Mágikus Bertalan
2017. 09. 16.
Nem, csak ha csekk. (szept. 16-17.)
Nem, csak ha csekk. (szept. 16-17.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, SZEPTEMBER 16.:
SOSEM ALUDT, MINDIG HÁNYT...

0

...és mindig csak véresőt.

 

Ma csupa rossz műsor lesz, vegyük is sorra mindet:

Nem ajánlott:
DIGI Film, 20:00: Lánytesók – A Sisters-t érezhetően a lánybúcsú-vígjátékok első hullámának lecsengése után forgatták amikor már bizonyossá vált hogy nem tudnak olyan szart rakni a csürhe elé amit ne enne meg, ennek megfelelően ebben is van jó sok káromkodás, meztelenkedés és másfajta támadás a hagyományos értékek ellen. Ha lehet, még szánalmasabb mint a Project X mert itt (elvileg) felnőtt emberek rendeznek akkora bulit hogy még a ház oldalát is kirúgják. Az ürügyet az szolgáltatja hogy szüleik nyugdíjasotthonba vonulnak, megszabadulva ingó és ingatlan dolgaiktól, erre figyelmeztetik gyerekeiket is, ők pedig mennek is hogy elvigyék ottmaradt cuccaikat, ám mire odaérnek apu-anyu már felszívódott, vagyis minden adott egy farewell partyhoz ami után az új tulaj a lehető legrosszabb állapotban veheti át a kecót. Két óra híg fos a pisi-kaki-seksz Bermuda-háromszögében elvesző „gegekkel” és a mostanság kötelező drogliberalizációs agendával. A Saturday Night Live-nak köszönhetjük ezt is, és kínálja magát a párhuzam az eredeti SNL Animal House-ával, de itt egyszerűen semmi sem működik. Aligha hiszem hogy Tina Fey-t kényszerítették hogy ehhez a szeméthez adja a nevét mert producerálta is (John Cenának azonban nagyon kellhetett a pénz), és akkor a végére egy komment ami a legjobban összefoglalja az én véleményemet is:

Gollam24 2016. május 17. 14:49
Lehet, hogy mindannyian jobban jártunk volna, ha a 2 főszereplő, 40-es, egyébként roppant dögös milf csaj ehelyett a film helyett csak szimplán elől-hátul kinyalja egymást....már-már a nézhetetlenség határát súroló filmalkotás, időpazarlás.

Horror, nem érdemes:
Viasat3, 23:15: A gonosz sosem alszik
– Egyszeri rendőrfelügyelőt visszavezénylik az utcára miután feleségét elvesztette egy serial killer keze által, ám – milyenek a véletlenek! – új állomáshelyén, egy suliban az egyik tanár véletlenül épp reanimálással kísérletezik és véletlenül pont asszonya gyilkosát kelti életre, aligha véletlen ha ezek után még a zöldfülű mozibubusok is bekiabálják a megfejtéseket (Letaszítva, Hetedik). Mivel eleve tévére készült és bő tizenöt évvel ezelőtt, így a seksz,-és erőszakfaktora is igen alacsony, ezért még Katherine Heigl kedvéért sem tudom nyugodt szívvel ajánlani (a Dr. Frankensteint játszó John Waters pedig csak névrokon).

Simán csak nem érdemes:
A sorozatok mellett a tehetségkutatók is jelzik az ősz beköszöntét és ha hétfő lenne, ma nyolckor leszarnám az X-Faktort is, így viszont max. azon röhöghetek hogy már az elején műbalhékhoz kell nyúlnia a retekklubbnak az alacsony nézettség miatt (meg mert egyre fogynak a bepalizható hülyék és naiv királylányok akik elhiszik hogy mindenki azért van hogy az ő Csodás Énekhangjukat magasztalja). Ha már itt tartunk:

„Zene” és „film” rovat:
Liam Neeson kedvence folytathatja a Suicide Squadot:Pedig Mel Gibson is képben volt a Warnernél.” – Wait, a challenger appears:
Scorsese dolgozhat az első Joker-filmen: „A Warner már tárgyal, bemutatnák a legismertebb főgonosz múltját.” – Azt hittem a vólsztrítfarkasánál nincs lejjebb, pedig idén különösen erős a mezőny:
A szabadság 50 árnyalata: vége az idillnek: „A menyasszonyi ruha és a nászút után kiderül, mi rontja el a boldogságukat.” – Hogy az övékét mi azt nem tudom, de a mienket tuti hogy ez a film fogja :SSS
Mozi – Schwarzenegger üzeni: lesz új Conan és új Terminator is!: „Átírják a régóta ígérgetett King Conan forgatókönyvét. Jön a Terminátor 6 és a Hármasikrek!” – És ki fogja ezekben Svarcit játszani? LOL!
Eljárás indult Ukrajnában a Scooter ellen: „Ott léptek fel, ahol nagyon nem kellett volna. A német nagykövet is kiakadt rájuk.” – Pedig a zenéjüket még nem is hallotta.
Botrány! Lesz egy negyedik pindúrpandúr! – Remélem epizódonként fogja változtatni a nemét mert ma ez a trendi:
Könyves – Lányokkal forog újra A Legyek Ura: „A rajongók szerint a készítők elfelejtik, miről is szól a regény.” – ...de majd a készítők megmutatják nekik hogy a Zelnyomó Patriachátus még egy szigetre vetődött lányosztályt is el tud nyomni.
Recorder – Szórakoztató szexizmus: „Fogadjunk, hogy ennyi női segget még nem láttál egy videóban!”MIBE FOGADUNK HOGY LESZAROM Ja, hogy egy fekete rapper klipje? Neki szabad ezt is :DDD
Egy filmből kiderül, miért vonult vissza Avicii: „Megmutat mindent, ami az Instagram-posztokból nem derül ki.” – Akkor megtudjuk végre hogy mikor fog leesni a basszus?
Könyves – 70 éves lett Paulo Coelho: „A világ legmegosztóbb írója eladási csúcsokat döntöget, életbölcsességeiből mémek lettek.”Wait, a challenger appears, és most nem oravecnórára gondolok:
16 éves, több helyen járt, mint más egész életében – ...és regényt is írt ami természetesen Év könyve kell hogy legyen mert nagyon tolják:
kv – Regényt írt a világjáró magyar lány: „16 éves korára több, mint 35 országban járt.”MAGYARUL:

0

VASÁRNAP, SZEPTEMBER 17.:
TAKING LIBERTIES

0

Holly Valance védelmében.

Ajánlott:
Nyolc előtt öt perccel
mellébeszélésmentes western az M3-on John Ford kamerája által élesen, parádés castinggal: James Stewart játssza a kisvárosba érkező ügyvédet aki hamar szembesül a környéktől védelmi pénzt szedő falurémével, John Wayne pedig a rendteremtésben segédkező jobbkezét. Hogy kettejük közül ki volt Aki a végén lelőtte Liberty Valance-t az visszamenőleg, flashbackekben derül ki, de végülis mindegy ha a háttérben is olyan jólismert rosszarcok ujja reszket a ravaszon a törvény mindkét oldalán mint John Carradine, Lee Van Cleef, de főleg a címszereplőt játszó Lee Marvin, plusz még a Hitchcock-kedvenc Vera Miles is itt van (ahogy a kopasz géniusz legkedvesebb divattervezője, Edith Head is), ha meg a külcsín alá nézünk, feltárul a belbecs, azaz Ford állandó vesszőparipája, a stafétaátadás a régi és új Vadnyugat képviselői között – de még ezen túl is kapunk okosságot, például hogy TALÁNSPOILER a közönség által elfogadott legenda mindig érdekesebb a valóságnál ezért inkább azt kell adni a népnek hogy legalább a remény látszata megmaradjon TALÁNSPOILER VÉGE.

Talán érdemes:
21:10-kor a hét második, ugyancsak IRL alapú emberrablósdija érkezik az M2 / Petőfi TV-re. 1977-ben két pihentagyú svájci pasas úgy döntött hogy ellopják Charlie Chaplin koporsóját és csak annyi pénzért adják vissza amennyivel sínre tehetik magukat. Ha csak ez volna a Hírnév ára sztorija már érdekelne, de úgy méginkább hogy láthatjuk az utat is aminek a végén erre kellett fanyalodniuk. Chiara Mastroianni mellett még egy Chaplin (Dolores) is felbukkan mint a komikus lánya, de a legnagyobb „poént” a sors szolgáltatta, ugyanis pont a Charlie Hebdo-merénylet napján volt a bemutatója – és még így se bukott meg. Iron Maiden-rajongók figyeljenek a DIGI Filmre mert a Hetedik fiúnak már az apja is az volt, de nem csak miatta (Ben Barnes) lett ez egy tűrhető B-kat. kalandjátékkockázat hanem mert A-kat. színészekkel töltötték föl (Julianne Moore, Jeff Bridges, Olivia Williams, Alicia Vikander). Ehhez illően, bár Joseph Delaney könyvei sem hoztak sok újat, a belőlük készült feldolgozás (ellentétben a szombati rendőrös „horrorral”) egységessé áll össze a könnyen kiszúrható hatások és utalások dacára (Willow, Gyűrűk ura, Arthur-mondakör és társai). Valahol réges rég egy messzi-messzi GALAXISBAN királyságban egy szakképzett lovag (Bridges) ellátta egy ravasz boszorkány (Moore) baját, aki onnantól kezdve készült a kámbekkturnéra amire hamarosan meg is lett az alkalma a közelgő vérholddal. Az időközben totál alkesszé vált lovagnak ettől kezdve egy hete van hogy a segítője halála után gyorsan összeszedett, már származásával is vitézkedésre predesztinált ifjút felkészítse a visszavágóra, neki pedig az endgame előtt számtalan level boss-t kéne legyőznie, figyelmét azonban egy Rejtélyes PIROS RUHÁS Nő (Vikander) bájai kötik le… Maga a műalkotás a boszorkához méltó kalandos (tönkrement stúdiókkal és visszavonulót fújó terjesztőkkel szegélyezett) utat járt be míg eljutott a nézőkig bő két évvel azután hogy elkészült. A nyolcvanas években még így is égi mannaként fogadták volna, csakhogy a cinikus kétezertizeseknek minden kevés (pláne hogy Bridgesnek már volt egy hasonló dobása a RIPD-vel). A figurák nevei kicsit gyerekesek (Malkin anya, Gregory mester), de az este nyolcas kezdés ellenére (hála Szergej Bodrovnak aki a blogba is beválogatott Mongolt is jegyezte) inkább kamasz,-mint gyerekprogram, arra ott van a nála jóval gyengébb Eragon – vagy akár az HBO-n éjfél előtt tíz perccel kezdett 2016-os Underworld-folytatás (Vérözön) aminek Kate Beckinsale kedvéért sokkal többen megbocsátják a sokkal gyengébb történetét. A vérfarkasok és vámpírok háborúja – hihetetlen, de igaz – már az ötödik részénél jár de ezt a franchise-t is megtépázta az idő vasfoga: a stúdiók szűken mérték a támogatást, a forgatókönyvesek sem voltak képesek kiizzadni semmit (a legnagyobb aduászt, Selene lányát annyira háttérbe szorították amennyire csak lehetett). Mondanám hogy ez a mai este leggyengébb programja, de nyugi, lesz még rosszabb:

Kiemelten nem ajánlott:
Mintha az álomgyár a Nagy Leves mindkét oldalán évente lépne új szinteket az aberrációk elfogadtatásában. Ott volt a Nimfomániás, a Szürke ötven árnyalata és most a Cinemaxon főműsoridőben (nyolckor), STÁRokkal (Rooney Mara, Ben Mendelsohn, Riz Ahmed) próbálják normalizálni a pedofíliát. Az Una ráadásul ravaszul teszi mindezt úgy narratívában mint karakterekkel, ennek eredményeként a néző a ragadozóval kell(ene) hogy azonosuljon, hiszen (a készítők szerint) „a helyében bárki ezt csinálta volna”, különben is „már megbűnhődött”, és „a társadalom hasznos tagja” lett amikor áldozata egyszercsak a nyomára akad és (az ajánló szerint) „váratlan felbukkanása pusztulással fenyegeti (...) új életét”. Fenyegesse is b+, a k*a anyját mindenkinek aki tizenéves kislányokat használ ki!!! A dicsérő kritikák azt is kiemelik hogy végre nem csak egy szemszögből láthatjuk az esetet, meg az is milyen jó hogy humanizálják az elkövetőkhöz tapadt sztereotípiákat, hiszen (újfent a készítők sugallata szerint) „valahol a kislány is tehet róla a viselkedésével”. B+ aki „érett” (=negyvenéves mint az itteni manus) az azért az hogy el tudja utasítani a gyerek közeledését ahelyett hogy visszaéljen vele! Nem is ezek a mondatok az igazán megdöbbentőek hanem hogy zömmel ugyanazok a feminista genderharcosok mondják őket akik máskor sekszizmust kiáltanak ha valaki maga elé enged egy nőt. A Lolita és a Hard Candy is elég messzire ment, de nem ennyire, a fő felelősség ebben persze az íróé aki megálmodta a drámát amiből ez a mocsok lett, ő volt aki egy eleve manipulatív főgonoszt csinált az érzelmileg tönkretett kiscsajból és mártírt abból aki meggyalázta, ő tolta el kettejük szenvedéseinek arányait úgy hogy szinte már megértsük pedofilt...nos, k*ra nem fogom és nem is akarom megérteni, sajnálni meg főleg nem, és akkor kezdjük a hírolvasást is egy kapcsolódóval:

A seksz, a szipu rovat:
Pénzhiány miatt lett prostituált 13 évesen, 15 évesen elítélték - MAGYARUL: a gyermekotthon teljes állami ellátását otthagyta a zsebpénz kedvéért (le van írva cikkben, még mielőtt). Ez miért is "pénzhiány", tessék mondani? - „Négyszer kapták el a rendőrök az Üllői úton dolgozó hetedikes lányt. Igazi csapdahelyzet: anyjának nincs pénze a bírságra, a lány viszont kizárólag prostitúcióból tud pénzt szerezni rá. Mi ilyenkor a megoldás?” – Természetesen nem az hogy el kell menni suliba, majd utána dolgozni, nem: fizessenEK A GAZDAGOK a társadalom, mert ahogy a herbál úgy ez is a mi hibánk, meg lett mondva, le lett vezetve. Eközben a gyerekkorral együtt az anyaságot is igyekeznek sekszualizálni:
élet – Hey Mama – A Playboy-modell Ildiko lett a világ legszexibb anyukája: „(...) Ferenczinél a szexi és a gyerekfotók nem különülnek el egymástól. Instagramja tele van ehhez hasonló képekkel. Ezzel egyébként nemes célért harcol, azt szeretné, ha a nyilvános szoptatás elfogadottá válna.”SEEMS LEGIT, jó duma, biztos a pedofilok is beveszik majd. ÉDES FASZOM, a dugás közben szoptató ribanc után még egy „anya” aki a pornós-mamás fotók összemosásán dolgozik :((
Miféle gomba nőtt az Indexben? – Nem tudom, de a fenti cikkek után nekem ne adjatok belőle.
Nem cigizem, csak néha gyújtok rá. Mi baj lehet?: „Elég sok. Elmagyarázzuk, miért is áltatják magukat az alkalmi dohányosok.” – Huh ez durva, még jó hogy nem dohányzom, erre sürgősen inni is kell valami töményet. EGÉSSÉG!
b – Ilyen nálunk miért nincs?: „A szerbiai Liberális Demokrata Párt elnöke igazán nyaralhatna gyakrabban is. Szexi politikusokat a parlamentbe!” – Volt nálunk ilyen „liberális demokrata”, igaz nem férfi hanem nő, de szerencsére nem jutott be a Parlamentbe és nem vetkőzött tovább.
Korrupt polgármestert is megöltek a drogháborúban – Asszem erre mondják spanyolul hogy win-win situation.
winelovers – Mit igyanak szeptember szülöttei?: „Szűzek és Mérlegek, most figyeljetek!” – Mit igyanak, mit igyanak...MINDENT, de úgy hogy közben az Egyháznak is megadják ami az Egyházé:
Alkohollal turbózták föl a szenteltvizet egy francia templomban: „A város polgármestere csak nevetett az egészen.” – Hát ha ivott belőle akkor értem a vidámságát. Nem akart ő is sajtótájékoztatót tartani? :)))
Ébredő szexualitás 18+ Kinek szabad érinteni a csiklót aktus közben? – CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A CSIKLÓMAJSZTRÓNAK!44 NÉGY
utazó – Szex, drogok és olcsó alkohol Délkelet-Ázsia legnagyobb buliján – Akkor jöjjön az ilyenkor szokásos videó:


VISZLÁT HÉTFŐN!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés