2017. 06. 26.
Portrét, görnyedve (jún. 26-27-28-29.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Portrét, görnyedve (jún. 26-27-28-29.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, JÚNIUS 26.:
SZÜRKE, DE HÁT MI NEM AZ?

0
Do I look like normal people?

Kiemelten nem érdemes:
Szeretném azt mondani hogy amióta a Petőfi Rádiót megreformálták és ilyen-olyan programokkal döntik a pénzt a magyar FOCI könnyűzenébe, azóta minden nap világraszóló produkciók születnek, de nem: az ígéretes kezdésbe a kelleténél hamarabb rondított bele a konformizmus az ugyanolyan bandákkal és a biztonsági játékkal, ennek ellenére minden évben kiosztják a díjakat mintha számítana hogy a Wellhello-Halott Pénz-Punányimasztiff szellemi Bermuda-háromszögbe dobálják a őket vagy a sokadik Kispál-klónnak. Ami jó az az hogy a Petőfi Zenei Díjátadó Gála 2017-et összevonták a Volt fesztivállal, így legalább egyszerre el lehet kerülni mind a kettőt, az egyiket azzal hogy kilenckor csakazértse kapcsolunk az M2 / Petőfi TV-re, a másikat meg úgy hogy értelmesebb dolgokra tartalékoljuk a pénzünket a leutazás-kiköltekezés helyett.

Talán érdemes:
Szezonja van úgy látszik a sorozatgyilkosoknak: martfűi és szovjet kollégája után „végre” Amerika legelső (bűnöző) kannibálja, Albert Fish is sorra kerül 02:10-kor a Filmbox Plus-on. A legtöbb pszichopatához hasonlóan Fish-ről senki meg nem mondta volna mi rejtőzik benne, annyira nem hogy ez a kedves bácsika az 1920-as évek óta nagyjából nyugodtan tevékenykedett egészen utolsó áldozata, Grace Budd elrablásáig. Esete azért is precedens mert elfogásához a nyomozási technikák megreformálására is szükség volt, lelki defektusát az árvaházban töltött idő alatt szedte fel, de ügyesen álcázta (családdal, akik azért tudtak róla egyet s mást, mégha nem is a teljes igazságot), munkamódszere ugyanaz volt, álnéven családok bizalmába férkőzött annyira hogy végül a gyereküket is rábízzák (ezt aztán aztán olyanok „tökéletesítették” mint a gyerekzsúrokon bohóckodó John Wayne Gacy). A Szürke ember pont azoktól a túlzásoktól mentes amik szinte kínálják magukat egy ilyen bűnügy feldolgozásánál, de Scott L. Flynn munkája közelebb áll a thrillerhez illetve a nem mindent megmutató horrorhoz (viszont a tényeket itt-ott szabadabban kezeli a kelleténél). Bár láthatóan „olcsó” film, de büdzséjéhez képest pontosan idézi meg a kort amiben játszódik és hatásosabb mint egyes blockbusterek. A 20:40-kor kezdett They Look Like People szintén nem sima vérengzés lesz a Sundance TV-n, itt ugyanis azzal játszanak el hogy mi történik amikor a labilis ember egy nála erősebb társából merít erőt, hozzátéve az örök igazságot miszerint a bolondok mindig magabiztosak, merthogy a stabilitás bástyája meg van győződve afelől hogy az emberek lassan szörnyekre „cserélődnek” és ezt rajta kívül senki sem látja… Perry Blackshear sikeresen idézi Aronofsky és Polanski legjobb pillanatait (Pi, illetve Iszony), ettől eltekintve viszont debütálása is csak egy példa arra, hogyan próbálják holivadban elmismásolni a gyíkember-kérdést!44 négy

Hétfő? #LESZAROM.
Kitalálja, mi a hiba ezzel a fantasztikus góllal?
– Az hogy nem szartam le. Na de majd most:
És azt tudta, hogy Madonna még punk volt a 70-es évek végén?NEM EZ A KÉRDÉS HANEM HOGY MI NEM VOLT LESZAROM.
Robbie Williams állítja: péniszmérete csak egy optikai csalódásMI AZ, MÁR Ő IS ÁTOPERÁLTATTA MAGÁT? LOL LESZAROM.
eldöntendő – A nap kérdése: álpéniszt vagy a sajátját mutatta meg Alexander Skarsgard?
– Döntöttem: LESZAROM.
y2y – „Teszek a generációmra!“:
„X, Y, Z generáció, hogyan, miként, hogy másképp. Sehogy. Elég volt ebből. Tanuljunk, szeressünk végre együtt élni.” – Magasról SZAROM LE az ilyen hippi dumákat :SSS
Most kapunk észbe: elrontottuk a gyereket!: „Na de mit lehet ilyenkor még tenni?” - Le kell szarni osztjónapot, legföljebb lesz belőle olyasvalaki mint én :)))
Vajon? - Gumicukor - Mi van mostanában Hayden Panettiere-rel?LESZAROM.
b1Szubkult – híres – Hová tűnt, és mit adott Paris Hilton a világnak?:
„Soha életében nem dolgozott semmit - de temérdek pénzt csinált belőle. Egy furcsa sikertörténet.”LÁSD FENTEBB Na ezt most kifejtem. Szóval péniszhilton nem a semmiből csinált karriert hanem a családja nevét forgatta meg a bulvártrágyában (pornóvideó, „zenélés”), megágyazva ezzel a kardashianoknak és társaiknak, szóval elévülhetetlen felelőssége van a mostani mocsokban.
városi madár – Milyen színű kocsit szarják le legkevésbé a galambok?: „Érdekes felmérés, érdekes eredménnyel.”LESZA Mivel mindent leszarnak amit látnak, ezért a legegyszerűbb ha nincs kocsink, sőt, egyáltalán semmink:
házmestermedve – haSznos – Összeszarnak mindent a galambok, ez nem állapot!: „Tipikusan lakótelepi probléma, de hogy lehet a galambokat etető nénit jobb belátásra bírni?” – Le kell szarni. Ha nem a galambot, akkor azt aki eteti ^^
Rekordnagyságú barna törpére bukkantak: „Az, hogy találtak egyet, arra utal, hogy jóval nagyobb, eddig felfedezetlen populáció létezhet.” – Barna törpe = Univerzális LESZAROM.
nesze!szer – Mindenki erről a szőrös lányról beszél: „Egy éve nem borotválkozik, ráadásul ezt ki is posztolja.”ÉN NEM BESZÉLEK RÓLA, MERT LESZA Bezzeg ha férfi csinálná :DD


KEDD, JÚNIUS 27.:
KISSING CUSHIONS

0
Uncsi, ha kell.

Sorozat, talán érdemes:
…bár hogy mi szükség volt az Angliában, angol történelmi időszakban játszódó Fehér hercegnő amerikanizálására azt megint nem értem (de, annyi értelme volt mint Sir Lancelotot kifeketíteni). Mindegy, a lényeg hogy ez egy idei széria a Rózsák háborújáról, azaz VII. Henrik és Yorki Erzsébet családi tűzfészkéből, kicsit szappanoperásan (pedig mindössze nyolcrészes), „elődje” a White Queen, nyolckor kezdi az HBO, nézzünk bele, hátha ezt nem viszik el a trónokharcás irányba még úgy sem hogy Michelle Fairley ebben is benne van (és ez is könyvből lett adaptálva).

Talán érdemes:
Éjjel 01:35-től
rom.kom a Filmbox Plus-on, rendhagyó felállással (Amerikában élő indiai család) és még rendhagyóbb love interest-tel. Egy bonvivánt (aki abból él hogy mások helyett szakít azok barátnőivel) addig heccelnek a megállapodással hogy unokahúgát kéri fel, ugyan játssza el a stabil barátnőt, ám a terv – amint azt a Csókos Unokatesók cím is sejteti – túl jól sikerül. Ha gonosz lennék azt mondanám hogy pár év és ez is kötelező lesz, de nem vagyok, meg a Kissing Cousins amúgyis egy majd’ tízéves darab, és TALÁNSPOILER nem is egyértelmű, történik-e valami köztük… A DIGI Filmen jóval előtte (nyolckor) adott és ugyanebbe a kategóriába sorolható bohózat főszereplőnőjének dettó Férfi kell!, de csak Simon Pegg ér rá és ő is csak azért mert a sors úgy rendezi. Mikor egy vonaton ülve utastársnője egy önfejlesztőkönyvet ad Nancynek, ő mindent megtesz hogy visszajuttassa az eredeti tulajnak – akinek viszont ez volt a különleges ismertetőjegye egy vakrandin, ezért logikus hogy hogy összekeverik vele, viszont innentől két ugyanarra (tartós kapcsolat) ácsingózó, de elég különböző ember furcsa párjának drukkolhatunk.

Kis hírek a nagyvilágból:
KETTŐS MÉRCE – Miben volt igaza és mit rontott el Geréb Ágnes?:
„Éveken keresztül vezetett egy szülé­szeti csoportot, amely a hatály­os tör­vényeket hol kijátszva, hol fe­szeget­ve otthonszüléseket vezényelt le.” – Szerintem leginkább ott rontotta el amikor megcsavarta az újszülött nyakát. Nyilván a halott baba szülei is ok nélkül perelik...
Gazdagisztán – Így él az amerikai kosárkirály: „LeBron James nem csak a jelen egyik legsikeresebb profi kosarasa, üzletembernek sem utolsó.” – Beckerről is ezt írták pár éve, most meg:
Boris Becker becsődölt: „Nem tud fizetni a háromszoros Wimbledon-bajnok, eljárás indult ellene.” – Felkészül: Tiger Woods. Ja nem, ő már készen van:
Itt megnézheti, hogyan próbált meg egyenesen menni a rendőrök előtt a teljesen bekészült Tiger Woods – Imádom az ilyen sztorikat, olvassunk még:
krízisportré – Pénz még van, Tiger Woods már nincs: „A világ legjobb golfozója volt, de szenvedélye miatt úgy kicsúszott a lába alól a talaj, hogy évek óta nem tud felállni. Pedig még csak 41 éves, évtizednyi lenne benne a sportágában. Hogyan kerülhetett ilyen mélyre a szupersztár, akit a minap lekapcsoltak, mert alig tudott magáról a kormány mögött?” – Természetesen a fehér patriarchátus a hibás meg még Trump is. De főleg a férfiak:
Egy férfi sem marad meg mellettem, amióta egy e-cigiző fantomszerzetes szeretett belém – Az ember szinte már kétkedésének adna hangot, de aztán elolvassa ezt: „A kísértet olykor a nő antik babáit is sorra levetkőzteti.” – Nagyon remélem hogy nem katolikus szerzetes az illető: „Túlzásba vitt féltékenységi jeleneteivel minden hímnemű rokont/vendéget/aktuális szeretőt/állatot vegzál és szép lassan az idegeikre húzódik. (...) Személyiség- és külső jegyeit tekintve egy fekete, szerzetesruhába öltözött férfi, aki azon túl, hogy voltaképpen férfigyűlölő, gyakorta mozgat kulcsokat, asztalon felejtett szemüvegeket és manapság az e-cigire is rászokott. ’Mindig is úgy éreztem, hogy védelmez engem, tudom, hogy amikor a közelemben van, nem eshet bántódásom. Az mondjuk kicsit furcsa, amikor az antik babáim bugyiját veszi le rendszeresen, de ez a heppje, mit csináljak.’” – Hát akkor nincs mese, meg kell semmisíteni a szerzetesi fogadalmat és éljenek boldogan amíg meg nem halnak. Oh wait...
Janet Jackson 22 kilóval könnyebben jelent meg válása tárgyalásán: „Nemcsak az alkata változott meg, hanem a kedélyállapota is. A tárgyalás után feltűnően vidámnak tűnt." – Érthető, gondolom a férje is könnyebb lett...22 kilónyi arannyal: „Janet nagyszerű hangulatban volt” – jegyezte meg egy szemtanú.” – Miért is ne lenne? A gyerek az övé, a donor megtette kötelességét, a donor mehet...ha már válás, nézzük meg a férfioldalt is:
Brad Pitt rendelt egy bazi nagy fát: „Most már csak az a kérdés, hogy miért!? Talán titokban szeret fára mászni? Vagy hűsölni akar alatta?” – Ugyan már, biztos rekettyést kértek tőle, de csak ez volt raktáron.
élet – Egy szektás öngyilkossági kísérlet után is van élet: „1997-ben 39 ember követett el csoportos öngyilkosságot, hogy így felszállhassanak egy üstökös vonalán haladó űrhajóra. Még mindig vannak hívők.” – Itt az újabb csattanós cáfolat az ateistáknak :))) EGÉSSÉG!
ipari katasztrófák – nahát! – Minden idők legna­gyobb szénbányája: „Kazahsztán fekete szíve: Bogatir 56,8 millió tonna kitermelt szénnel vonult be a Guinnes rekordok könyvébe.”Nap kommentje:

Aranytorkú Károly Művész Úr 2017.06.02. 08:00:51
Imádom ezt a blogot. Évi 3 tonna egy bányából, hm. Az napi 8 kiló szén. Meg 21 deka. Nem semmi.


SZERDA, JÚNIUS 28.:
APPROACHING DÖGUNALOM

0
A Stanaforth-kísérlet egyetlen áldozata a néző.

Talán érdemes:
A jó/kegyes halál kérdése mindig ott lebeg a tudatalattiban és 22:00-kor erre próbálnak választ találni a Sundance TV-n a „jól” bevált európai megoldás helyett. A Sex, Death and Bowling főhősétől talán tanulhatunk valamit az otthonszülés után az otthonhalásról is, éspedig hogy nem kell feltétlenül temetésnek felfogni az egészet (még ha azzal is fog végződni), nézzük inkább dél-amerikai módra búcsúbulinak… Ha pár évvel előbb készült volna, mélyebb nyomot hagyna (na meg a beleerőltetett coming out-ot is megúsznánk).

Nem érdemes:
HBO, 20:00
– Könnyű dolgom van a Jack Reacher második részével mert a beszédes alcím (Nincs visszaút) tökéletesen illik hozzá és Tom Cruise-hoz is aki mintha egy hosszúra nyúlt menőség után újra megindulna a lejtőn (lásd a Múmia idei remake-jét is): minden félresiklik ami az originált élvezhető popcorn-akciózássá tette. Pedig a tét most is nagy, Reacher-nek tisztáznia kell hazaárulással megvádolt kolléganőjét és lelepleznie az igazi bűnösöket, ő ezt meg is teszi a maga sajátos frazeológiájával, azaz az igazság érdekében néha áthágja a törvényes kereteket. Bár a moziklisékkel tennék ugyanezt, mert van itt lázadó tinédzser, tetőn rohangálás és persze összeesküvés is ami mögött bizonyára a tuggyukik állnak. Mintha a Mission Impossible tévésorozat-verzióját néznénk – csak hát ugye ez majd’ két óra, és elvileg „rendes” film lenne. Azért is kár érte mert Cruise-hoz jobban illik ez a figura mint Keanu-hoz John Wick, és mert ugyanaz rendezte aki az Utolsó szamurájt.

Nem ajánlott:
Még rosszabb lesz a helyzet tízkor a testvércsatornán (HBO2), itt egy újabb bőrlehúzás várja azokat akiket még mindig át lehet verni az Űrodisszeia sztorijának újrahasznosításával. A Végső cél: az ismeretlen már alapból Kubrick eposzának Jupiter and Beyond the Infinite-fejezetét idézi, az izgalmas részek nélkül, kisebb költségvetésből mint hasonszőrű közelmúltbeli társai (Mentőexpedíció, Gravitáció, stb.) viszont még azoknál is unalmasabban. Adott egy űrhajós aki egyedül (!) indul a vörös bolygóra…és odaér!44 négy Kb. ennyi az annyi, időnként vannak plussz arcok de attól még ez egy dögunalmas kamaradráma William D. Stanaforth (Mark Strong) küszködéséről önmagával meg a technikával, de még ez is olyan nevetségesen van megvalósítva hogy Ed Wood is egy Fellini hozzá képest. A legnagyobb baki mégsem az alapvető logikai-fizikai ismeretek hiánya (pld. mi a fenéért indítanak két űrhajót, mindegyiken egy pilótával?) hanem a biológia és a Biblia nem-ismerete, ugyanis egyedül senki sem tud sokasodni-szaporodni-kolonizálni, és akkor nézzük hol is tart most ez a projekt:

Kis hírek a nagyvilágból:
Elon Musk egymillió embert vinne a Marsra:
„A SpaceX főnöke eltervezte, miképp lehetne ott 100 éven belül önfenntartó civilizációt létrehozni.” – Akkor menjen előre és addig is dolgozzon rajta.
Hawking: Az embernek el kell hagynia a Földet, fel kell pörgetni az űrutazást: „Különben nekünk annyi. Először is 2020-ig újra a Holdra kell jutni.” – Mehet ő is Musk után. Ja, hogy nem tud és csak nekünk dumál?
Börtönre ítélték az algériai férfit, aki Facebook-lájkok kedvéért lógatta ki gyerekét a tizenötödik emeletről: „Ezer lájk, különben ledobom” - írta. Nem aratott nagy sikert.”KICSIT TÚL SOK PAPRIKAKINGÁT OLVASOTT De az ezer lájk, az legalább összejött neki? Szerencsére azért vannak jobb szülők is:
Először szoptatott egy képviselő nyilvánosan az ausztrál parlamentben – Legalább férfi volt? Mert ha nő szoptat az már nem trendiiii....
Szoptass bárhol, bármikor! - üzeni az On The Spot műsorvezetője – Üzenem neki én is hogy a Tahrir téren próbálja ki ezt a mutatványt.
rosemaring – "Ne nyúlj bele a babakocsiba, mert eltöröm a kezed!": „Egyesek miért hiszik azt, hogy egy kisbaba köztulajdon?”EZT A POSZTOT SE EGY ANYUKA ÍRTA Asszem kicsit túltoltad a Rosemary’s Baby-t :DDD
Nem tanítanák többet az evolúciót a török iskolákban: „A kormány előtt a javaslat. Az oktatásért felelős állami vezető szerint az vitatható, ellentmondásos téma és túl bonyolult a diákok számára.” – Ja, nehogy már gondolkodni tanuljanak, különben is, a Föld lapos, és a Nap kering körülötte ^^
Napi agybaj: egy orosz érsek szerint a szakáll megvéd a homoszexualitásól: „Kornilij érsek szerint az arcszőr védőpajzs az azonos nemű kapcsolatok ellen.”DE A MEDVÉK IMMUNISAK RÁ Én hiszek neki! Most miért, őt is megvédte!!!4
Megint leöntötték festékkel a Kis hableányt – Gondolom megint Dániel Péter volt az. Ja, nem.
Szigetszentmiklósi gyerekkínzási ügy: az apa ájulása miatt őszre tolódhat a lezárás – Szegény, még a megkínzott gyereknél is jobban sajnálom. Ja, nem, amúgy meg örüljön hogy ide született:
Halálra verte a kisgyerekeket, hogy kiűzze belőlük az ördögöt: „Nyolc hónapos csecsemő is áldozata lett egy mianmari önjelölt ördögűzőnek, halálra ítélték.” – Ezt kéne nálunk is :)))


CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 29.:
TRUE MAN, SHOW YOURSELF!

0
Két ember egykutya...

Nem érdemes:
Duna TV, 22:45: Csak egy mozi
– A köldöknéző-sajátmagukról szóló műalkotások vagy nagyon jók, vagy nagyon rosszak – Sándor Pál ’85-ös műve utóbbiak közé tartozik, annyira hogy akár ma is készülhetett volna. Egy vidéki forgatáskor a rendező belezúg egy helyi csajba, ezért úgy intézi hogy felesége hazamenjen, ő meg ott maradhasson enyelegni, már ha nem zavarna bele elképzeléseibe pár váratlan szakmabeli és családtag látogató. Major Tamás jó ahogy Garas Dezső is, akárcsak a rendező korábbi művei – mi történhetett? A forgatókönyves lehet a leggyengébb láncszem, és tényleg: Molnár Gál Péter hiába írt színházi kritikákat ha ő maga nem tud összerakni egy épkézláb történetet (tudom, tojást sem kell tudni tojni hogy érezzük melyik a záp, de akkor is), az ő szakterülete inkább valami más volt (keress rá).

Talán érdemes:
Ha ló nincs, a szamár is megteszi – gondolhatták a retekklubbon amikor berakták 01:35-re a történetével a Home Alone-ra és Breakfast Club-ra hajazó Reszkessetek, repülők!-et, itt egy reptéri szekuritis szeretne végre összekötni a karácsonyt a havajozással (szó szerint értve), de terveit keresztülhúzza az időjárás és öt, a kelleténél önállóbb (és önellátóbb) gyerek (akik javarészt szüleik válása miatt kényszerültek erre). A vegyes csapat (fiú-lány, kövér és gyenge, elkényeztetett és talpraesett) csak abban áll közös platformon hogy igyekeznek a felnőttek agyára menni, tudva hogy gyereknek minden bűn el van nézve, és végső soron a biztonságiak főnökének és három beosztottjának szíve sincs kőből… Ha a megtévesztő címadás nem lenne elég, még mindig ott van a magyar szál az egyik forgatókönyves, Jacob Meszaros személyében.

Ajánlott:
Az HBO-n nyolckor
a Truman ismét a halál kényes témáját járja körbe humoros módon egy kutya segítségével. Két régi barát találkozik Madridban: egy Kanadában élő ex-pat spanyol (Javier Cámara, barátoknak csak Rafi) meg egy Argentinából származó tanár (Ricardo Darín) aki rákbeteg és legfőbb (na jó, második legfőbb) gondja hogy mi lesz kedvencével ha ő már nem lesz. Nyálmentes életbölcsekedés barátságról, elmúlásról – és annak elfogadásáról úgy az ittmaradók mit a távozók részéről. Bár voltak mostanában ilyesmik (legemlékezetesebb talán az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni), és könnyű lenne elintézni annyival hogy kutyával-GYEREKKEL halállal mindent el lehet adni, de ne tegyük. Kisebb hibái ellenére ezen a héten ez eddig a legjobb program.

Kis hírek a nagyilágból:
Megéri Magyarországon más vérét szívni?:
„Egyértelmű, hogy nem. Brutális számok következnek egy kegyetlen világból.”Ez egy igen-igen kemény-kemény világ:
videó – Veszélyes vérszívók lesik a fesztiválozókat – ...de nyugi már nem sokáig:
Csütörtökig tart az aranyéletük azoknak, akik a magyar emberek vérét szívják: „Aztán sötét idők jönnek a vérszívókra.” MUHAHA, AZT REMÉLEM IS! JOBBANTELJESÍTÉS VAN!!4
workout99 – Álom vagy ébrenlét?:
„Honnan tudja az ember hogy mikor álmodik vagy van ébren?”MI VOLT A KÉRDÉS? Onnan b+ hogy ha nem fizet, jönnek a kilakoltatók...
Majd 200 milliót vitt el a NAV Győzike széfjébőlKEVÉS.„Ő azt mondja, nem az ő pénze volt.” – De ha nem az övé volt, akkor mit keresett a széfjében? Csak nem egy safe space-t? o_O
vietnámi háború – Marvelék Vietnamja: „Az amerikaiak évekig nem szívesen beszéltek a vietnami háborúról. Azt­án megindult a filmek és visszaem­lékezések áradata. És érdekes módon egy képregény-sorozat is.” – ...gondolom annak idején voltak propaganda-képregények meg filmek is, azokat érdekesebb lenne előszedni.
ma is tanultam valamit –  A rasszizmus miatt túl sok a vécé a Pentagonban – De aztán szerencsére oda is elvitték a demokráciát. Ja, nem.
Határátkelő – nagyvilág – Hét érv a Magyarországra visszatérés ellen: „Csalódás mindenhol van, csak külföldön van valami, ami Magyar­országon nincs, az pedig a remény.” – ...aztán persze kiderül hogy mégis van remény, itthon is:
határ' – Döbbenetes volt hazatelepülni: „Több mint öt év Ausztria után a honvágy győzött. Utána pedig következett a sokk.” – De az igazi sokk akkor ér minket ha végigolvassuk a panaszkodását, mert mi a vége:

Altair 2017.06.09. 07:31:10
Csókosok csókosok csókosok. Csókosok, felháborító, csókosok, undorító.
"Aztán protekcióval elhelyezkedtem"

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés