2017. 07. 15.
Ohm, a legnagyobb ellenálló!44 négy (júl. 15-16.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ohm, a legnagyobb ellenálló!44 négy (júl. 15-16.)

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT, JÚLIUS 15.:
DISPARAGING ILLUSIONS

0

Pszichiáterrel Woody ellen!

A változó(an rossz) idővel köztudottan együtt jár a gyenge felhozatal, lássuk mi az a kevés amivel esetleg érdemes lesz próbálkoznunk:

Talán érdemes:
Nyolckor
címe (A törvényen kívüliek) ellenére családbarát program a Filmbox Family-n egy félárva srác és barátai összefogásáról a baseball-pályájuk helyén épülő hulladéktelep ellen. Ugyanabban az időben garantált felnőtt-téma az HBO-n a Pszichiáter a világ ellennel ami Feldmár András skót előfutára, R.D. Laing életét dolgozza fel aki a hatvanas-hetvenes években oly divatos LSD-s terápiákban hitt. Negatívuma hogy kb. tőle datálható az agyfasz miszerint megfelelő anyaggal minden betegség gyógyítható (lásd az orvosi marihuána elterjedését is), pozitívum viszont hogy maga Laing soha nem erőltette ezt mindenkire és szerencsére nem is hülyült bele annyira a gyógyításba mint kortársa, Timmy Leary, ennek is köszönhető hogy eredményekkel alátámasztott kísérletei végül megreformálták a mentális rendellenességek kezelését. Egy órával később (kilenctől) rendhagyó romantikázás a Filmcafén: egy frissen elvált, negyven felé haladó nő (Uma Thurman) a kelleténél komolyabban veszi pszichiátere (Meryl Streep) tanácsát miszerint magányosan is Első a szerelem, kalandra fel, a házasságban való csalódást csak egy (vagy több) új kapcsolattal lehet kiverni az ember lányának fejéből. Annál nagyobb sokként éri az orákulumot amikor a részletek kibontásakor rájön hogy páciense az ő fiával jött össze… Akár Woody Allen is rendezhette volna de nem ez a helyet, van viszont benne magyar származású jelmeztervező (Melissa Toth). Közben azért fél kilenckor lesz még két valós esemény összeboronálásából született dráma is a Cinemax 2-őn a régi Twin Peaks nyomdokain. Egy norvég kisváros mellett autójába zárva találnak egy német illuzionistát, a lakók először öngyilkossági kísérletre gyanakodnak (nem alaptalanul), Dirk Ohm-ot viszont elkezdi foglalkoztatni egy helybeli lány eltűnése, végül az ügy megszállottjává lesz...

Friss hírek a f@sztiválról:
18+ élet Nézzük meg, volt-e Lilunál jobb csaj a Glastonburyn!
VOLT HÁT, GIANNA MICHAELS„Véget ért a buli, úgyhogy alaposan megszemléltük, oda milyen jócsajok járnak. Hát, esetenként meztelenek.” – De mivel ők feministák ezért nyugodtan vetkőzhetnek akár színpadon is ^^
Degeszre kereshették magukat Gerendaiék a Sziget eladásával – Hé, akkor most mégsem almost nullszaldó volt huszonakárhány évig? o_O
A Sziget Gerendai után: külföldre is elviszik a magyar fesztiválokat: „A Linkin Park ma este Sopronban indítja a fesztiválszezont: de mi a helyzet a pénzügyekkel?” – Gondolom ezek után is éppenhogy meglesz a nullszaldó mindegyiken.
Vadásztársaság tiltaná be a Samsara fesztivált – Minek betiltani? Lőjék ki őket ahogy más vadászok szokták a turisták kutyáit!!4
Megszólalt a Samsarának hadat üzenő vadászok elnöke: „Hamarosan egy asztalnál ülhetnek a fesztivál szervezői és a vadásztársaság tagjai.” – ...pedig akár közéjük is lövethettek volna.
Spórolja meg a sorban állást a Volton – Már megspóroltam, sőt a Soundot-Szigetet is meg fogom azzal hogy egyikre se megyek el, és én csinálom jól:
A drogok és a pia már smafu a Balaton Sound fellépőinek: „Megkaptuk a listát, hogy miket szeretnének a Balaton Sound fellépői az öltözőikbe és hát nagyon nem erre számítottunk.” – Biztos mindegyik Bibliát és ásványvizet kért a backstage-be és külön kikötötték nehogy egyetlen kamaszlányt is beengedjenek, tavaly is ezzel volt tele a média. Ja, nem:
Nem erőszakolták meg a lányokat a Balaton Soundon a DVBBS együttes tagjai – Jaj de jó, akkor idén már KOSSUTH-DÍJAT saját színpadot kapnak ^^ - „A nyomozás napra pontosan egy évvel az eset után lezárult.” – Véletlen? ALIGHA!44
yarn - Milyen az igazán menő fesztivál outfit?: „Woodstock, Coachella, Sziget - milyen a fesztivál-divat testközelből?” – Azt nem tudom, csak azt hogy milyenek az ilyen f@sztiválok testközelből. Ilyenek:
lángoló gitárok - Egy rocker kalandjai a Balaton Soundon: „Lényegében házhoz mentünk a po­fonért, meglátjuk mi sül ki belőle.” – Én csak azt nem értem, miért mindig olyanokat küldenek akiknek közük nincs az adott stílushoz? OK, múlt évben a sajódávidos-szóvicces videó jó volt, de akkor miért nem azt folytatták?
lángoló gitárok – Buli – Kitűnő suttyóság a Balaton Soundon: „Még egy punkot találtunk a fesztiválon, akinek a Szigetre viszont nincs pénze.” – Hogy kuncét idézzem: akkor minek ment oda? Miért nem a másikra tartalékolt?!
Nehezen, de el lehet költeni milliókat a Soundon: „A 290 forintos fánk fesztiválján megnéztük, miként lehet a legeslegtöbb pénzt elkölteni.” – ...ahelyett hogy lélegeztetőgépeket vásárolnátok belőle.
Már nem is prémium fesztivál a Balaton Sound – Miért, eddig az volt? – „Minden eddiginél feljebb pozicionálták: 790 a sör, tinikkel töltötték fel a VIP-et, de legalább nincs tömeg.” – Vicces hogy ezzel azt sugalljátok mintha minőségben már jóval a prémiumság fölött járna, holott:
Több embert megloptak a Soundon a nagyszínpad előtt: „Egy embert pedig lefújtak paprikasprével.” – Prémiumfesztivál FTW!!4
videó!!! - ÚRISTEN! Klasszikus zenére megy a megőrülés a Balaton Soundon – Á, annyi drognál amit ott fogyasztanak már mindegy mi szól...
Egész éjjel a Despacitót hallgattam, még élek: „A Morrison's 2-ben egész vasárnap este a nyár slágerét játszották újra meg újra, de az embereket ez nem zavarta.” – Lásd fentebb, csak piával.
Ez az egy szám lesz végig?: „Egy 15 éves fiú életében először ment le a Balaton Soundra. A Westendre vagy a dabasi búcsúra emlékeztet inkább egy fesztivál?” – Nem drogozik-piál eleget hozzá azabaj, akkor még a Decapitacióra vagy mire is elpörögne egész nap.
kult - Indul minden idők leghosszabb EFOTT-ja: „Hat napon keresztül zakatol majd a fesztivál Velencén, a hazai sztárok mellett fellép a Hurts, Sean Paul és Tinie Tempah is.”MAGYARUL: ez lesz minden idők legrosszabb EFOTT-ja, bár ugye ott is tökmindegy milyen zene szól, nem azon van a lényeg.
Egy fesztivál túléléséhez - nyár - Három dolog kell: a bankkártya, a napszemüveg és az atléta – Minden másra ott van a leszarás, de csak majd hétfőn :)))


VASÁRNAP, JÚLIUS 16.:
JOBB, HA AZ ÖREGFIÚKRA HALLGATSZ...

0
...különben felkerülsz a térképre.

Kiemelten nem ajánlott:
AMC, 22:00
– Töredelmesen bevallom, sosem voltam az eredeti Oldboy rajongója, ahogy a többi agyonhype-olt alkotásnak (Harcosok klubja, stb.), ennek is értettem a mondandóját csak nem tetszett. De mégis, van egy határ ahol meg kell védenem azt is ami nem tetszik, ez pedig az elcseszett remake. Volt rá példa hogy az újrázás jobb lett, értem azt is hogy a kifogyó ötleteket egyre kétségbeesettebben akarják pótolni, de jobb volna ezt mások műveinek megerőszakolása nélkül megoldani – vagy ha mégis must rape, akkor meg jó lenne ha nem Spike Lee-re bíznák a piszkos melót. A szubjektív véleményemet már számtalanszor elmondtam róla, de végre bizonyíték is van rá hogy olyan esetekben ahol a rendezői eszköztár elengedhetetlen ő egyszerűen képtelen feszültséget teremteni, minél jobban erőlteti, annál kevésbé megy neki és mivel dél-koreai anyaghoz nyúlt, így a jó öreg rasszizmus-kártyát sem tudja kijátszani. Rossz amit csinál, anno még mentegethette azzal hogy társadalmi problémákra világított rá saját műveivel így mellékes milyen eszközökkel tette (segítek: amatőrökkel), itt viszont egy rendesen megírt forgatókönyvet még ellopni sem tud. Aki kő alatt élt annak összefoglalom: egy férfit elrabolnak és évtizedekig elzárva tartanak, ő pedig kiszabadulva elindul megkeresni a „börtönőrt” és kérdezni tőle ezt-azt. Ha érdekel mire jut, nézd meg az originált mert az amerikai változatban semmi sem működik, az „átvett” jelenetek és a változtatások sem. Az Oldboy azért hatott mert benne volt a távol-kelet brutalitása és költészete (gyakran egyazon helyzetben), itt viszont amikor kopipésztelnek belőle az csak még jobban kiemeli mennyire nincs töke az egésznek, a színészeknek sem (mintha óvodások utánoznák a nagyokat a homokozóban). Mi értelme egy adott kultúrkörre jellemző történetet átültetni egy teljesen más alapokon állóba?

Nem érdemes:
A Hátborzongat-Lak 2. még annyira sem vicces mint az első rész volt viszont még annál is kiszámíthatóbb: Malcolm-nak (Marlon Wayans) új csaja és lakása van, csak a probléma a régi (parajelenségek, ördögűzések, stb.), ahogy a usual suspect-ek is (Conjuring, Sinister és a kamerás rémisztgetések), a humor meg megint elmaradt valahol mert min is kéne nevetnünk? Hogy megdugják az Annabelle játékbabáját? Az ezerszer lerágott csonton hogy újrajátsszák híres horrorok híres pillanatait csak kiforgatva? Wayans-on aki többet visít mint Kate Capshaw a Végzet templomában? A rasszista vicceken? (Lehet azokon is ha megfelelően tálalják őket.) Vagy hogy megint a kereszténységen gúnyolódnak? Tényleg minden pillanatát láthattuk már máshol (még a babás részt is, konkrétan a Scary Movie 2-ben), kivételesen semmi bajom nincs a TV2-vel hogy ezt a szemetet éjfélkor kezdi.

Talán ajánlott:
Este tíz után öt perccel
a hétvége második valóságalapú drámája a Duna TV-n a tényfeltáró újságírás nehézségeiről. Sokan és régóta pedzegetik az USA kormányának piszkos ügyleteit de csak kevesen mertek olyan mélyen belenyúlni a lecsóba mint Gary Webb akinek sztorija külön blogbejegyzést is kapott a fontosabb site-okon, nem véletlenül, mert mint esete mutatja, a valóság vadabb minden összeesküvés-elméletnél. Röviden a lényeg: Reagan alatt a CIA nyakig benne volt közép-amerikai lázadók drogos pénzből fedezett felfegyzerzésében, a kontrák által behozott és crack-formában terjesztett kokain áldozatait pedig elkönyvelték járulékos veszteségnek (vagyis szemet hunytak a dealerek tevékenysége fölött). Csoda-e ha ennyi igazságkeresés után azt javasolták Mr. Webb-nek hogy Jobb, ha hallgatsz? Nem nehéz észrevenni a mostani párhuzamokat (nicaraguai forradalmárok helyett közel-keletiek, kokain helyett afgán heroin), de hogy lássuk mennyire egyoldalú a média ahhoz csak azt kell megnézni hogy hány cikk is foglalkozott az Indexen / HVG-n / 444-en a CNN-botránnyal. A történelem önismétlésére még egy tényt ajánlanék a kételkedők figyelmébe: a szivárogtatók-leleplezők elleni lejáratókampány fő érve ma is ugyanaz, csak a megnevezése változott (valóság eltorzítása helyett fake news). Visszatérve a Kill the Messengerre azt kell mondjam inkább fontos alkotás mint jó, ez alatt azt értem hogy  Webb kicsit többet érdemelt volna, de így is örülök annak hogy vannak akik életben tartják az emlékét.

A seksz, a szipu rovat:
élet – A mormon zongoratanárnő óriásmellű glamour modell lett:
„Még mindig nem elégedett méreteivel, az orvosilag lehetséges maximumig szeretne elmenni.” – Egy katolikussal ez sosem történhetne meg.
túl sok? – Túl szexi szelfijei miatt függesztettek fel egy brit tanárnőt: „Lydia Ferguson csak hosszú lábait és impozáns dekoltázsát mutatta meg, de az iskola vezetésének már ez is sok volt.” – Gondolom a Femen, a Nane és a többiek már készülnek a suli bojkottálására!
hűha – élet – Ennek a tanárnőnek úgy lett bikiniteste, hogy naponta 4 liter vizet döntött magába – Nekem ez még nem jött össze, egyrészt heteróként nem vennék fel bikinit, másrészt nem vízből hanem borból fogyasztok napi négy litert. Viszont legalább boldog vagyok:
Gumicukor – Milliók irigykednek tökéletes életére, de nem is sejtik, hogy mennyire gyötrődik: „A világot bikiniben körbeszexiző Alexis Ren fotóiról csak úgy sugárzik a boldogság, de ez csak a látszat. A modell súlyos étkezési zavarral küzd.” – Ne kerteljünk kimondani: EZ IS AZ ELNYOMÓ CISZHETERÓ PATRIARCHÁTUS HIBÁJA! 44! négy
f5 – A kannabisz visszafordítja az öregedési folyamatokat az agyban:
„A kísérletek során kiderült, az idős állatok képesek voltak visszatérni egy kéthónapos egér agyának fejlettségi állapotához .” – Ez annyira így van hogy a masszív füvesek agyi képességei is kb. azon a szinten vannak. Ezért kell fú helyett is alkoholt inni.
Hat tipp, hogy gyorsan el tudj aludni – Itt van egy: kis pohár bor lefekvés előtt. A pohár lehet literes korsó is :))
A nő kielégülése egy sokadrangú szempont: „A pornófilmek 18 százalékában van csak orgazmusa a nőnek. Ennél még a való életben is jobb a helyzet.” – Nem, nem az:
kerek kriszta 18+ Szex – Hüvelyi kontra csikló orgaz­mus - Tények és tévhitek: „Sokan rosszul érzik magukat, mert nem képesek hüvelyi orgazmust átélni, "csak" a csikló ingerlésével. Pedig ha tudnák.” – ...jaja, pedig ha tudnátok hogy hüvelyi orgazmus nem létezik, megúszhatnánk az ilyen cikkeket is:
#életem – Játszd el, hogy elmentél, gyorsabban szabadulsz!: „A nők több mint fele rendszeresen megjátssza az orgazmust, de a férfiaknál sem olyan ritka, mint hisszük. Az öt leggyakoribb ok következik.” – Nőknél csak egy ok van (lásd a fentebbi linket) így erre nem is vesztegetnék több szót, a férfioldalról meg csak annyit hogy az erekciót lehetetlen színlelni.
A legszexibb Imrétől most megtudhatja, hogy mi a valóság a tökéletes insta-fotók mögött: „Imre Çeçének nemcsak a neve érdekes, hanem népművelő tevékenysége is.” – Nem lehet véletlen hogy a már a nevébe is belefoglalták a csöcsét.
Ennek a veszélyesen szexi katonanőnek azonnal megadnánk magunkat: „A 22 éves Kim Mellibovsky külseje önmagában is alkalmas arra, hogy fegyverletételre késztesse az ellenséget.”KAPITULÁLNÉK NEKI ÉN IS, LOL Őt is aligha véletlenül hívják MELLibovskynak!4!!
Swingerpár 18+ Nő létemre szeretkeztem már nővel: „Akkor most biszex vagyok?” – Röviden: IGEN. Bővebben:

BiG74 Bodri 2017.07.07. 16:30:29
Hát ezt így nehéz eldönteni, látnom kellene, akkor talán

VISZLÁT HÉTFŐN!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés