2014. 01. 13.
2014 első ajánlója (jan. 13-14-15-16.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
PÉNT HÉTFŐ, JANUÁR 13.:
NINCS ÚJ A VÖRÖSÖK ALATT!
 
...már itt sincs nyugta az emberfiának ezektől a nindzsáktól?!
Business as usual: amennyi péntek 13 volt múlt évben, úgy kezdünk most egy szerencsétlen (?) hétfővel, amire azért jut pár Talán érdemesség, mindannyiunk szerencséjére. Fél tizenegykor például egy 44 éves, de furcsasága miatt még épp fogyasztható western-fúzió a Film+-on, amiben klasszikus stílusok, filmek és közreműködők keverednek. A rendező Terence Young, neki köszönhetjük az első James Bond-ot, ennek örömére át is hozta onnan Ursula Andress-t, Toshiro Mifune és Charles Bronson szerepeltetése egyértelmű utalás a Hét szamurájra és annak remixére, az ugyanannyi darab mesterlövészre, Alain Delon pedig a francia hangulatért felel, ezúttal übergonosz rosszfiúként. Lássuk csak: van tehát egy Bond-hősnőnk, egy szamurájunk, egy revolverhősünk és még egy régivágású Dr. Evilünk is, akik Maurice Jarre zenéjére találkoznak a BONCASZT Vadnyugaton némi arany és egy szamurájkard kedvéért, amit csak úgy mellékesen visznek magukkal a pénzre pályázó banditák, akik koncnak otthagyják a vezérüket. A Vörös nap a bizonyíték arra hogy a Vadiúj Vadnyugat előtt is voltak szokatlan párosítások. Az előtte nyolckor adott Sam Whiskey már valamivel egyértelműbben western, de még ígí is vígjáték és a hagyományos sztorik megfordítása: itt egy vagány csaj bíz meg egy szerencsevadászt és a haverjait hogy volt férjétől szerezzék vissza a drágaszágait, amiket aztán visszaadna annak, akié. Az MGM adja, tehát szinte biztosan újra lesz szinkronizálva, viszont ez Burt Reynolds első komikusi alakítása, tehát még ennek ellenére is érdemes. A Film+2-őn viszont régi ismerősünk, Richard Pryor karrierjének egy kései, nem annyira vicces szerepében kilenckor. A lakáscserék, átalakítások az álomgyár örök gumicsontjai közé tartoznak, a Fura Fekete Családok szintén, miért pont 1988-ban lett volna mindez másként? Rich és szeleburdi családja egy új munkahely reményében vág(na) neki a Költözésnek és indulna Amerika másik felére, ezáltal szabadulva például az enyhén elmebeteg szomszédtól, ám ha nem volna elég a Zasszony (akinek úgy hiányzik mindez mint egy púp a hátára) és a gyerekek drámája (akik nem akarnak megválni a régi ismerősöktől-iskolatársaktól és persze a szerelemtől), ott van még Murphy megvalósuló törvénye, vagyis minden elromlik ami elromolhat. Családbarát, nézhető, de a Pryor-életmű gyengébbik oldalát képviseli.
 
Óév? LESZAROM.
Urbanista: Húgyriasztót szereltek fel a metróállomáson: "Atlantában ezzel próbálnak küzdeni a vizeletszag ellen. Kár hogy kicsit drága mulatság."LESZAROM és megjósolom hogy a csövesek is le fogják, és nem csak szóban mint én, hanem tettben is.
Miley Cyrus és Cara Delevingne egymás nyelvét nyaljaREMÉLEM ELKAPTAK EGYMÁSTÓL PÁR GOMBÁS FERTŐZÉST LESZAROM.
Anne Hathaway szart adott egy lesifotósnak: "Nem cécózott a színésznő, hanem cselekedett, amikor kutyasétáltatás közben fotózták le." - Ő is LESZARJA!!! Eddig is szerettem, ezután még jobban fogom!
 
Újév? LESZAROM.
Leszbikus az új környezetvédelmi miniszter: "A német nyelv már csak ilyen: Barbara Hendricks portréja szerint az élettársa nőnemű."LESZAROM, még akkor is ha igaz. Ha a hazájának hasznot hajt akkor k*ra nem érdekel a sekszuális orientációja. Végezze a munkáját osztjónapot.
Angelina Jolie-nak szép, kerek feneke van: "Amilyen sovány, azt hihetnénk, hogy csontos is, de nem. Feszes farmerben mutatta meg." – Klasszikus celebnek mi járna más, mint egy klasszikus LESZAROM.
Jennifer Lopez segge rekordkerek – ...de azért ő is csak úgy lesz egészen kerek, ha LESZAROM.
Punci fölött lebegő bugyi az új trend: "Bikini bridge - így hívják a csípőcsontokon egyensúlyozott bugyit. Az Instagram imádja, ön is?" – Hát ha én is ott lebegnék fölötte, alatta vagy akár rajta, akkor talán. Így viszont simán csak LESZAROM.
Az új-zélandi cukrász szarrágónak tartotta a kuncsaftot, ehhez méltó tortát csomagolt neki.LESZAROM – Anne Hathaway után már Új-Zélandon is! TISZTELET!
Britney Spears meghízott, de csúcsra ért: "32 éves korára állandó showt kapott Vegasban, és bár fatönknek néz ki, valamiért mégsem tudjuk bántani. Megmutatjuk, mit csinál most." - Én igenis tudom bántani, de sas nem vadászik legyekre vagy mi, meg újév is van ami ugye a szeretet de főleg a munka ünnepe, ezért inkább csak...LESZAROM.

KEDD, JANUÁR 14.:
BŐSÉGESEN ELADÓSODVA
 
A bombák földjén, a múlt árnyaitól kísértve.
Ajánlott:
Mivel Sidney Lumet Zálogosát nem adják normális (= esti) időpontban, ezért a mai ajánlót előre megkapjátok arra az esetre ha netán valaki otthon lenne 14:40-kor. További indok mellette, hogy bár 64-es műről van szó, mégis a kétezres évekig kellett várnunk arra hogy behozzák – remélem a Cinemax nem szúrta el a szinkront. Lumet itt mindvégig váltogat a francia művészfilm flashbackjei és az amerikai kvázi-dokuk rögvalósága és a vele járó különc figurák között, talán ezért is lesz felemás az élmény – vagy azért, mert főhősének egy nagyobb rossz (koncentrációs táborok) kísértő emlékét kell legyőznie a jelen durva körülményei kedvéért (zsidónak, pláne zálogosnak lenni Harlemben sem könnyű). Maradva az Amerika-kritikánál, tízkor jön még a Dunára Wim Wenders 2004-es drámája a Bőség földje árnyoldalairól, melyben két, szinte mindenben különböző karakter találkozik, miután addig egymástól biztonságos távolban futottak életük szálai. Az egyikük egy árva, katolikus lány, aki társadalomjobbító munkát végez Los Angeles csúnyábbik részén, ahol viszont a másik arc, egy vietnami veterán nyomatja a maga egyszemélyes bosszúhadjáratát az ottani muzulmánok ellen, mivel a WTC elleni merénylet után mindegyikükben terroristát lát – ám amikor fő gyanúsítottját pont az ő és a lány szeme előtt ölik meg, mindkettejük világképe átértékelésre szorul.
 
Talán érdemes:
Mondjuk MC Hammer igaz történetét pont azok nem fogják megnézni akiknek szólna (lásd NBA-s kosarasok, akik a milliomos létből egyből a híd alá mennek), hanem azok akiktől már csak anyagi lehetőségeik miatt is távol áll a pénzszórás, viszont fiatalkorukban buliztak a Emszí Kalapács zenéjére, de ettől még nekünk is szolgálhat tanulságokkal. Mivel kb. a szemem előtt zajlott a sztori (vagyis amennyit az MTV-n láttam belőle klipek és hírek formájában), ezért talán megaszondhatom, hogy Hammer ugyanott követte el a hibát ahol Vanilla Ice: családbarát poprapperből minden átmenet nélkül akart hiteles utcai gansgta lenni, és közben költekezett mint az állat. Ice valamivel jobban csinálta: bár ő drogra költötte mindenét, de még így is jól él, Hammer alól viszont vitték a házat és a kocsikat is - viszont ez közelebb hozta Istenhez, ami jó. Éjjel negyed tizenkettőkor adja a FEM3, fennmaradni tuti senki nem fog csak emiatt, de felvenni talán jó lesz. Mára úgy tűnik a tartozás lesz a fő téma, mert háromnegyed tizenegykor még egy ilyesmi című, de nem anyagi természetű Adósságról szóló darabot kapunk az HBO-n. John Madden filmje egy régi Moszad-akció újravizsgálásáról szól, mivel a kilencvenes években felmerül hogy 1965-ben tévesen végeztek ki egy állítólagos háborús bűnöst. Az izgalmas történet mellett jópont még a sok magyar színész is (Csókás Márton, valamint kisebb szerepekben Tompos Kátya, Rácz József és Szurdi András), persze azért Helen Mirren a lényeg benne.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
A sok leszarás után lássuk a friss eseményeket, mivel már az újév legelső napjai is bővelkedtek kirobbanó hírekben:
Robbantás egy pesti bankfiók előtt: "A Lehel úti CIB elé tették a bombát, de itt hét bank van egymás mellett. Senki nem sérült meg." - ...még jó. Az ilyen robbantgatóknak meg a jó édes anyját :SS
Titokzatos robbanás ölte meg Prágában a palesztin nagykövetet: "Kinyitotta a régi páncélszekrényt, ami néhány perccel később felrobbant. Fegyvereket is találtak." – Most aztán tényleg hűde meglepődtem...NEM."A széf helytelen kezelése vezetett az új évben a palesztin nagykövet halálához – tájékoztatta a közvéleményt a cseh rendőrség. (...) A palesztin külügyminiszter megfogalmazása szerint a nagykövet "mártírhalált halt kötelességteljesítés közben".MUHAHA, ez nagyon jó. Képzelem mi lett volna ha be is teljesíti a "kötelességét" :DDD
 
regapó 2014-01-02 08:34:57
A széfek már csak ilyenek gyárilag, hogy ha régen nem nyitod ki, akkor felpukkan.
Egy ismerősöm meg a malacperselybe gyűjtött ötven évig és amikor fel akarta nyitni, előbb be kellett vinnie a laktanyába hatástalanítani.

 
Proszektúra: Elnöki rizsa az újév hajnalán: "Áder beszéd közben olyan képet vágott, mint a foghúzásra váró páciens, akinek már benyomták az ínyébe az érzéstelenítő injekciókat." - Megintcsak én csináltam jól: mivel folyamatosan nem voltam józan, sikeresen lemaradtam az újévi beszédről, amiben – a tavalyihoz hasonlóan – megintcsak Weisz Fanni volt a legjobb:
 
Córeszmaci 2014.01.02. 09:11:24
A beszednek volt egy pozitivuma. Most eloszor elveztem a jeltolmacsolast. Az a csaj 10/10 volt. Le is volt nemitva a tv, csak azt a szoket neztuk. Ki a francot erdekel, h egy politikus mit rizsazik.

 
Dzurinda: Az utolsó feles nem kellett volna: "A volt szlovák kormányfő éjszaka cigit lejmolt Kassán, ám amikor rá akart gyújtani, eldőlt." – ...avagy ilyen amikor a politikusból előbújik a tarhálós punk. Szinte már emberi. De csak szinte, ugyanis a politikus még mindig nem ember.
Travelo: Ufót láttak a brémai repülőtéren: "Egy járatot töröltek miatta, a rendőrség nyomoz." – Asszem ott se kellett volna az az utolsó feles, és nem csak a reptéri forgalomirányítóknak, hanem a rendőröknek sem:
Eljárás indult egy ufó ellen: "Kavarodást okozott a brémai reptér menetrendjében, ezért akár börtön is járhat az ufónak."MUHAHA 2. Elképzelem ahogy az Azonosítatlan Repülő Tárgy vezetőjét felszólítják hogy azonosítsa magát: "Jó napot kívánok, közúti ellenőrzés, személyigazolványt, forgalmit, jogosítványt kérném bemutatni!" :DDD Nap konteós kommentje:
 
juvefan 2014-01-08 01:05:09
Szerencsétlen UFÓ remélem gyorsan elhúzz ebből a büntető táborra alakított világból!!

 
 
SZERDA, JANUÁR 15.:
PUSZTÍTÓ ÍNYENCFALÁS
 
A szomorú amerikai gengszter.
Talán érdemes:
Film a filmben nyolckor az MGM-en, ami viszont még a (rosszul lefordított) címe ellenére sem egy Ínyencfalat, szegény John Candy-t ugyanis ezúttal nagyon gyenge ötletek és még gyengébb poénok közé szuszakolták be. Egy kövér forgatókönyves épp beleszeretne a saját sorozata vezető színésznőjébe (miközben a kevésbé látványos, de legalább őszinte érzelmekkel közelítő kollegináját észre sem veszi), ám úgy beveri a fejét hogy menten megtalálja az átjárót a valóság és a széria világa között. Az életbölcselkedős végkicsengés kb. innentől garantált, és Candynál még Mariel Hemingway is jobb benne. Kilenckor francia sablonkalandozás Indiana Jones és Kelly hősei után szabadon a Film+2-őn, nem Salamon király hanem Afrika bányáiban, de legalább a legnemesebb fémért. Régóta ismerjük a Pusztító arany veszélyeit, ha meg a kincsvadászok közé nő is jut, akkor garantált a szerelmi-hatalmi sokszög. Itt is ez a felállás valósul meg, amikor nem jön össze a terv és barátainknak menekülnie kell. Könnyebben menne nekik mind a nő, mind az arany nélkül, de végülis az egyik miatt jöttek, és előbb-utóbb úgyis a másikra költenék, tehát valahol érthető amit (rosszul) csinálnak.
Film Mánia, éjfél: megint keleti harcművészek, megintcsak a tengerentúlon: az Amerikai szamurájban hemzsegnek a műfaj friss nevei és ősöreg közhelyei, kezdve ott hogy itt is egy ellopott kard miatt ugranak egymásnak a fontosabb szereplők, folytatva azzal hogy esetükben két, bushidó nevelést kapott árvagyerekről beszélünk, akik ahogy nőttek fel, úgy távolodtak el egymástól, egyikük a japán gengszervilág, másikuk a média STÁRja lett. Nem nehéz kitalálni hogy régi tanítójuk melyikükre hagyta a kardot, és hogy melyikük lopja el. Az egymás ellen fordult kvázi-testvérek azután egy ketrecharc keretében találkoznak újra a Közel-Keleten. Egyedül a rosszfiút játszó Mark Dacascos miatt ajánlom nektek, de még így is csak mérsékelten.
 
Ajánlott:
...bár ismét csak felvevésre, ugyanis éjjel egy előtt öt perccel kezdik a Dunán. Ugyan mi lehet ami jó és ilyenkor adják? Természetesen zene, nem is akármilyen: a Loom fellépéséről beszélek az A38-on. Akinek elsőre nem lenne ismerős a név, annak csak annyit tájékozódásul, hogy a trió alapját a Tangerie Dream-es Johannes Schmoelling és egy másik őstag fia, Jerome Froese adja, vagyis minőségi elektromos zenét kapunk profiktól. Meglepő, de igaz, és szinte visszaállítja a világba vetett reményeimet, hogy az Indexen még fórumuk is van.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Egy texasi moziban csak A túlélőt vetítik: "Akkora sikere van Peter Berg filmjének." – ...viszont ennek a sikernek az egyik oka az hogy a néző arrafelé fogyóeszköz:
Nem élte túl A túlélőt a moziban: "Egy nyugalmazott rendőr lelőtt egy nézőt, mert idegesítette az SMS-ezés." – Természetesen eszünkbe juthat a Scary Movie egyetlen jó jelenete, egyébként pedig az LŐJE vesse rá az első GOLY követ aki a mai popkornzabáló, okostelós közönség láttán nem játszott már el legalább gondolatban a gondolattal, hogy.
Magyarországon van az ír gázoló: "Francis Tobin gépe hétfő este szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren. Pár napig ül majd magyar börtönben." –  ...de még itt is mindennap látogathatja a felesége negyven percre, és külön cellája van. És milyen ez a Zélet, hétfőn jött, de kedden már meg is kapta az örök kimenőt:
Az ír gázoló visszamehet hazájába: "Hogy otthon folytathassa börtönbüntetését."ÉDES FASZOM! KOSSUTH-DÍJAT MÁR NEM IS KAP? SZENTTÉ SEM AVATJÁK? És főleg: MENNYIT FIZETTEK NEKI EZÉRT? Remélem majd ő is ír könyvet, meg csinálnak róla is tévésorozatot mint szulejmánról, a címe lehetne mondjuk KÉT NAP A MAGYAROK BÖRTÖNÉBEN. Hogy az átlagember élete mennyit ér a bíróságon azt rezesová óta tudjuk, most végre abban is képben vagyunk hogy két gyerek élete mennyit taksál (igaz hogy csak bő egy évtized után). Hát akkor, kedves barátaim, ÉLJEN ÉS VIRÁGOZZÉK A MEGBONTHATATLAN ÍR-MAGYAR BARÁCCSÁG, hogy verjem Jusztícia jóQrvaannyábamárbocsánat. Tulajdonképp  bármelyik fórum bármelyik kommentjét berakhatnám, annyira egyöntetű a nép álláspontja, de legyen mondjuk ez a Nap kommentje:
 
Vandras69 2014-01-14 18:45:29
Ez a magyar és az európai igazságszolgáltatás szégyene. Két gyermeket a járdán halálra gázolt. Kapott érte egy év és néhány hónapot. Ez a magyar igazságszolg. szégyene. 10 év után nagykegyesen idejön majd 1 héten belül vissza irországba. Az itt töltött időben megszabja a feltételeket: külön cella, feleség napi 40 perces látogatása.... Esetleg kaphatna fiatal táncos lányokat is, csak hogy nehogy uncsi legyen az itt töltött néhány nap. Kiröhögtetjük magunkat a világ előtt! Szánalmas.

 
 
CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 16.:
SZAMARITÁNUSNAK LENNI...
 
Nem egy séta a parkban :(
Talán érdemes:
M1, 20:05: Férfi kézilabda Európa-bajnokság – Eleve és elvből gyűlölök minden sportközvetítést, de főleg a focit, amiben úgy egy emberöltő úta nem rúgtunk labdába. Viszont a Magyarország – Norvégia meccs ígéretesnek hangzik, bár a focihoz képest végülis minden az :DDD Kilenckor újabb kaland a Film+2-őn, de már nem csak az arany, hanem a narkó nyomában is és az élet vadabbik oldalán. Egy drogcsempészetbe belerángatott turistát és fogolytársát egy sötét alak viszi ki a dutyiból egy látszólag tiszta üzlet erejéig, amiről azonban hamar bebizonyosodik hogy nem csak hogy nem tiszta, de még nem is egyszerű csempészmeló: az általuk szállított aranyat ugyanis megintcsak kábszerre fogják váltani... Az Őrültek aranya szimpla B-film a nyilvánvaló hatásokkal (Éjféli expressz, Drugstore Cowboy), egyszeri alkalomra ideális. Háromnegyed tízkor valós történetből készült dráma az MGM-en egy, a hajléktalanok jogaiért harcoló fickóról (Martin Sheen). Bár kínálja magát a párhuzam, a Szamaritánust csakazértsem állítom szembe Tarlós politikájával, mivel kivételesen egyetértek vele abban hogy a közterek azok a járókelőkéi, és abban is hogy nem azzal segítünk ha mindent úgy hagyunk ahogy addig volt.
 
A seksz, a szipu rovat:
Több nagy mellű szőkét az Iron Sky 2-be!: "Így győzködi Udo Kier a rendezőt. Az idén 70 éves sztár a dinólovas nácis folytatásban is visszatérne."TISZTELET Udo Kier-nek, hogy még a hetedixen túl is tudja a frankót!
Erotikus munka: 18+ "Levél a stricimnek": "Az ügyfél egyértelműen benézte, és a képzelt főnöknek intézte a levelet. Kínos." – Nem, te ostobenkó kurva, az a kínos hogy annyira segg hülye vagy hogy még ki is rakod. Egyébként nem volna rossz ötlet a panaszkönyv bevezetése a kurváknál is...
Aleska Diamond egyszerre apáca és katona: "És közben tankot vezet. Tulajdonképpen az internet egy képen összefoglalva, csak cica nincs rajta." – Tulajdonképpen ez csak a szokásos vallásgyalázó faszság, de legalább nem karácsonyra időzítette mint mészáros dóra, ezeknél már ezt is értékelni kell.
Monique Covet elintézte, be lehet zárni az internetet: "A nap képe: pucér angyalként pózol az expornós, ez lett a profilképe Facebookon." – A nap képére mi jöhetne más mint a nap szava, egyetlen szó: NEMZETHALÁL.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Urb: 280 millióért árulják az egykori Hauert: "A 120 éves cukrászdát elszámolási vita miatt zárták be 8 éve, most egy hirdetési oldalon bukkant fel." – Ilyenkor viszont nem tudok leszarni semmit, csak öregnek érzem magam: én még ettem ott, és nem százhúsz éve :SSS
1000 leütés: De akkor kire szavazzak?: "Úgy látom, Bajnait nem pontoztam le annyira. Bár sem ez, sem más nem segít már rajta." – Természetesen Gianna Michaels-re (Szerelemmel a Kirekesztés Ellen Párt) kell majd szavazni. Én is rá fogok ^^
Ezt megnézed, és azonnal belépsz a Kommunista PártbaKIZÁRT DOLOG. - "Az új kínai vezetés tudja, mi kell a népnek." - Nem egészen kizárt dolog :/ Ezért kell ott is a SZKEPtikus jelöltre szavazni!444
Körözik a playmatet, fogházba kerülhet: "Barsi Adrienn megharapott egy rendőrt, közmunkára ítélték, amit fogházra változtattak."Ilyenkor hol van az ÁNTSZ?! Mi van ha veszett playmate volt és megfertőzte a rendőrt?! Nálunk is szaladgálnak ilyen veszett playmate-ek, szokták is tájékoztatni a lakosságot, meg kitesznek mérget-csapdákat!!!4
Barack Obama is bekerült a Kockahasba!: "Szexicsávós galériánkba az USA elnöke melegpornósokkal és artistákkal méri össze a testét."– De szép ember! Korunk hőse: mém is, modell is, selfie-zik is... Eközben AZ ÁLLAMKASSZ Hawaii-on:
Tiltakozások zavarták Obamáék vakációját: "Pár tucat tüntető transzparensekkel várta az elnököt." – Na, úgy néz ki hamarosan újabb kísérleti atomrobbantóhelyet írhatunk a Bikini-atoll mellé :DDD
Ezekkel a számokkal nyerték egy laptop árát: "Megvannak a skandináv lottó nyerőszámai. Hetesek nem voltak, hatos szelvényből viszont több is akadt." – Ez valami új hóbort, hogy mindent laptopokhoz mérnek? Lehet hogy nekem is kéne már egy, mert így egyszerűen félembernek érzem magam :DDD
Apple: Egy hárommilliós gép olcsó?Mi az hogy, nagyonis...NEM, még akkor sem ha egyesek szerint "A Mac Prót akkor sem tudod olcsóbban kihozni, ha csak egybe hordod az alkatrészeket." – Dehogynem tudom: eleve nem veszem meg. Háromillió forintot semmilyen cucc nem ér meg! És még ennél is van drágább:
90 millió egy sosem használt laptopért: "A brit férfi csak egy laptopot szeretett volna – 16 év pereskedés után a tönk szélén áll miatta." – 90 millió...abból mennyi LAPTOPOT oké, LÉLEGEZTETŐGÉPET sört lehetett volna venni!
Homár: Ellopták a laptopot a Postán: "A doboz megkapta a címzett, a laptopot nem." – Legyünk pozitívak: neki legalább nem kellett 90 millát leperkálnia...
A Sátánnal is összefogunk Jézus ellen: "Kevin Smith új filmje megint kiveri a kollektív biztosítékot, hiszen főgonosza maga Jézus lesz." – Ha ez komoly, akkor innentől vagy beigazolódik amit már régóta gyanítottam, hogy Smith csak hazudja magát katolikusnak, vagy ezzel akarja papíron is eladni a lelkét, ami ugye nélkülözhetetlen a tartós halivúdi sikerekhez: "Kevin Smith legújabb filmjét, a Tusk című horrort még be sem mutatták az amerikai mozikban, a rendező, aki nemrég még azt ígérte, hogy soha többé nem fog filmezni (ki tudja, miért sértődött meg éppen akkor), bejelentette legújabb projektját, a Helena Handbag címűt. A filmmel majd jól kiveri a kollektív biztosítékot megint hiszen a tartalma alapján elég meredek horror lesz: az emberiség az eszét veszett és mindent elpusztítani igyekvő Jézus ellen az ördöggel szövetkezik, és a pokol seregeivel közösen igyekszik legyőzni Isten fiát." – Még egyszer: ha ez komoly, akkor újabb összeskövéselméletre van bizonyíték. Ajánlom mindenkinek a Szuperistenek és Istenutánzatok: Megmentők vagy bosszúállók? című filmet. Tessék lehámozni róla a konteós paranoiát és elvonatkoztatni attól hogy hívők csinálták (mégis, ki más csinálta volna meg), és a lényeg ott lesz benne (a türelmetlenek akik a Smith filmjével való párhuzamot keresik, egyből a lényegre ugorhatnak). Köszöntem, viszlát hamarosan!
 
 
Kulcsszavak: nemzethalál, LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés