2014. 04. 14.
Muszáj Herkulesnek lennie a pocokarcúnak? (ápr. 14-15-16-17.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, ÁPRILIS 14.:
ÉLIEN GÖRLZ VS. PREDÁTORBOYZ
 
A bosszún túl? Nem a bosszú az!
Western rovat:
Mindkét idetartozó mai filmet az MGM adja, ráadásul jó későn. Az első a Shunkawakan visszatér, ami igazából egy trilógia második része és egy indiánok által örökbefogadott fickóról szól, aki itt épp az őt felnevelő törzs kedvéért (és megmentéséért) húz újra mokasszint. 1976-ban még túl sok volt benne a rituális-kínzásos jelenet, de 2014-ben már simán le merik adni 21:40-kor. Ugyanitt háromnegyed tizenkettőkor azt is megláthatjuk, mi van A bosszún túl, mi más mint a keserű elégtétel, amit az igaztalanul megvádolt és elkergetett Jonas Trapp is szeretne megízlelni, ha másért nem, akkor azért amiért felesége a riválisával kavar. Sablondarab, sablonerőszakkal, ma már ez sem fog feltűnni senkinek.
 
Talán érdemes:
Nyolctól
egy békebeli futottak még-vígjáték a Dunán amiben egy, a korral haladni akaró családfotós feltalálja a paparazziműfajt egy előre megrendezett balesettel, ám azt nem kalkulálja bele hogy a meglesni és megörökíteni kívánt ifjú feltaláló nem csak esés közben gabalyodik a lányába, hanem érzelmileg is. Kiszámítható, de szerethető semmiség a férfira megsértődő kijelölt menyasszonytól egész a pozitivista végkifejletig. A Barátságos arcot kérek főleg a mostani felhozatal silánysága miatt több mint ami annak idején volt, vagyis egyszerfogyasztható, habkönnyű semmiség (na meg azért is mert a fényképész Blazseket játszó Szőke Szakállt később a Casablanca tette megérdemelten és végérvényesen világhírűvé). 21:10-től viszont már egy abszurdba haló horrorra érdemes figyelnünk a FEM3-on. Én ugyan nem tudtam hogy a Ragadozó csajok már a 2. résznél tart (sőt, azt se hogy egyáltalán volt belőle első rész), de ezt most nagyon sürgősen be kell pótolnom. Tudat alatt valahol mindig is sejtettem hogy a túl szép nők mind gyíkemberek és azért nem állnak szóba velem, de most valaki végre egy teljes filmet szentelt ennek a fontos témának és tényekkel is alátámasztja mindazt amit eddig is gyanítottam!! Ma még lesz egyébként egy szuperkatonás-vandammos ezerszerismételtség is, de csakazértis kihagyom.
 
Ajánlott:
Negyed kilenckor újabb emberi hangú és komoly témákat érintő francia komédia az HBO Comedy-n egy laza életvitelt folytató anyáról (Isabelle Huppert) aki csak akkor döbben rá mennyire nem a lényeges dolgokkal foglalkozott idáig, amikor megtudja hogy a nem túl sűrűn látogatott leánya nem tervezi meghívni a hamarosan esedékes esküvőjére. A Copacabana fő tanulsága az hogy sosincs késő fölvenni a kapcsolati szálakat, és hogy még a leglustább, legfelelősségkerülőbb nő is rákényszerül a rendes munkára, ha bizonyítani akar.
 
Hétfő? LESZAROM.
gumicukor: Atyaisten, hogy néz most ki Marilyn MansonLESZAROM. Ha Trent Reznor talpra tudott állni, ő miért nem?
Rihanna egy szál bugyiban, meztelen Zac Efronnal - Itt jön egyetlen szál LESZAROM.
Miley Cyrus hajvágás közben is meztelenkedik: "Hát nem lecsúszott a melléről az a fránya törülköző!" – B@ssza+, hát nem LESZAROM!
kemény fotók: Kim Kardashian ekkorát még nem pucsított bikiniben – Kap tőlem egy akkora LESZAROMot amekkorát még soha.
18+ VV6: Ekkora szex még nem volt a VV-ben – Ekkora LESZAROM még nem volt a Dobozban! Ja dehogynem, pont eggyel följebb :DDD – "Krisztián kihasználta a nyugiszoba kanapéját, és hátulról megpocsékolta Izát. Roncsfilmbe illő, valóvilágos szexjelenet. Videó."MAGYARUL: a csürhe hozzászoktatása a magánélet felszámolásához rendületlenül folytatódik tovább.
VV6: Iza egy sapkáért még segget is törölne – Ha van rajta sapka, akkor LESZAROM. Ha nincs, akkor is!
az élet iskolája: A gyereksztároknak sem könnyű: "Mi lett Tóth Lüszivel, Patai Annával, lesz-e színpadi ember Utasi Árpi valaha?" – Röviden: LESZAROM.
Napi Palvin Barbara: koszorúval, csodaszépen – Napi Palvinra jöhet a napi LESZAROM.
Palvin Barbarát is végre mutatják - Végre itt is mondhatom hogy LESZAROM!
nesze divat: Palvin Barbara ismét tarol: "Az őszi kampánnyal mert meghódította a világot, de a tavaszi még ütősebb lett." - Jöhet egy ütős-tarolós LESZAROM.
Pocokfejű Palvin Barbi arcába üvölt Dwayne "a magyar Herkules" Johnson - Üvöltök én is, azt üvöltöm hogy GYERE GYORSAN LE-SZA-ROOOOOM!
 
 
KEDD, ÁPRILIS 15.:
BUNYÓS CSAJOK A 110. UTCÁN
 
Beszélj hozzá. Vagy legalább a lelkére.
Talán érdemes:
Az MGM-en Michelle Rodriguez egy korai (2000-es és ismétlésgyanús) szereplése nyolckor, ami akár Eastwood hasonló nőiboxolós rendezése előképének is felfogható. A Bunyós csaj annyit tesz hozzá a női sport-e az ökölvívás? kérdéséhez, hogy itt még a főhősnő fekete származása, apjának ellenkezése és az edzőteremben megismert szerelmével való meccs is bezavar az amúgy sem egyszerű helyzetbe. Hogy a saját apja sem támogatja az általa választott sportágat az már csak azért is bántja a csajt, mivel ez az egyetlen lehetősége hogy ráncbaszedje kisiklott életét. Ennyi a történet, Rodriguez meg azóta is hibátlanul hozza a harcos-biszex partihardos amazont, ha nem a mozivásznon akkor a Velvet bulvárcikkeiben mindenképp. Ugyanitt egy kemény, de tartalmilag nem eléggé fókuszált rendőrsztori tíztől a 110. Utca brutális világából az Anthony Quinn – Yaphet Kotto rendőrpárossal, akik egy gyilkossággal végződő rablás szálait igyekeznek felgöngyölíteni. Itt nincs jó zsaru-rossz zsaru, az egyik fehér, a másik fekete, mindkettő New York-i, ráadásul a nyomok Harlembe vezetnek. Bár az már 1972-ben sem volt újdonság hogy a gettóban járőrözni még nappal is életveszélyes, mégis dicsérendő ahogy a rendező a helyszínhez és a témához nyúlt. Szinte érezni fogjuk a bűn érintését... De hogy ne csak itt és a huszadik században tehessük meg mindezt, arról az El Escorial-összeesküvés gondoskodik majd fél tíztől a Dunán, ami egy ilyen rózsanevébe oltott trónokharca akar lenni Fülöp király Spanyolországában Jürgen Prochnow-val és Julia Ormonddal, de a készítőknek sikerült a lehethetlen, vagyis mérsékelten unalmasan bemutatni egy a valóságban is megtörtént összeesküvést – hát így nézzétek. Vagy inkább ne.
 
Szuperkütyü / nindzsakütyü / csodakütyü rovat:
...avagy manapság mindenre van valami speciális cucc. Bár ne lenne.
GL: Okosabb a telefon, mint a laptop: "Minden működik. Minden gyors. Minden tökéletes. És rémisztő, hogy a telefon sok tekintetben ráver egy kört a laptopomra." – Nem az a rémisztő, kis hülyém, hanem eleve az hogy működik.
Beszélgetni tudunk a pc-vel: "Tenyérnyi dobozba költözik a számítógép, és hanggal vagy nézéssel tudjuk irányítani."ÉDES FASZOM, hanyadik hír már ez ebben a témában?! Akárhányszor adják le, én annyiszor mondom el hogy tényleg már csak az hiányzik hogy a számítógépem is beleszóljon az életembe! Belegondoltam: ott ülök a kocsmában, nyomatom a blogot, ez meg elkezd a lelkemre beszélni hogy ne igyak annyit, ne írjak baromságokat és általában ne szarjam le a celebeket...még mit nem?!
Számlap és mutatók nélküli óra: "A Norvégiában gyártott, 28 ezer forintos Durr nem jelzi a pontos időt, csak figyelmeztetően rezeg." – Azon röhögök ilyenkor mindig, hogy minél kevésbé praktikus egy kütyü, annál drágább. Komolyan gondolkodom azon hogy piacra dobok egymilliárd dollárért egy karórát amiben semmi nem lesz, még mechanika vagy elektronika sem. Ez az, egy tömör vasdarabot fogok óraként árulni, a gyökér gazdagok meg majd jól megveszik :DDD
Napelemes lesz az Apple okosórája?: "Az indukciós, drót nélküli töltés mellett a napelem és a kinetikus energia is szóba került." – Természetesen ehhez a viselője bőrébe kell majd ültetni, és ennek semmi köze nincs a Jelenések könyvéhez:
tech: Testünkkel tölthetjük az akkumulátort: "Vékony karkötőbe építettek termoelektromos generátort, amely a testhőből állít elő áramot." - MAGYARUL: így szoktatják hozzá a csürhét a Fenevad bélyegéhez ^^
NapiApp: A SleepBot segít a megfelelő pillanatban felébredni: "Az alkalmazás lényegében egy alvás figyelő, mint ilyen így éjszakára be kell kapcsolnunk, és magunk mellé tenni a matracra." – Kezicsókolom, ilyen már dédnagyanyáink idejében is volt, úgy hívták hogy ébresztőóra, népiesen vekker, és még áramot se fogyasztott, csak fel kellett húzni, de ugye nekünk annyi felesleges energiánk van hogy minden faszságra telik belőle. És az a csattanója az egésznek hogy pár év és ugyanúgy szemétdombra kerülnek ezek is, és azok a portálok amik előszeretettel nyomatták a témát (Index, Origo) majd szemforgató álsággal siránkoznak a környezetszennyezésen. És tényleg ez lesz, sőt már most is ez van:
chikans: Belefulladunk az e-hulladékba: "Évente mintegy 50 millió tonna elektronikai hulladék keletkezik világszerte, megoldás lehetne az "urban mining" kiterjesztése." - NEM. A megoldás a takarékoskodás lenne, meg hogy ne tukmáljanak rá minden butaságot a birkacsürhére.
Kütyü: Álmaid kütyüi harmadáron: "Az autós kiegészítő, a négymagos okostelefon, és a mindentudó tablet nálunk drága, a neten olcsó. Alámerültünk a kütyü-nirvánába." – Harmadáron, sőt, ingyen se kéne egyik se, maradjunk annyiban.
Az okosőrület új okossága: okosablak: "Olcsó, wifivel kapcsolódik a hálózathoz, okostelefonról is vezérelhető." – Akkor megint: remélem lesz majd okos vécépapír is ami magától kitörli és körbe is nyalja az ember seggét, a fentiek után már tényleg csak ez hiányzik...:SSSS
 

SZERDA, ÁPRILIS 16.:
KAMARAZURI AZ ATOM EGÓJÁN.
 
...avagy semmiért semmit.
Nem ajánlott:
HBO, 19:25: a Fék nélkül úgy kell a világ (de főleg kis hazánk) bicajos közösségeinek mint üveges tótnak a hanyattesés (bár a Budapest Alleycats videó meg a piásan tekerés engedélyezése után ez már nem sokat fog rontani a renoméjukon). Szóval itt van egy tipikus arrogáns pöcs nyújorki futárgyerek aki azt hiszi hogy a Forma1-en van és hogy emellé még halhatatlan is, a Nagy Alma utcái neki a versenypálya, néha még az autókat is leelőzi bizony, főleg ha egy Csúnya Bácsi (aki természetesen még rendőr is!!44 négy) üldözi egy értékes csomag miatt, ergo minden adott hogy az első öt perc után a csúnyarendőrnek drukkoljunk (vagy bármelyik random autónak hogy csapja már végre el ezt a gyökeret).
Viasat6, 22:55: Ázsia alvilága – Nem, ezúttal nem a Hétszáz Tigrissárkány Piac, hanem "csak" a kalózok, akiket szinte onthespoti bátorsággal mutatnak be nekünk hogy hadd szörnyülködjünk egy jót a mi kis páneurópai biztonságunkban. Semmi nagyon explicit nem lesz, hisz’ akkor nem lehetne leadni, ez meg ugye még nem snufftévé, de már majdnem az, még akkor is ha a készítők látszólag a törvény oldalán állnak.
 
Talán érdemes:
Tíz előtt öt perccel Dosztojevszkij klasszikusának 1958-as (és sajnos amerikai) feldolgozása a Duna TV-n, ami ugyanazokba a hibákba esik mint a legtöbb tengerentúli adaptáció, még akkor is ha itt szinte betűhíven próbálták követni a regényt. Először is, a Karamazov testvérek közül kipécéznek egyet (Yul Brynner) és őt helyezik az előtérbe pedig mind a négyen főszereplők, az Istenkeresés pedig valamelyest a háttérbe szorul. Egyben biztosak lehetünk a megtekintése után, éspedig abban hogy William Shatner-nek jobban állnak a Star Trekes és hasonló szerepek mint az oroszos önostorozás – akkor már inkább a tíz évvel későbbi orosz film a maga majdnem négyórányi hosszával. Fél tizenegy előtt tíz perccel Atom Egoyan 2002-es drámázása a Filmboxon. Az örmények elleni népirtás modern filmre vitelével a rendező "hazatalált" a gyökereihez, azonban nem minden elfogultság nélkül tette mindezt, így az Ararát szinte biztosan megmarad a sznobok kedvencének, de ez talán nem is baj, nem kell minden gyöngyöt a csürhe elé szórni, főleg hogy régi barátunk a nehezebbik utat választotta, vagyis nem közvetlenül az eseményt látjuk, hanem egy arról készült mű viszontagságait és utóéletét az elkészült celluliodot rejtegető, Kanadába bevándorló örmény srác és az őt kihallgató vámtiszt ellentétes életútjain keresztül. Bármi amiben Charles Aznavour szokatlan szerepet vállal, érdemes a figyelmünkre, tehát ez is az. Más. Mindig mondom hogy a modern kor embere jódolgában nem tud mit csinálni, aki például egészséges az madáremberkedik, csúcsokat hódít és mindenféle kábszerrel próbálja elpusztítani magát (az alkoholt azt ne vegyük ide, mert az köztudottan nem drog). Ennélfogva a Valamit, valamiért nekem semmi újat nem mond, bár itt még a kötelező titkostársaságos vonalat is bedobják, na persze, mintha az elit titokban tolószékbe meg lecsonkolt karokra vágyna! Mégis, ezek a figurák a cronenbergi Karambolra vágynak, egyikük csak azért engedi közel magához a róluk riportot készítő férfit, mivel azt a paralízis sújtja, a nő pedig mindent megtenne hogy olyan lehessen mint ő – és itt jön be az hogy vigyázni kell a kívánságokkal: a férfi meggyógyul, a nő pedig elfoglalhatja az őt megillető helyét, de vajon mihez kezdenek így egymással? 23:25-kor megtudjuk a Filmbox HD-n!
 
Kössz, biztonság! rovat:
Kacsintva mosolygott, miután elítélték lánya meggyilkolása miatt – Miért is ne? Nyaral egy kicsit Oklahomában vagy a San Quentinben, megerősödik, pár év múlva kijön és újra ölhet. Jó látni hogy a feljett Amerika már majdnem olyan fejletten bánik a gyilkosokkal, mint mi:
Nem lehet tényleges életfogytiglan?: "Sértheti az emberi jogokat. Állásfoglalást kér a Szegedi Ítélőtábla egy hármas gyilkosság ügyében."ÚGY IS KELL, A GYILKOSOK JOGAI ELŐRÉBBVALÓK A HALOTT ÁLDOZATOKÉNÁL!!!4 Azok már úgyis meghaltak!!! Jogegyenlőség 4 teh win!!44
Tizenegy évet kapott a terhes barátnőjét félholtra verő bokszoló – Ez is max. úgy boxoló mint az a másik aki halálra verte az osztálytársát...:SSS –  "Terhesen is prostitúcióra kényszerítette a nőt, akit az orvosok mentettek meg." – Mi ez hogy az orvosok megmentik a nő életét, hát hol van itt a személyiségi jogok tisztelete?! Remélem a TASZ már megírta a feljelentő levelet strasszburgba hogy itt mekkora kirekesztés van, itt már terhes nőket sem lehet nyugodtan veréssel kurválkodásra kényszeríteni!444 négy
Kis híján csoportos erőszak lett a házibuliból: "Senki nem segített a sikoltozó lánynak, akit többen meg akartak erőszakolni. Inkább fotóztak." – Ó igen, az Internetek Generációja, a mindent megosztó, lájkoló, feltöltő, mindenen röhögő és mindenből mémeket gyártó szép új nemzedék, jövőnk zálogai. Hogy is mondta Hofi? Dögöljek meg, ha kiváltom őket...
Nem kerül börtönbe a vérfertőző apa: "A lánya is akarta a szexet, így közösen is felnevelhetik a három gyereküket."ÉDES FASZOM, HÁT MI LESZ ITT MÉG?! KOSSUTH-DÍJAT MÁR NEM IS KAP?! Komolyra fordítva, mekkora gerinctelenség kell ahhoz hogy azzal engedjenek haza egy szemét liliomtiprót hogy "de hisz beleegyezett a lánya, csak hadd neveljék együtt a gyerekeiket"?! Nap kommentje:
 
netvampire 2014-04-08 09:02:27
Azt hittem a vérfertőzés magában is büntetendő és nem kell hozzá erőszak.

 
...de most megtudhattuk hogy nem, ez nincs már így, ha a másik is "akarja", akkor nem erőszak és még csak nem is büntetendő. ÉLJENEK A ZEMBERIJOGOK :(((
Térfigyelőkamera-tolvajokat keres a győri rendőrség – ...és akkor ennyit a közbiztonságról: már a kamerákat is lopják...
 
 
CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 17.:
HOGY FIZET A VESZTETT SÓLYOM?
 
Sir Jessica és a banán.
Kiemelten ajánlott:
Vajon mi lelte az HBO-t, hogy sorra adja a jobbnál jobb doksikat? Én nem tudom, csak azt hogy a korai (délután negyed ötös) kezdés ellenére is aki tudja, nézze meg az Álomutazást, ami egy cseh sportoló küzdelméről szól a rákkal. Petr Koukal-ra ígéretes karrier várt a tollaslabda műfajában amikor a gyilkos kór közbeszólt, ő azonban nem adta fel, és nem is csak a túlélésre, hanem a visszatérésre játszott. Ilyen az amikor valaki nem alibiből űzi a sportot mint szepesiniki vagy a megélhetési focistáink, hanem valóban a műfaj szerelmese. Hősünk (mert ő túlzás nélkül az) végül megcsinálta amit kitűzött maga elé, kijutott a londoni olimpiára mint országa zászlóvivője. Mindenki nézze aki azon rinyál hogy neki aztán milyen nehéz élete van.
 
Talán érdemes:
Hasonló témát dolgoz fel a Sólymok, vagyis két rákbeteg férfi nagy kiruccanását Amszterdamba egy utolsó közös csapatásra. A kritikusok fő baja a kommercializálás volt, amivel a rendező kivitelezte ezt az egyébként szívbemarkoló és kérdéseket felvető sztorit. De a mozi az mozi, ne gondoljunk hát arra, mennyi az esélye hogy egyszerre két darab aranyszívű, ingyen is dolgozó prostit is kifogjanak barátaink (nekem még egyhez sem volt szerencsém :( ), és nyolckor adjuk át magunkat az MGM-nek, utána pedig iszkiri vissza az HBO-ra, aholis kilenckor jönnek a VESPA Veszett szűzek, egy elég fárasztó tinivígjáték ami annyira Pite-szagú (és nem azért mert a szereplők gyártják is ezeket a sütiket egy pékségben), hogy akár Amerikában is elkövethették volna, de nem: ezúttal az angolok gyalázzák meg saját filmes munkásságukat, egész pontosan a Folytassa-szériát és Hammer-horrorokat, mert mintha e kettőt próbálnák keresztezni. Adott pár nagyszájú, de tapasztalatlan kamasz, meg egy visszahúzódóbb, aki legalább bevallja hogy nem volt még nővel – perszehogy az ő útjába kerül a titokzatos amcsi csaj (Jessica Szohr). Ezzel egyidőben hullani kezdenek a fiatalok, és állítólag egy ottani farkasember pusztítja őket, aki természetesen csak szüzeket fogyaszt. Én töredelmesen bevallom hogy nem értem miért kell ebből másfélórás filmet csinálni, a fiúk dugassák meg magukat a farkasemberrel osztjónapot, win-win mindenkinek, nekünk is, mert egy butasággal tuti kevesebbet forgatnak le. A mai kötelező dokunak álcázott narkópropaganda fél tizenegykor érkezik ugyanitt mindenféle hírességekkel, akik elmondják nekünk, hogy Hogy fizet a drogüzlet? Nyilván jól, mert különben nem volna akkora versengés a területekért, nem lenne másodlagos a fogyasztók meg a rendőrök élete a terjesztők szempontjából. Egyes műfajokban, leginkább a rapben szinte kötelező a kereskedői előélet, így nem meglepő ha Eminem mellett a nála azért balhésabb 50 Cent is megszólal (Susan Sarandon meg Woody Harrelson gondolom az értelmiség hangját lesznek hivatottak képviselni). Azért az ajánló se kutya: "egykori kábítószer-kereskedők és aktivisták mondják el történeteiket, miközben megtudjuk, hogy az ember hogyan építse fel a saját drogbirodalmát." – kösszépen HBO, más se hiányzik már nekünk mint gyorstalpaló továbbképzés dílerkedésből :SS
 
Kishírek a nagyvilágból:
Legelőbe csapódott három madárember:
"A svájci Alpokban történt a végzetes ugrás."
Szörnyethalt az egyik legjobb madárember: "Az ausztrál Dan Vicary egy helikopterből ugrott ki, társa is belehalt a balesetbe Svájcban." – Mennyire hülye hobbi már ez: drága cucc, többnapos túrák csak azért hogy a legjobb levitorlázhasson és aztán belecsapódhasson a birkaszaros földbe. Persze valahol megértem én őket, csak akkor már inkább maradok a kocsmázásnál....
Kétszáz áldozata is lehet a nigériai buszrobbantásnak: "Az egyik kórházi dolgozó azt állítja: ő maga ennél is több holttestet számolt össze a klinikájukon." – ...és akkor itt az élő példa arra hogy van ahol már az is veszélyes sport, ha munkába megy az ember, vagy nőként iskolába jár:
Egyszerre száz iskolás lányt raboltak el: "Egy nigériai bentlakásos lányiskolából felfegyverzett iszlamisták elvittek mindenkit." – Azért inkább ez minthogy őket is felrobbantsák. Bár lehet hogy mégsem, mert az ilyen szemetek általában erőszakoskodni szoktak :SS
A börtön sem fékezte meg a pakisztáni kannibálokat: "A testvérek korábban 150 holttestet faltak fel, most egy fiú fejét találták meg náluk." – Bizony, az éhség nagy úr, még a világ kulturáltabb felén is!!4
ööööö: Ráengedték a holttestre a fürdőzőket Hévízen: "Szombat délután több száz élő, és egy elhunyt ember tartózkodott a gyógyfürdőben." – Legalább ő még egy utolsót fürödhetett! Bezzeg a mi időnkben nem voltak ilyen események, a legkirívóbb az volt amikor valaki beleszart a Gellért fürdő egyik szabadtéri medencéjébe és az úszómesternek kellett kihalásznia... Na mi az, még a végén visszasírom a kádárrencert :SS
randi: Nem mindegy, okos vagyok-e, ha csak dugni megyünk?: "Kaptunk egy levelet egy okos, szép, magas és vagány nőtől. Ő sem talál magának pasit."FAKE, KAMU! Ezekkel a paraméterekkel csakis férfi lehet!!! Még az is lehet hogy én írtam egy alkoholosabb pillanatomban :DD Viszlát szombaton!
 

 
Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés