2015. 12. 21.
A borzasztó napszámok örvénye kalapján (dec. 21-22-23-24.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A borzasztó napszámok örvénye kalapján (dec. 21-22-23-24.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, DECEMBER 21.:
HOLOGRAPHIC NATION

0

Nehogy leessenek a zsaruk!

Doku rovat:
Nyolckor a menetrendszerinti örökifjúság-agenda a National Geographic-on az Áttörés a jövőbe első részével, ami angolul a korosodás kora, vagyis Age of Aging címet viseli, fő témája hogy Meddig élhet az ember?, bár itt szerencsére nem a népesség megcsippelésében és emlékeik felhőbe töltésében látják a megoldást hanem abban hogy ha nem is élhetünk örökké, de utolsó éveinket jobb állapotban töltsük el. Ugyanabban az időben jóval értelmesebb ismeretterjesztést kezdenek a Spektrumon a Mindenség rendjéről, azaz arról hogy az ember hogyan ébredt rá erre és mi az a két dolog ami a világot mozgásban tartja (segítek: az infó és az energia minden és bármilyen formája).

Talán érdemes:
Duna World, 21:30: A 111-es
– Abszolút békebeli (1937-es) dráma a bűvész-szakma velejáróiról. Aki azt hiszi hogy a segítő hölgyek nem csak a kalapból húznak elő nem csak nyulakat, az téved: a világutazó mutatványosra (Törzs Jenő) partnere halálával a rá megszólalásig hasonlító húga szakad a nyakába (mindkettejüket Lázár Mária játssza) és ezzel együtt egy dilemma is, mivel Budapesten várja őket a halott nővérbe szerelmes nemes (Jávor Pál), aki beérné a testvérrel is...

Ismétlés, talán érdemes:
Duna TV, 18:40 – Ha nem elég hogy a Zsarulesen jóval hosszabb mint amennyit Jim Kouf szkriptje de főleg John Badham rendezése elbírna, ott van még a bizonytalanság, hogy mi is akar lenni. A brutális nyitány (egy börtönorvos megölése) megalapozza Richard Montgomery (Aidan Quinn) negatív imázsát, csak azért hogy utána sima rendőr-buddy movie-vá váljon ahol két különböző, de mégis összeillő zsaru a szökött rab régi csaját (Madeleine Stowe) figyeli és egyikük előre sejthető módon bele is zúg.

Hétfő? #LESZAROM™.
<3 <3 <3 Voice – Király Viktor és Justin Bieber kezet fogottNAGY SZELLEMEK TALÁLKOZÁSA LESZAROM.
120yard – Beszívva zuhant 4 métert, a nevét sem tudta: „Az NFL-be készülő toptehetség, Robert Nkemdiche szerencsés volt. Mi lesz a karrierjével?”FIRST WORLD PROBLEM LESZAROM.
Gumicukor – Van vagy nincs bugyi Hugh Hefner nején?: „Crystal Hefner ruháját a derekáig sliccelték, ezért abban képtelenség nem villantani.” – Képtelenség nem leszarni, úgyhogy LESZAROM.
magasélet – Zimány Linda karácsonyi aláfestéssel gyúr seggre: „Nála ezek szerint már nagyon karácsony van.” – Nagyonis LESZAROM.
Velvet – Persze, hogy csináltunk mára szeximikulásos posztotPERSZE HOGY EZT MÁS VALLÁSSAL IS MEGCSINÁLNÁTOK Hát persze hogy LESZAROM :)
Gumicukor – Ünnepeljen ön is a félmeztelen, karácsonyon töprengő Gáspár Győzővel! – Heteró vagyok, LESZAROM.
Velvet – Szakított a világ egyik legjobb leszbikus jónője – Ez sem érint, úgyhogy LESZAROM.
Ha űrhajós akar lenni, itt a remek alkalom: „Toboroz a NASA. Vagy inkább pék szeretne lenni?” – Én inkább leszarnám, ha lehetne. LE is SZAROM.
mielőtt kimondják az igent – Videó – Kakiriadó szakította félbe az esküvőt – Én voltam, LESZAROM az esküvőket.
B – 10 lélekmelegítő ezó bullshitEgyetlen ellenérv mindegyikre: LESZAROM.
Nicki Minaj tevepatáját csak nyugtatóval tekintse meg – Nem vagyok szívbajos: LESZAROM.
fontos - Ön szerint mégis mi mosolyog ránk Carrie Fisher térdéről? – Mi más, mint a LESZAROM!
:OOOOOO – Nincsenek szavak: Carrie Fisher és kutyája mindent vitt Londonban – Erre is van egy szó: LESZAROM.
Hat bejegyzés, amivel holnap reggel garantáltan találkozni fog a Facebook-falán – Egyetlen üzenet a faszbúknak és a sztárvórsznak is: LESZAROM.
Velvet 18+ Levetkőzött az egyik Kardahisan. De melyik? – Az, amelyiket LESZAROM. Ha már itt tartunk:
Kurvából lesz a legjobb feleség? (18+): „Az élet legnagyobb kérdése.” – Leszarni vagy nem leszarni, ez itt a legnagyobb kérdés! Én maradok a jól bevált dolgoknál, és LESZAROM.
Lassan kilátszik a Poopó feneke: „Teljesen kiszáradhat Bolívia második legnagyobb tava.”HÁT HA "POOPÓ" AKKOR LOGIKUS HOGY LESZAROM akkor most ők is megindulnak Európa felé? o_O


KEDD, DECEMBER 22.:
SZABAD-E BEHAJTANI IDE NAGYY TEHERREL?

0

Asztali magány.

Ismétlés, talán érdemes:
Újra Duna TV, újra John Badham a rendezői székben, újra Jim Kouf felel a forgatókönyvért, igen, jön a Zsarulesen 2. része a szokásos időpontban (18:40-kor), újabb személyi követéssel, a célpont helyett itt ezúttal a kisegítő jogász a szemrevaló hozzávaló (Rosie O'Donnell) és lesz még kutya is (ha már gyereket egyik rendőr sem vállalt időközben, bár a filmben a nő javaslatára családnak álcázzák magukat). A tempót szerencsére gyorsították így csak alig valamivel megy a játékidő száz perc fölé, Dennis Farina hozza a már bevált maffiafőnök-figurát aki feleségével együtt rejtegeti egy tárgyalás rá nézve terhelő információkat tudó koronatanúját. Szerintem jobb mint az eredeti.

Talán érdemes:
Úgy látszik a Duna World-ön is követik a tegnapi mintát, fél tízkor itt is újabb régi magyar idők vicces moziját kapjuk a Behajtani tilossal egy született vesztes kétkezi munkásról (Bilicsi Tivadar) aki munka után előbb az őt alkalmazó üzlet kirakatában alszik, majd kénytelen elvonulni ANALÍZISBE albérletbe, viszont ennek fenntartásához mellékállást kell vállalnia – ezt viszont félreérti szállásadónője unokája (Simor Erzsi) akivel időközben közös jövőt terveztek.

Doku rovat:
National Geographic, 21:00
– ...és ebben is másolódik a tegnapi papírmaséforma, bár mára csak egy jut, az Apokalipszis, ami a második világháborúval foglalkozik akkori felvételeken keresztül, Mathieu Kassovitz szövegelésével (ez gondolom megint el fog veszni a hangalámondásnak hála). Rögtön utána jön a második rész, ne menjetek sehova!

Kossuth-díj rovat:
Nicki Minaj bátyját egy gyerek megerőszakolásával vádolják:
"Az énekesnő kifizette a brutális méretű óvadékot." – Remélem a Kossuth-díj ottani megfelelőjét is megkapta!
Biszku nem megy börtönbe, felfüggesztettet kapottBEZZEG A FAGYÁLLÓS GAZDA Kossuth,-és Pro Urbe-díj már nem is jár neki?!
Hiába bűnös, kiengedték Pistoriust – Kossuth-díjat neki is.
18+  Bíróság: Az újpesti szadomazofilmes ártatlan: "Látványos rendőri rajtaütéssel kezdődött az ügye hat éve, most felmentették a súlyos testi sértés vádja alól a csuklyás nagyúrként nőket ütlegelő férfit. Ilyen bűnügy nem is volt még itthon."BEZZEG JAMES DEEN Kossuth-díjat neki és élete végéig tartó támogatást meg szponzori szerződéseket!!
Mégsem vonulnak ki az amerikaiak Afganisztánból: "Rossz a helyzet, Obamának újra kell gondolnia az ígéretét." – Érik már az újabb KOSSUTH békenóbel-díj :)))
Felfüggesztett börtön a kiskunhalasi tanárnak: "Megbeszélte a fiúkkal, melyik lánnyal feküdne le" – Hol itt a probléma, hát legalább konzultált előtte a fiatalokkal! Kossuth-díjat neki!
Élete végéig börtönben lesz a mórahalmi gazda gyilkosa - ...pedig Kossuth-díjat is kaphatna:
Rács mögött marad a fiatal lány gyilkosa: "A bíróság szerint a 21 éves férfi életfogytiglant is kaphat a zalaegerszegi lány megöléséért." - Ez borzalmas, ugye kedves újságírók! Emberölésért életfogyt, ez embertelen, bezzeg egy Működő Demokráciában Kossuth-díjat kapna. Ja, nem:
28 év börtönnel megúszta a kilencszeres mogyoróvajas gyilkos – ...pedig a Kossuth-díjból élete végéig fedezve lenne a mogyoróvaj-szükséglete.
Megúszta a méreginjekciót a mozis tömeggyilkos – Kossuth-díjat nem kap?
Felfüggesztett börtönt kaptak a Tiszába fulladt gyerek szülei: "A 10 éves gyerek nem tudott úszni, mégis dobálták a gyors sodrású folyóban."BIZTOS ÍGY AKARTÁK ÚSZNI TANÍTANI Felfüggesztett?! Basszus, Kossuth-díj már nem is jut mellé?!
Megúszta a börtönt a csecsemőjét 52 éve megfojtó nő: "A 67 éves nő februárban vallotta be, mit tett." - Elévült, jár tehát itt is a Kossuth-díj!
Bill Cosby 2005-ben beismerte, hogy erőszakolt - Akkor az is elévült, adjunk neki is KOSSUTH Oscar-díjat!
Szeretne egy Kossuth-díjat? Faludyé 1,5 millió forint – Á, ez így nem fair! Én megkapni szeretném (mondjuk a blogolásom alapján!4négy), nem pedig megvásárolni! :)))


SZERDA, DECEMBER 23.:
SERSELAFÉMFATÁL

0

Frontátvonulás után :(

Ismétlés, talán érdemes:
A karácsony közeledtével előkerülnek az egyre gázabb ismétlések egyre korábban (ma például kilenckor), ahogy jön a nagy nap, úgy lehet élesíteni a faszkorbácsot, de most még nem: bár az Egy fiúról ismétlés is, érzelmes is meg karácsonyi is, de Rachel Weisz szépsége, karizmája és Hugh Grant kivételesen emberi oldala miatt még éppen megússza kegyelemkettessel a Viasat3.

Talán érdemes:
Cinemax, 20:30
– Amerikának ugyan kimaradt a középkor de azért a boszorkányvadászatokat ők is szeretik: az ötvenes években mindenki gyanús volt akinek csak egy kis köze volt a baloldali eszmékhez. A Jónevű senki, avagy a stróman ezt a nagyon sötét időszakot próbálja terápiás céllal feldolgozni, és javarészt sikerül is neki, nagy hibája viszont hogy az alkotók (akik annak idején maguk is áldozatául estek a kormány bűnbakkeresesésének!) nem őszinték és ugyanazzal a rossz értelemben vett liberális történelemfelfogással-átírással állnak hozzá a saját életükhöz mint az amcsi iskolák Huckleberry Finn vagy Tamás bátya történetéhez, vagyis nem az akkori valós reakcióikat és eseményeket vitték vászonra, hanem utólag próbálják meg nem történtté tenni az egész korszakot azzal hogy a hősies szembenállást állítják példának és úgy tesznek mintha nem lapítottak volna ezerrel a túlélés érdekében (aki pedig azt mondja hogy „igen, én megmutattam volna” az vagy még nem nőtt fel teljesen, vagy igen, csak megmaradt gyerekesen hülyének). Hála Istennek ezt nem rendezte Woody Allen csak szerepel benne vagyis még azoknak is nézhető lesz akik egyébként a falra másznak tőle (mint én is): ő játssza a címbeli árnyékembert aki mögé bújva a KULÁK feketelistán szereplő írók-rendezők alkotnak, dacára annak hogy nem épp a szavak embere.
PRO4, 23:00: A 18. angyal – ’98-as bőrlehúzás az Ördögűzőről, szembemenve a logikával és történelemmel (leginkább: hogy lehet hogy egy etruszk feljegyzés megjövendöli a keresztények főgonoszának visszatérését), világuralomra törő tudóssal és csodaszép kislánnyal akibe az Ördög lelkét próbálják transzplantálni. Újabb bukfencek: a gonosznak lelke van, és átültethető! Az meg aki a tizenéves lányát elengedi az olaszokhoz modellkedés címén, az egyéb gonoszságokra is képes, és szinte meg is érdemli hogy a gyereke gyalog legyen a Végítélet sakkjátszmájában. Kapcsolódó hír:

Belehalt az ördögűzésbe a 22 éves lány – Ööö...akkor végülis sikerült a dolog, nem?... :///

Viasat3, 23:10Anthony Zimmer olyan mint Keyser Söze és Fantomas egybegyúrva: senki nem látta csak a híre ért el mindenhova, viszont a cherchez la femme erejével őt is el lehet kapni, legalábbis erre számít a rendőr amikor követni kezdi a bűnöző barátnőjét (Sophie Marceau-óh!), ő viszont van annyira ravasz hogy észrevegye a ráirányult figyelmet és egy átlagos arrajárót (?) palizzon be terelésként. Többcsavaros francia krimi amit nem akarok spoilerezni (és amiből sajnos készült egy gyenge amcsi remake is Utazó címmel ami mintha már lett volna itt nálam is).

Kiemelten ajánlott:
22:45-kor újabb érv az AMC-n amellett hogy a manga igenis felnőttműfaj, és most nem a seksz, hanem a nyomasztás miatt: a Szentjánosbogarak sírja a világ egyik legszomorúbb filmje bármilyen stílusban, tökmindegy hogy ülünk le elé, a végére biztosan sírni fogunk, ennélfogva jobban is illik a szeretet ünepéhez mint a vicceskedések vagy a romantikázások, a második világháborút és Japán bombázását megúszni próbáló elárvult testvérpár sztorija láttán garantáltan megtamuljuk értékelni amink van.

Gianna Michaels rovat:
Jó, tudom, ez nem túl karácsonyi, de hétfőn írtam meg és hol volt akkor még az ünnep, majd péntektől vasárnapig bánom bűneimet, de addig is:
jósolja meg, ma úgyis kiderül - Lecserélik A Dal zsűrijét, szavazza meg, ki üljön Csiszár Jenőék helyére – Gianna Michaels. Az ő kedvéért még én is nézném!
Ki ez a titokzatos nő Orbán mellett? – Nagyon remélem hogy Gianna Michaels!
Két másik nőt találtak a Mona Lisa alatt - ...az egyik Gianna Michaels. És a másik is ő!!!!
Rihanna hatalmas melleket villantott – ...kár hogy azok még mindig Giannán vannak, de azért nice try!
Gumicukor - Kitalálja, kié ez a tangás fenék? – Lásd fentebb. Vagy nem? – "Sokat segítünk azzal, hogy elmondjuk: volt némi köze Aurelióhoz is." – Akkor tuti nem Gianna Michaels. Legalábbis remélem :SS
könyves blog - Három könyvet kívánunk magunknak: "Terrorista testvérekről, a Monty Python zseniális agyától és az öngyilkos Sylvia Plath költőférjétől is olvasnánk magyarul." - Én inkább Gianna önéletrajzára ruháznék be, már ha megírta volna és megjelent volna magyarul.
<3 <3 <3 - Nagy Nikolettánál nincs kedvesebb szépségkirálynő – Már hogyne lenne: Gianna Michaels.
Óriásmelleivel tarolja le Hollywoodot a celeblány: "Charlotte McKinney nem semmi." – ...mint Rihonyánál. Ez nektek "nem semmi"? Láttátok már Gianna melleit?!
filmklub - Félmeztelenre vetkőztették a világ 12 leggyönyörűbb nőjét: "Melyik tetszik közülük a legjobban? Ez lesz életed legnehezebb döntése." - Dehogy nehéz, mivel Gianna nincs köztük...
c:c - Ki a legdögösebb a tévében?: "A Trónok harca tolmácsnője? A barna szemű FBI-ügynök a Quanticóból? Vagy a Modern család szőke anyukája? Szavazzon!" – Persze Giannára itt sem lehet szavazni, úgyhogy marad az alternatív érdekérvényesítés:

cukkmukk 2015.12.15. 09:00:46
Amelyiknek legnagyobb a melle.

...és tényleg:
billboard – Aki a legtöbbet mutatott a melléből, az lett az év nője: „Biztos csak véletlen egybeesés, hogy a Billboard női gáláján a fő nyertes viselte a legkevesebb felsőruházatot.” – ...és ez sem Gianna. Véletlen? ALIGHA!44
Velvet - Bencsik Tamara vagy Jessica Rabbit segge jobb? - Egyértelműen Gianna Michaels-é, ő még Jessica Rabbitnak is jobb:

0

 

CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 24.:
I’M DREAMING OF A WALTER WHITE CHRISTMAS

0

Megugorja? Nem ugorja?

Ismétlés, kiemelten nem ajánlott:
Tegnap kegyes voltam de ma nem leszek mert a kertévék bevetették ellenünk a szellemi tömegpusztító fegyvereket:
Retekklubb, 20:25: Reszkessetek, betörők! – Előbb lustaságból ismételték, majd amikor lassan már tíz éve mindig leadják az összes részt, már nem is tudunk röhögni rajta, szinte mém lett, szinte hagyomány. Idén annyival bővült a kánon hogy forgattak mellé egy reklámfilmet is ami a maga egy percével simán viccesebb mint az agyonjátszott trilógia, szinte már én is szeretem a retekklubbot...de nem fogom, mert ugye ettől függetlenül idén sem ússzuk meg Culkin grimaszait.
Viasat3, 21:00: Igazából szerelemFASZKORBÁCS! FASZKORBÁCS! FASZKORBÁCS!

Ünnepi rovat:
m2 / Petőfi TV, 20:50: A diadal
– Mai csodamentes világunkban nagyon is elkél a példamutatás még a cinikusoknak is, és mi lenne szebb mint egy bűnös útjait maga mögött hagyni akaró srác aki egész Medjugorjéig megy a megvilágosodásért. Én drukkolok neki! Ha viszont vallásmentesen akarsz szórakozni, felejtsd el az Amerikába jöttem-et (TV2, 22:40), a Notting Hill-t (TV2, 01:00), a Négy esküvő és egy temetést (STORY4, 21:00), a Házibulit (FEM3, 00:40) de még a Beverly Hills-i zsarut is (PRO4, 21:00) az igazi ünnepi műsor a White Christmas lesz hét előtt öt perccel, ami bár csak a végén teljesül ki havazásban-fenyőfákban, de mivel addig is a szeretetről, az összefogásról és embertársaink segítéséről szól, ezért pont ide illik. Túl a második világháborún két szórakoztatóipari terveket dédelgető fiatalember közös számot próbál összehozni amivel befuthatnak, közben meg Vermontba is el szeretnének jutni (lehetőleg december 24-e körül). Sikerül is nekik meg az útközben csatlakozó hölgyeknek is, ám amikor ottani szállásadójukról kiderül hogy nemcsak felettesük volt a seregben de még a csőd szélén is áll, megszületik a nagy ötlet: csinálni egy világszámot és azzal helyrerántani az öregúr bankszámláját. Talán kevesen tudják hogy a Fehér karácsony is már egy remake volt a maga idejében (még a címadó dal is az eredetiből, a Holiday Inn-ből való), de Bing Crosby és Danny Kaye színrelépése minden addigi próbálkozást elfeledtetett. Mivel régi, értelemszerűen a népszerű médiákban nyugdíjascsatornának csúfolt M3 adja, de én csakazértis emellett teszem le a voksomat. Végezetül a Duna TV-n aki kíváncsi éjjel negyed tizenkettőkor elvileg választ kaphat a kérdésre hogy Kicsoda Ferenc pápa?, de aki olvassa a Mértékadó Blogokat az enélkül is tudja hogy IGAZÁBÓL SENKI SEM ISMERI, MERT HOL ILYEN, HOL OLYAN. BÁMULATOSAN TUDJA VÁLTOZTATNI AZ ALAKJÁT, HA AKARJA, OLYAN MINT EGY SZŐRPAMACS, VAGY EGYUJJAS KIFORDÍTOTT BUNDAKESZTYŰ, VAGY SZOBAFESTŐPEMZLI, VAGY PAPUCS ORRÁN PAMUTBOJT gyíkemberek beépített ügynöke aki csak Malakiás próféciái miatt kapott helyet az egyházban. Én már annyira katolikus vagyok hogy a pápán is átlátok, különben is, nélküle is eltalálunk a Karácsonyi éjféli misére ugyanitt (navajonmikorhanemakkor).

Kis hírek karácsonykor:
Függő Hírügynökség – Csukott szemmel akart meditálni a templom tetején, lezuhant - Meg is érdemelte a rohadt ezo-hippije, a templomokban imádkozni kell, nem pedig a tetejükön sámánkodni-sátánkodni!44 négy
Éljen a sátán! - mondják kórusban a kedves karácsonyi hóemberek: „Kerüljünk karácsonyi hangulatba.” – ...hol másutt, mint az Indexen ^^ Igen, tudom, régi, de akkor is.
Nekik nem szent ünnep a karácsony: „Transzszexuális prostikról szól az év legviccesebb filmje, a Saul fia operatőre hátborzongatóan jó munkát végzett. Cinefest, 1. nap.” – ...és természetesen a transzikat is véletlenül pont az ünnepekre időzítve mutatják be nálunk, ha meg botrány van akkor megy a siránkozás hogy nem értékeljük a művészetet.
Örüljön, hogy ünnepelheti a karácsonyt: „Volt, hogy nem tartották elég kereszténynek, volt, hogy túlságosan is. Betiltástörténet puritán angoloktól Észak-Koreán át a betiltós hoaxokig.” – Hoax, ja:
Észak-Korea életfogytiglanra ítélt egy kanadai lelkészt: „A koreai származású férfi beismerte bűnét.” – ...és még ürgebőrbe varrt GYÍKbékaemberekkel is találkozott, a felesége meg egy malomtulajdonos kulák szeretője is volt. Hú, gondolom most őérte is indulnak ilyen hashtages mémek és Amerika személyesen viszi el a demokráciát mint a keresztrefeszített szaúdi kissrácnak is. Ja, nem...
Csajok & Pasik – A csodapasi egyszerre vallásos és vagány: "Nagyon keresztény. Mindezt egy fotelben ülve, kék garbóban meséli." – Mintha csak magamat látnám...ja, nem, én elhanyagolt vagyok és koszos ingben járok, a kék garbót meg meghagyom a metrósekszuális hiptsereknek.
Szexrandi 18+ Karácsonyi szexkampány: „Öltöztesd ünnepi díszbe a farkad! Karácsonyi készülődés level 2. Éljen a magyar kreativitás!” – Éljen a webkettes hírszolgáltatás: még véletlenül se kerüljön semmi értékes és Jézushoz kapcsolódó hír a csürhe elé karácsonykor :))
stílfűrész – És lőn templomból görzenál!: „Ez egy olyan sokkoló hír, amit elképzelni se tudunk, hogy nálunk megtörténjen, pedig milyen szép is lenne. Arról van szó, hogy az llanerai Szent Borbála templomból sok év hanyatlás, és még több pénz beleölése után sikerült egy nyilvános gördeszka paradicsomot létrehozni, amit a Káosz templomának neveztek el. Az 1912-ben tervezett templom már évek óta elhagyatottan állt, mígnem egy társaság “Church Brigade” néven összeállt és online felajánlásokból, valamint a Red Bull támogatásból restaurálni tudta az egykori templomot, ám isten hívei helyett a gördeszkázás szerelmesei előtt nyitotta meg kapuit.” – Meglepődtem volna ha pont karácsonyra nem jutnának ilyen vallásgyalázós cikkek, bár mit is várhatunk attól aki Istent kisbetűvel írja, lásd az utolsó mondatot. Nyilván marha nagy öröm hogy egy műemléktemplomban hülye füvesek fognak gördeszkázni és hogy Szent Borbála helyett ez innentől a Káosz temploma lesz, bizonyára sok más vallás templomával is megcsinálják majd ugyanezt, ja, nem. Arra meg hogy a cikkíró szerint szép lenne ha ez nálunk is megtörténne, arra csak ennyit:

VISZLÁT SZOMBATON!

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés