2016. 03. 07.
Disznó. Vágod? (márc. 7-8-9-10.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Disznó. Vágod? (márc. 7-8-9-10.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, MÁRCIUS 7.:
PANTIN A KANTINBAN

0

Egy úr nem csap aznap úr!

Talán érdemes:
Cinemax 2, 20:00: A második anya – A cselédtartás nem ért véget a nemesség felszámolásával, a helyükre lépett tuskó újgazdagok folytatták ezt is, csak származás és alkalmasint erkölcsi alap nélkül, nem csak nálunk vagy az oroszoknál, de Brazíliában is. Val (Regina Casé) bő évtizede éli a szolgálók életét az elitnél, de hátrahagyott lánya emléke kísérti egészen addig míg elő nem kerül és ő is „igényt tart” anyja „szolgálatára”. Más. Bár ma már a divat alig leplezetten a csürhe agymosásáról szól (elég megnézni VC havi képgyűjteményeit), valamikor nem is olyan régen még nem volt automatikusan egyenlő az agendanyomatással és a majdnem-prosti léttel (vetkőzés terry kisbetűvel richardsonnál, ésatöbbi). Ines de la Fressange, a divat múzsája nem hagyományos szépség volt (de még szépség, vagyis a mostani, fogyatékosokat rivaldafénybe erőltető trendbe sem illeszkedik), nem is hagyományos módon kezelte a kifutót: mórikázott, bemozogta, belakta, egyszóval az élő, természetes nő benyomását keltette, szemben a mai zombikkal. 23:40-kor az ő történetét ismerhetjük meg a Duna TV-n a felfedezésétől a csúcsig. Érdemes lesz.

Ajánlott:
A Viszlát, Pantin! megtévesztő címe ellenére és az este nyolcas-Cinemaxos kezdés ellenére sem vígjáték vagy gyerekfilm, hanem dráma egy benzinkúton dolgozó, fia narkó általi halála óta alkoholista ex-zsaruról aki lassan összebarátkozik egy rendszeresen beugró drogfutárral, ám amint mélyülhetne a kiábrándult apa és fogadott új fia kapcsolata, utóbbit megölik, és az immár másodszor is megzuhanó fickó az italosüveg nyaka helyett a revolver markolatáért nyúl és bosszút fogad, legalább annyira a srácot megbosszulni mint elébe menni saját végzetének (ha csak el nem téríti ettől a díler vele tartó barátnője). Szépen fotózott bepillantás Párizs és Franciaország vadabbik oldalára. Ugyanitt maradunk, de már egy szomszédos országba ugrunk. Ritkán kapunk svájci filmeket, de akkor legalább nagyot szólnak, Raoul Ruiz négy teljesen különböző karaktert ereszt egymásnak: az örökösnőt (Elsa Zylberstein), aki meg van győződve élete legnagyobb napjának közeledtéről (már ebből is sejtethő a lány, hm, naivitása), az ama bizonyos napon a házába érkező, enyhén gyilkos hajlamú elmeháborodottat (Bernard Giraudeau), a lány látogatóba érkező rigorózus apját (Michel Piccoli), és nemkülönben rendhagyó helyi rendőrt (Jean-Luc Bideau). Stílusparódia a francia rendőrfilmekről, görbe tükör a közvélemény által unalmasnak elkönyvelt Svájcról, plusz jópont hogy örök kedvencem, Edith Scob is benne van, szóval nézzétek az Aznapot – vagy inkább vegyétek fel, mivel már másnap, azaz hajnali kettőkor adják le, ebből (mármint a kései időpontból is látszik hogy ajánlott).

Kiemelten nem ajánlott:
Na, kellett elkiabálnom múltkor Jónás Verát meg hogy végre nem punányimasztiffokat adnak Az A38 Hajó színpadán, erre ma nem Kardos Horváth Jánossal büntetnek?! Remélhetőleg nem kell elmondanom miért mászok tőle a falra, konkrétan pontosan lemérhető rajta keresztül a Petőfi rádió és a belőle „kinövő” m2 / Petőfi TV útja a szimpatikus kezdéstől (Kaukázus) az egótúltengéses szólókarrierig és a már slágernél is slágeresebb, kiherélt „alter” dalocskákig (csakazértse írom le a legnagyobb sikere címét, inkább linkelek egy vele készült interjút). Mondjuk mindegy, féléjfélkor lesz, én akkor már remélhetőleg aludni fogok.

Hétfő? #LESZAROM™.
The Palvin Enikő / Mihalik Barbara Editon, idén először:
Te jó ég, Palvin Barbarának eddig is ekkora szája volt? – Nem, csak amióta LESZAROM.
Gumicukor – Palvin Barbara úgy döntött, hogy ma inkább ufó leszMIÉRT, EDDIG MI VOLT LESZAROM.
Na, mit csinál Mihalik Enikő egy cérnatangában? - Nem tudom, de a biztonság kedvéért LESZAROM.
Gumicukor – Ha Palvin mellett ébredne, ezt látná kora reggel – ...és ha ő ébredne mellettem, azt látná minden reggel, hogy LESZAROM.
Palvin Barbara fekete miniben mutatta meg lábait: „Igaz, hogy kabát van rajta, de a miniruhája sokat megmutat.” - ...és én ezt mind LESZAROM.
Strange – Mihalik Enikőt sikerült teljesen elcsúfítaniMIÉRT, EDDIG NEM VOLT AZ LESZAROM.
Megtaláltuk Palvin Barbara hasonmását: „Egy versenyautó volánja mögött bujkált.” – Én nyertem a bújócskát: LESZAROM.
Mihalik Enikő régi fotóval örült Éder Krisztiánnak – Örülök én is, mert ürülök: LESZAROM.
micsoda meglepetés – Gumicukor – Palvin Barbarának a zöld is jól áll – De a legjobban mégiscsak a LESZAROM áll neki.
hideg < meleg – Gumicukor – Mihalik továbbra is fájdalmakat okoz fürdőruhás képeivelLESZA De már nem sokáig, mert a challenger appears:
Kiszel Tünde lánya Mihalik Enikő nyomdokaiba léphet – Akkor majd őt is LESZAROM.
Ez a 24 személy modell volt a divathéten: „Palvin Barbara kezdhet aggódni az állásáért: a klasszikus értelemben szép modellek egyre ritkábbak.”LESZA Tudjátok mit? Inkább maradnék a hagyományos szépségeszménynél...
Gumicukor – Palvin Barbara barátnője hanyagolja a melltartót: „Ezért Stella Maxwell nem is vett fel. Még a fehér pólója alá sem.”LESZAROM.
Itt a pucér fotó, ami miatt felnyomták Mihalik Enikőt az Instagramon – Itt meg egy LESZAROM ugyanerre meg a vamzerekre is!
Tíz év alatt semmit sem változott Palvin Barbara, nézze csak meg!: „A szexi modell ezt egy gyermekkori fotóval támasztotta alá.”LESZA A feministák szerint viszont meg igen:
Üvegplafon blog – híres – Palvin Barbara és a mi testünk: „Az ember teste folyamatos változásban van. Ezt kár is lenne tagadni, akárhogy is akarunk dacolni az idővel. Ahogyan Palvin Barbi megejtő egyszerűséggel kimondta: „nem vagyok már olyan vékony, mint 18 éves koromban”. Mi ezzel a baj? Miért ócsárolódnak ezért egyesek?” – Le kell szarni, ennyi! Vegyetek példát rólam!
meggyőző felvételek – Nyugodjanak meg, Palvin és Mihalik elég cukik: „Azt hihetnék, csak vetkőzni meg dévajul nézni tudnak, de ez egyáltalán nem igaz.” – Leszarni is tudnak? Vagy azt már csak én?...
Velvet – Palvin Barbara még sosem volt ilyen szőrösA HETVENES ÉVEKNEK VÉGE! LESZAROM!
Velvet – Palvin egészen felismerhetetlen lett Éder fotójánMIÉRT, EDDIG MI VOLT LESZAROM.
Mihalik Enikő simán lehetne Bond-lányA SZÍNÉSZET MÁR PALVIN ENIKŐNEK SEM JÖTT BE LESZAROM.
Palvin éppen körbeszexizi Amerikát: „Tegnap New York, ma Miami, holnap már ki tudja, hol mutogatja a lábait.” – Tökmindegy, én Budapesten SZAROM LE.
Strange – szexi – Palvin Barbara meghódítja Szerbiát is: „A szerb Elle februári számának címlapján szerepel az egyik legszebb magyar modell.”LESZA Támogatom! LESZ MÉG MOSZKVA MAGYAR FALU!
Palvin Barbara szépen mosolyog, semmi különös, aztán: mi az isten?: „Szórakoztató videót posztolt magáról a modell.”HA HA VERY FUNNY LESZAROM.
indavideo – Jónő – Palvin Barbi bikiniben pózol: „A világot bejáró fotósorozat titkai, ezúttal mozgóképen. Így még szebb!” - ...de én még így is csak LESZAROM.
Palvin nem kövér, hanem formás: „A magyar modellt beválogatták a világ legikonikusabb arcai és legformásabb testei közé” – Én is vastagcsontú vagyok, de azért LESZAROM. Vagy nem?...
Palvin Barbarát konkrétan lekövérezték – Már majdnem ezt is konkrétan leszartam amikor jött a következő hír:
Palvin Barbit lezsírdisznózták: SOKK!: "Nem tartom magam ducinak" – Na már most én általában mindent leszarok, de ez a zsírdisznózás még nekem is sok, úgyhogy ezúton kinyilvánítom szimpátiámat:

0

Egyébként meg:

Laci Mókus 2016.02.24. 07:17:51
Na, tudjátok ki a pedofil? Aki azt mondja, hogy a kislányos 17 éves teste volt az ideális, s a mostani, észbontóan szexi, egyszerűen tökéletes női testre azt mondja, hogy duci.

 


KEDD, MÁRCIUS 8.:
AZ ÖRÖK VÁROS:

0

Via egykor.hu

Talán érdemes:
22:25-kor megint a retekklubb, megint a XXI. század, terítéken Sztálinváros, avagy a Dunaújvárosi emberkísérlet. Azt lehet mondani hogy a kommunizmus mert nagyobb lenni még a rettegett vetélytárs-ideológiánál is, ugyanis míg Speer és a többiek terveinek nagy része az maradt, addig Sztálin építészei (és itthoni követőik) már nem lacafacáztak semmivel, mindent alárendeltek az ideológiának a növénytermesztéstől kezdve az atomenergiáig, mit érdekelte őket hogy szembennek az ezeréves hagyományokkal vagy a fizika törvényeivel. Ebből a nagyot álmodásból született meg a vas és acél városa, gyakorlatilag a semmiből, a szovjet elv maximális betartásával és a logika meg az emberek életkörülményeinek teljes figyelmen kívül hagyásával, hogy megszülethessen a minden irányban fejlett szocialista embertípus (vagy ha nem, legalább az addig arrafele élőket belekényszerítsék ebbe az öntőformába). Tanulságos.

Ajánlott:
Az M3 mindig belenyúl a tutiba az ismétléseivel, még akkor is ha olyan későn adják őket mint ma fogják tenni Az örök Don Juan I-II-vel, amit bár csak féléjfél után öt perccel kezdenek, de érdemes lesz miatt a fennmaradni (vagy legalább felvenni), mert a csábító (és más hőszerelmesek) bőrébe keresztül olyanok elemezgetik a férfi-női viszonyokat mint Darvas Iván, Koncz Gábor vagy Rajhona Ádám. A kevés mai műsort pótoljuk hírekkel:

Kis hírek a nagyvilágból:
Egyre jelentéktelebb a Windows PhoneMUHAHA! Azt remélem is!
britannia – Bennem van Vitray keze: „Interjú Baumstark Tiborral.” – Durva! És Vitray tud már róla? o_O
7 óra 7 – A nők is járnak vécére?: „A tökéletlen ember miért nem tud tökéletes lenni?” – A nők tökéletesek, épp ezért NEM járnak vécére!
Kivégezték az összes férfit egy iráni faluban: „Ezt az családügyért felelős iráni alelnök mondta, aki szerint túltolták a drogellenes harcot.” – Aszittem a családügyért felelősök családokat szoktak kivégezni arrafelé...
Tizenkét tisztet fejeztek le az Iszlám Állam emberei – Na, erről beszéltem, ez már emberes tempó.
A cseljabinszki óta nem volt ekkora meteor: „13 ezer tonna TNT-vel volt egyenértékű, mégsem vette észre senki. Ja de, a a NASA.” – És idejében szóltak mindenkinek. Ja, nem.
Laptopon magával vinné a fél internetet?: „Elkészült a legnagyobb tárterületű, szupergyors ssd: 15 terabájt fér el rajta.” – Pornóval vagy anélkül? Mert nagyon nem mindegy!
Médianapló - "Hejesen" ír-e Szanyi?: „Összesen 102 hibát vétett mindössze három írásban. Ciki?” – Én ugyan nem szívelem szanyikapitányt de azért el kell mondanom hogy még így is jobb a helyesírása az átlagos indexes szerzőkénél... :SSS
Média2.0 – Tibi atya hitelessége vetek­szik a legnagyobb hírportálokéval?: "A kutatás szerint a leghitelesebbnek gondolt magyar oldalak közé sorolható az Index és Tibi atya is." - Nem, Tibi atya hitelesebb az Indexnél mert pap is, alkesz is, de főleg mert NEM HAZUDIK!!!
Pár napra elég gáz maradt a tározókban: „Hamar kifogyhat az állam gáztartaléka, ha jön még pár hidegebb nap.”
Százezer tonna metán került a levegőbe a kaliforniai gázszivárgás miatt: „Ennyi metán üvegházhatása olyan, mint amit félmillió autó okoz egy év alatt Amerikában.” – Van gáz? Nincs gáz! Csak el kell szippantani Amerika fölül!
Indiában betiltották a szelfizést: „Mumbaiban 16 no-szelfi zónát jelöltek ki a hatóságok. Az ok: rengeteg értelmetlen halál.” – Én pont ezért jelölném ki ezeket hivatalos szelfizónáknak ^^
Verekedett a disznóvágáson, elvették tőle az ifjúságot – Tőlem is, pedig ott se voltam és nem is verekedtem! AZ IFJÚSÁGOMAT AKAROM!!!

 

SZERDA, MÁRCIUS 9.:
TANDEMMAN VISSZAVÁG

0

Szalma, letűnt.

Talán érdemes:
Ha már székletmen kapcsán Tibusz szóba került, a Duna World-ön a Rocklexikonban most egy másik nagy túlélő-legenda, Charlie lesz a beszélgetőpartner este nyolctól akit Horváth Károlyként már jóval kevesebben ismernek, életútjának egyéb vargabetűiről nem is szólva (Rockszínház, balett, színészkedés). Bár én már fiatalon eljegyeztem magam a punkkal, de a jég dupla viszkivel néha még ma is lecsúszik – ha nem a hallójárataimon, akkor a torkomon! EGÉSSÉG! És ha már az én zenéimet emlegettem, 23:25-kor – mintegy jóvátenni a hétfői KHJ-koncertet – ma Mátyás Attila lesz Az A38 Hajó színpadán (és az m2 / Petőfi TV-n), akivel úgy vagyok mint Jónás Verával: mintha korábban már lett volna a blogban, de ő is valamelyik zenekarával (talán az Agnus Dei-vel?). Most viszont, túl Systemen-sekszeksönön (és még a saját zenekarán is), ténylegesen szólóban lép fel, már ha a műsornak hinni lehet. Még mindig a művészetek élvezeténél maradva, a mai fiataloknak lehetetlen az Internetek előtti időket elmagyarázni, ennél kevésbé csak az akkori zeneipart értik. Márpedig back then piracy meant something, erre emlékeztet minket az M3-on a Kisváros aktuális része 19:35-kor, amely egy mára letűnt szakma képviselőivel, a (video)Kazettahamisítókkal foglalkozik, persze a bűnüldözés szemszögéből, de a nézők zöme könnyes szemmel fog visszaemlékezni ama daliás időkre amikor bezzeg nem volt elég fölmenni valamelyik blogba, fórumba vagy torrentoldalra az aktuális PORNÓ filmek beszerzéséhez, hanem szépen le kellett gyalogolni a lengyelpiacra és felkeresni a dílert!44

Kiemelten ajánlott:
Cinemax, 20:30
– A látszatfenntartós vígjátékok vagy drámák mindig bejövősek, elég csak a Goodbye Leninre gondolni. Most ennek a zsánernek egy 87-es képviselőjét láthatjuk a Tandemmel Franciaországból egy országszerte híres műsorvezető road show-jával, melyre a STÁR egójával, egészségügyi problémáival és szerencsejáték-függőségével régóta birkózó mindenese fuvarozza el, ám amikor Párizsba érve megtudja hogy főnöke műsorát majd’ harminc év után törölték, mindent megtesz azért (hiába), hogy a valóság vasöklének csapását elkerülje a rádiós álomvilágára. A néző egyszerre drukkol neki és várja az összeomlást, és persze attól fél hogy a befejezés nem ér fel a kezdéshez, de nem: Patrice Leconte ügyesen zárja le azt, amit hibátlanul kezdett el. Ez megint a komoly témát szerethető módon, emberközpontúan prezentáló vígjátékok közé tehető, nézzétek! Szintén kötelező kategória az M3-on a Halhatatlanok Társulata mai adása tíz előtt tíz perccel, melyben Venczel Vera a „vendég”, leginkább archív felvételekről.

Kis hírek a nagyvilágból:
Mocsokrészeg angol vőlegény és a haverjai miatt kellett leszállnia a gépnek: „Túl korán kezdtek alapozni a pozsonyi legénybúcsúra, szomorú lesz a menyasszony.” – Ja, hogy angolok? Legalább nem hozzánk jöttek.
5000 tonna lőszert küldött az USA Németországba – ...és legalább megint Drezdába vitték? LOL!!4 négy
Hivatalos nyelv lehet a török az EU-ban – Sőt...
Infarktust okozhat, ha nyerünk a lottón: „De a szülés, egy nagy találkozás vagy egy közeli rokon elvesztése is szívelégtelenséghez vezethet.” – Hát ezek közül egyik sem fenyeget...vagy mégis?
Bele lehet halni a nevetésbe – Hát akkor már inkább a lottóötösbe haljak bele!
Több mint egy tucat Porschétől válik meg Jerry Seinfeld: „Az autók összesen 32 millió dollárt érhetnek.” – Á, egye fene, egyet-kettőt adhat nekem is, a lottóötösre úgyis kicsi az esély...
utikalauzanatomiaba – 5 tényező a halálos szív- és érrendszeri betegségek ellen!: „A hazai halálozási statisztikák élén a szív és érrendszeri betegségek állnak. Mindez „rajtunk is múlik”, mivel helyes életmóddal, odafigyeléssel megelőzhetőek lehetnek. Kardiológusok összefoglalták a legfontosabb kockázati tényezőket, amelyek elkerülésével legalább a felére lehetne csökkenteni a szív és érrendszeri betegségek miatti halálesetek számát.”Évezred kommentje-candidate:

toportyánféreg 2016.02.23. 17:09:07
szuper, hogy csak iszok - örök élet

 

CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 10.:
SZELEKTÍV GYŰJTÉS

0

Honeymoonwalker.

Nem ajánlott:
Kilenckor a szokásos vallásellenes propaganda a Film+2-őn, természetesen elfogulatlannak álcázva. Nem véletlenül Szelektív vallás a címe: Bill Maher „véletlenül” csupa nemhivatalos-félhivatalos képviselőjét találja meg a fontosabb világvallásoknak (kereszténység, iszlám, zsidóság), akik aztán rendre besétálak a logikai csapdákba és trükkös kérdésekbe. Hogy a Vatikánba nem engedték be őket, az nem a katolikusokról mond el mindent, hanem róluk.

Ajánlott:
Az M3-on
szokás szerint későn, 23:35-kor lesz az egyetlen igazi jóság, mégpedig a legendás operaénekesnő, Tokody Ilona, stílszerűen az Ajánlásban, egy ’82-es visszatekintéssel karrierje addig tíz évére, megidézve fontosabb szerepeit Puccini, Verdi, Strauss vagy Kodály zenéjével. Sznoboknak kötelező.

Talán érdemes:
Tizenegy előtt tíz perccel Robert Wise visszatérése a Film+-on a West Side Story vidékére, jóval kevesebb sikerrel: bár a Gyilkos tánc az egyik első mozgóképes ábrázolása a caporeirának, a környezet amibe helyezték, hitelteleníti az egészet. Utcakölykök „idilli” világa elhagyatott házak tetején, ahol az ellentéteket tánccal rendezik, és csak akkor fordulnak tevőleges erőszakhoz amikor egy terjeszkedő díler a hajléktalanok mellett rájuk is kezet emel...közhelyes, max. egyszer nézős.

Horror rovat:
Cinemax, 23:30
– A Nászút mintha Trier Antikrisztusából építkezne, csak itt egy frissházas pár nőtagját szállja meg a természetben a Gonosz, némi ráhatással volt barátjától: miután férjével meglátogatták az ex kajáldáját, a nő meztelenül kezd mászkálni az erdőben és általában egyre furábban kezd viselkedni. Lassan kibontakozó, inkább pszichológiai borzongás amit remekül oldanak meg pár szereplővel (akik közül az egyik a Trónok harcából is ismerős lehet), ami után kétszer is meggondoljuk hogy menjünk-e nyaralni Kanadába.

A természet visszavág rovat:
Erre a 3 méteres aligátorra azt hitték, hogy egy golflabda: „Csak mert bugyogott. Nem az volt.” – Nem tudom mennyit vagy mit kellett inniuk hogy egy háromméteres szörnyet golflabdának nézzenek, de kérek ugyanabból ugyanannyit!
Ez már a vég: Brazíliában a rákok után a majmok is elkezdtek fegyverkezni: „Csak a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a hatalmas konyhakéssel hadonászó majmot.” – Egész biztos Brazíliában történt ez az eset?...
Farkasfalka garázdálkodott Erdélyben: „Negyven juhot pusztítottak el, se a karám, se az országút közelsége, se a kutya nem volt akadály.” – ...de a legjobban továbbra is a cápák teljesítenek:
18+  Addig ingerelte az anyacápát, hogy ez a sokkoló videó lett belőle: „Vigyázat, ha nem baleseti sebész, vagy horror-rajongó, sokkolódhat a látványtól!” – Aki hülye, azért nem kár, avagy:
Gyilkos évet zártak a cápák – Azt remélem is! :)))
Kígyóinvázió miatt lezárták a strandokat Argentínában: „Az El Nino miatt megáradt folyók mérges kígyókat sodortak a városok fürdőhelyeire.” – Kígyók, cápák...biztos nem az Asylum forgatott? :D
Egy koala kérésének soha ne álljon ellen: „Egy szomjas koala kérésének meg pláne ne.” – Engem nem zavar amíg a négy fal között csinálja és főleg amíg nem az én sörömre pályázik!
Gumicukor – Nem lehet megunni a ráják között nyafogó Paris Hiltont: „Térdig érő vízben totyog néhány rája között, és eléggé be van rezelve.”MUHAHA, AZT REMÉLEM IS Akkor már ő is tudja, hol szeret a rája? :D
Tizenöt autót tört össze a játékos elefánt: „Le kellett zárni egy utat Kínában, mert az állat elvándorolt egy rezervátumból.” – Végződhetett volna rosszabbul is:
Gázolt egy elefánt – Legalább Uberes volt?
Titkozatos macskaborbély portyázik Angliában – Hát inkább ez mint egy macskabordély! Az azért már durva lenne!
Kertész – Hogyan harcoljunk a vakonddal?: „Ébredezik a kert egyik ősellensége, a mindent összetúró vakond!”Év kommentje-candidate:

0

VISZLÁT SZOMBATON!

 

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés