Mágikus Bertalan
2017. 07. 31.
Red Balloon Airbnb Race (júl. 31., aug. 1-2-3.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Red Balloon Airbnb Race (júl. 31., aug. 1-2-3.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, JÚLIUS 31.:
BALLADA LEADBELLYRŐL

0
Délről menekült.

Talán érdemes:
Nyolckor
a Gyűlölet világába tehetünk egy kirándulást a Cinemaxon, kicsit több empátiával mint Kassovitz idegenvezetésével mert az itt bemutatott párizsi Diszkont alkalmazottai és vásárlói közelebb állnak a Shop Stophoz mint az ő zavargóihoz. A boltfőnök egy zárkózott nő, ám neki is meg kell felelnie a maga feletteseinek akik maximális profitot akarnak minimális befektetéssel és egyre hülyébb szabályokkal na meg eladhatatlan árukkal amik ellen végül úgy lázadnak a tápláléklánc alján levő pénztárosok hogy elkezdik ellopni és kéz alatt elsózni őket. Kilenctől Kurt Russel rajongói örülhetnek, a Paramount Channel ugyanis egymás után mindkét részt levetíti a mindig borostás sziklaállú leghíresebb figurájából. A sort természetesen a Menekülés New Yorkból nyitja amiben Snake Plissken a városnyi Alcatrazzá alakított Manhattanból szökteti meg a repülőjével pont oda eső elnököt. A Menekülés Los Angelesből csak kicsit variál a bevált képleten tizenegykor, itt az elnök lányát kell a katasztrófa sújtotta Los Angelesből kimenteni vagy eltenni láb alól, attól függően mennyire lehet kiszabadítani a senkiföldjét uraló Che Guevara / Castro / Elvis keverék idealista terrorista agymosása alól. Az akciót mindkét esetben záros határidőn belül kell teljesítenie különben a bőre alá ültetett CHIP bomba felrobban egyébként mindkettőt a mellékszereplő-cameo-k teszik jó B-mozivá (nyújorkban Tom Atkins, Harry Dean Stanton, Isaac Hayes, Lee Van Cleef és Ernest Borgnine, az angyalok városában Bruce Campbell, Steve Buscemi, Pam Grier és Peter Fonda).

Ajánlott:
Fél kilenckor
zenés dráma a Cinemax 2-őn a blues számtalan névtelen hősének egyikéről, Leadbellyről akinek feketeként az USA déli vidékén szokványos sors jutott: bár idejekorán megtalálta hangját és az ennek kifejezéséhez szükséges hangszert (tizenkéthúros gitár), de az akkoriban még bőven jelenlevő szegregáció nem nagyon kedvez neki, részben ebből is eredeztethetők rendszeres összeütközései a törvénnyel. Ezekkel együtt is szép kort ért meg, de már nem láthatta amint muzsikája (társaiéval együtt) tovább él az ötvenes-hatvanas években. 1976-os darab, így mentes a mai polkorrekt agymenésektől (Rachel Dolezalt és társait szívesen visszaküldeném egy időgéppel hogy lássák mekkora „áldás” volt akkoriban feketének lenni tehetséggel vagy anélkül), épp ezért a hossza (126 perc) és annak ellenére kötelező néznivaló hogy életének egyes eseményein sokat finomítottak (a dalaival együtt amiket áthangszerelve vettek fel a produkció kedvéért) én pedig remélem hogy Robert Johnsonról is láthatunk majd egy biopic-et. Ahogy a blues-zenészeket úgy a tibetieket is kitüntetett figyelemmel kezelem, így lesz a Dalai Láma meneküléséről szóló doksival is éjjel egy előtt tíz perccel a Dunán. Mint köztudott, a hazája függetlenségéért küzdő szellemi vezető az ötvenes évek végén nem egészen önként vállalt száműzetésbe vonult majd’ tízévnyi egyezkedés után amikor nyilvánvalóvá vált hogy áttörést már nem fog elérni, de házi őrizetbe még kerülhet. Lehet okoskodni hogy miért nem fogadta el a kínai kormány legutolsó meghívását, de Aj Vejvej történetét ismerve valószínűsíthető hogy nem akkor és ott nyújtottak volna neki békejobbot, úgy viszont valamelyest kénytelenek békén hagyni a kis hegyi országot hogy annak legelső embere látványosan a szabadságot választotta – ha nem szülőföldjén akkor külföldön. Költői kérdés hogy Amerika meg általában a Művelt Nyugat miért nem gyakorol nyomást Kínára, nyilván azért amiért békén hagyják Oroszországot, Törökországot vagy akár Észak-Koreát is.

Hétfő? #LESZAROM.
The Palvin Enikő / Mihalik Barbara Edition:
Gumicukor – Instahíradó: Sáfrány 'Aleska' Emese erős dekoltázzsal készül a nyárra: „Kedvenc modellünk, Palvin Barbara pedig két dögös kolléganőjével, egy szál törölközőben szexiskedett.” – Én is készítem nekik a friss, illatos és nyári LESZAROMot:
Így telt Mihalik Enikő és Palvin Barbara éve – Kihagytátok hogy leszartam őket, ami meg a folytatást illeti:
cscsrsz – Bréking! SP lefotózta Palvin Barbi mellbimbóját: „Megoldódni látszódik a rejtély.”LESZA Az egyetlen rejtély hogy miért fotózza, ahelyett hogy...na izé, értitek.
Éder Krisztián rendkívül szexi fotósorozatot készített Palvin Barbaráról: „Az ember, akinek az a munkája, hogy fotósként lefényképezze a barátját.” – Biztos vagyok benne hogy Mihalik Barbara is 100% biztonságban lenne mellette, nem csak Palvin Enikő!44 és tényleg:
elég viccesek! – Gumicukor – Mihalik Enikő és Éder Krisztián az Instagramra vitték a Mónika Show-t: „"Enikő, sose voltál jó az ágyba! Mindenkinek elmondom, hogy megerőszakoltál!!!!!" Ilyen kommenteket ír Éder Krisztián Mihalik Enikő képei alá.”HA HA VERY FUNNY LESZAROM.
Na, most Palvin Barbara trollkodott bele Éder Krisztián videójába:
„Beletotyog a képbe! Hihetetlen! Há' mi folyik itt New Yorkban?” – Ugyanaz, ami Gyöngyösön: LESZAROM.
blogozine 18+ Mihalik Enikő az orosz Numeroban dobja le a textilt:
„Így kell felforrósítani az oroszok vérét!” – Inkább ne, még megint beugranak vendégeskedni ötven évre :SSS
blogozine – Palvin Barbinak jobban áll, ha vetkőzik, mintha smink modellkedik?: „Egy új kampányban feszít úszósapkában. Több mint érdekes sminkben.” – Nem, továbbra is  a LESZAROM áll neki a legjobban mivel folyton vetkőzik:
Gumicukor – Mihalik Enikő meztelenül jógázik! – Nyilván véletlenül, ahogy a fotós is csak úgy arrajárt. Nem véletlen viszont ha ezután LESZAROM.
Palvin Barbara és Mihalik Enikő is többször mutatta meg a mellét nyilvánosan, mint vártuk:
„A két magyar modell címlap-szerepléseire idén sem lehet panaszunk.”HÁT IGEN, ELFOGY A PÉNZ ÉS EGYRE TÖBBET KELL MUTATNI HOGY FELVEGYÉK A VERSENYT A FIATALOKKAL, ILYEN EZ A DIVATSZAKMA LESZAROM.
Instahíradó: Mihalik Enikő félmeztelenül tett egy örömteli bejelentést:
„Azt, hogy idén már nem dolgozik többet. Ennél már csak az a jobb hír, hogy Palvin Barbara szintén levetkőzött.”LESZA Ennél már csak az volna örömtelibb ha egyáltalán nem „dolgozna” és vetkőzne egyikük se többet.
luxusvakációk – Mihalik Enikő kellemesen érezte magát az unalmas Magyarországon – Legközelebb szívesen izgalmassá teszem és IRL is LESZAROM ^^


KEDD, AUGUSZTUS 1.
RUNAWAY ÚTHENGER...

0

...never coming back.


Talán érdemes:
Az új hónapot egy régi, de kultikus magyar szériával kezdi az M3 21:20-tól. A Robog az úthenger igazi road MOVIE serie és akár a Cadillac Drive ősének is tekinthető csak itt jóval kevésbé luxusjárművet kell hazafuvarozni szintén nem olyan egzotikus vidéken. A helyszín a hetvenes évek Magyarországa ahol egy nyírségi falu a sokadik baleset után útépítésbe kezdene, ehhez már csak a címbeli bizonyosra volna szükségük. El is küldik érte az egyik lakost aki – mivel minden más lehetőség bezárul előtte – kénytelen Zalából hazavezetni, így azonban legalább mi jól szórakozhatunk eszement kalandjain. Hangulatra olyan mint Szőke András jobb munkái, ami a színészeket illeti kb. mindenki itt lesz aki számít az akkori gárdából úgyhogy tessenek nézni ezt is meg a második részt is rögtön utána.  Kilenckor Will Ferrell bohóckodása a Story 4-en amiben Papák küzdenek egymással a partvonalon és azon is túl. Egy közepesen sikertelen papucsférj hosszas győzködés után fia csapatának edzője lesz és össze is kovácsolja őket csakhogy  olyan ellenfelet kap akire nem számított: tulajdon apját (Robert Duvall) aki egész gyerekkorát pokollá tette az elvárásaival (na meg a fiáét is akit kirúgott saját, jól menő csapatából). A forgatókönyv egész biztosan voltmár, mint a sportos cuccoknál általában itt sem tudták kihagyni az önmagát hozó STÁRt (Mike Ditka), egynek elmegy ez is. Ugyanebben az időben a Speed előfutára a Paramount Channelen a Szökevényvonattal amivel két börtöntöltelék (John Voight és Eric Roberts) szeretne meglógni a napfényes de azért inkább havas Alaszkából. Túszejtésük annyira „jól” sikerül hogy a mozdonyvezető ott helyben szívrohamot kap, a segédjéről meg kiderül hogy nő (Rebecca De Mornay), a börtönigazgató pedig szagot fogott – a szokatlan triásznak össze kell fognia ha ép bőrrel meg akarják úszni a fék nélküli száguldozást a végtelen hómezőkön. Rövid időn belül ez a második Andrej Koncsalovszkij-rendezés és ez is az Odüsszeiához hasonló vegyesfelvágott lesz: a Kuroszava-sztorit Yoram-Globusék kissé felturbózták, de a gyönyörű operatőri munka ebben is jelen van.

Kis hírek a nagyvilágból:
Tudományos tanácskozással ünneplik az ősrobbanást a Vatikánban:
„Maga az ősrobbanás elmélete is egy katolikus paptól származik.” – Újabb csattanós pofon az ateistáknak...EGÉSSÉG!
Bedurvultak a pápuák:
„Lándzsák helyett félautomata fegyverek, nyilak helyett gránátok. Vajon miért egyre véresebbek a törzsi háborúk? Tényleg agresszívebbek az állam nélküli társadalmak?” – Az a baj hogy haladnak a korral :SSS
Johnny Depp eszetlenül költekezett, de a bíróságot ez nem érdekli...és Csubakka az Endor bolygón él: „A bíróság kimondta, hogy ez nem tartozik az ügyhöz, és mind a két fil abszólút győzelemként kezeli a dolgot. Ez ám a win-win.” – ...viszont írni még mindig nem tudtok.
Holtan találták a Kis Grégory-ügy első bíróját: „Alig hetekkel azután, hogy számottevő előrelépés történt az ügyben.” – Gondolom spontán öngyilkosság volt.
Kaszinókban verte el csalással szerzett milliót a manhattani vegán-királynő: „Sarma Melngailis hipsztereket és celebeket látott vendégül vegán éttermeiben, miközben befektetőit és alkalmazottjait is alaposan megrövidítette.”Wait, a challenger appears:
26 milliót lopott idősektől, hogy luxusban élhessen: „J. Balaz a pénz nagy részét ruletten elvesztette, de Dubajba is elutazott. Kilencvenkét áldozata volt.” – Gondolom róla meg a vegánkirálynőről is lesznek jópofáskodó cikkek mint a yahoo boyokról.
k – A svédek az egész országot feldobták az Airbnb-re: „A svédek már megint váratlant és szuper kreatívat húztak.” – ...aztán ha teltház lesz ők fognak a leghangosabban sírni. Pedig lehetne ám máshol is erbíenbízni:
FALANSZTER – Kínai pénzből épült Afrika legnagyobb szellemvárosa: „A fekete kontinens legnagyobb és legmodernebb városában a madár se jár.” – Majd fog ha így folytatják:
Erdei várost építenek Kínában – Gondolom a madarak már beköltöztek.
kívül tágasabb – nagyvilág – Egy bizarr város krónikája: „Fővárosnak épült, de kong az ürességtől. Egy grandiózus ötlet hihetetlen története.”Nap kommentje, ami egyben magyarázatot ad a fentiekre is:

HellsAngel 2017.06.25. 04:48:28
Ezek tul sokat jatszottak a Sim Cityvel. Ott is mindig az van, hogy ha felepitesz valamit, akkor jonnek a simsek es bekoltoznek. Hat, ugy nez ki itt nem gyuttek.


SZERDA, AUGUSZTUS 2.:
BUMERÁNG A FEJBE

0

Mechanikus manus.

Talán érdemes:
Nyolckor
B-movie fieszta a DIGI Filmmel aholis Dolph Lundgren mutatja meg, milyen is a Keleti bosszú: idő kell hozzá de akkor halálos. A Mechanik nevét elhomályosította a Mechanic azaz a Mestergyilkos (ami ugye egy Bronson-remake), de ennek csak annyi köze van amazokhoz hogy itt is hivatásos katonát kapunk aki igazi mechanikai munkákból tartja el magát és családját az afganisztáni dolgos napok után. Az idillt egy drogdíler nyírja ki a feleséggel-gyerekkel együtt, az ex-szpecnazos ejtőernyős meg végez vele – vagy mégsem, mert hét évvel később Los Angelesben egy milliomos megbízza hogy hozza vissza a lányát akit ugyanez a szemétláda ejtett túszul és kényszerített prostitúcióra. Egy órával később 21:00-kor Eddie Murphy utolsó jó vígjátékainak egyike a Paramount Channelen mielőtt végleg lement volna kutyába, bár itt szinte csak magát kell adnia (na meg bizonyítania hogy nem égett ki teljesen a Dzsentlemanus után). Oké, ő nem hirdetőcégnél dolgozott, de attól még valódi macho volt ahogy az általa játszott Marcus Graham is aki hírhedt róla hogy sorra csábítja a csajokat hogy aztán dobja őket és a haverokkal kiértékelje az ágyban nyújtott teljesítményüket. Amikor friss hús érkezik már vetné is ki a hálóját, ám Jacqueline (Robin Givens, aki Mike Tyson mellett tanult egysmást a férfilélek rejtelmeiről) pont olyan mint ő, csak női kiadásban, így barátunkat hamar fejbe csapja Bumeráng, így lesz az alfahímből omega (de legalábbis béta). Felnőttkomédia a nemek harcáról amit nem csak Murhpy vagy Givens, netán Martin Lawrence, Chris Rock vagy Halle Berry miatt, hanem Grace Jones és Eartha Kitt feltűnéséért is érdemes lesz nézni, na meg azért is mert egyike a kevés filmnek ami nem folyton füvező-lövöldöző ingyenélőknek mutatja a feketéket.

Bohócterror rovat:
Ezek a bohócok egyre ijesztőbbek:
„Horrorfilm készült a 2016-os bohóchisztériából. Megérkezett az első előzetes.”HA HA VERY FUNNY, mintha enélkül nem lenne elég idióta 2017-ben is:
18+ élet - A fehérre festett, meztelen bohócnő szándékai egyelőre tisztázatlanok: „A testfestésétől, bohócorrától és parókájától eltekintve meztelen nő valamilyen furcsa indíttatásból vasárnap reggelente rója Worcester utcáit.” – Ha nő csinálja akkor nem ijesztgetés hanem performansz. Vagy mégsem:
Per az első bohócjelmezes ijesztegetésből: „Egy német nőnek rendszeresek a pánikrohamai, amióta két fiatal lány meg akarta tréfálni.” – Túl jól sikerült a tréfa ahogy nálunk is:
Ördögmaszkban ijesztegették éjjel az ózdi családot részeg fiatalok: „Egy nőt és három kiskorú gyermekét rémisztgette a négytagú banda. Most ítélték el őket.” – Hát, jobb később mint soha.
Részeg bohócot fogtak az amerikai rendőrök. Egy machete volt a karjára ragasztva – Ezért nem szabad részegen helovínezni, az ember összekeveri melyik horror hősét akarja másolni.
45 óra közmunkára ítélték a svéd késes bohócot: „Az Amerikából indult őrület berobbanásakor hetven bejelentés érkezett a rendőrséghez Svédország déli részén.” – Majd odarakják ezt is Breivik mellé nyaralni :SSS


CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 3.:
ÉLŐHOLT VAGÁNYOK

0

Bájbáj Sacha!

Talán érdemes:
Bár a halálsorok alfáját és omegáját Spielberg rendezte, azért a Rectify sorozat is eléggé ott volt a szeren még akkor is ha ez inkább az ott töltött idő utóhatásaival foglalkozik. Ennek negyedik (egyben utolsó) évadához lehet szerencsénk kilenctől a Sundance TV-n, már amennyiben van energiánk egy majd’ húsz évig raboskodó ember újrakezdéséhez akit tizenévesen nemi erőszak és gyilkosság vádjával dugtak rács mögé de mivel a DNS-vizsgálat végül tisztázta, így hozzá kell szoknia a szabadsághoz – már ha nem tényleg ő a gyilkos, mert szülővárosában sokan ezt sem tartják elképzelhetetlennek a furán viselkedő fickóról. Ugyanitt maradva háromnegyed tízkor modern variáció Aranyfürt és a három medve legendájára Franciahonból és etűdformában: a Sacha l'ours-ban a menekülő állatot egy erdei házban élő lány fogadja be és rejti el a vadász elől aki csak beteljesítené rajta amire foglalkozása predesztinálta... Rövid és jól megcsinált mese, mondjuk nők és mackók kapcsolata a valóságban egész más dehát ezeket nem a realitásért nézzük. Váltás: többmindent láthattunk már Hálózat címmel, de a ma esti 22:25-ös program egy román doku lesz az HBO-n egy önszerveződő mozgalomról ami az országban nem kapható rákgyógyszerek beszerzésére jött létre: tagjai (külföldön dolgozók, kivándoroltak vagy csak sima szimpatizánsok) magánúton megvásárolják és így is juttatják el a betegekhez. Tudom hogy az itthoni állapotokat nem menti hogy a minket elvileg leköröző Romániában is vannak gondok az egészségügyben, de ki tudja – talán ennek hatására nálunk is elkezdődik valami. És ha már Magyarország, félórával később (22:55-kor) egy újabb jó régi (’75-ös) tévés dráma az M3-on egy vonatbalesetről Tomanek Nándor szereplésével. A Holtvágány miatta jó mert egyébként sima szocreál felelősséghangsúlyozás (azon túl hogy a második vonatosdi a héten).

Kis hírek a nagyvilágból:
Kihantolják Dalí holttestét:
„Egy apasági per miatt rendelte el egy bíró.” – És hogyan szedik ki belőle ennyi év után? Megnézetik vele az Andalúziai kutyát, vagy mi?
ma is tanultam valamit – Elkésett, házi feladatnak nézte a megoldhatatlan matematikai problémát, megoldotta: „George Dantzig ezt az egyetemen adta elő, később a 20. század egyik legnagyobb matematikusa lett.” – ...és még lemezt kiadni-turnéra menni is maradt ideje! \m/
hírek briós mellé – Gáspár Győző igencsak megkönnyíti a nyomozók dolgát: „Nem okoz fejtörést nekik, hogy mikor, hol és mit csinál, hogy miért, lapszemlénkből kiderül.”Gecijó ötlet volt ahogy ez is:
Saját magát tetoválta a hátára Leroy Sane: „A német válogatott és a ManCity középpályása Twitteren dicsekedett el a művel. A tetoválás alapját a tavalyi, Monaco elleni BL-nyolcaddöntőben lőtt gólja után fotózott gólöröm adta. Igaz, a visszavágón aztán kiesett a City, de úgy fest, ezzel együtt is szép emlékeket adott neki a párbaj.” – Igaz hogy Steve-O szintjére esett ezzel a lépésével, dehát focista, mit várhatunk tőle...
Gyilkosság egy óceánjárón: a feldühödött férjnek nem tetszett, hogy a felesége kineveti, agyonütötte – Ezek is túl sokat nézték a Keserű mézet Polanskitól.
Közösségi programként levetíti a Szellemirtókat egy wisconsini temető – Remélem a remake-et, attól mindenki jobblétre szenderül!
Már nem Debreczeni – Gumicukor – Debreczeni Zita megváltoztatta nevét – Huh, megijedtem, aszittem ő is a nemét változtatta meg...
Juncker: Bocsánat, ez a feleségem... Ja, nem, Merkel asszony voltÖSSZENŐ AMI ÖSSZETARTOZIK Nem kéne annyit KÁBSZIZ inni, junkerbácsi!44 Ha már szóba került:
Hujber Ferenc beismerte, hogy füvezik - Hírek kávé helyett: „Házkutatás volt nála, ami során fél gramm füvet találtak a rendőrök.” – Meglepődtem...ja, nem. Illetve csak egyvalamin: hogyhogy csak füvet és fél grammot találtak nála? o_O A tévés ámokfutása alapján aszittem keményebben tolja...
három gyerekkel – Nyílt levél a társada­lomhoz háromgyermekes anyakéntNap kommentje:

0

VISZLÁT SZOMBATON!

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés