2016. 10. 22.
Ünnepi hétvége (okt. 22-23.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ünnepi hétvége (okt. 22-23.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, OKTÓBER 22.:
VIHAROS SZABADSÁG

0

Ünnepi rovat:
Duna TV, 19:30:
A 2006-os évet a mozikban a Szabadság, szerelem mellett a hasonló című és ugyanazt a témát feldolgozó Szabadság vihara tette emlékezetessé amiben az oroszok ellen küzdő vízipólósok történetét mesélik el ők maguk meg az ellenfél játékosai a korszak neves túlélőinek körítésével. Mivel (Andy Vajna kivételével) javarészt külföldiek (Quentin Tarantino és Lucy Liu) producerkedésével készült, így szerencsére egyik oldal felé sem elfogult. Jó hogy akkor készütl, amikor: 2016-ban talán már nem interjúvolnák meg benne a szovjeteket, viszont démonizálnák őket rendesen (nem, nem szerettem meg a felszabadítókat, de egy sportcsapat az nem egyenlő a felkelés vérbefojtóival még akkor sem ha az akkori mérkőzésnek több tétje is volt). A testvércsatornán (Duna World) egészkor (20:00) szintén egy doksi, de már hazai gyártású és idei, témája Az 1956-os forradalom anatómiája, azaz világszinten és a teljes magyar történelem vonalán helyezik el az októberi eseményeket. Végezetül ha az agyonismétléséseket (így a Puskás Hungary-t is) kiszórjuk, akkor csak egyvalami marad, a színházban már ezer éve futó Csaó, Bambínó! 2005-ös moziváltozata az M3-on 23:20-kor ami próbál valamit átmenteni az utókornak az éra legvidámabb barakk-hangulatából, összekacsintós világából egy kamaszodó kisfiú szemén keresztül egy úttörőbál segítségével ahol megelevenednek addigi élete fontosabb emlékei – első csajozási kísérlet, gyerekkori félelmek, disszidálás tervezgetése majd sokadjára is: maradás... Élőben (értsd: színpadon, közönség előtt) jobban működik, bár lehet hogy csak azért szimpatizálok vele még ilyen félresikerült formájában is mert gyerekként én is szó szerint vettem a három, Európát bejáró kísértetet, markszot, engelszet és leninszet (sajnos erre a szüleim is idejekorán rájöttek és velük ijesztgettek ha rosszalkodtam).

Ajánlott:
Fél kilenckor
egy példa a jól megoldott vallásos témájú filmekre a Cinemax 2-őn a Bárkával amit a cunami martalékává lett iskola romjaiból épít egy különös figura. Munkája egyben a közösség új erőre kapását is szimbolizálja (ahogy visszatérése a majdnem-fulladásból is), az általa feltett kérdés pedig nagyjából a moralizáló emberrel egyidős: miért engedi meg Isten hogy rossz dolgok történjenek a jókkal? Az egyetlen ismertebb arc benne a fenti kérdésre válaszolni képtelen helyi pap (Martin Sheen), de ez a sztori noname színészekkel is ütős, főleg ilyen forgatókönyvvel.

Ismétlés, talán érdemes:
Mozi+, 02:00:
„Terminate with extreme prejudice”, szólt a napiparancs az Apokalipszis most-ban, és ezt a feladatot kapja egy texasi ranger (Nick Nolte) is amikor a városába látogató CIA-ügynök rossz útra tért régi barátja, egy helyi drogkereskedő ellen küldi, pedig a hozzá került kormányiratokon és az illegális pénzkereseten túl is van mit elszámolniuk - például egy lányon akinek mindketten udvarolnak. Hogy a Különös kegyetlenséggel valójában a Vad banda remake-je az nem csak a moziőrülteknek lesz nyilvánvaló, főleg a végső pisztolybárbajnál ami egy az egyben újraforgatása a klasszikus jeleneteinek.

Nem érdemes:
Nem értem mit keres pont ma, pont itt, pont háromnegyed tízkor a Félvilág, talán úgy gondolták valahol hogy az induló M5-öt jó lesz egy viszonylag ismertebb (és újabb) magyar filmmel bevezetni, de ezzel csak azt érik el hogy óvatosabb leszek a csatornával. Annak idején biztos nagy rejtély volt hogy hogyan halt meg Mágnás Elza, de egyrészt vannak bőven jelenkori rejtélyes halálesetek is, másrészt meg egyszerűen fáraszt hogy szinte minden mostani filmben így vagy úgy de előkerül a prosti-téma (Zürichi expressz, ez, és még az idei Kút is). Igen, tudom hogy a Berni követ készítői hozták össze ezt is (még Kulka is feltűnik benne), tudom hogy megidézik a kor hangulatát, de őszintén max. annak tudok örülni hogy Gryllus Dorka itt legalább nem az egyszerű vetkőzős végzetasszonyát játssza.

A seksz, a szipu rovat:
élet – A nő, akit azért fizettek, hogy gazdagokkal bulizzon:
„Ne gondoljon rosszra, csak egy kicsit.” – Én ha ilyet olvasok már csak rosszra tudok gondolni :SSS
életmód – 7 ok, amiért megéri sok szőlőt fogyasztani – Ez pont hét ok arra hogy továbbra is folyékony formában vegyem magamhoz a szőlőt, bár a legújabb trend szerint a bor meg általában alkohol az rossz, a drog az viszont jó:
Teaparti a pokol tornácán: „A dél-amerikai sámánok ősi itala, az ajahuaszka mára elöntötte a Szilícium-völgyet. A hatvanas évek LSD-mámora után Amerika ismét pszichedelikus forradalom előtt áll.”MUHAHA, már megint? Sikerült eltakarítani a hatvanas évekből itt ragadt nyáladzó roncsokat és készen álltok az újabb kísérletezésre? Idióták. – „Az ajahuaszka-szertartás nem eufórikus acidparti. Inkább a purgatóriumra emlékeztet, ahol bejárhatjuk a lélek mocsárvidékét, és kis szerencsével megtisztulva kerülünk elő. Ez történt Salakkal is. Az újságírót évek óta kínozta a depresszió, de a trip hatására a betegség tovatűnt, mintha sosem lett volna. Az ehhez hasonló élmények ösztönözték arra a szakértőket, hogy folytassák a hallucinogénekkel végzett kutatásokat, mivel úgy vélik, terápiás célra is lehet őket használni.” – Ahogy a füvet is, gondolom. Az mekkora vicc hogy ahol orvosi célra legalizálták ott egyszeriben többszörösére nőtt a „lelkibetegek” (jujj, már majdnem leírtam hogy drogfüggők) száma :DDD – „Fix recept nincs. Az ajahuaszka többnyire lassú tűzön főzött amazóniai növényekből készül (...). A nyugati fitnesz- és wellness-mániára szépen rímel, hogy egy ajahuaszka-szertartás tulajdonképpen a test és a lélek méregtelenítése. És a fogyasztókat nem lehet azzal vádolni, hogy élvhajhász drogosok lennének, akik a pillanatnyi örömöt hajszolják. Már a főzet íze is egészen undorító, és a fogyasztók többsége úgy okád tőle, mint a lakodalmas kutya.” – Kotyvasztják, szar az íze és még hánynak is tőle? Ennyi erővel a krokodilt meg azt a mostani über-drogot is tolhatnák, hamarabb túllenénnek a lényegen: „Ha van LSD, még a halál is könnyebbnek tűnik. Az LSD-t hatékonyan lehetne pszichoterápiás célokra használni, legalábbis ezt mutatják a friss kutatások. De miért hallgattak erről harminc évig?” – Hát mert ezek a fránya orvosok csak gátolnak titeket a kiteljesedésben, sőt aki teljesen kiteljesedett azt diliházba is zárják, a teljesedési verseny első helyezettjeit pedig tepsiben hozzák ide le a hűtőházba:
18+ élet – Így néz ki a heroinmámor – Egy amerikai férfi élőben közvetítette, ahogy barátnője szülei be voltak állva a kábítószertől. – Komolyan nem értem ezeket az amcsikat. Hát nem látják hogy a teljes legalizáció az egyetlen megoldás?!
18+ Agyonlőtték a Köpcös ügyén dolgozó bírót Mexikóban: „Futni indult, amikor közvetlen közelről fejbe lőtték. Több drogbárónak is az útjában lehetett.” – Hé, de hát Mexikóban ki van törve a világbéke amióta enyhítettek a drogtörvényeken!! Vagy nem?...
Gyereket szeretne a másságát vállaló magyar műsorvezető - Mindenképpen örökbe fogad – Természetesen steiner kristófról van szó aki megint nem bírja ki hogy okosakat ne mondjon: „A gyermekvállalás számomra nem egy kapcsolat specifikus dolog. Én nem arra várok, hogy mellettem legyen az az ember, akivel majd. Én tudom, hogy én apa szeretnék lenni" - árulta el Kristóf az életmódcsatorna reggeli műsorában.”Így igaz, a gyerek az nem „kapcsolatspecifikus”! Az ember amikor érzi hogy „na most szülő akarok lenni” akkor bemegy a boltba és vesz magának gyereket vagy összerakatja másokkal, ha meg megunta akkor leadja valahol és cuki kutyuskát tart helyette vagy blogol. Hiába, az apaság az már csak így megy!4!!4 négy
Bécsi - Szex és erotika Bécsben: „Szex az egyik múzeumban, erotika a másikban, és még mondja valaki, hogy prűdek az osztrákok.” – ...és aztán egyszercsak bevezették a sariát és visszamenőleg megbüntettek mindenkit mindenért. True story, bro!
adrenal – 6 nap alatt le lehet szokni a cukorról! – Jaj már megint ez az „élj egészségesen”-duma, mintha pár cikkel följebb nem a drogokat népszerűsítenék...van egy jótanácsom ezeknek a cikkíróknak:

midnightcoder2 2016.10.14. 06:38:33
Az oxigénről sokkal gyorsabban le lehet jönni, pedig az még erősebb függőséget okoz. Mégis, olyan 5 perc után már egyáltalán nem hiányzik.


VASÁRNAP, OKTÓBER 23.:
NEMZETI ÜNNEP

0

Ünnepi rovat:
Eljött a forradalom 60. és a 2006-os események 10. évfordulója, engem pedig már nem érdekel hogy 2016-ban a sakktábla melyik felén ki áll, úgyhogy ez csak egy ok rá hogy kimaradjak a politikából és a tévé segítségével emlékezzek az emlékezendőkre. 22:30-kor a forradalom leverése után egy évvel megtartott Néma tüntetést idézik föl a Duna World-ön ami a mai füttyögők akciójával ellentétben nem kifejezetten biztonsági játék volt, főleg nem úgy hogy gimnáziumi tanulók vállalták arccal-névvel szimpátiájukat az akkor még bőven tartó megtorlások árnyékában. A töritanáruk sem akárki volt, úgy hívták hogy Antall József és bátorságát napra pontosan két évvel később elbocsátással jutalmazták a munkaadói. Az ilyenkor kötelező ismétléseket sem ússzuk meg, például kilenctől Mészáros Márta remek, de kicsit túl sokszor adott remekművét (Napló gyermekeimnek) amit a Duna TV ad le, 00:35-től pedig a Soha, sehol, senkinek című drámát az M3-on amiben egy ötvenes években kitelepített család hallgat (vagy próbál hallgatni) az őket ért megpróbáltatásokról.

Talán érdemes:
Aki nem történelmi műsorokkal akar kikapcsolódni annak is van ajánlatom, kezdjük előbb a kicsiknek szóló dolgokkal: nyolckor egy idei animáció az HBO-n ami a Madagaszkár és társai valamint a Tesz-Vesz Város közé tehető, vagyis cuki állatok élnek együtt egy metropolisban akarom mondani Zootropolisban és köztük próbál rendet tartani a friss hús, azaz egy rendőrnyuszi aki egy ravasz rókával kénytelen kooperálni. Szerethető gyerekmese amit azért a cinikus felnőttek is értékelni fognak. Ugyanabban az időben egy kis ökohorror a Cinemaxon amiben pár ember téved el A grizzly birodalmában és szorul egymásra a túlélés érdekében. A gyilkos mackó mellé bedobtak még egy kis testvérviszályt is amennyiben a kisvárosi seriff és rég nem látott öccse keresik szeretteiket az erdőben (főleg a seriff a feleségét), az igazi STÁR azonban nem a rövid időre feltűnő Billy Bob Thorton hanem Bart, az idomított medve (mármint a második, nem az első) aki remekül hozza a bocsai megölésétől bepörgött szülőt.

0
M3, 19:20 – A Cowboy az aranyásók között így elsőre sima westernnek tűnhet, pedig az átlagnál okosabb és tudatosabb: az egyszeri bosszútörténetnek új dimenziót adnak a vetített hátterek és a néhol szándékosan mesterséges környezet. Jeff Webster (James Stewart) társával együtt marhákat visz eladni és közben igyekszik kimaradni a balhékból, de amikor a szomszéd város korrupt seriffje túlmegy egy határon, az igazságosztástó idegenkedő férfi végre oda csap, ahova köll. Este tizenegykor lesz még a Ki Mit Tud? gálájának második része is az M3-on amiben olyan ma is aktív tehetségek lesznek mint Fekete Ernő vagy Kálid Artúr. Zenénél maradva éjfél után tíz perccel Sir Paul McCartney 2012-es turnéfelvétele (Kisses On The Bottom – Live Kisses) Jonas Akerlund rendezésében az M2 / Petőfi TV-n. Macca e lemezének kilencven százalékát amerikai klasszikusok és jazz-sztenderdek feldolgozásai teszik ki, impozáns zenészgárdával (Diana Krall, Eric Clapton és persze Stevie Wonder akivel már korábban is együtt dolgoztak) és bár Paul bácsi a kenyawestes-rihányós featuringgel mindent megtett a nimbusza legyalázásáért, attól még ő marad a Beatles legtermékenyebb és legnormálisabb velünk élő tagja. Kapcsolódó hír:

Paul McCartneyt kivágták a Grammy afterbulijáról - ...és egy nevar forget Év kommentje-candidate:

Pilgrim76 2016.02.17. 13:34:14
Teljesen jogos volt a fellépésük a biztonságiaknak. Mióta Sir McCartney ezzel a Kanye West nevű véglénnyel konspirál a Zene ellen, én sem engedném be, még a nyékládházi diszkóba sem.

Fél kilenckor egy megrázó dráma a Cinemax 2-őn Indiából (némi angol-amcsi közreműködéssel) amiben Négy nő sorsán keresztül láthatjuk az ottani patriarchális kasztrendszer elmaradottságait. Van köztük seksz-munkás, egyedülálló özvegyasszony sőt még egy gyerekfejjel házasságba kényszerített kislány is, ami közös hogy mind a négyen ugyanannak a börtönnek a foglyai. Az özvegy engedetlen fia gyerekházasságát akarja megakadályozni (őt is pont úgy adták férjhez ahogy az itteni tizenötéves lányt), egy másik alkoholista férjével küzd és fenti barátnőjével együtt egyetlen vágya hogy – ha csak tévén keresztül is, de – többet lásson a világból, a férjhezadandó gyereklány pedig tanulni szeretne, azaz a négy történet összefügg, és nem csak mert a seksz-munkás majdnem mindegyik szereplőt ismeri. Kemény darab, néhány kemény jelenettel, blogolás-felháborodás helyett lehet menni tüntetni minden fegyinfósnak. A jó dolgokról kevesebbet kell írnom mert a minőségük magáért besél, a mércén aluliaktól viszont semennyi terjedelmet nem sajnálok hogy elrettentsem a nézőt:

Nem ajánlott:
Filmbox Extra HD, 21:00
– A rapture, azaz elragadtatás nagyon benne van a kétezertizes évek köztudatában, elég csak a Hátrahagyottakra gondolni. Nicholas Cage is úgy gondolhatta hogy felszáll erre a vonatra és felmelegít egy ezzel a témával foglalkozó 2000-es buktát, de az Otthagyottaknak nem csak a címe hajaz az Asylum olcsósított verzióira amiket az álomgyár aktuális sikereiből csinálnak: gagyi effektek, gagyi színészkedés, ezek után az ember hajlamos azt hinni hogy Cage azon szerepei amikkel befutott csak apró tévedések voltak a később szakmányban készült szemetek mellett. Még rosszabb hogy ez egy úgynevezett „keresztény” film (ennek ellenére nálunk az ördöggel reklámozták), vagyis elvileg az lenne a célja hogy megszólítsa a tévelygőket, ehelyett úgy tálalják a „jó” emberek eltűnését hogy aki itt maradt, az csak „rossz” lehet. Ezzel szinte az egész tanulságot már az elején ellövik (amellett hogy sommásan ítélkeznek is, pedig nem az ő dolguk eldönteni, ki jut a mennybe és ki nem). Ha ennyiből nem volna egyértelmű mit gondolnak a készítők, legalább ezerszer el is mondják: jön a végítélet, aki ittmarad az kimarad a jóból. Én meg ezt hagyom ki nagy ívben.

„Zene” és „film” rovat:
Félbolondok és félcelebek is indultak az idei X-Faktorban
– Sőt, csak azok indultak benne mindig is.
c:c – Billy Bob Thornton a legszerethetőbb alkoholista: „A Goliath című ügyvédes sorozat főhőseként igazi gyökér, mégis imádjuk.” – Eddig azt hittem az alkoholista gyökerek közül én vagyok a legszerethetőbb :(((
Kiszivárgott Kanye West eredeti, Taylor Swiftről írt dalszövege: „Eredetileg még a megjelentnél is durvábbakat írt a rapper Famous című számába.” – Jó-jó, de neki szabad!!!
b – képzeli, hát szertelen: „Ideje kimondani: József Attila túlértékelt költő.” – Sőt, egyenesen rossz költő, ne kerteljük. Még szerencse hogy vannak ezek a bloggerek meg videósok akik már jóval nagyobb irodalmárok nála:
Valami hasonlót érezhetett Kölcsey is: "Egészen zavarba ejtő klipet tett közzé a Toldi Klub. A szerényen Toldi Himnusz címet viselő klipet látva csak annyit tudtunk kérdezni: Ez mi? És miért kellett?" - Hogy leszarhassam. De csak majd hétfőn :)
Ikertornyok állnak Hollywoodban: „Javuer Bardem pont úgy néz ki, mint Jeffrey Dean Morgan, mégis Benicio Del Toróval tévesztik össze. Elképesztően sok doppelganger-pár van Hollywoodban.” – És hogy ennek mi az oka? Tessék:

Monsieur Padoncour 2016.10.13 19:53:49
Miért kell ezen meglepődni, filmek tekintetében is remake, reboot, sequel, prequel, stb.
Logikus, hogy az ugráltatott majmok is egyformák, hogy egyforma reakciót váltsanak ki a közönségből.

Rockstation – Lemmy még mindig életben van?: „Egy bulvárlap szerint annak idején eladta a lelkét az ördögnek a siker érdekében.” – Igen, nyilván azért élt Beyoncét és Kanyét megszégyenítő luxuskörülmények között. Basszus, azért a konteóknak is legyen már egy határa!!
Russell Crowe kidobta a tarantinós vérengzéssel fenyegetőző Azealia Bankset: „A problémás rapper beszólt a vendégeknek, és egy üvegpoharat is hozzájuk akart vágni.” – Lehet hogy ő csak így tartja a közönségével a kapcsolatot.
c:c – Az első fekete mesterlövészről forgat sorozatot Jay-Z: „Nicholas Irving 33 célpontot szedett 2009 közepén. Kaszás volt a beceneve.” – 33 találat? Hú ez nagyon komoly, a Fehér Halál, Simo Häyhä elbújhat mellette :DDD
Az űrben kavar Jennifer Lawrence: „Chris Pratt mellett ébred fel a hibernálásból egy régóta várt sci-fiben.”Eredeti történet, az már egyszer biztos. Nap kommentje:

Kelly és a szexi dög 2016.09.20 20:39:06
Jó kemény dugás is legyen benne, lehetőleg robottal!

VISZLÁT HÉTFŐN!

Kulcsszavak: 1956

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés