2015. 07. 25.
Vallási frenetikusok (júl. 25-26.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vallási frenetikusok (júl. 25-26.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, JÚLIUS 25.:
A KRÉZI KAMERÁD!4

0

Holdfényséta

Talán érdemes:
Retekklubb, 19:10: Ami nem is oly rég a Mamma Mia volt, az 2014-ben a Séta a napfényben, vagyis újabb jól bevált (leginkább nyolcvanas évekbeli) slágerek köré forgattak egy házasulós történetet, ami kb. két sorban összefoglalható: egy lánytestvérpár közül a lazábbik az olasz szerető archetípusát készül feleségül venni, nem is sejtve hogy nála jóval megfontoltabb nővére pár éve már összejött vele (nyári egyéjszakás felállásban). Ami miatt kevésbé bejövős mint a nagy előd az az egyértelműen karaokés hangszerelés ami az ABBA-számoknál még elviselhető volt, de itt ugye nem egyetlen zenekar szolgáltatja az összes dalt, és ez hallatszik is a végeredményen (plusz nem is jutottak bele akkora nevek mint amabba).
M3, 22:35 – Hogy Bud Spencer és Terence Hill már jóval azelőtt megtalálták a közös hangot hogy párosuk világsikert aratott volna, azt a Bosszú El Pasóban bizonyítja ami egy paródia / főhajtás a (spagetti)western előtt, Ei Wallach is így játssza el kb. ugyanazt a karaktert akit a Jó, a rossz és a csúfban is alakított (az pedig hogy Hill karakterét Cat Stevens-ről nevezték el állítólag merő véletlen). Egy egyszerűnek induló lopással kezdődik az egész, ám amint a két károsult utoléri a tolvajt, kénytelenek vele együtt harcolni a tényleges főgonosz ellen. Nekem úgy rémlik hogy még nem volt a blogban, de ki tudja, azaz ki ismeri ki magát a spencerhillek között?... 23:40-kor egy bibliaárus, Moses Pray és feltételezett (?) lányának kalandjai a 30-as évek gazdasági válságának Amerikájában (és a Duna TV-n). A kislány úgy kerül a férfihoz hogy az őt egyedül nevelő anyja épp meghal, őt meg árvaházba adnák a környékbeliek, viszont Mosesben (pláne ha szent könyveket árul) megbíznak annyira hogy rábízzák a "beszállítást". A házaló azonban elfelejti megemlíteni nekik hogy felajánlkozásának igazi oka hogy korábban viszonya volt a nővel, így a gyerek akár az övé is lehet, vagyis életében először talán megszólal a lelkiismerete – de csak ideiglenesen, ugyanis innentől Addie is segít neki meglágyítani a vevők szívét. Közben természetesen kalandokba keverednek és közelebb kerülnek egymáshoz, annyira hogy az elválás minden együtt töltött nappal egyre nehezebb lesz. A Papírhold az ajánlók szerint dráma, és ha Peter Bogdanovich figyelmen kívül hagyta volna az alapul szolgáló könyvet akkor az is lehetett volna, így viszont egy humoros életbölcselkedés a családi kötelék szükségességéről, legyen az bármilyen rendhagyó is, minderre a koronát Kovács László operatőri munkája teszi fel. A másik nagy kereskedelmi kanális (TV2) egy horrorral próbál minket leszoktatni a nyugodt alvásról éjfél után öt perccel. A 8 kört elnézve eszünkbe juthat akár a Rosemary’s Baby, akár a Sliver, előbbit a helyszínként szolgáló (ráadásul Danténak keresztelt) baljóslatú ház, utóbbit az egyik, folyton kamerázó ottani perverz idézi. A lakók többsége itt kivételesen normális, de ennek csak ideig-óráig örülhet a beköltöző csaj, ugyanis szép sorban hullanak egymás után, látszólag reális magyarázat nélkül. Egyszernézős, nem túl hosszú (hacsak nem tömik tele ezt is reklámokkal).

Ismétlés, talán érdemes:
Könnyű lenne elintézni a 15 perc hírnév elemzését azzal hogy sunyi párhuzamokat vonunk a cím és a benne mellékszereplő Dobó Kata között, ne is tegyük, koncentráljunk inkább a mögöttes tartalomra ami (igen, jól tippeltél) médiakritika. A hírnév kétélű kard: jól esik nyilvánosan lóbálni meg villogni vele, de beledőlni már nem annyira vicces, és a kezelését megtanulni igazából soha nem lehet, márpedig a nyújorki rendőr, Eddie Fleming (Robert De Niro) eddig a penge élén táncolt, vagyis szereti a kamera és úgy tűnik meg tudja találni az egyensúlyt a sajtós megjelenésekben anélkül hogy lemenne kutyába, most azonban két kelet-európai őrültet kéne rács mögé dugnia úgy hogy azok meg az ő „segítségével” (na meg a saját kézikamerájukéval) szeretnének bekerülni a rivaldafénybe. Már ennyiből megtippelhető hogy John Herzfeld ugyanabba a hibába esik mint a Született gyilkosokkal hasonló sztorit elmesélni próbáló Oliver Stone: vígjátéknak túl véres, médiagecizésnek túl szájbarágós és ugyanazokkal az eszközökkel él amiket annyira kritizál (plusz a kelleténél vagy húsz perccel hosszabb is). Mindegy, kilenckor aki akar maga is meggyőződhet minderről a Viasat3-on.

A seksz, a „film” rovat:
Gumicukor – Ennyit számít, hogy két éve nem piál Baukó Éva
– Hát nem tudom, én nem látom a különbséget az előtte-utána fotók között, mondjuk az is igaz hogy már most mindenből kettőt látok o_O
18+ Minden idők legjobb pornóbakijai: „Három percnél is hosszabb tömény szórakozás vár önre, íme a pornó emberi oldala.” – Egyetlen kérdés: KIT ÉRDEKEL AZ "EMBERI" OLDALUK?! Ha humán hibákat akarok látni, elég a tükörbe néznem!
hetilap-szemle – Vastag Csabának jól áll a vazelin: „És a gitár. Igen, a hetilapszemlénkben minden fontosat elolvashat, amit a Story-Best-Hot! szentháromsága írt. Például a Tatár Csillát a kolbászhoz fűző, változékony viszonyt.” – Vazelin, kolbász...csakazértis az RKE, csakazértis a heteró-sekszualitás!!! ÉBERSÉG!!!!
Egy 40 éves nő rabolt ki egy 9 éves gyereket: „Egy orvosi rendelőben. A fiú nem hagyta magát.” – Erre mondjuk azt hogy gyerekcsíny. Ja, nem.
65 éves dílert fogtak Mátraverebélyen – Idősebbek is elkezdhetik...a drogkereskedést. Brékingbedhángöri FTW!
érdekességek 18+ élet – Amit sose gondolt volna az orgazmusról – ...például hogy létezik nők számára is, pedig nem csak Boraték tudósa állítja, de az Origo is megírta hogy nem, de az Indexet mindez nem zavarja: "A férfiak és a nők nem is annyira különböznek egymástól, ha az orgazmusról van szó. Például mindkét nem képes álmában elélvezni. Spontán." – ...íme a feminista agymosás, miközben a valóságban már a pisilésben is a Fffférfiakat utánozzák:
18+ élet – Videó Napi undor – Kivizelt a mozgó busz ablakán egy nő: „A feltehetően brit nőnek sikongatva drukkolnak barátnői, és persze telefonnal fel is vették az egészet.” – Meglepődtem volna ha nem angol lett volna, gondolom ronda is és valami trópusi nyaralóhelyen produkálta magát részegen meg betépve. És ezek jönnek ide a Szigetre is hamarosan :SSS Na akkor lapozzunk is.
Ennyire pajzán dolgot még sosem műveltek fénykarddal: „Avagy R2D2 és az orgazmus.” – A női orgazmus továbbra sincs bizonyítva, viszont a Star Wars-univerzumba még simán beférhet!
jó tudni – Gumicukor – Négyféle részeg ember van: „Ön melyik típus, Hemingway vagy Mr Hyde?”MINDEGYIK, kivéve a méripoppinszt mert az természetesen csak nőkre vonatkozik. De ha őszinte vagyok, művészi szempontból Hemingway-részeg vagyok mert minél többet iszok annál jobbakat írok (helyesírási hibák nélkül!!!!), viszont úgy a hatodik sör után materializálódik az én Mr. Hyde-om, Béla bácsi.
c:c - Az orális szex váláshoz vezet: „Egy török teológus a tévében bizonygatta, hogy az anális és az orális szex nem tesz jót a házasságnak. A műsorvezető sírt a röhögéstől.” – Bár katolikus révén nem támogathatok más vallásokat (még keresztényeket sem!), azt azért el kell ismernem hogy a fickó tudhat valamit:

murray 2015.07.14. 16:17:05
igaza van. nálam is a magas szintű orális szex (pl ezzel a szőkével) váláshoz vezet.

 

VASÁRNAP, JÚLIUS 26.:
A TÚRÁZÓK HIRIGJE

0

Persze, ússz csak!

Az az érzésem hogy most fog tetőzni a hőség. Hogy miből gondolom ezt? Szokás szerint a kevés jó műsorból:

Talán érdemes:
Nyolc előtt tíz perccel tinivígjáték a retekklubbon, a cím (Tan-túra) ellenére is Tom Green-féle gusztustalanságok nélkül, annál is inkább mivel Martin Lawrence veszi benne elő újra a lányát féltő apa szerepét, aki előbb minden eszközzel meggátolná hogy a család kicsi kincse egy távoli egyetemre járjon, majd látszólag enged de csak azért hogy elrabolja a barátnőkkel tervezett búcsúbuliról és megpróbáljon ráhatni. Maradandó emlékeket nem hagyó egyszernézősség. Ha még nincs elegünk az európai mitológia amcsi átírásaiból, kilenckor tehetünk egy próbát a Titánok haragjával a Film+-on, ami Perszeusz legendáját butítja le 3D-re és a Marvel Comics szintjére, de legalább STÁRparédéval teszi. A főszereplőt játszó Sam Worthington mellett érdemes odafigyelni a Zeuszként tündöklő Liam Neeson-ra, a Héphaisztoszt játszó Bill Nighy-ra és pesze Hádészra (Ralph Fiennes). A görög félisten történetét remélhetőleg mindenki ismeri aki járt iskolába, de ha nem, nem baj, a régi nevek itt kb. ugyanazt a szerepet töltik be mint a 300-ban, simán átnevezhették volna őket Batmanre, Supermanre és Amerika Kapitányra (hogy a Galaxis Őrzőit ne is említsem) vagy bármelyik visszavonult de újra aktivizált rendőrre, csak itt a megmentendő célszemélyt Zeusznak hívják és hősünk apja.

Ismétlés, talán érdemes:
Kilenckor az Amerikai nindzsa originál első részét vetítik a Viasat3-on ami ma már leginkább csak arra jó hogy tanulmányozzuk a kultúralopást (nindzsák az USA-ban, na persze) meg a saját emberkísérleteik másra kenését, az itt bemutatott szuperkatona-projekt ugyanis 100% az ő találmányuk (MK Ultra, Montauk meg a többi borzalom). Kapcsolódó hír:

falanszter – durva! – Hátborzongató kísérletek egy pszichiátriai intézetben!: „Kegyetlen orvosi kísérleteket végeztek a CIA bevonásával. A komplexum ma kísértetjárta hely.” – Bár a kísértetjárta kissé túlzás, a hír maga igaz:

abel_kabel 2015.06.03. 13:52:39
Az amerikai kormány és filmcenzúra finomított formában beengedte a köztudatba, lásd: Száll a kakukk fészkére, Összeesküvés-elmélet filmekben. Az emberek megnyugodtak, hogy szörnyű de ennél ne legyen rosszabb. De volt!
"Geronimo"

Evezzünk könnyedebb vizekre: a Több mint testőr ’92 legnagyobb dobása volt, szó szerint a csapból is ez folyt, nem lehetett úgy bekapcsolni az MTV-t hogy ne az ájvilólvéjzlajvúúúú essen ki belőle, azóta eltelt huszonhárom év, Whitney sincs már köztünk, van viszont egy rakás rossz film, még rosszabb zenékkel és olyan énekesnők akiknek hangja nincs csak autotune-ja, így lassan ideje felidézni a régi dicsőségeket (meg ugye a forgatókönyves Lawrence Kasdan fiának is a héten adták az első alkotását). A macsó ex-ügynök és a védelmére szoruló popénekesnő párosa és érzelmi elmélyülése legalább olyan valószerűtlen mint a Pretty Woman rózsaszín álma, de végül is moziba nem a valóság kedvéért szoktunk járni, nemigaz? A jóleső nosztalgiáért 21:25-kor irány a retekklubb.

Ismétlés, nem érdemes:
FEM3, 22:00: Amerikai pszicho – OK, ma már elismerem hogy Bale és Dafoe brillíroznak, de ez nekem ugyanaz mint a Harcosok klubja, tizenöt éve nem bírom megszeretni, hiába hogy jól játsszák a szerepüket ha az alapanyag szar. Külön FASZKORBÁCS jár az összes Ellis által „megihletődött” íróért, különös tekintettel az itthoniakra és az egyéb copycat-ekre, és akkor most ehhez is legyenek kishírek a nagyvilágból:

Az Amerikai Pszichót másolta a hongkongi gyilkos: „Rurik Jutting indonéz prostik torkát vágta el, mert teljesen begőzölt a bankári munkájától.” – Természetesen ki van zárva hogy a videojátékok, könyvek vagy zenék hatására bárki is ilyesmiket kövessen el. Legalábbis én ezt olvastam a médiákokban!
könyves blog – Rendőri intézkedés az Amerikai psycho miatt – Elkéstek, akkor kellett volna betiltani amikor még lehetett :SSSS

„Zene” és szipu rovat:
Erre a tíz számra jön össze leginkább a kefe
ÉDES FASZOM! Patti Smith mit keres a sekszes számok között?! A Merzbow kötözős-sekszes lemeze persze nincs benne! Véletlen? ALIGHA!
Bebuktatták a szervezők a Hegyalját, nem ez az első égésükMUHAHA, azt remélem is!

new_boy_on_the_block 2015.07.02 15:31:55
No még a Szigetet kéne valahogy eltüntetni és rendben is vó'nánk..

r - Szigetfesztivál az Adrián: "Felvásároltak egy horvát szigetet a szervezők, 2016-tól ott bulizhatunk."Istennek hála, imáim végre meghallgatásra találtattak, azt az egy évet féllábon is kibírjuk!!! SZERETEM A RECORDERT, mert jó híreket hoznak!
Amy Winehouse-t nem csak a drogok ölték meg – Így igaz, A TÖBBSÉGI TÁRSADALOM FELELŐSSÉGE MEGKERÜLHETETLEN! Mi vagyunk a hibásak mindenért akik csak dolgozunk miközben a Művész kénytelen drogozni és még többet drogozni, míg a végén a művészet már csak egy ürügy lesz a drogozásra meg az aranylövésre, persze az addig cinikusan egyetértő-csámcsogó portálok-blogok (recorder, velvet, origo meg a többi) ilyenkor az összes zsebkendőjüket telesírják hogy mekkora zseni hagyott itt minket. Nap kommentje:

Leone_510 2015.07.10 16:23:01
butaságot csinált , tessék szépen okosodni már egy spangli is rávihet arra az útra aminek a vége a kemény drogok, persze nem mindenkit, ők a legalizálók, a többiek meg egyre mélyebbre süllyednek, nem tartottam sokra szerencsétlent se a hangját de elhiszem, hogy ügyes volt, neki elég hamar csak egy számított, hogy meglegyen a napi adag...ennyi , ez nem a tehetség kihasználása nem az, hogy azzal ami kevés embernek adatik meg azzal ő jól sáfárkodik ez egy sima drogos életút egy kis énekléssel , nem sokat hagyott a világra , jó elrettentő példa...remélem

Biztonságiak hozták le az ötórás koncert végén a színpadról: „Damon Albarn annyira jól érezte magát a Roskilde fesztiválon, hogy le se akart menni.”Ez a szar a drog + alkohol + zene kombóban: a hülyék akár három-négy órán át is játszanak és azt hiszik hogy jók (lásd a Grateful Dead félnapos koncertjeit), még rosszabb esetben hagyják is őket zenélni, szerencsére a huszonegyedik században nincs már ez mindig így:
Négy szám után leparancsolták a színpadról a levitézlett énekest: "Finley Quaye és a zenekara magasról tett az egész koncertre. Közbe is lépett a szervező."Maximális TISZTELET a klubtulajnak, Finley Quaye mindig is egy fake fasz volt, kezdve azzal hogy Tricky rokonának hazudta magát (ő el is küldte lemezen melegebb éghajlatra), folytatva az egyre szarabb zenéjével. A kilencvenes éveknek lassan húsz éve vége, ma már Tricky is ugyanúgy szarik a közönségére mint ál-rokona, de neki legalább volt honnan buknia, Finley meg most és mindörökké egy lábjegyzet marad.
Fogak nélkül vonult fel a vörös szőnyegen a 3D szexfilm főszereplője – Hogy miért, hát ugyanazért amiért régen a Rákóczin volt ugyanez a divat. A kulcsszó: „ne fogazz” :DDD
Ennyi testnedvet alig bír el a mozivászon: „Kijött a művészpornónak bélyegzett Gaspar Noé-film első előzetese, amit tényleg csak azok nézzenek meg, akik elmúltak már 18 évesek.”Tényleg maradok a pornónál, ezt meg nézzék a bölcsészek. Akinek művészfilm kell ahhoz hogy pucér néniket és bácsikat lásson, az sikeres ember nem lehet! Ugyanez az Origón:
A végén ondó önti el a képernyőt: „Mintha testnedvekkel festené meg egy érzéki szerelem letaglózó történetét.” – Jaja, a pornó az köztudottan a mindennapi emberi érzelmekről és a Szerelemről szól :DD Év kommentje-candidate:

NSpace Ben 2015.07.01. 00:03:36
Beteges, hogy az ember ráviszi a kurzort a MÉDIA gombra és a szemébe ötlik ez a cím. Megértem én hogy süllyed az emberek erkölcse, meg hogy tényleg normálissá akarunk tenni minden perverziót, de azért ORIGO, légyszíves tartsd a színvonaladat, és ne süllyedj méllyebbre (még egy ideig - mert nem tudni mikor lesz ez is emberi norma)
"Ondó önti el a képernyőt..." pfff... hányinger...

 

Kulcsszavak: faszkorbács, éberség

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés