2014. 03. 22.
Spárgaház again (márc. 22-23.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, MÁRCIUS 22.:
HÁRMAS FOGANTATÁS
 
Mel(l)őzés.
Ajánlott:
Mint azt már mondtam, ha egy stáblistán feltűnik Alan Smithee, ott valami nem stimmel, őt ugyanis akkor dobják be maguk helyett a rendezők-forgatókönyvesek ha már a saját nevüket nem akarják a sáblistán látni. Én viszont azt nem értem hogy Sidney Lumet-nek miből lehetett elege a Hol az igazság? forgatása közben annyira, hogy az illető kitalált urat társrendezőnek (!!!) választotta maga mellé. Én itt csak egy ügyes áttekintést látok a rendőri korrupcióról, az etnikai feszültségekről (írek-latinók-feketék), amelyekkel egy fiatal zsaru (Timothy Hutton) a maga eszközeivel próbál dacolni, hogy kiderítse miért lőtt le egy kollégája (Nick Nolte) egy spanyolajkú dealert (a színészek felsorolásából ki ne hagyjuk Armand Assante-t, aki remekel a környék fő rosszfiújaként). 23:10-kor vetíti az M1, szerintem ezt nézzétek ma – vagy Billy Wilder 1960-as (és kissé ismétlésgyanús) rendezését a Viasat3-on, amiben Jack Lemmont és Shirley MacLaine-t láthatjuk egy humorral átitatott féltékenységi drámában. Lemmon játssza a hivatalnokot, aki Legénylakását kiadja kollégáinak (és azok szeretőinek), ám egy nap álmai (munkahelyi) nőjét is ott találja, ráadásul épp a főnöke vitte oda, hogy aztán ejtse a csajt. Az addig visszahúzódó és engedékeny irodai munkás egy esetleges stabil kapcsolat érdekében most végre megmakacsolja magát, még akkor is ha nincsen rózsa tövis, barátnő meg titkok nélkül. 23:40-kor kezdik, de az időpont ne tántorítson el senkit: ha nem a pörgős szövegekért, az üresjáratoktól mentes történetért, akkor Trauner Sándor szokás szerint zseniális díszleteiért nézzük meg vagy legalábbis vegyük fel.
 
Talán érdemes:
Az MGM két olasz dívával is boldogít minket, de mivel a Jó estét, Mrs. Campbell! annyira voltmár hogy én is ajánlottam egyszer, ezért Gina Lollobrigidát most mellőzni fogom, helyette Sophia Loren-t ajánlom inkább a Hármas fogatban 21:50-kor, főleg mivel a művésznő itt Marcello Mastroianni mellett tündököl egy tőlük eltekintve ma már sablonosnak tűnő maffiás vígjátékban. A minap emlegettem a Csillag születiket, erre nem leadják az első részét a Dunán ma este tízkor? Persze nem a 37-es eredetit, "csak" a kétrészesre nyújtott 54-es változatot a Wilder melletti másik nagy legendától, George Cukortól (a harmadik, 1976-os verzió voltmár, írtam is róla egy elrettentést mert annyira szar). A halivúdi sikertörténetek árnyoldalait bemutató alkotások közül ez a jobbak közé tartozik, és csodásan mutatja, hogyan is működik az álomgyár. Egy kegyvesztett néhai sikerszínész (James Mason) felfedez egy énekesnőt (Judy Garland), ám a mester-tanítványa viszonynak nem tesz jót a köztük kialakuló szerelem, ahogy az sem hogy a nő karrierje beindul, de a hapsié csak még jobban beleáll a földbe. Mason nagyon jól játssza az alkoholistát aki pártfogoltját még az Oscar-gálán is képes szégyenbe hozni, Garland pedig visszafogottan, maníroktól mentesen hozza a formáját (csak hogy aztán később az életútja kísértetiesen másolja Mason karakteréét). Jövő héten folytatás, zsebkendőket bekészíteni! Folytatásoknál maradva, negyed tizenegykor a múlt héten megkezdett Ghymes 30 koncert 2. részét láthatjuk az M1-en.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Újra terjed a nemzetiitalbolt-pletyka:
"Konkrétumot nem tudni, de akár jöhetnek is a választások után a Nemzeti Italboltok." – Ez jó, akkor hamarosan nemzeti másnaposságom lehet :DDD
Extrém nászúton voltak tandemmel a világ körül: "Magyarországra is akart jönni a két brit, de mi nem fértünk bele a 30 000 km-be. Sok más izgalom viszont igen!" – Talán jobb is hogy nem jöttek, itt valahogy mindig ellopják a világjárók kerékpárjait. Egyébként ez milyen nászút már, hogy ilyenkor is csak izzadnak, és nem az ágyban egymást, hanem az úton a pedált nyomva?! HÜLYE ANGOLOK, ANGOL HÜLYÉK!!!
Meghalt a legelvakultabb gyűlöletkeltő: "Fred Phelps a leghíresebb rasszista és homofób tiszteletes volt, a Westboro baptisták feje."NEM mondtam el érte egy Miatyánkot, hülyékért és homofóbokért nem szoktam ^^
Bödi: Az MDF tovább él Kurdisztánban: "Szerzőnk kissé meglepődött, amikor Irakban az MDF logójába botlott egy hirdetőtáblán." – Addig jó amíg ott vannak, van elég ingyenélő politikusunk nélkülük is!
nahát: Így kell túlélni az atomot: "Mi történik akkor, ha Budapesten vegyi támadást hajtanak végre és óvóhelyre kell húzódni? Természetesen ilyenkor a legkézenfekvőbb a metróhálózat, ami közel 220 ezer ember befogadására képes. Így ki lehet húzni." – Egy dolog hogy AZ ELLEN NEM VÉD, de a nagyobb baj az hogy mégha el is készül időben a négyesmetró, akkor is csak a lakosság töredéke fog bejutni a föld alá, a többiek csak simán mennek a föld alá :SSS
csak a duma: 24 órás kabaréval emlékeznek Rejtő Jenőre: "Egy színpadon poénkodik a pornópápa Kovi és Puzsér Róbert." - Szegény Rejtő, most aztán foroghat a sírjában: "A mostani maratonon a Stand Up Brigád komikusai mellett a Showder Klub-ban már bizonyított Puzsér Róbert is fellép, illetve a pornópápa Kovi is előad egy pikáns monológot. Emellett humoros gyerekelőadás, női stand-up blokk és open mic tehetségkutató is várja a vendégeket, több mint harminc profi és amatőr humorista részvételével." – Kovi után női stand-up blokk meg gyerekelőadás, ez az, így kell ezt...:S Bár legalább addig se pornófilmezik.
Ténytár: A Jobbiknál választási ígéret lett a kirekesztés: "A Jobbik politikusai részéről a kirekesztés folyamatos és általános." – Én nem szimpatizálok a Jobbikkal, viszont a tököm tele van azzal hogy állandóan az elkövető méltóságával meg jogaival jönnek nekem. Nap kommentje:
 
carp3tm0nster 2014.03.21. 14:07:17
"a bűncselekmény elkövetőjét is megilletik az emberi jogok." az áldozatot is megillették az "emberi jogok" legfőképp az élethez való joga.


VASÁRNAP, MÁRCIUS 23.:
17 ÁGY, 55 VEZETÉS
 
...és itt a fődíj: csere-királylányom.
Talán érdemes:
21:25-kor a nemrég elhunyt Dzsoko Roszicsra emlékezik a Duna TV egy Krúdy-adaptációval (Tizenhat város tizenhat lánya), ami Zsigmond magyar király és az aktuális lengyel uralkodó közti lakosságcseréről és az azáltal Lengyelországba kerülő Fabrícius Annáról szól, aki a lengyel lányára "cseréli ki" magát, hogy megmentse amannak életét –mindez annyira meghatja a királykisasszony eredeti vőlegényét, hogy végülis a csere-királylányt veszi feleségül. Roszics mellett Temessy Hédi és Juhász Jácint is feltűnik, korrekt tévéfilm, nézzétek. A Film Mánia a vízi stoppolás veszélyeiről szóló Halálos hajóutat dobja be tizenegy előtt öt perccel, amiben Elizabeth Hurley és Patsy Kensit játsszák az alkalmi munkákból (pld. sztriptíz) élő öntörvényű csavargókat, akik ott követik el a fő hibát, hogy szaván fogják egyik kuncsaftjukat (Jürgen Prochnow) és felkéredzkednek a hajójára, hogy vinné el őket. Ha vadidegenek autóiba kockázatos dolog beszállni, mit mondjunk azokra akik az egyébként is veszélyes vizeken egy olyan hapsira bízzák magukat aki egyébként is a tenger fenekére kívánja őket, és mindent meg is tesz annak érdekében hogy oda kerüljenek? Az biztos hogy a Kill Cruise megtekintése után kétszer is meggondoljuk majd hogy szívességeket kérjünk gazdag ismerőseinktől. Az utána jövő Vágy és vezeklést meg akár az Ivory-Merchant duó is elkövethette volna, annyira utánuk kiált: több mint kétórányi, leginkább lelki szenvedés, amit egy, a kelleténél forróbb nyári napon véletlenül kimondott gyanúsítgatások (pedofilvád) váltanak ki. Én ugyanazért kerülöm ezeket a nagyívű, a múltban játszódó de nem történelmi filmeket amiért a szappanoperákat is: nemvalós emberek nemvalós problémái valótlanul megcsinálva, sztárokkal (Vanessa Redgrave, Keira Knightley és Saoirse Ronan) meg díjakkal elhalmozva. Akinek vasárnap este éjfél előtt tíz perccel nincs jobb dolga mint ilyeneket nézegetni, azt várja sok szeretettel a TV2.
 
Nem érdemes:
Úgy tűnik hogy az utóbbi hétvégéken sorra adják le a hollandok, és főleg Paul Verhoeven kevésbé ismert műveit. Ma a Spetters-re kerül sor az MGM-en, amivel Paul bácsi mintha a saját Scorpio Rising-jét szerette volna megcsinálni (igen, a melegvonallal együtt), csak nála egy motokrosszbanda egységét bomlasztja meg egy echte Skarlát Asszony. Mindezt a rendező a tőle elvárható remek látványvilággal és sajnos töméntelen (és felesleges) fajtalankodással valósítja meg. Hogy az explicit tartalom miatt ez épp melyik változat lesz, azt nem tudom, a tíz óra tizes kezdésből arra tippelek hogy se a faszméregetős, se a melegprostis, de még a seggbeerőszakolós rész sem lesz benne (nem, nem fogom csak azért megnézni hogy lássam, benne hagyták-e ezeket vagy az állítólagos gangbanget). Imádom a művészfilmeket, de ez már majdnem a trier-i idiotizmusokat súrolja. Én eddig azt hittem hogy Verhoeven egy nőgyűlölő állat, de kezdem belátni hogy nem, ő gyárilag ilyen perverz. Míg a Keetje Tippel-ben volt valami célja a meztelenkedésnek, addig a Spetters-t meg lehetett volna oldani enélkül (ahogy a benne szereplő pornós nélkül) is. Talán még Rutger Hauer járt a legjobban: egy-két kivételtől eltekintve szinte mindig csak a dublőrét látjuk, vagyis még miatta sem érdemes ezzel büntetnünk magunkat, akármekkora ritkaság.
 
"Zene" és "film" rovat:
Record: Csinos pécsi csajbanda: "A Rokokó Rosé nemcsak zenekar, hanem egy bormárka is." – Belehallgattam a dalaikba, ehhez tényleg kell a pia :SS
Madonna Trónok harca-szereplőnek öltözött: "Az énekesnő 55 évesen is bevállal bármit, most például Daenery lett a kedvenc kardozós sorozatuknkból." – Igen, bevállal mindent, mert érzi már hogy a zenéjére a kutya sem kíváncsi a törzsközönségén kívül :DDD
Eközben el kell takarni a szemünket: "A Nyomtalanul című dán thriller néha olyan kemény, hogy alig lehet végignézni." – Na, akkor én kísérletet sem teszek rá. Inkább teszek rá :DDD
A felnőtt lakosság fele nem fér hozzá a kultúrához – Nem nem férnek hozzá, hanem nem akarnak. Érdekes módon a pornóhoz meg a valóságsókhoz mindig hozzáférnek...
Mit olvas a politikus?: "Vona Gábor olvasott már plenáris ülésen, Mesterházynak ajánlottak már olvasnivalót politikai ellenfelei." – Látjátok, bezzeg a politikusaink a művelődésben is jó példával járnak elöl!
Könyves: Boldogtalanabb, aki nem olvas: "A tipikus nemolvasó: 30 év alatti férfi, alacsonyan képzett, elégedetlen az életével." – Én negyvenes vagyok, rohadt sokat olvasok, oszt’ mégis boldogtalan vagyok és elégedetlen az életemmel. Oké, ebbe belejátszhat az alacsony képzettségem is...
Nem hergeljük a nézőket – Persze hogy nem, merő véletlen hogy pár hete nyomták le a torkunkon a melegstrandos-promiszkuitásos-explicit thrillert, most meg ugyanezt hazai színekben: "A kamaszfiúk tiltott szerelméről szóló Viharsarok rendezője szerint hazugság lenne nem megmutatni, hogy a meleg szexualitás milyen szép és erotikus."ÍGY IGAZ, és nagyon remélem hogy hamarosan már a bölcsödében is kötelező lesz toleranciára nevelni a kirekesztő újszülötteket. Hiába, a mi demokráciánk még nem olyan fejlett mint Svédországé vagy akár Amerikáé:
A babák ingyen nézhetik a Nimfomániást: "Egy amerikai moziban ezzel kedveskednek a pornóba hajló filmre beülő, felnőtt nézőknek." – Ez igen, így néz ki egy igazi családi program!
Megbukott a Nimfomániás az USA-ban: "A várakozásokhoz képest alig nézik, a nyitó hétvégé 110 ezer dollár bevételt hozott csak." – Még úgy is hogy a kisbabákkal is megnézették? Bár ezzel vége lenne Von Trier karrierjének :DD
David Guetta elvált a feleségétől: "24 év után vált el feleségétől, a karrierje is veszélybe kerülhet miatta."MUHAHA. Azt remélem is!! Optimista hétfőt mindenkinek!


 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés