2014. 03. 15.
Mit, hol, merre az ünnep alatt?, 3. (márc. 15-16.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, MÁRCIUS 15.:
NEMZETI ÜNNEP
Aki jól csinálta az nemhogy főváros, de még TV,-és internet-közelben sincs, és remélhetőleg nincs is egyedül, neki tehát még ha akarnék, se tudnék műsort ajánlani. Aki a legrosszabbul csinálta, az a beharangozott szar idő ellenére is valamelyik lejárt szavatosságú politikus rendezvényén hőzöng (és már remélhetőleg szarrá ázott). Valahol a kettő között félúton vannak azok akiknek nyaralni pénzük, gyűlésre járni meg kedvük nincs. Nekik szól a mai bejegyzés.
 
Ünnepi rovat:
Ide előszöris egy a mai naphoz csak részben kapcsolódó Móricz Zsigmond-feldolgozás jön az M1-en 20:20-kor, ami még annak ellenére is jó lesz hogy Kálomista Gábor a producere, akinek köze volt 1-2 olyan filmhez amitől én személy szerint a falra mászok, de szerencsére A galamb papné nem tartozik ezek közé: a paraszti sorból magát pappá felküzdő Énók és Zádor Ica frigye a férfi részéről mindenképp szerelem, a nő oldaláról viszont részben érdekházasság, a család régi dicsősége visszaszerzésének egyik lépcsőfoka, így kezeli férjét is, egész addig amíg egy igazi helyi sármőr is fel nem tűnik a faluban. Az irodalomnál maradva, utána egy 1953-as Illyés Gyula-adaptáció lesz kilenckor a Duna TV-n, ami már a készítése éve miatt sem lehet teljesen elfogulatlan (ne feledjük, 1989-ig nem nagyon volt ajánlott 48-at úgy ünnepelni). Ennek megfelelően a Föltámadott a tenger mérsékelten támad felfelé, inkább amolyan biztonsági játék, viszont remek szereplőgárda jutott bele (Bessenyei Ferenc, Ferrari Violetta, Básti Lajos, Zenthe Ferenc és Darvas Iván). A történet már a márciusi események eszkalálódása utánra koncentrál, amikor Petőfi is Bem apótól és Gábor Árontól reméli a győzelmet – ami, mint tudjuk, nem jött el. A színészek névsora mellett mint dupla visszatekintés lehet érdekes nekünk maiaknak, vagyis hogy mit lehetett 53-ban (sztálin halálának évében) elmondani erről a kényes témáról, és főleg hogyan. Negyed tizenegykor egy ünnepi nagykoncert első része az M1-en a Ghymes zenekarral, akik fennállásuk 30. évfordulójára töltötték meg a Papp László Sportarénát. Mit lehet róluk még elmondani? Egy kincs amit csinálnak, hogy őrzik és népszerűsítik a népzenét, anélkül hogy felhigítanák. A sort a Duna World zárja kereken tizenegykor a forradalmárok feleségeiről, barátnőiról szóló Szabadság asszonyaival, ami meg Stefanovics Angéla miatt lesz kihagyhatatlan.
 
Nem ünnepi, ajánlott:
Normál esetben lebarmolnám a retekklubbot hogy miért pont ma adja a Feláldozhatók 2. részét, de nem akkor amikor egyik ciki politikus a másiknak adja a mikrofont meg a helyszínt ebben a cudar, borult időben, így minden adott ahhoz hogy újra elmerüljünk az önironikus macsóság tengerében a nyolcvanas-kilencvenes évek akciósztárjaival. Az első rész (aminek készítésekor még nem volt 100% hogy lesz folytatás) azért volt nagy dobás, mert a régi riválisokat összehozta egy nagy, közös igazságosztásra, nos a folytatást is ők adják el (Svarci, Sly, Van Damme, Chuck Norris, Bruce Willis, Jet Li, Jason Statham meg Dolph Lundgren), az ürügy ezúttal egy félresikerült akció és társuk megölése, meg egy robbanásveszélyes rakomány. A vékonyka bosszúállós-világmegváltós történet másodlagos, a lényeg még mindig az hogy együtt, (döntően) egy oldalon ennyi és ekkora név – bárkinek is az ötlete volt, én innen is üdvözlöm. Kezdés fél tízkor, szerintem jól járunk vele. Persze másfajta, a magamfajta sznoboknak való jóság is jut mára. Akik esetleg ismerik a zseniális, de kissé morbid humorú animátor, Jan Švankmajer dolgait, azoknak éjfél előtt tíz perccel lesz egy csemege az M2-őn, ami megmutatja nekünk hogy Egy éjszaka alatt mi minden történhet egy városban. A példabeszédszerű, de legalábbis elrettentő kis történetekből többet is ki lehetett volna hozni, de mint minden stop-motion műnél, itt is a megvalósításon van a hangsúly, az pedig úgy tökéletes ahogy van. A legjobb nem-ünnepi műsor mára.
 
Amikor nem szeretem az Indexet rovat:
Ennek első mostani oka a kezelhetetlen új felület, ami egyesíti a 444, az átalakult NOL és az eleve elbarmolt Origo címlapok összes rossz tulajdonságát, csak még idegesítőbb, és csak annyit róla hogy remélhetőleg nem gondolják komolyan és visszaállnak a régi kerékvágásba, velem is megtörtént hogy túl sokat ittam és ennek hatására cselekedtem :SSS A másik idevonatkozó hír a detahóblog véletlenül március 14-e környékére időzített magyargyalázása, amit véletlenül a mai ünnepségek bannere alá sikerült kirakniuk a szerkesztőknek:
 
Március 15: Tisztelet a bátraknak, és kettővel alatta: Állj fel lószar, légy magyarrá! Most álljunk meg egy percre és vonatkoztassunk el attól hogy a banneren a kormány rendezvényeit hirdetik, itt ugyanis konkrétan az ország jelképének szarba tiprásáról van szó – bizony, szó szerint, katt a linkre. Na most, képzeljük el hogy egy vezető angol vagy amerikai hírportálon játsszák el ezt, és ott teszik ki a nemzeti zászlót egy nagy darab gőzölgő szarra az ország nemzeti ünnepe előtt pár nappal. Vajon hány percig maradhatna egy ilyen dobás után a helyén az a blogger aki ezt elkövette és az a szerkesztő aki címlapra rakta és két napig ott is tartotta? És nálunk? Még fizetést is kapnak érte és kitüntetik a nézettség növeléséért. INDEX, ÉN ÍGY NEM SZERETLEK! :(((
 
 AMIKOR SZERETEM AZ INDEXET ÉS MÉR PRIEGER ZSOLTOT IS rovat:
...de szerencsére ide is jut valami, és ez a fontosabb! :) Az Anima-vezér újabb, gyengusabb zenéi (mint már mondtam, a korai Animát imádtam) és elbaltázott politikai szerepvállalásai miatt simán elfelejtettem hogy a fickó mindezek ellenére is egy igazi zeneőrült, de most végre valami olyasmit írt ami amellett hogy hiánypótló, sokmindenre felhívja a figyelmet (hazai tehetségeink rossz helyzete, elvándorlás), szerencsére buta politizálás nélkül, a zenére koncentrálva:
Méltatlanul elfeledett magyar gitárzseni - Szabó Gábor: "Az elmúlt négy évben ugyan elég feltűnő lett, sokan is foglalkoznak vele, de nem csak mostanában mentek el Magyarországról az emberek. Mentek ők régebben is. Az országot maguk mögött hagyók között pedig voltak szép számban zenészek is, akik nem egy esetben meghatározóak voltak itthon. Velük foglalkozik a Lángoló Gitárok új sorozata. Mit csináltak/csinálnak ők kint? Sikerült-e karriert építeniük? Esetleg rendes polgári foglalkozásuk lett és feladták a zenélést? A sorozat első része arról a Szabó Gáborról szól, akit Santana is a mesterének tart, de számos más világhírű zenész hivatkozik rá. Alább a sok szöveg sok zenével." – ...és ide nem is kell más csak a link, tessék szépen végigolvasni. Így kell ezt csinálni. Nagy RESPECT Prieger Zsoltnak, remélem mihamarabb folytatja a sorozatot!
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Életük végéig havi 5 ezer dollárt kérnek kártérítésként: "A luxushajó lerobbant, az utasok öt napot hánykolódtak a tengeren, most perelnek." – Öt napért életük végéig ötezer dollár...az is hülye aki enged nekik. Innentől minden utazási iroda bónusz cápákat fog adni a hajóút mellé :SSSS
Ukrajna készül a krími menekültáradatra: "Egyelőre százas nagyságrendű az áttelepülők száma. Főleg a tatárok jönnek."MÁR MEGINT?! Nem volt elég egyszer letarolniuk Magyarországot?!
Itt futhat magyarabokba Afrikában: "Rokonként gondolnak ránk a sivatag kellős közepén, több száz kilométerre mindentől." – Csak ide ne jöjjenek, elég lesz nekünk a tatárokat visszaverni :SSS
Miért füstöl a talaj a Kossuth téren?MORDOR!!!! Én már ezer éve megmondtam hogy ott a Gonosz tanyázik!!!! ÉBERSÉG!!!4
A volt Chelsea-sztár fantasztikus magyar focistákat lát: "Az U16-os válogatott finnek elleni meccse után belefutottunk Tommy Langleybe, aki ódákat zengett a futballistáinkról." – Nem tudom mit tol, de kérek belőle. Persze az is lehet hogy azért lát minket fantasztikusnak, mert fantasztikusan könnyen nyer ellenünk még a nigériai válogatott is...
Ünneplő statisztákat keresnek 15-ére: "800 forintos órabért fizetnek. A KIM szerint csak vízosztásra vesz fel embert az alvállalkozó." – Ha percenként nyolcezret fizetnének nekem, akkor se mennék. Inkább óránként elköltök nyolcszáz forintot sörre és közben blogolok ^^
Gyorsan kifehéredett az európaiak bőre: "A kezdetben ritka fehér bőrű és kék szemű asszonyok nagyon vonzóak lehettek." – Tanúsítom: MOST IS AZOK! EGÉSSÉG! :))))
Marokkó sötét oldala: "Egy kellemes bringás nyaralásnak indult, de kosz és káosz várt ránk, és fényes nappal késsel raboltak ki minket." – Na ne beszéljetek, marhák. Tényleg kosz, koldusok és tolvajok vannak a felvilágosult Marokkóban? :DD Nap kommentje:
 
Kakamatyi3333 2014-03-12 23:05:41
Menjetek el Mátraverebélyre vagy Vilmányba, hogy ne Ózdot, Gyöngyöspatát mondjam, robbanjatok le a kocsival, hagyjátok ott tíz percre, és ha visszaértek épkézláb, és az autó is megvan még, dőljetek hátra az ülésen és képzeljétek el, hogy na, ilyen lenne Rabat is. Olcsóbban kijön.

 

VASÁRNAP, MÁRCIUS 16.:
FÉKEZHETETLEN INTIMITÁS
 
Megtorlás fellövéssel
Ismétlés, de ajánlott:
Duna TV: ide egy 15-éhez illő, nem mellesleg remek Sára Sándor-film jut 21:20-kor, ami példát mutat nekünk a régi korok katonáinak helytállásából. 1848-ban a forradalom hírére a Lenkey-század úgy dönt, hogy dacolva az időjárással meg a távolsággal hazamennek, hogy a márciuis ifjak oldalán küzdjenek. Mint a legtöbb magyar hősi történet, ez is szomorú véget ér: nem elég hogy a völgyvidéken és hegygerincen átívelő utat csak kevesen élték túl közülük, de az a maradék 80 huszár is az osztrákok fegyvereitől lelte halálát. Nézzétek meg, ha nem az aktualitása, akkor színészek (Oszter Sándor, Cserhalmi György, Tordy Géza, Juhász Jácint) és a rendező miatt, akitől ez az egyik kedvencem.
 
Talán érdemes:
Ide viszont (az ajánlotthoz képest mindenképp) csak futottak még-filmek jönnek, először nyolckor az HBO-n egy gyér rajzfilm még gyérebb feldolgozásának übergyér feldolgozása, a G.I. Joe: Megtorlás, amit ha akarnék se tudnék másként értelmezni mint világrendőrség-propagandát, még akkor is ha az igazi ellenség megint a Kobra, ugyanis azzal indítanak hogy hőseink épp Pakisztánba hozzák el a demokráciát és az atomprogram-mentesítést. Utána tízkor a testvércsatornán (HBO2) egy kis krimi, amit nem csak azért lesz érdemes nézni mert Nick Cave-nek is része volt a forgatókönyvben: a Fékezhetetlen az übergyökér Shia LaBeouf ellenére is egy korhű és erőszakos életkép a szesztilalom idejéből, amikor a gengsztereknél csak a szövetségi ügynökök voltak aljasabbak, és ha már egy testvér-triásznak kell egy ilyen fickó ellen összefognia, sejthető hogy mennyire. Nézőfüggő az hogy hányszor fogyasztható, én tuti megnézem, már csak azért is mert Shia szerepeltetését jóvá teszi Gary Oldmané. A mai utolsó ide eső alkotás egy ismétlésgyanús magyar film éjfél előtt öt perccel a Film+2-őn, és csak azért válogattam pont ide, mert a mai magyarok közül ez még a nézhetők közé tartozik. Az Intim fejlövés rendezője az itteni ötletét (négy epizódból összeálló egész, amiket összeköt a közös helyszín) később a Nejem, nőm, csajomban újrahasznosította. A felnőtt témához (férfiak sekszuális élete) felnőtt helyszín (sztriptízbár) illik. Meglátjuk lesz-e cserebogár a rendezőből, vagy rálép ő is a sastamási útra...
 
A seksz, a szipu rovat:
Félmeztelen muszlim nővel kampányol az American Apparel:
"A szoftpornós hirdetéseiről ismert márka a bangladesi ruhagyárakban történt halálesetekre kívánja felhívni a figyelmet. Elég bizarr." – A csajt a vallása ellenére is SUNÁZNÁM (nézzétek már ezeket a csöcsöket), a cégért meg elmondok egy Miatyánkot. Nem azért mert bűnös dolgot cselekedtek (a hátrányos helyzetűek jogai és a tolerancia szép női mellekkel való propagálása éppenhogy dicsérendő!!4), hanem azért mert hamarosan kimondják rájuk is a fatwát, hacsak nem találja be előbb őket egy öngyilkos merénylő :SS
18+ Amatőr pornósok nemzedéke vagyunk: "A mocskos smsek, webkamerás és videóhívásos szex jellemzi a 18-40 évesek szexuális életét." – Már akiét. Aki ott éli a sekszuális életét a Nagy Testvér kamerái előtt, az meg is érdemli...
Két tonna hasis úszik a tengeren: "Csempészhajó rakománya került viharba."There goes Christmas :(((
Halottnak hitt drogbáróval végeztek: "A mexikói kormány 2010-ben egyszer már megölte a bűnözőt. Legalábbis idáig azt hitték." – Remélem most azért egy karóval is átdöfték a biztonság kedvéért.
Az együtt szexelő ikerlányok klónokká műttették magukat: "Lucy és Anna DeCinque 47 millió forintnyi összegért tüntettek el minden apró különbséget magukon." – Annyiért már össze is varrathatták volna magukat. Vagy csináltathattak volna egy közös vaginát. Vagy legalább a szájukat bevarrathatták volna, hogy seksz közben ne beszéljenek hülyeségeket...:S
15 tő marihuánával bukott le az idős pár: "A 62 éves férfi és párja a családi házban nevelgette a növényeket, vádat emeltek ellenük." – Nem értem én eztet. Hát már egy kis nyugdíjkiegészítés se lehet az embernek? Ráadásul haladtak a korral és a fogyasztói igényekkel! Senki sincs a Helsinki Bizottságban aki kampányoljon mellettük? :D
Scarlett Johansson brutális dekoltázst villantottLESZA ja nem, majd csak holnap. – "Észrevette, hogy Johanssonnak EKKORA mellei vannak?" – Hát ha lettek volna, nyilván észrevettem volna, de úgy látszik ő az a későn érő típus :DD
Most egy nagymellű brazil modellt kapott le Terry Richardson: "Közben pedig egy újabb lány rukkolt elő egy megdöbbentő és undorító történettel a híres fotósról. (...) A lány állítólag 19 éves volt, amikor a fotós előtt kellett pózolnia, és részletesen ecsetelte, hogy lett egyre ijesztőbb az egész. Elmondása szerint addig fajultak a dolgok, hogy Richardson ráélvezett az arcára, és neki közben nyitva kellett tartani a szemét. És ha ez nem lett volna elég, a fényképész az asszisztense közreműködésével képeket készített a végeredményről. Richardson állítólag később megkérdezte a lányt, hogy van-e barátja, és amikor kiderült, hogy igen, elnézést kért a modelltől." – Ilyenkor azért nem irigylem ezeket a buta ribancokat. Igen, aki még azt is eltűri hogy az arcára élvezzenek egy fotózáskor (az odáig vezető úton Richardson állítólag a seggét is kinyalta), az ugyanis egy buta ringyó. Gondolom Barack Obamával ezt nem merte eljátszani Terry bácsi :DD Komolyan, hogy lehet egy "modell" ennyire hülye? Hát ezekért az extrákért már a pornóiparban is felárat számítanak (nemhogy a sima kurváknál), Richardson meg kifizette a csajt egy bocsánatkéréssel :DDD Mondom, ilyenkor nem irigylem azokat akik ezekkel a zseniális divatfotósokkal dolgoznak. Mert ugye megélhetnék én is a férfiúi szépségemből úgy mint Mihalik Barbara vagy Palvin Enikő az ő Női Kisugárzásaikból, de úgy döntöttem (mégpedig már nagyon fiatalon) hogy csakazértis a Tehetségemmel és az Eszemmel fogok érvényesülni, ahogy az egy jó katolikustól el is várható!!44 négy
 
"Zene" rovat:
Lily Allen szerint is rosszak az új számai: "A kiadó és a rádiók tehetnek róla. Azt is elmondta, kik a nők legnagyobb ellenségei." – Lilykém, ha szar zenét csinálsz, arról NEM a hímsoviniszták tehetnek. Arról meg pláne nem ha azért csinálsz szar zenét hogy a kiadónak-rádiónak megfelelj. Bármikor átnyergelhetsz drone-ra, punk-ra vagy spoken word noise-ra, senki se kényszerít rá hogy ilyen idősen is csingilingi slágereket írj!
A kínai cenzornak nem tetszett a Honky Tonk Woman: "A Rolling Stones sanghaji koncertjéről kénytelen volt kihagyni a slágerét." – És a nőgyűlölő Under My Thumb meg az ördögi Sympathy For The Devil mehetett? Na, ott sem sokkal okosabbak a cenzorok mint nálunk :DDD
MusicPress: Johnny Cash tíz éve halott, de van új klipje: "Az énekes 30 év után előkerült lemezéhez a Fékezhetetlen rendezője forgatott videót." – Azért az valahol szar hogy még holtában sem hagyják ezeket a legendákat nyugton. OK, adják ki a lemezét, de ne klipesítsék már szegényt, Hendrixnél is ettől sokalltam be:SS
18+ lángoló gitárok: Atyaég! Lady Gaga lehányatta magát: "Új show-elemet talált ki a művésznő. Zöld szmötyit hányt rá az egyik statisztája. De tényleg." – Na ezt viszont az ünnepi statisztálással ellentétben ingyen is bevállaltam volna pár liter bor után :) Nap kommentje:

ptemee 2014.03.14. 14:55:29
Mi ebbn a különleges? Naponta emberek tízezrei hányhatják le egymást világszerte. De az is lehet, hogy másodpercenként ennyi. Gondoljunk bele pl., hogy mennyi kocsma van, vagy egyáltalán hány hektoliter alkohol fogy el naponta, amit aztán nagy valószínűséggel valahol kihánynak, s ha éppen ott van mellettük valaki más, akkor... Szóval, ne már! Jó, hogy azon nem lepődünk meg, hogy levegőt vesz...

 

 
Kulcsszavak: éberség

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés