2016. 08. 29.
Férfikifli (aug. 29-30-31., szept. 1.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Férfikifli (aug. 29-30-31., szept. 1.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, AUGUSZTUS 29.:
EUGEN ETIKÁJA

0
Félelem és reszketés a hátsó ülésen.

A Rihanna-koncert utáni elvonóról nagyjából tisztára mosott gyomorral és Zacher Gábor autogramjával gazdagabban távoztam. A világ nagyot változott: lassan lecsengenek a fesztiválok így valóSZINűleg kevesebbet foglalkozom majd velük a hírekben. Az olimpia is totál elment mellettem, nem mintha sok közöm lenne a sporthoz, csak utólag láttam ezt is és a vele foglalkozó híreket is. Az viszont érzékenyen érint hogy lelépett a Universal Channel, így a százfejű cápás Asylum-filmek is kimaradnak innentől (nem is baj, a végén már sok volt belőle, az állandó ismétlésekkel meg főleg).

Kiemelten nem ajánlott:
Az ősz kezdetéhez az iskolakezdés és a levélhullási depresszió mellé lassan bevéshetjük a naptárba a hangulatunkat tovább lombozó (LOL) "tehetségkutatókat". A TV2 a Star Academy-vel kezdi a népbutítást fél kilenctől, ebben is a usual suspect-eké a műsorvezetői-zsűrizői szerep. Nem fárasztom magam azzal hogy leírjam mindegyikük nevét (meg hát a blog köztudottan magas színvonalát sem akarom sárba rántani velük), csak nyugtázom és remélem hogy más is észreveszi a szomorú tényt hogy ugyanaz a pár név jár körbe minden csatornán, és néha azok között is, ezek után tökmindegy hogy mit variálnak a műsoron, a szavazási renden meg a többi külsőségen. Kapcsolódó hír:

Star Academy – Gumicukor – Ez itt nem egy sima reality-villa, itt énekelni is kellMAGYARUL: de igen, ez is egy sima reality-marhaság lesz a „zene” ellenére is.

Ahogy a tehetségkutatók pont az ellenkezőjéről szólnak, úgy az MTV Video Music Awards-nál is inkább a videókon mint a zenén van a hangsúly. A csatornán tényleges muzsika már alig van, a díjátadót ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) minden évben megtartják, sőt, meg is ismétlik azoknak akik lemaradtak róla. Így lesz most is, nyolckor egy bemelegítő partival kezdenek hogy aztán belecsapjanak a lecsóba, csakazértse írom le hogy hol lehet megnézni, akinek ehhez is ajánló kell az menthetetlen, és hogy ki kapja a legtöbb díjat, hát továbbra is az aki a legjobban fekszik az illuminált gyíkembereknél :DDD

Nem érdemes:
Cinemax 2, 22:05
– Az Éhes szívek amcsi rom.kom.-ként kezdődik hogy aztán durván irányt váltson. A rendező egyrészt azért helyezte át SEKSZÉSnyújorkba a sztorit mert ő ott érzi jobban magát, másrészt meg mert a szeretnivaló ifjú pár USA-tinivígjátékba illő körülmények között találkozik: beragadnak a vécébe ahol a férfi épp szart egy jó nagyot és büdöset (nem vicc, tényleg ebből hozzák ki az első látásra beköszönő love-ot!), hogy aztán nagyon hamar sablonos oltáspárti, férfi,- és családellenes felvilágosítás legyen belőle aminek fő tanulságát már innentől elénk tolják: az anyák (főleg a vegánok) gonoszak és rátelepednek a babákra, a férfiak gyengék, az oltás és a gyógyszer pedig mindig, mindenre megoldás. Mint az összes agendafilmet, ezt is díjesővel jutalmazták, de ne higyjünk se ennek, se a Polanskis-Hitchcockos összehasonlításoknak: Roman iszonyatát ugyanolyan túldimenzionáltan idézi mint Hitch horrorát, ez utóbbit főleg zenével. Kis segítség kezdő rendezőknek: az effekt ami működik egy zuhanyzói késelésnél, egy gyilkosságnál vagy mondjuk cápatámadásnál, az valószínűleg komikusan fog hangzani akkor ha egy olyan jelenet alá keverjük be ahol az apa az anya tiltása ellenére húst ad a gyereknek.

Talán érdemes:
21:25-kor
egy 2005-ös történelmi lecke a Duna TV-n azoknak akik nem csak a Szulejmánból szeretnek a hazájuk történelméről tájékozódni. A Király halála témája természetesen Mohács nagy vesztese, II. Lajos élete és rejtélyes halála, vagyis szakemberek próbálják megmagyarázni azt amit a suliban leegyszerűsítve tanítottak nekünk, mert bizony sokmindennek kellett összejátszania ahhoz hogy valakire ennyire fiatalon ilyen nagy felelősség kerüljön. Hajnal negyed háromkor David Duchovny-t láthatjuk Istent játszva egy lassan húszéves thrillerben az AMC-n, természetesen műtősruhában, mert csak az orvosok szoktak ilyen szereptévesztésekbe esni, ez egyébként azzal is jár hogy halhatatlannak hiszik magukat. Eugen (Duchovny) esetében ez drogfüggőségben nyilvánul meg, és innentől csak az a kérdése mikor és mennyire véti el az arányokat. Az alkalom egy műtéten adódik ahol meghal miatta egy lány, az ezután következő downard spiral-ból egy gengszter (Timothy Hutton) húzza ki aki új lehetőséget ad miután látja ahogy leápol (nyugi, nem úgy) egy sebesültet egy összecsapás után. Ám az új Édenkertnek is megvannak a maga csábításai, például a főnök barátnője (Angelina Jolie) és hát a veszélyei is (az FBI, ami a kegyvesztett doktoron keresztül próbálja elkapni a munkaadóját).

Hétfő? #LESZAROM.
élet - Túlélne ön 38 órát a medúzáktól hemzsegő tengerben?:
"Nem teljesen reménytelen a dolog, mert egy kínai nőnek mentőmellény nélkül is sikerült." – Tuti túlélném, mert én még a medúzákat is leszarnám:
Rihanna sárga fürdőruhában heveri ki a Sziget fáradalmaitA JÓL VÉGZETT MUNKA UTÁN MEGÉRDEMLI A PIHENÉST LESZAROM.
hasznos holmik – Van tippje, mik kerültek elő a szigetes táskákból? – Bármi is, én LESZAROM.
EGO –  "A lányok kerülnek, a fiúkkal nem jövök ki. Mit tegyek?" – Le kell szarni, és sört kell inni. SOK SÖRT.
Őrület, hogy ez a Justin Timberlake, milyen laza és jó fej: „Mit szólna, ha az esküvőjén hirtelen feltűnne az énekes? Na, de nem úgy, ahogy most gondolja.” – Hát ha azt a gyászos napot még ő is tetézné a vernyákolásával akkor LESZA megvalósulna az egy esküvő, négy temetés felállás :(
FÉRFIKÉNT EDZ, NŐKÉNT JÁR BE DOLGOZNI – A nemi egyenlőség, a magánélet tiszteletben tartása valamint a caps lock beakadása miatt: LESZAROM.
LÉGTÉR - Olvasóink tanácsai az irodai vécében pukizó lánynak: "Gyógyszer, étrend, bizarr anatómiai trükkök, de a japánok már amúgy is megoldották a promémát!" – A nők nem finganak és nem is kakilnak, az ilyen fake cikkeket és szar helyesírást ("proméma") meg LESZAROM.
Raktár - Kívül rózsaszín, belül sárga Eva Longoria villája: "A színésznő éppen árulja a mediterrán stílusú otthont, amit Tom Cruise házára cserélt le." – Kívül-belül LESZAROM.
A kenyérnek személyisége van - Gumicukor - A kenyér nem arra való, hogy rátedd a szalámitLESZAROM a személyéségét, basszus a végén még kötelező lesz a fényevés!
shopaholic – Fekáliás francia sajtot találtak: „Ha vásárolt Valençay Coque sajtot, akkor haladéktalanul dobja ki!” – Nem én voltam, de utólag is LESZAROM. A gyártókat és a forgalmazókat is!
Ön is elmenne vécére, mielőtt kirabol egy benzinkutat?: "Egy Orczy úti benzinkutat rabolt ki egy férfi, de előtte a mosdóba is ellátogatott." – Nem, én a rablókat is LESZAROM.
sprint - Pénzért mit gondolsz a szabadságról? – Én becsületes vagyok, engem nem lehet megvenni, ezért ingyen SZAROM LE.
Velvet – Találja ki a kép alapján, hogy hány éves lett ma Madonna – Nem találom most se, csak a LESZAROMot...
18+ Íme, Sharon Stone bikinis teste: „Grátisz kikandikáló mellbimbóval, ami sem őt, sem a vele strandoló barátnőjét nem zavarja.” – Engem igenis zavar ha a nyugdíjasok mutogatják a ronda testüket, ezért LESZAROM, menjen valami német nudistastrandra basszus!
Ne zavarja össze a vörös haj! - Kitalálja melyik híresség lánya ő? – Látatlanban megtippelem: azé, amelyiket LESZAROM.
El tudja dönteni? - Gumicukor - Az igazi celebet, vagy jól sikerült viaszmását látja? - MORE CELEB THAN CELEB LESZAROM.


KEDD, AUGUSZTUS 30.:
ESKÜVŐ, LIKE A BOSS:

0
Svédországban is csak így lehet túlélni.

Talán érdemes:
Ha valami nem változott a távollétem alatt az az északiak jelenléte, ma 22:20-ra is jut a Filmboxra egy svéd ex-kétkezi melós Esküvői fotós akit az aktuális munka a fővárosba szólít és ezáltal kitágul előtte a világ, viszont így hirtelen nem is találja benne a helyét. Ulf Malmros szerencsére elkerüli a depressziós művészkedést (sőt, a sima vígjáték átmegy egyértelműen romantikusba), de azért még mindig a Slim Susie a legjobb rendezése. Előtte 21:25-kor egy kicsit ismétlésgyanús sorozatot tűz műsorra a Duna TV az ötvenes-hatvanas évek fordulójáról. A Velvet Divatház válságos korszakába új színeket hoz a tulaj hivatalosan tanulni, nem hivatalosan pedig egy az apjának kínos szerelmi ügyet eltitkolni Angliába küldött fia. Ahogy lenni szokott, hamar kiderül hogy a londoni iskolaévek és a házasság alatt sem felejtette el teljesen a családjának ciki szegénysorsú lányt, de ami még rosszabb, jobban is érti az idők szavát - erre szükség is van, ugyanakkor nyilvánvalóan meg fogja bontani a családi hierarchiát, és akkor rá is térek az egyértelmű újrázásokra:

Ismétlés, talán érdemes:
M3, 21:10: Sellő a pecsétgyűrűn
– Többrészes magyar kultfilm Berkesi András tollából, 1967-ből az akkoriak krémjével. A történet az ellenállás idején játszódik, az angol irányítás alatt tevékenykedő Borsy Kálmán (Latinovits Zoltán) legutóbbi akciója felkelti a Gestapo figyelmét, a késztermék pedig az ötvenes évek propagandájánál okosabb és szerencsére nem is annyira fekete-fehér. Ugyanitt valamivel később (22:50-kor) egy ’91-es doku a Fészek Klub egy régi legendájáról, Versényi Ida néniről két felvonásban, de a minőségtől irtózók se féljenek, egyben fog lemenni az egész hetven percben, a két felvonás a két részre utal amiből áll: egy interjúra Vitrayval és egy felköszöntésből. Akinek magyarázni kell az ünnepeltet annak csak annyit hogy a maga pályáján igazi reneszánsz asszony aki nem csak gyakorolta, oktatta is a színészmesterséget.

Friss hírek a f@sztiválról:
BPMA – Zimány Linda és Lagzi Lajcsi egyszerre szórakozott a Sziget VIP-ben
– Most persze írhatnék ilyen csúnya cinikus megjegyzéseket, de azért inkább bulizzanak mint „zenéljenek” :D
videó – Amikor az egész Sziget szörnyű szóviccekkel bombázAZ ÉV VIDEÓJA FOLYTATÓDIK: Hacsek és Sajó a Szigeten, külsős segítőkkel! Miért nem tud az Index egy egészestés filmet rendezni arról ahogy Sajó Dávidot szóviccekkel fárasztják nem csak a fesztiválokon, hanem bárhol? :)
hiszti – Gumicukor – Izraelben perelik Siát azért a teljesítményért, amit a Szigeten is nyújtott – Hú, képzelem mit kapott volna tőlük Rihonya :DDD
Theisz Dóra - Dilemma – Elengedjem-e a gyermekemet fesztiválozni?: „A szülői mesterség gyakran hasonlít a kötéltánchoz, vékony mezsgyén egyensúlyozunk előre. Tizenévesünk éjszakai életbe való elengedése is egy ilyen vékony kötél. Hogyan és milyen szempontok alapján döntsünk ilyenkor?” – Persze hogy tök nyugodtan elengedheted, a szervezők még arra is gondoltak hogy ha elfogy a pénze, meg tudja keresni a napi betevőt:
Egy rúdtáncos bár is megbújt a Sziget Fesztiválon – Ma még csak megbújik, jövőre már ez is a nagyszínpadon lesz, olcsón kapható magyar csajokkal: „A színpadi programot ingyen is felvehettük a telefonunkkal, a privát műsorért 20 és 100 ezer forint között kellett fizetni.”Százezer forint?! Annyiért már Gianna Michaels is kibérelhető egy hétre. A nőknél és a pénznél maradva könnyű lenne most veregetni a saját vállamat hogy mennyire megjósoltam Rihonya koncertjét, de végülis miért ne dicsérjem magamat? Azt is megmondtam előre hogy Budapestet össze fogja keverni Bukaresttel: „A dallistát elnézve a koncepció az volt, hogy minden ismert számából eljátszik másfél percet. Így a nagy megamixben ő sem fáradt el, és a közönség sem tudott felpörögni. És akkor még nem beszéltünk a kétperces, elsötétített szünetekről, vagy arról, hogy mégis miért énekelte el a Dragostea Din Tei-t a román Ozone-tól. Szeretnénk azt hinni, hogy azt hitte, Romániában van, jóllehet kétszer is eltalálta, hogy Budapest, amikor éppen a közönséghez beszélt.”MAGYARUL: amikor egy percre elmúlt a kokó hatása, akkor leesett neki hogy hol van :DDD Pedig micsoda felvezetést kapott blogokban, címlapon, mindenütt:
Erre lehet számítani, ha Rihanna elmegy egy fesztiválra: „Rihanna itt van a Szigeten, tehát összeszedtük az eddigi legkeményebb fesztiválos pillanatait. Villantás, joint, stage diving, minden van!” – ...és ezekből semmi, de semmi nem volt a budapesti koncerten:
Sziget – Óriási szemfényvesztés volt Rihanna koncertje: „Késés, csalódást okozó hakni. Rihanna végül kínos csöndben vonult le.” - ...és ha már Sajóék kapcsán a hülye szóvicceket emlegettem, jöjjön a Nap kommentje 1.:

vaszil 2016.08.12. 11:11:25
Azért lett előbb vége ,mert szóltak a menedzserek,hogy rihanna rohanna....háháhá....de jó vót...

Fél órát késett Rihanna, az ő döntése volt. Hatalmas volt a tömeg a Sziget kapuinál: „Rihanna tudta, hogy csak este 11-ig játszhat, mégis úgy döntött, hogy csak tízkor lép színpadra – tudtuk meg a Sziget sajtófőnökétől.” – Nem baj, a lényeg hogy megírták milyen laza volt :DDD Nap kommentje 2.:

ac3^BB 2016.08.11 23:08:11
jol ertem h jol atbaszta a szigetet es a kozonseget Rihanna? nem kerik a penzt elore [= jajj de jo fejek]. Aztan jatszanak 1 orat :D

 

SZERDA, AUGUSZTUS 31.:
RÁMENŐS LÁNYOK...

0
...és a hozzájuk kapcsolódó fiók.

Kiemelten kötelező:
HBO, 22:55
– Most amikor a média kb. minden fronton sulykolja belénk a technikafüggőséget és ehhez még szavakat meg ideológiát is gyárt ("digitális bennszülöttek", "Y-generáció"), szóval most volna igazán lényeges egy elfogulatlan pillantást vetni az épülő új világra amiben pozitívumnak akarják beállítani hogy az ember nem több egy adathalmaznál, vagy a költővel szólva: "kartoték-adat" (v.ö. "big data"). A Lekapcsolódás egy roppant ütős dráma erről az emberi embertelenségről, hogy a tinderezés-mobilozás-twitterezés meg úgy általában az online élet közben mi marad belőlünk (nem sok, pedig elvileg összekötnie kéne minket a netnek, nem elidegenítenie). Pár, egymáshoz lazán kapcsolódó sztori: egy feleség nem tudja megbeszélni férjével gyerekük elvesztését, ezért titkát egy idegennek "gyónja meg" (és közben felbérelnek egy magándetektívet is annak kiderítésére hogy ki élt vissza a hitelkártyájukkal), egy srác iskolai zaklatástól szenved és ehhez kér segítséget apjától, egy másik pedig cyber seksz-szel keresi a kenyerét, és ezzel fölkelti egy témaéhes újságírónő figyelmét – ám a cikk során mindkettejükre nemkívánatos figyelem vetül. Egyszerű lenne összehasonlítani a Mobillal (pedig csak az egyik sztori hasonlít rá úgy-ahogy), vagy akár azon poénkodni hogy Ütközések lesz a vége (sejthető, ahogy az is hogy sajnos pont azok fogják kihagyni ezt is akiknek látniuk kéne), pedig mondjuk a suli utolsó informatikaóráján simán le lehetne vetíteni a fiataloknak a drogfelvilágosításra használt Rekviem egy álomért mintájára (pláne hogy az itt látható elrettentő sztorikat a mindennapi életből szedték).

Talán érdemes:
Doku-paródia fél nyolckor az HBO-n: a Nagy hajcihő félig Jégi dicsőségünk, félig Spinal Tap és egy híres skót fodrászról szól aki élete nagy lehetőségét látja felcsillanni amikor meghívják a tengerentúlra egy versenyre, csak hogy odaérve jöjjön rá, nem a résztvevők közé szólt az invitáció. A kezdeti elkeseredés után Crawford Mackenzie-t (Craig Ferguson) elfogja a lelkesedés, vagyis minden eszközt bevet annak érdekében hogy végül bemutathassa tudományát, a BBC által ráállított riporter és stábja pedig rögzítik mindezt. Ferguson lényegében saját karrierjét dolgozta fel, azt hogy hiába volt Angliában befutott komikus, ha Amerikában a nulláról kellett mindent újrakezdenie egész a zöldkártyáig. Feltűnik Sean Connery és az önmagát alakító David Hasselhoff is. Ugyanitt maradva hajnal egy előtt tíz perccel egy kis genderkedés: a Keresem... egy menetközben elkaszált sorozat volt a melegek szubkultúrájából, most pedig kapott egy önálló filmet. Ami jó hogy nem a régi történetet MELEGÍTETTÉK FEL remake-elték hanem kvázi kapott egy egészestés (éjszakás?) befejezést, ahol normálisan lezártak mindent, ami nem annyira az az hogy kiemeltek egyet a karakterek közül és arra koncentráltak, de még így sem sikerült a kereteken túllépni (tehát a témában nem érintettekhez is közel hozni a szereplőket), de ez persze annak is betudható hogy az utóbbi időkben túltengtek a szivárvány-szériák (Queer As Folk, The L Word) és hogy ezek mindegyike idővel szappanoperává vált (ki kivel, kivel nem, sok egyéjszakázás a csalódások kiheverésére, stb.). A két időpont között 22:55-kor lesz még egy ismétlésgyanús Brittany Murphy-vígjáték is a Filmcafén az amcsi-japán különbségekről és a kultúrsokkról amivel egy egyedül maradt csajnak kell megküzdenie a szigetországban amikor barátja ejti. Murphynek szívügye lehetett a kicsit túlnyújtott Ramen Girl mert producerálta is. Azért ne egy Amerikai pitét várjunk, már csak a címe alapján sem, mert a Könnyes levesben minden benne van, a japán gasztronómiától (amit a lány próbál kitanulni) az ezzel járó szenvedésig ("oktatója" a tough love vonalat képviseli és majdnem annyira kemény tanító mint a Whiplash kopasz dobmajsztere).

Kis hírek a nagyvilágból:
Az egyik amiről lemaradtam a nagy alkoholmámorban az a burkinibotrány volt:
ropogós – Miért nem viselhetnek a nők azt, amit akarnak?: „Mit mondanak a burkini betiltás ellenzői és mit a támogatói” – Ja, mert annyira akarják viselni, kb. mint anno az erényövet is :DDD
Szex - Mi az a burkini, és miért allergiásak rá nyugaton?: „Az apácákról is le kéne szaggatni a fátylat, vagy nekik szabad rendi ruhában járkálniuk?” – Ilyen ez a logika: bizony, a felnőttként, önként belépő apácák is késelnek-robbantgatnak... Amúgy meg nincs is szebb annál amikor egy Női Egyenlőségért küzdő, felvilágosult blogban (Seksz-ről szabadon) magyarázzák miért JÓ az ha zsákruhába kényszerítik a nőket! FEMINISM FTW!!!
Ókori átoklemezeket találtak Szerbiában: ”Arámi nyelven hívták démonok segítségét az arany és ezüst lamellákra vésett szövegben.”Hát persze! József, az arameus!
Az okos emberek is előítéletesek, de hülyének lenni még mindig rosszabb: „A hülyék azokkal szemben is előítéletesek, akik nem tehetnek róla. Az okosok az előítéletes hülyéket nem bírják. Ön kit gyűlöl? Szavazzon!” – Én mivel egy nagyon okos hülye vagyok, ezért mindenkit gyűlölök pártállástól, nemtől, kinézettől és ízléstől függetlenül ^^
c:c - Ősz elején indul a Való Világ powered by Big Brother – Minek? Már úgyis mindenki ebben él :DDD
Ennek is vége: 16 év után abbahagyta az éhségsztrájkot egy indiai nő – Gondolom most végre jól bekajál, ha már eddig nem evett! Tizenhat év étel nélkül, az bizony kemény!4 négy!!
Teljesen kiégett az Emirates gépe, egy ember meghalt: „Az utasok közül mindenkit kimenekítettek, egy tűzoltó viszont életét vesztette.” – Látom nagyon gyúrnak az első hely megtartására ^^
kv - Valóságshow-ban űznék ki az ördögöt egy 14 éves lányból – Támogatom. RKE FTW!
Hadrendbe állt a világ állítólag legjobb vadászgépe: „Az amerikai légierő mostantól a világon bárhol megjelenhet a radarok elől elbújó, eddig 400 milliárd dollárnál is többet felzabáló F–35A-val.” – Hát igen, NWO akarom mondani világbéke is serious business!
poronty - Súlya miatt alázták meg a kislányt: „Büszke anyuka posztolt képet gyerekéről, nem volt felkészülve a paraszt reakciókra.”Dehát az Origo is ugyanezt tette Brooke Shields lányával.
Ezt hozza a Windows 10 szülinapos frissítése: „Sorra vettük, milyen újdonságokat tartogat az Anniversary Update.” – Továbbra se dőljetek be, inkább FOGADJÁTOK MEG UJ PÉTER TANÁCSÁT.
KEZDJ ÉLNI - Mit ünnepelünk Augusztus 20-án? – Hát ha kérdezned kell, egyáltalán mit keresel itt? :DD
Na ezért augusztus 20. az év legrosszabb napja!: "Öt okot is találtunk, amiért nemzeti ünnepünk inkább egy gyásznap." - ...és volt még lejjebb:
Rec18+ Meztelenül a strandra: „Csupaszon csobban egy lány a mai pesti strandbulit ajánló videóban. (...) Recorder presents Pool & Live augusztus 20-án: fellépők időbeosztással, videó meztelen lánnyal”ÍGY IGAZ, augusztus 20-a a meztelen lányokról szól! Mily' méltó megemlékezés is a nemzeti ünnepről egy kacsafejjel, lottyadt csöcscsel, borotvált nunival szaladgáló nő! Ilyenkor bezzeg kussolnak a fegyinfósok, hiszen ez Reklám és Művészet :DDD


CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 1.:
AZ ÖTÖS SZÁMÚ KOLONIÁL

0
...de hol az osztó?

Talán érdemes:
20:20-kor
egy kis jövőbenézés az AMC-n. A Kolóniában lefestett 2045 az új jégkorszakkal és a föld alá menekülő emberekkel még simán megvalósulhat ha se Kína, se Amerika nem csökkenti a széndioxid-kibocsátást (és általában a fogyasztói társadalmak nem fogják vissza magukat). Mindez azonban csak alaphelyzet egy sima riogatáshoz ami The Thing-szerűen kezdődik (a hetesről az ötös számú VÁGÓHÍD kolóniára látogatókat egyetlen túlélő és sok kellemetlen meglepetés fogadja), hogy aztán a Hills Have Eyes eredetijére kacsintsanak (kannibálok), és a hazatérőket otthon egy lázadás fogadja. A fő bajkeverőt (Bill Paxton) egyébként Masonnak hívják. Véletlen? ALIGHA!!44 négy A Colony egy elszalasztott lehetőség főleg a főszereplő Laurence Fishburne-nek, mintha félúton elfelejtették volna volna mit is akarnak csinálni, ennek megfelelően a befejezés is elég felemás - vagy inkább egyértelműen szar. A sötét jövőnél maradva 23:25-kor a rendszerváltás vesztesei a Duna TV-n. A Hoppának félig szomorú aktualitást ad Törőcsik Mari kórházbakerülése, de ne emiatt nézzük, hanem mert tűrhető visszatekintés arra a generációra amelyik a belét is kidolgozta hogy megéljen, netán gyereket neveljen, csak hogy a 90-es években végignézze ahogy összeomlik a biztosnak hitt rendszer, ő pedig simán csak baleknek legyen elkönyvelve az új nemzedék által (érdekes egybeesés hogy most a külföldre "menekülők" köpködik őket és a mai itthonmaradókat is hogy "teccettek volna forradalmat, kapitalizmust stb. csinálni", ahelyett hogy az itt is bemutatott régen és ma is "jó elvtársakat" cseszegetnék). Az időskorral járó változásokat a férj (Garas Dezső) már vidéken próbálná kibekkelni (ha már külföldön nem lehet), az asszony viszont nem költözne semerre, ez csak tovább mélyíti a szakadékot...

Kiemelten ajánlott:
HBO, 21:25 - Nagy szellemek találkozásának néha hegyek általi egérszülés és bábák közt elvesző gyerekek az eredményei, de nem volt ez így Francois Truffaut és Alfred Hitchcock esetében: a gall újhullámos több mint egy hétig beszélgetett tolmács segítségével angol-amerikai zseni-példaképével mindenről ami mozi, az eredmény pedig egy alapmű lett amiből jobb helyeken máig tanítanak. A Hitchcock/Truffaut ennek az interjúkötetnek állít emléket velünk élő nagyságokkal (Anderson, Fincher, Linklater, Bogdanovich, Scorsese), akik vallanak a két, ma már egyformán „történelmi” direktorhoz és közös könyvükhöz fűződő viszonyukról. Az igazi főszereplő persze Hitch és művei, egy-két részlet kivételével szinte minden fontosat megtudunk a munkamódszereiről (és a színészekhez fűződő ellentmondásos viszonyáról is). Nem csak sznoboknak és mozibubusoknak érdemes megnézni, ez tényleg az az eset amikor még az utóhatások utóhatásairól készült doksi is érdekes tud lenni.

OlimPIArovat:
...avagy miből maradtam ki még (szerencsére!!) a delirium tremens miatt:
Soha nem rendeztek olimpiát ennyire veszélyes városban: „Isten hozott a pokolban.“ Ilyen feliratú táblával és csődtömeggel várják a Rióba érkezőket. De Brazíliáról lévén szó, a válság, botrányok és a zikajárvány árnyékában is sarjadhat fesztiválhangulat, a magyar aranyakról nem is beszélve.” – Azóta már persze tudjuk hogy senkinek nem esett komolyabb baja, pedig a nyitás erős volt:
Tűzriadó közben fosztották ki az ausztrál olimpikonokat az olimpiai faluban – Nem is tudom miért jutott eszembe a Dél-Afrikában rendezett focibajnokság...ja, de:
A szobájukból lopták el a brit úszócsapat dresszeit: „A kilenc eltűnt táskában levő holmira már szombaton szükség lenne.” – Á, ők még egész olcsón megúszták:
Rióban Elraboltak, váltságdíjra köteleztek egy új-zélandi sportolót - Wait, a challenger appears:
Elrabolták Bernie Ecclestone anyósát Brazíliában: „Az ország történetének legnagyobb váltságdíját követelik érte.” – ...és mit tanácsol a rendőrség:
Ha kirabolnák Rióban, adjon oda mindent: „Jó tanácsok az olimpiára utazó szurkolóknak.” – Mennyivel jobban döntöttem hogy itthon maradtam :)
Nem garantálják az olimpia biztonságát a riói rendőrök – Sőt, annyira nem garantálják hogy inkább ők is bűnöznek:
Rióban rendőrök raboltak el és kísértek el egy ATM-hez egy sportolót: „Alig van hátra egy kis idő az olimpiáig, de még akadnak gondok.” – ...és nem csak a biztonsággal:
Nincs veszélyben senki egészsége Rióban – ...na mi van rögtön alatta:
Ezek a kórokozók burjánzanak  a riói vizekben: „Hét gyakoribb kórokozóra kell felkészülniük az olimpikonoknak.” – Nem baj, majd ezek is valami sportág részei lesznek: ki él túl több vírust...vagy akár mást is:
Bombariadó volt a riói uszodában: „Nadal három számban is indul végül, az amerikaiak a nyitóünnepséget is felforgatnák.” – Mondom, át kell keresztelni sima túlélési versenyre oszt' jónapot ^^
Elbűvölőek az olimpia önkéntesei: „Rió elsőre eléggé mellbevágó élmény, de az olimpián dolgozó önkéntesek egyértelműen pozitív meglepetést okoztak.” – Már akinek pozitív élmény hogy Thaiföld mellett itt van a legtöbb átoperált travi meg lédiboj :DDD

VISZLÁT SZOMBATON!

 

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés