2015. 04. 20.
Elvarázsolt dínár (ápr. 20-21-22-23.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elvarázsolt dínár (ápr. 20-21-22-23.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, ÁPRILIS 20.:
VASAZUNK, UJJAZUNK

0

Van aki fullad, van aki nem.

Talán érdemes:
20:10-kor komoly téma (elanyátlanodott kislány) fogyaszthatóra hangszerelve a Filmbox Family-n 1986-ból, vagyis az Almáskerti boszorkány már a kora miatt is mentes lesz a mai agendáktól, a címbeli bizonyos is csak a kislány mamapótlója, vagyis jószándékú boszi. A sima Filmboxon ezzel szemben egy sima akciózás megy kilenctől a Shaolin tanítványokkal, akik közül az egyik kétkezi munkásként dolgozik, és a klánok harcában hamar átáll a sötét oldalra - majd visszakozna, amikor rájön, nem minden a pénz (DE). Mint minden ilyesmi alkotásnak úgy ennek is elengedhetetlen kelléke valamilyen halálos ütés vagy póz, bár a Kill Bill rajongóit aligha fogja meghatni a vasujjazás, hiába hogy ez volt előbb vagy harminc évvel. Előtte nyolckor önéletrajzi dráma (Élet kifulladásig) a tévések hajszolt életéről a Cinemaxon. Barbara Gordon dokumentumfilmes a munkatempó bírása érdekében nyúl a váliumhoz, környezetére jellemző hogy az egyetlen ember aki segíteni akar neki az meg alkoholista, így hosszú küzdelem és külsős segítség kell a teljes kilábaláshoz. Bármilyen szimpatikus is a gyógyulás, azért ez valahol mégis egy first world problem amin ő átmegy, a megvalósítás meg inkább egy tévéfilmhez illene. Ha már szóba került a műfaj, féléjfél előtt öt perccel nagyonfriss doksi Müller Árpádról, A boldog festőről a Duna TV-n. Az ideális művész az akinek a munkája a hobbija, ő is ilyen volt és sajnos nagyon korán ment el közülünk – viszont előtte nyomot hagyott sokoldalú művészetével, ehhez illően az előtte lerótt tisztelgés is formabontó lesz.

Nem érdemes:
TV2, 20:10: Kuzey Güney (Tűz és víz) - ÉDES FASZOM! Még egy török sorozat, ráadásul ismétlésgyanús és egy egymással teljesen ellentétes viselkedésű (börtönviselt gyökér kontra jófiú) testvérpáros szerelmi rivalizálásáról? Csakazértis kihagyom, vagy még inkább LESZAROM, mert úgyis hétfő van:

Hétfő? #LESZAROM.
Felmászott a 213 méteres daru tetejére a mosómedve, odaszart: „Erre mit lépsz, emberiség?”KIS LÉPÉS EZ AZ EMBERISÉGNEK, NAGY LÉPÉS EGY MOSÓMEDVÉNEK Mit lépnék, mit lépnék: LESZAROM.
Aktfotókon a Transformers szexi sztárja: "A fitnesz-fanatikus színésznő megmutatta hibátlan alakját." – Hibátlanul LESZAROM őt is.
Atyaég, mit vett fel Medveczky Ilona!: „A Gellért Hotelben egy eseményen szűk, mini, fekete, átlátszó ruhában jelent meg a művésznő.”IGAZA VAN, TÉNYLEG EGYRE ELVISELHETLENEBB EZ AZ ORSZÁG LESZAROM.
gumicukor – Ja, amúgy Milla Jovovich szült, és itt a gyereke – Amúgy itt van neki is egy LESZAROM.
brit tudósok – Az élet nagy kérdései: elfinghatnánk-e magunkat a Holdig?MARHA FONTOS KÉRDÉS, INKÁBB A RÁK MEG AZ AIDS ELLENSZERÉN DOLGOZNÁTOK BAZMEG LESZAROM.
18+ Rihanna megmutatta átszúrt bimbójátLESZAROM.
Miley Cyrus magához nyúlt, és megmutatta bimbóját
LESZAROM.
18+ Miley Cyrus szopás-imitálással és újabb bimbókkal sokkol
– Engem ugyan nem, továbbra is LESZAROM.
Nők, akik lerajzolják a számukra tökéletes farkat: „Az Elite Daily azt kérte pár nőtől, rajzolják le, milyen a tökéletes farok. Megtették. Videó.”AZ ENYIM PERSZE NINCS KÖZTE LESZAROM.
Meghasad a szív: Gisele Bündchen nyugdíjba vonult: „Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik.” – ...és: LESZAROM.
Elszabadultak Courtney Stodden csöcsei!: „A realityceleb tényleg mindent megtesz azért, hogy írjanak róla az újságok.” – Tényleg mindent megtesz hogy leszarjam. LE is SZAROM.
Intim fotót posztolt Cinthya Dictator: „Megmutatta, milyen amikor szeretget egy fiút” – Megmutatom, milyen amikor LESZAROM.
18+ Pornós se kap meg mindig két ilyen nőt egyszerre – Savanyú a szőlő, de azért csak LESZAROM.
18+ Így pornózik Éden Barbara
– Én meg így SZAROM LE!
Az Árpád hídra kakilt valami vagy valaki
NEM ÉN VOLTAM, viszont LESZAROM hogy ki tette.
Megvalósult álom: Vastrón alakú budin trónolhat a fanatikus Trónok harca-rajongó - SZERENCSÉTLEN HÜLYE, SZARÁSNAK EKKORA FENEKET KERÍTENI LESZAROM.
Fekália lehetett a samponban: "Legalábbis a fogyasztóvédelem vizsgálata erre utal. Kétféle sampont kivontak a forgalomból." – Havonta csak egyszer fürdök de hajat akkor se mosok, úgyhogy LESZAROM.
segg- és combvillogtatás - Egy szál bugyiban énekelnek a Coachella fellépőiHÉ GYEREKEK, ÉS ZENE MIKOR LESZ? LESZAROM.
a nagy döntés - Szilikonmell, vagy természetes cici?: "Az élet legkeményebb döntése."FIRST WORLD PROBLEMS LESZAROM.
Jobb testük van, mint önnek és a hét-végéjük is jobb voltNE HERGELJETEK BAZ+ HÉTFŐ VAN ÍGY IS LESZAROM.
Már a vécé se dugulhat el a Google nélkülPERSZE ÉN MÁR JÓELŐRE MEGMONDTAM EZT IS, HOGY LASSAN MÁR A SEGGÜNKBE BÚJIK EZ A MINDENT FELTÉRKÉPEZŐ BAGÁZS LESZAROM!
Ön szerint a tetoválás az ostobák sportja, de van egy rossz hírünk: ön egy korlátolt barom – Van egy hírem: LESZAROM hogy mit gondoltok, egy olvasó azóta vissza is állította a világ rendjét.


KEDD, ÁPRILIS 21.:
SHOW ME A TRUE MAN

0

Ki viszi át a két szerelmest? Hát a TULAJ tutaj!

Ismétlés, de érdemes:
Duna TV, 21:25:
A Truman show a maga idejében nagyon hatásos volt, mára aktuális is lett: valamilyen szinten mindannyian Nagy Testvér szeme előtt éljük az életünket, mindannyian csapdába kerültünk az életünkben és munkánkban (már ha vagyunk olyan szerencsések, mert van akinek ennyi se jut), és ugye a Google meg a töbi szar már az élet elejétől végig való rögzítésén dolgozik (hogy a valóságsókkal való párhuzamokat ne is említsem). Truman Burbank, a KEMÉNYEN tudatára ébredő kisember Jim Carrey legjobb alakítása az Ember a holdon mellett, Peter Weir pedig tesz róla hogy mindenki találjon benne neki való tartalmat az összeesküvést és mögöttes motivációkat kereső konteósoktól a kameramozgást elemezgető esztétákon át a (Trumanhez hasonló) egyszerű emberig, aki vígjátékot lát, de ha csak egy kicsit is belegondol, valahol észre kell vennie a show drámaiságát. Kivételesen jó és igaz film, úgy mutat rá bizonyos dolgokra hogy szinte észre sem vesszük.

Talán érdemes:
Nem csak a férfiak kiváltsága a kettős MÉRCE élet, erre láthatunk példát kilenckor a Filmbox Family-n ahol egy nő eltűnése közben jön össze (nem úgy) két pasija Korzikán. A furcsa párhoz csatlakozoik a nő lánya is - aki viszont egyik férfinak sem a gyereke, tehát legalább egy ismeretlen még tuti van ebben az egyenletben. Az Életem két szerelme kellemes, franciás vígjáték. Ugyanabban az időben akciózás a Film Mánián: egy drogbáró fia egy középiskola diákjait ejti túszul hogy apja szabadságát kiharcolja, de nem számol a srácok ellenállásával. A Terror iskolája erőszakos tanmese arról hogy Amerikában még az elkényeztetett újgazdag bunkók hasonló kölykei is képesek az összetartásra, persze akár őket, akár a drogbáró fiát dobnánk be egy nyóckeres suliba, sírva menekülnének, csak ez nem volna annyira hálás filmtéma. Nagy ugrás stílusban meg időben is: a Dunán egy spagettiwestern hajnali fél kettő előtt öt perccel a Durangói vonattal, ami többek közt pénzt szállít, erre pályázik mindenki. A szerencse a játékba később bekapcsolódó két nincstelennek kedvez, de nélkülük is hamar mindenki mindenki ellen-helyzet állna elő...egyszernézősség, de annak OK.

Nem érdemes:
Általában ha egy mai címben szerepel az Isten szó, ott tuti hogy valami bűntudatkeltésről lesz szó, lásd a Fehér Istent, vagy csak sima vallás,-és hívőgyalázásról. Az Isten gyermeke ez utóbbi, és egy társadalomból kitért-kitaszított modern remetéről szól, aki persze csakis gonosz lehet, hiszen ettől a csodás mai világtól aki el akar vonulni az nyilván kezelésre szorul (még egyszer: még véletlenül sem Természet gyermekének aposztrofálják, és a vallásos vonalat erőltetik). Ahogy a preppereket és a hívőket támadja Hollywood, úgy rittyentenek most egy általánosítást minden magánakvaló ember köré, nem kihagyva az Unabomber-párhuzamokat. Hajnali fél egy előtt öt perccel adják, jó hosszú, így még aki eleve ellenszenvvel viseltetik az ilyen figurák felé, az se fog a Cinemax 2-re kapcsolni. Nem is baj.

MAGYARUL! rovat:
Raktár – Ha nincs pénze lakásra, költözhet menő lakókonténerbe: "A megdrágult ingatlanpiac miatt mára trend lett a rugalmasan alakítható acélládákból."MAGYARUL: Soylent Green.
Egy szoftver, ami ott segít, ahol tud: "A felhőalapú technológia fejlődése ma már lehetővé teszi a távmunka és a csoportmunka hatékony összehangolását anélkül, hogy egy irodában kellene ülnünk és székhez kötnénk magunkat..."MAGYARUL: Nagy Testvér: már egész közel.
100fok - Tücsökliszt. TÜCSÖKLISZT!!!!: „Paleo is, gluténmentes is, a fél világ már ezt eszi, Ön miért nem próbálta még?”MAGYARUL: Soylent Green.
Nem fáj a futás, ha marihuánát használsz - MAGYARUL: a csürhe droghoz szoktatása tovább folytatódik.
táfelspicc - Jönnek a műhúsok! Tudja, mi az a növényi vér?: „Egyre több pénzt tolnak a műhúsok fejlesztésébe. Az állatok fellélegeznek, a hentesek pánikba esnek?”MAGYARUL: Soylent Green.
A Pete Dohertyt megfeszítettként ábrázoló életnagyságú szobor holnaptól látható Londonban - MAGYARUL: csak a kereszténységet lehet büntetlenül gyalázni.
nagykép – Felejtse el az édent, ökosivatagból zabálunk: „Sok és olcsó élelmiszer kellett? Megkapta. Vele együtt a végeláthatatlan, biológiailag nem túl értékes szántókat, laboratóriumban nevelt növényeket és üvegházvárosokat.”  – MAGYARUL: Soylent Green.
hát nem cuki? – élet - Kihagyhatatlan: betépett háziasszony az 50-es évekből: „(...) Dr. Sydney Cohen, aki az ötvenes években nagy pártolója volt a pszichedelikus drogok (...) terápiás használatának, ilyen, kamera előtt kivitelezett kísérletekkel próbálta illusztrálni a drog hatását. Tulajdonképpen csodálatos látvány, ahogy az ötvenes évek sztereotipikusan puritán és normális  háziasszonya kedvesen és visszafogottan, de mégis iszonyatosan módon betép a kamera előtt.”MAGYARUL: a csürhe droghoz szoktatása tovább folytatódik.
Láttam a halálom, és nem féltem tőle: "Az LSD-t hatékonyan lehetne pszichoterápiás célokra használni. Miért hallgattak erről 30 évig?"MAGYARUL: a csürhe drogokhoz szoktatása tudományos álca mögött folytatódik. És tényleg: "Harminc év eltemetett tudománya (...). Az LSD-vel folytatott kísérletekről rengeteg kutatási anyag létezik: az ötvenes években többféle betegség, például az alkoholizmus és a mentális rendellenesség gyógyítására is megpróbálták felhasználni a szert. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság több konferenciát is tartott az LSD-ről – vagyis a kor legjobb pszichiáterei kormányzati háttértámogatással végezhettek tanulmányokat." – ...ám az Index érdekes módon hallgat a drogkísérletek egy másik kormánytámogatással zajló ágáról, mondjuk az is igaz hogy az nem mutatna ilyen szépen a címlapon. – "Griffiths 2006-os tanulmányát szakmai berkekben meglepően pozitív fogadták. A Columbia egyetem kutatója, Herbert Kleber üdvözölte a tanulmányt, és megerősítette, hogy a pszichedelikus szerekkel végzett kutatásoknak komoly terápiás haszna lehet. Solomon Snyder, a Hopkins idegkutatója, aki a hetvenes években felfedezte az agy ópioid receptorait, szintén méltatta a tanulmányt, megjegyezve: a kettős vakteszt sikeres lebonyolítása is azt bizonyítja, hogy a pszichedelikus szerekkel folytatott kísérleteknek nincs nagy kockázata."ÚGY VAN AHOGY A ZÚJSÁGÍRÓ URAK MONGYÁK, feldmár a példa rá hogy ezzel a módszerrel stabil, a társadalom hasznára levő egyéneket tudnak kitermelni!!4 – "Ezekkel kapcsolatban viszont felmerül egy filozófiai kérdés is: vajon egy másik valóság megnyugtató ígérete nem téveszti-e meg a betegeket és a haldoklókat? Ha ezt alkalmazzák, a pszichoterápia nem válik szemfényvesztéssé?"MAGYARUL: a vallás, az Istenhit az fúj-fúj, csúnya dolog, túlhaladott. Viszont az hogy a pácienst az utolsó útra egy ARANYLÖVÉSSEL lehozós trippel kísérik, az mehet. Szép-szép, tiszta Soylent Green ez is :DDD
Fedetlen keblű apáca várja a pápát NápolybanMAGYARUL: CSAK A KERESZTÉNYSÉGET LEHET BÜNTETLENÜL GYALÁZNI. Nap kommentje:

igazságkeresők 2015-03-13 14:27:52
Je suis apáca? És még a keresztyéneket ócsárolják meg gúnyolják. Pedig ők legalább nem robbantanak...

 

SZERDA, ÁPRILIS 22.:
STÁRLÉTRA A SIVATAGBA

0

Vörösödünk, vörösödünk?

Ajánlott:
Úgy tűnik ez a hét a duplázásoké lesz, elsőként a minapi Isten gyermekét jegyző James Franco tér vissza a Cinemaxon egy, a STÁRlét veszélyeire figyelmeztető alkotással fél kilenckor, ami Sal Mineo hányattatott sorsának állít emléket, melynek állomásait tudva vagy tudtán kívül számtalan celeb és színész végigjárta már a gyerekszínészkedéstől a csúcsig, majd az onnan való drogba zuhanásig. Mi most közvetlenül a szomorú befejezés előtt kapcsolódunk be, amikoris Sal egy coming outtal próbálja meg új vágányra pakolni az életét, csakhogy Hollywood nem adja sűrűn a második esélyeket, ő sem kapott.

Sznobriadó rovat:
Duna TV, 23:45: A Vörös sivatagot több ok miatt jegyzik a filmtörténetben, legyen az az ipari sivárságban elvesző kapcsolatok hatásos ábrázolása, netán Monica Vitti szerep-átélése miatt, vagy mert ez volt Antonioni első színesben forgatott műve, de valahol ez is ugyanattól a szindrómától szenved mint az összes többi alkotása: a hosszúságával nincs arányban sem a benne felvázolt probléma, sem a forgatókönyv. El kell ismerni hogy rendező remekül játszik a színekkel és a nyomasztás szinte beleivódik a nézőbe, de aki előbb találkozott a Zabriskie Point-tal, annak sok újat nem fog mutatni (pedig ez annál sokkal jobb), a Nagyítás pedig a csúcspont, ott már a tartalom, a forma és a korszellem egyszerre találkozott. A címbeli sivatagban (ha úgy tetszik magában az életében) egy nő bolyong, aki autóbalesete után nem találja addigi helyét és szerepét mint háziasszony, az örökös keresés eredményeként előbb rácsodálkozik a kapcsolati-családi nihilre, majd férje barátjára is – de az ürességet ez a kaland sem tudja kitölteni benne.

Nem érdemes:
Ugyanabban az időben (vagyis háromnegyed éjfélkor) a Rémálom és a Péntek 13 franchise találkozása a Viasat3-on, ami már meg sem próbál többnek látszani szimpla bőrlehúzásnál, már a címe is az (Freddy vs. Jason). Mindenki kedvenc ENYVES karmoskezű gonosztevője ezúttal az ifjúsági táborok rémét küldi maga helyett, de Jason végül annyira belejön az ölésbe, hogy Mr. Kruegernek elő kell bújnia rejtekhelyéről és helyreállítania a csíkospóló becsületét. Ma már hihetetlennek tűnik hogy a Destiny’s Child-ból Beyoncén kívül más is próbálkozott színészkedéssel, pedig de, mondjuk Kelly Rowland az itteni alakítását nem fogja sűrűn emlegetni a gyermekeinek.

Kis hírek a nagyvilágból:
történelem @ index2 - Ilyen volt Irán a forradalom előtt - Nem baj, majd Amerika újra elhozza oda is a demokráciát és még az se lesz ami most van :///
Az amerikai nagykövet is megnézte a locsolkodókat: „Volt, ahol drónról locsoltak. A lányok sehol sem úszták meg.” – Hát ahhoz képest hogy ugye bombázhatták is volna őket drónokkal, igenis olcsón megúszták! Ha már itt tartunk, a múlt hét legkellemesebb meglepetése az Index megemlékezése volt a vörös khmerek (népirtókat csak kisbetűvel) pusztításairól, a példát szerencsére az Origo is követte:
Gyilkos mezők: "40 éve kezdődött a Vörös Khmer rémuralma" - ...és mit kell olvasnom rögtön az elején: "Zsákmányolt amerikai páncélozott csapatszállító járműveken vonulnak be a felkelők Phnom Penhbe." – Hát igen, ez gyakori arrafelé. A média persze már anno is pártatlan volt, ja nem:

omb 2015-04-17 13:47:26
Akkor még kicsi voltam, de a hírekből a "Norodom Szihanuk herceghez hű alakulatok" illetve a "khmer hazafiak" kifejezés gyakori előfordulására határozottan emlékszem.
Akkoriban egy herceget bajosan emlegettek pozitív felhanggal, viszont azt tudjuk, akkori pártunkéskormányunk sajtója kiket tekintett haladó erőnek.
Nem véletlenül.

Örménynépirtás-tagadó „konferenciát” rendeztek Pesten: "Keleti testvéreink hazai pályán iskoláztak le minket állami propagandából az örmények lemészárlásának századik évfordulóján. (...) A keleti nyitásban mindennek ki kell tárulnia, két éve megnyílt a Török Kulturális Központ is a Terror Háza mellett. Itt tartottak kedd este egy konferenciaként meghirdetett valamit az örmény tragédia 100. évfordulója kapcsán." - Elolvastam a cikket, nektek is ajánlom, tanulságos. És ahogy a cikk írója is mondja: "Valójában az egész ellenpropagandájuk erre a nem túl összetett stratégiára épül, ami, hogyha ugyanannyira átlátszóan csinálják, mint most az Andrássy úton, annyira ellenszenves, hogy annál nem sok kontraproduktívabb dolgot tehetnének." – OK, ez megint az az eset amikor SZERETEM AZ INDEXET, de azért most evezzünk kissé vidámabb vizekre:
Tizenöt éve lépett le, most kapták el: „Az idő vasfoga nem S. P.-nek dolgozott.” – Akkor ez ugye azt jelenti hogy végre se fotózni, se zenélni nem fog? HALLELÚJA! EGÉSSÉG!
éden hotel  - A pornózás kiölte Barbara lelkét – Kizárt dolog, mert AMI NINCS, AZT NEM LEHET KIÖLNI.„Legalábbis Péter, és a Mariannába szerelmes Loki szerint. Rettenetes napok jönnek az Édenben.”ÉDES FASZOM! LOKI az ÉDENben?! MIVAAAAAAAAAAN?!
kívül tágasabb - Tömeges halált hozhat a szuperjárvány: "Akár 80 ezer ember is belehalhat." - Jó-jó, ennyi a terv, de mennyi kell ahhoz hogy a dzsordzsai kövek készítői elégedettek legyenek? :DD


CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 23.:
KÜLDÖTT
SÉG

0

Kiscipő, kiscipő, egyre csak azt hajtja.

Hát a mai nap jó szar lesz, szerencsére a való világban (na nem abban) lesz némi ajánlottság, utoljára hagyom hogy mi is ez, előbb kezdjünk szokás szerint a tévével:

Talán ismétlés, talán érdemes:
Cinemax, 22:10: A fenyegetés – Az eheti második iskolafilm, persze ebben is problémás diákokkal, akik vagy megölték, vagy csak öngyilkosságba kergették az őket megrendszabályozni akaró tanerőt. A végeredmény szempontjából mindegy, de nem annak aki helyettesítő tanárnak érkezik, és akit hamar befenyítenek az elvileg katkó tanulók...

Talán érdemes:
22:25-kor erre a hétre is jut a Filmboxon egy pofon az ateistáknak halál torkából visszatérő kiskölyökkel, aki ezúttal nem betegség, hanem kamaszkori önveszélyeztetés miatt kerül kómába, de a végeredmény hasonló: bizonyítékot nyer a túlvilágra és az Ég küldöttétől három napot kap arra hogy rendbetegye az életét, de még inkább édesanyjáét, aki a srácban való csalódás miatt egy nem sok jóval kecsegtető munkahelyi kapcsolatba menekül. Ennyi a tévé, minden más vagy egyértelmű ismétlés, vagy csak simán szar, de szerencsére még így is lesz ami

Ajánlott:
Na ez viszont nem igényel képernyő előtt ülést, annál inkább kimozdulást, mondjuk az A38-ra, ahol Little Boots ad koncertet. Ő ugye a női előadók új generációjának prominens képviselője aki inkább zenél mint vetkőzik, és legalább egy nagy slágert már köszönhetünk neki (valamint legalább egyszer már járt is nálunk). Előzenél az ugyancsak nem tehetségtelen (és ráadásul magyar!) Marge és zenekara.

Kis hírek a nagyvilágból:
És mi lesz a Közlekedési Múzeum szovjet repülőjével?: „3 évre bezár a múzeum, visszakapja az 1944 előtti kinézetét. Sok jármű sorsa kérdéses.” – Hát ha az 1944 előtti állapotokat állítják vissza, akkor gondolom a ruszkiknak is vissza kell adnunk a repülőjüket!
Négyesikreket vár egy 65 éves német nő: "Sperma- és petesejtdonor-kezeléssel esett teherbe. Van már 13 gyermeke." – ...és hogy ki fogja gondozni őket ha ő már nem lesz? Hát az apraját a nagyja, a nagyját meg az apraja...
srbija - Náci karlendítéssel köszönt egy kisgyerek egy 1946-os kommunista parádén: „A 20. század viharos éveinek a fotóterméséből válogatott fényképkiállítás legbizarabb képe az a pancsovai, 1946. május 1-jén készült kép, amin egy kisgyerek Heil Hitler! karlendítéssel köszönti a Sztálin- és Tito-portrékkal felvonuló parádézókat.” – Most miért, szerencsétlen kölyöknek honnan kellett volna tudnia hogy épp melyik népirtó állatot ünneplik?! Na ugye.
szemszájnak - Kemencében sült teve. Étvágyat! – Tudjátok kegyetlen dolog ez a tevezabálás, de még így is inkább ez mint hogy megdugják őket aztán bombát tegyenek rájuk.
v - Az ateizmus Chuck Norrisa, aki büntetné a vallásoktatást – Íme, a békés ateizmus kirakatarca, aki betiltatna-kiirtatna mindent és mindenkit aki nem azt mondja amit ő. ABSOLUT TOLERANCE!!44 Most még finomabban, de azért nálunk is nyomatják ám hogy az istenhit nem menő:
Nem az istenhit lehetett a civilizáció hajtómotorja: „A szellemektől való félelem és a nyelv nagyobb eséllyel játszott szerepet a fejlődésben”MUHAHA. Ez nagyon jó, ahogy magyarázzák az Origón hogy a bennszülöttek így meg úgy...kezicsókolom, lehet hogy Afrika az emberiség bölcsője, de hol is voltak az első komolyabb civilizációk? Bizony ott ahol az Isten fogalma megjelent, legyenek ezek az akkád vagy egyiptomi pogánykodások, a római vagy görög panteon, és persze leginkább a kereszténység, ami hibáival együtt is kirántotta a szarból Európát. Nap kommentje:

Biasca2 2015-03-06 02:21:47
Hagyjuk ezt az oltari nagy hulyeseget. Hasonlitsuk ossze a fo vilagvallasok, azaz kereszteny-judaizmus-buddhizmus-hinduizmus kulturkor civilizacioit az un. demonoktol felo tarsadalmakkal, ahol meg az ebolat is kuruzslokkal akarjak gyogyitani. Mi fejleszunk ki nekik vedooltast, vagy forditva? Nincs tobb kerdesem. Lehet, 2000 evvel ezelott ok fejlettebbek voltak, de meg is rekedtek azon a szinten, igy a civilizacio "huzoerejenek" nevezni oket igen problematikus.

 

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés