2014. 07. 07.
Az ILIÁ-s odüsszeia (júl. 7-8-9-10.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
HÉTFŐ, JÚLIUS 7.:
PLAY THAT FUNKY MUSIC, BLACK GENIUS!
 
A soul a jóthunder hangja.
Ajánlott:
E téren a mai nap a doksiké, egymás után kapunk belőlük mindenféle témában, csak győzzük kiválogatni a nekünk tetszőt. Kezdjünk a Duna TV-n fél tízkor a magyar és Elhallgatott történelemmel, melynek mai része (Ha a kulák mozdulna) rákosi kisbetűvel mátyás hírhedt népmozgalmával foglalkozik, melynek keretében a vidéki nagybirtokosokat meghurcolták, birtokaikat szétverték-felosztották. Utána valamivel könnyedebb (zenei) téma a méltatlanul hanyagolt (és még méltánytalabbul felhigított, poposított) funkról, vagyis a kitűnő Searching for Sugarman után ma a Thunder Soul van soron, ebben egy iskolai zenekar tagjai osztálytalálkoznak hogy régi, azóta világhírnevet szerzett frontemberüket fölköszöntsék. Engem meglepett hogy pont az M2 adja, de ne az okokat keressük, inkább lazítsunk velük háromnegyed tízkor! De hogy a magasztosabb érdeklődésűek se maradjanak hoppon, ugorjunk vissza a Dunára, ahol fél tizenegy előtt öt perccel egy hiánypótló áttekintést láthatunk Rudolf Steiner örökségéről, akiről a Waldorf-iskolák révén talán még az is hallott aki krónikusan kerüli a filozófiát.
 
Talán érdemes:
Cinemax, 20:00: Zuhanás a szerelembe – Kicsit kiszámítható romantikus komolyság Meryl Streep és Robert De Niro fő,-valamint Harvey Keitel mellékszereplésével arról hogy a házasembereket sem kíméli az igaz szerelem, ha a feltorlódott véletlenek úgy hozzák, és ez lehet az egyik kifogásom ellene: egyszerűen túl sok ennyi egybeesés egy történetben. A másik probléma az hogy Streep bármilyen jól is adja az érzelmi viharokkal küzdő nőt, annyiszor láttuk már hasonló szerepben hogy azokhoz képest nem tud meglepetést okozni. Pontban éjfélkor Liliana Cavani 2002-es rendezését adja a retekklubb (mindjárt kevésbé sajnálom őket a reklámadó miatt). A Ripley és a maffiózók ama bizonyos (manipulálásban) tehetséges ember újabb kalandjairól szól aki itt épp egy szomszédját készül egy olyan ügybe rántani amiből csakis erkölcsi vesztesként jöhet ki. Hogy mivel érdemelte ki mindezt? Csupán azzal hogy hősünk egy félreértés folytán úgy érzi hogy az illető lefikázta. Érdekes alkotás amihez nem keveset tesz hozzá Morricone zenéje is, de a kései időpont miatt szinte biztos hogy a többségnek kimarad.
 
Hétfő? #LESZAROM.
Julianne Moore ráült a vécére: "Sok a sztár Cannes-ban, még több a szuperfilm. A Maps to the Stars-ban a színésznő 53 évesen meztelenkedik, de nem ez a legbátrabb jelenete." – Mi ebben a bátorság?! Én mindennap ráülök a kocsma dzsuvás vécédeszkájára, és LESZAROM őket, na ehhez tényleg kell a bátorság!
Jennifer Aniston nem bánja, ha rákakálnak: "A Förtelmes főnökök 2 előzetesében érdekes szexuális szokás kerül szóba." – Örülök neki ha nem bánja, én ugyanis LESZAROM.
szavazhat: Óriásira tárta a kaput a trollok előtt Aleska Diamond: "Hogyan nevezné el a pózt, amit Aleska Diamond produkál? Ő is ezt akarja tudni." – Megsúgom hogy mit mondok rá: LESZAROM.
Óriásit villantott a tátott szájú Kardashian: "Ebédelni ment melltartó nélkül, a ruhájának meg nem volt oldala. Ennie azért így is sikerült."HÖHÖHÖ, AZ ÉN VIRSLIMET IS ELCSÓCSÁLHATNÁ LESZAROM.
Susan Sarandon letolta a melltartóját, tviszt! – Letolom akkor én is a gatyámat, és LESZAROM.
Mariah Carey megjelenése meglepő: "Annak fényében például, hogy milyenre szokták fotosoppolni." – Meglepő ezek után hogy LESZAROM? Ugye hogy nem :)
gumicukor: Egy újabb érdekes póz Aleska Diamondtól – ...megy is neki az újabb LESZAROM.
Ha Pistoriust nem kezelik, öngyilkos lehet: "Kiszivárgott a pszichiátriai jelentés a futóról."HÚ DE SAJNÁLOM A SZEGÉNY MŰLÁBAS FELESÉGGYILKOST, ENGEDJÉK SZABADON ÉS KAPJON KOSSUTH-DÍJAT IS LESZAROM.
18+ Muffin Erre a pornófilmre mi sem voltunk felkészülve – Még szerencse hogy én igen: LESZAROM.
gumicukor: Mihalik még izzadtan is jó csaj: "Edzés után is hihetetlenül szexi a világhírű magyar modell. Ezért szeretjük, na." – Na, EZÉRT jut neki is egy kiemelt LESZAROM. A nők ne edzzenek, ne izzadjanak, az a Férfi dolga! A Legférfibb Férfiak (mint én is) viszont már ezen is túlléptek: izzadás meg testmozgás helyett egész nap a kocsmában hűsölnek, mint Jabba, és úgy néznek ki ^^
És ezt így hogy?: Más kínzásnak, Aleska Diamond tornának hívja – Én még mindig úgy, hogy LESZAROM.
Susan Sarandon kimaxolta a dögösséget – Már megint? Klimaximálisan LESZAROM.
gumicukor: Hada Renáta tökéletes seggel ült a medence szélére – Tökéletesen LESZAROM.
A celebvilág legszebb kerek seggei – Szimplán csak LESZAROM.
Chris Brown csodás segget posztolt: "Az énekes ízlésesen ünnepelte a függetlenség napját, és lefotózta Karrueche Trant fehérneműben."ROHADÉK NŐVERŐ ÁLLAT akarom mondani BÖRTÖNBE VELE illetve EZ IS CSAK ÚGY ÉNEKES AHOGY ROBIN THICKE nade majd most: csodás, hogy én ezt mennyire LESZAROM!
Aleska punci mintás nadrágban pucsítSEKSZ-SZEL SEKSZ-ET REKLÁMOZNI NEMKICSIT UNALMAS MÁR LESZAROM.
Saját szájukba hugyoznak az ausztrál fiúkLESZAROM a nagy fenét szarom le őket, még a végén élveznék a kis perverzek! Ötven botütés, húsz Miatyánk, szájöblítés fertőtlenítővel és drótkefével, osztjónapot.
 
 
KEDD, JÚLIUS 8.:
GÁZA: NYILVÁNOS.
 

OH HAI THAR Csak a szag után!
Ismétlés, nem érdemes:
M2, 21:45: Szezon – A sokadik magyar mozi arról hogy mi még a nyarat se tudjuk élvezni, annyira megteszünk mindent hogy semmi ne jöjjön össze, avagy Török Ferenc mondanivalós filmje a Moszkva tér fővárosi tengés-lengései után immár a vidéki, de ugyanolyan problémás fiatalokról. Mindegy, mundrucó ellőhetett egy "okos" cameót pornósként, én meg maradok az Éretleneknél és a többi ilyesmi nyári bohóságnál.

Talán érdemes:
Fél tízkor
egy közepesen sikerült francia Agatha Christie-feldolgozás a Duna TV-n, sajnos nagy nevek nélkül, de legalább egy PARTY HARD!-rajongó rendőrrel, aki egy túlzásba vitt éjszaka után egy Holttest mellett ébred az ágyban, és kollégájára, Lampion felügyelőre bízza az elfogultságmentes felderítést. A nyomok a nyilvánosházba vezetnek, de ezt a rendezést még a fülledt erotika sem húzná ki az egyszernézős középszerből, ezzel szemben az igazán talánérdemeseket továbbra is hajnalra teszik. Ma épp a Filmboxon sütik el ezt a poént negyed négykor (nem vicc!), pedig a Reeker – A halál szaga már címe alapján is potenciálisan érdekelne, már csak azért is mert már az első félidőben ellövik az összes zsánerközhelyet: együtt utazó laza fiatalok, pont egy lepukkant szálloda mellett lerobbanó autóval és a pont felbukkanó túlélővel. A bizonytalan fenyegetést a címbeli pöce-szag mellett ennek velejárói, mindenféle mutánsok jelentik – pedig ha a készítők gyakrabban járnának kocsmába, ők is tudnák hogy nem csak a halál, de az élet sem mindig rózsaillatú :DDD
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Tényleg bombáztak minket Szíriából, de amíg felkelőket találnak, addig nem baj:
"Az ostromlott iraki miniszterelnök örömét az sem zavarta meg, hogy piacokat bombáztak le." – Hé, nem úgy volt hogy ott már demokrácia van meg minden? És egyáltalán, milyen vezető az aki örül annak ha a saját népét lövik halomra?!
Nyilvánosan zokogott a közpénzből dözsölő képviselőMUHAHA, AZT REMÉLEM IS!"Összeomlott a rituális bocsánatkérés alatt, zokogott, ordítozott, csapkodott Japánban. Videó." – Látjátok, azért valahol mélyen még él bennük a szamurájszellem. Persze én erről úgy győződtem volna meg, hogy adtam volna neki egy kardot a szeppukuhoz, az lett volna az abszolút megbánás ^^
Robin Thicke-et szétszedték Twitteren: "Az énekes arra kérte a rajongókat, hogy kérdezzenek tőle, azok pedig megalázták." – Mondanám hogy MUHAHA, AZT REMÉLEM IS, meg hogy egy akkora gyökér mint ő, ezt is érdemli, de valahogy ugyanaz az érzésem mint a szájbahugyozós fiúknál, vagyis hogy titkon még élvezi is az ilyen helyzeteket.
Robben: Elegem van ebből a szarbólŐ unja a focit?! Mit mondjak én, aki már tévézni se tudok tőle?!
Nem találják a középosztályt a magyar társadalom új térképén – Üzenem annak aki netán keresne hogy A KOCSMÁBAN VAGYOK és várom a lehetőséget hogy a felső tízezer közé kerülésre, lehetőleg munkával!
Megbuktatták, leverte iskolatársa lépét: "Egy kaposvári tanuló kiborult a rossz hírre." – Ej-ej, ezek a gyerekcsínyek! Én megértem hogy mindenük a tanulás és a jobb jegyek, mégis azt kell mondanom hogy NEM KELL ENNYIRE KOMOLYAN VENNI AZ ISKOLÁT, GYEREKEK! :DDD
Megkéseltek egy francia tanítónőt: "Az osztályteremben késelte meg a nőt egy anyuka, aki a 8 éves lányát vitte az iskolába." – Ó igen, a szülői féltés, az anyatigris-fíling, a gyermek jogainak való érvényszerzés ^^ Bizony, ilyenek ezek az anyai érzelmek!!4
Elég veszélyes Debrecenben a Múzeum közi átjáró: "Két húszéves a falhoz szorított és késsel megsebesített egy fiatal nőt az átjáróban."KEDVES INDEX! Nem az átjáró a veszélyes hanem az ottlakó "húszévesek"!!!
 
 
SZERDA, JÚLIUS 9.:
DÖGÖSEN ÁLLUNK A VIHARSARKON
 
A padló gáza
Kiemelten kötelező, na de tényleg, állatira rovat:
21:10: a világ méltán legminőségibb csatornája, a retekklubb tovább folytatja a Szulejmán-sagát, melynek mai részében holmi "magyarok" (LOLikszdé) valami Ferdinánd akárkicsoda (WUT?) vezetésével vissza akarják foglalni az ő állítólagos fővárosukat aminek most nem jut eszembe a neve. Szerencsére a jólelkű, de keménykezű szultán (<3) jól odacsap az ugráló magyaroknak, így a műsor további részében már végre a lényeges dolgoké lehet a főszerep (egymást furkáló hárembeli butapicsák, megfelelő ruhák kiválasztása, satöbbi), aZ EGYBITES kényes ízlésű, minőségre éhes GYŐZIKESÓRAJONGÓ nézők legnagyobb örömére! LÁJK!!4
 
Talán érdemes:
Film Mánia, 21:00:
hogy a két széria közül mi volt előbb, az amerikai Halálos iramban vagy a német Padlógáz, az még mindig közömbös, a mai napon viszont az utóbbi 2. részét kapjuk, és ez sem mutat túl az illegális gyorsulási versenyes darabok kötelező versenykörein mivel ma már egy női pilóta nem akkora extra hogy csak emiatt az ajánlottak közé rakjam, viszont mivel a csajok tényleg dögösek benne, itt, a futottak még-boxban van neki hely, ahogy a Viharok háborújának is, ami egy sci-fi-nek álcázott HAARP-felvilágosítófilm, részemről minden iskolában levetíteném hogy mindenki képben legyen a gyíkemberek terveivel!!! Ezúttal saját gyermekei nyomoznak az időjárásmanipuláló őrült professzor után, aki irányított égiháborúit célzott kivégzésekre használja! Kezdés tizenegy előtt öt perccel a Film+2-őn!!!
 
Ajánlott:
Nem csak az amiknak, a franciáknak is van mivel leszámolniuk a hetvenes évek kapcsán, ami "sikeresen" folytatta a hatvanas évek szabadosságát. A Cinemaxon negyed kilenckor adott humoros, de keserédes gall alkotás már az utóhatásokkal foglalkozik, s vele a legfontosabbb kérdésekkel, úgymint hol van az a krézi srác, s vele Az a régi kábulat? Hát a srác a föld alatt, mert a kábítózás végül oda juttatta, és egykori osztálytársai most flashbackekben idézik fel az idevezető utat, míg régi barátjuk gyerekének világrajövetelét várják. 75-ben még minden olyan egyszerűnek tűnt: lakásfoglalások, politikai demonstrációk, csajozás – és végül mégis mind oda jutottak ami ellen lázadtak, vagyis a kispolgári lét különféle bugyraiba.
 
Kössz, biztonság! rovat:
Lóháton ment kisboltot rabolni
LAJKABOSS, Hungarian style!
60 napra eltiltották családjától az erőszakos férfit: "Vasárnap megverte a fiát és az élettársát, kedden távoltartást rendelt el a bíróság." – Mélyen egyetértek az Újságíró Úrral, ez igen kegyetlen és embertelen döntés volt! Mentségére legyen mondva hogy hatvan nap után bepótolhatja az addig elmaradt veréseket, így az elkövető személyi és önkifejezési jogai nem sérülnek!44!négy!
Majdnem 6 évet kapott a brit pedofil tévés"Majdnem" hat év? KOSSUTH-DÍJAT MÁR NEM IS VÁGTAK HOZZÁ?!"Rolf Harrist négy 8-19 éves lány molesztálásában mondták ki bűnösnek. Többet is kaphatott volna." – Szerencsére ott nyitottabbak a másságra, a Brit Oroszlán a személyi jogok maximális tisztelője és a tolerancia élharcosa, ahogy azt Jimmy Savile karrierje óta tudjuk.
Bíróság elé áll S. Ábel a körtéri lövöldözés miatt: "Kevert személyiségzavarban szenved, de a vádhatóság letöltendő fegyházbüntetést kért." – Rettenetes ez az elnyomás ami nálunk van, hogy egy kevert személyiségzavaros ember már nem is lövöldözhet nyugodtan! EJRÓPA SEGÍÍÍCSS!!!
Nem menekülnek a visszaeső bűnözők: "Hiába az AB-döntés, aki harmadszor is súlyos bűnt követ el, az örökre börtönben marad."BORZALMAS ez az önkényuralom, én mondom, tarthatatlan hogy alig három súlyos bűn után életük végéig a társadalom pénzén nyaralhatnak egyesek, ahelyett hogy újra meg újra gyilkolhatnának-rabolhatnának. ÉS A TÁVOLBAN VALAHOL FELSÍR EGY VISSZAESŐ BŰNÖZŐ!!44444 négy!!!
Dinamó Műhely: Nyolcadik kerület sterilizációs terület: "A helyi döntéshozók és várostervezők a lelkét veszik el a kerületnek." – Megható látni ezt a sírást a javuló közbiztonság ellenében, mert a cikkíróval szemben én még emlékszem amikor nappal sem volt ajánlott a nyolcba menni, nemhogy este. Most meg hogy kipaterolják onnan a belövőszobát meg növelik a rendőri jelenlétet, egyből beindul a régi demokráciaféltő rinya... Nap kommentje:
 
nahogyverjemaszádba 2014.07.08. 09:50:28
mi ez az írás kéremszépen?
Attól, hogy teleírod a hétköznapi ember számára nehezen érthető szavakkal, attól még egy büdös nagy katyvasz.
Fogalmad sincs arról hogy mire vágynak az ott lakók, nem gettóromantikára, hanem rendre, ahol nem arra jössz ki a házból, hogy tele van fosva, szotyizva, szemetelve a sétálóutca, nem ül le a a " rendetlen" helyi a frissen festett padra, úgy hogy inkább újságpapírt tesz maga alá, minthogy megvárja, hogy megszárad. Romantikát akarsz? gyere ki este 8 körül a Matyi környékére, kapsz romantikát....

 
 
CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 10.:
AZ ETETŐSZÉK HARCOSAI
 
Te is azt hallod amit én?
Talán érdemes:
A vébé csúcspontja felé továbbra is maradnak a minimális ajánlhatóságok, például kilenckor a Babavárás nehézségei az HBO-n Michelle Monaghannal, aki itt egy meddőséggel küszködő ifjú pár nemkívánt terhességbe eső barátnőjét játssza, fel is ajánlja hogy lemond a gyermekről a javukra, ha a pár nőtagja segít neki a kihordás ideje alatt, azzal kezdve hogy hozzá költözik, és itt igazolódik be a mondás hogy A KÉZ AMELY A BÖLCSŐT RINGATJA lakva ismerszik meg az ember...
M2, háromnegyed tíz: nem vagyok benne biztos hogy a Gyilkos labda - A kerekesszék harcosai volt-e már, vagy csak egy hasonló témájú és más című műre emlékeztet, de bármelyik is a helyzet, én ezt a dokut újra meg újra végignézetném mindenkivel aki panaszkodik az életére, csak hogy lássa milyen is az amikor a nála rosszabb helyzetben levők ezerszer keményebben küzdenek, a (felturbózott) tolókocsikkal vívott rögbimeccsekről meg egy teljesen egészséges játékos is sírva távozna, annyira hardkórok, és még ez sem elég: hőseink az athéni Paralimpia meghódítását tűzik ki célul... Ugyanabban az időben az MGM a hatvanas évek szellemét idézgeti egy 2004-es Hendrix-filmmel, ami a kezdetektől próbálja bemutatni az ellentmondásos személyiségű, de tagadhatatlanul zseniális gitáros útját, és ami ugyanott vérzik el ahol az életrajzi darabok általában: nem tud felnőni a tárgyához, aki már életében legenda volt, halála után meg méginkább. Mindegy, örüljünk neki higy Jimiből egyenlőre csak mozit csináltak, nem hologramot :SSS És ha már zene:
 
"Zene" és "film" rovat:
Ez nagyon pornónak tűnik, de vajon tényleg az?:
"Steve Aoki és Diplo korhatáros klipje." – Jaj, ezt a nemisazaminekláccik-témát hányszor sütik még el a kliprendezők? Egyáltalán minek ezekhez zene? Én is csak elnémítva néztem bele, de még így is szar :DDD
figaro: Alföldi Róbert vérfürdőt csinált az Operában: "A Nemzeti volt igazgatója először rendezett operát: politikus darab lett." – Mennyire meglepődtem!....NEM. Még a végén hálát adok azoknak akik leváltották. Bár ő is hálás lehet nekik, élete végéig adtak neki témát, mert azóta a könyvétől kezdve minden arról szól hogy ő mekkora zseni és mennyire üldözik...
Ezért a Platonovért ölni kell: "László Zsolt és Kováts Adél olyan erős az Alföldi rendezésben színre vitt műben, hogy fel se tűnne, ha rajtuk kívül nem lenne senki más a színpadon." – Miért, van? :DDD
Itt az év scifijének előzetese! – Már megint? Megyek, iszom egy sört...
Borzalmasan tré film lett a Transformers 4. – Nem meglepő. Isten egyébként sem azért küldte le hozzánk az egyetlen fiát, aki még meg is halt értünk a kereszten, hogy mi olyan szar filmeket gyárthassunk és nézhessünk, mint a Transformers! – "A szőke csaj pipaszár lábai között átsütő nap fényében lassított felvételben lobog az amerikai zászló, közben a háttérben pár robot lebontja fél Kínát. Szörnyülködő kritika a forrónadrágos romboláspornóról." – Bezzeg, ha megfelelő körítéssel tálalják, még a romboláspornó is tud pozitív lenni:
Kalapáccsal az agyadban nehéz gondolkozni: "Két éve mindenki az akciófilmes műfaj megújítójaként ünnepelte az indonéz A rajtaütést, most pedig itt a folytatás, amelyben a rendező nagy igyekezettel tromfolni igyekszik a sikeres első részt. (...) Ahogy az első részben, úgy itt is legelsősorban a verekedésen van a hangsúly, fegyverek csak nagy néha kerülnek elő, és még a puskát is közelharcban használják – test test elleni, vérbeli erőszakpornó minden jelenet." - ...és így lesz egy, a netezők által kitalált pejoratív jelzőből dicséret a kritikus tollából :((
Elállt a szavunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! – meg kell hallgatni: Itt a No Roxa Áj szimfonikus verziója: "Teljesen felesleges mást hallgatni mostanában, Jolly és Kis Grófo klasszikusa a csúcsra ért." – Egy szó:
N E M Z E T H A L Á L.
csak a seggükről írunk, de mást is tudnak: Énekesnőket mutatunk, akik a legritkábban a dalaik miatt érdekesek.ÉNEKESNŐK?! Max. hangokat adnak ki, amiket aztán autotone-olnak és lemezre nyomnak. Az Énekesnő fogalma valahol Aretha Franklinnél, Janis Joplinnál vagy akár Adele-nál kezdődik, nem az ilyen kis picsavillantós nímandoknál.
Ennyi az érdekes Lana Del Rey-ben: "Nem a zenéje. És nem is az esze. Lana Del Rey azért jó, mert ömlik belőle a szexualitás."MI VAAAN?! A sekszualitás és ez a kacsaszájú szilikonemlős egy mondatban?! Csakazértis:

Viszlát szombaton!

 
Kulcsszavak: nemzethalál, LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés