2017. 03. 04.
Fegyelemgyerekek (márc. 4-5.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fegyelemgyerekek (márc. 4-5.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, MÁRCIUS 4.:
ÉLŐ HAJLATOK

0
Living in debt of Edgar Wright.

Talán ajánlott:
...de csak ha nem zavar minket hogy még el se kezdődött a f@sztiválszezon de 00:35-kor már azzal etet minket a Sundance TV hogy bezzeg külföldön milyen jó bulik vannak. Az All Tomorrow's Parties nekem olyasmi mint a Coachella: alapvetően jó zenekarok akiket tönkretesz a hipster/sznob közönségük, bár azt is mondhatjuk hogy az ATP ebben is csak követi amit nevével megidéz, Warhol STÁRgyárát ahova ugyanazért jártak a népek mint a Studio 54-be, itt végre nyugodtan szophatták egymás f***át a valódi és önjelölt celebek (hogy az egyikben a Velvet Underground, a másikban klasszikus diszkó szólt a háttérben, ebből a szempontból mindegy). Pedig milyen szépen indult minden (ahogy nálunk a Balaton Sound is): alternatív előadók (akikből ebbe a doksiba is jut), szokatlan fellépések (leginkább folyamatos koncertek-jammelések tényleges headlinerek nélkül), hogy aztán tíz év alatt ugyanabba fulladjon ez is mint minden fesztivál (túl sok fellépő, túl sok mobiltelefonáló néző, stb.). Az őrület, a hangulat átjön, azzal nincs is baj, azzal annál inkább hogy egyre többször a közönség a főszereplő. Ami az egyik nyilatkozó szerint pozitívum (akárki játszhat, a lényeg hogy a buli sosem ér véget) az egyben azt is jelenti hogy az ATP is ugyanarra a sorsra jutott mint a Lollapalooza, a Sziget, a Balaton Sound és a többi (hogy Woodstock-ot ne is említsük).

Talán érdemes:
Az Elhajlottak éjszakájánál végre nincs okom belekötni a magyarításba, pontosan olyan beszédes mint az eredeti (Night of the Living Deb) és pont annyira utal a tartalmára is mely a Shaun of the Dead és bármelyik tetszőleges leánybúcsús-csajbulis vígjáték keveréke. Egy tévébemondónőnek (Maria Thayer, aki vagy be fog jönni a nézőnek, vagy nagyon nem) annyira jól sikerül a július 4-i ünneplés hogy másnap egy férj-jelölt ágyában ébred, ám partnere a küszöbön (és már ingatag lábakon) álló házasságot kénytelen elnapolni mivel hetyegésük közben kitört a zombiapokalipszis. Az egyetlen bujkálásra alkalmas hely a srác apjának (Ray Wise) otthona aki ráadásul a város vízellátásáért is felel, itt azonban hőseink rájönnek hogy a papa és főpolgármester a felelősek a populáció bezombulásáért... Nem tudom a Cinemax miért dugta el éjjel kettőre, annyira azért nem véres vagy rossz (bár tény hogy a gonosz apát játszó Wise a legismertebb benne). Illetve dehogyisnem értem, hiszen itt az alkoholnak életmentő szerepe van (ha barátaink vizet ittak volna, ők is megfertőződtek volna), ezért rejtegetni kell a nép elől!!! Feltűnnek és futottak még az usual suspect-ek is: háromnegyed tízkor lassan menetrendszerint jön a Shakespeare's Globe mai előadása az M5-re a hatalomért egyre véresebb tetteket elkövető Macbethről, és ne feledkezzünk meg a Fortitude folytatásáról sem (Filmbox Plus, 21:00).

Nem érdemes:
Ide egy horror meg egy toleranciafilm jut, haladjunk időrendben hátha kiderül róluk hogy melyik melyik. Kereken kilenckor Udo Kier alázza meg magát gondolom nevetséges gázsiért a Filmbox Extra HD-n. A (Hitchcockot idéző) Picasso Gyilkosban a címszereplő (Kier) legutóbbi bűntette szemtanújára vadászik aki egy irodaházban húzta meg magát. Tervében segíti a beállt áramszünet, ellene dolgozik viszont a forgatókönyvtől a rendezésig minden. Miért van az egyik fickó egyszer golyóálló mellény, máskor meg nem? Miért Picassóról kapta a nevét a gyilkos ha Mona Lisát emlegeti? Megannyi rejtély aminek még némi (a történet szempontjából tök felesleges) meztelenkedés kedvéért sem érdemes utánajárnod. A másik kerülendőség öt perccel később (azaz 21:05-kor) érkezik a Film+2-re. Nincs viccesebb vagy inkább szomorúbb annál mint mikor amcsik forgatnak könnyfakasztó drámát azon háborúk áldozatairól amiknek kirobbantásában-megvívásában maguk is tevékenyen részt vettek. A Good Lie több okból is rossz melyek közül a legnyilvánvalóbb hogy a háborúban elesettek helyett arra a pár túlélőre (egész pontosan három főre) koncentrál akik nagy nehezen túlélték és még az USA-ba is eljutottak. A másik az az ahogy ezt a jótékonykodást prezentálják: Szudán elveszett fiait Reese Witherspoon integrálja, hasonló küldetéstudattal mint amivel annak idején a gyarmatosítók elvitték a civilizációt (pontosabban annak árnyoldalát) a fekete kontinensre, ugyanaz a white man’s burden fehér messiással-mindennel csak visszájára fordítva és fegyverek meg vér nélkül, női szereplővel, azaz véletlenül sem lehet lerasszistázni még akkor sem ha a legrosszabb előítéletekre épít ez is (pld. Afrikában nem ismerik a jeget és a telet, ergo ezek teljesen újak nekik, illetve arrafelé nincsenek viccek sem, úgy kell nekik megtanulni még a poén fogalmát is). Lehetne Amy Biehl-t vagy a hasonló sorsra jutott európai segítőket emlegetni, de nem fogom, nem lenne méltó az emlékükhöz, a végére csak annyit hogy pár ember életével nem lehet millók halálát és szenvedését kiváltani még akkor sem ha filmet forgatnak róluk, ezt így nem lehet letudni (lásd még Madonna örökbefogadott árváit akikhez semmi köze nem lesz azon túl hogy néha közös fotókon szerepelnek majd). Ahogy az L7 mondaná, mindez csupán „crocodile tears for the refugee”.

Oscar-díj rovat:
Gumicukor – Halle Berry meztelenül csobbant az Oscar-gála után:
„Ennél már csak az a jobb hír, hogy fürdőzését ön is megtekintheti egy pompás lassított felvételen.”HÁT IGEN, VALAMIVEL KOMPENZÁLNIA KELL AZ ARANYMÁLNÁT Várom hogy erről is megírják utólag hogy a sekszista Halivúd ellen akart így tiltakozni, mert lenne rá oka:
Ben Affleck öccséről lepereg a szexuális zaklatás vádja: „Másnak rámegy a karrierje, Caseynek jobban szárnyal, mint valaha. Az Oscarja szinte biztos.” – Jaj, remélem nate parkerrel megosztva kapja meg!! <3
Filmbook – oscar – Egy tipikus példája az Oscar mocsarában fuldokló filmeknek: „Fogtak egy megható történetet a kétmillióból, és undorító módon kizsákmányolták.” – ...ahogy az Halivúdtól már elvárható. A fő kérdésre meg hamar megkapjuk a választ:

Field64 2017.02.22. 08:38:09
„Indiában évente 80 000 gyermek tűnik el... akkor miért mindig Dev Patel alakítja őket?”
Talán azért, mert ő még nem tűnt el. :)

podcast – Szinte csak sírni lehet az idei Oscar-filmeken – Miért, a régieken nem csak azt lehetett? :D
Jamie Foxx egy budapesti vécében bohóckodott: „Az oscar-díjas világsztár a Liszt Ferenc repülőtéren fényezte magát.”MAGYARUL: a vécében polírozta a bohócot. Ezért Oscar-díjat?...
Az Oscar beégett egy boríték miatt: „Warren Beatty nem azt a borítékot kapta, amit kellett volna, de felolvasta. Óriási égés lett a vége.” – Na és ha valójában ő kapta a borítékot? Nem lehetne a másik filmnek is Oscart adni?
Keresztre feszítették Kanye Westet: „Különleges szobor készült a sztárról az Oscar-gála kapcsán.” – Minek, a rajongók úgyse fogják elolvasni a talapzatán feltüntetett címet (False Idol)...
Még egy blama az Oscaron: élő embert temettek a műsorban – Dehogyis blama, inkább előrelátás. Mit lehet tudni ki hal még meg az idén!
poldi bácsi – Veszélyes az Oscar-díjas magyar film Orbán hatalmára? – Á, beindult az úthenger...előbb jöttek a cikkek mindenütt hogy „nem is olyan jó film”, aztán az egyik kislány szájába akartak Trump-ellenes mondatokat adni, most meg ebbe is belelátják az erőszakos hatalomátvételt... Nap kommentje:

sírjatok 2017.03.01. 01:37:21
Tudod az az érzésem hogy ez a film bármiről szólhatott volna, te akkor is orbánoznál.


VASÁRNAP, MÁRCIUS 5.:
BURNT OUT NOW?

0
Ne bűvészkedj az élettel!

Talán érdemes:
20:10-kor
családfelfedezős road movie a Sundance TV-n: egy állami gondozásból egyetemi asszisztensségig jutott fiatal nőt bajba keveri egy régi gondozott-társa – viszont ennek köszönhetően mozdul ki élete nullpontjáról és indul el megkeresni kéretlen útitársa, egy tizenéves árva édesanyját. A Nem jövök vissza nem csak a földrajzi távolságra utal hanem arra a pillanatra is mikor a főszereplőnő megérti hogy az idősebb, családos-feleséges-gyerekes prof. akivel „együtt van”, valójában nem szereti – ellentétben a kislánnyal aki amilyen akaratos, annyira fontos neki hogy legyen kibe kapaszkodnia.
Retekklubb, 21:20 – Ha tíz éve valaki az mondja nekem hogy a szakácsoknak ekkora kultuszuk lesz a jövőben, biztosan kiröhögtem volna, pedig a kétezertizes évekre ez is eljött, annyira hogy a mislencsillagért folytatott ádáz küzdelem meg a rockSTÁRszinten kicsapongó életet élő séfek egészestés mozikat kaptak (azt nem mondom hogy megérdemelten), hozzájuk illő FASZKORBÁCS-jelölt poénkodós címekkel (Az ételművész). Nem tudom ez volt-e előbb vagy a Whiplash, a lényeg hogy itt is ugyanazt a közhelyet sulykolják miszerint eredményt csak ordibálással és keménykedéssel lehet elérni. Azt elismerem hogy szükség is van a fegyelemre, főleg ha az embert már leírták és ebben a helyzetben van a szakács (Bradley Cooper) is aki meg akarja mutatni a világnak hogy van még benne szufla a drogos-balhés múlt után is, ergo elkezd gyúrni két mislenje után a harmadikra meg a saját étkezde megnyitására is, ehhez keres könnyen idomítható társakat. Cooper mellett esetleg Sienna Miller, Alicia Vikander vagy Uma Thurman kedvéért lehet belekóstolni még akkor is ha mára megint csak babkonzerv jut vacsorára.

„Zene” és „film” rovat:
stenk – Ezekről a magyar popsztárokról miért nem készült film?:
„A nemzetközi poptörténet egyre több életrajzi filmet ihlet, a hazait még nem fedezték fel a filmesek. Pár ötlet, ha mégis.” – Megsúgom: az örökösök, jogutódok és a sztorikban érintettek egyike se hagyná ezeket, addig is amíg esetleg megcsinálják valamelyiket, maradnak a külföldi STÁRok:
Mintha tegnap lett volna, pedig már 20 éve, hogy lelőtték: „Dokumentumfilmet csinálnak Notorius B.I.G-ről.”Mintha bő tíz éve lett volna róla már egy doksi, amúgy sajnos másnak is most volt a húszéves évfordulója:
Ennyit változott Beyoncé 20 év alatt: „Hát nem ma volt, hogy berobbant volna a Destiny's Child Survivor slágerével.” – Bizony nem, bár a Surviror nem épp' húszéves, és tényleg nagyot változott, ma már inkább így néz ki :DDD
blogozine – híres – Mellesleg erős volt a Gram­my, mégis Beyoncé-ról beszél mindenki!: „Lenge ruhában, ikrekkel várandósan ő volt a termékenység istennője!” – Hát igen, hol van már amikor nyilvánosan kereszténynek vallotta magát és bűntudata volt a lenge ruhák  miatt, mára pogány istennő meg az Antikrisztus anyja lett belőle:
Beyoncé szüli meg a következő Messiást: „Ha a hétvégi Grammy ősanya-műsorszáma nem győzte meg, itt egy rakás egyéb bizonyíték.” – Igen, az ellenmessiást biztos neki köszönhetjük majd, de ezt már az Időkjeleitől a Vigilantcitizenig mindenki megírta évekkel ezelőtt, persze mindig vannak későn ébredők:
Santana szerint Beyoncé nem igazi énekes: „A gitáros szerint inkább nézni szeretjük az énekesnőt, bezzeg Adele nagyon tud énekelni.” – Igazat mondott de innentől ő is elbúcsúzhat a karrierjétől :SSS
Uborkainvázió ütötte fel a fejét a mozikban – ...a termőföldek meg üresek. Vagy most valami másról van szó?
Uborkával felszerelkezve nézik az emberek a sötét 50 árnyalatát: „Honnan jönnek az uborkák? És kinek áll ez érdekében?” – Ugyan kinek, ti is megírtátok, ez a Mondd ki, hogy Uborka! gerillakampánya...
lángoló – Metallica-Lady Gaga közös lemez jöhet: „Ha Lars Ulrich Metallica-dobo­son múlik, tuti elmélyül ez a futó kapcsolat.”LARS INKÁBB TANULJON MEG ÚJRA DOBOLNI Ha csak feleolyan hosszú és tizedannyira jó lesz mint amikor Lou Reed-del kollaboráltak, már megérte. Ja nem, Mustaine viszont lazán hátradőlhet és kérhet magának még egy avokádókoktélt az öltözőbe...
ma is tanultam valamit – Rosszat teszünk a kellemes zene hatása alatt – Ezért kell kellemetlen zenét hallgatni ^^ Persze azért nem akármit:
Miért szomorúak a mai slágerek?: „Melankolikus dalok mindig is voltak, de az elmúlt év nagy slágerei mélabús, lassú tempójú dalok. Mégis hová tűnt az életöröm a popzenéből?” – Ugyanoda ahová a tehetség: a süllyesztőbe :SSS
Jane Fonda: Gyerekként megerőszakoltak, molesztáltak: „A színésznő egy interjúban beszélt a traumáiról és arról, milyen hatása van annak, ha egy férfiközpontú társadalomban nő fel az ember.” – Én őszintén sajnálom ha tényleg ez történt, de biztos hogy a Barbarellával meg a többi ilyen meztelenkedős szerepével akart harcolni a „férfiközpontú társadalom” ellen? És miért pont most jutott mindez eszébe amikor hat éve még Barbarella 2-őt akart (igen, ennyi idősen)?
c:c – Ennyire hülye nem lehet senki: „Nem nevettünk sokat A mi kis falunk 3. részén.” – Dehogynem lehet nevetni rajta, főleg a hülyéken, akik még nézik:
c:c – Aki arra tippelt, hamarosan pucér csaj is lesz a Mi kis falunkban, nyert – Ti viszont vesztettek mert még emiatt se fogok újra belenézni, amúgy hogy is van ez, egyik percben elnyomó férfiak, a következőben meg pucércsaj-posztolás? :DD
Gerendai megvette a Lupa-tó harmadát: „A Sziget alapítója 118 millió forintért szerezte meg Budapest környékének egyik kedvenc bányatavát.” – Na, kellett az ATP kapcsán a fesztiválokat emlegetnem :SS Nem baj, van egy Év kommentje-candidate-ünk:
0

VISZLÁT HÉTFŐN!

Kulcsszavak: faszkorbács

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés