2016. 11. 21.
#sohamegnemhalóságshow (nov. 21-22-23-24.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
#sohamegnemhalóságshow (nov. 21-22-23-24.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, NOVEMBER 21.:
ÖSSZESZEDDMAGAD-MOZGALOM

0
EGÉR Démon a Marson.

Talán érdemes:
HBO2, 20:50
– Matt Damon az Interstellar után újra sci-fi-ben, ráadásul a zsánerben járatos Ridley Scott rendezésében – ez még akár tíz éve is garancia lett volna a sikerre, ahogy az is hogy a Mentőexpedíciót részben nálunk forgatták, a Martiannál azonban ha nem a szándékoltan heroikus történet (egyedülhagyott űrhajós zarándokútja az érte a vörös bolygó másik felére visszatérő csapathoz), akkor a hossza fog kiütni minket, de főleg az hogy a főhős tényleg igazi hősként viselkedik: keine pánik, inkább gazdálkodjunk, termesszünk, használjuk ki az időt... Oké, űrhajósnak eleve olyanok mennek akik bírják a gyűrődést, de megzuhanás és kiborulások nélkül azt se tudjuk értékelni ha valaki összeszedi magát. Ahogy a karakter, úgy a film két és negyed órája sem tartogat meglepetéseket: ha eltekintünk a gyönyörűen renderelt hátterektől akkor sima robinzonád, csak itt sziget helyett egy egész bolygó áll a hajótörött rendelkezésére, a mentőhajó pedig kicsit messzebbről és más meghajtással érkezik, de amúgy minden (még a végkifejlet is) stimmel. Szégyen, de több köze van a Föld utánhoz mint akár a Prometheushoz (és akkor nem Ridley régi nagy klasszikusaihoz mértem). Randall Graves-nek biztos lenne egy-két keresetlen szava róla, ha nem a „történetről” akkor a zenéről (amivel gondolom meg akarták lovagolni a retróhullámot amit a Galaxis őrzői izzított be újra és amire a folytonos poénos szövegekkel is utalni akarnak). Utána kilenckor egy ugyancsak túlnyújtott vadnyugati gyerekrablós thriller a Film+2-őn amiben Cate Blanchett újmexikói anyatigrisként még épp benéző, amúgy nem igazán kedvelt ex-férjével (Tommy Lee Jones) is összeáll lánya visszaszerzéséért – de ezen túl még a kereszténység és pogányság is összeütközik Blanchett hívő karaktere és a főgonosz, valóban démoni indián sámán között (Eric Schweig mintha csak folytatná az Utolsó mohikán-beli indiánkodást). Az Eltűntek még ezen túl is sok szálat fog össze (az anya és szeretője kapcsolata, gyerekkereskedelem,-és prostitúció), mindez egy félórával rövidebben még akár ajánlott is lehetett volna – mondjuk azért így sem rossz.

Milyen Cyrus?! LESZAROM.
Miley Cyrust nem különösebben zavarta, hogy rajongói intim helyeken tapizták:
„Egy londoni koncerten túl közel engedte magához a közönséget. Néhány rajongó élt a lehetőséggel.”ÉS A FEMINISTÁK MÁR JAVÁBAN TILTAKOZNAK Akkor gondolom az se fogja zavarni hogy én is élek a lehetőséggel, és LESZAROM:
Miley Cyrus füvezett és sztriptízelt a kanadai koncertjénLESZA Engem az eddigiek alapján az lepne meg ha nem ezt csinálná... :((
Hetyke bimbók - 18+ Gumicukor - Miley Cyrus már akkor se vesz melltartót, ha boltba megy, mert minekLESZAROM, mert miért is ne!
Gumicukor - Miley Cyrus most azzal sokkol, hogy normálisan néz ki - ...de nem engem, én LESZAROM.
Selena Gomez új klipje váratlanul szexi lett: „Amikor nem ő, saját magát, akkor más fogdossa az énekesnőt.” - MILEY CYRUS RELOADED LESZAROM.
Megvan a Top 100 legszexibb nő: „A Maxim szerint Miley Cyrus a legszexibb, míg Sofia Vergara csak a 49. helyet kapta. Ön elhiszi?” – Nem, nekem továbbra is Gianna a legsekszybb, az ilyen manipulált közvéleménykutatásokat meg LESZAROM.
Rec' - Mulder és Scully dalolnak: „Az X-akták sztárjai, Bruce Willis, David Hasselhoff és Miley Cyrus is.” – ...és én mindegyiküket LESZAROM, a hír meg megy az szokásos Recorder-válogatásba ^^
Miley Cyrus szíve megszakadt a gyásztól – Engem ilyesmikkel sem lehet meghatni: LESZAROM.
instahíradó! - Liam Hemsworth és Miley Cyrus ennyire régen találkoztak először: „Rihanna meg minek vett fel ruhát, így is látunk mindent. De azért rendes tőle.” – Őt is rendesen LESZAROM akkor.
Akkor most megmutatjuk Anne Hathaway és Miley Cyrus új lakását: „Mindketten új lakást vettek, ugyanannyiba is került. Ki járt jobban?” – Anne Hathaway, mert őt sunáznám (a lakását is), Májlit meg LESZAROM. A lakását is.
Gumicukor - Miley Cyrus és Liam Hemsworth újra eljegyezte egymástLESZA ...és milyen sóherek:
Velvet - Úgy tűnik, Miley Cyrust megint eljegyezték, ugyanazzal a gyűrűvelSeems like LESZAROM to me!
ő mondta - Miley Cyrus olyan, akár egy öreg néniMIÉRT, EDDIG NEM AZ VOLT? LESZAROM.
Miley Cyrus tesója nagyon jó pasi: „Ő maga pedig újra bolond. Nézze meg, ha nem hiszi.”LESZA El kéne már dönteni a tesójának is hogy milyen nemű, mert:
Miley Cyrus húga váratlanul kihozta az első kislemezét: „Még esőcseppek is esnek az új dalban - hallgassa meg, hogy énekel Noah Cyrus!” – Köszike de azt most nem, viszont LESZAROM.
18+ Látta már szex közben Miley Cyrus hasonmását? – Nem, mivel nem vagyok pedofil, viszont akkor most neki is jut egy kis LESZAROM.
Gumicukor - Miley Cyrus arca találkozott egy vérmacskával: „A támadás oka ismeretlen, de a harc kimenetele egyértelműen a macska javára dőlt el.” - LESZA MUHAHA! Azt remélem is! :))


KEDD, NOVEMBER 22.:
MÉG HÉT HIPÓ

0
...és jön az újjászületés.

Nem érdemes:
Ashton Kutcher karrierjére nincs normális magyarázat: ha nő lenne, Hofi stílusában megkérdezhetném hogy „ezt meg ki dugja”, mert az hogy összeállt egy szebb napokat látott MILFfel (Demi Moore) gondolom nem garantálja az automatikus becastingolásokat még az olyan szemetekbe sem mint a Bérgyilkosék. A címbeli házaspár egyik felét Ashton "játssza" (a másikat Katherine Heigl), és sejthetően a férfi miatt hívják így őket, ő ugyanis emberek láb alóli eltevésével foglalkozott a kormány megbízásából míg rá nem talált a szerelem. Azonban évekkel később a régi főnöke úgy dönt, ezt a szálat is elvarrja és kiiktatja – kitaláltad, a környezetükben egyszeriben mindenkiről kiderül hogy rájuk vadászik de legalábbis megfigyeli őket. A fő gond hogy Kutcherre semilyen formában nem húzható rá a bérgyilkos-szerep, egyszerűen azért mert tehetségtelen, ami meg magát a "művet" illeti még az sem kizárt hogy eredetileg komoly akciófilmnek szánták, aztán ilyen Mr. & Mrs. Smith-féle öszekacsintós marhaságot akartak belőle és csak a végső elkeseredésben döntöttek a paródia mellett. Jellemző hogy ezt 19:10-kor adják a Film+on, az egyetlen nézhető meg nézhetetlen időben lesz:

Talán érdemes:
Negyed éjfélkor
egy kétéves francia vígjáték az HBO-n szokás szerint a csajozás nehézségeiről, mert az ismerkedés még normális embereknek is nehezen megy, hát még egy Szuper-Hipochondernek! A gyógyszer,-és kezelésfüggő férfi egyedül orosz szármzású háziorvosában bízik, neki viszont lassan az agyára megy ez a fajta barátság és azon van hogy a szerinte egyedüli megoldás felé terelje emberünket, csak azt hagyja figyelmen kívül hogy még egy működő párkapcsolat sem hoz mindig, mindenre teljes gyógyulást. Mint kitalálható, két műfaj, a bevándorlós-kultúrsokkos meg a bogaras, de hódítani akaró lúzeres vígjáték rom.kom.-mal való keresztezésével próbálnak a nézőre hatni, részben sikerrel: egyszer mindenképp nézhető még ha Dany Boon nem is ér fel (még!) a nagy elődök (Funes és társai) szintjére.

Kis hírek a nagyvilágból:
Kétszer is ugyanúgy lőtte fejbe saját csapattársát a kézilabdás:
„Fájdalmas dolog beállósnak lenni.” – Hát ez szar dolog, de még mindig jobb hogy labdával és nem golyóval találta fejbe:
18+ Kiállította a bíró, cserébe megölte: „Horrorral ért véget egy amatőr futballmeccs Mexikóban.” – Hát igen, megjönnek a fiatalok, tombol bennük a sportszeretet...
jótékony fodrászok - bpma - A hajvágás tökéletes módszer arra, hogy ember számba vegyük a hajléktalan embereket – Én tudom hogy ezzel is a TV2 nagy botrányt kavart riportjára akartatok utalni, de a kannibalizmus attól még büntetendő, még a fodrászoknak is!
Theresa May: A globalizáció új korszaka kezdődik – Ő már csak tudja ^^
Új ura van a tengereknek: „Szolgálatba állt az amerikai haditengerészet legújabb rombolója. Ha Batmannek lenne hajója, az USS Zumwalt lenne az.” – ...már amennyiben egy töketlen, impotens Batmanről beszélünk, ugyanis:
Lehet, hogy a tengerek ura, de a lőszerére nincs pénz: „A hipermodern USS Zumwalt hadihajóba olyan drága a lőszer, hogy a haditengerészet inkább hagyhatja a fenébe.” – Ajjaj, hát hogy lesz ebből világbéke, elvtársak :DD
Velvet – Petics Kristóf: a papom szerint a hét főbűnből ez illik rám a legjobban – ...és itt mutatkozik meg, ki jár templomba és ki nem, a pap ugyanis nem olyan mint a pszichológus hogy birtokos viszonyban lehessen róla beszélni.
napicsárt - A világ legveszélyesebb országai: „Európai országot ne is keressünk a listán.” - Tényleg? Még Magyarországot se? :DDD De nem is ez a vicc, hanem hogy a csárt alapján egész Afrika a béke szigete:

Aldou Raine 2016.11.09. 06:40:13
... és sehol a legveszélyesebb, hadurak által uralt Szomália. Komoly lista. :-)


SZERDA, NOVEMBER 23.:
ISTEN ÓVJON A KIRÁLYSÁGTÓL!

0
Elbitangolt, Wellesett.

Talán érdemes:
Kilenc előtt öt perccel régi magyar tévékomédia az M3-on. Az Isten óvd a királyt a felnőttmesékhez sorolható: bár világa éppolyan fiktív mint mondjuk az Eltüsszentett birodalomé, de a megvalósítás a Titániához és a hozzá hasonló, (nem) enyhén aktuálpolitikus művekhez áll közelebb még akkor is ha itt is művelt Nyugat felé szurkálnak az alkotók amennyiben csupa menekült (és főként kapitalista) uralkodót meg vezetőt hoznak össze a Bűnös Svájcban akik a régi szép időket siratják miután a Nép mindenünnen elüldözte őket, mígnem egy szép napon az egyikük hazájában, Grízlandon kitör a forradalom és a régi rend híveinek szemében felcsillan a remény... Az (ex-)uralkodót Páger Antal játssza, én miatta és Csákányi Lászlóért fogok belenézni. Forradalmaknál maradva kicsivel előtte nyolckor Orson Welles egy spagettiwestern főgonoszaként a Cinemaxon amint bottal üti Tepepa, a hős bitang nyomát, aki - mivel nem kellő irányban és arányban zajlottak hazájában a változások – újra a féllegalitás útjára lép. Ha nem lenne elég a törvény keze, ott van még egy angol orvos is aki előbb megmenti a kivégzőosztagtól csak hogy bosszút álljon rajta felesége megöléséért, végül azonban teljes szívvel (?) mellé és az általa képviselt ügyhöz áll. Welles kicsit kilóg a képből bár igyekszik teljesen azonosulni az alkoholista katonatiszttel (annyira „beleélte” magát hogy egyszer még el is esett, benne is hagyták a kész változatban – már amennyiben ma a hosszabbik verziót vetítik). Kereken kilenckor egy életbölcselkedős darab a Film+2 műsorán amiben egy halálos beteg kissrác egy alapítványnak köszönhetően egyet kívánhat, ő pedig szeretne eltölteni egy Utolsó randevút egy szupermodellel. Tinivígjátékba illő tartalom, a fiatalokat remélhetőleg meg is tévesztik vele (ahogy Cynthia Nixon miatt talán a Seksz és Nyújork rajongóit is), és így legalább mindenkit kellemes csalódás fog érni, ez ugyanis egy okos alkotás és igazi témája a veszteség meg annak feldolgozása, na és a (beteljesíthető?) álmok. Végezetül 23:20-kor Domenico Modugno életrajzi filmjét (Volare) folytatja a Duna TV, Mimmo itt már a befutás kapujában áll, pont mikor mindenki letett róla és a kiadója is inkább az útját adta ki mint a lemezeit.

Kis hírek a nagyvilágból:
videó - helyszíni riport - Kegyetlen vallásháborút láttunk Moszulnál
– Nincs mese, indítani kell a kereszteseket: „Az Iszlám Állam nem csak gyilkolászással terjeszti a rettegést. A front közelében lefilmeztük, hogyan rombolják le a terroristák a keresztény és jezidi templomokat.” – ...de gondolom még véletlenül se szóltatok nekik hogy „hé gyerekek, ezt azért már nem kéne”.
tejben-vajban – Idén is hódít a szőrme: „Boltkörkép - Mutatjuk hol, és milyen szőrös kiegészítőket tud beszerezni!” – Máskor meg jönnek a cikkek az állatvédelemről meg a divatipar árnyoldalairól...
tejben-vajban – Para: döglött egér volt a Zara ruhában – ...most meg az a bajotok hogy igazi szőrme de egyetlen veszélyeztetett állatot se öltek meg érte? :D
Ebben a hotelben egy holttesttel osztoztak az ágyon a vendégek – Á, ez nem olyan durva mint mikor a Cecilben Elisa Lam maradványai keringtek az ivóvíztartályban amiből a vendégeket látták el. Lehet fokozni az ízléstelenséget? Lehet:
Menő/ciki - Hamvakból csináltathat bögrét: „A nagypapából készült gyémánt már lejárt lemez, legyen az elhunytból étkészlet! Menő vagy ciki?” – Szerintem halottakból lehetőleg semmilyen használati tárgy ne készüljön :SSS
Az IMF gigahitellel próbálja talpra állítani Egyiptomot: „12 milliárd dollárt folyósít a strukturális reformokra. A tét: a világ legnagyobb arab országának stabilitása.” – Vagyis előbb destabilizálnak, majd hitelt adnak a stabilizálásra? Ügyes...
614 milliárd dollárba került az arab tavasz: „Az ENSZ szerint ekkora összeget tett ki az elmaradt gazdasági növekedés.”Nap kommentje:

Schneider Fáni2016.11.11. 08:51:13
De demokráciában élnek, a szörnyű diktatúrák a múlté, béke, biztonság, szeretet lengi be az arab világot. Ééés ez a fő! :)


CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 24.:
ONE CHRISTMAS ABOVE ALL
0
Kutyával, gyerekkel...

Talán érdemes:
Cirka egy hónap van még hátra a szeretet ünnepéig, de az HBO már ma nyolckor elkezd rá gyúrni a One Christmas Eve-vel ami egy minden szempontból rosszul sikerülő karácsonyestéről szól: nem elég hogy egy frissen csonkult családban játszódik, de az egyedülálló anya ünnepi terveit minden szinte keresztülhúzza a sors. A legenyhébb az hogy a fia kutyát szeretne és meg is kapja amikor idegenek az ajtajuk elé tesznek egyet, a komolyabb bajok ott kezdődnek mikor az egyik "adományozó" lesérül, a nő meg beviszi a kórházba ahol az orvos alvajár, a nővér simán csak rosszindulatú, közben fia és az eb egy építkezésen ragadnak, és még az autóját is elviszi a daruskocsi. Anne Heche kanyargós utat tett meg a Tudom, mit tettél tavaly nyáron mellékszerepétől a Harrison Ford oldalán történt befutáson át eddig a mostani Hallmark-alkotásig, de gondolom nem akart úgy táncolni ahogy a stúdiók fütyültek, ezért ez jutott neki. Kicsit erőltetetten multikulti szeressükegymástgyerekek, de attól még próbát lehet vele tenni. Ugyanitt maradva fél tíztől egy felemás doksi mivel egyre nehezebb elkülöníteni a direkt propagandát a rendes tényfeltárástól és hajlok arra hogy a Maraton inkább az előző körbe tartozik mint a másodikba, nem is azért mert A bostoni terrortámadást dolgozza fel, hanem ahogyan mindezt teszi: a sok személyes visszaemlékezés, home video között elvész a lényeg meg a kényes részletek felderítése.

Kis hírek a nagyvilágból:
napicsárt - A te munkahelyed veszélyes?:
„Ezrek sérülnek meg munka közben.” – ...de nem én, mert hozzánk azokat hozzák akik végzetesen megsérültek ^^
ma is tanultam valamit – Amikor a vámpírnak tartott halott tbc-seket kiásták és megölték – Na persze, utólag ma már erről is azt írnak amit akarnak, az akkori tények ismerete nélkül! Én azt mondom, jobb félni, mint megijedni!
Kritikus szintre jutott az ördögűzőhiány Olaszországban – ...és akkor csodálkoznak hogy az élők földjét elárasztják a holtak!
Szeretek ásni - mondta a 89 éves bácsi, amikor megkérdezték tőle, miért ásta ki a saját sírját – Hát igen, jobb előre dolgozni, ezzel is a mi munkánkat könnyítik.
100-ból 4 magyarnak van végrendelete: „A magyarok közel fele halála után sem jótékonykodna a hagyatékából.” – Most őszintén, kire hagyjam a Gianna Michaels-gyűjteményemet? Alapítványi iskolára vagy öregek otthonára? Akkor már inkább égessék el velem együtt...
dj - A Rubik-kocka mától mindenkié!: „Többé nem áll uniós védjegyoltalom alatt.” – Örültök, mi? Mekkora üzlet lehetett volna, de előbb a kádár-éra miatt csúszott le róla a feltaláló, most meg a Zunijó miatt. És így valósulhat meg hogy a nevét viselő találmányából egy fitying nem jut a zsebébe, a hülye blogger meg tapsikol hogy amit valaki vérrel-verítékkel összehozott az végre „mindenkié”.
Obama a Trumppal való találkozója után kért egy kis pénzt: „3300 milliárdot, az Iszlám Állam elleni háborúra.” – Haha, én is ezt mondanám...amúgy miért tőle kéri? Januárig még Barack az elnök, nem? :D
n - Ahol a nőknek nem jár a boldogság: „Világszerte több mint 120 millió nő éli megcsonkítva a mindennapjait.” - Esküszöm nem értem! Hát pont az ilyen blogokban olvashattam arról hogy mennyire tisztelni kell a más kultúrákat, és hogy bezzeg ott még nőként bánnak a nőkkel miközben a demokráciákban a ciszheterók elnyomják őket...most akkor ezt így hogy?
r - Erkölcsi érvek az abortusz mellett – ...természetesen feminista szemszögből, ennek köszönhetően már rögtön az elején a Harmadik Birodalom "legszebb" pillanatait idézik, mert nekik szabad: „Fontos megjegyezni, hogy a magzatnak nincs személyisége. Ebből következően nem ember.” – ...ahogy a blogger sem ember aki ezt leírta, és kijelentése igen komoly érv lehetett volna az ő abortálása mellett. Másnak is feltűnt amúgy hogy ugyanazok a jogvédők akik ezerrel védik visszeső bűnözők, pedofilok és erőszaktevők élethez való jogát, lelkifurdalás nélkül kiállnak a magzatok elvetetése mellett (és most NEM azokról beszélek akik erőszak áldozataként, akaratuk ellenére estek teherbe)? Év kommentje-candidate:

Namir 2016.11.16. 13:18:34
Vajon azon cikkírók, akiknél bizonyított, hogy nincs agyuk, szintén abortálhatók?

VISZLÁT SZOMBATON!

 

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés