2013. 07. 13.
Balaton Sound 2013!44!! (júl. 13-14.)
Miután egész évben keményen dolgoztam a blogon, a nyár közeledtével egyre inkább úgy éreztem hogy ideje egy kis pihenésnek, és erre nincs is jobb hely meg alkalom mint az elektronikus muzsikák gyűjtőtégelyében, a Balaton Sound-on. Így hát egy óvatlan pillanatban beslisszoltam a PRAE szerkesztőségébe, lenyúltam mindent amit a közös kasszában találtam meg azt is amit a hűtőszekrényben (legfőleg persze az alkoholneműeket) és letsz hit dö fakin ród, talán nem tűnik fel senkinek. Az odaút a fesztiválok, a lázadás legjobbjaiból készült válogatás volt: az utakon mindenütt BETÉPETT mosolygó emberek, arcukon az ELVONÁSI TÜNET öröm mosolya, a közös BACILUSCSERE élmények ígérete. Konvojba rendeződve vonultunk, mint a zenetörténelem legszebb pillanataiban: Woodstock, Isle Of Wight, Altamont... A környékbeli bennszülöttek is vígan, vasvillát rázogatva és tagolatlan köszöntéseket kiáltozva üdvözöltek minket, persze semmit nem hallottunk az autókban, buszokban dübörgő zene miatt, de éreztük a belőlük áramló szeretetet és hagymaszagot. Az elsőben nem vagyok biztos, a másodikban igen.
M2, 20:00: Postás Pat – 96-os bábfilm újrázása, elsősorban gyerekeknek (nyilván), ez az első része. A mai szemétdömpingben végre valami ami elé leültetheted a srácot, sőt, te is leülhetsz, és nem fogsz hupililát hányni a "kawaii" vagy "trippy" figuráktól.
Megérkezés után az első dolgom volt a helyszín feltérképezése és a fontosabb itallelőhelyek meglátogatása, csak a legszükségesebbek magamhoz vétele után jöhetett a fesztivál felmérése. Elsőként a WARP Records sátorhoz érkeztem, ahonnan kísérteties neszek, poszt-apokaliptikus zajok szűrődtek ki. Ez nem lehet más, mint a Boards Of Canada, akik visszatérő lemezüket turnéztatják! Gyorsan beslisszoltam, hátha elcsípem a teljes Tomorrow’s Harvest-et, de csalódnom kellett: a kezdeti, horrorfilmes vizuállal megtámogatott borzongatás után a srácok csupa új zenét nyomtak a még idén megjelenő új lemezükről, ami egész biztosan meg fogja osztani a fanatikus rajongótábort, ugyanis még Madonna Hard Candy-érájához és a Scooter happy hardcore-jához is több köze van mint a trip-hophoz (a német zenekarra még visszatérek, mivel a Sound egyik legnagyobb meglepetése hozzájuk köthető). De talán nem is baj hogy a BOC kicsit ellazult, kell néha ez a melegdiszkós, Hi-NRG-s vonal is a WARP gyakran szélsőjobboldali és kirekesztő közönségének. A Boards pörgős, trance-es, szinte már nu-rave-be hajló fellépése után a kiadó egy másik üdvöskéje, az ugyancsak hosszú kihagyás után visszatérő Richard D. James, azaz az Aphex Twin one-man band lépett a laptop mögé. James bácsi ugyancsak KITETT MAGÁÉRT kimaxolta magát a csúcsig, mivel a műfaj igazi úttörőjeként egy olyan stílust mutatott be, amit előtte Magyarországon soha senki: a teljes fellépése a dubstep köré épült, némi moombathon elemekkel megfűszerezve. Az igazi csapatás azért mégiscsak akkor kezdődött amikor a világhírű The Kolin énekese és még nála is híresebb Morningdeer énekesnő-multiintrumentalistája is becsatlakozott. A hangzás három, egymáshoz semmiben sem kötődő magyar együttes, a Realistic Crew, a Singas Project és a Volkova Sisters legjobb pillanatait idézte, így a magyar Tehetségek mellett szinte eltörpült Richard D. James alakja, de ez érthető is!4!!4
Cinemax 2, 20:00: Temetés Berlinben – Hidegháborús krimi a kettészakított német fővárosból, ahonnan egy addig a ruszkiknak dolgozó ügynök ki akar jutni, és ezért négy esküvő helyet inkább bevállal egyetlen temetést, az őt kimenekítők pedig agyalhatnak hogy a fickó igazat mond-e vagy csupán a KGB és a Stasi trükkje az egész. Az álhullát csempésző Michael Caine-en kívül a külföldre menekülni (?) szándékozó tisztet alakító Oskar Homolkára érdemes figyelnünk.
Nagyszínpad: a Scooter és a Prodigy közös félakusztikus koncertje a vártnál jobban lett kimaxolva, bár a közönséget annyira sikerült meglepniük ezzel a szokatlan felállással hogy le is ült a hangulat, és csak a hozzám hasonló zsenik értették meg, mit is akarnak mondani a srácok. Mivel keverem az együttestagokat (a Prodigyből is egyedül a Firestarter művésznevű arcot ismerem) azért nem vagyok benne biztos hogy ki mit csinált, ami azonban lejött az egy klasszikus képzettségű vonósnégyesnek is a becsületére vált volna, miközben egy másik, árjaszőke figura áriázott elöl, Pavarotti sírva fakadt volna ha látja. Mennyi tehetség és hangszeres tudás is rejtőzik ezekben az általában laptopbarrikádok és hangfalerdők mögé bújó fiatal srácokban! A közönség azonban nem ért, nem ért – kedvem lett volna felrázni az értetlenkedőket, basszus, hát történelmi pillanatokat éltek át, az Elektronika két Úttörője közös fellépésén csakazértis akusztikus hangszereket használ! Az is elszomorító volt hogy senkinek nem tűntek fel a tételek közé elrejtett magyar vonatkozások. Az oké hogy nem reagáltak a Bartók és Kurtág bonyolultabb műveiből származó dallamokra, de hogy a Felszállott a Páva és a Hazám, hazám kezdetű opusok megidézése is néma közönyt váltott ki a hallgatókból, az egyszerűen megbocsáthatatlan abban az országban, amelyik keblére ölelte a Tavaszi szelet éneklő Freddie Mercuryt.
Duna TV, 21:15: A St. Louis-i lélek – Billy Wilder régóta dédelgetett álma volt Lindbergh 1927-ben egyhuzamban lebonyolított Óceán-átrepülésének megfilmesítése, és mint az elfogult filmeknek általában, ennek sem erőssége az objektivitás, viszont az útról és a rá való készülésről korrekt átfogót kapunk. A rendező mellett James Stewart itt a legnagyobb király.
Heineken sátor, Merzbow & Pándi Balázs: a két zajzseni újabb featuring-jét a vártnál jobban fogadták a fővárosi ekikatonák és a vidéki diszkósok, pedig erről a közegről aztán senki nem feltételezné a noise iránti nyitottságot. A szervezők kockáztattak és bejött nekik: óriási embertömeg hömpölygött, az izzadság kicsapódott a sátor tetején és visszacsepegett ránk (néhány csúnya betegség kórokozójával együtt), behatárolhatatlan hangerejű zajtömeg remegtette a ruhánkat, már akin volt: a többséget ugyanis a bikinis-farmergatyás-mojitokoktélos seksz-bombák tették ki. A fellépés csúcspontja egyértelműen az volt amikor két hangfal berobbant és a ponyva is majdnem lángrakapott. A zenészek győzelme volt ez a technika és az átlagos ízlés fölött, nem kevesebb, és persze kimaxolva is ki volt a csapatás. A közönség lelkes követelése után hőseink visszatértek és megígérték hogy ősszel a Coronitában is fellépnek ugyanezzel a műsorral! Én tuti ott leszek.
Cinemax, 20:00: Én, Anna – Idősebbekre is rátörhet az Elemi Ösztön – valami ilyesmit szűrhet le a gyilkossági nyomozó (Gabriel Byrne), amikor a Magányos Szívek Klubjába járogató idősebb, de még vonzó nő (Charlotte Rampling) szerepét próbálja kibogozni egy, a környéken megölt férfi esetében.
Megmondom őszintén hogy a Crystal Castles nekem nagyon bejött, még annak ellenére is hogy a Szigetes bulihoz hasonlóan megint otthon felejtették a zenei alapokat tartalmazó CD-t, és megint a hangosítóknak kellett leszedniük Youtube-ról a számokat hogy Alice Glass arra ordibálhasson. A trükk – ahogy a Szigeten is – tökéletesen bejött nekik, mindenki azt hitte hogy az egybites hangzás direkt olyan, amilyen, és a rock and roll végülis erről szól, kényszerhelyzetek teremtéséről és azok megoldásáról. Nekik sikerült az ami senki másnak: egyetlen gigászi Woodstock-érzést kovácsolni a Magyar Tenger partjain. Lehet hogy ezt a zenét épp az élvezhetetlensége teszi élvezhetővé, vagyis otthon, lemezről, profi cuccon (és pláne józanon!) meghallgatva nem is működne. Itt viszont egyetlen hatalmas biomasszává váltunk amit a színpadon gesztikuláló férfi és nő irányított. Egy emberként őrültünk meg az alkoholizáló Alice-ért, aki egy Péterfy Boriba oltott Patti Smith vehemenciájával ugrált közénk vagy csalt elő látszólag oda nem illő, disszonáns hangokat a szintetizátorából. Persze volt aki felkiabált neki hogy be vagy baszva, ne szintetizátorozz, ők azonban nem értették meg hogy ez egy koncepció maximális kimaxolása a csapatásig!44!!
M2, 21:55: Van barátod? – Féligsült vígjátéki próbálkozás Franciaországból amit még Daniel Auteuil se húz ki a középszerből. A mindenki által tisztelt, de senki által nem kedvelt, ezért az emberi kapcsolatokat fogadásból újratanulni kényszerülő műkereskedő egy folyton dumáló taxistól kap váratlan segítséget a projektjéhez. Egyszernézős.
A Wu-Tang Clan a várakozásokkal ellentétben teljes létszámban jelen volt, igen, még az elvileg halott ODB is, hála a hologramtechikának. Vagy mind ott, vagy mind hologramok voltak, ki tudja, az viszont biztos hogy nem volt húszezer forintom a közös fotózkodásra mivel mindent elvertem piára, nem is emlékszem már mire, de nem lehetett annyira rossz ha nem emlékszem :)) A Wu-tagok mellett aztán feltűnt még Snoop Dogg, Puff Daddy, Elton John, Eminem és 2Pac is, a ráadást maga Abraham Lincoln szövegelte a mikrofonba, szóval végülis lehet hogy vetítették őket, vagy tényleg valami jó cucc volt abban az üvegben.
Film Mánia, 22:45: Az elárult sziget – A hétvége második titkosügynökös dobása egyben James Van Der Beek újabbb továbblépése az amúgy sem túl sokáig fenntartható tinibálvány-szereptől. A berlinivel ellentétben ez viszont teljesen valós eset alapján, egy tudós megölése utáni nyomozásról készült, ahol az amerikai szálak egész Formosáig vezettek.
Nagyszínpad, David Guetta / Paul Kalkbrenner B2B zárókoncert: újabb nagy nevek, újabb kellemes csalódás. A két DJ-hős ezúttal 10000%! élő (!) műsorral érkezett, és aki az Aphex-féle drill’n’bass-t hiányolta, most az is megkapta. Az ütemszám nem ment 200 alá, Kalkbrenner eltévedt Trent Reznorként gyepálta a dobgépet és szintetizátorokat, Guetta meg Chuck Schuldinerként hörgött a mikrofonba, a felesége alsőneműre vetkőzve pogózott-headbangelt mellette és időnként bedobta a gyereküket crowdsurfölni. A kissrác becsületére legyen mondva, jobban bírta a gyűrődést mint David Yow vagy Iggy Pop a maguk fénykorában! Guetta és Kalkbrenner végül egy pusztító zajkollázzsal és hozzáillő, epilepsziageneráló stroboszkópvillogással búcsúzott tőlünk és egyben a fesztiváltól is, a kiskölyök visszamászott a színpadra, David egy utolsót üvöltött, Paul széttörte a hangszereit, felgyújtotta őket és a hamut ránk szórta, mintegy sámáni szertartásként megszentelve minket. Úgy látszik a Sound idén a határok átjárhatóságáról, a zene erejéről meg arról szól, hogy mindenki a másik zenéjét játssza. Vagy ez, vagy én voltam máshol és kevesebbet kéne innom. Vagy nem, mindegy, viszlát hétfőn.
Megint elszálltak a hangfalak o_O
JÚLIUS 13., SZOMBAT
M2, 20:00: Postás Pat – 96-os bábfilm újrázása, elsősorban gyerekeknek (nyilván), ez az első része. A mai szemétdömpingben végre valami ami elé leültetheted a srácot, sőt, te is leülhetsz, és nem fogsz hupililát hányni a "kawaii" vagy "trippy" figuráktól.
Cinemax 2, 20:00: Temetés Berlinben – Hidegháborús krimi a kettészakított német fővárosból, ahonnan egy addig a ruszkiknak dolgozó ügynök ki akar jutni, és ezért négy esküvő helyet inkább bevállal egyetlen temetést, az őt kimenekítők pedig agyalhatnak hogy a fickó igazat mond-e vagy csupán a KGB és a Stasi trükkje az egész. Az álhullát csempésző Michael Caine-en kívül a külföldre menekülni (?) szándékozó tisztet alakító Oskar Homolkára érdemes figyelnünk.
Nagyszínpad: a Scooter és a Prodigy közös félakusztikus koncertje a vártnál jobban lett kimaxolva, bár a közönséget annyira sikerült meglepniük ezzel a szokatlan felállással hogy le is ült a hangulat, és csak a hozzám hasonló zsenik értették meg, mit is akarnak mondani a srácok. Mivel keverem az együttestagokat (a Prodigyből is egyedül a Firestarter művésznevű arcot ismerem) azért nem vagyok benne biztos hogy ki mit csinált, ami azonban lejött az egy klasszikus képzettségű vonósnégyesnek is a becsületére vált volna, miközben egy másik, árjaszőke figura áriázott elöl, Pavarotti sírva fakadt volna ha látja. Mennyi tehetség és hangszeres tudás is rejtőzik ezekben az általában laptopbarrikádok és hangfalerdők mögé bújó fiatal srácokban! A közönség azonban nem ért, nem ért – kedvem lett volna felrázni az értetlenkedőket, basszus, hát történelmi pillanatokat éltek át, az Elektronika két Úttörője közös fellépésén csakazértis akusztikus hangszereket használ! Az is elszomorító volt hogy senkinek nem tűntek fel a tételek közé elrejtett magyar vonatkozások. Az oké hogy nem reagáltak a Bartók és Kurtág bonyolultabb műveiből származó dallamokra, de hogy a Felszállott a Páva és a Hazám, hazám kezdetű opusok megidézése is néma közönyt váltott ki a hallgatókból, az egyszerűen megbocsáthatatlan abban az országban, amelyik keblére ölelte a Tavaszi szelet éneklő Freddie Mercuryt.
Duna TV, 21:15: A St. Louis-i lélek – Billy Wilder régóta dédelgetett álma volt Lindbergh 1927-ben egyhuzamban lebonyolított Óceán-átrepülésének megfilmesítése, és mint az elfogult filmeknek általában, ennek sem erőssége az objektivitás, viszont az útról és a rá való készülésről korrekt átfogót kapunk. A rendező mellett James Stewart itt a legnagyobb király.
VASÁRNAP, JÚLIUS 14.
Heineken sátor, Merzbow & Pándi Balázs: a két zajzseni újabb featuring-jét a vártnál jobban fogadták a fővárosi ekikatonák és a vidéki diszkósok, pedig erről a közegről aztán senki nem feltételezné a noise iránti nyitottságot. A szervezők kockáztattak és bejött nekik: óriási embertömeg hömpölygött, az izzadság kicsapódott a sátor tetején és visszacsepegett ránk (néhány csúnya betegség kórokozójával együtt), behatárolhatatlan hangerejű zajtömeg remegtette a ruhánkat, már akin volt: a többséget ugyanis a bikinis-farmergatyás-mojitokoktélos seksz-bombák tették ki. A fellépés csúcspontja egyértelműen az volt amikor két hangfal berobbant és a ponyva is majdnem lángrakapott. A zenészek győzelme volt ez a technika és az átlagos ízlés fölött, nem kevesebb, és persze kimaxolva is ki volt a csapatás. A közönség lelkes követelése után hőseink visszatértek és megígérték hogy ősszel a Coronitában is fellépnek ugyanezzel a műsorral! Én tuti ott leszek.
Cinemax, 20:00: Én, Anna – Idősebbekre is rátörhet az Elemi Ösztön – valami ilyesmit szűrhet le a gyilkossági nyomozó (Gabriel Byrne), amikor a Magányos Szívek Klubjába járogató idősebb, de még vonzó nő (Charlotte Rampling) szerepét próbálja kibogozni egy, a környéken megölt férfi esetében.
Megmondom őszintén hogy a Crystal Castles nekem nagyon bejött, még annak ellenére is hogy a Szigetes bulihoz hasonlóan megint otthon felejtették a zenei alapokat tartalmazó CD-t, és megint a hangosítóknak kellett leszedniük Youtube-ról a számokat hogy Alice Glass arra ordibálhasson. A trükk – ahogy a Szigeten is – tökéletesen bejött nekik, mindenki azt hitte hogy az egybites hangzás direkt olyan, amilyen, és a rock and roll végülis erről szól, kényszerhelyzetek teremtéséről és azok megoldásáról. Nekik sikerült az ami senki másnak: egyetlen gigászi Woodstock-érzést kovácsolni a Magyar Tenger partjain. Lehet hogy ezt a zenét épp az élvezhetetlensége teszi élvezhetővé, vagyis otthon, lemezről, profi cuccon (és pláne józanon!) meghallgatva nem is működne. Itt viszont egyetlen hatalmas biomasszává váltunk amit a színpadon gesztikuláló férfi és nő irányított. Egy emberként őrültünk meg az alkoholizáló Alice-ért, aki egy Péterfy Boriba oltott Patti Smith vehemenciájával ugrált közénk vagy csalt elő látszólag oda nem illő, disszonáns hangokat a szintetizátorából. Persze volt aki felkiabált neki hogy be vagy baszva, ne szintetizátorozz, ők azonban nem értették meg hogy ez egy koncepció maximális kimaxolása a csapatásig!44!!
M2, 21:55: Van barátod? – Féligsült vígjátéki próbálkozás Franciaországból amit még Daniel Auteuil se húz ki a középszerből. A mindenki által tisztelt, de senki által nem kedvelt, ezért az emberi kapcsolatokat fogadásból újratanulni kényszerülő műkereskedő egy folyton dumáló taxistól kap váratlan segítséget a projektjéhez. Egyszernézős.
A Wu-Tang Clan a várakozásokkal ellentétben teljes létszámban jelen volt, igen, még az elvileg halott ODB is, hála a hologramtechikának. Vagy mind ott, vagy mind hologramok voltak, ki tudja, az viszont biztos hogy nem volt húszezer forintom a közös fotózkodásra mivel mindent elvertem piára, nem is emlékszem már mire, de nem lehetett annyira rossz ha nem emlékszem :)) A Wu-tagok mellett aztán feltűnt még Snoop Dogg, Puff Daddy, Elton John, Eminem és 2Pac is, a ráadást maga Abraham Lincoln szövegelte a mikrofonba, szóval végülis lehet hogy vetítették őket, vagy tényleg valami jó cucc volt abban az üvegben.
Film Mánia, 22:45: Az elárult sziget – A hétvége második titkosügynökös dobása egyben James Van Der Beek újabbb továbblépése az amúgy sem túl sokáig fenntartható tinibálvány-szereptől. A berlinivel ellentétben ez viszont teljesen valós eset alapján, egy tudós megölése utáni nyomozásról készült, ahol az amerikai szálak egész Formosáig vezettek.
Nagyszínpad, David Guetta / Paul Kalkbrenner B2B zárókoncert: újabb nagy nevek, újabb kellemes csalódás. A két DJ-hős ezúttal 10000%! élő (!) műsorral érkezett, és aki az Aphex-féle drill’n’bass-t hiányolta, most az is megkapta. Az ütemszám nem ment 200 alá, Kalkbrenner eltévedt Trent Reznorként gyepálta a dobgépet és szintetizátorokat, Guetta meg Chuck Schuldinerként hörgött a mikrofonba, a felesége alsőneműre vetkőzve pogózott-headbangelt mellette és időnként bedobta a gyereküket crowdsurfölni. A kissrác becsületére legyen mondva, jobban bírta a gyűrődést mint David Yow vagy Iggy Pop a maguk fénykorában! Guetta és Kalkbrenner végül egy pusztító zajkollázzsal és hozzáillő, epilepsziageneráló stroboszkópvillogással búcsúzott tőlünk és egyben a fesztiváltól is, a kiskölyök visszamászott a színpadra, David egy utolsót üvöltött, Paul széttörte a hangszereit, felgyújtotta őket és a hamut ránk szórta, mintegy sámáni szertartásként megszentelve minket. Úgy látszik a Sound idén a határok átjárhatóságáról, a zene erejéről meg arról szól, hogy mindenki a másik zenéjét játssza. Vagy ez, vagy én voltam máshol és kevesebbet kéne innom. Vagy nem, mindegy, viszlát hétfőn.
Megint elszálltak a hangfalak o_O
Kulcsszavak:
Balaton Sound