2014. 09. 06.
A furfangos Furtwangler (szept 6-7.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
SZOMBAT, SZEPTEMBER 6.:
I WANNA TAKE YOU HIGHER
 
Mickey Mouse Club rehashed & reloaded
.
Talán érdemes:
22:35-kor egy rövidke Jókai Mór-adaptáció (A láthatatlan seb) az M1-en egy nemes öngyilkossága körüli nyomozásról. Az ügy jóval bonyolultabb mint elsőre tűnik, mivel a gróf halála szorosan összefügg feleségének ugyancsak gyanús elhunytával. Már csak Cserhalmi György és Kapitány Iván miatt is szánjunk rá félórát!
 
Talán ismétlés, tutira ajánlott:
A Nagy szívás a legkorábbi füves vígjáték, ezzel debütált szélesvásznon az addig leginkább hanglemezeken remekelő páros, Cheech és Chong, ám azóta annyi víz lefolyt a Dunán, annyi hasonló darab készült (csak a legnyilvánvalóbb követőiket mondom: Beavis és Butt-head, Jay és Néma Bob), hogy az újdonság ereje sokaknak elveszett, és már én sem tudom, ajánlottam-e (és le kell szögezni, a feledékenységemnek semmi köze az alkoholfogyasztásomhoz, ha én is azzal élnék amivel a főszereplők, az mindjárt más volna). Az biztos hogy barátaink mind együtt, mind külön-külön szerepeltek már a blogon, viszont kultfilmről beszélünk, tehát itt a helye. Az ürügy-történet szerint stoppolás közben fut össze a két ős-slacker, és innentől minden erejüket a Nagy Cél érdekébe állítják (ami mi is lehetne más, mint betépni, minél sűrűbben és erősebben). Útjuk innentől léha lányokkal, agresszív zsarukkal és természetesen rengeteg tudatmódosítóval van kikövezve, eme egyenlet végén pedig sok-sok őrült kaland. Az is érezhető hogy a forgatás közben is rendesen fogyott mindenféle anyag, a vége talán ezért sikerült olyan összevisszára, de mintha ez is csak hozzátenne az agyatlan varázslathoz. A Cinemax 2 adja, a felnőtt témák miatt érthetően este tíztől.
 
Ajánlott:
HBO, 20:00: Az első igazi nyár
Coming of age-dráma a jobbik fajtából, melyben a zárkózott legkisebb fiú egy családi nyaralás közben ráérez az élet ízére. Amilyen egyszerű összefoglalni egyetlen mondatban, olyannyira bonyolult, ezt mindenki tudja aki maga is átesett a kamaszkor problémáin. Nézzétek, mert jó. Utána negyed tízkor egy kicsit hosszúra nyújtott krimi / vígjáték / buddy movie a Dunán Robert Redford és Paul Newman főszereplésével, érezhetően a Butch Cassidy és a Sundance Kölyök nyomdokain összehozva. Még a történet is hasonlít, itt is két kalandor útját követi, akik ezúttal a harmincas évek chicagói gengsztervilágában bosszulják meg egyikük barátjának halálát egy végső Nagy balhéval. A mintát adó művel összevetve kicsit túl profi és nem is érinti meg olyan mélyen a nézőt, de ettől még hihetően idézi meg a kort amiben játszódik, és biztos szórakozást nyújt, nem véletlen a díjeső sem.
 
A seksz, a szipu rovat:
Kate Winslet egy kiállításon vetkőzött meztelenre
– Kemény drog ez a fürdűsó, gyerekek!
Akiknek csak egy kemény, fiatal farok kell (18+): "Továbbra is hódítanak a MILF-ek." – ...avagy amikor az origó is lemegy index-kutyába, első rész.
Koleszos szobatársától lesz alkesz: "Meg vékony és szorongó. Összeszedtük, miért számít az, hogy milyen szobatársat kapunk a kollégiumban."HÜLYESÉG. Nekem például nincs a nyolc általánosnál magasabb végzettségem, tehát kimaradt a koli, mégis alkoholista vagyok, szóval ez nem csak az unatkozó értelmiségi bölcsészek előjoga!!!
buksza - Mennyit költünk szeszre?: "Hét évvel ezelőtt ritkábban néztünk a pohár fenekére, mint tavaly."ÉN UGYAN NEM, sőt, még többet iszok ^^
Csókkal harcolnak a chilei meleg katonák: "Chilében is diszriminálják a meleg sorkatonákat." – Ja, Amerikában meg verik a feketéket. :ásít: Szerencsére Európa annyira haladó úton halad, hogy hamarosan már kötelező lesz:
szenátor – nagyvilág: Már műtét nélkül is lehet nemet váltani: "Mérföldkőhöz ért a transzneműek közössége. Már nem szükséges operáció ahhoz, hogy hivatalosan nemet változtasson valaki."JAJ DE JÓ, ez most a legfontosabb kérdés!44 Hiszen nincs semmi más gond a világgal, nincs szegénység, nem terjed az ebola, nincs háború sem... Nap kommentje:
 
mikka 2014.09.05. 10:35:17
Ez hiányzott már csak a világ felemelkedéséhez és megvilágosodásához..na meg a tegnapi hír.. a kutya és a 18 éves indiai lány esküvője.. Beteg a világ.

 
Egy kutatás szerint egészségesebbek az egynemű párok gyerekei – Nahát, ilyenkor szabad megkülönböztetni egymástól sekszuális irányultság alapján? – "A Melbourne-i Egyetem 351 egynemű pár megkérdezésével készített felméréséből az derült ki, hogy az általuk nevelt gyerekek egészségesebbek a család pedig összetartóbb, írja a Daily Mail. (...) Az egynemű párok családjai azért is kiegyensúlyozottabbak a kutatás szerint, mert a szülők között egyenlőbben osztják meg a háztartási feladatokat, és nem a nemi szerepek, hanem a képességek alapján vállalnak feladatokat a ház körül." – Az ilyen cikkek olvasásakor bizony komolyan elszégyellem magamat hogy nekem még rendes apám és anyám volt akik engem is férfinak neveltek. Nade nem baj, az új generáció már egy szebb, egyenlőbb, nemtelenebb világban fog felnőni, szaporodni is csak szűznemzéssel fognak!44 négy
18+ A leszbikusoknak több orgazmusuk vanMÁR HOGY A FENÉBE LEHETNE NEKIK "TÖBB" AMIKOR NŐI ORGAZMUS NEM IS LÉTEZIK?! Íme egy újabb bizonyíték, hogy eljárt az idő a heteró-sekszualitás felett, itt az új generáció, akik mindenben, még az orgazmusok számában is legyűrnek minket. Remélem innentől akiknek nincs annyi orgazmusa mint nekik, azoknak kevesebb lesz a nyugdíja, vagy ami még jobb, kivégzik őket!!4 ÉLJEN A HALADÁS!!4!! négy!!4
Az érem': Egyre több leszbikus párt látni Budapest utcáin: "Hogyan kell ezt a másságot elmagyarázni egy gyereknek?" – Sehogy, mint mondtam, hamarosan az lesz mint a svédeknél, addig meg:
 
18+ A pornósok szerint így kell szopni: "Ebben a videóban Julia Ann pornósztár fiatal lányokat oktat szopástechnikára." - Szegény elég idős lehet ha azt hiszi hogy tud nekik újat mutatni :SSS
Huszonévesen nagymama lett. Jó neki? – Neki biztosan az lesz. Nekünk...nos, nekünk már nem lesz annyira jó pár évtized múlva. – "Mi itt rajongunk az érdekes felépítésű családokért, de egyes kutatások szerint a régimódi modell mégis bizonyos előnyökkel jár." – Ajjaj, most meg az Indexen is a konzervatív családmodellt myomatják? Sehol egy ideális egynemű család, vagy egy többszörélvező leszbikus? Tényleg közel lehet a világvége :DDD
 

VASÁRNAP, SZEPTEMBER 7.:
HAZAFIASKÓD
 
Ha a csikó az ember legjobb barátja.
Ismétlés, nem érdemes:
M1, 21:00: Holtpont – Volt az a nemrég ismételt, asszem Wesley Snipes-szal eladott akciófilm amiben bázisugrók követtek el mindenféle bankrablásokat. Nos, Kathryn Bigelow 1991-es rendezésében szörfösök fosztogatnak volt elnökök képei mögé bújva. Ha nem volna elég a valószerűtlen történet, gyorsan tegyük hozzá hogy mindezt női rendezőtől szokatlan macsósággal tálalja nekünk Ms. Bigelow, ergo ha belenézünk is, azt csak azért tegyük hogy rácsodálkozzunk a húsz évvel ezelőtt is ugyanúgy kinéző Keanu Reeves-re vagy a redhotcsilis Anthony Kiedis-re.
 
Talán érdemes:
Kamasznyaras film helyett multikulti komolykodás nyolckor, de ezúttal a Cinemaxon. A May tökéletes élete már a címéből is sejteti hogy a főhős minden lesz, csak boldog nem: házasságát muszlim gyökerű szerelmével erősen ellenzi újjászületett keresztény anyja, elvált apja és kezelhetetlen lánytestvérei pedig tovább nehezítik nagy munkával egyensúlyba hozott életét. Az Ammanban játszódó dráma azonban szerencsére túlmutat az általam annyira utált erőltetett prédikációkon, és emberiességgel, humorral mutatja be egy fura, szétágazó-újraösszefutó család hullámvölgyeit. Utána fél kilenc előtt öt perccel hazafiaskodás a Film Mánián 2005-ból, egy, az amerikai polgárháború idején született, és a katonáknak reményt adó Csikóról, akit gazdája feljebbvalói utasítása ellenére is életben hagy. TV-filmhez képest egész jó, és történelmileg is korrekt, külön jópont hogy nem démonizálja egyik oldalt sem, hanem éppenséggel bemutatja hogy a "rossz" oldalon állók is emberek tudnak maradni, és jól bánnak az állatokkal - mert ez az egyik ismérve a jó embereknek.
 
Kis hírek a nagyvilágból:
Nem beszélte le, inkább szelfizett egyet az öngyilkossal a rendőr:
"Ő volt a "magasan képzett tárgyaló". Az isztambuli férfi ezután leugrott és meghalt." - Ki tudja, lehet hogy erre képezték ki magasan: fotó az öngyilkossal, faszbúkozás, yolózás...
Ha csak egyetlen Walking Dead-paródiát néz meg ma, amiben ráadásul Michelle Obama is benne van, ez legyen az! – Csak a mémeskedés meg a közszereplés. EKÖZBEN AZ ÁLLAMKASSZÁBAN...
Autóval kergették a bolti tolvajt: "A vásárlók és egy autós segített az elfogásában."REMÉLEM A TÁRSASÁG A KINDERTOJÁSÉRT EGYESÜLET MÁR MEGBÜNTETTE AZ ÖNBÍRÁSKODÓ KÁROSULTAKAT!!! Mi az hogy Magyarországon már lopni sem szabad!!!
big blue: Hogy kerül egy légvédelmi harckocsis jármű a jordán strandra? – Micsoda hülye kérdés. Víz alatt talán nem húzódhat országhatár?! Biztos búvárok ülnek a tankban és váltják egymást! ÉBERSÉG mindenekfelett!!!
Lopott telefont adott el VV Viki: "A VV6 egykori szereplője elég ködös sztorit adott elő, miért passzolt el egy lopott iPhone-t." - Az nem lehet hogy ott sem volt? :DDDDD
Volt német rapper az Iszlám Állam seregében - Ez stílus valamiért népszerű arrafelé, a lefejezős fickó is ezt nyomta... - "Főleg frissen áttértek csatlakoznak a dzsihádhoz." - ...és ennek már lassan külön rovata is lehetne, mert tegnap például ezt láttam, így:

MULTIKULTI FTW!!44!négy!!
Nem kap vízumot a dalai láma: "A Nobel-békedíjasok találkozójára utazott volna Dél-Afrikába." – Nocsak, akkor mégis diktatúra meg apartheid van Dél-Afrikában?
Ilyen teste van a 200 méter pillangó világrekorderénekSUNÁZ hoppá, várjunk csak o_O
Hatalmas volt, óriási farokkal – ...avagy amikor az origó is lemegy index-kutyába, második rész."Előkerült egy teljes Titanosauria-csontváz. Nehezebb volt egy 737-esnél." - Év kommentje-candidate:

György, azaz paraszt 2014-09-04 23:09:46
Hatalmas és lassú volt, óriási farokkal....még nem haltam ki, hééé!

 
 
 
Kulcsszavak: éberség

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés