2016. 09. 12.
Hajamija(tt) (szept. 12-13-14-15.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hajamija(tt) (szept. 12-13-14-15.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, SZEPTEMBER 12.:
THE SMITH & VERSION

0
Kicsi a Weevil, de zenében NAGYON erős!

Ajánlott:
Little G Weevil
karrierje jól mutatja hogy senki sem próféta a saját hazájában: művésznevén előbb volt ismert Amerikában mint nálunk Szűcs Gáborként, ráadásul nem ment le kutyába a hírnévért, nem nyálas popzenével meg botrányokkal érte el, amit, hanem kemény melóval, a zenei szamárlétra kijárásával, de főleg: minőségi blues zenével. Ma este Az A38 Hajó színpadán láthatjuk-hallhatjuk, és végre egy üde színfolt a műsorban meg a könnyűzenében amit nyugodtan ajánlhatok mindenkinek. A köznép úgyis csak az X-faktorból ismeri (ha egyáltalán), viszont a köznép a legritkább esetben áll egy minőségi előadó mögé fogyasztóként, így legalább mi, sznobok és zeneértők kapcsoljunk féléjfélkor az M2 / Petőfi TV-re! Jóval utána ismét érvényesül a régi igazság miszerint minél jobb vagy fontosabb egy műsor, annál később kezdik: a Vérösvény szűk egyórás betekintést ad a kilencvenes évek alvilágába, a leszámolásokba és területháborúkba melyeknek így vagy úgy de elszenvedői voltunk, mert ki ne olvasott volna a robbantásokról-lövöldözésekről (rosszabb esetben a helyszínen is tartózkodott). Nem járunk rosszul ha fel is vesszük (mert 01:20-kor kezdik és mert nem tudni mikor adja le újra a Duna TV, már ha egyáltalán), és el lehet mellé olvasni a 444 itt kezdődő cikkeit, csak hogy tovább tisztuljon a kép.

Talán érdemes:
Fél kilenckor
a második feldolgozás Terence Rattigan drámájából a Cinemax 2-őn amit Mike Figgis kissé erőltetetten modernizált Ridley Scott producerkedése alatt. A Magánórák fő hibája (túl azon hogy érezhetően többszörösen is egy másik korszak gyermeke) az hogy nehezen tudunk a közutálatnak örvendő, kényszernyugdíj elé néző iskolaigazgatóval azonosulni még annak ellenére is hogy a felesége pont egy tanártársával csalja, még úgy is hogy a végére enged valamennyit a ridegségéből. A Browning Version-ből igazából az 1951-es változat a jobbik, ez max. egyszer és szódával megy el.

Kiemelten nem érdemes:
A Csillagok háborúja VII. része, az Ébredő Erő annyit szerepelt a hírekben hogy magam is azt hittem voltmár, de nem: most adják először (miután addig vetítették a mozikban amíg szét nem mállottak a kópiák), ezzel az HBO is megváltotta magának az első helyet a nézők között a 22:10-es kezdés ellenére is. Ha valami mögött akkora kultusz van mint a SW esetében ott már a minőség sokadlagos, a lényeg hogy a rajongók újra meg újra lássák a bálványt, akármilyen távolból is (a forgalmazók és a gyárosok meg kaszáljanak az ennek hatására meginduló vásárlási lázzal). Szubjektív vélemény: a Force Awakens NEM „új”, nem vérfrissítés meg újjászületés, akármennyire is ezt nyomatták a kritikusok és megmondóemberek, egy külsős is kiszúrja hogy mit honnan emeltek át bele, ami viszont új benne, az nem (beleerőszakolt meleg szál, általában az a SJW-ség ami minden mai hősmoziban ott van, lásd majd a keddet is). Oké, előszedték a régi arcok közül a még élőket hogy az ősrajongóknak is kedvezzenek (bár a tehetségesebbek nem tűntek el eddig sem, pld. Harrison Ford akiben több van mint Indiana Solo), felidézték a régi makettvilág hangulatát jó sok CGI-vel és szerencsére kihagyták Jar Jar-t, de ennyi, egyszerhasználatos szórakozás ami ugyanúgy mellékes a játékfigurák-pólók-satöbbik mellett mint ahogy lassan a lemez is csak egy szuvenír a koncertjegy és a merch-pult mellé. Nem véletlenül írtam a jelenségről többet mint magáról a történetről, az ugyanis mellékes, szinte nincs is, de nyugi, az ellenség a régi, a jók dettó, lesznek lövöldözések meg véletlenül sátánkereszt alakú lézerkard is (az ilyen véletlenek gyakoriak dizniéknél), az újszülötteknek ez is új lesz, de csak nekik, mert a látszólagos bátor megoldásokat és kockázatvállalásokat is az eredeti trilógiából vették át, és tudva hogy a Disney addig folytatja amíg akarja és pénzt lát benne, nem is várjuk úgy mint a Jedi visszatér-t a Birodalom visszavág durva befejezése után: business as usual van, és a bőrlenyúzásnak korántsincs vége, jön a Zsivány egyes és minden rohadt pilóta külön spin off-filmet, műanyagfigurát meg videojátékot kap majd, viszont ha egy üzlet (újra)beindul, akkor én is:

Star Wars? #LESZAROM.
A galaxisban a helyzet változatlan:
„Amerikában és itthon is tarol az új Star Wars. Magyarországon eddig 650 ezren nézték meg.” – Kivéve engem, mert én leszartam:
Majdnem más lett az új Star Wars címe – Én tudok neki egy jobb címet: The LESZAROM Awakens :D
Gumicukor – Meghalt Boba Fett: „Mármint a Csillagok háborújában őt szinkronizáló Jason Wingreen.” – Nem gond, nem számít sem az ő, sem Kenny Baker halála, the show must go on:
Kiszivárgott minden Star Wars-film 2020-ig: „Han Solo 2018-ban kap saját filmet, Luke 2020-ban. A Hasbro buktatta le a Disney-t.”ÉS HA MEGHALNAK KÖZBEN A SZÍNÉSZEK? Ez de gáz, amikor már a játékokhoz igazítják a forgatásokat :DDD
Már a következő utáni Star Wars-filmről is kiderült néhány dolog: „Csak 2017-ben érkezik Az ébredő erő folytatása, de már tudunk róla pár dolgot. Sőt, a következő filmről is.” – Sőt, én még az összes utánakövetkezőről tudok valamit, azt, hogy LESZAROM őket:
Elképesztően jól néz ki a Zsivány egyesLESZA Igen, jól emlékszel, már a Force Awakens-nél is látvány volt a hívószó, nem a történet:
nerd – star wars – 7 dolog, ami miatt a Star Wars 7 lesz a széria legjobbja – Nem vicc, már 2014-ben megmondták hogy ez lesz A legjobb az összes SW közül: „Jön az új Star Wars film és jobb lesz, mint eddig bármi: végre kapunk fénykardozó női főhőst, ráadásul Han és Luke mellett Darth Vader is visszatér. J. J. Abrams tudja, mi kell a hardcore rajongóknak: a jó öreg lerobbant Falcon és halomra lőtt TIE Fighterek, beindul a geek nyálelválasztás.” – Ja, tényleg csak egyvalami hiányzik már a spontán geek-orgazmushoz:

maxval a bircaman • http://maxval.co.nr 2014.10.16. 11:40:34
Leia aranybikiniben lesz?

Star Wars esküvőt tartottak Budapesten: „Még a 90 éves nagymamám is beöltözött Yoda mesternek – meséli Anita a zseniális fotók mellé.”LESZA És tényleg rohamosztagos cuccban küldték, beszarok!44 négy Mindegy, azért csak TISZTELETet nekik és sok boldogságot! <3
Itt a Star Wars 7 teljes sztorija: „A fekete rohamosztagos lett az új Luke, a robogós csaj egy régi főszereplő lánya, Andy Serkis lesz a főgonosz, Csubakka, Lando és Fett visszatér. Spoilercunami!” – Még annyira sem érdekelt hogy a spoilereket elolvassam, most is csak LESZAROM.
Lucas lestricizte a Disney-t, de elnézést kért:
„A Star Wars-filmek a gyerekeim, akiket eladtam a striciknek - kesergett egy interjúban. Megbánta.” – Jaj szegény, tökre sajnálom...ja, nem, LESZAROM, mert:

Fj0d0r 2016.01.02 16:33:16
4 miliárdért fogja is csak be a pofáját. Még akkor is ha igaza van.

Megvan a Star Wars első meleg párja?: „Minden jel arra utal, hogy az igazi szerelmi szál két férfi között van kibontakozóban.” – Minden jel arra mutat, hogy LESZAROM, mert magánügy!
A Zsivány egyes főhőscsajával lesznek tele a játékboltok karácsonyra – Nem a meleg párraL? Remélem a fegyinfósok már festik a transzparenseket :DD
Voltál a Könyvhéten? Aha. És mit láttál? Rohamosztagosokat. Ahhha, persze: „(...) Vasárnap egészen színpadias keretek között dedikált Tóth Csaba politológus, aki (...) beledolgozta a politikatudomány oktatásába a Star Wars-univerzumot.” – Már majdnem utolértük Amerikát ahol elfogadták Maggie Simpson tudományos írásait :DDD – „A lényeg, hogy Tóth Csaba tananyaga megjelent az egyik kiadónál (...), és ennek a dedikálásához dukált a riasztó kíséret. Mondjuk ha az SW-univerzum nem lenne olyan szexista, hogy gonosz karakterek csak férfiak lehetnek, még egy Császárnő mutatna jól a képen.” – Na már ez is seksz-izmus hogy csak férfiak a gonoszak? Anyám borogass :DDD
A Csajok pasija lesz Darth Vader utódja: „Adam Driver lesz a főgonosz az új Star Warsban.” – Ha már Csajok, akkor LESZA van egy ötletem: legyen Lena Dunham a főgonosz, ide még illene is mint egy Jabbába oltott Császár, és ezzel a feministák is elégedettek lehetnek végre!
1,4 milliárd forintot költöttünk a Star Wars 7-re: „Az ébredő Erő vezeti a mozis toplistákat itthon és Amerikában is. Az összbevétele 1,5 milliárd dollár.” – ...és én szerencsére még mindig egy büdös vasat nem áldoztam erre sem, mert LESZAROM. Nap kommentje:

Rokkantnyugdíjaspornósztár 2016.01.04 19:40:30
Ébredő erő
Megjött apuci
Lánytesók
Mókás menet
Joy
Ezek pornófilmek? A Megjött apuci gondolom Belgiumban nagyon pöröghet.


KEDD, SZEPTEMBER 13.:
Ő MÁR ÁTKELT?

0
És ha nem, ki viszi át?

Kiemelten nem ajánlott:
A törökök megérezték a vér,- azaz a sikerszagot: miután Szulejmán című agymosó történelemhamisításuk ellenfél nélkül tarolta le a közízlést (kivéve a hozzám hasonló Gondolkodó, JÓZAN és Ízléses embereket), most jön a folytatás a Szultánával ami továbbviszi a még be sem fejeződött történetet, és ebben is kihozzák hogy valójában a fogolyként-kiskorúként elhurcolt és majdnem-prostiként tartott háremhölgyek irányították a birodalom történelmét (ez már szinte feminizmus!44). Itt most épp azt kéne elhinnünk hogy a Görögországból kiszakított Nasia találja meg Élete Hivatását előbb a pletyka,-és SASseksz-fészekben, majd Ahmet szultán legkedvesebb ágyasaként, immár Kösem néven. Köszike TV2, de én kihagyom, le sem írom mikor adják, aki büntetni akarja magát vele az nélkülem is odatalál :))) Ugyanide tartozik a Supergirl is este tízkor „aki” az SJW-k és a polkorrekt média szerelemgyereke és már megy egy ideje de én igyekeztem nem foglalkozni vele, viszont így egy ütéssel két legyet csaphatok. Szóval az utólag összerakott háttérsztori szerint Szuperlány valójában mindig is velünk volt, csak rejtőzködött, DE MOST végre eljött az ő ideje, ésatöbbi. Külföldi fórumokon már kivesézték hogy gyakorlatilag démonizálják benne a hímnemet: az egy dolog hogy vannak a Jó Férfiak (összvissz két darab, ők szó szerint imádják a hősnőt), és van...mindenki más, de a legdurvább csúsztatás az hogy az a fajta bánásmód amit a mindenki mások itt mutatnak a nők felé, max. a középkorban volt elfogadott (ma már csak a Közel-Keleten az, de oda valahogy nem jut el Supergirl). Thor-t már feminizálták, Superman most jutott el ide, de biztos lesz majd Tarzana (vagy Jane kap egy egészestést), Iron Woman valamint Batgirl és Robinette is (leszboszi felhangokkal, ha már az eredeti páros is majdnem összemelegedett), de én ezeket is ugyanúgy kerülni fogom. Természetesen ha mondjuk nekik is lenne több évtizedes múltjuk akkor esetleg foglalkoznék velük, de úgy hogy az aktuális trendekhez igazítva huzigálják őket elő a kalapból, így max. Calista Flockhart miatt kapcsolnék a Viasat3-ra (nem fogok). Egy biztos: a hardcore rajongók a hajukat téphetik azért amit Jimmy Olsen karakterével csináltak a készítők.

Talán érdemes:
Kilenckor
egy tízparancsolat-feldolgozás a Filmbox Extra HD műsorán amit elvileg támogatnom kellene mert hát keresztények hozták össze, de a Vagyok olyan mint arra a bizonyos helyre vezető út: bár elvileg jószándékkal van kikövezve, a végső állomás mégsem az amit becéloztak vele. Már a Morgan Freeman-es áthallásoknál kilóg a lóláb (vagy pata?), ez csak erősödik a nem túl emlékezetes színészekkel, közhelyes alakításaikkal és a kihagyott ziccerekkel. L. A. tálcán kínálná a bűn összes vállfaját, de itt annyira erőltetett az üzenet és olyan érdektelenül adják elő, hogy tényleg csak a megszállott (LOL) templombajáróknak lesz fogyasztható. 22:55-kor egy rövidfilm Németországból a Cinemaxon, kissé Jacques Tati nyomdokain, de hochdeutsch precizitásban pácolva, ugyanis arrafele mániákusan tisztelik a szabályokat, főleg a közlekedésieket, tehát megvárják a zöldet Az átkelőnél még akkor is ha egy életen át kell ott álldogálni – és erről, a továbbjutás lehetetlenségéről szól áttételesen ez a húszperces kis darabocska. A hajnali 02:20-kor kezdett Dr. Jekyll és Mr. Hasfelmetsző viszont max. a magyar közreműködés és (a kissé dévidbówis kinézetű) Anthony Perkins miatt lehet érdekes az AMC-n, nélkülük (sőt, velük is) ez csak egy sablonhorror ami azzal a feltevéssel játszik el hogy hátha a jó doktor és Vagdalkozó Jack egy és ugyanaz, az átváltozásért pedig a kokain (!!!) a felelős. Ha nem az időpont, akkor a felesleges pucérkodások és a gusztustalan kereszténység-gyalázása miatt lehet nyugodt szívvel kihagyni. Johnny Depp a From Hell-ben ezerszer jobban hozta a figurát és a hangulatot, sorry.

MUHAHA! Azt remélem is! rovat:
Kiemelt beruházás lesz a vodkagyárépítés:
„A Fényeslitke-Komoró logisztikai területen épül.” – MUHAHA, azt remélem is, meg azt is hogy a sörre is ugyanígy fognak figyelni! EGÉSSÉG!
Megint csalódást keltett a Twitter: „A cég továbbra is botladozik, a legutóbbi negyedéve is rosszabbul sikerült, mint várták.” – MUHAHA, azt remélem is!
Kómában az Apple, szívnak a vevők - MUHAHA, azt remélem is! - "Négy éve nem frissült a Macbook Pro, de még mindig 400 000 forintot kérnek érte." - Meg is érdemlik ^^ Tényleg, vannak még az Apple-használóknál is nagyobb lúzerek?
Sok bajt okoz a Windows 10 Évfordulós Frissítése – MUHAHA! Azt remélem is! Hogy is volt az a komment?...

ciseaux 2014. április 7. 23:50
...és a jó hírek csak jönnek és jönnek!

...és tényleg:
c:c - Pumped Gabó farkát áram rázza a Nyerő párosban – MUHAHA, azt remélem is!
Elbukott a Codie projekt: „A cuki programozható robot megvalósítása csúnya véget ért, a céget felszámolják.” – MUHAHA, azt remélem is! Stop the cyborgs!
Justin Timberlake nem képes leszakadni Britney Spearsről: „Az énekes szakításuk után 14 évvel is csak arról tud beszélni, mennyire elbánt vele az énekesnő.” – MUHAHA, azt remélem is, csak szenvedjen ha már ilyen tuti bukszák jutottak neki!
Brutálisan nagy bukás a Star Academy – MUHAHA, azt remélem is! Van még ennél is jobb hír? Igen, van:
Hetvenmillió dolláros bukta lett az új Szellemirtók – MUHAHA, azt remélem is! Nap kommentje:

eßemfaßom még áll 2016.08.12 15:43:53
Láthatóan az emberiség nőgyülölő, itt az ideje leváltani az emberiséget


SZERDA, SZEPTEMBER 14.:
VIRÁGOK AZ AGGASZTÓ FÁN

0
A fekete ruhás nőkkel mindig csaj a baj van.

Ajánlott:
Nyolckor
megint egy (ismétlésgyanús) back to school special a Cinemaxon Philip Seymour Hoffmannal aki egy pont olyan igazgatóval száll szembe mint amilyen a Magánórákban is volt, csak egyházi iskolában és nőivel. Aloysius nővérnek (Meryl Streep) már az is sok hogy bronxi sulijába be kell engedni az első fekete diákot, nemhogy egy olyan forradalmár oktassa mint Flynn atya, így érthető ha ráharap a vádakra miszerint van valami az új diák és a nem oly régen szolgálatba állt tanerő között, közben a pletykát elindító James nővér (Amy Adams) riadtan nézi a rágalom-lavinát. John Patrick Shanley a saját drámáját rendezte, mesteri módon: semmi sem olyan fekete-fehér mint amilyennek elsőre látszik, és Aloysius karaktere is hol egyértelműen elítélhető, hol szimpátiát keltő erős nő. Streep és Hoffman játéka teszi a legjobb mai programmá a Kételyt, ez kétségtelen.

Talán érdemes:
HBO, 23:50 – Az Akasztófáról azt írták tavaly hogy ez lesz az új Ideglelés, én pedig akkor (szinte napra pontosan egy éve!) azt írtam nagy gúnyosan hogy „Év filmje” lesz, és tényleg: ha nagyon jellemezni akarnám, a(z egyik) rendező nevével (Chris Lofing) tudnám leginkább (ez a másik amit nem értek, miért kell ahhoz két rendező ami olyan mintha egy se ült volna a direktori székben). A lényegre térve, volt egy iskolai színdarab melynek során a játszásiból felakasztott ember tényleg meghalt, és ennek kerek évfordulója alkalmából néhány hasonlóan hülye kölyök zavarja a békében nem nyugvó szellem köreit, aki persze lecsap rájuk. A baj csak az hogy maga a film olyan mintha egy félszívvel lezavart diákelőadást néznénk és emellé még az ijesztgetések is kiszámíthatóak.

Miért, eddig mi volt? rovat:
Média 2.0 – Nyugdíjasmúzeum lett a Gozsdu udvarból
– Miért, eddig nem az volt? Romkocsmák, lejárt szavatosságú bölcsészek...
Wellnessüdülő lett a Glastonbury fesztiválból: „Egytől ötmillióig bérelhet luxussátrat, utóbbihoz több hálószoba, fürdő, központi fűtés, napozóterasz és medence is jár.” – Mint fentebb: eddig is csak nyugdíjasok meg sznob majmok jártak oda.
Rá sem lehet ismerni! Nicole Kidman lassan mimikátlan torzszülötté válik – Miért, eddig nem az volt?
Kristen Stewart nők közé keveredik – Miért, eddig nem volt leszbikus?
Mozitekercs – Már nem akar színészkedni Michael Fassbender – Miért, amit eddig csinált az színészet volt? o_O
Az új Harry Potterből hiányzik a varázslat: „A nyolcadik Harry Potter-könyv, a színdarab szövegkönyve nem adja könnyen magáti.”MIÉRT, EDDIG VOLT BENNE VARÁZSLAT Nahát, van ahol meg azt írták róla hogy Ez a legjobb Harry Potter tizenhárom éve :DDD
Brooklyn Beckham az apja klónja lett: „Legalábbis ami a frizuráját illeti – most épp tizenhárom évvel ezelőtti apját utánozza.” – Miért, eddig nem úgy nézett ki mint az apja?
Meleg lett a Star Trek egyik alapembere: „Az Enterprise harmadik tisztje és kormányosa lesz az első meleg szereplő a Star Trek franchise-ban.” – Miért, eddig nem volt az? Én a ruhájuk alapján eddig is annak gondoltam őket :SSS
csak a bőr – Bíró Ica megint Metal Lady leszDe hát eddig is az volt!
snapchat – Most akkor az Index is elkezd szexchatelni? – Miért, eddig nem azt csinálták? o_O
Tom Hanks ősz, bajszos hős lett – Miért, eddig mi volt?
Lady Gaga lesz az új Barbra Streisand – Miért, eddig nem az volt, főleg hogy Tony Bennett-tel csinált lemezt?
Nem is titkolják: szexmunkásnak álltak a ValóVilág egykori szereplői (18+) – Miért, eddig rendes, bejelentett munkahelyük volt?
Botrány! Pornófilmforgatássá vált a népszerű tehetségkutató döntője (18+): „ORÁL ÉLŐ ADÁSBAN!” – Miért, eddig nem egy merő pornócasting volt az egész?
Pornófilmmé változott a Big Brother valóságshow (18+): „Sokkolta az embereket a látvány.” – Miért, eddig nem a sekszért, hanem az intellektuális tartalom miatt nézték? LOL!
vv8 – A Belevaló Gáspár Győzővel olyan, mintha tömegkatasztrófát néznénk – Miért, nélküle nem volt az? :D – „VV Dennis (...) Gáspár Győzőnek kifejtette, hogy mi a probléma a jelenlegi villalakókkal: Nem látják meg kellően azt egy nőnek a  szemébe, hogy ő most aktuális-e szexuális kapcsolatra, vagy nem. Gáspár Győző erre azonnal visszakérdezett: ’Ha te most bemennél, melyiket roncsolnád szét?’ – utalt itt kérdésében a villában élő nőkre Gáspár Győző, aki azt is megkérdezte, Dennis kit, hogyan és hol rendezne le: ’Hogy aláznád, hogy rendeznéd le a Dinát?’” – Gondolom a média most ugyanúgy rá fog szállni mint Ákosra, sőt sokkal jobban! Nyilván!!4 négy


CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 15.:
A LÁTSZAT: CSALÁD

0
Mindent kimondanak.

Talán érdemes:
...bár pont kedden láthattunk elrettentő példát a polkorrektség túlzásba vitelére, de ugye a múltszázadban még könnyebb volt jogokért harcolni, főleg kicsiknek: Valo, a bátor gyerek méltó a hozzáragadt jelzőhöz, ő ugyanis az orosz megszállás alatt levő Finnországban, nyolcévesként tette oda magát, ráadásul rögtön azután hogy egy cárellenes demonstráció után apjával együtt vidékre deportálták. Más ilyenkor meghúzódna és megelégedne az iskolába járással, végül is Valo sem akar mást, csakhogy a történelem közbeszól: miután a tanárnőjük finnül olvas nekik Dickens műveiből (leginkább a Copperfield Dávidból), a sulit veszélyesnek ítélik és bezárják. Valo ekkor aktivizálja magát és szervez egyfajt önképzőkör-szabadegyetem keresztezést ahol a korábbi diákok mellett az elhanyagolt, alulképzett helyi srácok is megtanulhatnak olvasni. Mint sejthető, ezzel nem nő a népszerűsége a rendőri szervek előtt... Kilenckor egy korrektül megcsinált és nem is túl hosszú, viszont elgondolkodtató dráma vár minket a Filmbox Family-n. Jóval komolytalanabb szórakozást kaphatunk hajnali fél három előtt öt perccel az AMC-n (már megint ők, már megint ez az időpont!), de csak ha nincs még gyomorrontásunk a reanimált ősállatoktól és nyolcfejű cápáktól, a Mamut ugyanis a címbeli, múzeumban tárolt nem olyan kis szőröst kelti új életre egy meteornak álcázott ufó közbenjárásával, ergo a Universal távozása után sem maradunk gagyi szörnyek, ellenük harcoló hétköznapi hősök és formás nők (itt épp Leila Arcieri) nélkül. Ja és bármelyik film ahol egy ősállatot rászabadítanak egy technopartyra az nekem kötelezően nézendő addig is amíg ilyesmi nem történik a valóságban :))

Ajánlott:
A kettő között tíz órakor lesz egy doksi az HBO-n ami láttán talán még én is elhiszem hogy a gazdagok is emberből vannak és hogy a pénzzel nem jár együtt a boldogság: Anderson Cooper leült az anyjával aki nem más mint a festőként is (el)ismert Gloria Vanderbilt, és feltett neki pár (mindkettejüknek) kényelmetlen kérdést. Esetükben igaz, hogy Semmi sem marad kimondatlan még akkor sem ha Gloria tulajdonképp (vagyonos családba születve de korán elárvulva) egész életét a média figyelő szeme előtt élte le (természetesen a párkapcsolatai szolgáltatták a legtöbb csámcsognivalót), a hullámvölgyekkel együtt (a szülei elvesztésétől egyik fiától való eltávolodásáig és Anderson testvérének öngyilkosságáig). Hogy készül-e valaha is ilyesmi mondjuk Paris Hiltonról vagy Kim Kardashianról? Erősen kétlem, egyiknek sincs olyan őszinte művészi ambícója mint Gloriának, és a Kardashianoknál még azt se lehet mondani hogy legalább a családjuk letett valamit az asztalra – és ugyan melyiküknek jut olyan gyerek mint Cooper, aki amellett hogy vállalta a másságát, mindent megtett azért is hogy NE a família hírnevéből éljen? Meglepően komoly kérdezz-felelek életről és halálról, nézzétek!

Kis hírek a nagyvilágból:
Körözési fotójára cserélte facebookos profilképét, így sikerült elkapni:
„És a letartóztatásakor azt a gatyáját vette fel, amiben egy kis marihuánát hagyott.” – Az asking for it klasszikus esete :) Szerencsére mi már ebben is jobban teljesítünk:
Allah akbar, mondta a robbantással fenyegetőző szegedi férfi: „Felhívta a rendőrséget, bombával fenyegetőzött, eljárás indult ellene.”Asking for it: taking it to the next level!
Dzsihadista rab szúrt nyakon egy börtönőrt Franciaországban: „Nem tudni, hogy lehetett nála 25 centis kés.” – Dehogyisnem lehet tudni, csak olvasni kell mellé az Origót is:
Dzsihádista támadás egy párizsi börtönben: elvágták az őr torkát: „Magánmasszőrrel és vivóleckékkel próbálják átnevelni a börtönben a muszlim rabokat.” – Á, ez biztos egy április elsejei hír, csak kicsit elcsúsztak vele szeptemberig ^^ Lapozzunk is politikamentesebb vizekre:
Negyven kést műtöttek ki egy férfiből: „Önként nyelte le a késeket, mert finomak voltak. Orvosai szerint eddig nem látott betegsége van.”DE Ő LEGALÁBB BIZONYÍTOTTAN TUD KÉSSEL-VILLÁVAL ENNI Én benne hagytam volna mindet. Most miért, előbb-utóbb úgyis megint enni fog belőlük, és így egy hülyével kevesebb lehetne!
Hírek kávé mellé: VV Krisztián verekedett, ezért ült két hetet – Hát igen, valahogy sejtettem hogy nem az Operabérletét felejtette el kifizetni.
kívül tágasabb – Meztelen fotó miatt kerülhet börtönbe a playmate: „Meglehetősen illetlen fotót készített, és egy sajátos komment keretében nyilvánosságra is hozta. A követ­kezmények kemények lehetnek.” – Bezzeg ha saját magáról készített volna pucér szelfit akkor még a követői száma is növekedett volna, de hát eddig sem az eszéért szerette senki.
Egy férget neveztek el Obamáról: „Ez megtiszteltetés, nem sértés. (...) Az élősködőről, amely az amerikai elnök előtti tisztelgésként kapta meg nevét, a Journal of Parasitology amerikai féregtani folyóiratban csütörtökön jelent meg tanulmány. (...) Obama olyan, mint a róla elnevezett féreg: hosszú, vékony és pokoli menő” – Bezzeg szegény Freddie Mercury, neki nem jutott ekkora megtiszteltetés: "csak" egy kisbolygó viseli a nevét :DDDDDD Nap kommentje:

Csumo 2016.09.09. 06:51:36
Obamának megtiszteltetés,de ki védi a férgek,halak,pókok,gyíkok jogait?


VISZLÁT SZOMBATON!

 

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés