2013. 09. 07.
Repülj, gólya, sólyomszárnyon (szept. 7-8.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, SZEPTEMBER 7.:
MÁLTAIRLINES

Say hello to Antonio.
Talán érdemes:
Az estét egy kicsit egykaptafa francia krimivígjáték dobja fel nyolc húszkor az M1-en, ami nem csak Depardieu miatt hajaz egy korábbi sikerfilmre (Pofa be!), hanem az egész hangulata miatt. Itt két zsaru vetekszik egymással egy emberrabló-csoport üldözése közben, az idősebbik Gérard a nőfaló laza srác, míg a másik ugyanolyan keresztnevű (Gérard Lanvin) totál a munkájának él(ne). Ő a címbeli San Antonio, aki megtépázott renoméján próbál javítani a köztársági elnök megtalálásával, már ha rivális kollégája és a james bond-i események hagynák. Egyszernézősnek elmegy, se a történet nem túl eredeti, se Michel Galabru nem szerepel benne annyit hogy egymaga elvigye az egészet a hátán – Depardieu-nek meg ugye ezer hasonló és jobb szerepe volt. Más. Még csak szeptember hetedike van, de már megkezdődött az emlékeztetés és az esetleges szíriai beavatkozáshoz szükséges média-agymosás: a TV2-őn háromnegyed tízkor Oliver Stone drámája a World Trade Center romjai alatt rekedt és fél nap után megtalált rendőrökről. Stone korábbi rendezéseinek rendszerkritikus hangulatát itt most ne keressük, bár azt azért helyettesíti hogy valós történetből készült, akárcsak az előtte nyolckor adott, szépen fényképezett Sydney Pollack-dráma a Cinemax 2-őn, melyben Sidney Poitier próbál lebeszélni az öngyilkosságról egy betelefonálót. A telefonpszichológusok dolga mindig is nehéz volt: Gyenge cérnán egyensúlyoznak a lelki segítségadás és a rendőri segítségkérés között, itt is ez a felállás, emberünk igyekszik kifaggatni az asszonyt, ezáltal egyszerre megismerni őt és időt-információt nyerni a hivatalos szerveknek. Poitier-en kívül még Telly Savalas és Anne Bancroft szerepel benne, utóbbi alakítja a szuicid hajlamú betelefonálót. Ha valamit nézünk ma, akkor ez legyen az, vagy az ami most jön:

Ismétlés, kiemelten ajánlott:
Kilenckor minden film noir-ok egyik ősatyja, a Máltai sólyom kerül leadásra a Duna TV-n. Tekintsünk el a kötelező tiszteletköröktől, hogy hányan vették alapul, kiket inspirált, mekkora kultusza lett Bogart-nak, és nézzük "csak" mint jó filmet: ez esetben egy kivételesen csavaros krimit kapunk a fekete-fehér összes árnyalatában, Bogart mellett pedig Mary Astor, de főleg a magyar származású Peter Lorre a két nagy erősség. Talán hihetlen, de ez a "klasszikus" verzió valójában feldolgozás, az eredeti 1931-ben készült, és még egy remake készült belőle 36-ban (Satan Met a Lady, egyébként elég gyenge és az eredeti sztorit is erősen átírták).

Kis hírek a nagyvilágból:
Eltiltottak az egészséges nőktől egy HIV-fertőzött férfit: "Még óvszerrel sem közösülhet többet egészséges nővel az a HIV-pozitív férfi, aki korábban két nőt megfertőzött." – Rettenetes, egyszerűen rettenetes hogy már nem fertőzhet meg a halálos kórral több nőt! HÁT HOL VANNAK ITT A SZABACCSÁGJOGOK?! Ejrópa segíccs reloaded!
Eltűnt az ingyenpornó az Instagramról – Eddig se regisztráltam oda (se), ezután meg főleg nem fogok.
Mária: Olcsóbb a sör, szebbek a lányok: "Ügyes turisztikai kampánnyal vágtak vissza a románok az brit bevándorlás-ellenes kampányra." – Most nem azért, de a brit nőknél nem művészet szebbnek lenni (a helyesírási hibát meg ebben is bennehagytam).
Meleg? Bocs, el kell vennünk a gyerekét!: "Egy orosz törvénymódosítás megfosztaná a szülői jogok gyakorlásától a melegeket." – …még szerencse hogy a téli olimpiára mehetnek nézőnek, persze csak ha nem feltűnősködnek.
Megették a magyar gólyát Egyiptomban: "Elfogták, kémkedéssel vádolták, bebörtönözték, majd elengedték, és végül megették - így ért véget a fiatal magyar gólya vándorútja Egyiptomban." – Legalább tudjuk mit jelent arrafelé az, hogy "állatorvosi kezelés alatt áll". – "Haitham Ibrahim, a gólya mentésében részt vevő Egyiptomi Környezetvédelmi Ügynökség (EEAA) munkatársa csütörtök éjjel arról tájékoztatta a gólya jelölését végző Magyar Madártani Egyesület programvezetőjét, hogy Ménest a szigeten élő egyik család levadászta és megette. A helyszíni kiszállást követően Ménes jelölőgyűrűjét és a még mindig aktív, tehát újra felhasználható jeladóját sikerült a családtól megszerezni." – Újra felhasználni? Minek? Hogy a következő vándormadárról is megtudjuk mikor és hol zabálták meg? :D Ezt amúgy nem értem, az embereket figyelmeztetik arra hogy Egyiptom nem biztonságos, de a védett állatokat nem?!

Az év híre:
Fotelkalandor: 18+ Egy férfi vetkőzteti a Femen nőit: "Kiderült, hogy a világ legismertebb feminista szervezetét valójában egy pasi irányítja, aki csak be akart csajozni az egyetemen."ÉDES FASZOM, de megnézném ilyenkor az összes femi-nyista, de főleg gordon agáta arcát, akik évekig nyomatták és dicsőítették ezeket is meg a Pussy Riot-ot is, és akkor már tudom arra is a választ, hogy honnan van pénzük körbeutazni ezeknek a butapicsáknak a világot. Szánalom legalja, de volt már ilyen, ugye az Emmanuelle-t is ünnepelték mint a női sekszualitás önfelfedezését vagy mit, és ott is kiderült hogy már a könyvet is egy pasi írta (Kristelt meg ugye közismert hogy hogyan vágták át a filmesek). Na mindegy, remélem a Szürke ötven árnyalatáról is kiderül hogy egy szadista hapsi írta :DDD


VASÁRNAP, SZEPTEMBER 8.:
TÚL AZ IGAZSÁGON

Hozd el nekem brúszvilisz fejét!
Talán érdemes:
Cinemax 2. 22:50: Egy férfi, egy nő és egy focicsapat – …avagy így kezdődik egy gangbang, persze csak Amerikában, hogy nálunk mi van a pályán azt péntek óta tudjuk és majd mindjárt írok arról is, de ugye első a műsorajánlás. Szóval ez egy Nick Hornby-adaptáció, amit akár az angol Régi idők focijának is nevezhetnénk, bár itt a rajongók (és a rajongókból lett focisták) a főszereplők, közülük is egy, akinek nőkhöz való viszonyát eléggé meghatározza kedvenc csapatának szereplése. Igen, valamelyest hasonló a szitu a Pop, csajok, satöbbihez, csak itt válogatáskazetták és zeneszámok helyett meccsek és gólok függvényében vizsgálják a párkapcsolatokat. A mai két Bruce Willis-film közül a jobbikat az HBO2 adja fél kilenctől, és bár Az igazság nyomában egy max. közepesnek bekategorizálható ügynökös-családmentős-apafia konfliktusos darab, az ismétlés Looperhez képest még így is felüdülés, ráadásul itt NEM Willis a szuperhős, neki csak a visszavonult ügynökpapa szerepe jutott, így az egészet inkább a fiát játszó Henry Cavill viszi el akinek nem elég hogy normalizálnia kellene apjával való kapcsolatát, de még a családját is meg kéne mentenie, akiket egy régi ügy miatt raboltak el. Feltűnik még Sigourney Weaver is, ami nem is rossz egy egyszernézőshöz képest. Továbbra is visszafele haladva az időben kilenckor lesz egy ismétlésgyanús krimi a Filmbox HD-n gyorsan pörgő történettel és sok-sok sztárral. Főhőse egy jó útra térő bérgyilkos, aki még egy utolsó munkát azért bevállal békésebb, új munkája előtt (haldoklókról készít videókat a hozzátartozóiknak), ám ahogy a híres utolsó munkáknál lenni szokott, minden gallyra megy, kezdve azzal hogy a befenyítendő fickó a kezük között hal meg. A Leszámolás Denverben innentől egy Ponyvaregény-közeli dolgozat (ami pont Tarantino nagy dobása előtt készült), de a sosem elégedett, mindig skatulyába gyömöszölő kritikusok lepcses száját Steve Buscemi, Gabrielle Anwar és Fairuza Balk zárja rövidre.

Kis hírek a nagyvilágból:
Kirabolták Hüvös László fideszes képviselőt:
"Az édesanyja által elütött motoros baleseti helyszínelése idején surranhattak be a házba." – Mint a korábbi eseteknél: én csak örülök annak ha a politikusaink is részesülnek abból ami nekünk már lassan a mindennapok része.
H'átkelő: Lejárt Anglia szavatossága?: "A futballistából lett színész Vinnie Jones szerint Anglia elveszítette saját arcát, túlságosan európai lett az elmúlt években." – Ne aggódj Vinnie, hamarosan már nem európai lesz az országod, hanem közel-keleti :D
Maradona: Bezáratom ezt a kibaszott lebujt: "Az isteni Diego reggel hétkor sem akart hazamenni a kocsmából, miniszter barátjával fenyegetőzött." – Asszem erre mondják újmagyarul hogy PARTYHARD LAJKABOSS. Basszus, most számoltam utána, hát ő már az én gyerekkoromban is tolta a partihardot, úgy tűnik, Charlie Sheen és Keith Richards mellett ő a másik elpusztíthatatlan.
30 milliárdja volt, sajtburgerre sincs pénze: "Szomorú véget ért a kosárlabda legszórakoztatóbb szereplőjének a karrierje, Allen Iverson magának köszönheti, hogy nem lett bajnok. Pedig mindig is nyerni akart. Most már semmije sincs." – ...és gondolom ezt is magának köszönheti, bár ez nincs ideírva. Aki 30 milliárd dollárból nem tud félretenni, az semmiből se tud.
Polanski beszélt a szexbotrányról: "Egyszerűen nem bírta végigcsinálni" a börtönt, ezért szökött meg - mondta a Vanity Fairnek." – Ház ezen aztán marhára meglepődtem. Ki hitte volna hogy azért nem mert bíróság elé állni mert tudta hogy börtön lesz a vége, és inkább elmenekült? Gyáva, gerinctelen szar, jó filmet meg nem is tudom mikor csinált utoljára.
Rendrakással paráztat a tiszaburai szellem: "Egy asszonynak halomba rendezték a ruháit, a megyei lap szerint szellemek. Támad a helyi jeti." – Rendrakó szellemek? Jöhetnének a fővárosba is szemetet meg kutyaszart szedni…
Könnygáz és rendőrök Bukarestben: "A magyar szurkolók buszokat rongáltak, többen alkoholos kómában, egy román rendőr megsérült." - …és mindezt egy három nullás meccsért. Három null oda, basszus, házhoz mentünk a lófaxért, kéremszépen. Én nem kedvelem a románokat, de most gondoljunk bele: odamegy egy rakás "szurkoló" és Magyaroszágos pólóban szétverik a várost, teljes rákészülés meg minden, de a román válogatott még így is lazán felmossa a magyar játékosokkal a padlót. Szándékosan játékost írtam, mert amit csináltak a pályán az játék volt, a focihoz semmi köze. Asszem most kellene leállítani az összes stadionépítést és kirúgni minden edzőt meg focistát a faszba, és örökre elfelejteni azt a sportágat amiben már amúgy sincs semmi sikerünk évtizedek óta, csak döntik bele a pénzt. Valahol írta egy kommentelő, hogy le kéne zárni az országhatárt mind a csapat, mind a szurkolóik előtt, maximálisan egyetértek. A bukaresti törés-zúzásról készült fotókat meg ajánlom mindazoknak akik a Futballfaktoron meg a többi ilyesmin szocializálódtak. Szánalom a négyzeten.
1000: Hírcsokor egy szomorú országból: "Az életünk minden utcasarka az állam kegyhelye." – …és minden sarkon álltunk már, minden lépcsőn ültünk már. Nap kommentje:

Tyreo 2013.09.07. 11:21:08
Aki ebben az országban nem részeg folyamatosan, az hülye.


…jó tudni hogy ennek alapján én a Nagyon Okosak közé tartozom ^^
Viszlát hétfőn!




bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés