2016. 11. 12.
Shalloween (nov. 12-13.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Shalloween (nov. 12-13.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, NOVEMBER 12.:
THE SECRET LIFE OF  3,14NUTS

0
Best friends forever.

Na, megjött a szar idő és vele a szar programok is – illetve nem is azok a szarok amiket kiválogattam hanem az a nagy rakás amin át kellett rágnom magamat értük. Lássuk csak:

Talán érdemes:
...de csak ha merük próbát tenni gyerekkori emlékeink update-elésével, 2015-ben ugyanis Snoopy és Charlie Brown sem kerülhette el Garfield vagy Vuk sorsát, azaz csináltak belőlük is egy egészestés számítógépes változatot a korábbi rajzfilmek és sorozatok után. A Peanuts film készítői nagyjából hűek maradtak Charles M. Schulz karatkereihez (sőt a sztorijaihoz is, hála a rajzoló gyerekei közreműködésének), és bár a CGI természetesen bőven befigyel, itt azért kicsit humánusabbra vették a figurákat, és sikerült kompromisszumot kötni a mai fiatal közönség és a régi rajongók ízlése között. A helyzet ugyanaz a szerethető csetlés-botlás amit a képregényekből már jól ismerhetünk: Charlie Brown a környékre költözött vöröshajú lányt próbálja meghódítani mielőtt amaz elutazik, céljához a tánctól az iskolai tehetségkutatón át a közös irodalmi elemzés írásáig kutyája segítségével mindent bevet, persze egyik sem sikerül úgy ahogy szeretné (de talán nem túl nagy SPOILER ha elárulom, a lány végül mégiscsak őt választja levelezőtársnak kitartása miatt), mindeközben Snoopy a kukában talált írógépen első világháborús kalandjait írja amikben szerelmét, Fifit menti meg a Vörös Bárótól. Nyolckor ne csak a családosok válasszák az HBO-t hanem mindenki aki egy kicsit újra gyerek szeretne lenni! Fél kilenckor egy háborús dráma a Cinemax 2-őn ami nekem főleg Ennio Morricone zenéje lesz érdekes. Az Aminek jönnie kell Franciaország 1940-es megszállásával kezdődik, ebben a helyzetben próbálja egy falu lakossága menteni az életét és közben valahogy hűnek maradni az emberi értékekhez, a polgármester például magával viszi egy ottani német gyerekét is akinek apját letartóztatták amiért belgának mondta magát, amúgy pedig ő maga is a nácik elől menekült egy éve ide. Míg a konvoj halad, addig az apa szerencsére kiszabadul a börtönből és egy szövetséges tiszttel a menekülők után ered. Ha van valami hibája az az hogy a háború komolyságát egész a második feléig nem érzékeljük – viszont talán épp emiatt lehet mondjuk a nagyobb gyerekekkel is megnéz(et)ni hogy némi fogalmuk legyen az akkori eseményekről.

Zene rovat:
Az MR2 Akusztik+ a Müpából aktuális része Mókus és a Fabula Rasa koncertje lesz 22:40-kor az M2 / Petőfi TV-n. Szirtes Edina Mókus és társai azért emelkednek ki a tucatelőadók közül mert összetett, azaz több stílusból építkezik a produkciójuk: úgy keverik a világzenét hogy közben nem hat erőltetettnek amit csinálnak, a mostani alkalom meg azért is különleges mert egy ír dudás is színesíti az amúgy sem szürke zenei palettát. Távol áll a mai mainstream-től (de csak azért mert az véglegesen elment a velheló-punányimasztiff végletekbe), de abszolút Zene. Speaking of which:

„Zene” és „film” rovat:
c:c – Az Ifjú pápa egyelőre túlságosan rejtélyes:
„Rendes sorozat helyett egyelőre feldarabolt művészfilmet kaptunk az HBO-tól.” – Őszintén, nem tökmindegy neked milyen formában érkezik az aktuális kereszténygyalázás amíg minden csatornán azzal mossák az agyadat? Mert mintha ki lenne adva napiparancsba, az egyiket még be se mutatták, de máris jön a másik:
Bűnöző papokkal és korrupcióval robbantana a Netflix: „Erőszakos politikai krimit ígér az új Suburra. Papok, kurvák, ingatlanosok és hagyományosabb maffiózók, politikusok ölik majd egymást.” – Nagyon Aktuális ez a Probléma, hiszen a Művelt Világ ma is a Keresztény Papok kegyetlenkedéseitől és Utcai LEFEJEZ Leszámolásaitól hangos!!4
c:c – Rég láttunk ilyen hervasztó orgiát: „Egyre inkább kiábrándulunk a Westworldből?” – Hát igen, a csürhe érdeklődését nagyon nehéz szinten tartani, főleg úgy hogy már minden sorozat minden részében kötelezően van seksz, erőszak, meg még kereszténységcikizés is ^^
A Fluor-film nagyot bukott, de most újra próbálkoznak a Wellhellóval – Remélem ennek már megduplázódik a nézőszáma és így legalább ketten fogják megnézni!
Mila Kunis nem akart mellet mutatni, erre azt mondták, akkor nem is lesz munkája – Nem akarsz vetkőzni? Cool story, sis, de ezt miért nem a Fekete hattyú válogatásán mondtad? Vagy a leszbikus jelenetek azok nem számítanak meztelenkedésnek?
Dominaszerkós Gryllus Dorkával jön a Válótársak második évada – A lényeg hogy az ember lánya változatos szerepekben próbálja ki magát!4!! négy
Passiótörténetet rendez Alföldi Róbert: „A mai magyar slágerekkel és táncosokkal tarkított történet csak egyszer lesz látható, áprilisban.” – Ej-ej, puhulni méltóztatik a Rendező Úrnak, pár éve ezt karácsonykor vagy húsvétkor mutatta volna be, most meg csak virágvasárnapig jutott vele :DDD – „Eredeti szöveggel és dallammal, áthangszerelt formában lesznek majd hallhatók az adott helyzetekhez alkalmazva többek közt az Ocho Macho, a Tankcsapda, a Quimby, az Anna and the Barbies vagy a Subscribe legismertebb dalait. (...) Székely Csaba az eredeti bibliai történet alapján írt művében Jézus szerepét Szabó Kimmel Tamás alakítja, Júdást Stohl András, Pilátust Fekete Ernő, Kajafást László Zsolt formálja meg, Pétert Feke Pál, Szűz Máriát Pápai Erika, Mária Magdolnát pedig Tóth Gabi alakítja.” – Impozáns színészgárda meg zenei húzónevek, már meg is rendeltem rá a jegyet...ja azt nem, viszont stohl-ra legalább illő szerepet osztottak.
c:c – Hajós Andrásnak Dalfutár címmel indul saját műsora a tévében – Remélem ez is legalább akkora siker lesz mint az eddigiek. Ja, nem:

B3T3G 2016.11.04. 11:01:53
első adás este 11-kor megy :D :D ennyit ér, hogy eladja a hitelét. beszarok :D mondjuk az eddigi műsorai is mind bebuktak, szóval talán érthető

 

VASÁRNAP, NOVEMBER 13.:
DARWINI KÜLDETÉS

0
Heeeere’s apuci!44négy

Kiemelten nem ajánlott:
Tízkor
egy vadiúj minisorozat az HBO3-on amit akár az NSA is pénzelhetett volna (állítólag így is van). Ha nem lenne nyilvánvaló hogy a tévés szériák a csürhe mindennapi manipulálásának eszközei (a Trónok harca és a Walking Dead pld. a nép dehumanizálására szolgál), innentől ez is egyértelmű lesz: a Berlini küldetés annyira Snowden-ellenes és megfigyeléspárti hogy még a legbutább néző is ordítani fog ha belenéz. Igen, az Assange melletti legnagyobb szivárogtató annyira veszélyes hogy míg a gondolkodó kevesek a szólászabadság hőseként ünneplik, addig a Szólás Szabadságának hazájában egy külön szériában Thomas Shaw néven démonizálják. Képzeljük el az 1984-et az Ingszoc szemszögéből és helyezzük a mi időnkbe. Az eredmény? A Berlin Station. Komolyan, csak a felszólítás hiányzik a végéről hogy azonnal jelentsük az Amerika-ellenes tevékenységet a Föld minden pontján különben indul a drónbomba (bár ahol állami csatornákon sulykolják hogy „illegális” a wikileaks-re rákattintani, ott ez sem lenne meglepő).

Ismétlés, talán érdemes:
Ha már krimi meg ügynökösködés akkor negyed tízkor ezerszer inkább ezredszerre is a Kapj el, ha tudsz!, ami bár nem mentes Spielberg mostani fő betegségétől (kb. fél-háromnegyed órával hosszabb a kelleténél, amúgy ha Scorsese rendezte volna akkor is ez lenne a helyzet), de legalább valósághű és a(z anti) hőssel is könnyű azonosulni, bármilyen negatív is. Frank W. Abagnale az elhitetés mestere onnantól kezdve hogy a suliban tanárnak adja ki magát, egész odáig hogy nulla képzettséggel a segédpilótaságig viszi. Fő profilja azonban a csekkhamisítás amihez elengedhetlen a személyiségváltás, és ebben abszolút menő: hezitálás nélkül süti el egyik trükkjét a másik után, egyre nagyobb tétekkel játszik, míg végül jön az abszolút csúcspont és vele a (viszonylagos) bukás. A kulcspillanat ami megnyeri a nézőt és örökre vele marad: Abagnale karácsonykor heccből felhívja az őt üldöző ügynököt, amaz viszont pontosan tudja hogy azért neki telefonál mert senki más nincs akihez mehetne (kb. innentől áll pszichológiai győzelemre az igazságszolgáltatás is). Már csak a leadócsatorna hiányzik: M2 / Petőfi TV. Ismétléseknél maradva továbbra sem hagyhatjuk ki a Ki Mit Tud? 1993-as elődöntőit a szokásos helyen és időben (M3, 23:20), itt már kicsit hangosabbak az új időknek új dalai mint korábban voltak.

Talán érdemes:
Cinemax 2, 20:30: Az utolsó taxi Darwinba
– Életről filozofálós, kicsit hosszú ausztrál road trip-vígjáték egy rákbeteg taxisofőrről (Michael Caton jutalomjátéka) aki eutanázia céljából utazza át a poros kontinenst, de a közben átélt élmények és találkozások hatására (sejthetően) megváltoztatja gondolatai irányát. Amennyire nem szeretem a prédikálós toleranciameséket (rasszizmus, eutanázia), annyira értékelem hogy itt nem erőszakolják rá a nézőre a dolgokat, „csak” prezentálják őket, és Caton mellett külön kiemelném az ausztrál őspunk, Ed Kuepper zenéjét. Kilenckor Will Ferrel tavalyi vígjátékát (Megjött Apuci) adja az HBO amiben a lassan szitokszóvá váló színész egy hasonlóan felemás emberrel, Mark Wahlberggel verseng a filmbeli gyerekek szívéért, akiknek Brad (Ferrel) csak a mostohaapjuk, ezért kétszeresen is igyekeznie kell ha az addig is ingatag családi békét fenyegető echte papát (Wahlberg) le akarja körözni. Will és Mark már dolgoztak együtt (Pancser police), kb. akkor kihoztak mindent ebből a kettősből, sokat ne várjunk tőle, én is csak John Cena feltűnéséért fogok belenézni, már ha egyáltalán. Fél tízkor újabb ötvenhatosság a Duna World-ön. A Triptichon (nevéből sejthetően) Három filmballadából áll és a forradalomhoz kapcsolódó három korszakot öleli fel: az első magát ’56-ot, a második annak leverését és a koncepciós pereket, majd végül az utolsó a Kádár-kor viszonylagos nyugalmát elemzi, nem elfelejtkezve az árról amit ezért fizettünk. Külön érdemes kiemelni hogy az első részben már akkor (2005) a nők voltak a főszereplők (mentesen a mai gender-agymenésektől), ezért még az is megbocsátható hogy eredetileg három különálló darabról van szó és csak 2012-ben kapcsolták össze őket, a harmadik rész elkészültekor.

A seksz, a szipu rovat:
Mindenhol tilos lesz az alkoholizálás a katari vb-n:
„Stadionokban, az utcán, sehol nem akarnak részegeket látni. Nehéz lesz betartatni.”MÉG SZERENCSE HOGY A SÖR AZ NEM ALKOHOL Én különösen az írekre leszek kíváncsi. Amúgy ez valami extrém sport lehet, minél hülyébb helyekre szervezni a VB-ket és olimpiákat: Dél-Afrika, Katar...
Meg akarta keresztelni, de teherbe is ejtette: „Ez egy brit lelkész története, aki beleszeretett a gyülekezet egy 27 éves tagjába. Túl messzire mentek.” – Dehogyis mentek messzire, csak segített neki összehozni egy újabb megkeresztelhető életet! <3
helyszínelő – Lábszex miatt tartóztattak le egy férfit Kyotóban: „Abszurd bűncselekmény, de igaz történet következik Japánból.” – Abból a Japánból ahol a mangákban szinte gyerekekkel sekszelnek és ahol polipokkal dugatják a nőket? Kettősmérce rulez!
Gumicukor - Madonna lánya tetováltatott, sőt, be is pasizott: „A már húszéves Lourdes Leon New Yorkban lógott a haverjaival, méghozzá egyszál semmiben.” – Nem esett messze az alma a fájától, remélem azért énekelni nem fog :SS
randi – Így tartatja ki magát egy profi: „Simone Toon egyszer megpróbált dolgozni. Egy hétig bírta. Inkább összeáll idős, gazdag férfiakkal, akik gondoskodnak róla.” – LOL, tisztára mint a Férfihang és Huffnágel összes posztjai egyetlen élő személyben :D
életmód - Emberkísérlet: Hogy tud lejönni a cukorról egy édesszájú?ÉDES FASZOM, azért ennyire ne toljátok már túl a száraz novembert!
A pasik először a ruhát nézik meg: „Pszichológusok arra jutottak, az első benyomást a ruha adja, utána jön a többi.” – Nem-nem, kedves pisológusok: még mindig a csöcsöket nézzük meg elsőnek :)
randi – A combomnál már időnként túlszaladt a keze: „Olvasónk azt hitte, egy rendes masszázsszalonban van. Korábban soha nem fizetett a szexért.”MUHAHA, hát persze, SEEMS LEGIT :DDD
Földi Lány18+ „Vonzó férfiként prostinál jártam“: „Miért megy valaki prostihoz?” – Na már megint egy fake poszt ahol minden férfi „vonzó”, ami meg a kérdésre adott választ illeti az röviden úgy hangzik hogy AZÉRT MERT JÓ, bővebben meg így:

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2016.11.06. 19:08:25
Miért? Miért?
Először is a változatosság. Másodszor nem futjuk a felesleges köröket. Randi, kávé, mozi, vacsi, hosszú telefon beszélgetések. Aztán kapunk egy puszit a kapuban hogy legyünk barátok.
Mire megfutjuk az első kört, az már annyiba került mint egy minőségi prosti.
Másrészt ha van feleség, barinő, akkor a fenti köröket elég nehéz megszervezni lebukás nélkül.
Figyelni a telefonra, vagy tartani egy másikat, SMS-eket, számokat törölni.
Ja és a prosti nem fogja felhívni az asszonyt.

VISZLÁT HÉTFŐN!

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés