legyen a bukta ^^
Elrontották a haját, öngyilkos lett az angol nő: "Öngyilkos lett egy 26 éves angol nő. Szülei szerint nem bírta elviselni új firzuráját." – Plusz egy ok hogy bőrfejű maradjak!!!
Kreacionista vidámpark épül Amerikában: "Lesz Noé bárkája, Bábel tornya, és a tíz csapást feldolgozó hullámvasút. Disneyland reszkethet." – Nagyon helyes! Vesszen a liberális mikiegér-fertő, a gyerek fejébe verjük bele jó korán a Zigasságot! Megmutattuk a darwinistáknak!
Mourinho: Újra járunk, ebből házasság lesz: "2 perc alatt mondott igent a Chelsea-nek ismét." – Én mindig mondom hogy a fociban van valami homó-sekszuális!!
Amiben Dzsudzsák jobb, mint C. Ronaldo: "Rooney és Balotelli sem tett tönkre annyi értékű autót, mint a most egy Lamborghinit megtörő magyar." - Valahogy sejtettem hogy nem a fociban szárnyalta őket túl. Na jó, ennyi futball elég volt mára, legközeleb majd akkor foglalkozok vele ha valamelyik csapatunk nyer, vagy külföldre szerződött játékosunk világklasszis gólt rúg. Vagyis, ha nem is soha, de egy jó ideig tuti nem.
Gárdista ver cigányt a stuttgarti operában: "A Berlioz-opera kezdő jelenetében gárdisták verik a cigányokat a Rákóczi-induló dallamára." – Ismerem az érzést: az embernek elszáll az agya és legszívesebben felregisztrálna és berakná Solymosi néni, Szögi Lajos, Bándy Kata és Marian Cozma történetét, de nem érdemes, a kommenteket rövid úton eltávolítanák. Vigasztaljon minket a tudat hogy így megy ez Hollywoodban, ahol a Bad Ass főhősének sztoriját pont ellenkező történettel filmesítették meg (a vietnami veterán eredetileg pár agresszív fekete srácot rendezett le egy buszon, a filmben Danny Trejo játssza és nácikokat ver), és az hogy a szombat esti hagyományőrző verekedések már nem csak Borsodban, de Duisburgban is mindennaposak. Aki meg az ottani Alföldi Róbert darabjaira jegyet vesz, annak úgy is kell...


CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 6.:
BEYON
ceD GOOD AND EVIL

Nem szeret titeket.
Mind tudjuk hogy rossz időjáráshoz soványka tévéműsor dukál, és így is lesz, talán a hírmagyarázás dob majd valamit az összképen:

Talán érdemes:
Ismét egy toleranciadarab, amit annak ellenére ideválogattam hogy a.) a legtöbb effélét nem szeretem, b.) a megvalósítás nem sikerült túl jól. A Gyűlölt másság elsősorban a története miatt érdekes, itt pont fordított felállás van mint a Fiúk nem sírnak esetében: egy magát nőnek érző srác éli lányként az életét, de sajnos ugyanolyan véget ér mint Hillary Swank figurája, és itt is van valóságalapja a sztorinak. Egy jó rendező kezében, ismertebb színészekkel (és egy profi maszkmesterrel!) mindebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Aki mégis próbát tenne vele az 21:10-kor találja meg a FEM3-on.

Kiemelten nem ajánlott:
HBO, 21:00: Beyoncé: Az élet csak egy álom – Asszem a Dreamgirls kapcsán már elmondtam egyszer, mit gondolok Beyoncéról, de mivel ez egy tök friss alkotás, bepötyögöm újra. Szóval egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tehetséges, szép, és vállaltan keresztény fekete kislány, aki apja tanácsára alakított egy r’n’b lánycsapatot. Azonban ahogy egyre többször került fel a slágerlistára, úgy szaladt el vele egyre jobban a ló: kirúgta apját mint menedzsert, lecserélte a négytagú Destiny’s Child nagy részét, majd végül szólókarrierbe kezdett. Könnyű dolga volt, a kritikusok és a rajongók egy emberként lelkesedtek érte, pedig legkésőbb az Independent Woman és a Bootylicious idején már látszottak a repedések a pozitív imázson, a konkrét váltásra viszont egész Jay-Z érkezéséig kellett várni, akinek már megvolt a maga fausti lélekeladása a siker érdekében, és aki nem csak az ágyban, de zeneileg is kezelésbe vette. Így került egyre több okkult utalás a koncertekre, szövegekbe, videókba és promófotókba, így építette fel mammonista alteregóját, Sasha Fierce-t (minden mai STÁRnak van ilyenje, nem fogom itt listázni az összeset). A kereszténységtől való teljes elforduláshoz elengedhetetlen az egoizmus is: Beyoncé egyre inkább önmagát imádja, olyannyira hogy az már a Velvetnek is feltűnt. A hányinger teteje mégis az hogy ezt a doksit is ő rendezte, és perszehogy a kegjobb színben tünteti fel magát benne. A lényeget nem itt fogod róla megtudni, aki őszintén beszélhetne (pld. az apja, Michelle Williams vagy Kelly Rowland) az már csak saját érdekében sem fog. Addig is amíg rendesen megbukik, nincs más mint bojkottálni a koncertjeit meg a róla szóló műsorokat, így ezt is.

Kis hírek a nagyvilágból:
Egy vaddisznó vége a Gellérthegyen: "A Kelenhegyi útra szokott vadat, a gyerekek kedvencét egy vadász lőtte ki hétfőn." – Nem is olyan rég még itt drukkoltam neki, most meg ezt a szomorú hírt kell olvasnom. Muszáj volt megölni szegényt? Eggyel több vagy kevesebb disznó Budapesten, nem tökmindegy? Ráadásul ő nem is tehet arról hogy annak született…
Elárasztott utcákon wakeboardozott egy német tini – Na, még egy Darwin-díjra pályázó sportrekorder.
Pitbullal szexelt az amerikai férfi: "Egy ketrecben találtak rá, amint félreérthetetlen pózban üzekedik a kutyával." – Ma még felháborodunk, ötven év múlva már ez is kötelező lesz…:SSS
Hiányos ruhában pózoltak az izraeli katonanőkSUNÁZNÁM őket. Most miért ne, inkább őket mint egy kutyát, és különben is, szerelemmel a háború ellen!444 négy
Vizoviczki havi fizetést adott rendőröknek: "Volt, akinek budai villára tellett belőle, más autókban élte ki magát, de olykor a pia is hatott." – Az ítélje el őket aki nem tette volna ugyanezt a helyükben, akár sokkal kevesebbért is. És még valami: az ő fizetéséből legalább ki tudtak jönni a rend őrei hó végéig :DDD
Apple: 28 fotóst rúgtak ki az iPhone miatt: "Egy régi napilap úgy döntött, elég az iPhone-minőség is az újságba. Nem kell profi fotós!" – …és eljön a nap amikor mindenki tudása értéktelen lesz. Művészekre már most sincs szükség, zenéléshez elég egy laptop, "festéshez" meg valami rohadt grafikusprogram, szép lassan mindenki kirúgható lesz. Nem, nem helyettesíthető, mert a tudást semmi sem helyettesíti, viszont arra hivatkozva lassan bárkitől meg lehet válni, hogy "ugyanazt" (= hasonlót, szarabb minőségben) tudnak nála olcsóbban is szerezni. Jellemző módon a többség még örül is ennek, a Nap kommentjének elkövetője viszont rátapintott a lényegre:

Kutya Vacsorája • Kiemelt hozzászóló
és most ennek örülünk? hogy emberek veszítik el az állásukat? hogy másoknak el kell végezniük az ő munkájukat is? nyilván nem több pénzért. és nyilván nem fogják tudni ugyanolyan minőségben (hiszen az egyiknek ez - volt - a foglalkozása, az övé pedig más). örülünk annak is, hogy a fogyasztó szarabb minőséget kap? a lényeg, hogy a kiadóház spóroljon egy kicsit. a szolidaritás mint kifejezés mond valamit? bárkivel megtörténhet, holnap akár az applebloggert, holnapután az első csillést és az érsebész professzort is ki lehet cserélni egy ócsóbbra. pár év múlva egy gépre. húúúdefejlett világ ez, tényleg.






bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés