2014. 01. 27.
The Last of January (jan. 27-28-29-30.)
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
HÉTFŐ, JANUÁR 27.:
HEJJ, AZ A NÁSZ A
ZAVAR FRANCIÁGYBAN!!!
 

Bár gyerekük nem lehet, azért a vámpírok csak szaporodnak
Hajj, Djunáról fúj a szél!
Talán érdemes:
Hajnali egykor újabb bőrlehúzás a tvájlájtról a Cinemax 2-őn az Elátkozottak csókjával. Amilyen nosztalgikus és ígéretes plakát jutott neki, annyira faékegyszerűségű: adott egy ingyenélő vámpírlány aki az angyalok városában összejön egy forgatókönyvíróval és megtéríti, ám közbejön a húga, aki viszont testvérével ellentétben nem dög,-hanem emberevő. A sovány strory miatt a film fő érdekessége még mindig az hogy Cassavetes egyik lánya követte el (igen, sajnos a gyerekei mind-mind ezen a pályán próbálkoznak), pedig Sofia Coppola után az egyenesági leszármazottaknak meg kéne tiltani hogy kamera közelébe engedjék őket. Well, what the hell, legalább sikerrel lopta el Kubrick leggyengébb-legszarabb filmjének hangulatát (igen, a Tágra zárt szemekre céloztam), és sokat dugnak benne, tehát horror-szoftpornónak azért korrekt (de nem, mert abban is az olaszok viszik a prímet a régi klasszikusokkal). Komolyan nem értem, az utóbbi húsz év termését elnézve úgy tűnik mintha az összes vérszívó Los Angelesben, de legalábbis Amerikában élne, és semmi gondjuk nem lenne azon kívül hogy unják az életet meg össze-vissza kefélnek és ha beszélnek néha, azt csak és kizárólag erről a két témáról teszik - bár végülis működik a dolog, mert én is mit választottam nyitóképnek? :DD Viszont az előtte ugyanitt adott Vuosaari, Helsinki még akkor sem akkor sem akció-horror ha a műsorok közt így hirdetik, bár Helsinki multikulti negyedében simán lehetne olyasmit is forgatni. Nem, amint az a tizenegy előtt öt perccel abszolvált kezdésből is sejthető, művészkedés lesz meg toleranciára tanítás, de az viszont úgy hogy még én se köthetek bele: a téli elszigeteltség egy hetét kapjuk a finn fővárosban, amiben a szereplők megküzdenek a maguk izolációjával és próbálnak eljutni a céljaik felé, legyen az hírnév vagy szerelem. Nincs mese, néha kell ilyesmi is, ahogy kell olykor némi romantikus komédiázás is, ezt meg kilenckor kapjuk a pofánkba az HBO Comedy-n, a kötelező iskola lúzerével aki egy menőbb csajt kér fel hogy Leckéket adjon neki a szerelemből - mármint randizásügyben, mert egyébként nem játszana a csajnál. Ám ahogy a Pygmalion-történeteknél általában, úgy itt is beüt az elkerülhetetlen: pont mikor sikerrel jár a tanítvány, akkor döbben rá az oktatója hogy beleszeretett. Én akkor már inkább a közösülő vámpírokat választom :SSS
 
2014? LESZAROM.
18+ Erős gyomor kell az új James Franco-filmhez: "Csak a trailerben meghalnak legalább öten, a nekrofil főszereplő senkit nem kímél. Trailer." – Simán csak KIHAGY LESZAROM.
Ez tényleg egy beteg film lesz: "Anyja méhébe visszadugott csecsemő és fóliába tekert, meztelen férfi. Forgatási riport Pálfi György Szabadeséséről." – Ja, hogy a Taxidermia rendezője? LESZAROM.
Ennyire gusztustalan dolgot sose látott még Miley CyrustólLESZAROM, májli amúgy is úgy hányadék ahogy van.
Tudta, hogy Miley Cyrusnak van pornós hasonmása?ÉS AZ A DURVA HOGY MÉG A PORNÓSKURVA HASOMNÁSA IS ERKÖLCSÖSEBB NÁLA LESZAROM.
Ilyen Budapest legjobb vécéje!: "Kilátással a Parlamentre. Te minden felett ülsz. Az élet császára vagy." – Én ezt is csak LESZAROM. Majd akkor szóljatok ha a Parlament fölé szerelnek egy pottyantósvécét, mondjuk oda ahol régen a vörös csillag volt :DDD Nade a nagy kérdés az hogy mit keres az amerikai követség tetején egy mobilvécé, hát itt a megoldás:
 
teotwawki 2014.01.22. 17:39:58
prism álca

 
Mit keres Hitler vécéje New Jersey-ben?: "Évtizedeken át használták a strapabíró porcelánt egy autószerelő műhelyben." – B+, még egy politizálós-történelmi budi? Csakazértis LESZAROM!
Kim Kardashian valójában plasztik Barbie – Valójában én még mindig LESZAROM.
Nesze: Mick Jagger jócsaj lánya most éppen ékszert reklámoz: "Bírod a csajt, vagy fura?" – Egyik sem, én egyszerűen csak LESZAROM.
Grammy: Madonna nénike lett: "Az énekesnő repedező arccal, tűsarkakon, de bottal mászkált. Már majdnem megsajnáltuk." – Én is már majdnem úgy voltam vele hogy áh, nem szarom le, kegyes leszek, azután eszembe jutott mennyi szemetet köszönhetünk neki, úgyhogy csakazértis...LESZAROM.
Naomi Watts kicsi, kerek feneket sportolt magának: "A színésznő sokat mozog, például fut, méghozzá a hasonlóan csinos barátnőivel. Nem véletlen, hogy ilyen jól néz ki, galériában mutatjuk a lényeget." – A lényeg, hogy én még mindig LESZ SUNÁZNÁM! A barátnőit is!!!!! :)))))
 
 
KEDD, JANUÁR 28.:
MALMOZNI AZ ÉKEZETEKET
 
Én vagyok az apádvagyok!
Talán érdemes:
Egymás után két távol-keleti harcművészkedést kapunk a Film Mánián, előbb (de még így is jó későn, 23:40-kor) a már címében is ambivalens Rettenthetetlen hiénát, ami félig-meddig vígjáték is, de abból a fajtából amin néha azért röhög az ember fia, mert a poénok lógva maradnak a levegőben. Emellett még a sötétebb hangulatok is belecsúsznak (például a főhős nagyapját megölik), illetve a bosszúsztori is annyiszor le lett rágva, hogy sokszor, mindegy, a nosztalgiafaktor (1983-as műalkotás) meg Jackie Chan még így is simán eladja. Ugyanitt fél kettőtől viszont jóval komolyabb kardcsörte várható a Nyolc TÖRP szamuráj legendájával, ami meglepő módon ugyanabban az évben készült mint az előbbi darab, de ég és föld – bár itt meg az európai várfelszabadítós-királylánymentős limonádékat öntötték nyakon némi szakéval. Furcsa és elnyújtott film, szerintem jobb lesz felvenni, aki meg annyira telhetetlen hogy halmozni akarja az élvezeteket, tízkor közbeiktathatja még mindig ugyanitt az originál Djangót Franco Neróval, ami a maga idejében épp annyira erőszakos és humoros volt mint Tarantino remixe és ugyanúgy nem szűkölködik szürreális jelenetekben, élen persze a koporsót vontató főhőssel és a nevéhez méltóan ördögi főgonosszal.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Szétvert dílerek, lekötözött drogosok: "Dílereket vernek, lekötözik a drogfüggőket, a Város drogok nélkül nevű orosz szervezet kemény módszerekkel igyekszik megszüntetni a keménydrogok díler-hálózatát Jekatyerinburgban. Nagykép."TISZTELET! Bár én hiányoltam a cikkből a dílerverést, arról is jó lett volna egy fotó :(
Madonna kedvességből niggerezte le fiát: "Bár az énekesnő két Afrikából örökbefogadott gyereket is nevel, most az egész világ rasszistának nevezi. De miért is? Steiner Kristóf elmondja." MAGYARUL: kimagyarázza ezt is, hát még jó hogy, kristófot azért fizetik hogy az ilyen faszságokat is beetesse a csürhének. Ha bárki más niggerezne, nem volna bocsánat, nem lehetne formabontásként értelmezni (Tarantinót is sarokba szorították emiatt). Tényleg ennyire szarul megy madonnának hogy már ezzel próbálja megdobni a karrierjét és az örökbefogadott afrikai gyerekei mögé kell bújnia? Szánalom, mi lett belőle.
A Hyde Parkig kergették Vonát Londonban: "Nem volt biztos, hogy megtartják a gyűlést, mert a lefoglalt helyek visszamondták a Jobbik vezérét." – Úgy látszik ragadós volt az osztrák példa:
Csatatérré változott Bécs belvárosa: "Egy szélsőjobboldali bál ellen hatezer ellentüntető vonult fel, összecsapott a két csoport." – ...és az a szánalmas hogy ilyenkor még a baloldal is elfogadhatónak tartja az erőszakot meg a politika utcára vitelét, akárcsak Kijevben:
MédiaPanda: Döbbentes videó a polgárháború felé robogó Ukrajnáról: "Ez ma Ukrajna, és a saját jogaikért kiálló ukránok élete. Lángoló barikádok, sálakkal, maszkokkal lefedett arcok, és pusztítás." – Hogy oda ne rohanjak sírva! Eszem megálll: a szebb napokat látott Kijevet konkrétan lángba borítják a fegyverekkel hadonászó, "saját jogaikért kiálló ukránok", miközben nálunk pár kuka, rendőrautó meg a tévészékház ajtajának felgyújtásából Brüsszelig hallatszó siránkozás kerekedett. És az a vicc, hogy most meg ugyanazok fogják egy még durvább bagázs pártját. Röhögnöm kell, illetve nem is. Nap kommentje:
 
Brother Rage 2014.01.27. 12:15:22
Így változnak az idők. Nagy demokratáink 2006-ban legszívesebben élessel lövettek volna két felborított kukáért, most meg a rendőrgyilkosok pusztítását elkeseredett harcként ábrázolják az emberi jogokért és az ukrán nemzet szabadságáért.


SZERDA, JANUÁR 29.:
KELLEMES, CSALÁDOS
 
...jó svádájú úriember. Mi van, kitört a vámpírszezon?
Kemelten ajánlott:
Amilyen gyakran hivatkozok Fellinire, annyira ritkán láthatjuk a műveit, és nem is mindet. De ennek most vége, tíz előtt tíz perccel ugyanis a Mester első filmjét vetíti a Duna, amiben már megjelenik minden és majdnem mindenki aki később számít akár Fellini munkásságában akár a Cinecittában: a forgatókönyvbe Michelangelo Antonioni segített be, a zenét Nino Rota szerezte, de a legfontosabb hogy Giulietta Masina már itt is Cabiria. Ugyanígy, a bálványok és a korabeli hírességek visszásságainak kivesézése már is megjelenik a címbeli Fehér sejkért rajongó friss házas nő kiábrándulásában, aki inkább a férjét választja amikor közelebbről is megismeri azt akit addig imádott. Tizenegy előtt tíz perccel viszont a TRVE KVLT gótoknak lesz jó a Cartoon Network / TCM-en, aholis a számtalan Drakula-variáns közül az 1958-asat adják le, ami a Lugosi Bélás eredetit követő eldolgozások sorában az első volt, és végülis miért ne a legendás Hammer stúdió csempéssze vissza a brit ízeket az örökéletű vérszívó történetébe? Peter Cushing Van Helsing-ként remekel, ám az igazi sztár egyértelműen Christopher Lee, aki meg sem kísérli Lugosi manírjait másolni, inkább megkreálja a saját grófját, és hatásosan: ma már az ő alakítását is akkora klasszikusként emlegetik mint hazánkfiáét.
 
Talán érdemes:
HBO2, 19:20: Miért pont Szibéria?
- Nem is tudom. Talán mert Alaszka voltmár? :D Félretéve a tréfát meg a politikai áthallásokat, ez egy korrekt vígjáték kicsit a Vaskabátokra hangolva, csak itt egy német csomagküldőt küldenek ki a tajgára az ottani központ ráncbaszedésére. Emberünk a legrosszabbra készül de a legjobb vár rá: kellemes csalódás az országban és a népekben, na meg a szerelem ígérete :) Utána újabb példa arra hogy az On The Spot kéttagú gárdája nem nyugszik amíg a nyakunkba nem zúdítják a világbékét: kilenckor láthatjuk az általuk szervezett közös utazást, aminek keretein belül összehozták a találkozót Idi Amin és az általa megöletett miniszter egy-egy leszármazottja között. A Diktátorok gyermekei aktuális részét kajolni fogják azok akik mindig vevők egy-egy pokoli történetre, én szokás szerint kihagyom.

A seksz, a szipu rovat:
Olivia Wilde szép ruha nélkül is gyönyörű
- Sőt, anélkül az csak igazán 8) - "Azon kívül, hogy a mellbimbói átharapják a pólóját, nincs mit mondanunk, de mutatunk még néhány friss paparazzi-fotót." - Nekem ezek után volna mondanivalóm neki, de az korhatáros, úgyhogy megtartom akkora amikor esetleg személyesen találkozom vele.
Betiltották Romániában A nimfomániás 2-t: "Egyetlen moziban sem lehet majd bemutatni." – Tudjátok azért van amiben igenis követhetnénk a románokat. Még most sem késő akár az első részt is betiltanunk, vagy akár egyes magyar filmeket is:
Osvárt Andrea mindent bevállal: "Az új előzetes igazodik a szókimondó címhez: lesz vécés szexjelenet és banános gusztustalankodás." – Na akkor még egy film idén amit kihagy....NÉK, ha néznék még egyáltalán magyar filmeket, de ugye nem nézek. Nap kommentje 1.:
 
2014.01.28 20:44:18 kurgan
ez a mocsok már a nemzeti együtthalivudizálódás rendszerében készült? ez magyar magaskultúra? ezért kellett szétkúrni a korábbi filmalapot, hogy ekkora szarok készüljenek? ez hogy jön össze az etikaórákkal? ezt küldik csatába a VV6 ellen? a kultúrkampf monnyon le! minél többször látom ezt az előzetest (na nem önként, a mozikban) annál jobban hányok tőle. coming out, meg az a mentős okádék dettó, andy vajna takarodj!

 
VV Annamari internetes szerelmétől terhes – Hiába no, már a chatszex sem a régi :( Lassan már a billentyűzetre is gumit kell húzni mert egyetlen félreütés, vagy rosszul lenyomott Enter gomb, beragadt caps lock, és kész a baj!4!44 négy Nézzünk is el a Quart-ra hátha a zene majd lenyugtat minket:
Idén sem maradunk szex és erőszak nélkül: "Mint azt 2013 legjobb klipjeiről írva megjegyeztük, soha annyi szexuális és/vagy erőszakos tartalmú klip nem készült, mint tavaly. Úgy tűnik, a trend idén is folytatódik. Itt van három januári klip, szexszel, erőszakkal."MAGYARUL: a csürhe hozzászoktatása a deviancákhoz tovább folytatódik. És nem csak zenével:
Megjelent az első leszbikus páros a Disney Channelen: "Mérföldkőhöz ért a gyerekcsatorna: leszbikus párost mutatott egy sorozatban." – Ma még csak mutatják, tíz év múlva már az lesz mint a svédeknél vagy norvégoknál, hogy nemtelennek nevelik a gyerekeket :SSS Nap kommentje 2.:
 
blackhorse 2014-01-28 20:59:28
Gratulálok.Az agymosást és a deviancia propagandáját nem lehet elég korán kezdeni.Nem kellene ezt erőltetni,az elfogadáson a többség már túl van,de jobban nem fogja szeretni őket ettől senki.


CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 30.:
AZ ELVESZETT LELKET KUTYÁBA SE VESZNEK
 
A volánnál NEM Baksa-Soós János ül.
Talán ismétlés, talán érdemes:
Megint egy hét, megint egy Almodóvar a Cinemaxon nyolckor, ezúttal a Tűsarok, amiben egy balul sikerült családegyesítést láthatunk egy énekesnő és maga mögött hagyott lánya közt, aki viszont időközben véletlenül a mama egykori hapsijához ment hozzá. A férfi azután csúnya véget ér, és a gyanú egyből a két nőre terelődik. A genderkérdéseket a rendező most hátrébb szorítja hogy a család fontosságáról elmélkedjen, ami viszont rossz hír, hogy emiatt ezúttal a humorból is kevesebb jut a melodráma kedvéért, szóval óvatosan vele (bár melyik filmjével nem? :D) 21:35-kor a magyar mainstream mozi egyik érdekesebb dobása a Dunán a Kenguruval, amiben főleg Gálffi László nagyon jó mint az életet, az utat és az élményeket habzsoló kamionsofőr, akinél – mint a Twin Peaks-ben – mindig szól a zene (a hetvenes évek magyar beat-jének fénykora, meg egyebek). Szabadnak született road movie és rockerfeeling, ami a Kádár-korban érthetően nem lehetett annyira szókimondó és hangos mint külföldi kortársai.
 
Talán érdemes:
Féléjfél előtt öt perccel lesz egy thriller is a Filmbox HD-n amiben egy épp válófélben levő hapsi zuhan bele az Elveszett lelkek kútjába. Gyengus alkotás, aki viszont annyira mozibuzi MINT ÉN hogy az összes Kevin Smith-utalást keni-vágja, az értékelni fogja hogy utána ugyanitt egymás adják le előbb a Fantomokat (amiben Affleck tök ász volt) hajnal egy előtt öt perccel, hogy aztán utána a Good Will Hunting kövesse fél háromkor. Sovány felhozatal, de ugye több nap mint Christopher Lee, nem juthat minden estére egy remekmű...
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Ezüst Medvéje van, mégis kitoloncolhatják: "Az Epizód egy vasgyűjtő életéből című filmet imádta a berlini zsűri, a főhős nem kell Németországnak." – Talán mert önmagát alakította? :DDD
Vine-nal még az Alkonyat is nézhető: "Milyen lenne a Ragyogás vagy a Csillagok háborúja
6 másodpercben? Az Alkonyatnak jót tett."
KIZÁRT DOLOG hogy utóbbit bármi nézhetővé tegye, mármint számomra :SS
Balogh: Az Index az egész civil szférát akarja tönkre tenni: "Manipulációval vádolta lapunkat a Gyermekrák Alapítvány mentőjével közlekedő alapítványi elnök." – Akkor jöjjön valami amit nem sűrűn szoktam leírni, de a videók megtekintése után kénytelen vagyok: TISZTELET AZ INDEXNEK!
Betiltotta a kormánypártot két ukrán megye: "Azt mondják, sértik a nemzeti érdekeket." – Ez jó ötlet, én meg akkor betiltom az antialkoholistákat, mer’ ők meg az én érdekeimet sértik!!! Bár már ott se sokáig zavarognak a népek, vagy azért mert megegyeznek, vagy azért mert mindenkire vár egy személyre szóló dróntámadás:
Elképesztő szovjet SMS-t küldött a tüntetőknek az ukrán belügy: "Emlékeztek még a márciusi hóhelyzetre, amikor Tél Tábornok összecsapott Pintér Sándorral és Bakondi Györggyel? (...) Most az ukrán állam üzent azoknak a tüntetőknek, akik a tegnap esti összecsapások közelében voltak. Vérfagyasztó módon. A Verge így fordította: Dear subscriber, you are registered as a participant in a mass disturbance. Vagyis kedves előfizető, regisztráltuk önt, mint egy tömeges rendzavarás résztvevőjét. Valószínüleg a cellainformációs adatok alapján üzent az állam, hogy megfélemlítse a Putyin felé húzó kormány ellen tüntetőket. Egészen orwelli ami történik, ráadásul már 3 ember életét vesztette. Oleg Muszij, a tüntetők orvosi ellátásának koordinátora a VS szerint azt mondta: kizárt, hogy a halálos sebeket gumilövedékek okozták volna."MUHAHA. Ilyen amikor a birkacsürhének is leesik hogy valójában miről is szól a mobil meg a faszbúk. A későn kapcsolóknak csak szólok hogy Malte Spitz már egyszer felvázolta ezt a helyzetet, csak a berlini falomlással példálózott...
Egy sirály és egy varjú támadta meg a pápa békegalambjait: "Ferenc pápa békét kért Ukrajnára, majd szabadon engedtek két békegalambot. Az egyikre egy sirály, a másikra egy varjú támadott." – Hemzsegnek mostanában ezek a bibliai előjelek :SS Villámcsapás a bazilikába meg a Jézus-szoborba, most meg ez... Nap kommentje:
 
fedőneve lábas 2014-01-26 18:05:50
Rossz ómen... Holnap sokan meghalnak Ukrajnában...
(Miért,mi se élünk örökké...)

 
 
Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés