2017. 03. 18.
Ebert-ség, Roger! (márc. 18-19.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ebert-ség, Roger! (márc. 18-19.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, MÁRCIUS 18.:
SZERELMEM, NAGASZAKI

0
Filmes tészta, nem csak ínyenceknek.

Ajánlott:
Tízkor újra finomság a Sundance TV-n, ráadásul egyik örök hivatkozási pontomról, a Life Itself ugyanis kétórás áttekintés a neves filmesztétáról, Roger Ebert-ről aki társával, Gene Siskellel új hangot hozott a tengerentúlra (két ember egy témáról, néha egyetértve, néha nem), de közben ne feledjük azt sem hogy ők a felelősek minden egyes „thumbs up/down” benyögésért a neten és máshol is. Ami annak idején jó poénnak tűnt (Cézár módjára felfelé vagy lefelé mutató hüvelykujjal összefoglaló értékelést adni) az a végére majdnem olyasmivé vált mint havashenrik tanárurazása. Ha csak ennyiből állt volna Roger-ünk tudománya akkor nem érdemelt volna meg egy önálló biográfiát, de ennél összetettebb figura volt: amellett hogy fiatalkora óta a gyöngyvászon bűvöletében élt és megszámlálhatatlanul sokat írt (egyedül is), legyűrte az alkoholizmust meg más komolyabb betegségeket, itt pedig nagyjából mindenre kitérnek a kezdetektől a sejthető befejezésig, jó sok eddig nem látott felvétellel, neves nyilatkozókkal (Werner Herzog, Martin Scorsese). Amit mindenki eltanulhat tőle, az a kitartás: Ebert gyakorlatilag a halálos ágyán sem hagyta abba az írást, sőt, minél közelebb érezte a végét, annál többet igyekezett maga után hagyni. Nézzük kritikusan, ő maga is ezt tenné. Ugyanitt maradva éjféltől igazi sznobcsalogató, Puccini legendás operájának (Pillangókisasszony) modernizált változata a második világháborúba és az atomcsapás utáni Nagaszakiba helyezve, egy kis balettel körítve. A The Girl from Nagasakit én már csak a rendező, Michel Comte miatt is megnézném, de mivel ott lesz benne Christopher Lee is, ezért abszolút kötelező.

Nem érdemes:
STORY5, 21:00
– Túl könnyű lenne elintézni a Túlvilági papát annyival hogy Bill Cosby időközben kiderült pedo-ügyei miatt kell távol tartanunk magunkat tőle. Nem, itt bőven elég az hogy az egész borzasztóan szar, de főleg a sztori a munkamániás, autóbalesetben meghaló férfiről aki innentől kísértetként figyeli-igazgatja családja életét. A készítők céljaival ellentétben a legviccesebb mégsem Cosby hanem az ördögimádó taxis (én meg csak a magyar származású operatőr, Andrew Laszlo miatt foglalkozok vele), a botrányoktól eltekintve pedig ez mindössze egy kétségbeesett próbálkozás a tévés sikerek szélesvászonra adaptálására. A tanulság? Ha egy TV-show egyetlen epizódját másfél órásra nyújtjuk, az még nem lesz „film” és nem is áll meg a maga lábán.
M2 / Petőfi TV, 00:15: Akvárium Stage Pass – Az Intim Torna Illegál a megmagyarázhatatlan sikerek közé tartozik, ahogy „anyazenekaruk”, a Kistehén is, igazából nem értem miért is váltak ki belőle amikor ugyanazt játsszák mint akkor, abban. Illetve dehogynem, ez olyan mint mikor a vírusos sejtek osztódnak és egyre több lesz belőlük :SSS

Nőnapi rovat:
...ahogy a média ámokfutói látták az ünnepet:
Boldog nőnapot minden "kevésbé intelligens" nőnek! – ...pedig arrafelé inkább a „férfiak” a kevésbé intelligensek:
Pumped Gabo nőnap alkalmából elküldte a francba barátnőjét – Gondolom mostantól ez is napi szinten fel lesz emlegetve mint Ákos princípiumozása. Ja, nem, gabó most kapott saját műsort, tehát tőle ez MENŐség, mindenki mástól még a virág is merő sekszizmus és elnyomás:
videó – Tegyünk valami jót nőnapra! Csak közben ne alázzuk meg a nőket: „Egy irodai ötletelés, ahol férfiak kitalálják, milyen videó készüljön nőnapra. De eközben hányszor bántanak meg egy nőt úgy,hogy észre sem veszik?”
Virágot a virágnak – Köszönöm, idén nem kérek virágot!: „Tudom, elvileg kedvességből adod. Valójában azért, hogy kérdés nélkül tegyem, ami szerinted a dolgom.” – Te szegény, megírtad ugyanazt amit két éve paprikakinga, remélem pár év múlva te is csinálsz egy siránkozós videót arról hogy miért maradtál egyedül :DDD Szerencse hogy az Indexnél is vannak normális Nők és Férfiak:
Én kérek virágot: "Köszönöm. A címlapostól már kaptam" MAXIMÁLIS TISZTELET, a címlaposnak is :)))
EGO – Miért kapott virágot nőnapkor?: „Mindenképp szexista gesztus a nőnapi virág, valóban megalkuvás elfogadni? Máricus 8. after.” – Te is inkább írni tanultál volna ahelyett hogy csak írkálsz a nagyvilágba („Máricus”).
apolgi – Kínos ha tartom, bunkó ha nem?!: „Akkor most mit kezdjek ezzel a nőnappal?!” – Hogy az ilyeneknek mi a megoldás? Ez:

Béláim! Rátoltuk! 2017.03.08. 11:28:25
Anyázzál. Kedvesen.

női kvóta – Hillary Clinton a Házban: „Nem a keleti, hanem a Fehér Ház nyugati szárnyában, az "elnök emberei" között rendezte be "főhadiszállását".” – ...és így legalább Bill is nyugodtan tudott OBOÁZ szaxofonozni meg szivarozni.
helló mozi! – film – A filmtörténet 12 legjobb női karaktere: „Nők, akiket szerettünk vagy utáltunk, de nyomot hagytak az életünkben.” – ...és ki van az elején? Catherine Trammel, azaz a Mensa-tag Sharon Stone akire villantás nélkül a kutya se emlékezne.
tükör – Milyen ma nő­ként ébredni Magyarországon?: „’89-ben még nem hittük, hogy 25 év alatt visszazuhanunk 19. századba.” – Felejtsük el hogy ’89-ben még egy kósza gondolat se voltatok, inkább koncentráljunk arra hogy szerintetek Magyaroszág jogok terén évszázadokat lépett vissza. Eközben Oroszországban:
Moszkvában és Kijevben nem kímélik a nőnapozó feministákat: „Kijevben kefírrel és fertőtlenítővel öntötték le őket, a Kremlnél meg előállították a tüntetőket.” – Gondolom a femen, a pussyriot meg a többiek már készülnek a tüntetésre. Ja, nem.
Hidjábban sportolni: a Nike-val már ezt is lehet: „Az übermenő kampányképeket Balla Vivienne készítette.”MUHAHA, a hidzsáb mint MENŐség és a női szabadság jelképe, ezt is megérhettük :DDD Lesz BurkAdidas is? LOL!!4 négy
stíler – nahát! – Annie Jones, a világhírű szakállas nő: „Büszkén viselte, amivel a természet megáldotta, és a 19. század egyik sztárjává vált.”Conchita Wurst eat your heart out!
apu-kalipszis – Egy férfi is lehet feminista?: „Sőt, családcentrikus férfias férfiak is lehetnek feministák.” – Kuss papa, ezt a feministák jobban tudják:
szubjektív – A szexista hülyeség napja: „Elmagyarázzuk a feminizmust a kedves férfiaknak.” – ...írja mindezt egy huszonéves kiscsaj egy fizetős budai elitsuli padjából, gondolom tanulás mellett/helyett. Nem baj kislány, you’re in for a rude awakening...
Mit tanul egy kislány a mesekönyvekből? – Nem az a vicc hogy már a meséket is elérte a boszorkányüldözés hanem hogy ez van rögtön alatta:
Nem illik – Szeretkezős pornó nőktől nőknek: „Igen, néha a csajok is úgy vannak vele. És nemcsak nézik, forgatnak is.” – Igen, EZ kell a gyereknek, nem a Piroska és a farkas meg Hófehérke :DDD
ü – Ki végzi az érzelmi házimunkát?: „Szülinapszervezés, lélekápolás, családi logisztika - javarészt a nők végzik.”ÉDES FASZOM, „érzelmi házimunka”, jó hogy órabért nem számoltok fel utólag mindezért. Látszik hogy nincs gyerek még a rokonságotokban sem, bár talán jobb is így :SSS
Dívány - 20 dolog, amit az anyák milliószor csinálnak – Már megint egy álszerény bejegyzés arról hogy Bezzeg Én Mennyire Jó Anya Vagyok, Pedig Mennyi Másra Is Fordíthanám A Családra Pocsékolt Energiáimat. Amúgy az ilyen posztokat miért gyerektelen, férfigyűlölő vénkisasszonyok írják? Nap kommentje:

2017.03.08 14:36:31 fda
mennyi baromság.
Egy része házimunkáról, háztartás vezetésről szól, másik része inkább egyszerűen ciki (befalni a gyerek elől a sütit).
De miért lennének ezek a cselekvések épp az anyákra jellemzőek? Miért ne tehetné ugyanezeket egy apa? Vagy - a nem kimondottan saját gyerekről szólóak kivételével - egy gyermektelen férfi, vagy nő?


VASÁRNAP, MÁRCIUS 19.:
VÉGZETES VÉGTELEN

0
No son of mine?

Ajánlott:
Kilenckor
családi problémák Japánból az M5-ön ahol egy jómódú apa és anya hat év után megtudja hogy valaki más gyerekét hozták haza a kórházból, amazok pedig az övékével tettek ugyanígy, ezért olyan közös megoldást kell keresniük amivel a legkevésbé ártanak mindenkinek. A Fiam családja nagy kérdése hogy melyik a fontosabb, a biológiai rokonság vagy a szeretet amit eddig – tudtukon kívül – valaki más gyerekére „pazaroltak” (egyáltalán, pazarlás volt-e ez?), de emellé még a koldus és királyfi-effektus is beköszön, mivel a másik család velük ellentétben nagy szegénységben él és ha ez nem volna elég, magáról a cseréről is különös dolgok derülnek ki... Fél tízkor az egyik legismertebb magyar ismeretlen, Hamvas Béla előtt tiszteleg a Duna World egy tavalyi majdnem-dokuval, a filozófushoz illő címmel: Nevezetes Névtelen. Hamvas a régi rendszer áldozata abból a szempontból hogy gyakorlatilag agyonhallgatták, ő azonban a megalkuvásra képtelen értelmiség előtt álló két út (alkoholizmus illetve öngyilkosság) közül egyiket sem választotta, inkább járta a sajátját, megalkotva egy összetett életművet ami úgy egységes hogy rengeteg szerteágazó irányzatból áll össze. A legjobb persze még így is az hogyha megtekintés után nekikezdünk a Karneválnak vagy a Scientia Sacrának...

Talán érdemes:
Cinemax, 20:00
– 2016-ban Jodie Foster is felszállt a pénzügyi machinációkat leleplező vonalra, a Pénzes cápa a Wall Street farkasa és a Hálózat keveréke az előbbi meztelenkedései és utóbbi komoly mondanivalója nélkül, a tét itt csak a részvények emelkedése, ezt szeretné elérni a kétségbeesett bróker akit egy tévés szakértő (George Clooney) sodort csődközelbe. Az eszköz ehhez a média, annak minden pozitívumával-negatívumával együtt, mert ugye ha valaki pisztollyal hadonászva, az egész stábot terrorizálva szeretné mindezt elérni annak félig drukkol a néző, félig meg a bukását várja. A humoros jelenetek, a rendőrség fel(nem)lépésének bemutatása arra utal hogy mintha maga Foster se tudta volna mit akar vele (Clooney meg nyilván a mondanivaló miatt vállalta el). Egynek jó, csak ne várjunk tőle túl sokat. Éjjel egy előtt öt perccel egy több címen is bemutatott (előbb Indián magány, most pedig a kissé spoileres Halál a Rubin hegyen) western a Dunán amire már ’69-es bemutatójakor is a bűntudatfilm megnevezést használták, és nem minden ok nélkül: hőse egy kifehéredett, cowboyként dolgozó indián aki – miután származása miatt gyilkossággal gyanúsítják egy önvédelmi ügyben – visszaváltozik azzá a „vademberré” aki azelőtt volt. A kommunizmussal vádolt Abraham Polonsky két évtized feketelista után kapta meg ezt a lehetőséget a fejesektől, ő pedig burkoltan saját üldöztetését dolgozta fel mert elmondható hogy az ő intenciói is annyira jók voltak mint a házasodni akaró ex-indiáné aki asszonyszöktetéssel oldja meg a lány apjának ellenvetéseit. Ezt valahol érzi az embervadászatot vezető seriff (Robert Redford) is, de ahogy a Thelma & Louise rendőre, ő sem tehet mást mint amit a törvény diktál neki. Az igazi csavar azonban jóval a bemutató után jött amikor a főszereplőt játszó Robert Blake-et egy hasonlóan zavaros gyilkossági ügy miatt letartóztatták.

A seksz, a szipu rovat:
az izmokért mindent – bpma – Akaraterő, kávé, hangulat – éjjel egykor egy pesti konditeremben
– Éjjel egykor edzeni?! Basszus, még a kocsmázást sem szoktam addig elnyújtani...
Teljesen megváltozik személyiségünk idős korunkra: „Annyira megváltozunk életünk alatt, hogy teljesen más embernek tűnhetünk 14 és 77 évesen.” – Viszont az alkoholnak hála ahogy öregszem, szellemileg úgy leszek egyre fiatalabb, már lassan elérem egy ötéves agyiszintjét ^^ EGÉSSÉG!
kívül tágasabb – Szex – Heti hány szex az átlagos?: „A kérdésre szinte lehetetlen vá­la­szolni, most mégis mutatunk adatokat.”HETI?! Elment az eszetek?! A katolikus útmutatás szerint bőven elég az évi egy alkalom, és az is kizárólag gyereknemzés céljából! Bár azért a túlzott önmegtartóztatástól is tartózkodni kell:
s - Lehet-e erotikus a cölibátus?: „Lehet bizony! Sőt, feminista, pimasz, az elhízás ellen is védhet.” – ...ja, és még az orrodat is tisztíccsa. Ennyi hülyeséget római katolikusként is régen olvastam, méghogy a cölibátus feminista meg erotikus...persze a ló túlsó oldalára se szabad átesni:
Megmentette az életét és a házasságát, hogy LSD-zni kezdett - állítja a 4 gyerekes anya: „Az ötvenes nő azt mondja, minden fizikai és lelki nyavalyájára bevált a hallucinogén.” – Jaja, szóma ha mondom segít a gondon: „Mikor az ötvenes éveiben járó Ayelet Waldman eldöntötte, hogy kísérletet tesz a szerrel, (...) egyszerűen jobban szeretett volna érezni magát a bőrében. A kísérlet pedig annyira bejött neki, hogy állítja, a 30 nap után annyival javult az életminősége, hogy a még korábban romokban heverő házasságát is sikerült megmentenie.”MAGYARUL: annyira be volt tépve hogy fel se tűnt neki ha a férje közben esetleg megcsalta. És tényleg: „Egy hónapig szedte a hallucinogént, három naponta, kis adagokban és állítja, sokkal többet javult az állapota tőle, mint bármilyen legális szertől az elmúlt évtizedekben. Sőt arra jutott, hogy az LSD nemcsak a házasságát, de az életét is megmentette. Fájdalmai elmúltak és végre teljesen kiegyensúlyozottnak érzi magát.” – Sőt, egyáltalán nem érez semmit, ami érthető is egy hónap masszív trippelés után :DDD Nade ő még mindig jobban járt mintha a lejövés után azzal szembesült volna miket vásárolt full beállva:
Mick Jagger LSD-n utazva vette a birtokát – Na EZÉRT nem szabad drogozni: egy pillanat alatt elmegy a pénz mindenféle baromságra :SSS
Serteperte - Sört kaptak fizetség helyett: „A vallon tartományokra jellemző saisont a mezőgazdasági napszámosoknak főzték télen és tavasszal.” – Asszem ideje nekem is kivándorolnom...
no alkohol - Majka már nem iszik - Hírek kávé mellé – Na majd én akkor iszok helyette is, mert alkohol = élet, erő, EGÉSSÉG!!! Nem véletlen hogy a drog illegális, a pia meg nem, ugyanis AZ ALKOHOLBA MÉG SOHA NEM HALT BELE SENKI!!!
Versenyt ivott két román, mindketten meghaltak: „Egy üveg Ballantines-ba haltak bele mindketten.” – Most erre mit mondjak? Nem a víz a hibás ha a kacsa nem tud úszni! LOL!44
élet – Ez a férfi fogadott, megnyerte és azonnal belehalt: „A pénzt még átvette, majd összeesett.” – Maradok szegény ÉS alkoholista, persze csak ésszerű határok között: „Egy dominikai bárban hunyt el az a 23 éves férfi, aki halála előtt pár perccel 180 ezer forintnak megfelelő összeget nyert egy fogadáson. Az Indy100 információi szerint a srácnak a pénzért csupán annyit kellett tennie, hogy megiszik egyedül egy üveg tequilát, rövid idő alatt. Ez sikerült, ki is fizették neki a pénzt, ám néhány perccel ez után a vécében összeesett és meghalt. A helyszínre érkező mentősök megállapították: a halál oka alkoholmérgezés volt.” – Hát, legalább gazdagon tölthette élete utolsó perceit, még akkor is ha egy koszos vécében.
randi - Nem tisztelek senkit, aki fizet azért, hogy menjek el vele: „A hivatásos randizó, Marcia Favre gazdag férfiakból él, de megvan a véleménye azokról, akik fizetnek a nőknek.” – Nekem is megvan a véleményem róla hogy semmi szolgáltatást nem nyújt, a pénzt meg fölveszi és utána még a kuncsaftjait is mocskolja. Ja, és a zenéje is szar, hiába öli bele a pénzt amit szűzkurvasággal keres :)))
jutka átúszott a folyón - élet - Otthagyta jól fizető állását, most abból él, hogy bikiniben utazgat a világban – De gondolom legalább elítéli az elnyomó patriarchákat akik fedezik a költségeit!!44!!
Addig szexiskedett az instán, amíg 23 éves korára lett egy saját háza: „Az ausztrál Stephanie Smith bikinis fotók posztolásával csinált karriert. Öt év kellett hozzá, hogy ismeretlen tiniből sikeres modellé váljon.”DE GONDOLOM Ő SEM TISZTELI A KÖVETŐIT Nem baj, nem lesz örökké szép, így nem fogja tudni fenntartani ^^
ritkán látható történelem – Narkórazzia Harlemben: „Alain LeGarsmeur fotós 1978-ban fényképezett végig egy drograzziát délutántól késő éjszakáig.” – Ma már pusztán a fotókért is indulnának a BLM-tüntetések, de nem az az érdekes hanem amit a Nap kommentje is kiszúrt:

ZON 2017.03.09. 21:57:41
Azért Morgan Freeman csak összeszedte magát azóta. (6. kép) :)

 

VISZLÁT HÉTFŐN!

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés