2014. 05. 05.
Az ötödik az ötödik én. (máj. 5-6-7-8.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, MÁJUS 5.:
TRANZIT IN THE NIGHT
 
Strangers on a strange train of thought.
SPOILER: Bár már nem annyira szar az időjárás, azért még mindig maradnak a minimális jóságok.
 
Ismétlés, talán érdemes:
HBO, 1:10: Existenz - Az élet játék – David Cronenberg sokadik variációja saját találmányára, a gépi-emberi, valóságos-virtuális határok elmosására, ami csak még időszerűbbnek tűnik a mostani csipbeültetéses baromságok és vallási áthallások (fatwa) közepette. Személy szerint én ekkor éreztem utoljára úttörőnek a rendező urat, bár kétségtelen hogy nem kényezteti el jó szövegekkel a kivételes színészgárdát (Jennifer Jason Leigh, Willem Dafoe, Jude Law).
 
Talán érdemes:
Film+, 21:10: Tranzit – Rövid, de pörgős akciózás amire nem tudom hogy vették rá Jim Caviezel-t (Diora Baird-et bárhogy is győzték meg, én hálás vagyok érte). A sima pénzszállítós rablást itt csak annyiban csavarták meg hogy a tettesek a cuccot egy gyanútlan család csomagjai közé rejtik, ahol ráadásul a papa épp a börtönből szabadult, és ezerrel bizonyítania kell(ene), hogy megjavult. Eh, de minek is fárasztalak titeket a történettel, amikor ilyen kilátásaink lesznek a belátásra:
 
Kiemelten ajánlott:
Féléjfél előtt öt perccel Alfred Hitchcock egyik legjobb thrillerét vetíti a Cartoon Network / TCM. Az Idegenek a vonaton – ahogy a kopasz zseni többi műve is – epigonok százainak adott alapanyagot, részleteiben vagy akár egészében. A szitu egyszerű: két férfi egyezséget köt a tökéletes bűntény elkövetésére, vagyis megegyeznek hogy elteszik a másik életéből azt az embert aki ilyen-olyan okból az útjukban áll. Egyikük (a szegényebbik) teljesíti is az egyezség rá eső részét, azonban a híres teniszező már visszakozna, amivel csak tápot ad a másiknak egy potenciális zsaroláshoz... A maga idejében a kiritikusok felrótták az időnkénti üresjáratokat, dehát ők ezért kritikusok – mi pedig azért vagyunk rajongók hogy csakazértis megnézzük és rácsodálkozzunk a részletekre, például a többértelmű, csak látszólag egyszerű befejezésre (gy.k.: ez NEM az utolsó jelenet, hanem az azelőtti), ami csak megerősíti a konteóhívőket abban hogy a gazdagok és sikeresek mindig mindent megúsznak – lehet hogy Hitch is erre próbált utalni, jóval Kubrick tágra zárt szemei előtt? Egy remekművekkel teli karrierben ez egy több szempontból is bátor alkotás, kezdve azzal hogy Hitchcock mintha improvizált volna a forgatókönyvvel: csak részeket tartott meg abból amit Raymond Chandler átírt Patricia Highsmith regényéből, vagyis két kész szöveg közül a saját, valahol a kettő között elhelyezkedő verzióját preferálta. Lánya, Patricia szerepeltetése miatt is valamelyest kuriózum (meg azért is mert Peter Lorre karakterét itt Robert Walker játssza). Azt meg, hogy a mai "zseniális" filmeknél még egy iparosmunka is többet ér őtőle, talán nem is kell mondanom.
 
Hétfő? LESZAROM.
Öt pozítív példa Palvin Barbarának – Öt LESZAROM szintén neki: LESZAROM. LESZAROM. LESZAROM. LESZAROM. LESZAROM.
Mihalik smink nélkül olyan, mint egy kamaszlány: "Két képpel bizonyítjuk a nyilvánvalót." – Képek nélkül is nyilvánvaló hogy őt is LESZAROM.
Sharon Stone még mindig őrülten vonzó – Őrület, hogy én még mindig mennyire LESZAROM!
Clooney exe tök pucérra vetkőzött – Tökre LESZAROM.
Ilyen Kelemen Anna natúrban: "Egy szál bugyiban"RÁKATTINTOTTAM, IMPOTENS LETTEM, MEGÍROM LESZAROM.
fotó: Felismeri a pucsító celebanyát?: "Találja ki, ki lehet az a nagyon híres édesanya, aki még a fenekét is mutogatja gyereke kedvéért."BIZTOS SEKSZCSETEL MEG FÜVEZIK IS LESZAROM.
gumicukor: Még nagyobb Coco-T segge – Még jobban LESZAROM.
kispéntek: Helló, Sadie Frost mellei! – Hellóhogy LESZAROM!
ööööö atyaúristen !!!!!!!! 18+ Rihanna címlapon lógatta ki a mellétUNDORÍTÓ TEHETSÉGTELEN SÁTÁNISTA KURVA LESZAROM.
gumicukor: Rita Ora átlátszó melltartóban mellbimbót villantottVÉLETLENÜL PONT RIHONYA PUCÉRKODÁSA UTÁN LESZAROM.
18+ Lilly Allen Bimbót és brutális köldököt villantott: "Koncertet adott, ott történt." – Nem is ez a brutális, hanem az hogy én mennyire LESZAROM őt is! Lassan már az lesz a ritkaság ha a sok villantás mellé énekelni is fognak ezek az énekesnők!
Videó: Miley Cyrus videóban pucérkodik a koncertjei előttLESZAROM, hamarosan nála is jön a meltdown mint Britney-nél ^^
gumicukor: Na melyik színész lett olyan izmos, mint Schwarzenegger?LESZAROM. Schwarzi csak egy van!!
LG: A Glastonbury fesztivál alapítója azt mondta, hogy Oasis! - Én meg azt, hogy NI LESZAROM.
Twitterháború: Őrjöngenek a nagy seggű kenyai rendőrnő szűk szoknyája miattLESZ SUNÁZNÁM!
 
 
KEDD, MÁJUS 6.:
ÉN ÉS A FOGADALOM:
 
...szinte már fogalom.
 
Kiemelten nem ajánlott:
Az évi kötelező kultúrcsernobil az M1-re érkezik 20:20-tól. Természetesen az Eurovíziós Dalfesztiválról beszélek, amit minden törzsolvasónak kötelező kihagynia. Az egy dolog hogy a zenéhez semmi köze nincs, de hogy a közönségszavazatok is manipulálva vannak, az szinte már nyilvánvaló. Komolyan, ha a legutolsó pornófilmet nézitek is helyette, még akkor is jobban jártok.
 
Talán érdemes:
A Viasat3 egy felnőtteknek szóló vígjátékkal büntet minket negyed tízkor, amiben Michael Douglas megy le De Niro mostani szintjére (= kutyába), szerencsére csak egy mellékszerep erejéig, a főtettesek itt ugyanis Matt Dillon és Owen Wilson, előbbi frissházas és nagyon kanos, utóbbit pedig pont most rúgták ki, ezért barátja pár éjszakára szállást kínál neki. A jótett elnyeri méltó büntetését: a haver előbb él, majd visszaél a helyzettel: az egy dolog hogy nem lehet tőle nemi életet élni (sem), őt magát viszont mindez nem zavarja a dolcsevítában. Az Én, a nő és plusz egy fő már magyarításában is a Farrelly-testvéreket idézi (Én és én meg az Irén), és hát nem is esik messze az ő fájuktól. Sajnos. A Duna World-ön egy negyvenéves doksi 21:25-től a KISZ világából. Mivel elkészültekor még javában dúlt a kádár-kor, ezért értelemszerűen nem is annyira rendszerkritikát láthatunk mint inkább egyfajta propagandamunkát a friss tagok lelkesedéséről, látszólagos vitákat a Kommunista Ifjúsági Szövetség lehetőségeiről, meg más ilyeneket. Legyünk őszinték: a Fogadalomtétel kötelező volt, még nekem is, aki mást mond az vagy hazudik, vagy az ufók dobták le pontban a rendszerváltás után. Töredelmesen bevallom hogy én is beléptem a KISZ-be, de csak azért hogy utána belülről bomlasszam az alkoholizmusommal. Mint azt azóta a történelemkönyvekben is megírták, ez a hosszú menetelés 1989-ig tartott, de megérte. Igyunk hát a hozzám hasonló névtelen rendszerváltókra! EGÉSSÉG!
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Megtámadta a munkásokat a fülesbagolymamaTISZTELET a bagolymamának! Így is kell, nem szabad szarozni az emberekkel!! Éljenek az anyai érzelmek!
Egy évig az anyja hottestével élt – Bennem is igen erős a szeretet a szüleim iránt, de azért nem ennyire. Mondjuk az is igaz hogy fel se veszem utánuk a járandóságokat... – "A brit férfit letartóztatták, mert nem jelentette be anyja halálát. A nő természetes halállal halt meg." – Ez csak természetes, Norman Bates a megmondhatója.
Névtelen emailt küldhető a szaúdi királynak: "Az ehhez használható honlapot az uralkodó rendeletére hozták létre. Kíváncsi a panaszokra." – ...és nyilván nincs a honlapon egy program ami elraktározza az IP-ket és kilistázza a tulajdonosaikat lakcím szerint ^^ Mindegy, én átadnám neki most Petőfi Sándor régi, de ütős üzenetét. Jobb később, mint soha!
Mentális: Búcsú Bokros Lajostól: "Így jár az, aki jó szakember, de gőze sincs a politikáról."JÓ SZAKEMBER?! Hogy lehet valaki jó szakember az ő műfajában úgy hogy gőze sincs a politikáról?!
Sarah Palin megkeresztelné a terroristákat: "A vízbefojtásos módszerrel viccelődött a korábbi republikánus alelnökjelölt."TISZTELET! Végülis miért ne, ha már úgyis pokolba jutnak a rohadékok, legalább a keresztény pokolba menjenek! Csak egy kikötésem van: a katolikus pokolba ne engedjék be őket, nehogy azt is felrobbantsák!!!44! négy
Vagyonvesztési rekordot állított fel egy PM-es képviselő: "Ebben a kategóriában még nem regisztráltak ek­kora csökkenést: 2014-re nincstelen lett a ciklust több száz milliós vagyonnal kezdő Sipos Péter." – Lehet hogy ez a sok százmillió egyszercsak egy nincstelennél fog materializálódni? Remélem nálam!!!
SMS-eket kell elemezniük az érettségizőknek: "Az internetes és elektronikus nyelvhasználatról, az SMS-ek és az e-mailek nyelvezetéről szóló tanulmányt kell értelmezniük."ÉDES FASZOM! Még a végén megvalósul a vicc amiben győzike életéből kell vizsgázni! Nap kommentje:
 
Mi értelme így ennek? 2014-05-05 11:19:24
jövőre a szelfikészítés is feladat lesz...
szép új világrend....

 
Az elfuserált időkerékre ráment az ötletgazda lakása: "Az EU-csatlakozás emlékműve úgy lett az ország szimbóluma, ahogy senki sem szerette volna." – Íme, megint megvalósult az "annál jobb itt, minél rosszabb"-elv, még úgy is tökéletesen mutatja hazánk és az EU viszonyát a cucc, hogy totális csőd lett: "Örülnék persze, ha működne, de ha így ér véget az időkerék története, akkor ez rólunk, Magyarországról szól. Miért mennék ezzel szembe? Végül is itt élünk."MAGYARORSZÁG, ÉN ÍGY SZER ÉN MOST LEISZOM MAGAM!
18+ Brutálisan megerőszakolták a pedofil brazil harcművészt a rabtársai: "Azért büntették meg, mert megerőszakolta és megverte a mostohafiát, aki ebbe belehalt." – Remélem a TASZ már kiadott egy másságbarát közleményt amiben elítélik a rabtársakat!!! Igaz hogy így is el vannak ítélve, de jobb duplázni a biztonság kedvéért!
Pekingi kacsa – bizarr: Kim Dzsongunt széttépik a zokogó katonanők – Bár már ott tartanánk hogy tépik széjjel, ők sem zokognának többet... – "A bucifejű diktátor meglátogat egy katonai bázist - a hatás extrém." – Mint a kisgyerek-fotóknál: van más választásuk mint hogy körberajongják? :DD
A Jobbik a nemzetbiztonsági bizottságot akarja – ...a nemzetbiztonság meg őket. Ördögi kör ez, gyerekek! – "A Fidesz a parlamentben energiapolitikai és okta­tási bizottságot sem akar. Nem lesz DK-frakció." – Az nem lehetne hogy semmilyen frakció ne legyen? Látszatja úgy sincs egyiknek sem :DDD
Egy doboz cigit kérek. Vagy legyen inkább egy finom reggeli: "A cigaretta káros, ezért akkor is drága lenne, ha ingyen adnák. Valójában azonban még sokba is kerül. Milyen ételekre futja a cigaretta árából?" – Kedves Index, a vonatkozó fórumban ezt a rejtvényt már megoldották, de tessék, íme:


SZERDA, MÁJUS 7.:
OMEGA VAGY, LEGENDA!
 

MÁR MEGINT EZEK A ROHADT VOGONOK
...vagy fordítva.
Talán érdemes:
Richard Mathesonnak nincs szerencséje: valahányszor megpróbálták feldolgozni kultikus sci-fi regényét (I am Legend), mindig más indokkal tették, mindig mást helyeztek benne előtérbe és mindannyiszor kudarcot vallottak. Ott volt a Last Man On Earth 1964-ből, az Omega Man a hetvenes évekből és legutóbb a leghíresebb, polkorrektre hangszerelt Legenda vagyok, aminek sikerét meglovagolva az Asylum még ugyanabban az évben egy B-kategóriás akciófilmmel is meggyalázta az eredetit (ami már csak emiatt is jó helyen van a Film+2-őn). Az Omega vagyok a világpusztulás utáni helyzetet sima csihi-puhivá silányítja (ebben Mark Dacascos-é a főszerep, ahogy a filmben is), ide is jutnak távolban még élő KANNIBÁLOK emberek, meg egy megmentendő lány akit biztonságos helyre kéne juttatni. Akinek nincs elege még a magányos túlélőkből, az kilenckor esetleg büntetheti magát vele, én biztosan nem fogom. Utána húsz perccel (vagyis 21:20-kor) elgondolkodhatunk azon hogy a majálisok közepette mennyire is elvész a tény, hogy aznap több is történt mint a kötelező szünnapi felvonulás meg virslizabálás: Amerikának például jutott egy kiadós ufókatasztrófa. Mi, beavatottak persze tudjuk hogy a lények nem haltak meg, csak nem hagyhatják el az 51-es körzetet addig amíg a világ agyilag fel nem lesz készítve a ronda látványukra (lásd még a Gyermekkor végét Clarke-tól). Szerencsére a Universal Channel már adagolja a B-filmnek álcázott előkészítést, mert ha a Függetlenség napját kereszteznénk egy öregfiúk átlagos suicide mission-jével (legyen szó aszteroidarobbantásról vagy a Föld közepébe utazásról), akkor valami hasonlót kapnánk mint az Exterminator - A Roswell invázió, amiben újra szót kap egy nyugdíjas szupercsapat. Kb. ez is Asylum-szintű, még az sem kizárt hogy ők csinálták, de mivel nemrég Ed Wood megmutatta nekünk hogyan is kell ezt LAJKABOSS művelni, ezért ezt is csak azoknak ajánlom akiknek nincs jobb dolga. Utána 23:25-kor az eddigieknél azért jobb road movie-ba oltott vígjáték a Filmboxon melynek főhősei a Québec-Montreal útvonalon utazva valójában különféle sorsfordító események (főleg szerelmi) felé haladnak. Ezek egy része pozitív, a másik része nem annyira, de ezek is a Zélethez tartoznak.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Videó: Cigicsikk buktatta le a 19 évvel ezelőtti kettős gyilkosság elkövetőjét: "W. Csaba László egy idős párt ölt meg 1995 májusában. Videó az elfogásáról." – Hú, remélem a TASZ már lépett az elkövető Kossuth-díjazása érdekében!!4
Rossz volt részegen kerékpározni hétvégén: "Négyszáz ittas vezetőt buktattak le a rendőrök a hosszú hétvégén, zömük kerékpáros volt." – Remélem a Kritikálmessz és a Kendertojás Eggyesület megtette a lépéseket, és a 444 megint ír egy jó kis mószerolós cikket mint a múltkor, aminek hatására kirúgják az itt is jogosan büntető rendőröket!444
Will Smith 13 éves lánya 20 éves színésszel fetrengett ágyon – Mint az X-Men rendező botránya óta jól tudjuk, ez gyakori arrafelé.
mégsem hős: 16 éves lányt akart felszedni Amerika Kapitány – ...lásd mint eggyel feljebb.
A CIA kirúgta saját afgán törzsi harcosait, véres nyár jöhet: "A most kirúgottak harcoltak a legveszélyesebb tartományokban a legveszélyesebb ellenfelekkel. Új kenyéradó gazda után nézhetnek, de még akkor is véresebb lehet az idei harci szezon, ha nem állnak át rögtön a tálibokhoz." – Csak nem egy újabb konteó vált valóra? Csak nem megint megcáfolták az Index pozitív változásokat és Afgán Álmot emlegető cikkét? Csak nem megint minket, európaiakat fognak robbantgatni ezek a derék emberek? Akárhogy is, unatkozni nem fogunk az biztos, mégha nyaralni nem is lesz pénzünk: az izgalom házhoz fog jönni :SSSS
Először került nő teheráni színház élére: "Parisza Moghtadi Szünet nélküli szünet című színdarabját ma is játsszák." – Bizony, ez már majdnem akkora lépés amikor a Zusának fekete elnöke lett! Nem baj, majd ezt a szerencsétlen nőt is lesavazzák.
Felhőkarcolóba terveztek pályaudvart: "Sokkal kevesebb helyet foglalnak a vonatok függőleges helyzetben, de az utasoknak is jobb." – ...és mindemellett még azért is praktikus, mert így nem kell külön vonatot robbantani és felhőkarcolóba repülni, elég egyet választani a két lehetséges megoldás közül. LÁJK!!44!! négy
 
 
CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 8.:
VIHAROSAN SZELLEMES
 
Ózdi kis leszámósdi!
Talán érdemes:
Horror-akciófilm az HBO-n kilenckor amit minden síronfetrengőnek ajánlok, hátha leszoknak erről a rossz szokásról. A Szellemvihar négy, nem túl okos főhőse is csak kikapcsolódni jár a sírok közé, egyikük azonban annyira ellazul, hogy lazán lepisál egy Elátkozott Sírkövet, és az még csak a kezdet hogy tette jutalmául elsőként ő költözik át a túlvilágra. A sírkő alatt ugyanis a Poltergeist 2. gyerekgyilkos papjának távoli leszármazottja pihen (szintén egyházfi, szintén sok halál szárad a lelkén), vele a harcot egy igazi all-American rendőr veszi fel, akinek a győzelem érdekében még régi feleségéhez is vissza kell könyörögnie magát. 21:35-kor Costa-Gavras egy nem egészen sikerült drámáját adja az MGM. A felemássághoz nagyban hozzájárult Hollywood legtúlértékeltebb fazonja, Joe Eszterhas, aki itt a fajgyűlöletről meg ilyenekről akart nagyot mondani, de nem tudott elszakadni a hozzá kapcsolt közhelyektől, így meg sem lepődünk azon hogy egy durva, faji indíttatású gyilkosságot szerinte egy szerelmi kapcsolattal lehet a legjobban felderíteni. Azonban az egyik potenciális elkövetőnek csaliként belógatott nő hamar megtudja milyen érzés Elárulva lenni, amikor efbíájos főnökei nem hagyják kilépni a kelleténél forróbb szituációk hatására sem, így kénytelen a maga kezébe venni a megoldást.
 
Ajánlott:
Ugyanitt 23:40-kor
egy feszült és szerencsére nem túlnyújtott krimi Roy Scheiderrel aki kivételesen egy (azért nem teljesen) egyértelmű negatív figurát játszik, a címbeli két bérgyilkos, Cohen és Tate közül az érzelmesebbiket, akinek elege van agresszív munkatársából (Adam Baldwin) és valahol sajnálja is túszukat, egy kilencéves gyereket akit azért kell Houstonba vinniük a főnökükhöz mert véletlenül tanúja volt egy leszámolósdinak. A rendező, Eric Red első próbálkozása volt ez (már ha a forgatókönyvírást nem számítjuk), és remekül sikerült – persze Roy bácsival a főszerepben ez nem is lehet másként.
 
Kis hírek a nagyvlágból:
gumicukor: Kelly Brook szereti a hurkáit – Én meg szeretem a hurkát és még őt is. Ja, meg a sört is!!!
Felejtsen el mindent, amit a parlamentről eddig tudott – Mit felejtsek? Eddig se tudtam róluk semmit...
Amerikában ismét egy Bush indulhatna az elnökválasztáson – Megint valami amit konteóblogokon már pedzegettek és valami ami már nem is tudom mennyire hiányzott nekünk. Nem baj, róla majd megint lehet dalokat meg lemeztrilógiákat írni a Lázadó Zenészeknek, még akkor is ha majd csak tizedannyi katonai bavatkozás fűződik hozzá mint Obamához... – "Méghozzá George W. Bush öccse, Jeb. Ennek sem Bush anyja, se az emberek nem örülnének." – Mint a magyar parlamentnél: mégis, mi a különbség? Minek emlékezzek rájuk? Még az arcok is ugyanazok...
videó: Alekosz a Munkáspárt majálisán tágította fejében a nézeteket – Az Aradszkys videó után én már azon lepődnék meg ha magasabb lenne a szint ezeken a rendezvényeken. Erről jut eszembe:
Leszámolnak a neadnervölgyiekkel kapcsolatos sztereotípiákkal: "Törődtek gyerekeikkel, tanították, játszottak velük, nem voltak azok a primitív ősemberek, amilyeneknek képzeljük őket."ÉS EZ MIND MOST DERÜLT KI! VÉGRE MÁR EZT IS TUDJUK! Nem baj, pár év és a szellemi szint újra neandervölgyi lesz az összes kütyü ellenére is, mert írni már senki nem fog tudni:
Fájt, hogy c-vel kellett leírni a tecciket: "Anna az írásbeli nehézségét tízes skálán hármasra értékelte." – Ma még fáj, tíz év múlva kötelező lesz ez is, és még örülhetünk ha lesz aki egyáltalán beszélni fog magyarul... :(((
á' oktatás: Magánvállalkozó, két oldalas pályázattal: "Ennyivel jelentkezett három budapesti gimnázium igazgatójának."HOL ITT A GOND?! Ehhez az érettségihez még ez is túl sok :DDD
Újra jár az 1-es villamos az Árpád hídon: "És ez nem minden, a Vörösvári úton füvön siklik."Év kommentje-candidate:
 
Zoltan777 2014-05-05 08:59:56
Én a helyükben fákat telepítettem volna a sínek közé, az az igazi kihívás a villamosnak.

 
Viszlát szombaton! :)
Kulcsszavak: Diora Baird, LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés