2016. 09. 19.
A hónap markában szorul az időhurok (szept. 19-20-21-22.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hónap markában szorul az időhurok (szept. 19-20-21-22.)

 

 

 

 

 

 

HÉTFŐ, SZEPTEMBER 19.:
MÁSREGGELESEK

0
Bilincs és egy kis pszichotikus mosoly.

Talán érdemes:
Nyolckor
a Tinder-generációról szóló Másnap reggellel kezdődik az este, de persze pont ők fogják elkerüni, hiába is csalogat a Cinemax azzal hogy humoros módon világítanak rá az egyéjszakás kapcsolatok ürességére nyolc sorson keresztül. Ami ezek közül majdnem mindegyiket összeköti az az hogy hogy papíron mindenki stabil kapcsolatot keres – csak épp minden éjszaka mással teszi, ezáltal képtelen meglátni az esetleges lehetőségeket egy igazira. Lehet hogy öreg vagyok és cinikus, de az életet most, fiatalon ezerrel habzsoló gyerekek sokkal szánalmasabbak lesznek az én koromban, ha nem szállnak le időben a körhintáról. Nem fogom azt mondani hogy lesztek még ti is öregek és rondák (ez a nénik szövege, nem a bácsiké, LOL), hanem azt hogy a Tinder, ha lesz is még, ugyanúgy az akkori fiatalokat fogja kiszolgálni (a tulajdonosok pedig már nagypapák lesznek, mivel általában az ilyen ötletek kiötlői szoktak a legjobban ragaszkodni a hagyományos családhoz, csak ezt nem reklámozzák).
HBO, 22:10 – Az Útvesztő első része szinte napra pontosan egy éve voltmár, nem is voltam tőle elragadtatva, de mivel a young adult-könyvesek-filmesek már trilógiákban gondolkodnak, így ennek a második részére is sor került. Ha nagyon rosszmájú akarok lenni (leszek is), akár azt is mondhatom hogy a Tűzpróba pont azt nem állta ki amiről elnevezték, de előbb a történet: hőseink már szabadok, de mégsem azok, mert a falakon túli világ legalább olyan kegyetlen mint amit maguk mögött hagytak, a hajsza folytatódik, mindig futnak valami elől (ez a baj a mai fiatalokkal, nem mernek szembenézni a problémákkal). Ez még eddig oké, ha hűek maradnak az alapokhoz, de nem. Elvileg ugye ezek a filmek a rajongóknak szólnak, főleg azoknak akik a könyveket is olvasták (a nem annyira fanoknak ott van az Éhezők viadala, azt mindenki ismeri, ellentétben a Maze Runnerrel amihez tényleg kicsit kapirgálni kell a felszínt, mert nincs annyira bent a köztudatban). Na most, itt tényleg nem kéne semmit csinálni „csak” megírni a forgatókönyvet, leforgatni és a kasszához fáradni, a törzsrajongók megnézik, a készítők besöprik a pénzt, mindenki elégedett, de nem: az első rész apró változtatásaihoz képest szinte teljesen átírták az egészet (ezáltal az alcím is teljesen értelmetlenné-tárgytalanná vált). Új, eddig nem létezett szereplők érkeztek, a vírusfertőzöttekből zombik (!) lettek, ésatöbbi, bár ki tudja, talán Kaya Scodelario miatt ezt is be fogja kajálni a célközönség (én max. az operatőr Pados Gyula magyar volta miatt nézném, de nem fogom).
Duna TV, 01:10Mintha már foglalkoztam volna valamilyen formában a Cinecittá legszebb napjaival, de mintha a Hollywood a Tevere partján még nem szerepelt volna a blogban (vagy megint túl sokat ittam és kezdek szenilis lenni). Akárhogy is, Marco Spagnoli az olasz mozi aranykorára emlékezik, bár csinálhatná jobban is: az Édes élet (bár maga is e világ szülötte) jobban idézi fel a kort mikor az alacsony gyártási költségek miatt rengeteg külföldi produkciót itt forgattak és a világ minden tájáról jöttek a gazdagok, s velük a felhajtás (a történelem ismétli önmagát: most nálunk zajlik le valami hasonló). 2007-ben egyébként tűz martalékává lett a díszletváros nagy része (ahogy most nemrég prágai társa is).

Kiemelten ajánlott:
Fél kilenckor
egy ritkán adott politikai szatíra a Cinemax 2-őn Paul Newmannel és Anthony Perkins-szel a főszerepben. Bár számítanánk rá, de itt nem Perkins a rosszfiú, sőt talán nincs is egyértelmű rossz, mert hiába hogy Rheinhardt (Newman) csak a WUSA nevű szélsőjobboldali rádióállomásnál kap munkát (ráadásul az erősen fekete kötődésű New Orleans-ban), de a körülmények kényszerítik erre: egy barátja a tartozása megadása helyett ide irányítja, mondván náluk hamar elő tudja teremteni maga is az összeget. A közben megismert csaj (Joanne Woodward) ugyancsak munka-gondokkal küzd: se pincérnőként, se prostituáltként nem tartanak rá igényt. Ebbe a felállásba érkezik a Perkins által megformált Tipikus Liberális, akinek elég csak meghallania hogy Reinhardt hol dolgozik, máris kiakad. Amit Rainey nem ért, az az hogy a kisemberek nem feltétlenül ideológiák miatt csúsznak jobbra vagy balra, elég hozzá egy munkalehetőség amikor a legmélyebben vannak és nem látnak más kiutat. Tökmindegy, melyik oldalról jön az ajánlat amikor korog a gyomrunk, a moralizálás jellegzetes First World Problem ami alapvetően a jómódúak kiváltsága, a szegényeknek mindegy hogy ki adja fizetést, csak jöjjön. Kényelmetlen igazság ami nem tette népszerűvé a rendező Stuart Rosenberget sem (de akkoriban legalább vászonra lehetett vinni az ideológiai kiábrándulást, a kicsit hasonló Cabaret és Mephisto már egyértelműbb állásfoglalások voltak). Visszatérve Perkinsre, akárki ötlete is volt hogy Norman Bates után egy dadogós idealista szerepét bízzák rá, jól döntött, ennél nagyobb ötlet csak a főszereplők beszédes nevei volt(ak): Rainey-é magáért beszél, míg Reinhardt kb. úgy tiszta szívű mint József Attila hasonló című verse.

Hétfő? #LESZAROM.
Barnán habzik a Tisza:
„Szerves szennyeződés, az eredete ismeretlen.” – Dehogy ismeretlen, ez csak a hétfői LESZAROM:
A nap, amikor Mel B lepisilte Bear Gryllst – ...és a nap, amikor mindkettejüket LESZAROM!
klotyók – mellékes – Gyíkfingnyi gépbe is kell klotyó: „Ugyan nem nagyobb egy kutyaólnál, de ha kell, akkor ez is isteni ajándék” – Fölöslegesen ne emlegess isteni dolgokat, a klotyódat meg teLESZAROM. Most miért, hát nem arra való?
Igen, ez egy színarany WC, 18 karátos, és ön is használhatja, ha New Yorkban jár – Lásd mint fentebb: rostosat eszek, hajléktalannak öltözök, és....LESZAROM, és nem fogom lehúzni!4
instahíradó! – Cinthya Dictator suliba megyÉPPEN IDEJE VOLT MÁR, REMÉLEM MIND A NYOLC OSZTÁLYT KI FOGJA JÁRNI LESZAROM.
50 dolog az 50 éves Adam Sandlerről: „Szeret zenélni, kosarazni, de amúgy nagy titokban éli életét.” – Az viszont nem titok hogy az ótvar filmjeiért cserébe én LESZAROM.
Velvet 18+ Pamela Anderson 49 évesen sem bírja pucérkodás nélkül
– 60 évesen is LESZAROM!
tejben-vajban – Hordaná Katy Perry bolondos, de megfizethető cipőit? – Azt nem, viszont LESZAROM.
kockahas – Fekete bajusszal hajat hidrogéneztetni rossz ötletnek tűnhet: „A Baja East nevű amerikai márka tervezői bevállalták a Bundesligát idéző külsőt. Szerintünk jól tették. Ön szerint?” – Én maradok heteró, és LESZAROM.
öööö – Ezekre a fejekre nem biztos, hogy fel van készülve – Hogyne lennék! Mindet LESZAROM.
Nem tetszik, hogy tank? Lehetett volna vécé is: „Száz éve vetették be először a harckocsikat a nyugati fronton, a németek a Vöröskeresztnél panaszkodtak a barbársága miatt. Tudta, hogy majdnem WC-nek hívták őket, és hogy nem is volt akkora hatásuk, mint 30 évvel később?”Make LESZAROM, not war! Előre a világbékéért!!4 négy
világbéke!!!! – hoppá – Megtörténhet, amire 14 éve várunk, Timberlake és Spears újra összeállhat! – Nem egészen így képzeltem el a békét, úgyhogy mindkettejüket LESZAROM.
techzilla – Ilyen hőkamerán a fing: „Ilyet még biztos nem láttál.” – Nem is fogok, mert LESZAROM, egyébként meg:

Kicknick 2016.09.14. 11:53:54
a nők nem is finganak, ez tudományos tény, szal kamu az egész :D


KEDD,SZEPTEMBER 20.:
A KENDERFUTÓ...

0
...lehet hogy ott sem volt!

Nem ajánlott:
M2 / Petőfi TV, 23:30: Kulisszák mögött az A38-as hajón Black Milk & Nat Turner
ÉDES FASZOM! Nem elég hogy lázadást szított, utána meg elment pornózni meg wrestlerkedni, sőt még az sem hogy nate kisbetűvel parker filmet forgatott róla, közben még Magyarországon is fellépett?! Álljon már meg a menet!!! Váltsunk is témát, mert ha voltak is kétségeink hogy a sorozatok mostanában célzottan a legalja "értékeket" közvetítik, akkor ha nem a GoT díjesője, de a Kenderfutár után ezek is bizonyosan elmúlnak: igen, ez megint egy vicces füveskedés amiben egy szerethető díler kézbesíti a napi betevő joint-alapanyagot, és rajta keresztül a vevőkört is megismerhetjük. Weben indult, majd lecsaptak rá a TV-sek (HBO2), most még éjfél után öt perccel tűzik csak műsorra, tíz év múlva majd esti mese helyett is ez lesz. Kb. ugyanolyan agymosás mint a Szulejmán és a Walking Dead meg ezek összes leágazása, csak míg az egyik után visszasírja mindenki a törököket, a másik kiöli belőle az érzelmeket és empátiát, ezt megnézve pedig azon kezd el agyalni a csürhe hogy ki kéne próbálni a teljes legalizációt, mer' a Zusában is hű de bevált, LOL...vagy inkább nem:

kívül tágasabb – Egekben a drogozó vasutasok száma: „Rekordot dönt a pozitív drogtesztet produkáló, balesetekben érintett vasu­tasok száma az Egyesült Államokban. Mi állhat a furcsa jelenség mögött?” – Véletlenül sem a marihuána legalizácója, á, dehogy. Én csak azt sajnálom hogy a droglegalizálók egyike sem szokott tömegközlekedésen utazni. Maradva a nemajánlottságoknál, nyolckor egy challenger appears a Cinemax 2-őn. Mint mondtam volt, meg kéne tiltani hogy a rendezők-színészek-zenészek gyerekei maguk is azok legyenek, hacsak nincs valódi tehetségük, mert mióta a Coppola lányhoz a látványos semmiért Oscart vágtak, mintha a maradék önkritika is kiveszett volna. Most Clara Mamet hoz szégyent a család nevére a Maude örökségével amit rendezett, írt, és még főszerepel is benne. A történet valami olyasmi hogy egy lázadó kiscsajra egy hét alatt rászakad minden rossz, az egyetlen kiút a nagyanyja öröksége lenne, azt viszont csak akkor veheti át ha bejut az egyetemre, ami igencsak nehéz lesz mert a suliból is kicsapták. Mindez kb. úgy ahogy egy elkényeztetett rendezőpalánta elképzeli akinek életében nem voltak valós problémái: gyerekes, kamaszdühös, plusz még hülye álomjelenetek is vannak.

Talán érdemes:
M3, 22:15
– A hét első magyar színészek előtt tisztelgő műsora a Művészportré lesz (ami biztos szerepelt már nálunk), aktuális része pedig Váradi Hédivel foglalkozik (ez az epizód még nem volt). A művésznő megbízható komikaként vonult be a köztudatba (főleg rajzfilmszinkronjai miatt), pedig a komolyság sem állt távol tőle. Erre és még sok minden másra is fény derül Gyurkovics Tibor visszaemlékezéseinek hála. A Mi történt Baby Jane-nel? is már szerepelt nálunk, ma (azaz holnap) viszont a Cinecittás paródiája, a Hová lett Toto baby? lesz soron a Duna TV-n amit ha meg nem is fogunk nézni (ugyan ki tudná 02:40-kor?), azért felvenni érdemes lesz. Kedvencünk itt is több szerepet játszik, például a bűnözésből élő apát és gyerekét is, felvenni meg érdemes lesz még akkor is ha ez az olasz komédiás egyik kevésbé sikerültebb alkotása (köszönhetően annak hogy túl hű maradtak ahhoz amiből viccet csinált, vagyis a vége felé elkomorodik ez is).

Kis hírek a nagyvilágból:
Szigetvár ostromát is lemodellezték egy videojátékkal:
„Lelkes történészek a Total War motorjával korábban Nándorfehérvárt is megcsinálták.” – Engem nem zavar, ha most is mi nyerünk!
randi – Elképesztő sikere van a mentős esküvőknek – Én max. a detoxban fogok házasodni, akkor már úgyse lesz sok hátra :SSS
Öngyilkos lett egy olasz nő, mert kikerült a netre a szexvideója: „(...) Egy 31 éves olasz nő, Tiziana egy éve készített egy szexvideót a barátjával, amit elküldött egy néhány ismerősének, köztük a volt barátjának is. Elvileg az volt a célja, hogy féltékennyé tegye az exét, de a videót kirakták a netre és nagyjából egymillió ember nézte meg. Ezek után otthagyta a munkáját és elköltözött Toszkánába, de ott is előkerült a történet, a videóban hallható "Filmezel? Gratulálok" pedig egy netes vicc lett. Tiziana nevet akart változtatni, de közben elindított és a videó készítése után egy évvel megnyert egy személyes adatok törléséről szóló pert: a "right to be forgotten", azaz a felejtéshez való jog alapján rengeteg oldalnak kellett eltávolítania a róla készült videót. De ettől még 20 ezer euró, több mint 6 millió forint perköltséget kellett megfizetnie, amit az olasz újságok egy végső döfésnek neveztek. A nagynénje nápolyi házában találtak rá felakasztva, a temetését élőben közvetítette az olasz tévé, a videókat egy évvel ezelőtt megkapó férfiakat pedig becsületsértés miatt kérdezték ki a rendőrök.” – ...és akkor ennyit az elfelejtődéshez való jogról: „a temetését élőben közvetítette az olasz tévé”.
Meg kell menteni a trollokat a pusztulástól – Rajtam nem fog múlni ^^ - „Anna Kendrick és Justin Timberlake mindent elmagyaráz, amit tudni kell a troll-apokalipszisről.” – Ja, hogy megint egy szar film? LESZA Kihagyom.
Anális szexszel fenyegetnek a diósgyőri szurkolók: „Úgy látszik, tényleg mindenre képesek a csapatért.” – Én mindig mondtam hogy a foci a látens melegek sportja... :SSS
Idős szatír mutogatott Óbudán - A rendőrök is láthatták a produkciót. „Egy parkolóban önkielégített a 78 éves férfi - amikor rászóltak, udvariasan arrébb ment, és folytatta.”IDŐSEBBEK IS ELKEZDHETIK Bezzeg a civilizált Európa ebben is mennyivel előrébb van:
Olaszországban nem büntethető a nyilvános önkielégítés: „Egy szicíliai egyetem területén tört rá tavaly a kangörcs egy férfira, de a bíróság méltányolta, hogy nem volt kiskorú szemtanú.” – A Kossuth-díj ottani megfelelőjét nem kapta meg a felmentés mellé?
tasz – Hazai pálya – 14 módszer, hogy hogyan juss ki a pszichiátriai otthonból: „A börtönben letöltötted a büntetést, másnap kitesznek, és kezdődik az élet újra. De innen nem raknak ki, és ha nem kapsz észbe, egész hátralévő életedet itt fogod tölteni. A jó hír viszont az, hogy minden más szempontból kellemesebb, és főleg nyitottabb helyen vagy, mintha börtönben lennél.” – Jól értem hogy ti tippeket adtok az orvosok megtévesztésre, ne adj’ Isten a szökésre is?! Nap kommentje:

midnight coder 2016.09.15. 20:31:22
Ha pedig már kinn vagy, elsőként a bloggert látogasd meg a jégcsákánnyal.


SZERDA, SZEPTEMBER 21.:
AZ ARANYÁSÓK MAGÁNYOSSÁGA

0
Vér és arany és senyvedés!!!4!4 négy

Talán érdemes:
Cinemax, 20:00
– Ha a Mamet-lány a rossz példa a sokat akarásra, akkor Fraser C. Heston és Charlton Heston közreműködése a jó: az Arany és szenvedély kiváló thriller-kalandfilm keverék amiben természetesen az idősebb Heston játssza a magányos aranyásót aki tűzzel-vassal védelmezi a szerinte kincset rejtő vidéket, de igazán Kim Basinger miatt emlékezetes akinek ez volt az első nagyobb szerepe. Ő és Nick Mancuso alkotják a nemesfémektől szintén nem idegenkedő párt akik egy eltűnt munkatársukat keresik, de a gépük sajnos Brit-Kolumbia azon részén mondja be az unalmast ami a kincsvadász fennhatósága alá tartozik, ő pedig innentől betolakodókként tekint rájuk. Félig-meddig kamaradarab pedig természetes helyszíneken forgatták. Egy órával később (kilenckor) egy minden szempontból lájtosabb program a STORY4-en. Látszólag nem is lehetne nagyobb ellenpárja a WUSA-nak mint az American Dreamz, holott a készítői mintha eljutottak volna arra a pontra mint Newman Reinhardt-ja, vagyis az "egyikre sem" örök igazságáig, csak nekik volt lehetőségük balközépen megmaradni és szatíra helyett tabudöntögető vígjátékot csinálni amiben mindenki megkapja a magáét a címbeli tehetségkutató ürügyén (amiben nem nehéz felfedezni az American Idol-t vagy az America Got Talent-et). A show-ért felelős TV-s-nek (Hugh Grant) pont kapóra jön hogy a frissen újraválasztott elnök (Dennis Quaid) a helyettese (Willem Dafoe) rábeszélésére elvállalja a döntőben a zsűrizést, főleg hogy a botrányról már előre gondoskodott amikor becastingolt a kötelező tipikusan buta, de legalább hírnévre éhes nő mellé egy rappelő rabbit és egy terroristaképzésen átesett arab srácot, akit régi tanítói aktiválni akarnak és egyben felhasználni zenészi-énekesi ambícióit... Bár Grant karakerét Simon Cowell, Quaid-ét pedig az ifjabbik Bush ihlette, ma már egész más okból aktuális ez is: 2006-ban nem volt túl nagy sikere, sokaknak sokk volt a tablettákon élő, bábként irányított elnök figurája aki minden szereplést elvállal, még egy tehetségkutatót is, de az azóta eltelt tíz évben a valóság sokszorosan rácáfolt a forgatókönyvírókra - ha más nem, az utólagos elismertség mindenképp az övék (bár azért túlzás lenne a Dr. Strangelove-hoz mérni).

Talán ismétlés, biztosan ajánlott:
...mert van-e annál visszautasíthatatlanabb ajánlat mint Egy estét eltölteni Sinkovits Imrével? Este tíz előtt tíz perccel másfél óra jóság az M3-on egy nagyon régi (1969-es), de annál jobb portréfilmmel, kitérőkkel a fontosabb színházi szerepekre (Macbeth-től Marat-ig), sort kerítve a filmekre (élükön a Tizedessel, ofkorsz) és ezek közé besűrítve majdnem mindent amit addig csinált, de esetleg nem jutott el a nagyközönségig.

Kis hírek a nagyvilágból:
m – Mi lesz a Népszabadsággal?:
„Mivel magyarázható a Népszabad­ság kiszolgáltatott helyzete?” – Hogy is volt? Mindenki tartsa el magát a piacról, nincs ingyenebéd...
az utolsó szó jogán – helyszínelő – Combinós gyilkos: Ha egyszer kiengednek, többet nem iszom – Persze, persze, az ital tehet mindenről, nem az aki nem tudja a mértéket...
Gumicukor – Lindsay Lohan bulizva próbálja kiheverni viharos szakítását: „A színésznő az új hódolójával és egyik barátnőjével vetette bele magát a londoni éjszakába.” – Akkor most megint a betépett önmagát fogja alakítani mindenféle B-filmekben?
Tudta, hogy Magyarországon is voltak múmiák? – Sőt, vannak is, az egyik mintha valami választáson is indult volna...
gasztrotúra @ index2 – Oktoberfest útmutató lányoknak – Kimaradt a legfontosabb: tartsátok a kartávolságot és maradjatok a kerítésen belül :DD
Obama bocsánatot kért a világ legdurvábban szétbombázott országától: „És adott is 90 millió dollárt a Laoszban lapuló fel nem robbant bombák hatástalanítására.” – ...de semmi baj nincs amíg a bevétel töb, mint a kiadás:
Még nem volt példa ekkora fegyverüzletre: „115 milliárdért adott el fegyvert az USA a szaúdiaknak.” – Ajjaj, érik az újabb békenóbel :)))
Törökországban eltörlik a téli időszámítást. Ön szerint jó ötlet? Szavazzon!ÉN szavazhatok, a törökök meg nem, holott őket érinti? Hogy is van ez?!
Kettős Mérce – "Jobban élek, mint egy beduin törzsfőnök": „Íme egy kis gyűjtés kivándorló magyarok olvasói leveleiből.” – ...vagy nem él jobban, mert:
Határátkelő – Miért kellett eljönni Magyarországról? – Kitalálom: mert üldöztek. Ja nem, csak jólesik hazaköpködni másfél (!!!) hónap után, pedig egyszerűbb lenne beismerned hogy az anyagiak miatt mentél ki te is :DDD Tényleg tiszta modorosblog az egész...és még valami:

Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör 2016.08.29. 22:15:58
Jó lenne, ha egy nagyon fontos dolgot tisztába tennénk, mert sosem jó semmi. Ha a magyar politizál, akkor miért politizál, miért mérgezi magát, miért nem él burokban, satöbbi. Ha a magyar nem politizál, miért nem politizál, önsorsrontó, birka, és így tovább... Akkor most mi legyen? :D


CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 22.:
HOLNAP MANKÓBAN?...

0
...hát ha sokat ugrálunk, lehet...

Talán érdemes:
Fél tízkor
egy kicsit szájbarágós, de szükséges doksi az HBO-n. A klímaváltozás egyesek szerint svindli, mások szerint fenyegető valóság. Akár így, akár úgy, abból nem származhat bajunk ha kevesebbet fogyasztunk, erre sarkall minket a Holnap is, de szerencsére azért nem mindjárt az elején apokalipszissel riogatva. Készítői öt témában kutattak a világon, lefedve társadalmat, gazdaságot és megcélozva a fenntarthatóságot. Ami az erénye, amiatt lehet a legjobban kritizálni is: ha minden ország minden népe számára létezne átfogó megoldás a mezőgazdaság, az oktatás és az energiagazdálkodás egyensúlyba hozására, az mindenkinek más kellene hogy legyen (ahogy szép az a demokratikus modell is amit felvázoltak, de már láthattuk hova vezet ha köztes állomások nélkül, máról holnapra akarnak évezredes berögzüléseken változtatni). Mindenesetre ők legalább felteszik a kérdéseket és megpróbálják meg is válaszolni, ez mindenképp dicsérendő.

Nem érdemes:
Féléjfélkor a Cinemaxon
megtudhatjuk, milyen is lehet egy Akváriumban élni. Túl egyszerű lenne elintézni azzal hogy ez bizony pont olyan fojtogató, mesterkélt művészfilm mint amilyen a címe, de mit tegyünk ha valóban ez a helyzet? Több mint két órán át üres karaktereket nézhetünk amint alapvetően megússzák a hülyeségeiket, legyen az prostitúció mint mellékállás (FIATAL gyerekes anya voltam és kellett a pénz”), alkoholizmus (az ezzel küszködő író végülis segít a call-girl-ként dolgozó anyán) vagy rossz üzletmenet a cégnél. Még rosszabb hogy A TUGGYUKIK valakik úgy gondolták, ezeknek a szálaknak mindenképp találkozniuk kell, ha tetszik, ha nem, és amit látunk, nemigen tetszetős (úgy oldották meg hogy az összes karaktert egy utcába költöztették, erre utal az eredeti izlandi cím is). Elvileg a 2008-as gazdasági válságban játszódna, de mivel 2014-ben készült így a genderizmusra nagyobb hangsúly kerül: elsősorban a Nők szenvednek, némán is hangosan és látványosan, de komoly munkát azt senki sem végez... Viszont ha valaki a meló könnyebbik végét fogja meg, annak van egy tanulságom: tessék komolyan venni még a kurválkodást is, vagy nem panaszkodni ha az sem jön be! Ha így nézne rám valaki akiért még fizettem is ahogy a filmben teszik, egyből egy életre impotenssé válnék... Nem vicc, tényleg mintha a legrosszabb mundrucós-flígaufos hagyományokat próbálná a rendező átvenni („LÁSSUK hogy szenvedsz!! ÉREZZE a néző is!44 négy”).

AMIKOR SZERETEM AZ INDEXET, A 444-ET ÉS MÉG AZ ORIGÓT IS rovat:
Az Origo olvasói segítenek az éber kómás asszonyon:
„A civil összefogásnak hála lehetővé vált a műtét, és talán a lakást sem árverezik el a családja feje fölül.”TISZTELET az Origónak és az olvasóinak is!
EGO – Aki sok pornót néz egyenlőbbnek tekinti a nőketÉN EZT EDDIG IS TUDTAM!
kocsma – Hol a legdrágább az EU-ban egy pofa sör?: „És hol a legolcsóbb? Alkoholos italok árainak összehasonlítása.” – ...de szerencsére a honi alkoholistákról sem feledkeztek meg:
Böngéssze végig a budapesti piapiacot!: „Hol vannak a legjövedelmezőbb kocsmák, merre van egy főre esően a legtöbb, hol isznak a legtöbbet a népek? Kattintgassa ki a térképünkön!” – Végre valami hasznos. Miért nem tudnak minden nap ilyeneket közölni, meg ehhez appokat gyártani?....
ma is tanultam valamit – Mindenki nyugodjon meg, a sör átvészeli az atomháborút: „Az amerikaiak az ötvenes években csak azért robbantottak fel két atombombát, hogy ezt kiderítsék. Az ízt kicsit elrontja a radioaktivitás.” – Na abba a korsóba nem ittam volna bele, de jó tudni ezt is. Bámulatos, hol tart már a tudomány!
Kapaszkodjanak a chemtrailjükbe, itt a bizonyíték a gyíkemberek létezésére!: „Köztünk élnek. Nyolcezer éve.”MINDIG TUDTAM, de innentől már hivatkozhatok is rá.
prioritás – Egy pohár bor felér egy órányi tornával!: „Sokszor hallhattuk már, hogy milyen jót tesz az egészségnek.” – Akkor nekem már soha életemben nem kell tornáznom, na nem mintha eddig csináltam volna ^^
lb – Tudtad, hogy a zsír fogyasztása egészséges? – Eddig csak sejtettem. Most már tudom is!!4
Nagyon fontos graffiti jelent meg a békéscsabai stadionbanÍgy igaz, továbbítom.
ma is tanultam valamit – Miért bírják jobban a piát a férfiak?: „Van egy enzim a gyomrunkban, ami a férfiaknál sokkal aktívabb, és kevesebb alkoholt enged az agyba, a nőket viszont kevésbé védi.” – A férfiak ebben is egyenlőbbek!!! EGÉSSÉG!
Az ideális férfi szálkás, mackós, tetovált, szakállas és szőrtelenDE HOGY LEHET SZŐRTELEN, HA SZAKÁLLAS Egy híján én vagyok az ideális férfi: csupán szálkás nem vagyok. Nem baj, ezt kipótolom az alkoholizmussal, és erre minden okom meg is van, mert:
A tudomány igazolta: a sörtől lazábbak leszünk – Én ezt mindig is sejtettem, de innentől hivatalos: „Végre kutatásokra mutogatva is lehet inni.”SZERETLEK, INDEX! Végre jó és igaz híreket közöltök, maradjon is így! EGÉSSÉG, VISZLÁT SZOMBATON!

 

Kulcsszavak: LESZAROM

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés