2016. 03. 19.
Menopazuzu (márc. 19-20.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Menopazuzu (márc. 19-20.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, MÁRCIUS 19.:
BEÉPÍTETT KOMIKUSCSILLAGAINK...

0

...továbbra is hibátlanok.

Ismétlés, talán érdemes:
Duna TV, 21:05 – A Vanília égbolt mellett az Esőember az egyetlen amiben hosszabban el tudom viselni Tom Cruise-t, talán mert 1988-ban nem esett át a szcientológus agymosáson, de inkább azért mert ez egy máig érvényes tanmese a humanizmusról. Miután szinte semmit nem örököl apja után, Charlie Babbitt (Cruise) dühösen keresi fel sosemlátott bátyját (Dustin Hoffmann) hogy kicsalja tőle a pénzt ami érzése szerint őt illetné, arra azonban a legkevésbé sem számít hogy ennyire könnyű ellenfelet kap egy autista személyében, ám kezdeti cinizmusát és pénzéhségét lassan jóval testvéribb érzelmek váltják fel mihelyst hosszabb időt töltenek együtt: a papíron „korlátolt” báty és élvhajszász, „normális” testvére közül végül az utóbbi köszönhet többet a másiknak. Road movie, buddy movie, lelkifejlődős dráma, jól megérdemelt Oscar-esővel az út végén.

2015. szept. 17. 13:43 Kaliff
Nagy hatassal volt ram ez a film. Elgondolkodtato, nem sablonos, es ami a legfontosabb, Dustin Hoffmann nem nyomja fullba a kretent.

Kiemelten ajánlott:
Stan és Pan
(azaz Laurel & Hardy) amennyire közismertek nálunk (még ha más néven is), annyira ritkán láthatjuk őket. A mai nap ebből a szempontból duplán különleges alkalom, mivel hőseink ezúttal az Idegenlégióban bohóckodnak. Az ürügy erre az hogy egyikük kiábrándult a nőkből és felejteni akart, a másik pedig követte, abban a reményben hogy hátha sikerül kirángatnia, vagyis a cél természetesen a szökés, az angol címből (The Flying Deuces) sejthetően leginkább repülőgéppel. A kritikusok annak idején lehúzták, főleg azt róva föl a rendezőnek és a komikusoknak, hogy ismétlik magukat, de basszus, ez kb. olyan mintha valaki a Spencer-Hill művek hasonlóságaira panaszkodna. Hetven perc klasszikus kikapcsolódás két örökzöld fickóval (akik közül az egyik társa halála után teljesen vissza is vonult), mi kell még? Tizenegy után öt perccel mindenki kapcsoljon az M3-ra, annál is inkább mert már őket is elérte a történelemhamisítás:

Stan és Pan élete sem ússza meg a megfilmesítést: „Tortadobálós dili helyett két kiégett színészt mutat be a rendező az 50-es évek Angliájában.”MAGYARUL: elveszik tőlünk azt a kevés szép emléket is ami maradna utánuk.

Talán érdemes:
Stan Laurel és Oliver Hardy mellett ma már Bajor Andor stílusa is magyarázatra szorul a fiatalok felé, annyira leszoktatták őket az amerikai típusú filmek a hagyományos értelemben vett drámáról és kabaréról, márpedig a Főúr, írja a többihez! a melankólikus pesti kávéházi humor képviselője, vagyis egy letűnt világ képviselője. A címbeli mondatot én is szívesen elsütném, de sajnos már semelyik csehóban nincs hitelem, így kénytelen vagyok fizetni. Mindegy, szóval részemről betájolom az M3-at és nézni fogom a 00:20-as kezdés ellenére is, mert Ivánka Csaba (Topó Neurock Társulat) szerepel benne.

Nem érdemes:
Cinemax, 21:00
– Bár minden adott volt (alapnak az írók Banksy-je, Thomas Pynchon – őt se látta senki ezer éve, az se biztos hogy létezik, stb. –, rendezőnek Paul Thomas Anderson, aki azért dobott már jópárszor kosárra), a Beépített hiba végül nem marad hűtlen a címéhez: 150 perc tömény FAIL, ami még a legedzettebb mozibubusokon is kifog. Mivel a könyvet nem olvastam (Pynchonnal hadilábon állok), így csak a látottakra hagyatkozhatok, az pedig színtiszta káosz ami egyszerre akar Robert Altman és a Coen fivérek legjobb filmje lenni (némi L. A. Confidential-beütéssel), ehelyett csak egy kaotikus Anderson-mozi. Elvileg lenne valami történet is egy szmóker magánnyomozóról aki ex-csaja új pasiját kellene hogy felkutassa, de ahogy az ilyen nyomozásoknál (és a még ilyenebb filmeknél) lenni szokott, az eredeti irány elvész a számtalan mellékágban, ami itt bizarrabbnál bizarrabb szereplőket jelent (ezek is milyen nevek már: Sauncho Smilax, Hope Harlingen, Bigfoot Bjornsen, hozzájuk képest a főhős Doc Sportello szinte már valóságközeli, bár hé, végülis a hetvenes évek Los Angelesében vagyunk, hát ott nyilván csupa csodabogár élt!4!!), és aki arra tippel hogy végül itt is meglépik a valóság meg a drogos haluzások összemosását, annak vagy jók a megérzései, vagy esetleg ő is végigszenvedte, ez esetben fogadja legmélyebb együttérzésemet.

„Zene” és „film” rovat:
Kanye West soha többé nem ad ki CD-t:
"A gigasztár a jövőbe tekint." – Ha egyáltalán zenét sem adna ki többé semmilyen formában, én is bizakodva tekintenék a jövőbe.
Ez a sok mutáns kevés egy isten ellen: „Az X-Men előzetesében nem túl rózsás a helyzet.” – Ja, de hát a világ helyzete és az idők jelei sem azok.
Elárultak ezt-azt – 18+ Gumicukor – Madonna most egy 17 éves lány mellét tette közszemlére a koncertjén: „Most az egyik rajongójáról tépte le a felsőt úgy, mint anno Justin Timberlake Janet Jacksonról. A csaj melle kivillant, mire Madonna annyit mondott, hogy ’Hupszika, szexuális zaklatás.’” – Á, ezt a nemierőszak-dolgot már elsütötte egyszer :D
Madonna teljesen szét van csúszvaMUHAHA! Azt remélem is! – „Több mint két órán át várakoztatta a közönségét Ausztráliában. Előtte azért könyörgött, dugják meg.” – Nem baj, majd steiner kristóf ezt is megmagyarázza mint a csöcsmutogatást ^^ - „Mikor végre a színpadra lépett, Madonna megköszönte a közönség türelmét, majd azzal viccelődött, hogy valójában a nézők érkeztek túl korán, több időt kellett volna a sminkjükkel és a frizurájukkal foglalkozni, akkor nem lett volna baj.” – Nagyonis igaza van! Szerintem a közönséggel pluszban kellett volna még büntetést is fizettetni hogy koncertkezdésre érkeztek és nem két órával későbbre!
Madonna ámokfutása tovább folytatódik: „Az ausztrál rajongók pedig első sorból nézhetik végig, hogy kedvencük hogyan közelít a teljes összeomlás felé. (...) ’Valaki gondoskodjon rólam! Ki fog gondoskodni rólam?’ - kérdezgette a közönséget. Sőt, miután leesett a triciklijéről, beismerte, hogy elrontotta a számait, pedig elvileg neki ez ugye a génjeiben van (...). A biztonság kedvéért azért jól meghúzta az egyik rajongó flaskáját.”MUHAHA. Én megmondtam: tavaly a másik nagy Erős Nő, Sinead O’Connor omlott össze, idén meg ő fog. Úgy bírom ezeket a példaképeket: fénykorukban blaszfémia, seksz, pápafotók tépkedése, ezerel köpködik a hagyományos értékeket, aztán meg millió ember előtt esnek szét és könyörögnek azért ami szerintük jár nekik, egy Erős Férfiért meg szerető családért (Sinéad még azt is kikötötte hogy vele análisan kell sekszelni :SSSS). Baz+, ott volt előtted a lehetőség, csak élned kellett volna vele, ehelyett most már a saját gyereked se akar téged látni, annyira ciki vagy neki. Megöregedhetett volna méltósággal is, de nem, neki hatvanévesen is dugásról meg drogokról kell énekelnie, és próbálja megnyerni a fiatalabb nemzedéket. Hát akkor popcornt és sört bekészíteni, NOTHING COMPARES 2 THE WALL! Persze elhamarkodottság lenne azt hinni hogy csak világSTÁRok és csak nők követelhetik azt ami nekik (szerintük) jár:
Kiröhöghetnek, de én vagyok a rock and roll – Ja, Hajós András rakendroll. Nem Lemmy, nem Hendrix, nem Nagy Feró, hanem Hajós...asszem én most iszok egy sört. – „Hajós Andrásnak senki nem mondhatja meg, mit csináljon.” – Egyvalaki azért egész biztosan megmondja neki: a programigazgató a kertévénél :DDD Oké, kaptunk egy profi interjút arról hogy minden szar, de főleg a zene nem megy, és hogy ki felelős a Csúnya Médiákokon kívül (ahol Hajós is dolgozik)? Eltaláltad: „A közönség. Ez nagyon aktuális kérdés Sickratman kapcsán is, aki az alapjövedelem mintájára kénytelen volt bevezetni a kalapjövedelmet. Azt nem lehet csinálni, hogy nem veszünk jegyet, közben meg nagy pofával elvárjuk, hogy a kedvencünk ne alkudjon meg, ne nyaljon a hozzá nem értő rádiósoknak, ne menjen tehetségkutatóba, és ne adja el magát a sörszponzornak. (...) Ne dobjál már kényelmesen a Facebook mögül bitcoinokat, hanem menj el a kis lábaddal, és legyél ott, mikor a kedvenced épp vért izzad a színpadon. Ha pedig ez kényelmetlen, akkor ne hazudd azt magadnak, hogy szereted a zenéjét. A tét nem az, hogy a zenész az én pénzemből veszi-e meg a következő luxusvilláját, hanem, hogy megmarad-e egyáltalán a kedvenc zenekarom.” – Itt most álljunk meg egy szóra, és idézzük fel mit is mondott Sickratman a legutóbbi interjújában: Úgy gondoltam, hogy most le lehet róni a hálát a hosszú munkásságomért. Én csak ezer forintokat emlegettem. Ehelyett potens emberek is átélték: ez így nem oké, hogy egy ilyen munkássággal sem lehet talpon maradni, és szándékoltan komoly összegek is érkeztek.” Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység. Egy ilyen munkásság, ez nagyon jó! Mert milyen is az a munkásság: jobboldal kiirtásáról szóló dalocskák, hülyemagyarozás, Szűz Mária gyalázása, ujjbábozás... Drága András és Sickratman, el lehet menni dolgozni, és mellette zenélgetni, úgy ahogy millió más ember is csinálja a nagyvilágban! A legszebb mégis az hogy azt ami valójában egy rohadt nagy tragédia (mármint hogy fiatalok százezrei a faszbúkon élnek és ötéves koruktól kezdve szelfiznek, zenei igényük meg csak annyi van amennyit a tévé enged nekik), azt ő pozitívumként állítja be: „Mára a tehetségkutató műsorok lettek a „művház”. Itt tudják megmutatni magukat, akik akarnak valamit. A mai gyerekek életének természetes része a share-elés, posztolás, instázás, tweetelés, szelfizés. Ők kevesebbet görcsölnek azon, hogy meglátják őket. Ráadásul ma már piaci szempontból nincs olyan, hogy zene, csak zene plusz kép. Aki a jövőben előadó akar lenni, az nem kerülheti ki a tévét. Hát kóstoljon bele idejében, hogy meglássa neki való-e, vagy sem. És tudjon álmot váltani, ha kell.” – ...és itt ugrik be az a kettősség ami már anno az Indexes interjúban is jelen volt, mármint hogy egyszer azt mondja hogy nem adja el magát aztán mégis, egyszer szívesen énekel akár öt embernek is („Ez volt a cél. Végre kompromisszumok nélkül tudtunk lemezt készíteni: nem foglalkoztunk azzal, hogy mit várnak tőlünk (...). Minket nem az éltet, hogy kiálljunk a színpadra, és nézzük, ahogy egy tömeg minket kurvára imád (...) a színpadot nemcsak az önimádatra lehet használni, hanem arra is, hogy a gondolatait közvetítse. És ha arra nem hétezren jönnek el, csak hétszázan vagy hetvenen vagy heten, nekem az is jó.), egyszer meg azt hogy neki telt ház kell: „Ott, a Parkban hoztam meg a döntést, és ki merem kimondani: előttem, baszd meg, ne álljon 1300 ember. Én telt házat akarok, mert világéletemben telt ház előtt játszottam, ha kis 30 fős klubban, akkor is. Piaci alapon működtem, olyan műsorban szerepeltem, ami nézett volt, és ha nem volt az, akkor valamit nagyon elbasztam, és akkor ideje volt abbahagynom.” – Nagyon egyszerű a megoldás: vissza kell menni az ötfős klubokba játszani és akkor mindig telt ház lesz :DDD Az meg mekkora vicc hogy mástól elvárja hogy „tudjon álmot váltani, ha kell”, de ő nem tud, még akkor sem amikor tudja hogy már rég ideje volna? Nap kommentje:

kerklara 2016.03.17. 20:11:19
:D :D :D
Ő mondta, hogy kiröhöghetem.


VASÁRNAP, MÁRCIUS 20.:
VAN-E ILLATA A BOSSZÚNAK?

0

Nem Mike Myers arcéle.

Kiemelten nem ajánlott:
...sőt, legszívesebben megtiltanám hogy bárki is megnézze a Londoni randevú 2013-as remake-jét. Én valahol titokban reménykedtem abban hogy az olcsósított Hitchcock-újraforgatások abbamaradtak a Psycho jól megérdemelt buktája után, de nem: a Bates-motel tulajdonosa után a vonatról eltűnt utas után nyomozó hölgyet is elérte a halivúdi végzet. És ha nem lenne elég baj hogy a forgatókönyves magyar származású (Fiona Seres, de egyáltalán mit írt át a szkriptben ha alapvetően ugyanaz mint az eredeti?), ott van a még nagyobb szégyen, hogy magyar színészek is vannak benne. Tegyünk úgy mintha meg se történt volna sem ez (beleeértve a ’79-es, azóta méltán elfeledett kopipésztet is), sem a többi ilyen borzalom, kilenckor kerüljük messzire a Filmboxot és maradjunk az eredetinél.

Ismétlés, talán érdemes:
Ha már tegnap emlegettem, az m2 / Petőfi TV-n ma 21:05-kor itt a Vanília égbolt, amiben (a már egyértelműen sci-befolyás alatt álló) Cruise egy a tegnapihoz igencsak hasonló aranyifjút alakít, de jóval keményebb leckét kap a Zélettől amikor egy partin rámenős alkalmi partnere (Cameron Diaz) helyett a tiszta szerelmet választja (Penélope Cruz játssza újra eredeti szerepét, meztelenkedéssel együtt), de a féltékeny exnek „hála” balesetet szenved, arca eltorzul, és ráadásul még gyilkossággal is vádolják. Amellett hogy ez a másik Cruise-film amit kedvelek, még a kevés jól sikerült amerikai átdolgozás egyike is: Cameron Crowe ugyan nem ér fel Amenábar sci-fi / horror tour de force-hához (főleg a befejezés tekintetében), cserébe viszont jól bánik a pszichodráma és thriller eszközeivel és még az álom/valóság trükközéseket is megtartja.

Talán érdemes:
Haladjunk visszafele és kezdjünk a retekklubbon: éjfél után tíz perccel gyerekrablásos krimi (Az ártatlanság ára) a mexikói határ rosszabbik feléről. Egy tizenéves kislányt keres megszállottan a testvére egy később csatlakozó texasi kopóval. Kettejük találkozása és a közös ügy szolgáltatja a hátteret a valódi témákhoz, mármint a kulturális különbségek kivesézéséhez és a gyerekkereskedelemről való felvilágosításhoz. Este tizenegykor egy kissé fárasztó vámpírkodás a Film+-on: a Drakula bosszúja akár paródia is lehetne, legalábbis én minimum egy olyan tinivígjátékot láttam ahol amcsi vendéghallgatók szembesülnek azzal hogy a román egyetemek valójában csak a vámpirizmus (vagy az ellene való harc) fedőszerevei, de nem, itt ezt komolyan is gondolják, ahogy a fővámpír erejét szimbolizáló láncot is, amit ugyan ki más lopott volna el mint az egyik látogatóba érkező diák nagyapja. Kihagyható. 22:35-kor a Mestersége: színész sorozatban ma megint egy régivágású művész, Békés Itala lesz az interjúalany az M3-on, aki egész kicsi korától kezdve tudta, mi akar lenni, de még így is kitérőkkel (apácák, pantomim, önálló estek) jutott el a célig. Nyolckor gyerek,-és kamaszkorunk hősei-kultfilmjei közül egy újabbat adaptálnak a huszonegyedik századhoz az HBO-n. A Star Wars, Alien, Rambo, Indiana Jones, vagy épp most a Terminator mind-mind megannyi félresikerült, féligsült próbálkozás ami egyszerre akar kint és bent is egeret fogni (új vevőket megnyerni meg a régi rajongókat is jóllakatni). A 2015-ös epizódot, a Genisyst nem lehetett megcsinálni Emilia Clarke nélkül (csak hogy a mai generációnak is eladják), de persze a főszereplő még mindig Svarci, akin minden testépítése dacára egyre jobban látszik a kor. Még ennél is nagyobb gond hogy a történetben megrajzolt univerzum lassan Alien-szintű átírásokon esik túl, de ahogy ott, úgy itt is egyre kevesebb embert érdekel hogy mikor és miért lett a Terminátorból védelmező, ki éppen melyik múltba utazik, a lényeg az akció, és ahogy mondani szokás, the show must go on, és there’s no business like showbusiness, úgyhogy ameddig akár minimálisan is, de nyereséget termel egy eredeti (bár többévtizedes) ötlet, addig ütni fogják a halott lovat, akár úgy is hogy az eredeti karakert játszó színész meghalt:

Remake rovat:
2019-ben jön az ötödik Indiana Jones:
„A Disney elnöke, Alan Horn jelentette be, hogy 2019. július 19-én bemutatják a legújabb Indiana Jones-filmet, amit Steven Spielberg fog rendezni, és ugyanúgy Harrison Ford fogja játszani a főszerepet benne, mint az előző négyben.”ÉDES FASZOM! Hány éves is volt szegény a gyengus negyedik résznél? És mi garantálja hogy 2019-ben még kamera elé tud állni? Ennél már csak az lenne „jobb” ha a rendezőkkel is ugyanúgy bánnának a stúdiótulajok mint a színészekkel, akár még élnek, akár már nem:

Chaoyang 2016.03.16 02:42:43
Jatszik majd a Fugitive 2 ben is? Halala utan pedig Zombie filmekben illetve az Indiana Jones 8 ban is lathatjuk visszatero (Revenant) CGI szineszkent...

c:c – Naomi Watts is beszállt a Twin Peaksbe: „A visszatérő színészek mellett Tom Sizemore is látható lesz, sőt, David Lynch is szerepelni fog a kultsorozat 2017-es folytatásában.” – Én már a címét is tudom: Twinholland Peakdrive.
Harmadjára is jönnek, látnak, de visszamennének: „Jean Reno és Christian Clavier kalandjai ezúttal a francia forradalom idején folytatódnak.” – De basszus, volt már egy harmadik része, Amerikában játszódott! Most azt remake-elik? o_O
Megtalálták Tom Cruise párját az új Múmiába: „A női múmia második ellenfele is megvan a jövőre érkező horrorhoz.” – Női múmia? Ez valami olyan vicc mint a Star Wars-ban a fekete rohamosztagos? Most kéne nevetnünk meg a térdünket csapkodnunk, vagy mi? Mert rohadtul nem röhögök!
Az Ágyúgolyó futamból is remake készül: „Az új Szellemirtók és az új Baywatch mellé hamarosan érkezik egy újabb 80-as évekbeli közönségkedvenc modernizált remake-je, az új Ágyúgolyó futam.” – Remélem nőiesítik ezt is!
Jön a Tomb Raider 3, Angelina Jolie nélkül: „A játéksorozat után a filmet is rebootolják. Fiatal, szerethető Lara Croft fogja a sírokat fosztogatni.” – Remélem egy nővé operált férfi fogja játszani, ha már ugye férfi nem lehet a főszereplő ^^
Új jelenetek szivárogtak ki a Potter nélküli Potter-filmből – Ez már jobb, de én egy kicsit változtatnék ezen is: a főszereplő után eltávolítanám az alapanyagot is (mármint a filmtekercset a kamerákból).
Elég látványos lesz az új Alice: „Tim Burtont lecserélték, a színészek visszatértek a folytatásban. Alan Rickman narrálja az előzetest.” – Harry Potter-film Harry Potter nélkül, Tim Burton-film Tim Burton nélkül és egy azóta elhunyt színész hangjával, de lehet ezt még fokozni:
aeon flux – wOw! – Visszatér gyerekkorunk legnagyobb kedvence!: „Ilyen lesz az új Kacsamesék!” – Remek, remélem most nem fogják megszakítani mint legutóbb!
c:c – Az új X-akták majdnem olyan jó, mint a régi: „Mulderék most is elszántan kergetik az ufókat, mintha 1999 lenne. A szinkronhangok is a régiek.” – ...és itt is érvényesül ami a Terminátor, Alien meg a többi esetében, mármint hogy a folytatás kedvéért semmissé tesznek mindent ami addig történt:

Solarian 2016.01.25. 18:04:20
Nagyon kiakadtam rajta
Kilenc évadnyi mitológia le lett húzva a klotyón mert "a kormány kamuja volt az egész"
"Hé Scully emlékszel a kurvanagy ufóra az antarktiszon meg ahogy idegenek kísérleteztek rajtad?"
"Igen, miért?"
"HÁT MERT ROHADTUL NEM TÖRTÉNT MEG"


VISZLÁT HÉTFŐN!

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés