2016. 07. 25.
A közhelyek megmentése (júl. 25-26-27-28.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A közhelyek megmentése (júl. 25-26-27-28.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, JÚLIUS 25.:
ÉVSZAKKOALA

0
Jöttek, láttak, visszamentek.

Ismétlés, talán érdemes:
...de csak hogy továbbra is emlékezzünk Bud Spencerre, ezúttal (is) egy westernben ami nem elég hogy egy trilógia befejezése, még az ilyenkor szokásos hibákba is beleesik: a két színész inkább a szerződés és a korábbi részek sikere miatt vállalta el, a szívük nem volt annyira benne (Spencer fel sem tűnik az első felében), pedig az Akik csizmában halnak meg erős kezdéssel indít, egy Cat Stevens nevű, Terence Hill által játszott karakter lovát lelövik, őt magát pedig vándorcirkuszosok rejtegetik. A Stevens fejére pályázókat ez annyira feldühíti hogy az egyik akrobatát is megölik, innentől viszont már az eddig békés megoldásokat favorizáló társulat is dühbe jön... 19:25-kor egy itt-ott azért sötét vígjáték vár minket a Film Mánián.

Talán érdemes:
Akkor már inkább a TV2-őn 21:25-től az Idővonal ami sejthetően time travel movie, ráaádásul Michael Crichton könyvéből: egy ásatás során fiatal régészek egy kastélyban elrejtve megtalálják professzoruk (Billy Connolly) levelét párszáz évvel korábbról. Némi nyomozás után az is kiderül, hogy vezetőjük tényleg a múltban ragadt, ráadásul megbízója, egy számtech cég vezetője a ludas mindebben... Előtte kilenckor egy többismeretlenes thriller a Filmbox Premiumon: az Accidental Witness előbb Nem maradhat szemtanúként futott, aktuális címe még spoileresebb, mert eszerint A tanúnak meg kell halnia, és tényleg erre törekszik egy feltörekvő vállalati fejes aki egy sikertelen beruházása után jobb híján elteszi láb alól a főnökét hogy mentse ami menthető és annak befolyásolható örökösét, azaz a fiát rábírja egy vállalat-egyesítésre, de amikor próbálná eltüntetni a hullát (és egyben eljátszani az áldozatot), vesztére kisebb balesetet okoz, és a nő aki ennek „szenvedő alanya”, nem enged és ragaszkodik az ilyenkor szokásos procedúrákhoz, ezzel kivívva a pénzéhes yuppie dühét. Leginkább a magyar származású rendező, Kristoffer Tabori miatt lehet érdekes, a hazai vonatkozásoknál és B-filmeknél maradva maradva ugyanitt 22:35-kor egy bizonyos Dan Kovacs nevű tényfeltáró riporter kalandjain izgulhatunk, aki egy szimpla sorozatgyilkosságot kezd el felderíteni amiről menetközben derül ki hogy állami megrendelésre és egy még nagyobb politikai botrány eltusolására történt, a kulcsszó: Észak-Korea... A kissé közhelyes című Rejtett kamera a ,aga műfajában igenis tűrhető és szórakoztató darab a kötelező seksz-szel, erőszakkal no meg dzsémszbondi világ-fenyegetésekkel, plusz még Arnold Vosloo is feltűnik benne. Mindeközben fél tízkor folytatják a Kib*zgatóhelyetteseket az HBO-n továbbra is az igazgatóválasztási kampány mocskos kulisszái mögül.

Hétfő? #LESZAROM.
Ön is az autók mellett szörfözött a budapesti özönvízben? – Nem, én leszartam. Az esőt is. Mások is így tettek egyébként:
Jamie Cullum: Leszarom az esőt, itt buli lesz!: „És tényleg bulit csinált Veszprémben. Kollégánk a széken állva ugrált, pedig elvileg egy jazz-előadó koncertjén voltunk.”LESZA TISZTELET, így kell ezt csinálni!!!
Tegye boldoggá ezt a fotelt, üljön bele!Nem, nem, nem! Csakazértis LESZAROM!!!
Jessica Alba a vízben nyüzsgő nyaralásért rajong – Én pedig a LESZAROMért, ha már nyaralni nincs pénzem ^^
a nagy döntés – Pokémon Go: Menő, vagy ciki?: „Imádod, utálod, vagy szimplán hidegen hagy az új őrület?”EZ MOST A PIKACSU VAGY TAMAGOCSI? Egyik sem, én szimplán csak LESZAROM.
Egy Iszlám Állam-újonc csak 2-3 hétig marad életbenTHIRD WORLD PROBLEMS LESZAROM.
Talán most örökre beleszeret Keanu Reeves-be – Maradok heteró, és LESZAROM.
Találja ki, melyik strandon készült a kép! – Azon, amelyiket LESZAROM.
ÉLETMÓD – Hasznos vécékisokos világutazóknak: „Tudta Ön, hogy Japánban fehér hangot játszanak a nyilvános vécék? És ennek semmi köze a barna hanghoz!” – Nem tudtam, de akkor most már ezt is LESZAROM.
micsoda kreativitás! – Gumicukor – Találja ki, melyik Spice Girlt mivel festették!
– Én mindegyiket LESZAROMmal...
pszicho – Szexi Rorschach-teszt – Mi jut eszedbe a fenéklenyomatokról?EGY HAL, A HALRÓL PEDIG EGY MÁSIK HAL Az, hogy LESZAROM.
Trágyalével teli gödörbe esett egy háromszázötven kilós marha – Szegény ökör! És emellé most még én is LESZAROM...
Összeszarták a gecis játszóteret: „Nincs kétség afelől, hogy ez bizony most már hivatalosan is Budapest legundorítóbb helye.”LESZAROM ezt is, itt már nem oszt, nem szoroz semmi...
Egy étteremben vécécsészében szolgálják fel az ételt, és még csak nem is Japánban van – Csazakértse szarom le, még a végén megennék! Simán kinézem belőlük!!!


KEDD, JÚLIUS 26.:
NAKED AND DEAD AHEAD!

0
Aranylövés, így végzed hát te is?

Horror, de ajánlott rovat:
A Film+2 stílszerűen este tizenegykor ad egy egész korrekt pszicho-rémisztgetést Angliából, egyenesen A halál házából, ahol egy elszegényedő arisztokrata férj és súlyos beteg felesége próbálja megőrizni méltóságát, anyagi függetlenségét és paranoid skizofréniás gyerekük egészségét, azonban az egyre növekvő nyomás miatt eljön az idő amikor nem tudnak mindketten mellette lenni: a férj Londonba utazik, a gyereknek meghagyja hogy szedje szépen a gyógyszereket, vigyázzon a feleségére, ő maga pedig reménykedik a dolgok jó alakulásában – mi viszont az első perctől tudjuk hogy ha valamikor, most fog borulni a bili. A The Living and the Dead a valóságelmosódós, kinek-a-szempontjából-látjuk-a-történteket-alkotások sorát gyarapítja, legközelebbi rokonsága talán Poe és a Shining: nincsenek szörnyek és természetfeletti, „csak” egy magára maradt figura aki a maga eszközeivel próbál segíteni az anyján és ezzel végleg elront mindent – már amennyiben tényleg úgy történt ahogy ő/mi látja/látjuk.

Talán érdemes:
22:25-kor
toleranciára nevelő vígjáték a Filmboxon a családalapítás nehézségeiről: a város egyik felén egy párocska végső elkeseredésében Afrikából fogad örökbe gyereket, csakhogy a férj közben találkozik egy pasija csalfasága miatt gyerekét épp elveteni készülő nővel. Kapcsolatuk nem is menne semerre, ha egy „kényelmes” baleset nem tenné el láb alól a fickó feleségét... A nem túl eredeti című Egyetlen legnagyobb erőssége Paprika Steen, a pár évvel későbbi angol remake borzalmas lett, ha már mindenképp nézni akarod, maradj az eredetinél. Ja, és közben folytatják Az ördög jegyesét is, amit szokás szerint a Filmcafén csíphetünk el 19:20-tól, ebben a részben a hősnő kegyvesztettsége miatt utcára kerül.

Kis hírek a nagyvilágból:
Tudja, mi az a Sheep View?:
„Öt állat rohangál 360 fokos kamerákkal.” – Jaj dehogyis, hanem az ami minden reggel fogadja az Index-CenzOrigó-négynégynégy olvasótáborát :DD
Obama: Amerika nem olyan megosztott, mint látszik – Jó ezt tudni még úgy is hogy rögtön alatta ezt olvashatjuk:
Újabb riadó a Capitoliumban – Az ókornál maradva:
Megnyitják a római Colosseum arénáját: „A látogatók azon a kapun léphetnek majd be, amelyiken egykor a gladiátorok is érkeztek.” – ...és ha ilyen sebességgel zajlanak az események, ugyanott is és ugyanúgy fognak távozni ahol annak idején a vesztesek.
Tuti megoldások dörzsölődő combok ellen – Bőven elég ide EGY is: LE KELL FOGYNI!!!!!!!!
Az Emirates a világ legjobb légitársasága: „Az utóbbi 15 évben negyedszer nyertek, a Qatart taszították le a trónról.” – Hú de izgi! És hány épületbe repüléssel előzték meg őket? LOL!
Természetesen Dubajban épült meg a világ legnagyobb embereket kilövöldöző katapultja: „Egy másodperc alatt gyorsít fel 200 km / órára.” – Látom nagyon edzenek rá hogy utolérjék az Emirates-t :DD
Tengeralattjárót fogtak  francia halászokHEJ HALÁSZOK, HALÁSZOK Gondolom méreten aluli volt, így visszadobták.
mandiner - Uber-stop: nem lehet megállítani az idő kerekét – Nem hittem volna hogy pont itt fogok Uber-védő cikkeket olvasni. Újra leírom: az Uber csak egy állomás a vezető nélküli kocsik felé!
Altenergia - Ez a 27 éves férfi a kocsijában él: „Chrisnek bejött ez az élet, rengeteget spórol vele.” - Ja, nagyon bejött neki az élet: fürdik, ahol tud, az utcára szarik :DD Ez mekkora basszus, régen a narkósok és szegények kényszerültek az autóban lakásra, most meg úgy prezentálják mint a lottófőnyereményt :DDD Nap kommentje:

karandash 2016.07.14. 02:23:38
Megdöbbentő látni, ahogy a mai fiatalok önként és dalolva belemennek a saját rabszolga- vagy jobbágysorba taszításukba.
Tipikus példája ennek a megosztásra épülő gazdaság. Uber sofőrködés, couchsurfing stb. Csak számolni felejtenek el. Ugyanis még az autó amortizációját se fedezi az uberes bevételük. Az Uber azért tud olcsóbb lenni, mint a taxi, mert nem fizet egészségbiztosítást, nyugdíjjárulékot, meg úgy egyáltalán semmit a dolgozói után. Ez nem gazdaság, hanem balfaszság. Fiatalok meg tapsikolnak ennek a trendnek, hogy annyit keresnek, ami annyira elég, hogy béreljenek egy lyukat, ahol lehajtják a fejüket meg enni tudnak naponta egyszer-kétszer valami szemetet. Na pont így éltek a gyapotszedő rabszolgák is. És ma ez a trendi.
Ez a Toyotás srác is rohadt büszke arra, hogy 1 percre lakik a munkahelyétől, így bármikor ugraszthatják. Sok ismerősömnek a nap bármely szakában válaszolni kell a céges okostelefonra érkező e-mailekre, ha hajnal kettőkor hívják, akkor is intézni kell valamit, közben 8 órára kapja a fizetését. Magánélet nulla, nincs idő önképzésre, fejlődésre, hobbira (kivéve ha a munka a hobbija). Félretenni nem tud. Pörög egész nap, de annyit keres, mint aki szervezetten, rendezetten 8 órában dolgozik.
Az emberek a saját elrabszolgásításukat is trendinek állítják be. Mekkora hipszterség már egy autóban élni!
Ez a Prius-os megoldás nyilván működik mondjuk Californiában, Floridában meg hasonló melegebb klímájú helyeken, de máshol nem.


SZERDA, JÚLIUS 27.:
AT LEAST YOU AREN'T ATHEIST

0
:shrug:

Talán érdemes:
Filmbox Plus, 21:00: Don, a foci ereje
– Látszólagos anti-toleranciamese Hollandiából ahol egy tizenéves srác életét teszik pokollá osztálytársai. Az ok? Ő az egyetlen fehérbőrű, ráadásul jómódú családból származik (ide is csak azért került mert korábbi sulijában problémák voltak vele). Szerencsére a címben említett varázslattal egységbe kovácsolja az addig őt kiközösítőket, sőt a fővezérüket is, így végül a polkorrektek is megnyugodhatnak. Az utána fél tizenegykor kezdett Kommandóbázis 2. megintcsak a magyar szál, Andrew Keresztes (zeneszerző) jogán került a válogatásba, tőle eltekintve a Surviving the Game mintáját követő embervadászatos akciózás (vagyis pont jó helyen van a Filmboxon), a tettes is és az áldozat is a hadsereg tagja, ahogy az üggyel megbízott belső ellenőr is, aki amilyen hamar lebukik, olyan erővel vág vissza az önbíráskodó, katonaságon belüli titkos társaságnak. Éjjel negyed egykor egy hatalmas vállalás az HBO-n: a kissé felemás megítélésű Ayn Rand kultkönyve, az Atlas Shrugged majdnem annyira feldolgozhatatlan mint a Gyűrűk Ura, még akár nagyköltségvetéssel is, hát még kicsivel! Ebbe a fába vágta fejszéjét Paul Johansson, a pénz nagy része a kevés CGI valósághű megvalósítására ment el, ismerős arcok nem nagyon vannak benne, cserébe az átlageurópai számára elég érthetetlen is lesz. Hősei mogulok és vasúttársaság-tulajdonosok, akik új találmányokkal törnek a csúcsra – az hogy közben szembemennek hazájuk törvényeivel, nem igazán zavarja őket. Raynd filozófiája egyfajta feminizmussal kevert techno-darwinizmus ahol a gyengéket (legyenek azok bármilyen befolyásos emberekis) eltapossák az Új Undokak (például az Erős Nők), ha nem ismerik fel idejében az idők szavát, és hát a rendező is eléggé magának érezheti ezt a gondolatot: tudtommal az Atlasz megremegett az egyetlen többrészes eposz aminek a második epizódjában ugyanazokat a karaktereket teljesen mások játsszák. A lényeget a témában már összefoglalta a Tőzsdecápák (na meg a másik ott honos vadállat, a Wall Street farkasa is), ráadásul jobban (igen, ennél még a Wolf... is jobb).

Pokémon rovat:
Kettős mérce blog – A Pokémon GO és a géprombolók:
„Ellene küzdeni kb. annyi értelme lenne, mint a 19. századi géprombolók küzdelmének.” – Jaj, ez is az idő kerekével jön basszus, mintha a meleg vizet meg a távírót találták volna fel újra...
Pokémongózás nem sülhet el rosszabbul, amikor autót vezetsz közben, és belerohansz egy rendőrautóba – Lehet ezt fokozni? Igen, lehet:
A Pokémon Go a rendőrségre vezette a körözött bűnözőt: „Az amerikai férfit csak az idegesítette fel, hogy egy időre abba kellett hagynia a játékot.” – Hülye birka, nem kár érte, bár azóta déli szomszédainknál feltűntek a trónkövetelők:
Figyeljen az aknamezőkre, ha pokémonozik!NEM, sőt: én az összes pokémonost oda vezérelném :DDD
Meghalt egy tinédzser pokémonozás közben...and nothing of value was lost.
kontentbánya – Így lehet meggazdagodni a Pokémon őrületen: „Időben felszállhatsz a pénzvonatra.” – Vagy nem is, mert:
Hiába az őrület, nem termel pénzt a Pokémon Go: „A Nintendo alig érzi a játék népszerűségét a nyereségen, beszakadt a részvényárfolyam.”MUHAHA! Azt remélem is!!!
Pokémon Gózzon el az Über utolsó útjára, aztán jógázza ki magából a feszkót!: „Elkészült a heti programajánlónk, kicsit módosított kivitelben!”MAGYARUL: többszörösen is ellopják az adataitokat.
Pokémonok: de most akkor kinek jó ez az egész?: „Megjelentek a pokepesszisták, akik még a brexit mögött is pokémonokat látnak, mások üzletet csinálnának a pokémonvadászokból.” - ...és mint a legtöbb konteóról, azóta erről is bebizonyosodott hogy igaz, annyira hogy már írják is a cikkeket amivel nevetségessé akarják tenni a szkeptikusokat:
Tényleg a Pokémon Góval hallgat le mindenkit a CIA?: „Egyre vadabbak az összeesküvés-elméletek a játék körül.”Ezeknél csak a valóság a durvább. Nap kommentje:

Gelb Boáz 2016.07.20. 16:43:55
Elindult az okkultista, sátánista kém és tömegmanipuláló-szoftver mosdatása?

 

CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 28.:
A FARKAS EMBER BAJA SZÁLA

0
Hangyászmunka

Talán érdemes:
Este tíz után öt perccel
csúcskísérlet-doksi az HBO-n hogy lássuk Erőss Zsolt nem speciálisan magyar eset (nem mintha a hétköznapi ember számára ez nem lett volna eddig is nyilvánvaló). Pár filmes és hegymászó indul útnak a K2-re, a cél: Megérinteni a mennyet, de legalábbis bejárni azt az utat amin szüleik odatávoztak. Nem titok hogy sosem értettem az effajta rekordokat, úgy meg főleg nem hogy a gyerekek elmennek arra a helyre ahol a szüleik meghaltak, bár kétségtelenül ez is lehet egy "gyászmunka", és hét végülis visszajöttek, szóval ne panaszkodjunk. A dokumentumfilmeknél maradva féléjfél után öt perccel megint sorozat, de a kulturálisabb fajtából: a Századfordító magyarok közük ma Dohnányi Ernőre kerül sor az M3-on, aki a huszadik század egyik legtehetségesebb magyar zeneszerzője volt. Azt lehet mondani hogy kicsi korától kezdve erre a pályára volt predesztinálva (zongoratanulás, fellépések), ennek ellenére szülei egész a gimnáziumig ragaszkodtak a "rendes" pályához, de aztán szerencsére belátták hogy a sors más "szakmát" szánt neki. A zeneakadémiás évek után koncertek itthon és külföldön, óriási sikerek... Hogy végül pont mi, magyarok nem tud(hat)tunk róla, az a történelemnek köszönhető: jött a második világháború, Dohnányi pedig 1944-ben külföldre menekült, előbb Ausztriába, majd Argentínán át eljutott az USA-ba, ahol végre megállapodhatott és az addigi nélkülözések helyett egyetemi állás várta. Közben viszont itthon elindult ellene egy jellemzően aljas karaktergyilkosság, melynek vádja alól (háborús bűnökben való részvétel) hiába tisztázták állami szinten régi és új hazájában is, valaki mindig volt aki bedobja. Ez volt az igazi oka az agyonhallgatásnak is, a szerző reneszánszára és elismerésére haláláig csúszott. Ugyanabban az időben (23:35) Nick Frost előnytelen küzdelme a Haláli hullák hajnala árnyékával a Film+-on, az azóta a Star Wars-ra is rászabadított John Boyega-val. Az Idegen arcok próbál az lenni az alien-inváziós közhelyeknek ami a Shaun... volt a zombifilmeknek, de már ott elvérzik az egész hogy a földönkívüliekkel szembeszálló kölykök abszolút nem szimpatikusak, inkább pont azokra a bandákra emlékeztetik a nézőt akik kedvenc szórakozása a kisebbek, gyengék és nyugdíjasok terrorizálása (ez, mármint a hoodie-t viselő thug-ok jófejként beállítása már a Hot Fuzz-ban is elég erőltetett volt és csak azt bizonyítja hogy a készítők kertvárosban, jó anyagi körülmények között nőttek fel). Nyilván törvényszerű hogy nem a békés birkák fogják felvenni a kesztyűt, de ahhoz azért nem kevés pofa kell hogy azokat tegyék meg főhősnek akik az első jelenetben késsel fenyegetve fosztanak ki egy nőt (!), és az űrhajó lezuhanásakor is első gondolatuk a kocsi kifosztása amire ráesett, csak ezután jutnak el a fegyveres ellenállásig (amit meg a környék drogkereskedője szervez). A másik nagy "vicc" amit értékelnünk kéne az az amit a késsel fenyegető Boyega kinyög, vagyis hogy az ufót a rendőrök küldték a feketék elpusztítására, ahogy a drogokat is ők terjesztették el (nem, nem a környék kereskedője aki a kiscsapat élére áll). Ismerős? Igen, a crack epidemic idején ezzel vádolták a militáns fekete vezetők az amerikai kormányt. Nem tudom hogy képzelte ezt a rendező meg a forgatókönyves, de a helyzet az amit már többször, többen is megpendítettek: akinek vérében van a seggfejség és a """gangsztaság""", az nem fog átállni a gyengék védelmére se a való életben, se fikcióként - viszont filmen látva még gázabb az ilyen pálfordulás. Vissza a filmre: az idegeneket jól megoldották, a fontosabb szálakat végül elvarrják, Frost jó (bár nem ő a főszereplő), a többit meg majd megtudjuk amikor bódis kriszta megcsinálja a folytását a Hős utcában ^^ Vissza az időben: háromnegyed tizenegykor megint egy B-múvi a Filmcafén. A Farkasember hajsza SyFy-produktum, sőt akár végtermék ami úgy jöhetett létre hogy a készítőkben felsejlett, mekkora ötlet is két vöröst (Red, Little Red Riding Hood) egybegyúrni a werewolf-romantikával: leendő menyasszony és vőlegény elutaznak a nő családjához hogy bemutassa őket, de közben a férfiről kiderül egy sötét titok (eltaláltad: teleholdkor mutál a hangja és bundát növeszt), a kiscsalád meg véletlenül pont SZARVAS farkasvadászattal foglalkozik, így a barátkozós hétvége hamar vérbe fullad. Plusz itt van még a kisváros-vonal is, amennyiben egy falunyi farkasemberrel állnak szemben a mesebeli Piroska tanyasi leszármazottai. Ami még így is lehetne mondjuk egy élvezhető horror, azt a messziről ordító pontatlanságok ls logikátlanságok vágják tönkre, nem kell ugyanis képzett kommandósnak lennünk ahhoz hogy tudjuk, támadáskor nem okos dolog nyílt színen mozogni ugyanis könnyű célpont leszünk.

Friss hírek a f@sztiválról:
Jelentősen nőhetnek a Sziget bevételei – Akár 15-20 százalékkal is nőhet a tavalyi 10 milliárdos bevétel.
– ...de fogadjunk hogy a nullszaldó még így se lesz meg ^^
Interjú – Nyilván az ellenkultúrát képviseljük: „Egy szétvágott kerítés idén a Bánkitó Fesztivál jelképe, mert a szervezők nem takargatják, mi a véleményük a politikáról.”NAGYON HELYES, remélem a következő Bánkitavat már Nizzában, Ásotthalmon, Kiskunhalason vagy esetleg Ansbachban szervezik ^^
Öntudatlan, földön alvó külföldieket fosztottak ki a belvárosban: „A térfigyelő kamerák és egy szórakozóhely biztonsági emberei buktatták le az elkövetőket.” – ...és a Sziget még el sem kezdődött :)))
winel – Fesztiválital-mutató: „Lépj ki a sör, fröccs, vodkaszóda háromszögből és kóstolj idén fröccskoktélt, vagy Boilermakert!” – Fröccskoktél, vodkaszóda...nektek elment az eszetek?! Két sör lesz, mint mindig...
archív - Hajnali részegség a Soundon: "Szétesett alanyi költők, bekatizott szerelem és romantikus petting a napfelkeltében. A Balaton Soundon Coelho álmodja a hajnalokat!" – Jaj de szép drogpropaganda, szinte már eléri az Elsőherbálozók szintjét :D
fairylake – Az idolok bukása: Soundon innen, Soundon túl: „Mit tanulunk ebből az esetből fiúk-lányok?” – Röviden? Semmit, mert azóta új ügyek tanulságát is le kéne vonnunk:
Belehalt egy 18 éves lány a Balaton Soundon szerzett sérülésébe: „A lány rosszul lett, beütötte a fejét és a kórházban meghalt. Erről eddig nem beszéltek.” – Nem is baj, most már legalább tudjuk miért a Dvbbs-botránnyal volt tele hetekig a sajtó. Azóta már azt is megaszondták hogy ennek semmi köze a Soundhoz:
Blikk: Túl sok vizet ivott, ebbe halhatott bele a Soundon elesett lány: „Valószínűleg partidrog okozta az égető szomjúságot. Egy parkolóban lett rosszul.” – Ja, a víz a hibás, nem a cucc ami kiváltotta a szomjúságot...:SSS
Így tanítsa meg vigyázni magára a gyereket: „A gyerek elkezd fesztiválokra járni, anya meg az Instán látja meg, hogy a balesetin szelfizik.” – Még szerencse hogy itt élenjárnak a tanácsadásban:
DROGIPORTER – Ecstasy és víz: se túl sokat, se túl keveset!: „A partidrogok fogyasztói néhány egyszerű tipp segítségével elkerülhetik azt, ami a Balaton Sound fesztivál idején meghalt lánnyal történt.” – És igen, tényleg azt magyarázzák címlapon a hülye drogosok hogy mennyi ekihez mennyi vizet kell inni hogy ne haljunk bele :DDD Év kommentje-candidate:

0

VISZLÁT SZOMBATON!

 

Kulcsszavak: Balaton Sound, LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés