2014. 05. 10.
In my time of feeling bad (máj. 10-11.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, MÁJUS 10.:
WALL-E OF SONG
 
Ki hogy éli meg az életét
Talán érdemes:
Az HBO-n erre a hétre is jut zenei témájú drámázás, mégpedig 21:40-kor egy ugyancsak fordulatos élető fickóról, Phil Spectorról, akiről köztudott hogy a wall of sound-hangzás megtestesítője volt. Ám esetében ennél jóval többről is szó van: egyszerre reformálta meg a zenei hangzást, találta fel az egyszerhasználatos fiú,-és lányzekenarokat és vált neve a megszállott, őrült zseni szinonímájává, hogy ezekből végül csak az őrület maradjon. Ennek szelídebb megtestesülése az idióta parókák és ruhák, kevésbé elviselhető vonzata viszont az egyre kiállhatatlanabb és fenyegetőbb (és fegyverbuzisággal párosult) viselkedése volt, ami a drogfogyasztással egyenes arányban nőtt, hogy végül egy gyilkosságban kulminálódjon. Spector addigra már elidegenített magától mindenkit, még akiknek szükségük volt a munkájára, azoknak sem állt érdekükben hogy kimossák a vádakból, így a mai napig marad a börtönben. David Mamet-nek adott volt hát egy izgalmas sztori, amit most nem sikerült jól elmesélnie, hála a sajátmaga által írt forgatókönyvnek. Hiába Al Pacino aki újra kirázhatja a kisujjából Tony Montanát, hiába az egybeesések (hogy Spector áldozata is játszott a Sebhelyesarcúban), ez nem az a kategória mint múlt héten a Candelabra, csak egy egyszernézős darab. A lassan obligáttá váló fertőzés-horror éjfélkor érkezik a TV2-re a Víruscsapdával, ami majdnem jól mondja fel a leckét, de valahol félúton kifogy belőle a szusz, és olyan lesz mint az egyik magyar művészfilm (asszem mundruczótól -vagy flígauftól?- az Eljövendő szép napok vagy mi), amiben a főhős mániákusan ki akar jutni a tengerpartra és végül oda is ér, de azzal sem tudja kitölteni a lelkében található nihilt. Azonban az odavezető út még a hibák ellenére is hatásos és valóságos – mert reménytelennek és embertelennek mutatja azt, ami tényleg az, pedig "csak" az egészségesek túlélését szolgálja. Ez egy olyan helyzet ahol mér nem érvényesülhet az asszonyok és gyerekek,- vagy a család és barátok először elve. Egy egyértelműbb lezárással (tökmindegy hogy pozitív vagy negatív) több lehetett volna ez is.
 
Talán ismétlés, de ajánlott:
Az Éli az életét akár Godard változata is lehet a Nap szépe témájára, tehát a nő és a prostitúció kérdésére. Itt is egy jónevű szépség (Anna Karina) kényszerül csúnya dolgokra – illetve senki nem kényszerítené, ha ő maga nem döntött volna úgy hogy a biztos családi hátteret (férj, gyerek) felcseréli a színésznői létre. Ám a befutásig is meg kell élni valamiből, a kétkezui munka pedig nem elég: hősnőnk fokozatosan egyre mélyebbre csúszik az erkölcsi fertőben, ahonnan egy utolsó percben felbukkant szerelem sem tudja kirántani, mivel addigra már van egy futtatója. A Bolond Pierrot mellett ez a darab mutatja be a rendező és múzsája kapcsolatának szétesését, és ez is pontosan van szerkesztve, egész konkrétan tizenkét stációban láthatjuk Nana kálváriáját, ami végül egyáltalán nem ér fennkölt véget. A sznoboknak és filmkedvelőknek lesz egy biztos programjuk a Cinemax 2-őn nyolckor.
 
Ajánlott:
A Tangerine Dream és különböző inkarnáció (Loom, Froese szóló, stb.) lassan állandóan visszajáró vendégei kis hazánknak, de ez egyáltalán nem zavaró, mivel esetükben elég magas művészi értékű zenéről beszélünk, tehát nem áll fenn a prodidzsáj a szigeten-effektus – pláne hogy rendre minőségi helyeken lépnek föl, a ma vetített koncertet például a MüpArt-sorozatban "követték el". Mint ennyiből is kitalálhatjuk, 23:10-kor egy egyedi áttekintő élő válogatást láthatunk a zenekar hosszúra nyúlt munkásságából. Aki ismeri őket az úgyis a Duna TV-re kapcsol majd, de én azoknak is bátran ajánlom akiknek valamilyen okból kimaradtak belőlük.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
A férfi, akit angol irodalomnak hívnak: "Nemzeti kincsnek és a próza Picassójának tartják, pedig Alan Bennett csak egy mogorva vénember." – Ez akár én is lehetnék, pedig vele ellentétben még meleg se vagyok, viszont nem csak öreg vagyok és mogorva, de a tetejébe még alkoholista is ^^
Ön tud egyszerre több dologra figyelni? – Persze, hiszen én Férfi vagyok. Öööö...mi volt a kérdés? O_o – "Dehogy tud. Ne ellenkezzen, az emberek két százaléka képes csak rá. Beszélget ön a vasalójával?" – Mi az hogy, nagyonis, az ötödik feles után néha még szerelmes verseket is írok neki...
Szíriában embereket feszítenek keresztre: "Egy radikális dzsihádista milícia, az ISIS, már 7 embert feszített meg nyilvánosan." – Ha megfeszülök se értem ezeket a radikálisokat...
Berlusconi büntetésből egy idősek otthonában dolgozik – Na itt bungabungázzon ha tud :DDD
Ukránok és arabok harcolnak a magyar erőművekért – Minek? Magától felrobban előbb-utóbb mindegyik :DD
Börtönszakács lett a kannibál rendőrből: "Gilberto Valle pár éve még nőket főzött volna vacsorára, most ő a börtönkonyha szakácsa." – Végülis pályán maradt, ha meg kitör a Z világháború, még mindig dolgozhat hozott anyagból!
futur': Slágerszakmák 2030-ban: "A középiskolásoknak 20 év múlva olyan munkája lesz, ami ma még nincs."SPOILER: húsz év múlva senkinek nem lesz munkája, bármilyen futurisztikus szakmát is tanult.
buksza: Ez hiányozni fog a nyugdíjasoknak: "Hipotetikus nyugdíjmatek. 30 év múlva havi százezerrel lesz kevesebb a zsebben." – Értsem úgy hogy negatív összeg lesz a zsebemben? :D
jobbegyenes – politika: Horrorjárat Budapesten: "Nagy Magyarország matrica tartotta rettegésben a 97-es busz utasait." – Nem tudom ki a nagyobb kúzer: aki a saját pénzen vett matricát a BKV buszokra ragasztgatja, vagy az akinek nincs jobb dolga és feljelentést tesz egy ilyen piti ügy miatt. Nap kommentje:
 
Facel Vega 2014.05.09. 15:48:54
Az ész megáll! Még jó, hogy turulmadár nem volt rajta! Fertőtlenítést végeztek?


VASÁRNAP, MÁJUS 11.:
CAN I HURRY?
 
Kétvállra fektetve
Talán érdemes:
A rossz időhöz járó még rosszabb felhozatalt az MGM nyitja nyolckor egy Gérard Depardieu-akcióvígjátékkal, amiben felcserélődnek a férfi-női szerepek amikor egy boxolójelölt fickó (Depardieu, ki más) fogadásból belecsap A LECSÓBA egy ajtóba, kezével együtt a karrierjét is kettétörve. Nem is baj, mert így cirkuszi munkára kényszerülvén találkozik élete birkózónő szerelmével, Hurrikán Rosy-val, a kérdés csak az hogy. A Film+2 az aranyszívű prosti és a léha milliomos meséjének folytatásával ülteti le a családosokat a képenyő elé kilenckor. Az Arthur 2. része a folytatások összes hibájába beleesik (nem sorolom mindet, a legnagyobb "bűn" John Gielgud karakterének kényszerű feltámasztása a hangulat feldobása érdekében), és akkor most töredelmesen bevallom hogy nekem már az originál is elég hangulatfüggő volt. Legyünk őszinték, a szegényeken viccelődő gazdag aranyifjú max. a tévén-moziban vicces, a való életben az ilyeneket ha lehetne, szívlapáttal csapnánk agyon, ezt is csak az menti hogy az adoptálásra készülődő párocskát (Dudley Moore, Liza Minelli) kipenderítik a tutiból, így a nő pincérkedni kényszerül, míg férje depresszióba süllyed, ahonnan csak a halott főkomornyik (Gielgud) tudja kirángatni a boldog befejezés kedvéért.
M1, 21:40 – A hetet Hitchcok vonaton utazó idegenjeivel kezdtük, illendő hát hogy Idegenekkel is zárjunk, azaz Kapitány Iván rövidfilmjével, amiben egy rovott múltú kalandornő cikázik a rendőrök elől. Menekülése utolsó állomása egy bolt, ahol elvileg vár rá egy csomag, amiről a frissen munkába állt új eladó nem tud – az idő viszont szorít... Viszonylag sok történés alig húsz percben "lezavarva", akkor se tudnánk ráunni ha akarnánk - majd ráérünk ha nagyfilmet csinálnak belőle. Még azoknak is bejöhet akinek már herótja van Szabó Győzőtől.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Már nem divat gyűlölni Kasza Tibort – Még szerencse, hogy nekem nem a divat mondja meg hogy ki vagyok ^^
napinapi: A nap, amikor mindenki berágott: "A Norvég Alap ránk, Áder a köpködőre, a tengeri rózsák meg a kormoránokra. Dühös itt mindenki." – Ezért lett volna jobb ha úgy vonult volna be a történelembe mint a nap, amikor mindenki berúgott :DDD
TC: A Porsche tervezi Putyin limuzinját: "Évek óta hallani, hogy az orosz állam saját gyártású elnöki flottát szeretne, de úgy néz ki, a tervezést a németekre bízzák." – Nos igen, a németeknek az ilyesmikben már gyakorlatuk van ^^
Putyin betiltotta a rozmártormát: "Oroszországban július 1-től tilos a szitkozódás a televízióban, a rádióban, de a mozifilmekben is." – Szitkozódni tilos? Micsoda faszság már ez is! Erre inni is kell :((
Kik is valójában azok a szkinhedek?ŐK A LEGJOBB EMBEREK"Vajon jól tudjuk, helyesen használjuk a fogalmat? Utoljára a hipszterezés okozott ekkora káoszt a magyar fejekben. Zenetörténeti fejtágító nem csak parlamenti képviselőknek." – Vicces hogy még mindig egy ezeréves problémával ijesztgetik a népet. És nem, nem örülök annak hogy ilyen múlttal képviselő lehet valaki.
A pedofil megölése volt a legjobb napom: "A dél-karolinai házaspárt életfogytiglanra ítélték egy gyermekmolesztáló és felesége megöléséért." – ...még a végén benyögöm hogy TISZTELET. Én azt nem értem hogy miért magánszemélynek kell elvégeznie azt ami elvileg az állam feladata volna, és főleg miért zárják ezért börtönbe. Oké hogy az igazságot szolgáltató fickó skinhead volt meg minden, de azért ne védjük már a gyerekzaklatókat! – "A keddi ítélethozatalon az ellenük felhozott vádak közt volt a gyilkosság, az emberrablás,  és az illetéktelen fegyvertartás. A bíróságon hosszan néztek egymás szemébe, majd kérték, hadd láthassák felnőni a gyermekeiket, és hadd öregedjenek meg együtt. Végül életfogytiglanra ítélték őket." – Azt hiszem ilyen az igaz szerelem :(((
Obama stand-uposként viccelődöttEKÖZBEN AZ ÁLLAMKASSZÁBAN..."Vajon mikor fog egy magyar politikus kiállni több száz újságíró elé a saját baklövésein poénkodni?" – Mikor? MIKOR NEM? Egyebet se tesznek...
Lefeküdhetsz a feketékkel, de ide ne hozd őket: "Rasszista klubtulajdonos miatt tombol az NBA. A 80 éves milliárdos Donald Sterling a szeretőjét alázta telefonon, mert sötét bőrűekkel mutatkozik. A felvétel nyilvános lett, így már saját csapata is ellene tüntet. Obama is felszólalt az ügyben." – Eleve hogy lehet rasszista akinek ázsiai barátnője van és megengedi neki hogy lefeküdjön feketékkel is? Ez éppenhogy a nyitottságának a bizonyítéka!! Az meg hogy nem szeretné ha a saját lakásában a családi ágyban vagy az ebédlőasztalon kúrják a nőjét, tökéletesen érthető, én se örülnék neki. Nem értem mi köze az elnöknek a fickó magánéletéhez...
Kiverte a biztosítékot a 683 halálos ítélet: "Az USA a tömeges ítéletek érvénytelenítését kéri Egyiptomtól. Kairó: el kell fogadni, hogy ők "igényesek"." – Én nem értem ezeket az amikat. Elhozták nekik a demokráciát, most meg azt is meg akarják mondani nekik ez milyen legyen. Tessék szépen elfogadni hogy náluk az igényes demokrácia az már szinte diktatúra!!444 négy
Nálunk forgatják a Játék határok nélkültÉDES FASZOM! Ez a multikulti rémálomműsor még létezik? Mi szükség van rá amikor már enélkül is határtalanul játszanak velünk a nagyhatalmak? - "Oroszország és Egyiptom csapataival is csatázhatunk majd a vetélkedőben. A köztévé sugározza az új részeket." - ...na akkor ez egyből megy a Nem ajánlott rovatba...
 
"Zene" és "film" rovat:
Alföldi nem nézett se istent, se embert - "Az Alföldi-féle Nemzeti Színház utolsó hónapjait bemutató filmben mesélnek a színészek, benézhetünk az öltözőkbe, de tud-e újat mondani egy év után?""Nem nézett se istent, se embert", igen, ezért is kellett repülnie. Amit csinál az elismerem hogy úttörő meg forradalmi, de max. egy ilyen alternatív színházban. Az meg hogy könyvének is azt a címet adta hogy Öt nemzeti év vagy mi, csak mutatja hogy a zajos siker és a botrányok elfeledtették vele és a rajongóival is hogy nem a rendezőé a színház, és nem a színház van a rendezőért, hanem pont fordítva.
Európa-szerte körözik a megasztáros énekesnőt
Kökény Attila bátyját bilincsben vitték el a családja mellől:
"Kamionfosztogatással gyanúsítják, testvére hisz az ártatlanságában." - Ünnepélyesen visszaszívom amit a megasztárosokról mondtam: igenis szorult beléjük a rakenrollból! LÁJK!!44
Látványos előzetest kapott az év sci-fije: "A holnap határában Tom Cruise ufókkal harcol, de meghal. Aztán felébred. És harcol. És meghal." – Már megint egy Év Sci-Fi-je / Év Filmje? Hanyadik is ez már idén? Mondjuk mindegy, legalább jól végződik :D
Tom Cruise félhet: más is csinált jó sci-fit: "Amerika most fedezte fel a Snowpiercert, amiben az emberiség jégvilágban száguldó vonaton él." – Nincs mese: ez lesz az ÉV FILMJE.
Bréking! Nicolas Cage csinált egy jó filmet: "A Rage pont ugyanaz, mint a Taken: elrabolták a morcos főhős lányát, ezért mindenkit megöl."ÉV FILMJE, simán!!444
Itt van Török Ferenc új filmjének előzetese: "Nagyon jól néz ki, bár a sztoriból egyelőre nem sok derül ki."ÉV FILMJE lesz ez is, én mondom. Meg azt is hogy öt nappal a bemutató után senki se fog emlékezni erre se...
Végre kiderült, hogy Shakespeare-nek vagy a Wu-Tang Clan-nak volt nagyobb szókincse: "Matt Daniels megmondta: a rapperek változatosabban beszélnek angolul, mint Shakespeare írt."YO DAWG, DAFUQ IS DIS?! WHERE MY BIATCHEES AT?!
tényleg már: Beyoncé saját szolgát vitt a MET gálára – Íme a szép új polkorrekt világ: ha egy fehér mondja ki a Kimondhatatlan Szót, az "racial slur", és perelni lehet. Ha egy fekete, akkor ő "művész" (rapper, stb.), és csak bizonyíték a Seggszpírnél is nagyobb szókincsére. Ha egy fehér tart fekete rabszolgát, az büntetendő, elnyomó és tüntetnek ellene. Ha egy fekete STÁR saját fekete rabszolgával érkezik a díjátadóra, az elegáns és stílusos (aki pedig még mindig nem hiszi hogy Beyoncé sátánista, az jól nézze meg ezt a képet). "New Slaves", az baz+. I think we're all fucked.
Új melegikon született Koppenhágában: "A szakállas nőként emlegetett Conchita Wurst outsiderként érkezett az Eurovíziós Dalversenyre, de győztesként távozott. Kállay-Saunders András az ötödik helyen végzett." - Ugye hogy én jártam a legjobban aki nem néztem, sőt, óva intettem tőle mindenkit? Dana Internationalnak legalább hangja volt, de ez nőnek-férfinek-énekesnek egyaránt gyomorforgató :SSS
Nem olyan könnyű orgazmus közben énekelni: "Holland énekesnők megpróbálták." – Ezekre is igaz amit Ford Fairlane mondott, hogy a macska ritmikusabban vernyákol dugás közben...és akkor engem cikiznek hogy nem tudok két dolgot egyszerre csinálni!
Az nem lehet, hogy így táncol egy 11 éves lány: "A slágerszerző Sia egyszerre cuki és hátborzongató klipje."MAGYARUL: a csürhe hozzászoktatása a pedofíliához tovább folytatódik. Nap kommentje:
 
yoolied14@gmail.com 2014-05-07 18:10:24
Hát ez egy rakás SZAR,de megszokhattuk,hogy manapság nem zenét csinálnak,hanem szart:(Bocs,elírtam,csinálnak manapság is zenét,csak azt nem kapja fel a média,ha nem elég agybeteg,akkor nem is játsszák.Beteg ez a világ!

 
 
 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés