Mágikus Bertalan
2017. 09. 23.
Világhétvége, egyesüljetek! (szept. 23-24.)
Világhétvége, egyesüljetek! (szept. 23-24.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, SZEPTEMBER 23.:
GARDEN BELLADONNAS
NEM ÉLHETEK PRAVDA NÉLKÜL
0

Tanulj tini, Javier Bardem lehet belőled!

Állítólag most szombaton lesz a világvége vagy az elragadtatás, ha netán megtörténik, tuti ne a tévé előtt ÜLJÉTEK éljétek át:

Nem érdemes:
HBO, 20:00
– Valakik fel akartak ugrani az erősnős vonatra amikor Natalie Portmant berakták egy westernbe, de a Jane a célkeresztbennel mellélőttek, nem kicsit, nagyon. Azért valakiket írok mert a rendezői székben több csere is volt (ahogy a színészeknél is), és a végére annyi agendát erőltettek bele hogy az amúgy sem túl jó szkript egyszerűen nem bírta el. Egy edzett (hogy azt ne mondjam tökös) nő régi kedvese segítségét kéri mikor férjét megsebesíti egy helyi banda. A szükség megbontja a házasság törvényeit, és míg felkészülnek az önvédelemre, bőven van idejük felidézni a múltat amikoris a nő – megunva a várakozást első szerelmére – mindenféle kalamajkába keveredett és közben közös lányukat is megölték. Eme események eredményeképp végül bordélyba kényszerül, innen húzza ki az új férj akinek ugyancsak nem foltmentes a múltja. Lehetett volna egy pörgős másfél óránk, de a logikátlanságok, üresjáratok, lelkizések csak tovább rontanak az értékelésen. Protip minden leendő direktornak: a végső leszámolást ne az éjszakai sötétségre időzítsétek mert nem elég hogy ez így logikátlan, még csak nem is látványos.

Talán érdemes:
Ha már a múltkor Florence Foster Jenkins-szel az ellentétére is kaptunk példát, jöjjön a DIGI Filmen nyolckor a Tökéletes hang 2. része melynek eredetije annyival volt jobb mint az egyéb zenés tiniségek hogy „rendes” muzsikával versenyeztek szereplői és közben ki is parodizálták a HSM-et, a Glee-t meg a többit, ami miatt viszont akár össze is lehetett téveszteni velük az az altesti poénok amikből a folytatásba is bőségesen jutott Hájas Amy segítségével (nem én neveztem el így). A Pitch Perfect-ben megismert Barden Bellákat újraegyesülésre készteti egy Janet Jackson-szerű villantós ruhabaleset ami miatt elveszthetik addigi kiváltságos mivoltukat hacsak nem mentik a helyzetet egy újabb győzelemmel egy dániai kórustalálkozón ahol eddig nem sok babér termett tengerentúli csapatoknak. Kilenc előtt tíz perccel road trip / dráma Nepálból a Sundance TV-n. Egy buszutazáson keresztül ismerhetjük meg az ország lakosait, gondjaikat (polgárháború), és persze a hely szépségeit. A Highway-ben mindenkinek megvan a maga problémája és a társadalom minden rétege képviselteti magát a katonától a családanyán át a meleg kisebbségig. A sofőr attól tart, nem keres eleget ezért felesége újra prostitúcióra kényszerül hogy előteremtse gyereküknek a gyógyszert, egy fiatalasszony nem tud dönteni itteni pasija és az USÁból hazajött férj-jelöltje között, ráadásul a busz haladását még különféle blokádok is gátolják. Éjjel egy előtt tíz perccel rendhagyó Jane Austen-adaptáció a Cool TV-n. Egy lánytestvérpár (Alexa Vega, Camilla Belle) egyik fele shopping-királynő, a másik menő suliba készül, ám apjuk halála után midkettejüknek szembe kell nézniük a ténnyel miszerint vége az eddigi jómódnak, meg kell szokniuk Az életet Prada nélkül, s hogy a tartozások mellé még egy fiútestvért is „örököltek”. Nincs mese, irány az angyalok külvárosa és a szegény rokonság, még jó hogy a rögvalósághoz közeledéssel a normális kapcsolatok is közelebb kerültek. A From Prada to Nada olyan mint hősei: bár rom. kom., közelebb áll a mindennapjainkhoz mint elcsépelt mainstream társai, úgyhogy ha most nem is tudjuk megnézni, legalább vegyük fel.

Év filmje rovat:
lumiere-galaxis – Mozgókép – 5 film, ami csalódást okozott a nyáron: „Ezek voltak azok a mozik, amiket vártunk, aztán mégis pofára estünk.” – És mi a közös mindegyikben? Hogy előtte mindegyiket az Év filmjeként harangoztátok be.
Minden idők sikerjátéka a Playerunknown's Battlegrounds, pedig még kész sincs – Be se mutassák, anélkül is Év játéka!
Kritika – Jennifer Lawrence-t agyonnyomta saját, titokban forgatott új filmje – Akkor ezt se mutassák be, vagy hibáztassák a nézőt hogy nem érti.
Kirúgja az ember alól a széket A Viszkis első előzeteseÉv filmje. Wait, a challenger appears:
Soha többé nem akarom látni ezt a remek filmet!: „Zseniális és halálosan idegesítő Aki Kaurismäki új filmje. Amit Magyarországról mond, az szíven üt.” – Tudjuk, Év filmje és  minden magyar kövessen el harakirit, mind született bűnösök vagyunk :ásít:
James Francóék már az öngyilkosságból is üzletet csinálnak: „A valóságshow-k gyomorforgatóan mocskos világáról szól a Breaking Bad egyik főszereplőjének saját filmje.”Év filmje lesz is, már érzem.
Meglepően merész lesz a Toy Story rendezőjének új filmje: „Megjelent egy hosszú előzetes a Pixar következő nagy dobásához. Nem csak gyerekeknek.” – Már a Fel! sem nekik szólt. Vicces amúgy hogy ezt is Nagy Dobásként emlegetik már előre...
Fárasztó megtalálni álmaink apukáját – Nekem nem volt az, keresnem sem kellett, jó családba születtem...ja most nem erről van szó: „Itt egy játék, amiben egyedülálló gyerekes apaként beköltözünk egy olyan városrészbe, ahol szintén csak egyedülálló gyerekes apukák laknak, és a játék célja, hogy valamelyik egyedülálló gyerekes apukával összejöjjünk. Vagyis nem ez a célja, de nagyjából ez a menete. A Dream Daddy egy randiszimulátor, azzal a különbséggel, hogy egy egészen célzott közönség igényeit elégíti ki látszólag. Hogy melyik közönségét, azt nem írom le még egyszer.” – Miért, leírtad akár egyszer is? Év játéka, heteró vagyok, LESZA kihagyom!
Tévedésből punkzene került Beyoncé lemezeireÉv lemeze, sőt pont így az.
Weskó – Mozgókép – 5 sorozat, amit érdemes nézni ősszel: „James Franco pornózik, új Star Trek sorozat jön és az Agymenők Sheldonja is külön sorozatot kap ősszel. Most sem fogunk unatkozni.” – Jaja, mind Év sorozata és télen már arról fogtok írni hogy mégis mennyire csalódtatok mindben :DDD

 

VASÁRNAP, SZEPTEMBER 24.:
IDEGPÁLYAMUNKÁS

0

Az asszony Nerve jó?

Kiemelten nem ajánlott:
Cinemax, 20:00
– A Toni Erdmann első helyen végzett a tavalyi Év filmje-válogatásokon – már mint olyan „remekmű” amit a kritikusok egekbe menesztettek hogy ilyen meg olyan jó, és a közönség a hülye ha nem érti, holott ez egy Zseniális Csoda amin egyik pillanatban felszabadultan nevetni, a következőben meghatottan sírni fogunk. Nos a sírás meg a fogaknak csikorgatása stimmel, de nem a meghatottság miatt hanem amiért egy ilyen gyenge eresztést még Oscarra is jelöltek. Egy apa elhatározza hogy felvidítja munkamániás lányát és kitalálja magának az említett alteregót hozzá illő álruhával és kellékekkel (amikkel kb. annyira lesz vicces mint Pennywise) és sportot csinál abból hogy meglepetésszerű feltűnéseivel gyermeke fontos vagy bensőséges pillanataiba humort csempész. Ez az egy mondatban összefoglalható tartalom, írd és mondd, két óra negyven percet vesz el az életedből, de szó szerint mivel Erdmann úr csak az első másfél óra után tűnik fel és amit az apa mögéje bújva csinál az bőven kimeríti a zaklatás és a magánszférába avatkozás fogalmát. Ezen felül is lesznek benne perverziók (full frontal male nudity, meztelen buli amikor az idegösszeomlás-közelbe kergetett lány nem tudja, mit vegyen fel és melynek végén így, ÁDÁM évakosztümben öleli át újabb álruhát öltött apját), és ahogy a korábbi betegességeket, ezt is zömében pont azok dicsérték akik egyébként a leghangosabb emberjogvédők (ja és ebből is lesz remake, állítólag Jack Nicholson fogja benne égetni magát).

Nem érdemes:
DIGI Film, 20:00 – A Halálos iramban készítői ott tévesztettek nagyot hogy a 7. résszel hogy nagyobbat akartak dobni mint az addigi epizódoknál és tokiói kirándulásoknál. Ebbéli szándékukra csak rátett Paul Walker váratlan halála, innentől eposzi magasságokba akarták emelni a semmit, mert legyünk őszinték: alapvetően bűnözőket látunk akiket csak annyi választ el emrichárdtól hogy amit csinálnak azt erénynek állítják be és az ő lelkükön még senki élete nem szárad (ellentétben a F&F-rajongó gyorsuló gyökerekkel). A Családot ez alkalommal egy rejtélyes Idegen (Jason Statham) fenyegeti és egy kormányügynök (Kurt Russel, kb. az egyetlen színésznek nevezhető arc) segíti, meg ott van még az Isten szemeként (illuminati confirmed!44) aposztrofált program amiért mindenki kezét-lábát töri. Érthető, a cuccal minden PC / ájfón / utcai kamera feltörhető, ergo eszelős hajsza veszi kezdetét 80 NAP ALATT a Föld körül régi és új barátok feltűnésével. Nem maradhatnak ki a 2010-es évek ”””kultfiguráinak””” cameói (a ketrecharcos Ronda Rousey és az übertehetségtelen Iggy Azalea), sem az aktuális ”””menő””” helyszínek (katar / dubaj / abu dzhabi vagy valamelyik másik olajmilliárdos cifra nyomorban létező arab ország). Kellenek még hihetetlen kaszkadőrjelenetek (átugratás egyik felhőkarcolóból a másikba, golyóálló főhősök), és ha megmaradtak volna a másfél / egy és háromnegyedórás időtartamnál akkor ez is lehetett volna egyszernézős popcorn-akciózás, ehelyett megint beszarás lett a nagy akarás vége. Értem én hogy Walker rajongói meghatódnak meg minden, de ha van valami jelentősége a Fast & Furious 7-nek az az hogy megmutatta, élő színész nélkül is lehet mozit csinálni (forgatókönyv nélkül eddig is jól megvoltak), elég hozzá pár algoritmus ami tárolja a lead actor vonásait (és nem, ez a more Paul Walker than Paul Walker nem ugyanaz mint amikor a Hollót Brandon Lee nélkül fejezték be). Más, máskor, de ugyanígy kerülendő: Kevin Smith-t inkább a füves vígjátékai mint komoly, netán ijesztő alkotásai miatt ismerjük, de 2011-ben ezzel is megpróbálkozott. Az eredmény egy felejthető és fantáziátlan horror melynek itthoni elnevezése (Veszett világ) Lynch legjobb opusát, története bármelyik Rob Zombie-szemetet juttatja eszünkbe: pár hormonoktól vezérelt és farka után rohangáló kamasz válaszol egy gruppen-sekszes hirdetésre, de ahogy ilyenkor általában, úgy most sem egy szilikonos cicibaba fogadja őket aki minden vágyukat teljesíti hanem egy vallási fanatikus család akik effajta eszközökkel igyekeznek magukhoz csalni a bűnösöket. A Five Points Church-ben nem nehéz felismerni a westborói baptistákat, a végső ostromban meg wacói tragédiát. Smith szeret a katolikussága mögé bújni, de egyre nehezebb ezt komolyan venni amikor ötleteivel (lásd a gonosz Jézus ellen Sátánnal összefogó emberiséget a Helena Handbag belengetett sztorijában) és megvalósult műveivel (az általam most tárgyalt Red State) pont ezt hazudtolja meg. Elismerem, Fred Phelps és társai sok hülyeséget mondtak-csináltak de tudtommal nem ők dobáltak le melegeket a háztetőről, meg nőket se köveztek halálra, bár tudom az ő kiirtásukról (általában a keresztényekéről) fantáziálni szinte MENŐ, lásd a Kingsman templomos jelenetét. Smith a példa rá hogy A FŰ ROSSZ, ÉRTEM???: alig pár év alatt az ifjú zseniből egy kiégett, ellustult biztonsági játékos lett aki rendre családtagjait castingolja. Aki mégis adna egy esélyt neki az éjféltől megteheti az AMC-n, a keresztényekkel ijesztgetés meg tovább folyik, de jó látni hogy ez néha már az Index kritikusainak is sok:

Kritika – Beteges szenvedéspornó a kegyetlen western helyett: „Kislányok, akiket először korbáccsal ver el az apjuk, majd meg is erőszakolja őket. Kislányok, akiket arra kényszerítenek, hogy végignézzék, ahogy egy perverz barom megkefél és megver egy kurvát. Élő emberek, akiknek a kiontott beleit a nyakuk köré tekerik, hogy lassú kínhalált haljanak. És ez csak három jelenet a - Magyarországon, pontosabban Borsod megyében forgatott - Megtorlás (Brimstone) című filmből, de (...) a két és fél órás játékidő végéig sem derül ki, mégis mit szolgált a tapicskolás a rengeteg iszonyatban az öncélúságon túl. Miért volt fontos Martin Koolhoven író-rendezőnek elmondania ezt az elképzelhetetlenül beteg történetet? Mit szolgált a testi és lelki terror őrülten részletes ábrázolása, mi az a gondolat, amit ez tudott segíteni megérteni vagy átérezni?” – Természetesen ugyanazt amit Szerb film, netán a Walking Dead Neganjének sokkolása ami szintén sok volt a kritikusnak, vagy a Trónok Harca nőalázós-erőszakolós jelenetei, vagyis kitolni a csürhe tűréshatárát és a lehető legrosszabb színben feltüntetni valamit hogy mindenki meggyűlölje. Nyilván merő véletlen hogy a kitalált gonosz helyett ezúttal is egy pap sokszáz évvel ezelőtti vélt vagy valós tettein kell szörnyülködnünk, nyilván véletlen a vele szembenálló Erős Nő ahogy a Szolgálólány meséjében is...nem baj, Év filme-Oscar-eső-ésatöbbi ennek is hiszen mennyire aktuális.

Talán érdemes:
Nyolc előtt öt perccel
negyvenéves magyar tévéjáték az M3-on a hetvenes évek öszes színészlegendájával (a teljesség igénye nélkül: Márkus László, Tolnay Klári, Csákányi László, Sztankay István, Körmendi János) melyben titokzatos látogató zavarja meg a megélhetési gondokkal küszködő hivatalnok feleségét és a lakásukban régebben üzemelő nyilvánosházat keresi, mikor pedig megtudja hogy az már rég bezárt, helyben szívrohamot kap, de onnantól hogy kiderül az illetőről kiderül, ő a Miniszterelnök, egyből beindul a pletykagyár és az anyagi gondok is megoldódnak – nade mi lesz akkor ha megtudják az illetékesek hogy nem volt közte meg a feleség között semmi? 21:10-kor egy mai problémákkal foglalkozó darab a Filmbox Extra HD-n. Talán mindenki találkozott a kihívásos netes játékokkal ahol jó esetben csak egy vödör vizet zúdítanak a nyakunkba, máskor azonban egyre kegyetlenebb feladatokra ösztönöznek minket, a végén akár egy kék bálnát is kénytelenek vagyunk vágni az ütőerünkbe. Az Idegpálya sejthetően a második kategória, a résztvevők Játékosokra és Nézőkre oszlanak, de mindenki aktív, előbbiek tervezik a próbatételeket amiket utóbbiakak végig kell csinálniuk, de egyiküknek kezd elege lenni az effajta közösségből... A Nerve egy kissé net-meg PC-játék-démonizáló darab, egyszer nézhető. Kapcsolódó hír:

Két lány, két kés, sok hulla: „A cél a sok lájk és követő, az eszköz pár hulla és némi perverzió. És a Tragedy Girls egy vígjáték.” – Tragikus bizony hogy ma ezt jelenti a vígjáték, erről jut eszembe:

A seksz, a szipu rovat:
Az Erzsébet téren kaptak el egy brazil dílert:
„Egyre több a rajtaütés a belvárosban.” – Az a baj hogy hogy ha idejössz, nem veheted el a magyar dílerek munkáját:
Fűvel és fehér porral kaptak el két férfit: „Az egyik adta, a másik vette az Erzsébet téren.” – Remélem a harmadikat meg a fal adta, nem tudom mi van az Erzsébet téren de vessenek véget neki:
Rendőröknek akart drogot eladni a bulinegyedben: „Nem jött össze.” – Asszem erre mondják hogy asking for it.
39 éves nő terjesztett új fajta drogot Ecséden: „O. Brigitta hetek óta napi szinten árulta a drogot a településen.”
Új pszichoaktív anyaggal kereskedett Irén: „Cigisdobozba rejtve találták meg nála a drogot.” – Gondolom ahogy Brigi, úgy Irén is csak meglátta a lehetőséget mint Márió. És hogy miféle új szerről lehet szó már azt is tudjuk:
Földön rángatózó, sátánian üvöltő fiatalokat videóztak le az 1-es villamos megállójábanEXÖSZÁJZBÚÚÚK Két dolgot kell örökre megtanulnuk, az egyik hogy MINDEZ A TÁRSADALOM ÉS A NEMDROGOZÓK HIBÁJA. A másik, hogy CSAK A TELJES LEGALIZÁCIÓ JELENTHETI A MEGOLDÁST!!!!44! négy

0

mémeskút – A pornót lájkoló Ted Cruzon vihorászik az internet: „Bárkivel megeshet, hogy "véletlenül" pornóba botlik, arra viszont érdemes vigyázni, hogy ne osszuk meg 3 millió követőnkkel, ha tetszett.” – Miért ne? AMI JÓ, AZ JÓ!!!
Összeveszett a főnökével, söröket borogatott a kaposvári példakép: „Helyetted volt bátor. Most garázdasággal gyanúsítják.” – Nem volt bátor se nem példakép mert a sört nem borogatni hanem legurítani kell. Persze kivételek itt is vannak:
Száz rekesz sör borult az útra Szombathelyen: „Az kétezer üveg sört jelent. Szomorú.” – Dehogyis szomorú mert ez nem Sör csak heineken, azért meg nem kár, ha háromszor ennyi ömlött volna ki akkor se sajnálnám.
Annyira túltolta a romantikát egy férfi, hogy az emberek majdnem meglincselték érte: „Pedig csak zongorázott egyet a szerelmének. (...) A bristoli nők irodalmi fesztiváljának alapítója, Sian Norris például így vélekedett az eseményekről Twitteren: ’Kedves férfiak, a nők nyugodtan elhagyhatnak titeket. Nektek meg nem jár alanyi jogon a barátnő.”” – Túl azon hogy bennem is felmenne a pumpa ha valaki egész hétvégén az ablakom alatt bazseválna a csaja visszaszerzéséért, mennyire érdekes már hogy ugyanezen feministák szerint igenis jár alanyi jogon barátnő és seksz például időseknek, netán testi fogyatékosoknak.
Egy egész amerikai települést felvásárolt egy marihuánás cég – ...és így válnak valóra a legrosszabb disztópiák ahol nincsenek országok, nemzetek csak cégek :SS
UTAZÓ VAGYOK – nagyvilág – Szex, drogok és olcsó alkohol Délkelet-Ázsia legnagyobb buliján: „Minden, amit a Full Moon Party-ról tudni érdemes!”ÉDES FASZOM, már megint címlapon ez a rohadt narkópropaganda?! Akkor megint ugyanaz amivel a múltkor is elvettem minden tájföldre látogató kedvét:

Ami pedig a világvégét illeti, nézzük a jó oldalát, megússzuk a számlákat és az adót, amúgy meg vagyon van írva a Bibliában hogy annak pontos időpontját SENKI nem ismerheti az Atyán kívül, nem érdemes hát felülni az eretnek prófétáknak!

VISZLÁT HÉTFŐN!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés